A sábát különleges eszközzé válhat a szülők kezében, amivel megerősíthetik a gyerekeikhez fűződő kapcsolatukat – állítja a zsido.com, mely az Aish zsidó internetes portál nyomán izgalmas összeállítást kínált olvasóinak arról, hogyan tehetjük a szombatot valódi családi élménnyé.

„Hetente 25 óra áll rendelkezésünkre, amikor a képernyők helyett egymásra figyelhetünk, és mély, soha nem múló kapcsolatokat alakíthatunk ki. Egy kis tervezéssel és készüléssel a szombati asztal a család hetének fénypontjává válhat, és megfelelő környezetet teremthet a szülő-gyermek kapcsolat építéséhez és az ősi értékek továbbadásához” – írja a cikk. Nyolcpontos listájukon olyan ajánlások szerepelnek, mint hogy engedjük meg a gyerekeknek, hogy velünk együtt állítsák össze a menüt, így mindenki talál majd kedvére valót az ünnepi étkezéseken. Jó, ha a készülődésben mindenki részt vesz így az öröm is közös lesz! Az étkezésekről, azt javasolják, hogy ne legyenek túl hosszúak és olyan témákról essen szó közben, amelyekhez a gyerekek is hozzá tudnak szólni. Emellett azt javasolják, válasszunk egy-egy izgalmas témát, amit együtt vitathatunk meg a nap során.

A gyerekek imádnak előadni: hagyjuk, hogy ők tartsák a tóramagyarázatot, mutassák be a hétközben készült műveiket, sőt akár színházi előadást is rendezhetnek. A gyerekek figyelmét kis jutalmakkal, különleges finomságokkal is fel lehet kelteni: ez motiválja őket a részvételre.

A családi egységet egy közösen kiválasztott zsidó dal éneklésével is ki lehet mutatni – hívják fel a figyelmet a szerzők, hozzátéve: fontos, hogy a vendégeinket is gondosan válogassuk meg, hiszen ők is hozzáadnak (vagy épp elvesznek) a jó hangulathoz.

Kellemes szombati készülődést kívánunk!

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 49. szám – 2023. augusztus 31.

 

Megszakítás