Az egész évben elérhető cékla kósersági szempontból igen egyszerű zöldség. Csupán arra kell figyelnünk, hogy – ha földes a héja -, nehogy bogarak kerüljenek a munkafelületre és az ételbe. Ha a céklát meghámoztuk és megmostuk, és nem látszik benne elfeketedett rész, vagy kártevő járata, nyugodtan felhasználhatjuk további vizsgálat nélkül.

Korábban volt már szó a cékla leveléről, ha azt is szeretnénk felhasználni, akkor ugyanúgy kell eljárnunk, mint más leveleknél: áztatás és alapos vizsgálat után fogyasztható, ha megbizonyosodtunk arról, hogy nincsenek rajta bogarak.

A cékla a zsidó hagyományban a ros hásánái asztalon kap szerepet. A szombati étkezések alkalmával felszolgált saláták között is helyet kaphat, ahogyan arról már korábban írtunk. Most egy klasszikus savanyúságot ajánlunk.

Savanyú cékla

4 nagy cékla

¼ pohár ecet

3 ek. cukor

só, bors és köménymag ízlés szerint

A céklákat meghámozzuk, kettévágjuk és bő vízben mintegy két órán át főzzük (figyeljünk, nehogy megégjen). Akkor jó, ha villával könnyen megszúrható. Ekkor a céklákat óvatosan kiemeljük a vízből. A főzővizet megízesítjük a többi hozzávalóval, és egy percen át forraljuk. A céklákat vékony félkörökre szeleteljük, ráöntjük a főzőlevet, és lehűtjük. Hűtőszekrényben 2-3 hétig áll el.

 

 

Megszakítás