A Cháj Galéria Szentendre legújabb ékköve. Az eddig főleg zsinagógának és közösségi rendezvényeknek helyet adó központ újabb profillal és egy nagyszabású megnyitóval készül a helyiekkel és a turistákkal is még jobban megismertetni a zsidóságot. Myers Mendy-vel és Tziviával, a szentendrei hitközség rabbijával és rebecenjével beszélgettünk – olvasható az Egység legújabb számában.
– A Cháj Galéria eddig is több kulturális, gasztronómiai programmal várta az érdeklődőket. Milyen újdonság várható májustól?
Myers Mendy: 2019-ben nyitottuk meg a központot, a Cháj nevet (amelynek jelentése: élet) adtuk neki. Elsődlegesen egy életmódközpontban gondolkodtunk, ami összefog többféle, főként zsidósággal kapcsolatos ágat. Ennek legújabb eleme egy kóser kávézó és egy zsidó művészeti galéria az eddig is működő zsinagóga és – természetesen – a kulturális programok mellett. Nagy sikerrel fut a kóser főzőtanfolyamunk, és most (lapzártakor – a szerk.) készülünk a peszáchi széderestékre. Ebbe a környezetbe illeszkedik a galéria kiállításokkal. 
A galéria és a kóser kávézó május 5-én nyitja meg a kapuit.
– Kinek a kiállításával indul a galéria élete?
Myers Tzivia: Az első kiállításunkon Szilárd Klára festőművész képeit láthatják az érdeklődők. (Keretes írásunkban bővebben is olvashatnak a művészről.) Lesznek kortárs és régebbi alkotók, a célunk az, hogy a műveken keresztül meg tudjuk mutatni, hogy a zsidóság egy pozitív, élettel teli, színes világ. Azt szeretnénk, hogy aki megnézi a kiállításokat, valamilyen új ismeretre tehessen szert a zsidósággal kapcsolatban, és ezáltal jöjjenek közelebb hozzánk. Mindig más művészek alkotásain keresztül, olykor erősen kapcsolódva a zsidósághoz, máskor kicsit lazábban.
A közvetítő ebben a művészet, hiszen egy vallási esemény nem feltétlenül mozgat meg annyi embert, de a zsidó kultúra be tud vonzani másokat is. Így közelebb kerülnek a zsidósághoz és akár később a valláshoz is tudnak kapcsolódni, vagy legalább szereznek egy jó élményt a zsidóságról.
– Kiket várnak a megnyitóra és utána a kiállításra?
MTZ: Szeretnénk, ha a megnyitóra olyanok jönnének el, akik érdeklődnek a zsidóság vagy a művészet iránt, esetleg ismerik a művészt, a műveit, van róla valamilyen ismeretük. Erős érzelmi töltetű képekről van szó, szeretnénk, ha a művészvilágból, a festő környezetéből is sokan eljönnének, galériatulajdonosok például, akik dolgoztak Szilárd Klárával régebben. De azokat is várjuk, akik most találkoznak először a művész alkotásaival.
A tervek szerint két-három hónapig tart nyitva a kiállítás és reméljük, hogy mindenkinek örömet szerez majd.
Hosszútávú tervünk, hogy az emberek a művészeten keresztül érzékeljék azt, hogy a zsidóság nemcsak a holokausztról szól, hanem azt megelőzően és azután is létezett-létezik kulturálisan, vallásilag és művészileg is pezsgő zsidó élet.
– Lesz-e esetleg vásárlási lehetőség a kiállított művekből?
MM: A képek nagy része megvásárolható lesz, és szeretnénk is, hogy ha megvásárolnák, hiszen így bekerül egy darab zsidóság az otthonokba, így tudja erősíteni a kapcsolódást ezzel a világgal.
– A galéria mellett milyen kikapcsolódási lehetőség lesz még?
MTZ: A kiállítással egyidőben a kávézó is megnyílik, és az az elképzelésünk, hogy az emberek itt tudnak majd találkozni, beszélgetni, olvasni, meginni egy jó kóser kávét, megenni néhány finom kóser süteményt, szendvicset. A helyieket és a turistákat is szeretettel várjuk. Szeretnénk egy olyan központ lenni Szentendrén, mint például a Marcipán Múzeum vagy a galériák. Úgy tervezzük, hogy a kávézóban különböző kulturális programok is lesznek majd mint felolvasóest és más kulturális rendezvények. Szeretnénk, ha a zsidóság minél több árnyalata felkerülne a palettánkra.
– Meddig lesz nyitva ez a kiállítás és mik a további tervek a galériával kapcsolatban?
MM: A mostani tárlatunk május 5-én, csütörtökön, 18 órakor nyílik és minden héten vasárnaptól csütörtökig, 12-től 16 óráig lesz nyitva, várhatóan július közepéig.
A kiállításmegnyitók – főleg a kortárs művészek esetében – általában úgy zajlanak, hogy eljön a művész és beszél a műveiről, kicsit betekintést nyújt az alkotások hátterébe. Szilárd Klára sajnos már nem él, de lesznek olyanok a megnyitón, akik jól ismerték a művészt és jól ismerik a műveket is. Így egy kicsit interaktívabb, informatívabb lesz a megnyitó, mert a „vásznak mögé” is bekukkanthatunk. Utána pedig a galéria folyamatosan nyitva lesz, de a megnyitó mindig egy különlegesebb esemény, mert jobban elmélyülhetünk a művészetben beszélgetésekkel, kérdéseket tehetünk fel az alkotási folyamatokról és a művészről.
MTZ: Egy szép nagy esernyőt képzelünk, ami alá befér a galéria, a kávézó és a zsinagóga – egyben alkotnak egy egységet. Bárki bejöhet, a zsinagóga vallási programjai mellett (imák, kiddusok, tanulások) ez egy kötetlenebb találkozási pontként működik.
„Vándor úton”
Szilárd Klára a festõ és szobrász
1921. március 31-én Budapesten született, édesapja ügyvéd volt, I. világháborús hős, akit korán elvesztett. Kitűnő tanuló volt, képzőművészeti és nyelvtehetsége együtt jelentkezett.
Szilárd Klára a genfi Képzőművészeti Akadémián folytatott tanulmányokat, miközben Zürichben építette pályáját. 1951-ben Izraelbe települt. A nagy áttörés 1990-ben volt, amikor első és máris jelentős kiállítását rendezhette meg Magyarországon, a budapesti Vigadó Galériában.
Szilárd Klára Budapesten lakott, de időközben beilleszkedett a szentendrei festők közösségébe is, ahol nyarait töltötte, természetesen, szintén munkával. Időközben tagja lett minden fontos hazai szakmai szervezetnek. Emlékezetesek magyarországi kiállításai az Ernst Múzeumban, a Műcsarnokban, Salgótarjánban, Szombathelyen, Győrött, Békéscsabán, Szekszárdon, Szentendrén, Kiskőrösön. Holokausztra emlékeztető üvegablak-kompozícióját a Dohány utcai zsinagóga szabad terében állították ki. Munkássága sokrétű. Alapvetőn festő volt, de az ötvenes években tett olaszországi tanulmányi utakat és tudatos felkészülést követően, rendkívül igényes és foglalkoztatott üvegművész lett, aki Izrael-szerte zsinagógák üvegablakait tervezte. Minden festői technikában otthonosan mozgott, az olajfestés mellett közel áll hozzá az akvarell. Mindig is felkészülten rajzolt, ceruzával, tussal egyaránt, s a nyolcvanas évek második felétől hegesztett, absztrakt vasszobrokat is készített. Stílusa? Mint egy varázslóé.
Szilárd Klárához mindig közel állt a természet: izraeli évei alatt lenyűgözte őt például a sivatag. Itt Szentendrén, a Cháj Galériában látható képei is erről tanúskodnak. Első férjével, Füsti Pál textilmérnökkel évtizedeken át egymástól távol éltek, majd miután megtudták egymásról, hogy élnek, a nyolcvanas években újra egymásra találtak. Szilárd Klára ábrázolásai az egész életről szólnak, születésről, fejlődésről, halálról. De képei szólnak Párizsról, a francia kultúra szerelmese volt, Jaffáról – kedves lakóhelyéről.
Szilárd Klára a Magyar Rádió – immár legendás – Egy csepp emberség című sorozatában 2005. május 17-én – többek között – így nyilatkozott. „Semmit sem csinálok hétköznapi módon. Ez egy kreatív erő, ami állandóan működik az emberben, állandóan lüktet, és ez az, ami visszaadja az életerőmet, az életkedvemet…”
Élete tragédiákkal és örömökkel volt tele. Zsidósága folytán sok-sok szerettét, rokonát, barátját vesztette el a XX. század pokoli kataklizmájában. Édesanyjával élt annak haláláig Izraelben. Élete óriási öröme, boldogsága volt első férjével, Füsti Pállal való újratalálkozása, akivel több mint tíz évig tartó újra-együttélés adatott meg neki, nekik a kilencvenes, kétezres években. Füsti Pált 2004-ben vesztette el.
A művész egyik korábbi gondolata: az „alkotás olyan tevékenység, amely képes – annak tehetségétől függően, aki gyakorolja – kifejezni a szépséget, olyan szépséget, amely érinti az örökkévalóságot.”
Élete szinte legutolsó pillanatáig dolgozott, festett. 2017. szeptember 10-én hunyt el budapesti otthonában, 96. életévében. Emlékére fővárosi lakóhelye házfalán az elmúlt évben, születése 100. évfordulója alkalmából, emléktáblát helyezett el a VII. kerületi Polgármesteri Hivatal.