Ha mézről beszélünk, akkor a ros hásánái asztal mézbe mártott almája és mézbe mártott, kerek mazsolával gazdagított bárchesze jut azonnal eszünkbe. Ennél azonban többet is mond róla a zsidó hagyomány. A közelgő Ros hásáná alkalmából ezt az édes, aranyszínű táplálékot járjuk körül.
A DATOLYAMÉZZEL FOLYÓ ORSZÁG
A „tejjel-mézzel folyó Kánaán” kifejezés ismerős lehet olvasóinknak. A Tóra számos helyen említi ezt, például itt:
„Mert elviszem őt arra a földre, melyről megesküdtem őseinek, a tejjel-mézzel folyóra…” (5Mózes 31:20.).
Mózes ötödik könyvében, a Dvárimban olvashatjuk Izrael hét különleges terményének felsorolását:
„Mert az Örökkévaló, a te Istened elvisz téged jó országba, hol vízpatakok vannak, források és mélységek, melyek erednek a völgyben és a hegyen, oly országba, hol búza, árpa, szőlő, füge és gránátalma (terem), oly országba, hol olajfa és méz van…” (5Mózes 8:7-8.)
A méz mindkét fenti idézetben a datolyamézre utal. Ez nem méhek által készített méz, hanem édes szirup, melyet a datolyapálma terméséből, a héberül támárnak nevezett datolyából készítenek. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneersohn rabbi úgy magyarázta a hét termés felsorolását, hogy a sor végén található datolyában, illetve az abból készült mézben éri el a szöveg a csúcspontját. Sokáig várunk rá, hiszen hosszú évekbe telik, mire a datolyapálma megnő és gyümölcsöt ad, ahogyan mi is hosszan és fáradságosan élünk és várakozunk a gálutban, a szétszóratásban. A datolyából kinyert, édes méz azonban a jövő, a messiási kor ígéretét hordozza, amikor erőfeszítéseink spirituális gyümölcsét élvezhetjük majd.
A méz a jövőben ránk váró messiási kor mellett a múltunkra is emlékeztet. A Tóra ugyanis Mózes második könyvében a mannáról szólva így ír:
„
És elnevezte Izrael háza mannának; az pedig olyan volt, mint a koriander magva, fehér és íze olyan, mint a mézes süteményé.” (2Mózes 16:31.)
ÉDES ÉVET!
Amikor Ros hásánákor mézbe mártjuk az almát, jó és édes évet kívánunk, olyan évet, mely mind materiális, mind pedig spirituális értelemben pozitív lesz. A mézbe mártás egyébként az egész őszi ünnepkörre jellemző: a szombaton és ünnepnapokon az áldozatok emlékére sóba mártott bárchesz helyett mézbe mártott ünnepi kalácsot fogyasztunk. Érdemes azonban figyelni arra, hogy míg a Tánáchban (zsidó Biblia) a „dvás” kifejezés datolyamézre utal, addig a rabbinikus irodalomban többnyire a virágmézet értik alatta. Így Ros hásáná ünnepén kifejezetten méhek által készített virágmézet fogyasztunk. Bölcseink ezt azzal indokolják, hogy a méhek képesek a fullánkjukkal csípni és fájdalmat okozni, ugyanakkor a közbenjárásukkal készült méz finom és édes. A virágmézzel azt a reményünket fejezzük ki, hogy az újévkor az emberek fölött ítéletet hozó Isten kegyelemmel tekint majd ránk, és általa megédesíti a szigorú ítéletet.
A méz azonban nemcsak Ros hásáná ünnepének elengedhetetlen tartozéka. Slomó (Salamon) király így írt az Énekek énekében (4:11):
„Színméztől csepegnek ajkaid, arám, méz és tej van nyelved alatt…”.
Magyarázóink szerint ez a kifejezés a Tórára utal, melynek szavai édesebbek a méznél. Amikor Sávuot ünnepén a tóraadásra emlékezünk, szokás tejes, illetve mézzel készült ételeket fogyasztani, utóbbit azért, hogy kifejezzük a Tóra és annak tanulásának különleges édességét. Ez a gondolat nyilvánul meg abban a szokásban is, hogy a hároméves gyerekek, akik éppen elkezdik tanulni a chéderben a héber ábécé, az álefbét betűit, mézet nyalogatnak le a betűkről, hogy megismerjék a tanulás édességét.
A LÉKOCH SZIMBOLIKÁJA
Visszatérve az őszi ünnepkörre, egy szokás szerint a rabbi, vagy segédje mézes süteményt, lékochot osztogat a híveknek Jom kipur előestéjén. Ez a mézes sütemény az askenázi zsidók jellegzetes ros hásánái édessége a középkor óta; Kelet-Európában minden örömünnep jellegzetes süteményévé vált, eljegyzési ünnepségek és esküvők elmaradhatatlan eleme volt. Az édes, aranylóan folyó méz azt a vágyunkat fejezi ki, hogy az évünk édes legyen.
Vannak, akik szerint a lékoch lényege a könyörgés. Úgy tartják, hogy amennyiben könyörögnek, hogy kaphassanak belőle (többnyire szülőtől vagy tisztelt rabbitól kérnek ilyen módon), úgy remélhetőleg ez lesz az utolsó alkalom, hogy valamiért könyörögniük kell, és az elkövetkező évben képesek lesznek magukat minden tekintetben ellátni és fenntartani. Úgy gondolják, hogy ha – Isten ments – az az ítélet várna az emberre az éppen csak megkezdődött új évben, hogy az év során mások adományaihoz kelljen fordulnia, akkor ez az ítélet teljesüljön be azáltal, hogy ezen a napon ételt kér valakitől. Ebben az esetben tehát a kérésen van a hangsúly. Az ember kinyújtja a kezét, és azt mondja: „Kérem, adjon nekem egy darab mézes süteményt!” Csak ezután kaphatja meg a süteményt, még akkor is, ha egy háztartáson belül a férj kér a feleségétől és fordítva, vagy ha a gyerekek kérnek a szüleiktől.
A Rebbe más magyarázatot is adott: bár fizikailag egy másik személytől kapjuk az ételt, valójában mindig és minden esetben Istentől kapjuk azt. Amikor erev Jom kipurkor, vagyis az engesztelőnap előestéjén lékochot kérünk, akkor elismerjük, hogy az egész évben kapott táplálékunk valójában az Örökkévalótól kapott ajándék. „Aki az egész világot táplálja jóságában, kegyelemmel, jóakarattal és együttérzéssel” – hangzik el nap mint nap az imáinkban, és a magyarázatok szerint erre az imádságra kapjuk válaszul mindennapi megélhetésünket. Vagyis még akkor is, ha emberi közvetítő van jelen, és általa érkezik az élelmet kérőhöz az adomány, végső soron az is Istentől ered. A tíz bűnbánó napon – mondja a Rebbe – Isten annyira közel van hozzánk, hogy az is, aki a lékochot adja és az is, aki kapja, érzi magát az Örökkévalót, és felismeri, hogy az átadó nem más, mint az Ő küldötte.
A Rebbe nagyon fontosnak tartotta a lékoch kérését és kiosztását, és ő maga hosszú órákon át osztotta a hozzá fordulóknak a mézes süteményt a Jom kipurt megelőző napon. Előfordult, hogy tízezer embernek is adott az édes finomságból. Ezzel összhangban azt is hangsúlyozta, hogy mindenki készítsen otthon mézes süteményt, és adjon bárkinek, aki kér.
AZ ÜNNEPEK LEZÁRÁSA MÉZZEL
Az őszi ünnepek egyik utolsó napján, hosáná rábákor (ez Szukkot ünnepének utolsó napja) sokan egész éjjel virrasztanak és zsoltárokat mondanak. Ez az ítélet lepecsételésének legutolsó napja, ezért sokan úgy vélik, hogy mindent meg kell tenniük az esetlegesen kevésbé kedvező égi ítélet megváltoztatására. A Rebbe 1984-ben vezette be azt a szokást, hogy a zsoltárok felolvasását mézbe mártott alma megízlelésével kell befejezni, a jó, kerek és édes év reményében.
A mézzel kapcsolatban érdemes egy pillanatra elgondolkodni azon, hogy hogyan is lehetséges, hogy mézet fogyasztunk. A kóserságnak ugyanis alapvető tétele, hogy csakis az lehet kóser, ami kóser dologból ered (Talmud, Bráchot 7b.). A méh pedig – mint bizonyos sáskafajok kivételével minden ízeltlábú – nem kóser. Maga a méz azonban nem a méhekből származik, a méhek teste csupán átmeneti készítő- és tárolóhelyként szolgál a nektár számára. A méz a virágból származó kóser nektár, mely a méhek ún. mézgyomrában válik mézzé. A tiszta, minden adalékanyagtól mentes méz kóser. A méz mellett a méhek számos más anyagot is előállítanak, ilyen a propolisz vagy a méhviasz. Amikor e kicsiny rovar által készített mézet fogyasztjuk a világ teremtésének évfordulója környékén, általa elgondolkodhatunk a teremtés csodáin is.
HAT ÉRDEKESSÉG A MÉZRŐL
1. A Misna szerint a mézzel készített vagy mézben megsütött tésztaféleség háláchikus szempontból nem tekinthető kenyérnek, ezért nem kell belőle chálát venni.
2. A mézre sehákol áldást mondunk, mint minden olyan ételre, mely nem a földből ered vagy fán nő.
3. Bölcseink (Jomá 83b.) azt mondják, hogy a méz és más édes dolgok javítják a látást. A Talmud ezenfelül felsorol több emlékezetjavító szert is, és a későbbi kommentátorok hozzáteszik, hogy a méz bölccsé teszi az embert (Horájot 13b.). Úgy tűnik, hogy Maimonidész volt az első orvos, aki felhívta a figyelmet arra, hogy kisgyerekeknek nem szabad mézet fogyasztania.
4. A Zsoltárok Könyvében Dávid király így dicséri Isten Tóráját: „Mennyivel édesebbek szavaid ínyemnek, mint a méz szájamnak!” (Zsoltárok 119:103.). A magyarázatok szerint Bölcseink arra intenek, hogy ne fogyasszunk túl sok mézet, a Tóra azonban mindig megfelelően kielégíti és jóllakatja az embert.
5. Azt mondta a Rebbe: a méhnek fullánkja is van, és mézet is készít. Az ember személyisége szintén két szélsőségből áll, a kedvességből és a szigorúságból. A Tóra azt tanítja, hogy legyünk kedvesek embertársainkkal, ahogyan a méh elsődleges feladata a mézkészítés, és fullánkját csak kincsének megvédésére használja.
6. Cvi Farber rabbi azt mondta: a méhek kilométereket repülnek, hogy begyűjtsék a nektárt; így azt tanulhatjuk tőlük, hogy érdemes sokféle tanártól tanulni, és mindenkitől begyűjteni az elérhető tudást.
MÉZES-FAHÉJAS KALÁCS
párve
A tésztához: ½ pohár cukor; ½ pohár étolaj; 1 kocka élesztő; ½ kg liszt; 2/3 pohár langyos víz; 2 marék mazsola; 2 tojás
A töltelékhez: 7-8 ek. cukor; 2 kk. őrölt fahéj; Egy kevés étolaj
A tetejére: ½ pohár méz; 2 ek. cukor; 2 marék dió apróra vágva vagy darálva (amennyiben az őszi ünnepekre készítjük el ezt a mézes édességet, dió helyett használjunk inkább szeletelt mandulát)
Az élesztőt 1-2 evőkanál cukorral felfuttatjuk a vízben, majd a tészta többi hozzávalójával együtt nagy tálba tesszük. Néhány perc alatt rugalmas tésztát gyúrunk. Fél órán át letakarva kelesztjük. Ezalatt a töltelékhez való cukrot és fahéjat egy kis tálkában összekeverjük, a tetejére való mézet, cukrot és diót pedig lábosba töltjük, és néhány perc alatt, kis lángon összemelegítjük. Vigyázzunk, nehogy megégjen. Egy kör alakú tortaformát sütőpapírral kibélelünk, a forró, enyhén karamellizált mézet óvatosan (mivel igen forró) beletöltjük, a forma alján egyenletesen eloszlatjuk. A tésztát ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk, olajjal vékonyan megkenjük, a töltelékkel megszórjuk, majd feltekerjük. Másfél-két ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és a tortaformába helyezzük azokat. Újabb fél óra kelesztés után, 180 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve tálra borítva hűtjük ki (fejjel lefelé, a mézes rész lesz a teteje).
LEKÁCH (mézes sütemény)
párve
Hozzávalók: 3 tojás; 1 pohár méz; 1 pohár cukor; 1 pohár olaj; 1 pohár erős kávé; 3 pohár liszt; 1 csomag sütőpor; 1 kk. fahéj; ½ kk. szerecsendió
A hozzávalókat sorban mély tálba tesszük, minden újabb hozzávalónál alaposan megkeverve a masszát. (Tipp: ha a mérésre használt pohár oldalát kiolajozzuk, mielőtt a mézet kimérjük vele, a méz könnyen kifolyik, és nem ragad bele az edénybe.) Sütőpapírral kibélelünk egy tortaformát, és 40 perc alatt, 180 fokon készre sütjük.
Variáció: 2 pohár porcukorból, két evőkanál forró vízből és 3 evőkanál frissen facsart citromléből mázat is készíthetünk a süteményhez. Ha kihűlt, ezt a mázat csorgathatjuk a tetejére díszítésnek.
TÉJGELÁCH
párve
A tésztához: 3 tojás; 2 ek. cukor; 2 ek. olaj; 1 csomag sütőpor; 2 pohár liszt;
¼ kk gyömbérpor
A töltelékhez: ¼ pohár finomra aprított mandula; ½ pohár mazsola
A sziruphoz: 3-4 pohár méz (virág- vagy datolyaméz); 1 pohár cukor;
2-3 kk. gyömbérpor
A mazsolát vízbe áztatjuk. A lisztet tálba szitáljuk, a tészta többi hozzávalóját a liszthez adva közepesen kemény tésztát gyúrunk. A tésztát két részre osztjuk, mindkettőt hosszúkás téglalap alakúra nyújtjuk. Megszórjuk mandulával és a leszűrt mazsolával, majd mindkét tésztadarabot szorosan feltekerjük. A tekercseket karikákra szeljük, a végeket kissé összenyomjuk, hogy bezáródjanak. Ezek után nagy lábosban elkészítjük a szirupot, vagyis a hozzávalókat felforraljuk. Amikor forr, beledobáljuk a tésztadarabokat, és kis lángon mintegy fél óra alatt aranybarnára főzzük az édességet. Időnként óvatosan keverjük meg fakanállal, nehogy odaégjen. Szükség esetén adjunk hozzá még mézet. Fél óra főzés után lezárjuk, azonnal beleöntünk negyed pohár forró vizet, megkeverjük, majd kihűtjük. Szobahőmérsékleten tálaljuk. (A Spice and Spirit című könyv alapján.)
DÉNES ANNA ÍRÁSA
Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 133. szám – 2020. augusztus 3.