Ez a legnagyobb középkori zsidó temető Olaszországban.
Az olasz régészeti hatóság bejelentette, hogy egy 1569-ben lerombolt, középkori zsidó temetőt tártak fel Bolognában. A 2012 és 2014 között folytatott ásatások során 408 sírt azonosítottak, így ez a legnagyobb középkori zsidó temető az országban. A feltárást egy lakóépület építési munkáinak megkezdése miatt rendelték el a helyszínen.
A felfedezést egy sajtótájékoztatón jelentették be, ahol megjelent Virginio Merola, Bologna polgármestere, Alberto Sermoneta, a város főrabbija és a zsidó közösség elnöke is.
„Különleges felfedezés ez, mely gazdagítja városunk kultúrtörténetét és tanúskodik a bolognai zsidó jelenlétről.” – jelentette ki a polgármester.
Az ásatást vezető régész elmondta, hogy férfiak, nők és gyermekek maradványait is feltárták. Egyeseket közülük arany-, ezüst-, bronz-, drágakő- és borostyánékszereikkel együtt temettek el. A sírok párhuzamos sorokban feküdtek, és kelet-nyugati tájolásúak voltak. Az elhunytak feje került a sír nyugati oldalára. Bár sírköveket nem találtak, 150 síron egyértelműen a megszentségtelenítés jelei láthatóak.
A Via Orfeo városrészben lévő temetőt 1390 körül nyitották meg, de 1569-ben lerombolták, miután V. Pius pápa – Róma és Ancona kivételével – kiűzte a zsidókat a pápai államból. A pápa egy közeli kolostor apácáinak adományozta a földet, hogy „ássák fel, és ürítsenek ki belőle mindent, amit találnak, testeket, csontokat és emberi maradványokat, a sírköveket pedig rombolják le, vagy kedvük szerint használják fel, azokat is, melyeket még élő emberek állíttattak, és töröljék ki belőlük a feliratokat, vagy a márványba vésett díszítéseket”.
A bolognai középkori múzeumban látható díszes zsidó sírkövek feltehetően ebből a temetőből származnak.
A főrabbi elmondta, hogy a felszínre hozott emberi maradványokat a zsidó szokásoknak megfelelően ismét eltemetik.
zsido.com
Forrás: Arutz7