Kultúrtörténész konyhában és kabaréban

Körner András kultúrtörténész könyvei különleges rálátást adnak a magyar zsidók mindennapi életére a kiegyezés és a második világháború közötti korszakban. Finom érzékkel különbözteti meg a zsidó társadalmi csoportokat és mutatja be mindennapjaikat, a munkától a szórakozáson át a tanulásig, a lakhelyek különbözőségeitől az étkezéskultúráig. Művei egymás után jelennek meg magyarul és angolul, ő a magyar zsidóság történetének talán legismertebb képviselője az Egyesült Államokban is. Az Amerikában élő, de éppen Budapesten kutató történészt kérdeztük következő munkáiról. 

 

– Alig érkeztél Budapestre és máris elmélyülten dolgozol.

– Több feladaton is. Megjelenés előtt áll a könyvem, A magyar zsidó konyha angol verziója. Azért igényel a fordításon túl komoly munkát, mert ami ismert és természetes a magyar olvasónak –, a helyszínek, a nálunk közismert személyek, a magyaros ételek – az amerikai olvasóknak nem az. Többnyire ők nem sétáltak a Király utcában. Ezért az angol nyelvű kiadás – amit a CEU Press gondoz – jóval nagyobb terjedelmű lesz.

Szinte minden könyvem megjelent mindkét nyelven is. Ahogy az előző könyveim bemutatójának, valószínűleg ennek is a New York-i Center for Jewish History fog otthont adni. Ez egy elegáns épület, amelyben a zsidó történelemmel, kultúrával foglalkozó több kutatóintézeten kívül múzeumok és egy nagyszerű könyvtár is található. Például ott van a Leo Baeck Institute – ami a német nyelvű zsidóság történetét kutató legnagyobb intézmény a világon. Ennek 350 fős előadótermében lesz a bemutató. Szerencsémere sem a téma iránt érdeklődő magyar, sem az amerikai közönségnek nem kell már bemutatkoznom. „Csak” melózni kell. Ezt pedig borzasztóan élvezem.

 

– Mik lesznek a következő köteteid?

– Három könyv is készül. Csak az egyik jelenik majd meg magyarul, a Corvinánál: XX. század eleji irodalmi sanzonokból álló antológia és mellettük egy hosszas történelmi tanulmány.

 

– Kottát is közölsz?

–Manapság már kevés ember zongorázik… Engem mostanában nem

annyira a zeneszerzők, mint a sanzonokat író költők foglalkoztatnak. Babits is írt kettőt. De például Gábor Andor, Szép Ernő és Heltai szin­te tömegével írtak ilyen dalokat.

 

– Tehát a magyar sanzon kultúrtörténete készül?

– Inkább csak válogatás és egy történelmi esszé, ami azt elemzi, hogy miért foglalkozott Magyarországon ilyen sok jeles költő sanzonirodalommal. Ez nem volt világjelenség.

 

– Hazai zsidó specialitás?

– Bizonyos fokig igen. Ez egy megélhetési lehetőség volt. De van zsidó vonatkozása, mert a verseknek és sanzonoknak ugyanaz volt a célközönsége: a budapesti polgárság. En­nek pedig nagyon jelentős része, több mint a negyede valamilyen formában kultúrafogyasztó zsidó volt. De ugyanaz volt a kabarék, va­lamint A Hétben, a Pesti Naplóban és más lapokban megjelent versek kö­zönsége is. A költő a kabarén ke­resz­tül közvetlen kapcsolatot talált a közönséggel, a dalokban tu­dott rea­gálni a napi problémákra: nincs vízszolgáltatás, a zsidóknak is karácsonyt kell ünnepelniük stb. Né­metországban is voltak komoly köl­tők, akik foglalkoztak sanzon­írás­sal, de nagyságrendileg kisebb arányban vettek ebben részt jelzett köl­tők. Szerintem Magyarországon a komoly, jelentős költők körülbelül 30 százaléka foglalkozott ezzel, az említetteken kívül Ignotus, Kiss József, Karinthy Frigyes és mások is, valamint olyan jeles írók, mint Molnár Ferenc vagy Nagy Endre. Az általam vizsgált időszak határát 1930 körül húzom meg.

– A kabaré műfaját nem szorította ki a mozi és a többi szórakozási lehetőség?

– Amikor én gyerek voltam, még javában volt kabaré a 40-es évek végén, sőt az 50-es évek elején is. A kommunizmus alatt is volt kabaré, de egyre korlátozottabban. És érdekes módon a rendszerváltással meg is szűnt a klasszikus kabaré. A napjaink stand-up comedy-je már teljesen más műfaj.

A magyar kabaré sajátossága volt az is, hogy politikailag jóval kon­zer­vatívabb volt, mint a német és a francia. A pesti polgárság megle­he­tősen konzervatív volt. Nem volt jobboldali, de nem volt szocdem, nem volt kommunista, és az avantgarde sem nagyon érdekelte. A német kabaréban jelentős volt a da­daista, anarchista, sőt meredeken bal­oldali kabaré. A könyvemben en­nek lényegét, társadalmi okait pró­bálom megragadni. A magyar ka­baréról eddig elsősorban az elő­adók szemszögéből írtak. De szerin­tem rá kell mutatni, hogy miben és miért különbözött a magyar kabaré a külfölditől, annak ellenére, hogy például a kétnyelvű színészek, szerzők számára átjárás volt Bécs és Budapest között. A bécsi kabaré is más volt, bár még leginkább az hasonlított a pestire. De Ausztriában is a jelentős költők kisebb hányada dolgozott a kabaréknak, mint nálunk, és viszonylag konzervatívabb volt e műfaj, mint Németországban. De remélem, a kötetben néhány száz sanzon szövege megjelenik, ízelítőt adva erről a világról.

 

– És a másik két kötet?

– Szeretnék bemutatni elfelejtett magyar zsidó szakácskönyveket az angol nyelvű olvasóknak – bevezető esszékkel.

Míg az első magyarországi zsidó szakácskönyv 1840-ben jelent meg Pozsonyban, németül, a második 1854-ben immár Pesten – jiddis nyelven. Ez azért nagy szenzáció, mert a kötetnek csak a címe volt ismert a nemzetközi szakirodalomban; mindenki azt hitte, hogy egyetlen példány sem maradt fenn belőle. Ám mégis sikerült fellelnem egyet az amszterdami Egyetemi Könyvtárban. Egy másolata van Budapesten, az ELTE Hebraisztika tanszékén. A kötet szenzációja az is, hogy több mint 40 évvel előzte meg a má­sodik jiddis szakácskönyvet, ami Vil­nában jelent meg 1896-ban. Azután ugyan tömegével jelentek meg jid­dis szakácskönyvek Amerikában, de Magyarországon ilyen soha többé nem látott napvilágot.

E jiddis szakácskönyvet fakszimile kiadásban angol fordítással jelentetnénk meg, egy bevezető esszé kíséretében, ami történelmi hátteret ad kötetnek, s bemutatja a korabeli pesti polgárságot. Az is érdekessége, hogy bár Pesten adta ki M.E Löwy a Király utcából, mégis egy bécsi nyomda nyomta. Ez a Löwy cég volt a legrégebbi pesti zsidó kiadó, amelyet 1786-ban alapítottak a Király utcában, s még több mint 100 éven át működött.

A másik kötet szintén szakácskönyv, de ez immár német nyelven jelent meg 1876-ban. Kiadója eredetileg Max Dessauer volt szintén a Király utcából. Akkoriban a kiadók nem önállóan működtek, mint a maiak: könyvet vagy a nyomda jelentetett meg – mint Dessauerék – vagy egy könyvesbolt.

Az 1876-os német szakácskönyv The­rese Lederer alkotása, akiről ed­dig – sajnos – nem sikerült megtud­nom semmit. Talán még sikerül. Ak­koriban nagyon sok sza­kács­könyvet álnéven adtak ki, de va­lószínűleg a Therese Lederer geborene Kraus nem álnév. Feltételezem, hogy a hölgy úgy 50 éves lehetett, a fér­je talán még idősebb, aki a XIX. század elején születhetett.

Azt tudni kell, hogy a legkorábbi zsidó szakácskönyvek nem zsidók olyan értelemben, hogy zsidó specialitások hiányoznak belőlük. Annyi bennük csupán a „zsidóság”, hogy különválasztják a tejes és a zsíros recepteket, és a keresztény recepteket úgy alakítják át, hogy a zsíros éte­lekbe ne kerüljön tejtermék. De ezen szakácskönyvekben nincs még se sólet, se kugli, se barhesz. Vi­szont Therese Lederer 450 receptjéből már 30 igazi zsidó recept. Az ő könyve egy ma is jól használható, nagyszerű munka.

 

– Mi ezeknek a szakácskönyveknek a kultúrtörténeti unikuma?

– E pesti szakácskönyvek nagyon élénk kultúrát jeleznek. Therese Lederer könyvének első kiadása után 1880 körül megjelent Frankfurt am Mainban egy másik, Sarah Cohn által, de a receptek körülbelül felét a pesti Lederer-féle könyvből másolta. Az első magyar nyelvű szakácskönyv, amely 1899-ben jelent meg, szintén nagyrészt ennek az 1876-os német könyvnek a – néhány helyen téves – fordítása.

 

– Kipróbáltad valamelyik receptet?

– Egyiket sem, mert ezeket most főleg dokumentumként kezelem. A legújabb könyvem, A magyar zsidó konyha sem elsősorban szakácskönyv, hanem kultúrtörténet. De ta­lán majd később kipróbálok belőle néhányat.

Én most a receptek származási he­lyét, eredetét kutatom, valamint azt, hogy az étkezéskultúrában hogyan különböztek Magyarország kü­lönböző régióiban élő zsidó cso­portok. Mert voltak különbségek az ortodoxián belül is. Mint mondtam, én nem szakácskönyvet akartam írni, hanem kultúrtörténetet. Például a gefilte fis főleg csak Kelet-Magyarországon volt ismert, még Pesten is főként csak az ilyen származású családokban. A gefilte fis Magyarországra a jiddis nyelvű, keleti bevándorlókkal együtt került. A más, nyugati hátterű zsidó bevándorlók – így az én családom – egyszerűen nem ismerték.

A Kóstoló a múltból című könyvem is elsősorban kultúrtörténeti mű, bár annak receptjeit meg lehet főzni, mert átdolgoztam őket a modern konyha igényeinek megfelelően. Nem az volt a célom azzal a művel, hogy összegyűjtsem a legjobb zsidó recepteket, hanem az, hogy egy zsidó nő konyháját, háztartását és életmódját mutassam be mikro-történelemként. Ezért csak azokat a recepteket vettem be a könyvbe, melyeket dédanyám megfőzött és a kézírásos receptgyűjteményébe lejegyzett, még akkor is, ha mai ízlés szerint nem mindegyik volt kiváló étel. A prioritásom az volt, hogy a recept autentikus legyen, s nem az, hogy a legjobb. Bár a Kóstoló a múltból felerészben valóban szakács­könyv – de nem mindennapos hasz­nálatra. A legutóbb megjelent A ma­gyar zsidó konyha című munkámban viszont a recepteket dokumentum­ként közöltem, pontosan úgy, ahogy

az eredeti forrásmunkákban sze­repeltek. Bár elég jól értek a fő­zés­hez-sütéshez, ha itt-ott ész­re is vet­tem bennük valamilyen hi­bát, nem próbáltam korrigálni sem a receptet, sem a recept nyelvezetét.

1945 előtt 12 zsidó szakácskönyv jelent meg Magyarországon, s ezek negyede fordítás. Ám kivétel nélkül kóser szakácskönyvek. Meglepő le­het, de ez egyáltalán nem természetes. Ugyanis az Amerikában megjelent XIX. századi szakácskönyvek szinte mindegyike tréfli, s ennek tár­sadalmi okai voltak. Akkoriban az amerikai zsidók nagy százaléka német zsidó eredetű volt, s túlnyomó többségük a zsidó reformmozgalom követője, akik nem tartottak kóser konyhát. Igaz, nem szerepel sertéshús és -zsír a könyvekben, de tartalmaznak rák és kagyló ételeket is.

A reformzsidókat nem szabad össze­keverni a neológokkal. Magyarországon a neológok jelentős ré­sze kóser háztartást vezetett a XIX. században. Úgy tartották, hogy a

neológia három pillére a kas­rut, a szombat és a mikve. Bár szerintem a nők kis része járt mikvébe, de mindenesetre a mondás jól hangzott.

 

– Végül is, ahány zsidó élt Budapesten, ahhoz képest nagyon kevés mikve volt.

– Erről van szó. De a lényeg, az hogy ez volt az irányelv.

 

Körner András (1940) fő művei: Kóstoló a múltból – Egy XIX. századi magyar zsidó háziasszony mindennapjai és konyhája Hogyan éltek? – A magyar zsidók hétköznapi élete 1867-1940. 1-2. kötet Egy vonakodó zsidó (esszék, elbeszélések) A magyar zsidó konyha – Kultúrtörténet 77 autentikus recepttel

 

Nagyszámú érdeklődőt látott vendégül az Óbudai Zsinagóga február 11-én. A meghívó „minikonferenciára” szólt a „zsidó szakadásról”, amely a zsidó irányzatok hivatalos szétválását és önálló hitközségek megszervezését jelentette 1867 és 1872 között.

A rendezvény első részében Fenyves Katalin kultúrtörténész, főiskolai docens kérdezte az Amerikában élő Körner Andrást, aki mindmáig az első és egyetlen módszeres és rendszeres kutatója a magyar zsidók életmódtörténének. A magyar zsidók hétköznapi életének ez előadáson is bemutatott aspektusai érzékenyen világítottak rá a holokauszt előtt Magyarországon élt zsidók sokféleségére. Mint Körner kiemelte: e sokféleség összefüggött a magyar zsidók (többirányú) eredetével, kulturális és vallási hátterével. Az előadás képet adott az életmód, az oktatás, a mindennapi és társadalmi élet változatosságáról is.

A második részben Köves Slomó történészként tartott előadást. A Debreceni Egyetemen doktorátust szerzett rabbi a zsidó vallásszakadás szakértőjeként a zsidóság és a közpolitika viszonyát elemezte a különböző történeti korszakokban. Tézise, hogy a zsidó identitásformák választásához a társadalmi környezet véleménye, hatása meghatározó volt az elmúlt kétszáz évben. Ebben komoly jelentőséget tulajdonított a zsidó önreflexivitásnak, önkép-vizsgálatnak, s annak, hogy az állam, illetve a közpolitika zsidósághoz fűződő viszonya erőteljesen befolyásolta a magyar nemzethez igazodni vágyó zsidók önképét is. A mélyreható elemzést azzal zárta, hogy úgy látja, olyan korszakhatárhoz érkeztünk el, amikor az új nemzedék új, pozitív zsidó identitás-modellt alakít ki, ahol a vallás és a valláson alapuló szellemi örökség áll a zsidó identitás középpontjában.