Az ecet csodája

Egy péntek este, amikor már meggyújtották a szombati fényeket, és Chániná ben Doszá rabbi épp el akart indulni a zsinagógába, a lánya sírva fordult hozzá. „Mi történt?”- kérdezte. „Szörnyű hibát követtem el, apám”- felelte a lány. „Ecetet töltöttem olaj helyett a kis lámpásokba, így hamar ki fog hunyni a láng, és sötétben kell elfogyasztanunk a szombati lakomát.”

A rabbi elgondolkodott egy percre, majd így szólt: „Mondd, lányom, ki az, aki gondoskodik arról, hogy az olaj égjen?”A lány pedig így felelt: „Az Örökkévaló, természetesen.” „Na látod”- mondta a rabbi, „ha képes arra, hogy az olajat éghetővé tegye, akkor az ecettel is meg tudja tenni ugyanezt. Ne bánkódj, minden rendben lesz. A lángok égni fognak, és lesz fényünk a lakomához.”

Ezzel rabbi Chániná elment a zsinagógába. Amikor hazatért, a gyertyák fényesen égtek. Sőt, egész szombaton égtek, és csak azután hunytak ki, hogy ezekből a csodálatos fényekből vettek lángot a hávdálá gyertya meggyújtásához.

Ma egy saláta receptjét mutatjuk be, melyhez valóban ecetre van szükség. Fontos megjegyezni, hogy a szintetikus ecet esetében nincs szükség kósersági igazolásra, a borecet viszont mindenképpen hechsert igényel.

Káposztasaláta

párve, glutén- és tojásmentes

½ fej lilakáposzta

4 ek. ecet

4 csapott ek. cukor

½ kk. köménymag

néhány szem feketebors

1-2 babérlevél

½ pohár víz

A káposzta külső leveleit lefejtjük. Ha meggyőződtünk róla, hogy nincs benne semmiféle kártevő, és nem utalnak nyomok, járatok a jelenlétére, akkor használhatjuk a káposztát anélkül, hogy minden további levelet külön meg kéne vizsgálnunk. A káposztát vékony csíkokra szeleteljük, besózzuk, és néhány órán, esetleg egész éjszaka állni hagyjuk, míg levet ereszt. A levet kinyomkodjuk. A többi hozzávalót lábosba tesszük, és néhány perc alatt felforraljuk, majd a káposztára öntjük. Lehűtve kínáljuk.

Megszakítás