Hanuka kiszlév hónap 25-én kezdődik, és az ünnep hetedik napján lépünk be a zsidó naptár Ros Hásánától számított negyedik, niszántól számított tízedik hónapjába, tévétbe. A hónap neve – mint más hónapoké is – az ókori Babilóniából származik, és kapcsolódik a héber „tov” – „jó” szót is magába foglaló szócsaládhoz. Hanuka utolsó napjaiban, ahogy egyre több és több fény árad szét otthonainkban, a fényesen égő lángok a hanukai csodán kívül emlékeztetnek arra is, hogy az életünkben számtalan apró csoda is van, kisebb-nagyobb jó dolgok, melyek néha rejtve maradnak, néha előretörnek. Ilyen ez az enyhén sózott karamell is, mellyel megédesíthetjük a még mindig hosszú, de hanuka szombatjától kezdve lassan rövidülő téli estéket.

Sós karamell

tejes, tojás, gluténmentes

1 pohár tejszín

¾ pohár vaj

2 kk. durva szemű só

2 pohár cukor

¼ pohár víz

Néhány csepp vaníliakivonat, vagy rum (elhagyható)

A tejszínt, a vajat és a sót egy lábosban, kis lángon addig melegítjük, amíg a vaj felolvad. A cukrot és a vizet mély, vastag aljú lábosba tesszük, közepes tűzön felolvasztjuk, majd addig főzzük, míg kissé megsötétedik a cukor. Ne kevergessük, csak mozgassuk át óvatosan a lábost, ha azt tapasztaljuk, hogy a cukor nem egyenletesen karamellizálódik (vagyis nem egyformán sötétedik). Minél mélyebb színt kap a cukor, annál erősebb lesz a karamellíz. Amint elértük a kívánt fokot, azonnal öntsük bele a meleg vajas keveréket a karamelles lábosba, és keverjük meg alaposan. Előfordulhat, hogy hirtelen erőteljesen buborékozni kezd az egyveleg, ezért fontos, hogy magas falú lábossal dolgozzunk. Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a vanília kivonatot, majd töltsük üvegedénybe.

Hűtőszekrényben egy hónapig eláll. A hűtőből kivéve rövid ideig tartsuk szobahőmérsékleten, hogy a hidegben megdermedt karamell újra folyékonnyá váljon. Használhatjuk palacsinta, vagy gofri töltelékeként, túrógombóchoz, gyümölcsökhöz, piskótához öntetként.

A tejszín mindenképpen kósersági pecsétet igényel. Vannak, akik a tiszta vaj használatát hechser nélkül is megengedik, ha azonban odafigyelünk arra, hogy csak cháláv jiszráelt, vagyis kóser felügyelettel  fejt tejet fogyasszunk, akkor a vaj kósersági igazolásának meglétéről is bizonyosodjunk meg.

Megszakítás