Köves Slomó szerint a kormány döntése, miszerint a Kneecap nem léphet be Magyarország területére, erősíti a zsidó közösség biztonságérzetét és világos üzenetet küld a nyugat számára.

A Kneecap nevű északír rapformáció magyarországi kitiltására reagálva nyilatkozott Köves Slomó, az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija, aki üdvözölte a kormány döntését. Mint fogalmazott, a határozat „méltán erősíti tovább a zsidó közösség biztonságérzetét Magyarországon”, és világos üzenetet küld nemcsak a térségnek, hanem a nyugati világnak is.

Kneecap a terrorizmus mellett

„A halál-szekta Hamász és Izrael közötti küzdelem nem csak egy terrorcsoport és a zsidó állam ügye, hanem a rossz és a jó harca, a szabad világ és a nyugati civilizáció védelme a barbarizmussal szemben”

– mondta Köves Slomó a Neokohnnak adott interjújában.

A rabbi szerint elfogadhatatlan, hogy egy zenekar – művészi szabadságra hivatkozva – terrorszervezeteket éltet:

„A Hamász és a Hezbollah terrorszervezetek éltetése nem a szólás szabadság művészi kifejezése, hanem ártatlan civil áldozatok emberi méltóságának meggyalázása.”

Köves Slomó: Az antiszemitizmus elítélése nem politikai taktika kérdése

Ha az a kérdés, hogy az összeesküvés-elméletek terjedése következtében az emberek befogadóvá válhatnak-e antiszemita nézetekre, akkor erre a válasz az, hogy sajnos ez így van.

Köves Slomó: „Nem visszavonulni, hanem felerősíteni a fényt”

A Sziget Fesztiválon való szereplés körüli vitára az EMIH nem bojkottal, hanem fokozott jelenléttel válaszolt. Míg más zsidó szervezetek a visszalépés mellett döntöttek, az EMIH hangsúlyozta, hogy továbbra is jelen lesz a fesztiválon.

„Az EMIH az elmúlt 27 évhez hasonlóan idén is ott lesz a Szigeten, hogy a zsidóság megismertetésén keresztül, fénnyel harcoljon a sötétség ellen” – fogalmazott Köves.

A szervezet célja, hogy még erőteljesebben mutassa be a zsidóság értékeit és tanításait az érdeklődő fiataloknak, éppen azért, hogy az ismeretlenségből fakadó előítéletek helyét a párbeszéd és a tudás váltsa fel.

A döntés és az EMIH állásfoglalása fontos visszajelzése annak, hogy Magyarországon van politikai és társadalmi akarat a zsidó közösség védelmére, és az ilyen helyzetekben nem a visszavonulás, hanem a világosság erősítése lehet a legjobb válasz.

Üdvözöljük a döntést: kitiltotta hazánkból a Kneecap antiszemita zenekart a kormány

A magyar kormány antiszemita gyűlöletbeszédre hivatkozva kitiltja a Kneecap zenekart.

A TEV is reagált

„Üdvözöljük a magyar kormány határozott döntését, amellyel megtiltotta a Kneecap zenekar belépését az országba antiszemita és terrorizmust támogató kijelentéseik miatt. Ez a lépés világos üzenetet közvetít:

Magyarországon nincs helye sem a zsidó közösség elleni uszításnak, sem a Hamász terrorszervezet dicsőítésének. Egyetlen más európai ország sem tett eddig ilyen egyértelmű lépést

– bízunk benne, hogy ez precedenst teremt, és más nemzetek számára is irányt mutat, hogy a gyűlöletbeszédnek és a terrorizmus éltetésének következményei kell, hogy legyenek”

– nyilatkozta a zsido.com oldalának Szalai Kálmán a TEV elnöke.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.