Ros hásánái mézes kevert sütemény

Ros hásánától egészen szimchát toráig, vagyis az újévtől a Tóra örömünnepéig mézbe mártjuk a kerekre font szombati és az ünnepi kalácsot, ezzel fejezve ki azt a kívánságunkat, hogy kerek és édes legyen az évünk. Ebben az időszakban népszerű vendégek az asztalokon a mézzel készült édességek is.

Három férfi érkezett 1785-ben a frissen Berdicsevbe költözött Lévi Jicchák rabbihoz, hogy vitás ügyükben a döntését kérjék. A legidősebb, egy gazdag kereskedő adta elő a történetüket:

„Néhány, mézzel megtöltött hordót hoztam nem sok idővel ezelőtt Berdicsevbe, hogy eladjam a vásárban. A méz ára azonban zuhanni kezdett, ezért úgy döntöttem, hogy egyelőre nem adom el, inkább megvárom, amíg kedvezőbb lesz a helyzet. Megkértem egy régi, igen megbízható barátomat, hogy addig is hadd tároljam nála a hordóimat. Ebbe ő bele is egyezett, és szóban, tanúk nélkül megállapodtunk. Teltek-múltak a hónapok, és egyszer csak azt a szomorú hírt kaptam, hogy kedves barátom hirtelen elhunyt. Olyan gyorsan történt mindez, hogy még arra sem volt ideje, hogy üzleti ügyeibe beavassa a családját a halála előtt. Amikor nem sokkal ezelőtt végre emelkedni kezdett a méz ára, elmentem néhai barátom családjához, hogy elhozzam a hordóimat a fiaitól, akik halála után átvették az üzletet. Ők azonban semmit nem tudtak sem a hordóimról, sem a megállapodásunkról, és hallani sem akartak arról, hogy az árut átadják nekem.”

Lévi Jicchák rabbi figyelmesen meghallgatta a történetet. Tudta, hogy a Tóra szerint senki sem vehet el semmit azoktól az örökösöktől, akik – írásos dokumentum, vagy tanúk híján – nem tudhatják, milyen megállapodást kötött valójában az elhalálozott az adott dologgal kapcsolatban egy másik személlyel. A rabbi azonban egy kis gondolkodási időt kért. „Hogy lehet az, hogy még csak néhány napja szolgál Berdicsevben rabbiként, de máris ilyen esettel áll szemben, ahol olyan egyértelmű a döntés, hogy nincsen semmi helye a kompromisszumnak? És mit fognak szólni a városban, ha az új rabbi egy ilyen furcsa, meg nem magyarázható döntést hoz, amikor a városban mindenki őszinteségéről ismerte a gazdag kereskedőt, és azt is tudták, hogy milyen mély barátság fűzte néhai barátjához?”- ezek a gondolatok jártak a fejében, és Istenhez fordult imájával.

A méz tulajdonosa váratalnul így kiáltott fel: „Emlékszem! Rabbi, bocsáss meg nekem!” – Mindannyian kérdőn néztek rá, ő pedig így folytatta: „Ötven évvel ezelőtt, fiatal legény koromban történt. Azóta soha nem gondoltam rá. Apánk hirtelen meghalt, gazdag örökséget hagyva ránk. Többek közt egy boros- és olajoshordókkal teli raktárt. Egy napon ennek a két fiatalembernek az apja, az elhunyt barátom, meglátogatott minket az otthonunkban, és azt állította, hogy ezek az ő hordói, melyeket apámnál tárolt, hogy biztonságban legyenek. Mivel semmit nem tudtunk erről, hiszen fiatalok voltunk, és apánk még nem avatott be az üzleti ügyeibe. Elmentünk hát a város rabbijához, és előadtuk az ügyet. A mi javunkra döntött, döntését pedig azzal magyarázta, hogy semmit nem lehet az árvák örökségéből elvenni tökéletes bizonyíték és eskü nélkül. Így a bor és az olaj a mi tulajdonunkban maradt. Nem sokkal később jó pénzért eladtuk az egészet. És most rájöttem, hogy a pénz, amit az áruért kaptunk, pontosan annyi volt, amennyit az eltávozott barátom fiainak tulajdonában levő mézem ér.”