Angliában, azon belül Blackpoolban található az a szomorú sorsú zsinagóga, amelyet most potom összegért bárki megvehet. A jellegzetes vörös téglából épült egykori United Hebrew Congregation zsinagóga öt évvel azután kerül ismét árverésre, hogy 100 ezer fontért (50 millió forint) már egyszer elkelt, hogy lakóépületet hozzanak belőle létre. Ezúttal egy ingatlanügynökség 70 ezer fontért (35 millió forint) kínálja – írja a Jewish Heritage Europe.
Az 1916-1926 között épült műemlék épületet 2012-ben adták el először, miután a fogyatkozó gyülekezet nem tudta tovább fenntartani, ezután bezárták.
Nem sokkal később, 2013-ban ismét a piacra került, és az elkövetkező éveket az építési engedélyekkel kapcsolatos viták és döntések jellemezték. Az ingatlanközvetítő honlapja „óriási potenciállal” rendelkező befektetési ingatlanként írja le, amely „számos felhasználási módra alkalmas”.
Az épület lenyűgöző ólomüveg ablakait nemrégiben teljesen felújították, de a honlapon található fotókon látszik, hogy az épület állapota az évek során romlott.
Nem közöltek indokot arra, hogy az épület egyébként miért maradt érintetlenül, és miért került ismét eladósorba. A műemléki előírások és korlátozások nyilván szerepet játszhatnak ebben.
Nem olyan régen írtunk egy másik Angliában működő zsinagógáról, amely mellé felhőkarcolót akartak felhúzni, de a terv kudarcba fúlt. Bár már korábban is voltak kísérletek, hogy a londoni zsinagóga mellé sok emeletes épületet építsenek, most London városa ismét elutasította egy olyan toronyház tervét, amely beárnyékolta volna a történelmi jelentőségű Bevis Marks zsinagógát. A szavazáson az illetékes bizottsága 14:8 arányban a 43 emeletes Bury House-projekt jóváhagyása ellen szavazott. Ez volt a második alkalom, hogy a város elutasította a tervet. Az első 2021-ben történt, egy 48 emeletes épületre vonatkozóan. |