A Főkefe idén márciusban megkezdte a savanyított termékek beszállítását a londoni, az antwerpeni, a bécsi és a budapesti kóser áruházakba, továbbá létrehozta a KosHerb márkanevet, melynek levédése már folyamatban van.

 A termelési és hűtő kapacitás remélt bővítését követően a párizsi és amerikai piac elérése a következő cél. A termékpaletta bővítése érdekében kísérletek folynak a fűszernövények termesztése tekintetében, valamint tárgyalásokat folytat a társaság a konzervipari termékek élőállításáról.

Az MNV Zrt. hozzájárulásával létrejövő új leányvállalat, az Agro Rehab Nonprofit Kft. átveszi a Főkefe eddigi mezőgazdasági tevékenységének helyszíneit, továbbá 2015-ben új telepet nyit Kenderesen. A társaság tevékenysége a kóser és a hagyományos termékek termesztésére és értékesítésére alapul. A vállalat célja a kenderesi gazdaság, illetve a martfűi telephely fóliákkal, gépekkel és egyéb infrastruktúrával, öntözőrendszerekkel történő felszerelése.
334 millió forint

A vidék- és agráralapú munkahelyteremtésben és megtartásban érintett vállalat foglalkoztatottainak összlétszáma 2015-18 végére elérheti a 250 főt, közülük várhatóan 180-an megváltozott munkaképességűek lesznek. A cég üzleti terve a 2018-ig terjedő időszakig közel 334 millió forintos beruházási összeggel számol.

A Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. túlnyomórészt ipari tevékenységet folytat, ám 2011 óta mezőgazdasági ágazatot is működtet Karácsondon, Tomajmonostorán és Martfűn. Karácsondon a Ferences Rendtartománytól haszonbérbe vett majorságban öt hektáron szántóföldi kertészet, valamint növényházi zöldségtermesztés folyik. A majorságban 12 autista és 25 egyéb megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztat a cég. A társaság ugyanakkor fejlesztéseket hajtott végre, és megvalósította a teljes terület öntözhetőségét és teljes körűvé vált a káposzta-feldolgozás.

Forrás:
index.hu

Megszakítás