Lechájim!

Lechájim!

Tudjuk, hogy zsidó szokás bor vagy bármilyen szeszes ital fogyasztásakor “lechájimot” mondani.

Ez a szokás a következő dolgokra alapszik:

1. Kidus és Hávdálá (Szombat vagy ünnep bejövetelekor, illetve e napok kimenetelekor borra mondott áldás) előtt az előimádkozó a következő szavakkal fordul a közösséghez: Szávréj máránán?, amire ők így válaszolnak: “Löchájéj!”. Ez a fajta válasz inkább a szefárd (keleti zsidó) közösségekben dívik. A dolog értelme pedig az, hogy az előimádkozó megkérdi a jelenlevőket, hogy szándékukban áll-e eleget tenni az áldás parancsának vele együtt. Ők pedig válaszolnak: “Löchájéj!”, ami annyit jelent: “Igen”.
2. A halálraítéltnek erős szeszes italt adtak, szenvedéseit enyhítendő. Ezért mondták bölcseink: A bor arra teremtetett, hogy megvigasztalja a gyászolókat, és megfizesse a gonoszok „bérét”, ahogy az Írásban áll: “Adjatok részegítő italt a bujdosónak és bort az elkeseredett lelkűeknek” (Példabeszédek 31:6., Szánhedrin 43a.). Ezért aztán, aki poharát emeli, így szól a többiekhez: Szávréj máránán és ők felelnek: “Löchájéj” – “Lechájim”, az életre legyen ez a pohár bor.

Innen terjedt hát el a szokás, hogy mindenki, aki bort vagy egyéb szeszesitalt fogyaszt, legyen szefárd vagy áskenáz, “lechájimot” kíván a jelenlévőknek, illetve „Lechájim völivráchá” (Életre és áldásra). Már a Talmudban is azt találjuk, hogy Rabbi Ákiva, amikor lakomát adott a fia tiszteletére, minden egyes pohár borra azt mondta: “Bort és életet a mestereknek és tanítványaiknak!” (Sábát 67b.).

Mivel az ételre-italra mondott áldás után rögtön enni kell, nehogy “kibeszéljük” az áldást, vagyis megszakítsuk bármivel, amire nem vonatkozik, be kell tartani a következő sorrendet: borra először a boré pri hágáfen áldást kell elmondani (pálinkára, stb. a söhákol nihjá bidváro áldást), majd kortyolni egy kicsit, és csak azután lehet mondani a “lechájimot”. Magyarázata pedig az, hogy először a Teremtőnek kell megadni a tiszteletet, csak utána jöhetnek a teremtmények.

Áser