SPIRITUÁLIS ÚTMUTATÓ

A

NAGYÜNNEPEKHEZ

 

ÍRTA

SIMON JACOBSON

 

Az Egy értelmes élet felé című bestseller szerzője

 

 

 

E könyv kiadását

GEORGE & PAMELA ROHR

nagylelkűsége tette lehetővé

 

 

 

Drága nagyszüleim

YEHOSHUA ELIYAHU & PEREL ROHR

emlékének ajánlom szeretettel

 

George Rohr

 

 

 

TARTALOM

 

 

Előszó

Bevezetés

 

Bevezetés Elulhoz

Áv 30 – Elul 29

Bevezetés Tisréhez

Bevezetés Ros Hásánához

Erev Ros Hásáná

Ros Hásáná

Tisré 3-9

Bevezetés Jom Kipurhoz

Erev Jom Kipur

Jom Kipur

Tisré 11-14

Bevezetés Szukothoz

Erev Szukot

Szukot

Bevezetés Hosáná Rábához, Smini Ácerethez és Szimchát Torához

Hosáná Rábá

Smini Áceret

Szimchát Torá

Tisré 24-30

 

IMÁK

Bevezetés

Imák Ros Hásánára

Imák Jom Kipurra

Imák Szukotra

Imák Hosáná Rábára

Imák Smini Áceretre

Imák Szimchát Torára

 

Források

Jegyzetek

Köszönetnyilvánítás

 

 

 

 

Előszó

 

A PARADOXON

 

Az őszi ünnepek időszakát mindig is egyfajta paradoxonnak éreztem.

Egyfelől ezek félelmetes napok, hagyománytól és történelemtől terhesek. Olyan napok, amelyeken, így tanítják, eldől, milyen sors vár ránk a jövőben. Olyan napok, amelyeken sófárjaink hangja és szívből jövő imádságaink áthatolnak a mennyek boltozatán. A Jom Kipur még ebben a mi asszimilált és világi társadalmunkban is a félelemmel vegyes tisztelet és a szentség érzését ébreszti fel bennünk.

Másfelől viszont hányan vannak közülünk olyanok, akik ezeket a nagyünnepeket félelmesnek, szentnek vagy akár csak emlékezetesnek élik meg? Hányan vannak közülünk olyanok, akik valódi megújhodáson mennek keresztül Ros Hásánákor és Jom Kipurkor? Nem csupán a pillanatnyi ihletettség érzésére gondolok, hanem tényleges és egész életre szóló megújhodásra.

Több ezer, mérhetetlenül különböző neveltetésben részesült emberrel beszéltem már utazásaim során, és mindig ugyanazt a fájdalmas történetet hallom tőlük – az őszi ünnepek komoly csalódást jelentenek számukra.

El nem tudom mondani Neked, Kedves Olvasó, hány férfi és nő vallott már nekem arról az áthidalhatatlannak érzett távolságról és idegenségről, amelyet Ros Hásánákor és Jom Kipurkor tapasztalnak meg. Az emberek ugyanis szeretnének rátalálni valamiféle kapcsolódási pontra és jelentésre az ünnepekben, és el is mennek a zsinagógába, elszántan arra, hogy valamiféle betekintést, valamiféle ihletettséget nyerjenek – bármit, ami megérintené őket. Ehelyett azonban kiüresedett prédikációk, hosszadalmas és érthetetlen imádságok és ismerősökkel folytatott felületes társalgások várják őket – azaz minden, csak éppen nem bensőséges és hívogató spiritualitás.

Amennyiben a vallás valóban óriási csalódásnak bizonyult e nemzedék számára, akkor egészen bizonyos, hogy ezt a csalódást leginkább az őszi nagyünnepek során élik át e nemzedék tagjai.

Még azok, akiknek már volt pozitív élménye a vallással kapcsolatban, gyakran mesélik, hogy képtelenek lépést tartani az összes imádság iramával vagy megérteni jelentőségüket, sok hagyománynak nem értik az értelmét, s ami a legfőbb, nem találnak személy és spirituális vonatkozást az istentiszteletekben és az ünnepi szokásokban.

Még azoknak a hagyományhű zsidóknak, akik folyékonyan tudnak héberül imádkozni, akik járatosak az ünnepi törvények és szokások terén és jól ismerik a mögöttük húzódó jelentéseket is, akik már évek óta imádkoznak és megtartják az ünnepek legapróbb aspektusait is – még számukra is gyakran kihívást jelent, hogy minden egyes ünnepet megújultan, frissen és elevenséggel éljenek át. Azt tanuljuk, hogy a Tóra parancsolatait „minden egyes nap új élményként” kell teljesíteni. A gépies judaizmus sértő Istenre nézve.

 

KINCSEK FELTÁRÁSA

Noha, az igazat megvallva, ezek teljesen indokolt panaszok, mégis valóban vannak olyan emberek, akik elmerülnek az ünnepek élményforgatagában, s a végén új emberekként bukkannak elő. Ezek az emberek tudják, hogy vessék bele magukat az ünnepek mélységeibe és tárják fel az ott rejtőző kincseket. És vannak mások, akik, jóllehet, a végletekig leegyszerűsített módon viszonyulnak a nagyünnepekhez, mégis, azáltal, hogy szívósan és odaadóan ragaszkodnak az ünnepi hagyományokhoz, hihetetlen jellemszilárdságról tesznek tanúbizonyságot. Ahogy Bölcseink tanítják: még ha nem is mindig érzed cselekedeteid hasznát, már pusztán a törekvéseddel is ajtókat társz fel a mennyekben.

Ezek az emberek azonban sajnos a kisebbséget alkotják. A többség nem talál komolyabb jelentőséget az ünnepi időszakban, nem tudja annak tartalmát önmagára vonatkoztatni. Így tehát érthető a zsinagógák látogatottságának szükségszerű hanyatlása, és az ebből is eredő elidegenedés az ember gyökereitől. Ahogyan azt egyszer egy fiatal nő mondta nekem: „Sokkal több értelmét látom annak, ha Jom Kipurkor otthon maradok és inkább a kedvenc zen verseimet olvasgatom.”

A szívem szakadt meg a szavai hallatán, mert hirtelen rádöbbentem, mit is mondott tulajdonképpen: ha az ember nem talál spirituális és pszichológiai jelentőséget a saját zsidó hagyományainak „háza táján”, végül szükségszerűen máshová fog fordulni inspirációért.

A valódi tragédia azonban még ennél is nagyobb, ugyanis az igazság az, hogy a judaizmus igenis kínál olyasmit, amit sehol máshol nem találhatunk meg – egy messzemenően kifinomult, helytálló és minden részletében kidolgozott életprogramot. Ám erről legtöbbünknek egyszerűen fogalma sincs.

És ez a legnagyobb tragédia – hogy van egy kincsünk, és mi nem is tudunk róla. Szárnyaink vannak, hogy repüljünk, és mi nem tudjuk, hogyan használjuk őket.

De ugyanennyire aggasztó az a megelégedettség is, amelyet sok olyan gyakorló és hagyományhű zsidó érez, akik nem találnak személyükre vonatkoztatható jelentőséget az imákban és az ünnepi tradíciókban, ezek csupán nosztalgiával töltik el őket, kötelezettségük végrehajtása gyakorta gépies, és elsősorban kötelességtudattól, bűntudattól vagy megszokástól motivált.

Ez késztetett arra, hogy összeállítsam ezt a könyvet annak a sok ezer embernek a számára, akik vágynak rá, hogy megifjítsák nagyünnepi tapasztalataikat, élményeiket és lélekformáló, lélekfrissítő visszhangokra leljenek ebben a roppant mélységekbe lehatoló és nagyon kifinomult pszicho-spirituális rendszerben, ami valójában a zsidó nagyünnepi időszak.

Ennek a 60 nap című könyvnek az a célja, hogy gyakorlati útmutatót nyújtson az Elul és a Tisré, e két nagyon jelentős zsidó hónap minden egyes napjára. Ez nem egy új imakönyv, nem egy új Szidur vagy Máchzor, hanem egy mindennapos használatra szánt, pontról pontra haladó kézikönyv, amely az olvasót végigkalauzolja a nagyünnepi időszak magával ragadó és gyönyörűséges útján.

A végcél az ünnepi tapasztalat újraélesztése és megszilárdítása mind azok számára, akiknek mindez még új és ismeretlen, mind pedig azok számára, akik túlontúl jól ismerik ezeket az ünnepeket, a „csapaton kívüliek” és a „csapattagok” számára, a beavatatlanok és a beavatottak számára.

Számomra ez a könyv egy személyes utazás is egyben – egy utazás, amely felnyitotta a szemem mindarra a végtelen tudás- és élménykincsre, amely ebben az ünnepi időszakban rejlik. Miközben kutattam az itt vizsgált anyagot, bámulatba ejtett, hogy micsoda emelkedett szépség és bonyolult infrastruktúra rejlik az ünnepi imák, parancsolatok, törvények és szokások minden egyes kis részletében. Jómagam egész eddigi életemet a judaizmus tanulmányozásának szenteltem, valamiért azonban mégsem méltányoltam eddig kellőképpen az e hónapokban rejlő erőt úgy, mint ahogyan azt ma teszem, és remélem, hogy ez a méltánylás részemről napról napra csak egyre növekedni fog.

Ezért köszönettel tartozom minden egyes tanítványomnak és olvasómnak – ti tanítottatok meg arra, miképpen méltányoljam igazán a mi gazdag, spirituális erőtől duzzadó hagyományunkat. Örökké hálás vagyok ezért nektek. Remélem, hogy cserében megoszthatom veletek egy részét annak, amit megtanultam.

Ezért hát nagy megelégedésemre szolgál, hogy átnyújthatom nektek ezt a könyvet, mint afféle útmutatót, amely talán a ti szemeteket is felnyithatja egy olyan kincs meglátására, amely mindnyájunk közös tulajdona – egy olyan kincs meglátására, amely felruház minket minden eszközzel és képességgel arra, hogy életünket tartósan – örökre – jobbá tegyük.

(Rabbi) Simon Jacobson

New York

3. július

 

Bevezetés

 

Az IDŐ ENERGIÁJA

 

A zsidó naptár olyan, amelyhez hasonló ma nem létezik a világon. Ez nem egy valamiféle országút, amely, akár a mindnyájunk számára ismerős nyugati naptár, lineárisan halad a múltból a jövőbe. Ez egy csigalépcső, amely csavarodik, ciklikusságot adva a történelem eseményeinek, energiájukat egyre magasabbra vonzva.

Ahogy utazunk keresztül az éveken, újra és újra megtapasztaljuk a rég letűnt idők energiáját – az idő és az időn-túliság energiáját – a szabadság energiáját, a pusztítás energiáját, a gyász energiáját, a megbocsátás energiáját, a hatalommal való felruházás energiáját, az öröm energiáját. Mindezt az energiát arra használjuk, hogy felemeljük életünk eseményeit, amelyek szükségszerű párhuzamot mutatnak az előttünk éltek életének eseményeivel.

Tavasszal – Niszán hónapjában, az Elkerülés, azaz a Pészách hónapjában – hozzáférhetővé válik számunkra az az energia, amely kiszabadította őseinket Egyiptom fogságából, s így magunk is képessé válunk arra, hogy felszabadítsuk önmagunkat bármi alól, ami fogva tart bennünket. Nyáron – Áv hónapjában, a pusztítás és a gyász hónapjában – megadjuk magunkat az összeomlott otthonok, összeomlott házasságok és összeomlott álmok romjai látványának, és megtanulunk vigaszt és enyhülést meríteni másokból és Istenből. Télen – Kiszlév hónapjában, a Chanuka hónapjában – a győzelem és a szentség lángját arra használjuk, hogy felderítsük vele életünk sötétségét.

Ebben a kézikönyvben mi most a zsidó naptár két legjelentősebb hónapjával, Elul és Tisré hónapjával foglalkozunk. Elul megelőzi a Nagyünnepeket, az ezekre való felkészülés hónapja. Tisré, amely az év legszentebb hónapja, tartalmazza Ros Hásáná, Jom Kipur, Szukot, Hosáná Rábá, Smini Áceret, és Szimchát Torá fenséges ünnepeit.

Ez a két hónap testesíti meg a pusztulás utáni megújulás energiáját, a kataklizma utáni újjászületés energiáját, a szeretet és a megbocsátás, a hatalommal való felruházás és az öröm energiáját. Elul és Tisré tulajdonképpen magának az életnek a történetét rögzítik.

 

 

EGY KIBONTAKOZÓ PANORÁMA

Mielőtt megvizsgálnánk, mi módon is lehet ennek a kézikönyvnek a segítségével a lehető legtöbbet hasznosítanunk e két rendkívüli hónap energiájából, meg kell ismernünk a zsidó történelemnek azt a környezetét, amelyből Elul és Tisré az energiájukat nyerik.

–         Mintegy 3300 évvel ezelőtt, Niszán hónapban, megszületett Izrael népe. Egy sor hihetetlen csodatétel révén maga Isten szabadította ki a zsidókat az egyiptomi szolgaságból, akik egész pontosan Niszán 15-én vetették le magukról a rabigát, azon a napon, amelyet ma Pészách néven ünnepelünk.

–         Hét héttel, azaz 50 nappal később, Sziván hónap 6-án – amelyet nap számunkra a Sávuot („Hetek”) ünnepe –, találkoztak Istennel a Szináj hegyénél.

–         Mózes ekkor felment a hegyre, és az ott eltöltött 40 nap során átvette Istentől a teljes Tórát. A hegy lábánál táborozó nép elunta a várakozást, és türelmetlenségében aranyborjút készített magának.

–  Amikor Mózes végül lejött a hegyről – Támuz hónap 17-én –, meglátta, mit tett a nép. Erre aztán mérgében összetörte a Tízparancsolat kőtábláit. Ezt a napot ma böjtnapként üljük meg; és ezzel a nappal kezdődik a zsidó naptár három legszomorúbb, legfájdalmasabb, negatív energiát árasztó három hete. Ez a három hét, „a Megpróbáltatások Három Hete”, Áv hónap 9-ében – Tisá BeÁv – tetőzik, amely nap a zsidó történelem leggyötrelmesebb napja.

 

A ZSIDÓ TÖRTÉNELEM TRAGIKUS ESEMÉNYEI, AMELYEK A TÁMUZ 17-E ÉS ÁV 9-E KÖZÖTTI HÁROM HÉTBEN KÖVETKEZTEK BE (nem teljes lista)

 

ÉV

1. E. 1312 Az izraeliták 12 kémet küldenek el felderíteni Izrael Földjét, majd a kémek jelentése alapján úgy döntenek, hogy a belépés túlságosan veszélyes. E döntésük miatt, mivel a döntés azt mutatta, hogy nem bíztak eléggé Istenben, arra kárhoztattak, hogy 40 éven át vándoroljanak a pusztaságban.

 

1. E. 422 Jeruzsálem falán rést ütnek a babiloniak, és Nebukádnecár lerombolja az Első Szentélyt.

 

1. Sz. 70 Jeruzsálemet meghódítják a rómaiak, és Titusz lerombolja a Második Szentélyt. Mintegy 2,5 millió zsidót lemészárolnak, további 1 milliót pedig száműznek Izrael Földjéről.

 

1. Sz. 133 A Bar Kochba vezette Róma-ellenes felkelést Betárnál könyörtelenül leverik.

 

1096                              A keresztes hadjáratokban Európa zsidóságának felét (Jeruzsálem zsidóságának pedig egészét) brutálisan meggyilkolják.

 

1290                              A zsidókat kiűzik Angliából.

 

1492                               A spanyolországi zsidók ultimátumot kapnak az inkvizíciótól – elhagyják az országot, áttérnek vagy meghalnak.

 

1914                              Az első világháború kitörésével kezdetét veszi az a folyamat, amely aztán elvezet a Holokauszthoz.

 

1942                              Elrendelik a varsói gettó lakói első csoportjának a treblinkai haláltáborba való deportálását.

 

1994                              Egy a Buenos Aires-i zsidó közösségi központban történt pokolgépes merénylet során 86-an életüket vesztik, 300-an pedig megsebesülnek.

–         Miután rendet teremtett az izraeliták táborában, összezúzta az aranyborjút és megbüntette a bűnösöket, Mózes újabb 40 napra visszament a hegyre, hogy imádkozzon és Isten bocsánatát kérje a nép számára.

–         A Tisá BeÁv-ot közvetlenül követő szombattal kezdődik meg a „Vigasztalás Hét Hete” – ekkor Mózes fent volt a hegyen –, amely magában foglalja az Áv hónap maradékát és a teljes Elul hónapot.

–         Áv hónap végén Mózes visszatért népéhez. Noha Isten engedélyezte Mózesnek, hogy kifaragjon újabb két kőtáblát, rajta a Tízparancsolattal, a népnek nem bocsátott meg.

–         Elul első napján – Ros Chódes Elul-kor, az újhold születésekor – Mózes harmadszor is felment a hegyre, és újabb 40 napot töltött ott el.

–         Miközben Mózes még a hegyen tartózkodott, elérkezett a Ros Hásáná napja, Tisré első napja, a világ megteremtésének évfordulója. Mózes átlátta, hogy Isten nem teremthetett tökéletlen világot, tele tökéletlen emberekkel (akiknek tökéletlensége időnként szükségszerűen meg kellett nyilvánuljon) anélkül, hogy valamilyen elkerülő eljárást is biztosított volna hozzá. Biztos volt benne, hogy van remény, és ezért nem adta fel, hogy közbenjárjon a zsidók nevében Isten bocsánatáért.

–         Mózes addig maradt a hegyen, míg sikerrel nem járt: 40 nappal azt követően, hogy harmadjára is felment a hegyre és 120 nappal azt követően, hogy először ment fel a hegyre, Mózes diadalmaskodott. Tisré 10-ik napján – azon a napon, amelyet mi Jom Kipurként ismerünk – Isten végül megbocsátott a zsidóknak.

–         Ez mindazonáltal még mindig nem a ciklus vége. Ekkor – Tisré 15-ével kezdődően – egy egész héten át tartó ünnep következik, a neve Szukot („a Sátrak Ünnepe”), amikor a zsidók csupán pálmalevelekkel fedett kunyhókban laknak, jelezve, hogy egyedül Istentől függenek.

–  Szukot hete a Smini Áceret („a Gyülekezés Nyolcadik Napja”) és a Szimchát Torá („a Tóra Öröme”) ünnepével zárul – Tisré 22-én és 23-án –, amikor a hetente olvasott tórai hetiszakaszok éves ciklusa lezárul és azonnal újra el is kezdődik.

 

[time line]

[a ciklus feliratait „oszloponként” fordítottam, ezt kéretik a tördelés során figyelembe venni, az eredetivel összehasonlítani]

 

Niszán 15

PÉSZÁH

Izrael népének megszületése.

Szabadulás az egyiptomi szolgaságból

 

50 NAP

 

Sziván 6

SÁVUOT

Találkozás Istennel a Szináj hegyénél.

Mózes felmegy a hegyre, hogy ott megkapja a teljes Tórát

 

40 NAP

 

Támuz 17

Az izraeliták aranyborjút készítenek.

Mózes összetöri a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat, és másodjára is felmegy a hegyre, ezúttal azért, hogy a nép számára bocsánatért esedezzen

 

A Megpróbáltatások Három Hete

 

Áv 9

TISÁ BEÁV

A pusztulás napja a zsidó nép történelmében

 

40 NAP

 

Áv 30

ROS CHÓDES

1. NAP

Isten utasítja Mózest, hogy faragjon ki újabb két, a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblát

 

A Vigasztalás Hét Hete

 

Elul 11

ROS CHÓDES

2. NAP

Mózes harmadjára megy fel a hegyre tovább esedezni Isten bocsánatáért

 

Elul hónapja

Mózes a hegyen; igyekszik megnyerni Istent a zsidók érdekében

 

40 NAP

 

Tisré 1

ROS HÁSÁNÁ

A világ születésnapja;

Az egész univerzum számára tartott Ítéletnap

 

A Visszatérés Két Hete

Tisré 10

JOM KIPUR

Isten megbocsát

 

Tisré 15

SZUKOT

„A Sátrak Ünnepe”

 

7 NAP

 

Az Öröm Kilenc Napja

Tisré 22

SMINI ÁCERET

„A Gyülekezés Nyolcadik Napja”

 

Tisré 23

SZIMCHÁT TORÁ

„a Tóra Örömünnepe”

 

[p.xvi alsó fele]

Ez a ciklus felöleli az év felét, és energiája minden év ugyanezen időszakában szétsugározza önmagát. Megtapasztaljuk a Támuz 17-e és Áv 9-e közötti három hétben, a pusztulás és veszteség energiájában; megtapasztaljuk a vigasztalás és szeretet energiájában, Elulban; megtapasztaljuk a megújulás és a megbocsátás energiájában Ros Hásánákor és Jom Kipurkor; megtapasztaljuk az öröm és az egység energiájában Szukotkor és Szimchát Torákor.

 

[p.xvii alsó fele]

A SZERETET TÖRTÉNETE

Ez a ciklus lényegében a szeretet, a cserbenhagyás és kibékülés története. A ciklus utolsó 60 napjának, Elul és Tisré hónapoknak az időszaka az utolsó fejezete az elvesztett majd visszanyert szeretet történetének. Az aranyborjú megtestesítette cserbenhagyást követően Mózes mindent megtesz, hogy Istent „visszahízelegje” a néppel kötött kapcsolatába. Elul-ban Mózesnek sikerül rávennie Istent, hogy fontolja meg az ajánlatot. Ros Hásáná napján Isten végre beleegyezik a frigy felújításába. Jom Kipur a chupá, az esküvői szertartás napja. Szukotkor, az esküvői ünnepségen aztán éneklünk és táncolunk. A házasság egysége Smini Áceretkor beteljesül, s ezt egy végső, féktelen örömkitörés követi a Szimchát Torá napján.

Ebben a 60 napos kézikönyvben elsősorban arra koncentrálunk, hogy az Elul és Tisré hónapok erejéhez a legnagyobb spirituális haszonra szert téve tudjunk hozzájutni. Ezt az erőt felhasználva el akarunk távolítani minden akadályt az életünkből; ennek az erőnek a révén közelebb akarunk kerülni Istenhez; a segítségével javítani akarunk kapcsolatainkon, hogy az újévet megújult életerővel kezdhessük el, hogy javítsunk életünk minőségén és hozzájáruljunk egy jobb világ felépítéséhez.

Ez a 60 napos időszak – ahogyan ebben a könyvben megjelenítésre kerül –csakugyan felfogható úgy is, mint életünk története, amiképpen az a talán legnagyobb kérdésben kifejezést nyer: Van-e remény egy nagy veszteség, egy nagy csapás után, képesek vagyunk-e újjáépíteni egy nagy pusztulást követően? Egy dolog boldogságra és életigenlésre lelni, amikor elmenekülünk egy hegyre; de már egészen más dolog képesnek lenni ugyanezt a kegyetlen és anyagias hétköznapok közepette megtapasztalni. Találhatunk-e valóban igazságot egy romlott világban? Elérhetünk-e a legmagasabb helyekig a mi kis korlátok közé szorított életterünkből? Halandó teremtményekként megízlelhetjük-e az örökkévalóságot? Megérinthetjük-e a mennyet úgy, hogy közben a földön állunk? Emberekként és népekként megtalálhatjuk-e valaha is a valódi békét?

Elul és Tisré 60 napos története mind e kérdésekre határozott, harsogó és egyértelmű „Igen!”-nel adja meg a választ. Igen, van remény! Igen, képesek vagyunk újjáépíteni! Igen, képesek vagyunk egy még az eredetinél is nagyobb szeretetre lelni! Igen, képesek vagyunk egyesíteni a mennyet és a földet! És igen, egész világunk képes egyesülni egyetlen nagyszerű szimfóniában, amelyhez ki-ki a maga saját (és sajátos) dallamával járul hozzá.

 

„60 NAP” – KÉZIKÖNYV

E két zsidó hónapnak, az Elul-nak és a Tisré-nek, megvan a maga speciális kötelezettségekkel és szokásokkal átszőtt szerkezete. Ez a kézikönyv életre kelti a 60 napos Elul-Tisré élményt. Feltárja e napok mindegyikének mélyebb jelenségét – és elegáns sorrendjét –, megvilágítva azt a mélységes erőt, amely e hónapokban rejlik.

A „Hatvan Nap” ily módon tehát úgy épül fel, akár egy hatvannapos utazás, amelynek állomásai Elul-Tisré élménygazdag napjai. Ez az út a remény, a szeretet és a beteljesülés megtalálása és legmélyebbről fakadó törekvéseink és álmaink megvalósítása felé vezet – egy út, melynek során kideríthetjük, mivégre teremtettünk és békét köthetünk Istennel.

E könyv minden egyes napja az utazás egy szakasza. Mégis, mint minden úton, itt is minden napnak megvan a maga „élete”. Ezért aztán, kedves olvasó, nyugodtan elkezdheted ezt a könyvet bárhol, ahol tetszik, és elidőzhetsz bármelyik lapon addig, ameddig jól esik. Optimálisan persze az lenne a legjobb, ha ezt az utat napról napra, lépésről lépésre haladva tennéd meg. Ám ez a könyv úgy van felépítve, hogy abban minden egyes nap egyszerre önálló egész s ugyanakkor része egy sorozatnak.

Elul és Tisré minden egyes napja jelentésben, történelemben és tradícióban gazdag. Minden nap egy duplaoldalból áll. A jobb oldali lap egy napi kalendárium – tartalmaz egy napi idézetet, az aznapra eső történelmi események felsorolását, és az aznapra vonatkozó törvényeket és szokásokat. A bal oldali lapon pedig egy ihlető gondolat és egy aznapra ajánlott gyakorlati feladat található.

Jóllehet, ennek az időszaknak univerzális érvényű témái és szokásai vannak, a könyv mégis az élmény személyessé tételére összpontosít. Elul minden lapjának az a célja, hogy segítse az olvasót élete felmérésében, az elmúlt év számbavételében és az új évre való felkészülésben. Tisré oldalai aztán, felgyorsult ütemben ugyan, de folytatják az Elul-ban megkezdett utat, különös hangsúlyt helyezve természetesen az egyes ünnepekre: Ros Hásánára, Jom Kipurra, Szukotra, Hosáná Rábára, Smini Áceretre és Szimchát Torára. Az ünnepek tulajdonképpen olyanok, mint mérföldkövek az út mentén. A könyv az ünnepek utáni időszakkal, Tisré utolsó és a következő hónap, a Chesván első napjaival fejeződik be, azzal az időszakkal, amelynek során az ünnepi időszak élményeit szép fokozatosan beleolvasztjuk életünkbe, hogy azok az új év minden egyes napjának szerves részévé váljanak.

A könyv végén egy speciális rész található, amely segít kisilabizálni és személyessé formálni a grandiózus ünnepi istentiszteleteket. Ezt mint egy az ünnepi imakönyvhöz (a szidur-hoz vagy máchzor-hoz) használt útmutatót érdemes használni.

A könyv legvégén jegyzetek adnak tájékoztatást a felhasznált forrásokról, további részletekről és a könyv egyes napjain tárgyalt anyagok összetettebb alkalmazhatóságáról.

(Noha ez a könyv tele van az Elul és Tisré hónapok törvényeivel és szokásaival, semmiképpen sem szabad úgy tekinteni, mint ami helyettesítheti a Sulchán Áruch-ot, a zsidó törvénykódexet, amely meghatározza és értelmezi kötelezettségeinket és szokásainkat. Minden a zsidó törvényekkel kapcsolatos kérdéssel egy képzett rabbihoz kell fordulni!)

 

HOGYAN KELL HASZNÁLNI EZT A KÉZIKÖNYVET

Vezess naplót a munkáról, amit ebben a 60 napban fogsz elvégezni. Naplód első oldalára készíts egy listát azokról a dolgokról, amiket meg szeretnél változtatni az életedben. Haladásodat elősegítendő, különíts el három oszlopot a következő feliratokkal:

 

„Amin dolgozni akarok”

Magam és Isten viszonyában

    Magam és mások viszonyában

    A saját magammal való viszonyomban

 

Ezen oszlopok alá írd össze azokat a területeket, amelyeken dolgozni akarsz:

 

Intellektuális – Tóra

Érzelmi – Ima

Cselekedet orientáltságú – Micvák

Egyéb

 

Most pedig oszd fel a naplód 60 részre vagy oldalra úgy, hogy minden naplóoldalnak meglegyen a maga megfelelő oldala ebben a kézikönyvben.

A kézikönyv oldalain kérdések és egy feladat található minden egyes napra. Ahogyan napról napra haladsz előre, mindig írd le a nap kérdéseire adott válaszaidat a naplódban, és azt is, hogy mit tettél a feladat végrehajtása érdekében.

Vissza is utalhatsz a naplód első oldalára és összekötheted a válaszaidat és az elvégzett feladatokat életed azon általánosabb területeivel, amelyeket meg szeretnél változtatni.

Folytasd ezt a tevékenységet napi rendszerességgel az egész időszakon át, és nem kétséges, hogy ez a 60 nap valódi megújhodást fog hozni az életedbe!

 

Írattassál be és pecsételtessél meg egy édes és boldog évre,

és legyen részed a legcsodálatosabb áldásokban!

 

[p.2]

 

Elul az év utolsó napja

felöleli a létezés egészét –

a három oszlopot, amelyre a világ támaszkodik…

 

a Tórát

az Imádságot és

a Jótéteményeket

 

[p.3]

 

önvizsgálat

 

ELUL

álef                             lámed

lámed

váv

 

vigasz

 

[p.4]

 

Bevezetés

Az Év Vége

A zsidó Elul hónap (amely rendszerint augusztusra vagy szeptemberre esik) a zsidó naptári év utolsó hónapja – szemben a decemberrel, amely a keresztény/nyugati naptári év utolsó hónapja. Ezt a hónapot az önvizsgálat és számvetés havának tartják, előkészületeként az újévnek és az újévvel beköszöntő nagyünnepeknek – Ros Hásánának és Jom Kipurnak. E tekintetben e hónapot a t’suvá, az Istenhez való bűnbánattal teli megtérés hónapjának is tartják, amikor is reménykedünk, hogy megtérni sohasem késő, hogy a végzet az imádság révén megváltoztatható, és a megbocsátás nem marad el.

Elul az isteni kegyelem hónapja, mert Mózes ebben a hónapban kezdte meg utolsó 40 napos tartózkodását a hegyen, szakadatlanul imádkozva Isten könyörületéért és megbocsátásáért. A hegyen Mózes minden emberi lénynél közelebb került Isten megismeréséhez, és Isten kinyilatkoztatta és megtanította neki az Ő „Könyörületességének Tizenhárom Attribútumát” (2Mózes 33:18–34:8.). Elul napjait ezért a „kegyelem napjainak” avagy „könyörület” napjainak is nevezik, mert ezekben a napokban Isten hajlandó volt meghallgatni Mózest – és Mózes sikerrel járt közben Isten bocsánatáért és a szövetség, a frigy megújításáért. Elul hónapja azóta is az isteni könyörület és megbocsátás hónapjául szolgál.

Ezért van Elul-nak akkora ereje – ez az a hónap, amikor a „Király kint van a mezőn, és mindenkit kedvesen és mosolygó arccal fogad” – A Könyörület Tizenhárom Attribútuma sugárzik mindnyájunk felé. Elul hozza fel a felszínre az Istent az Ő népével összekötő szenvedélyes szeretetet. Ezért van az, hogy ezt a hónapot – és az egész, Jom Kipurban kicsúcsosodó 40 napos időszakot – különleges imádságoknak, sófárfújásnak, önvizsgálatnak és a tsuvá-nak szenteljük[1].

Az Elul hónap spirituális energiájára utal nevének számos jelentése is, amelyeknek mindegyike annak a spirituális munkának egy-egy aspektusát tükrözi, amelynek elvileg ekkor kell végbe mennie.

MI van benne egy NÉVBEN

A Kabala misztikus terminológiája szerint egy név a közvetítő szerepét tölti be menny és föld között. Egy filmszalaghoz lehetne hasonlítani, amelyet befűztek egy vetítőgépbe, hogy alakot és színt adjanak a rajta átsugárzó fehér fénynek. A fény ekkor is úgy sugárzik a vetítőgépből, mint azt megelőzően, hogy a filmet belefűzték volna; a fény nem tett semmiféle engedményt – most is ugyanolyan fehér fény, mint amilyen korábban volt. Csak közben egy közvetítő került a fény és a fényt meghatározó és annak alakot adó vetítővászon közé.

Ebben az analógiában a fehér fény a spirituális energia; a név pedig a film. Egy név héber betűi adnak alakot és értelmet a rajta keresztülsugárzó spirituális energiának. Ezért rejlik akkora erő egy névben.

Az Elul név négy héber betűből áll:

א álef – amely kiejtés szerint lehet „e”, „i” vagy „á”

ל lámed – kiejtve „l”

ו váv – amely kiejtés szerint lehet „u”, „o” vagy „v”

ל lámed

Az Elul név betűszó; négy betűjének mindegyike egy-egy külön szó helyett áll a Biblia öt különböző versében, és ezek mindegyike az Elul spirituális energiájának egy-egy aspektusával azonosítható.

 

לולא

[p.7]

 

AZ ELUL ÖT BETŰSZAVA

1)

Az egyik hely, ahol az Elul négy szó kezdőbetűiből olvasható össze Salamon király megindító és spiritualitástól mélyen áthatott költeményének, az Énekek éneké-nek (6:3) egyik versében található[2]:

Áni ledodi vedodi li

„Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém”

Elul a szeretet hónapja. Elul-ban visszatalálunk Istenhez, és arra törekszünk, hogy az elmúlt év hibái és vétkei okozta spirituális pusztulást helyrehozzuk. Érezzük Isten felénk sugárzó szeretetét abból, ahogyan reagál közeledésünkre. Fölnyúlunk hozzá a mélységből és azt mondjuk: „Én szerelmesemé vagyok”, ő pedig válaszol nekünk a magasságból, ezzel is bizonyítva, hogy „szerelmesem az enyém”. Ez egyben az ima lényege. Tehát Elul kölcsönös, más szóval szerető társas viszonyként határozza meg Istenhez fűződő kapcsolatunkat.

 

2)

Egy másik hely, ahol az Elul négy szó kezdőbetűiből olvasható össze Eszter könyvében (9:22) található, ahol a bibliai vers egy olyan hónapról beszél, amely a bánatot örömmé változtatta, a gyászt ünneppé és egy olyan alkalommá, amikor az emberek egymásnak ajándékokat, a szegényeknek pedig adományokat küldenek[3]:

is lerééhu umátánot láevjonim

„… mindegyik a másikának és adományokat a szegényeknek”

 

Ez a bibliai vers az Elul szerető természetéről beszél – ami különösen akkor figyelhető meg, amikor a jótétemények és könyörületesség gyakorlása révén hangsúlyosabbá válik az emberek egymáshoz való kötődése.

 

3)

Egy harmadik hely, ahol az Elul négy szó kezdőbetűiből olvasható össze Mózes második könyvében (21:13) található, és azokról a bibliai időkben létesített „menedékvárosokról” beszél, amelyekben egy olyan személy, aki egy másik embert akaratlanul, valamiféle baleset folytán megölt, menedékre lelhetett véletlen áldozata családjának haragja elől[4]:

iná lejádo veszámti lechá

„…esett a kezébe, akkor kijelölök neked…”

 

Minden Isten ellen elkövetett vétek „gyilkosság”. Ez azért van így, mert, akárcsak a gyilkosság, a vétkezés is az élet lényegének és rendeltetésének megszentségtelenítése. És azért „akaratlan”, mert lényegünkből fakadóan mindnyájan jók vagyunk, és minden bűn valójában a valódi akaratunkról való tudatunkban bekövetkezett kihagyás eredménye.

Ez a bibliai vers arra utal, hogy az Elul egy a naptárban részünkre kijelölt menedék az időben – évente visszatér, minden körülmények között. Utal még Elul–nak a Tórához fűződő kapcsolatára, mert amint bölcseink tanítják: „a Tóra szavaiban menedékre lelünk”[5]. Az Elul egy biztos rév, egy szent hely az introspekcióhoz, az önvizsgálathoz, a vezekléshez és a jó útra téréshez. Olyan hónap ez, amelyben megfogadjuk, hogy mostantól semmilyen akaratlan bűn nem ronthatja meg lelkünk lényegi jóságát.

 

4)

Egy negyedik hely, ahol az Elul négy szó kezdőbetűiből olvasható össze Mózes ötödik könyvében (30:6) található, és arról beszél, hogy a zsidó nép bűneit megbánva visszatér Izrael Földjére száműzetéséből, amelyet bűneiért kellett elszenvednie:[6]

et levávchá ve’et leváv

„… szívedet és (utódaid) szívét…”

 

Ez a bibliai vers arra utal, hogy Elul a t’suvá ideje – a megbánás, a megbocsátás és a kibékülés ideje, a romlatlan kezdetekhez való visszatérés ideje, amikor újra felfedezzük valódi énünket és a jámborság szikráját lelkünk legmélyén.

 

5)

Egy ötödik hely, ahol az Elul négy szó kezdőbetűiből olvasható össze (visszafelé olvasva) Mózes második könyvében (15:1) található, és arról a dalról beszél, amelyet az izraeliták akkor énekeltek, amikor a Vörös-tenger kettévált – egy dalról, amely az idők végezetén bekövetkező végső megváltásra utal:[7]

láHásém vájámru lémor ásirá

„(ezt a dalt) az Örökkévalónak és szóltak, mondván: Hadd énekeljek …”

 

Mivel Elul az év utolsó hónapja, ezért felöleli a létezés egészét – a három oszlopot, amelyre a világ támaszkodik – a Tórát, az imádságot és a jótéteményeket – és a két alapzatot – a bűnbánatot és a megváltást –, amelyeket állandóság és rendeltetés rögzít.[8] Ám mindenekelőtt ez a remény hónapja – a reményé, hogy a megbocsátás és a megváltás mindenképpen bekövetkezik, mert az nem lehet, hogy Isten tökéletlen világot teremtett, amelytől aztán tökéletességet vár el. A megbocsátás és a megváltás mindnyájunk számára lehetséges – most, ebben a pillanatban. És ez az évenként ismétlődő esemény magában hordozza a végső megváltás ígéretét az idők végezetén és egész létezésünk céljának megvalósulását, amely egyedül a mi mai törekvésünktől, erőfeszítésünktől függ, és amely meg is ér minden ez irányban kifejtett erőfeszítést.

 

[p.10]

 

Megkezdődik az utazás

Képzeljük el a következő jelenetet:

Egy házasfél a lehető leggaládabb módon megcsalta a társát – bemocskolta kettejük kapcsolatának leglényegét. Az a kényes dolog, amit bizalomnak neveznek, megrendült.

 

Milyen kihívást szül ez az eset:

Helyrehozható-e ez a megromlott kapcsolat, helyreállítható-e a hűtlenség ilyen súlyos megnyilvánulása után? Egy „hűséges pásztor” 40 napon át igyekszik közbenjárni. Hízeleg, könyörög, esdekel, mindent megtesz, ami tőle telik, csak hogy megbékítse egymással a két felet. De hasztalan.

 

Na már most a megkerülhetetlen kérdés a következő:

Adja fel a küzdelmet vagy folytassa makacsul tovább békítési kísérleteit? Nem kis kérdés. Ugyanis itt nem csupán a kapcsolat, de maga az élet került bizonytalan helyzetbe.

 

Ez az Elul hónap lényege.

A zsidó nép a lehető leggyalázatosabb módon lett hűtlen Istenhez: egy aranyborjút öntöttek maguknak mindössze 39 nappal azt követően, hogy találkoztak Vele a Szináj hegyénél, pedig ez volt az emberiség történetének legjelentősebb eseménye! Ráadásul az után, hogy határozottan elfogadták Isten azon parancsolatát, hogy ne szolgáljanak más isteneket!

Látván, hogy mit tett a nép, Mózes dühében összetöri az Istentől kapott kőtáblákat, és visszatér a hegyre, hogy újabb 40 napig könyörögjön bűnbocsánatért népe számára. De hasztalan. Isten nem hajlandó megengesztelődni és megbocsátani. Ezt a 40 napot a „Harag Napjai”-nak nevezik.

De Mózes nem adja fel. 40 napi körülményes esdeklést követően újabb 40 napra visszatér a hegyre.

Az Isten irgalmába vetett megingathatatlan hitből ered az Elul ereje. Ez a remény ereje. A valódi reményé, amely hajthatatlan, szívós, megingathatatlan. Az örök remény – abszolút hit Istenben és az Ő végtelen megbocsátó és együtt érző erejében; abszolút hit magunkban, és abszolút hit a köztünk és Isten között élő feltétel nélküli szeretetben. (Hiszen, végtére is, amikor hűtlenné válunk Istenhez, egyben önmagunkhoz is hűtlenné válunk – lelkünkhöz, lényegünkhöz, isteni hivatásunkhoz és az életben betöltött legfőbb küldetésünkhöz.)

Mózes végül sikert arat – 40 nappal később, Jom Kipur napján.

Az Elul Mózes utazásának története. Elul egy komoly próbának kitett, de valódi és tartós kapcsolat kialakításának a története. Mózes Elul-élménye a szeretet és a könyörület különleges energiájával tölt fel bennünket ebben a hónapban, amikor „a Király kint van a mezőn”, és a Könyörület Tizenhárom Attribútumát sugározza szét maga körül.

 

[p.11]

 

AZ ELUL SZEMÉLYESSÉ FORMÁLÁSA

Ebben a hónapban képesek vagyunk arra, hogy felfrissítsük magunkban azt, amit Mózes élt át a hegyen. Elul 29 napjának mindegyikén (illetve összesen 30 napról van szó, ugyanis a hónap a Ros Chódes első napján, azaz már Áv 30-án elkezdődik) Mózes útjának – imáinak, könyörgésének, reményének – egyes lépéseit éljük újra. Azon dolgozunk, hogy összetörjük az „aranyból öntött bálványokat”, amelyeket szolgálunk és amelyek betöltik életünket – a hamis bálványokat, amelyek meggátolnak minket abban, hogy hozzáférjünk valódi énünkhöz. Minden egyes nap, ahogy helyreállítjuk a kapcsolat egy-egy újabb aspektusát, úgy fejlődünk, úgy gyarapodunk, ahogyan annak idején Mózes. 30 napi előkészületet követően – Ros Hásáná napján – készek vagyunk felvenni egy megújított kapcsolatot Istennel és a saját lelkünkkel is. Ezt a kapcsolatépítést még Tisré első 10 napjában is folytatjuk, hogy aztán Jom Kipurkor, amikor ott állunk a chupá alatt a mi isteni „jegyesünkkel”, készek legyünk a teljes kibékülésre.

Hogy a haladásunkat elősegítse, Elul – és benne Mózes útja – egy olyan különleges, napokra lebontott tervet nyújt nekünk, amely lefedi az emberi tapasztalat teljes spektrumát, és foglalkozik minden olyan területtel, amely a lelkünkhöz és Istenhez fűződő kapcsolatunk helyreállításáért és a megbékülésért elvégzendő munka része.

A változás változást idéz elő. Ha változtatsz egy dologhoz való hozzáállásodon, az újabb változásokat fog előidézni az életedben.

Szeretnél valamit megváltoztatni az életedben? Akkor ennek most jött el az ideje. Az Elul egy olyan hónap, amikor nyitva állnak az ajtók. Különleges energia sugárzik ebben a hónapban. És mi a cselekedeteinkkel olyan tartályokat hozunk létre, amelyek ezt az egyedülálló sugárzást beterelik az életünkbe.

Gondolj életednek azokra az aspektusaira, amelyeket meg szeretnél változtatni. A biztos kivitelezhetőség érdekében válaszd ki közülük azokat, amelyeket a leginkább meg szeretnél változtatni. Talán egy kapcsolatodban szeretnél változást – szeretnéd jobbá tenni vagy éppenséggel – ha egy egészségtelen kapcsolatról van szó – szeretnél kikerülni belőle. Vagy az is lehet, hogy magányosságodnak szeretnél véget vetni, rátalálva lelki társadra.

Talán egy megrögzültnek tetsző pszichés [viselkedésformádon – pattern] szeretnél változtatni, hogy ne kövesd el újra meg újra ugyanazokat a hibákat.

De az is lehet, hogy állást, lakóhelyet vagy státuszt szeretnél változtatni.

Bármin is akarsz változtatni – az Elul a legalkalmasabb idő erre. Most ugyanis soha nem tapasztalt ajtók nyílnak meg előtted, olyan lehetőségek, amelyek csak ritkán adódnak elő.

Cselekedj! Most van itt az ideje!

„Kifaragtam két kőtáblát, olyanokat, mint az elsők voltak és fölmentem a hegyre és kezemben volt a két tábla… És én a hegyen maradtam, mint az első időben negyven nap és negyven éjjel; és meghallgatott engem az Örökkévaló ekkor is; az Örökkévaló nem akart elveszteni téged.”

(5Mózes 10:3;10. 2Mózes 34:1-4.)

 

[p.12]

 

Felkészülés a leltárra

Ma van Ros Chódes Elul (két napjának) első napja, (amely voltaképpen Áv utolsó napjára esik).

Elul-t chódes háhesbon-nak, azaz „a könyvelés hónapjának” is nevezik, mivel ez a spirituális költségvetési év utolsó hónapja. Ugyanakkor ez a Ros Hásánával kezdődő új spirituális évre való felkészülés hónapja is. Az Elul két tárgya – a könyvelés / elszámolás és a felkészülés – egymást kölcsönösen feltételezik, mivel az, hogy hogyan készülünk fel a jövőre, alapvetően függ attól, hogy miképpen számolunk el a múlttal.

Elul-ban (ez a szó az arameusban azt jelenti: „keresés”[9]) megvizsgáljuk az elmúlt év hibáit annak érdekében, hogy ne kövessük el azokat újra. Ez elsősorban azt jelenti, hogy őszintén szembe nézünk azzal, ami fogva tart minket és meggátol a valódi előrehaladásban.

Nyilvánvaló, hogy sarkalatos változások nem következnek be azonnal. Az önátalakítás azonban lehetséges, mégpedig olyan mértékig lehetséges, amennyire mi magunk akarjuk. Lényeges, hogy milyen mélységekig hatol le az önvizsgálatunk, helyesen azonosítjuk e azokat a problémákat, amelyeken dolgozni akarunk, és kellő energiát fektetünk-e célunk megvalósításába.

Röviden tehát az, hogy mi fog történni velünk Ros Hásánákor és Jom Kipurkor, nagyban függ attól, hogyan készülünk fel ezekre a jelentős napokra.

Bizonyosak lehetünk abban, hogy ha Isten teremtette az életet, akkor felruházott bennünket az élet megváltoztatásának képességével. Ha Isten képessé tett bennünket arra, hogy viselkedésformákat és szokásokat öltsünk fel, akkor nyilván ahhoz is kellő lelkierőt adott, hogy levetkőzzük magunkról ezeket a szokásokat. Ahol bemegy az ember, ott ki is lehet jönni.

Bármifajta istenhitnek magában kell foglalnia a reménybe és az átalakulás képességébe vetett hitet – a hitet, hogy bocsánatot nyerünk múltbéli vétkeinkért, és a hitet, hogy képesek vagyunk megváltozni.

 

Kérdezd meg önmagad: Hiszed-e, hogy önmagad átformálása valóban lehetséges? Akarsz-e változni? Kész vagy-e eltökélni magad a változásra?

 

Napi feladat:

Nyisd ki a naplót, amelyet az e havi számvetésre készítettél magadnak, és abba jegyezd le a fenti kérdésekre adott válaszaidat!

 

[p.13]

 

Elul Az Elszámolás és a Felkészülés Hónapja

[zöld négyzetben:]      Áv 30

Ros Chódes Elul első napja

 

„Menáhém Áv hónap mázál-ja (jele) az Árje (Oroszlán), egy az Elul, Ros Hásáná, Jom Kipur és Hosáná Rábá szakavakból összeolvasható mozaikszó[10] – e négy dolog négy mérföldkő ebben az időszakban[11], amelyek mindegyike az Áv fájdalmából és pusztulásából épül fel. Ez párhuzamba állítható Mózes erőfeszítésével, amelyet az aranyborjúval elkövetett vétkezést követően Isten és a zsidó nép kapcsolatának helyreállításáért tett.”

(A Sáló)

 

Események

2448 (i. e. 1313) – Mózes kifaragja a Tízparancsolat második pár kőtábláját azok helyett, amelyeket összetört, látván Izraelt, amint az aranyborjút imádja.

 

Törvények és Szokások

Ros Chódes-i [szertartások – observances].

 

Ma van Ros Chódes („A hónap feje”) Elul két napja közül az első. (Amikor egy hónap 30 napból áll, akkor a hónap utolsó napja és a következő hónap első napja egyaránt a következő hónap Ros Chódeséül szolgál.) Ilyenkor különleges kiegészítésekkel bővülnek a napi imák:

 

Hálél-t (amely a 113-118. zsoltárból áll) mondanak a Sáchárit, azaz a reggeli ima után.

Az Ámidá és az Étkezés utáni áldás után Jáále Vejávo imádságot mondanak.

Kiegészítő Muszáf imádságot mondanak.

A Táchánun-t (bűnvallomás) és az ehhez hasonló imádságokat elhagyják.

Sokaknál szokás a Ros Chódes jelentőségét ünnepi étkezéssel és mérsékelt munkával kiemelni. Az utóbbi szokás elsősorban nők közt nagyon elterjedt, akik különleges vonzalommal viseltetnek a Ros Chódes iránt – lévén a holdhónap a zsidó kalendárium feminin aspektusa.[12]

A különleges elul-i gyakorlatok némelyike (lásd még Elul 1.) ezen a napon kezdődik:

A reggeli és a délutáni imádságot követően elmondják a 27. zsoltárt (így tesznek Elul minden egyes napján és a nagyünnepi időszakban is, egészen Hosáná Rábáig – összesen 50 napig) (Lásd Elul 2-át és Tisré 21-ét).

Noha a sófár (kosszarv) naponta történő megszólaltatása hivatalosan Ros Chódes Elul második napján kezdődik – ez van hivatva hirdetni a könyörület kapuinak megnyílását –, szokásos a sófárfújást már a Ros Chódes első napján elkezdeni, ily módon vezetve be az Elul önvizsgálatra és bűnbánatra ösztönző légkörét.[13]

 

[p.14]

 

Az ártalmas viselkedésformákkal való szakítás

 

Mózes Elul-útja tulajdonképpen már hét nemzedékkel korábban, Ábrahám útjával veszi kezdetét.

 

Mózes első könyvében (12:1) Isten így szól Ábrahámhoz: „Menj el országodból, szülőföldedről és atyád házából abba az országba, amelyet mutatok neked.”

Ez azért nagyon különös, mert amikor valakit felszólítunk, hogy keljen útra, akkor az úti célt határozzuk meg részletesen és nem a kiindulási pontot minősítjük újabb és újabb kifejezésekkel. Végtére is az illető tisztában van azzal, honnét indul el.

Itt azonban Isten azt mondja Ábrahámnak, hogy hagyja el az országát, szülőföldjét és szülei otthonát – ez jelenlegi tartózkodási helyének három különféle meghatározása –, és amikor az úti cél meghatározására kerül sor, csupán azt mondja neki, hogy menjen el „egy országba”, anélkül, hogy megnevezné vagy akár csak utalna is rá, hogy merre lehet.

A chászid felfogás, amely a Tóra belső dimenzióinak is kifejezést ad, úgy magyarázza ezt, hogy valójában ez a bibliai vers egy mindnyájunknak szóló parancsolat, amely így hangzik: „Indulj el önmagad felfedezésének útján! Hagyj hátra mindent, ami esetleg visszatarthatna! És én majd feltárom előtted isteni lelkednek tájait – valódi önmagad.”

Ha fel akarod fedezni magasabb rendű önmagad, ez a titok nyitja.

Sok olyan ember van, aki könnyen fellelkesül, könnyen ösztönzést érez, hogy elinduljon egy ilyen úton; és ténylegesen összecsomagol – szó szerint vagy képletes értelemben –, és nekiindul. De aztán egy idő múlva visszakerülnek ugyanoda, ahonnét elindultak, ismételgetve a régi, berögzült viselkedésformákat.

A jó szándék tiszta és valódi. Amikor úgy döntesz, hogy útra kelsz, valóban el akarsz jutni valahová. De oly sok minden van, ami visszahúz, oly sok „arany bálvány”! Így hát az értelmes változtatás kulcsa nem annyira az, hogy tudjuk, hogyan kell eljutni egy új helyre, hanem hogy tudjuk, hogyan szabaduljunk meg a múlttól, hogy ne alakítsa többé a jövőnket és ne húzzon vissza régi viselkedésformáinkhoz.

 

Kérdezd meg önmagad: Életed mely területein ismételgetsz régi viselkedésmintákat? Mi módon ártanak ezek neked?

 

Napi feladat:

Azonosíts és írj le egy ártalmas viselkedésformát, amelytől a következő évben meg akarsz szabadulni.

Nevezz meg egy dolgot, amelyet muszáj megtenned ahhoz, hogy megszabadulhass ettől a viselkedésformától.

 

[p.15]

 

Elul Az Elszámolás és a Felkészülés Hónapja

[zöld négyzetben:]      Elul 1.

Ros Chódes Elul második napja

 

„A lubavicsi stetl-ben az Elul havát megelőző szombaton, noha még érezhetően nyár volt, napfényes és felhőtlen volt az idő, mégis valami változás volt érzékelhető a levegőben; az ember már érezte az Elul-illatot, t’suva-szél fújdogált.”

(Rebbe Joszéf Jichák)[14]

 

Események

2448 (i. e. 1313) – Mózes harmadjára megy fel a Szináj hegyére könyörögni és esdekelni Istennek, hogy bocsásson meg a népnek.[15] 40 napig marad a hegyen, Jom Kipurkor jőve le onnét, küldetését sikerrel teljesítve. Amikor Mózes Ros Chódes Elul-kor felment a hegyre, megfújták a sófárt, majd ezt követően minden egyes nap ugyanígy tettek. Ezért fújjuk meg mi is a sófárt Elul minden napján.[16] Ros Chódes Elul első napjától kezdődően felfrissítjük ennek a 40 napnak a történéseit.[17] Erre a 40-re az az áni ledodi vedodi li szavak végén szereplő négy jud utal.[18]

 

Törvények és Szokások

Elul minden napján megfújjuk a sófárt afféle ébresztő gyanánt, hogy emlékeztessen minket, ezek a könyörület különleges napjai, amelyek készséggel fogadják minden imádságunkat és t’suvá-nkat, ahogyan annak idején Mózes imáit és t’suvá-ját is. A sófárhang egyben félelemmel vegyes tiszteletet vált ki belőlünk, amely olyan, akár a záport megelőző mennydörgés, és felkészít minket Ros Hásánára.[19]

Minden nap három újabb zsoltárt mondunk el, Elul 1-étől[20] egészen Jom Kipurig (Jom Kipur napján aztán elmondjuk a maradék 36-ot, ily módon végigmondva a teljes Zsoltárok könyvét). Ezt a szokást még a Bál Sém Tov vezette be.

A szefárd hagyományban Szlichot-ot (különleges bűnbánó imákat) mondanak Elul első napjától egészen Jom Kipurig. Az askenázi hagyományban a Ros Hásáná előtti héten kezdenek el Szlichot-ot mondani. (Lásd Elul 21.)

Ma van a Máászer Behémá, a lábas jószágból fizetendő tized Ros Hásánája (Ros Hásáná 2a).[21]

Ros Chódes Elul-tól Jom Kipurig, amikor levelet írunk, szokás egymásnak egy K’tivá vechátimá tová-t , boldog és egészséges újesztendőt kívánni.[22]

Szokásos fokozottabb mértékben jótékonykodni Elul napjaiban.[23]

 

[p.16]

 

Személyes [elfogultságok – biases] azonosítása

Azzal, hogy így szólt Ábrahámhoz: „Menj el országodból, szülőföldedről és atyád házából abba az országba, amelyet mutatok neked”, Isten arra tanított minket, Ábrahám leszármazottait, hogy három olyan formája van az elfogultságnak, amelyet magunk mögött kell hagyni, amikor elindulunk önmagunk felfedezésének útján:

Az „országod” jelképezi az elfogultság első szintjét – a társadalom, a közösség és kortárscsoport befolyását, amely nagyon mélyen és bonyolultan hat ránk. Mindnyájan arra vágyunk, hogy mások szeressenek és elfogadjanak minket, és ennek megfelelően alakítjuk ki viselkedésünket is.

Az „atyád háza” jelképezi az elfogultság második szintjét – a szülői befolyást, amely sokszor olyan finom, hogy szinte fel sem ismerjük. Legtöbbször nem látjuk át, hogy a szüleink magatartása milyen mélyen áthatja saját magatartásunkat, viselkedésünket akár pozitív, akár negatív dolgokban.

A „szülőföld” jelképezi az elfogultság harmadik szintjét – a velünk született önzést. Mindenkit elvakítanak saját önző érdekei; ettől senki sem ment.

Ez persze nem jelenti azt, hogy teljes mértékben el kell vetni minden jót, amit a szüleinktől vagy a közösségünktől tanultunk, hanem azt jelenti, hogy mindenekelőtt tudatosítanunk kell önmagunkban, milyen módon befolyásolják a tanultak viselkedésünket, véleményalkotásunkat és gondolkodásmódunkat. Csak ezt követően kezdhetjük el tudni, kik is vagyunk, mit is gondolunk, tudunk és hiszünk.

Hasonlóan a személyes elfogultság vagy önzés – ami önmagában még nem bűn – bűnné lesz, ha nem ismerjük el, és ha elkezdi torzítani a látásunkat.

 

Kérdezd meg önmagad: Felismered-e, mikor követed vakon a konvenciókat (vagy a politikailag korrekt véleményeket), és mikor azt az utat, amely valóban a tiéd, amelyet alapos és gondos megfontolást követően tettél magadévá?

 

Napi feladat:

Válaszd ki az elmúlt nap egy jelentős eseményét, és gondold végig, hogyan alakította reakcióidat és viselkedésedet az elfogultság három fentebb ismertetett szintje.

Határozd meg, milyen szerepet játszott ez a bizonyos tegnapi ártalmas séma reakcióidban és viselkedésedben.

 

[p.17]

 

Elul Az Elszámolás és a Felkészülés Hónapja

[zöld négyzetben:]      Elul 2.

 

„Az egész Elul-ban és Tisré-ben végzett munka egy beszennyezett és léket kapott tartály megtisztításához és megjavításához hasonlítható. Ros Chódes Elul a lélek elszámoltatásának ideje. A Szlichot során könnyeinkkel kimossuk »tartályainkat«. Ros Hásánákor megjavítjuk a tartályt, és tevékenységünket a sófár hangja koronázza meg.”

(Rebbe Joszéf Jichák)[24]

 

Események

5315 (i. sz. 1555) – A Szentföldön elkészül a Rabbi Joszéf Caro (1488-1575) által összeállított Sulchán Áruch (a hiteles és végleges zsidó törvénykódex) első nyomtatott kiadása.

 

Törvények és Szokások

Elul-ban még az amúgy teljes idejüket a Tóra tanulmányozásának szentelők is elvonnak némi időt a tanulmányaiktól, hogy több időt fordíthassanak imára és könyörgésre.[25]

 

Tények

A szokás, hogy Elul minden napján egészen Hosáná Rábáig[26] elmondják Dávid király 27. zsoltárát („Dávidé. Világosságom és Üdvösségem az Örökkévaló”) a Midrás[27]-on alapul, amely Dávid „Világosság”-át és az egész emberiség „Világosság”-át Ros Hásánával társítja, amikor a lélek világosságánál Isten átkutatja az emberi lélek legrejtettebb zugait. A Midrás Dávid „Üdvösség”-ét és az egész emberiség „Üdvösség”-ét Jom Kipurral társítja, az Engesztelés Napjával, amikor mindenki megváltatik. Ennek a zsoltárnak a tárgya kapcsolatban van a Könyörület Elul során szétsugárzó Tizenhárom Attribútumával is.[28] S csakugyan, a zsoltár 13-szor említi az Örökkévaló nevét.[29]

 

[p.18]

 

Megtanulni szabadnak lenni

Az ártalmas viselkedésformák és a személyes elfogultságok azonosítása az első és egyik legfontosabb lépés a személyes függésünkből a szabadság felé megteendő úton.

Így vagy úgy, de mindnyájan rabok vagyunk – lélektani démonjaink vagy a társadalmi normák, szüleink szavai és állásfoglalásai vagy a kötelezettségeink, az általunk elkövetett hibák következményei vagy a karrierünk, munkaadóink vagy beosztottjaink rabjai.

Megtanulni, hogyan legyünk szabadok, ezt nevezi a Tóra „Egyiptom elhagyásának”.

Egyiptom héberül Micráim, ami szó szerint azt jelenti, hogy keskeny, és a rabságba döntés minden formáját jelképezi, legyen az függőség, megalkuvás, elfogultság – bármi, ami az életedben akadályokat, korlátokat állít.

Ahhoz, hogy szabaddá válj, el kell hagynod a te személyes Micrájim-odat. De a szabadság még önmagában nem elég. Szabad lehetsz egy ideig, majd újra rabságba eshetsz. Ezért is történt, hogy negyven nappal azt követően, hogy az izraeliták elhagyták Egyiptomot és először kóstoltak bele a szabadságba, kaptak egy útmutatót – a Tórát – arra vonatkozóan, hogyan kell megtartani a szabadságot.

Tekints végig a saját életeden. Kétségtelen, hogy szép számmal voltak benne olyan pillanatok, amikor szabadnak érezted magad, ihletettséget éreztél, úgy érezted, bármit el tudnál érni, de aztán a régi sémák, a régi hajlamok egyszeriben újra föléd kerekedtek. Nem voltál képes fenntartani az ihletett állapotot. Egy pillanatig még eltökélt voltál a változtatás mellett, de nem tudtad életben tartani magadban ezt az érzést.

Ez az a terület, ahol szükséged van az isteni Tóra útmutatására. A Tóra megmondja neked, hogy férkőzhetsz hozzá a lelkedhez, hogyan válhatsz szabaddá életed minden területén, attól a pillanattól, hogy reggel felébredsz, addig, amíg este lefekszel, sőt még miközben alszol, akkor is.

 

Kérdezd meg önmagad: Eddig milyen mértékben folyamodtál a Tóra útmutatásához, amikor a lelkedhez akartál hozzáférni? Mennyire ismered a Tóra ez irányú tanítását?

 

Napi feladat:

Határozd meg életednek egy területét, ahol komoly szükséged van a Tóra objektív útmutatására, mert eleddig ezen a területen nem voltál képes magadtól jelentős haladást elérni.

 

[p.19]

 

Elul Az Elszámolás és a Felkészülés Hónapja

[zöld négyzetben:]      Elul 3.

 

„A Jud betűt megtette a cselekvés urának és királlyá koronázta, majd kettőt összekapcsolván megalkotta belőlük a Szüzet [Betulá] az univerzum csillagjegyei közül, az Elul-t az év hónapjai közül, a bal kezet[30] a [Lelken – Soul] belül, [hímneműt és nőneműt – male and female].”[31]

(Széfer Jecirá 5:8)[32]

 

Tények

Az Elul és a Tóra között lényegükből fakadó kapcsolat áll fenn:

 

1) Mózes az egész Elul hónapot a Tízparancsolat második pár kőtáblájának átvételével töltötte.

2) Az Énekek éneke egyszer már idézett versében: „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém, a liliomokban gyönyörködik ő” az „a liliomokban gyönyörködik ő” a Tóra-tanulásra utal.

3) A Könyörület Tizenhárom Attribútuma (a rózsa tizenhárom szirma) párhuzamba állítható a Biblia-magyarázat Tizenhárom Szabályával.[33]

4) Egy mondat, amelynek szavaiból az Elul mint betűszó összevonható, a menedék fogalmával van összefüggésben.[34] A Tóra megóv minket saját elfogult vakfoltjainktól és életünk egyéb olyan erőitől, amelyek hajlamosak megzavarni ítélőképességünket.

Elul havának minden egyes órája olyan, akár egy teljes nap; képes engesztelést hozni az év egy napjáért. Ennél fogva az Elul napjai (minden egy nap x 12 nappali óra) számosabbak, mint az év napjai.[35]

 

[p.20]

 

A bennünk rejlő igazság

Az atyák bölcs tanításaiban az olvasható: „Senki sem szabad, csupán az, aki elmerül a Tóra tanulmányozásában”, vagyis a vallás gyakorlását – a Tóra tanulmányozását és megtartását – gyakorlatilag a szabadsággal azonosítja.

Ennek ellenére sokan nem hisznek a vallás felszabadító erejében. Úgy gondolják, hogy a vallás korlátozó, dogmatikus, elnyomó.

Ez pedig azért van, mert az a vallás, amelyet ők ismernek, emberek találmánya. A vallás, amelyet ők ismernek, nem Isten vallása; nem a Tóra vallása.

Ha a vallási élmény, amelyet megélsz, nem felszabadító, akkor egy ember alkotta csapdába estél bele.

A szabadság isteni természetű; nem lehet emberi. Mert amint emberivé válik, rögtön kell legyen valaki, aki az uralma alatt tartja, valaki, aki el akarja adni neked, valaki, aki birtokolni akarja. Ez a vallás csupán a rabszolgaság egy újabb formája; elnyomó, mert elvesztette isteni természetét.

Ezért adta Isten a Tórát – hogy legyen egy maradandó dokumentum, egy forrás, amelyhez mindenki fordulhat. Ennek eredményeképpen maradhatott a judaizmus egy kivételes erejű vallás, egy olyan vallás, amely újra meg újra ellenállt annak, hogy az emberek kifosszák és meghamisítsák.

A Talmud azt tanítja, hogy a Tóra ismeretét már születésünk előtt mindnyájan magukévá tesszük. Jelentése, értelme bevésődik pszichénkbe, és születésünk pillanatában tudatosan el kell feledkeznünk róla. Az igazsága azonban továbbra is visszhangzik bennünk. Így aztán amikor halljuk, egyáltalán nem hangzik ismeretlenül számunkra. A nagy mesterek vagy tanítók nem adhatnak nekünk semmi olyat, ami ne lenne már eleve a miénk; csupán egyetlen dologban segíthetnek nekünk – feltárni előttünk a mi saját utunkat a bennünk rejlő igazsághoz.

 

Kérdezd meg önmagad: Mennyire látod elnyomónak, zsarnokinak a vallást? Életedben a vallás milyen mértékben mások alkotta vagy magad alkotta? Elmentél-e már a forrásáig? Hallottad-e már az igazságot visszhangozni a szívedben? Élsz ezzel az igazsággal vagy elutasítod?

 

Napi feladat:

Kötelezd el magad arra, hogy rendszeres résztvevője leszel egy Tóra-tanuló csoportnak, amely segíteni fog téged életednek legalább egy problémájában (amelyet tegnap határoztál meg), amiben eleddig még nem sikerült magadtól valódi haladást elérned.

 

[p.21]

 

Elul Az Elszámolás és a Felkészülés Hónapja

[zöld négyzetben:]      Elul 4.

 

„És a táblák Isten műve voltak és az írás Isten írása volt, bevésve a táblákba.”

(2Mózes 32:16.)

 

[„A »bevésve« helyet olvasd azt, hogy »szabadság« – mert nincs szabad ember, csak az, aki a Tóra tanulmányozásával foglalkozik.”

(Az atyák bölcs tanításai 6:2)]

 

Ahhoz, hogy eljussunk a valódi szabadsághoz, gondunk kell legyen arra is, hogy az isteni betűk igazságát belevéssük a lelkünkbe s ne csupán, akár egy pergamenre, ráírjuk azokat.

 

Törvények és szokások

Elul havában szokás ellenőriztetni a t’filin-eket és a mezuzá-kat, valamint áttekinteni a többi olyan micvá-t is, amely kiértékelést igényel (Máté Efráim 581:10).

A szombati Minchá-t (délutáni istentiszteletet) követően, a nyár minden szombatján egyes helyeken szokás a Pirké Ávot-ot („Az atyák bölcs tanításai”) tanulni (ugyanúgy, ahogy a Pészách és a Sávuot közötti szombatokon). Elul első szombatján a 6. fejezetet olvassuk; a második szombaton az 1-2. fejezetet; a harmadik szombaton a 3-4. fejezetet; a negyedik, Ros Hásánát megelőző szombaton pedig az 5-6. fejezetet.

 

Tények

Elul havában a következő tórai hetiszakaszokat olvassuk: Softim, Ki Técé, Ki Távo, Necávim-Vájélech (amikor Ros Hásáná hétfőre vagy keddre esik, a Necávim-ot és a Vájélech-et két külön héten olvassuk fel). Olvassuk még továbbá a „Vigasztalás Hét Hetének” négy Háftóráját, amelyek a „Megpróbáltatások Három Hetét” követik. Az Áv hó kilencedikét (Tisá BeÁv) követő szombattól kezdődően hét héten keresztül a Háftóra-olvasmányok olyan próféciákat tartalmaznak, amelyekben Isten megvigasztalja az Ő népét és helyreáll kettejük kapcsolata.

Elul első szombatján[36] a Softim hetiszakaszt olvassuk fel, amely elrendeli, hogy bíróságot állítsunk fel. Ez az Elul hónap egyik fő témája: felkészülés az egyetemes Végső Ítéletre. Ezt a Vigasztalás Hét Hetének 4. Háftórája követi, amelyben Isten azt mondja: „Én, én magam vagyok a ti vigasztalótok!” (Lásd Elul 6.)

 

[p.22]

 

Az érzékenység kifejlesztése

Amikor a Rebbe Joszéf Jichák még gyermek volt, egyszer egy kertben sétálgatva letépett egy levelet egy fáról, és elkezdte morzsolgatni az ujjai között. Az apja, látván ezt, megdorgálta: „Mi jogon téped le egy fa levelét és bánsz vele így anélkül, hogy bármi célod lenne ezzel?” A Rebbe már felnőtt korában egyszer megvallotta, hogy ez az eset mélységes hatást gyakorolt az életére. Megtanulta, hogy érzékenységet tanúsítson mindennel szemben.

Ha valaki érzékenységet tanúsít egy falevél iránt, akkor kétségtelen, hogy érzékenységet fog tanúsítani az élet más megnyilvánulási formái iránt is – leginkább természetesen embertársai iránt. Ez a lényege a cedáká-nak („jótékonyság”), a világot tartó három oszlop egyikének (a másik kettő a Tóra és az imádság). A cedáká tulajdonképpen a cselekedetben megnyilvánuló érzékenység.

Az élettel szembeni érzékenység a Tóra számos gyakorlatának a fő célja. Vannak ezek között olyanok, amelyek megtévesztően egyszerűnek tűnnek – vegyük csak például azt, amikor étkezés előtt áldást mondunk az ételre.

Alapszinten az ételre mondott áldás köszönet-nyilvánítás Isten felé. Ez teljesen érthető – valahányszor valaki ad neked valamit, azt mondod: köszönöm. És ha képes vagy köszönetet mondani a pincérnek, aki kihozta neked az ételt, akkor mennyivel inkább köszönetet mondhatsz a Teremtőnek, aki létrehozta.

Egy mélyebb szinten azonban az áldásnak is mélyebb jelentése van. Amikor éhes vagy, legszívesebben azonnal a szádba vennéd az ételt. A Tóra azonban azt mondja: „Nem, nem lehet!” Először tanúsíts érzékenységet a környezet iránt, minden egyes fűszál iránt, minden egyes élő sejt iránt, mert mindent, amit Isten megteremtett, szentség vesz körül. Nincs jogod elfogyasztani a teremtés egy részét, csak ha előbb megszenteled azt.

Való igaz, hogyan sokan csak gépiesen mondják az áldásokat, minden érzékenység nélkül. Ez az az egyszer már említett gépies judaizmus. Ha azonban megérted és képes vagy méltányolni az áldásban rejlő ideát, akkor azt is tudod, hogy az ehhez hasonló apróbb, mindennapos cselekedetek érzékenységgel hathatják át az életed.

 

Kérdezd meg önmagad: Mennyire vagy érzékeny a téged körülvevő világ iránt? Van-e valamilyen terved érzékenységed fejlesztésére / növelésére?

 

Napi feladat:

Végy erőt magadon, és próbálj meg természetes hajlandóságodat meghaladó mértékben jótékonykodni.

Helyezz el egy-egy gyűjtőperselyt otthonodban, irodádban és az autódban. Tanítsd gyermekeidet arra, hogy pénzükből és idejükből áldozzanak mások számára is.

Mielőtt ennél, fokozott törekvéssel koncentrálj az áldásra, köszönetet mondva Istennek és minden figyelmeddel összpontosítva arra a spirituális energiára, amelyet az elfogyasztásra kerülő étel tartalmaz.

 

[p.23]

 

Elul Az Elszámolás és a Felkészülés Hónapja

[zöld négyzetben:]      Elul 5.

 

„A cedáká jóval több egyszerű jótékonyságnál. A cedáká »igazságosságot«, »méltányosságot« jelent. Amikor a pénzedből és az idődből adsz, akkor nem pusztán könyörületes vagy és jótékonykodó. Hanem azt teszed, ami helyes és igazságos – kiegészíted az adok-kapok ciklust, amely meghatározza az univerzum struktúráját. A cedáká átszellemíti az anyagot, egyesíti a különbözőségeket, és ami a legfőbb, Istenhez hasonlatossá tesz minket, mivel adókká is leszünk, nem csupán kapókká. S bármily különös, de annál, amennyit az adományozó ad a megajándékozottnak, jóval több az, amit a megajándékozott ad az adományozónak.”[37]

 

Események

5537 (1777) – Az első, a vityebszki Rabbi Menáchem Mendel, a kaliszki Rabbi Abraham és a polotzki Rabbi Jiszróél vezette chászid álijá („felemelkedés, felmenetel”, azaz bevándorlás Erec Jiszráél-ba) megérkezik a Szentföldre.[38]

 

Tények

Az Elul és a cedáká között lényegükből fakadó kapcsolat áll fenn:

 

1) Elul napjaiban szokás többet adakozni, mint máskor.

2) Egy mondat, amelynek szavaiból az Elul mint betűszó összevonható, a jótékonykodás fogalmával van összefüggésben.

3) [Az Elul-ban szertesugárzó Isten-név betűi felcserélt sorrendben a U’cedáká tihje lánu ki[39] bibliai versből valók, amelynek jelentése: „A mi cedáká-nk (megtartani és teljesíteni mindezen parancsolatokat).”] (5Mózes 6:25).

 

[p.24]

 

Vigasztalni és megvigasztaltatni

Elul első hete a közvetlenül a Tisá BeÁv-i pusztulást követően kezdődő Vigasztalás Hét Hetének negyedik hete. Isten vigasztal és bátorít minket, miközben mi azon dolgozunk, hogy az Elul során helyreállítsuk a Vele való kapcsolatunkat (amiként azt Mózes tette a Szináj hegyén), és így mutatja nekünk, hogy a vele való viszony egy kétirányú utca.

A Midrás[40] úgy magyarázza ezt az egymásra következő hét hetet, mint egy afféle párbeszédet köztünk és Isten között (amely tükrözi Elul havi önvizsgálatunkat):

Első hét: Isten elküldi hírnökeit, a prófétákat, hogy a Szentély lerombolását követő időkben vigasztalják a népet.

Második hét: A zsidók azt kérdik a hírnököktől: „Miért jöttetek? Mi azt akarjuk, hogy Maga Isten jöjjön hozzánk!”

Harmadik hét: A hírnökök visszatérnek és közlik Istennel: „A nép nem vigasztalódott meg.”

Negyedik hét (Elul első hete): Isten hozzájárul a kéréshez, és Maga kezdi el vigasztalni a népet.

Ötödik hét: Isten egyre elmélyültebben vigasztal.

Hatodik hét: A vigasztalás egy az eddigieknél is elmélyültebb és hathatósabb szintet ér el.[41]

Hetedik hét (a Ros Hásáná előtti hét): A zsidó nép azt mondja Istennek: „Örvendezünk a Te vigasztalásodnak.”[42]

A legelején miért nem Maga Isten vigasztalja a népet? Miért küld hírnököket és engedi, hogy három teljes hét is elteljen, mielőtt cselekedne?

Isten itt azt tanítja nekünk, hogy hatalmunkban áll kötődni egymáshoz és vigaszt nyújtani egymásnak. Jóllehet, halandók vagyunk és gyengék, Isten arra tanít minket, hogy az egyik gyenge és sebezhető ember igenis képes megvigasztalni a másikat. Nagyszerű képesség, hogy az ember képes adni az embertársának.

 

Kérdezd meg önmagad: Szert tettél-e eddigi életedben kellő érzékenységre, hogy megvigasztalj másokat életük fájdalmas pillanataiban? Keresed-e az alkalmat, hogy vigaszt nyújthass vagy inkább kitérsz az ilyen helyzetek elől? Milyen érzés neked az, amikor mások vigasztalnak?

 

Napi feladat:

Vigasztalj meg valakit – látogass meg egy beteg embert a kórházban; vagy hívd fel egy súlyosan lehangolt barátodat; vagy küldj üdvözlőlapot valakinek, akiről tudod, hogy magányos.

 

[p.25]

 

Elul Az Elszámolás és a Felkészülés Hónapja

[zöld négyzetben:]      Elul 6.

 

Az első héten Jesájá próféta egyik üzenetét olvassuk: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek.” (Jesájá 40:1-26)

A második héten a nép válaszát olvassuk: „De Cion ezt mondta: Elhagyott engem az Örökkévaló, megfeledkezett rólam az én Istenem!” (Jesájá 49:14)

A harmadik héten ezt olvassuk: „Ó, te nyomorult, vihartépte, vigasztalan!” (Jesájá 54:11) A próféta tudatja Istennel, hogy a nép nem vigasztalódott meg.

A negyedik héten ezt olvassuk: „Én, én magam vagyok a ti vigasztalótok!” (Jesájá 51:12) Isten beleegyezik abba, hogy Maga menjen vigasztalni a népet. Ez Elul első hete.

Az ötödik héten tovább folytatódik Isten személyes vigasztalása, és ezt olvassuk: „Ujjongj, meddő, aki nem szültél, vígan ujjongj!” (Jesájá 54:1)

A hatodik héten a vigasztalás fokozottabb mértékűvé válik: „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott Isten dicsősége.” (Jesájá 60:1)

És végül, a hetedik héten, ezt olvassuk: „Nagy örömöm telik az Örökkévalóban, víg örömre indít Istenem…” (Jesájá 61:10) A nép kifejezésre juttatja, hogy megvigasztalódott, és most már kész a megújulásra és a Ros Hásáná-i újjászületésre.

 

Tények

A Vigasztalás Hét Hete megfelel a hét érzelemnek (amely a hét isteni érzelmi attribútumból fejlődik ki). Ezek a következők: szeretet, fegyelem, részvét/könyörület, becsvágy, alázat, kötődés és önállósság/fölény. Ezek az érzelmek erőt öntenek belénk, akár a tanár szemében felizzó ragyogás, amint épp egy új revelációt készül „megszülni” (amely a Megpróbáltatások Három Hetében fogant). Ezek az „izzó” érzelmek ösztönöznek és felkészítenek minket arra a munkára, amelyet mindenképpen el kell végeznünk ahhoz, hogy részesülhessünk az új revelációban és életünk új perspektívájában. Ennek a munkának pedig egyik legfőbb velejárója a t’suvá: Annak érdekében, hogy fejlődhessünk és fogékonyak legyünk egy új perspektívára, egy új nézőpontra, fel kell függesztenünk korábbi nézőpontjainkat és meg kell szabadulnunk régi, megkövesedett viselkedési sémáinktól. A t’suvá két lépésből áll (a T’suvá Két Hete, amely a Vigasztalás Hét Hetét követi): az első az „alacsonyabb” t’suvá, amely rendet tesz a múltban, a második pedig a „magasabb” t’suvá, amely kitárja előttünk a jövőt. Ez utóbbi az, amely lehetővé teszi számunkra, hogy végül, Jom Kipur napján, befogadhassuk a Második Pár Kőtábla új kinyilatkoztatását. Mind e munkát követően végül készek vagyunk megünnepelni az új „idea” elfogadását. És ezt Smini Áceretkor és Szimchát Torákor ünnepeljük meg (a paricsi Reb Hilél).[43]

Elul-nak ebben az első hetében (amely a Vigasztalás Hét Hetének 4. hete) a Necách („állhatatosság” és „becsvágy”) sugárzik.

 

[p.26]

 

A Király kint van a mezőn

Elul-ban Isten eljön, hogy megvigasztaljon bennünket. Ebben a hónapban Isten ott tartózkodik a közvetlen közelünkben – ha találkozni akarunk vele, mást sem kell tennünk, csak kinyújtanunk felé a kezünket.

Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy az év során számos réteg rejti el előled saját lényegedet; hasadék tátong belső éned és külső éned között – valódi önmagad és aközött, amit teszel, a lelked és a tevékenységed között. Elul-ban e rétegek közül sok leválik rólad, és ha akarsz, hozzáférhetsz valódi önmagadhoz, mivel az része a magasabb valóságnak és a létezés esszenciájának, amelyet Istennek hívnak.

Elul-ban „a Király kint van a mezőn”, írja az Alter Rebbe.[44] Az Elul jelenségének magyarázatát megkönnyítendő, egy utazásaiból hazatérő király analógiáját használja.

A király úton volt; elhagyta a palotáját, és elment egy a királyságán kívül eső, messzi vidékre. Most pedig hazafelé tart. Belépni készül a palotájába, de most még ott áll a palota előtt elterülő mezőn, és üdvözli a népét. Majd visszatér a palotájába, és újra felül a trónusára.

Amikor a király kint tartózkodik a mezőn, írja az Alter Rebbe, mindenkinek alkalma nyílik arra, hogy anélkül, hogy külön kihallgatást kellene kérnie, odamehessen hozzá, üdvözölhesse őt és előadhassa neki a kérelmét. A király mosolyog, boldog, hogy újra otthon van, fesztelen hangulatban van, és ezért hajlamos arra, hogy minden kérésnek eleget tegyen.

Ez az Elul. Ros Hásánákor és Jom Kipurkor a Király már újra a trónusán ül a palotájában.

Ros Hásáná és Jom Kipur ünnepnapok. Az Elul napjai hétköznapok. Kint vagyunk a mezőn, még mindig a szokásos, hétköznapi életünket éljük. Ros Hásánának és Jom Kipurnak roppant energiája van, mert ezeken a napokon a belső szentélyében keressük fel a Királyt. Elul­-ban azonban gyepünket tapodva közelítjük meg Őt.

Mélységes reménnyel tölthet el minket, hogy nem kell várnunk Ros Hásánáig és Jom Kipurig ahhoz, hogy megtaláljuk Istent, hanem már most elindulhatunk, hogy találkozzunk Vele.

 

Kérdezd meg önmagad: Ha a szó szoros értelmében lehetőséged nyílna arra, hogy kimenj a mezőre Istennel találkozni, hogyan közelítenéd meg Őt, mit kérnél Tőle?

 

Napi feladat:

Írj egy levelet Istennek – mondd el benne neki mindazt, amit akkor mondanál, ha most, kilépvén otthonodból, találkoznál vele a mezőn.

Tisztítsd és szenteld meg életed egy evilági („mezei”) összetevőjét, és használd fel valami olyasmire, ami büszkévé tenné a „Királyt”.

 

[p.27]

 

Elul A Király kint van a mezőn

[zöld négyzetben:]      Elul 7.

 

„Elul-ban »király kint van a mezőn« és mindenki, aki szeretne, találkozhat vele, és ő mindenkit, aki odajárul elé, jókedvvel és mosolygós arccal fogad.”

(Rabbi Schneur Zalman)[45]

 

Események

2367 (i. e. 1394) – Mózes szülei, Ámrám és Jocheved, újra összeházasodnak miután a fáraónak az újszülött zsidó fiúgyermekek megöletéséről szóló rendelete miatt elváltak egymástól. Újraegyesülésüket hatéves leányuk, Mirjám rosszallása ösztönözte. Hat hónappal és egy nappal később, 2368. Ádár 7-én megszületik Mózes (Talmud, Szótá 12b).

 

2449 (i. e. 1312) – A kémek, akik rágalmazóan szóltak Izrael Földjéről, meghalnak a sivatagban (Talmud, Szótá 35a; lásd 4Mózes 13-14).[46]

 

Tények

Az ezen a napon meghalt kémek bűne konkrétan nem felderítő munkájukban rejlett; mi több, az arámi Elul szó maga is azt jelenti, hogy „felderíteni/kutatni” – összefüggésben a kémek felderítő tevékenységével (lásd Áv 30.). A keresés és a felderítés, egyaránt üdvös és szükséges az elul-i számadási eljárásban. A kémek bűne az volt, hogy nem csupán felderítették az országot, de a végén még egy ellentmondást nem tűrő véleményt is megfogalmaztak: „Nem tudjuk meghódítani ezt a földet, amely elemészti saját lakóit. Túl kíméletlen számunkra ez a föld.” Ám sem nekik, sem nekünk nincs jogunk megkérdőjelezni, vajon végrehajtható-e a küldetés; a mi dolgunk az, hogy kitaláljuk, hogyan hajtható végre, nem pedig az, hogy eldöntsük, képesek vagyunk-e végrehajtani vagy sem. Elul havában, amikor vizsgálatot tartunk saját életünkben, jóvá tesszük a kémek bűnét, amelyet Tisá BeÁv-kor követtek el, 40 nappal azt követően, hogy Sziván 29-én elindultak küldetésükre. Ismét láthatjuk, hogyan hozza rendbe és alakítja át Elul az Áv összetört darabjait.[47]

 

[p.28]

 

Magunkhoz ragadni a kezdeményezést

Nekünk kell kezdeményezni ahhoz, hogy találkozzunk Istennel, még akkor is, ha Ő éppen kint van a mezőn, elérhető közelségben hozzánk. Ehhez kezdeményező képességre és szeretetre van szükség a mi részünkről.

Isten képessé tett minket arra, hogy szeressük egymást, képessé arra, hogy újraegyesítsük az isteni képmást, amely a világ teremtésének idején férfivé és nővé repedt szét – mert Ő azt akarta, hogy ennek révén tanuljuk meg, hogyan szeressük Őt.

Az egymással való érintkezések révén tanuljuk meg, hogyan kell szeretni és, sajnálatos módon, azt is, hogyan kell nem szeretni. Időnként megbántjuk egymást. Ám amikor – a legüdvösebb értelemben véve – elkezdjük tanulni szeretni egymást, az egyben az első lépés afelé, hogy megtanuljuk, hogyan szeressük Istent.

A csapásokat és veszteségeket követően – amelyekre Áv-ban emlékezünk – a szeretetre kell minden energiánkkal összpontosítanunk. Mutatnunk kell – itt lenn –, hogy készek vagyunk befogadni Isten fentről reánk sugárzó szeretetét.

Elul a zsidó kalendáriumban az az időszak, amikor megtesszük az első lépést. Egy mondat, amelynek szavaiból az Elul mint betűszó összevonható, az Áni ledodi vedodi li, azaz „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém.” (Énekek éneke 6:3)

Elul-ban az „Én” kezdeményez, és „szerelmesem” illően válaszol rá.[48]

A Tóra azt tanítja, hogy Isten garantáltan válaszolni fog. Ez nem mindig jelenti azt, hogy az eredmény az lesz, amire vágyunk. De valami biztosan fog történni, mert nincs semmi hatékonyabb annál, mint amikor magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést.

Amikor a zsidók elérkeztek a Vörös-tengerhez és kétségbe estek, egy Náchson nevű férfi vállalta a kockázatot, és belegázolt a vízbe. A víz már elérte az orrát, amikor egyszer csak kettévált a tenger. Amikor mersz kezdeményezni, a vizek kettéválnak előtted.

 

Kérdezd meg önmagad: Milyen gyakran szoktál kezdeményezni életed dolgaiban? Milyen gyakran kezdeményezel szerelmeseddel való kapcsolatodban? És Istennel szemben?

 

Napi feladat:

Találj ki ma egy új módot, ahogyan kifejezheted kedvesed iránti szeretetedet!

Ne késlekedj – csinálj valami szépet!

Találj ki ma egy új módot, ahogyan kifejezheted Isten iránti szeretetedet, azzal, hogy olyasmit teszel, amit Isten kér tőled!

 

[p.29]

 

Elul A Király kint van a mezőn

[zöld négyzetben:]      Elul 8.

 

„Tárd fel előttem egy tű fokát, és én a Nagy Csarnok legtágasabb folyosóit nyitom meg előtted!” Isten csupán egy dolgot kér tőlünk: „Nem kérem tőled, hogy változtasd meg az egész életed; csupán annyit, hogy tárd fel előttem egy tű fokát. Szenteld Nekem egyetlen pillanatát, egyetlen terét, egyetlen zugát az életednek! Ám ez a pillanat, ez a tér, ez a zug nem lehet másé, csakis az Enyém…”[49]

 

Törvények és Szokások

Egyes zsinagógákban szokás Elul minden egyes napján fennhangon így szólni a gyülekezethez: Súvu Bánim Sovivim[50] „Térjetek meg hozzám, gyermekeim, térjetek meg!”, visszhangozva a naponta elhangzó mennyei hívást, amely mindenkit t’suvá-ra szólít fel.[51] Ha a fülünk nem hallja is a hívást, a lelkünk igen.[52] Mindnyájunk kötelessége, hogy hegyezzük a fülünk, halljuk meg a hívást, és annak megfelelően cselekedjünk is.

 

Tények

Elul, melynek csillagjegye a betulá (Szűz), a menyasszony hava, egy olyan hónap, amelyben az isteni vőlegény és a menyasszonya, Izrael közötti szerelem a tetőfokán izzik. „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém.” Elul egy olyan időszak, amikor a kapcsolaton belül rajtunk a sor, hogy kezdeményezzünk, és a szeretetünkre érkező isteni reakció [éppen ránk, véges, anyagi lényekre szabott, és körülöleli természetes énünket és személyiségünket]. Mi, a „menyasszony”, megtisztítjuk és megnemesítjük magunkat, készülve az Istenivel kötendő „frigyünkre”, amely Ros Hásáná napján és különösen Jom Kipurkor következik el.[53] Ezt szimbolizálja a jud (ennek a hónapnak a betűje) is, a legtisztább és legegyszerűbb betű, s egyben az a betű, amelyből az összes többi betű származik. A jud különben a legfőbb négybetűs Isten-Név első betűje is.

 

[p.30]

 

Meglátni Istent

A Szináj hegyén történtek közül talán az a legdrámaibb élmény, amikor Mózes arra kéri Istent, hogy szemtől szemben mutatkozzon meg előtte: „Engedd látnom a te dicsőségedet!” (2Mózes 33:18.).

Isten erre így felel: „Orcámat azonban nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon… [de] a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok. Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról…”

Elgondolkoztató ez a párbeszéd. Hogyan lehetséges az, hogy Mózes nem tudta, Istent szemből csupán az eljövendő világban láthatja az ember? És vajon miért örökíti meg a Tóra azt, ahogyan Isten elutasítja Mózes kérését?

A válasz erre az, hogy Mózes kérése valójában nem lett elutasítva. Képletes nyelvet használva, Mózes arra kérte Istent, hogy megérthesse Őt. Isten pedig erre azt felelte, hogy lehetetlenség meglátni az Ő lényegét ebben a világban, a visszatükröződését azonban lehetséges. Isten tulajdonképpen azt Mózesnek: „Láthatod arcomat, de nem a szemeddel.”

Vannak dolgok az életben, amelyeket akkor látunk, ha közvetlenül rájuk tekintünk, és vannak dolgok, amelyeket csak csukott szemmel láthatunk. Vannak dolgok, amelyeket úgy tartunk meg, hogy megragadjuk őket, és vannak olyanok, amelyeket úgy tartunk meg, hogy elengedjük őket.

A kreatív emberek jól tudják, hogy a kreativitás csak akkor kezd el áramlani bennük, ha szabadjára engedik. Amikor erővel akarják uralni, akkor nem jön – eldugulnak a kreativitás csatornái. A kreativitás csak akkor jelentkezik, ha engedjük, hogy szabadon áramoljék. Ugyanez igaz „Isten meglátásával” kapcsolatban is.

Isten valójában ezt mondta Mózesnek: „Meg fogsz látni, amint abbahagyod a nézést. Meg fogsz látni, amint félreállítod magad az útból.”

 

Kérdezd meg önmagad: Milyen gyakran vagy képes félreállítani magad az útból egy magasabb cél elérése érdekében? „Látod”-e Istent az életedben? Megtanultál-e látni, anélkül, hogy néznél?

 

Napi feladat:

Emlékezz vissza egy olyan esetre az életedből, amikor az által tettél szert valamire, hogy hajlandó voltál elengedni.

Vizsgáld meg a folyamatot – hogyan húzódtál a háttérbe annak érdekében, hogy a dolog megtörténhessék?

 

[p.31]

 

Elul A Király kint van a mezőn

[zöld négyzetben:]      Elul 9.

 

„Az Örökkévaló pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogyan egyik ember beszél a másikkal.”

(2Mózes 33:11.)

 

„Nem is támadt többé Izráelben Mózeshez hasonló próféta, akivel szemtől szemben érintkezett volna az Örökkévaló.”

(5Mózes 34:10)

 

Események

Dán[54] születése és halála.

 

5027 (1267) – Nachmanidész (Rabbi Mose ben Nachman, 1194-1270) megérkezett Jeruzsálembe (miután elmenekülni kényszerült szülőföldjéről, Spanyolországból), és megújította az ottani zsidó közösséget. Az általa alapított zsinagóga – amelyet az óvárosnak az 1967-es hat napos háború során történt felszabadítását követően állítottak helyre – ma is működik.

 

Törvények és Szokások

Elul során a diákoknak olyan könyvekre és tárgyakra ajánlott koncentrálniuk, amelyek középpontjában a t’suvá valamint a személyes önvizsgálat és öntökéletesítés áll.

Elul az új iskolaév kezdete is. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy minden zsidó gyermek rendes zsidó iskolába járjon, ahol aztán egészséges zsidó oktatásban részesülhet és a Tóráról valamint a micvá-król való tudást életmódjának szerves részeként sajátíthatja el.

 

[p.32]

 

[Letting Go and Diving In]

Elul megköveteli az eleresztést. Az Énekek éneké-ből idézett vers [which gives it its name] – Áni ledodi vedodi li („Én szerelmesemé vagyok”) – is ezt tanítja nekünk:

 

A kezdeményezés az énnel kezdődik – „Én (vagyok)”

Az én ezt követően a „szerelmesem” felé fordul (Én nem magamért – nem önmagamért – létezem; én az én szerelmesemért létezem)

És a szeretett lény így felel – „s szerelmesem az enyém”, mégpedig éppen azért, mert „Én” eleresztem „magamat”.

Héberül az „elengedés”-t úgy mondják: bitul, ami igazából azt jelenti, hogy „az én felfüggesztése, visszavonása, eltörlése.”

Aki tudja, hogyan kell felfüggeszteni önmagát, az képes meghallani, amit a másik ember akar mondani, az képes szeretni, képes „meglátni” Istent. Ez olyasvalami, amit mindnyájan szeretnénk megtanulni – akkor vajon miért olyan nehéz?

Azért olyan nehéz, mert – képletesen szólva – még amikor tudunk is úszni, gyakran akkor is félünk belevetni magunkat a vízbe. Azon kapjuk magunkat, hogy ott állunk a medence peremén és elszámolunk tízig, majd húszig, majd ötvenig… és egyszerűen nem tudunk elég bátorságot összegyűjteni ahhoz, hogy egyszerűen csak elrugaszkodjunk. Az elengedés, az eleresztés az, amitől félünk. Rettegünk attól a függőben lévő pillanattól, amikor a lábunk már elemelkedett a medence szilárd peremétől, de még nem ért hozzá a vízhez.

Gyakran az egyetlen módja annak, hogy túljussunk ezen a felfüggesztettség-fóbiánkon az, ha valaki jön és belök minket. Ezért van mindnyájunknak szüksége külső segítségre – ezért van szükségünk mentorokra, tanítókra.

Abban a pillanatban, amikor muszáj eleresztened azt, amibe kapaszkodsz – önmagad –, nem valószínű, hogy sikerülni fog önmagadat rábeszélned, hogy ezt megtedd, ugyanis még egy briliáns elme sem tud szót érteni egy sebezhető, kiszolgáltatott szívvel – nem ugyanazt a nyelvet beszélik. Ezért kell valaki, aki taszít egyet rajtad – valaki, akiben megbízol.

 

Kérdezd meg önmagad: Van-e mentorod, aki időről időre taszít egyet rajtad? Ha nem, ismersz-e valakit, akiben megbízol, és aki bölcsességgel és odafigyeléssel elláthatná ezt a feladatot?

 

Napi feladat:

Határozd meg az Elul-ban eddig elvégzett munka egyik olyan területét, ahol hasznát vennéd egy mentor jóindulatú taszigálásának!

 

[p.33]

 

Elul A Király kint van a mezőn

[zöld négyzetben:]      Elul 10.

 

„Egy dolgot kérek az Örökkévalótól, azért esedezem: hogy az Örökkévaló házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az Örökkévaló, és gyönyörködhessem templomában.” (27. zsoltár)

A jelentős kérések – a legjelentősebbek – egyszerűek és bizalmas jellegűek. Nem kérünk sok mindent, de amit kérünk, az abszolút, teljes, mindent felölelő. Minél bizalmasabb a kérés, annál fokozottabb a rendkívülisége és egyszerűsége.

 

Események

1657 (i. e. 2103) – 40 nappal azt követően, hogy a nagy özönvíz apadni kezdett és előbukkantak a víz alól a hegycsúcsok (Áv 1-én), Noé kinyitja a bárka ablakát, és kiküldi a hollót.[55] Hét nappal később, Elul 18-án, kiküldi a galambot, és az visszatér egy olajággal a csőrében. Eltelik újabb hét nap, és Elul 25-én Noé még egyszer utoljára kiküldi a galambot. A galamb ezúttal már nem tér vissza. Végül, újabb hét napot követően, Ros Hásáná napján (Tisré 1-én), a föld szikkadni kezd, és Noé kinyitja a bárkát, hogy figyelhesse a száradó földet. Ezután még újabb 57 napnak kell eltelnie, hogy a föld teljesen felszikkadjon és Noé a családjával együtt (Chesván 27-én) elhagyhassa a bárkát – egy teljes napévvel azt követően, hogy felszálltak rá.[56]

 

Tények

Az Elul-ban – a t’suvá hónapjában – tapasztalható isteni könyörület abban a tényben is tükröződik, hogy ebben a hónapban megvan az erő ahhoz, hogy a nagy özönvíz katasztrofális következményeit mérsékelje. Ez hasonló ahhoz, mint amikor Mózes igyekezett jóvátenni az aranyborjú bűnét, valamint a Vigasztalás Hét Hetéhez, amely vigaszt hoz nekünk az Áv pusztításai után.

A valódi t’suvá azonban nem csupán elhagyja vagy jóváteszi a múltat; a t’suvá átalakítja a múltat. Ez nem pusztán kárcsökkentés, hanem egy olyan folyamat, amely megváltja és megnemesíti a múltban elkövetett bűnöket, hatalmas tőkét kovácsolva belőlük. A t’suvá múltbéli bűneinket a fejlődés, a növekedés üzemanyagává változtatja át.

Noé a galamb – a béke és a könyörület szimbóluma – kiküldése révén próbálta megtudni, hogy elul-i hangulat uralkodik-e már a földön, hogy a könyörtelen árvíz alábbhagyott-e már, megtisztult-e a világ romlottságától, és eljött-e az idő az Örökkévalóval történő kibékülésre. S ez az idő valóban el is jött. Elul minden egyes napjával – hétnapos ciklusokban – alábbhagyott a víz, míg aztán Ros Hásáná napján a világ végül készen állt az újjászületésre, a megújulásra.

 

[p.34]

 

Összpontosítani a kitűzött célra

Olykor, amikor muszáj elengedned, amibe kapaszkodsz és megkérsz valakit, hogy taszítson egyet rajtad, tudnod kell, milyen irányba taszítson rajtad. Ismerned kell a célodat.

Rabbi Mendel Futerfas, aki sok évet töltött el egy szibériai gulág-on, elmeséli micsoda tanulsággal járt számára, egy vele együtt raboskodó kötéltáncossal folytatott beszélgetése.

A rabbi mestersége titkáról faggatta a kötéltáncost. – Mire van az embernek szüksége ahhoz, hogy megtanulja a kötéltáncot? Egyensúlyérzékre? Állóképességre? Figyelemösszpontosításra?

A kötéltáncos válasza nagyon meglepte: – Az az egésznek a titka, hogy végig a célra kell összpontosítani. Végig a kötél túlsó végén kell tartani a szemed. És tudja, melyik a legnehezebb rész?

– Amikor elér a kötél közepére? – próbálkozott a rabbi.

– Nem – felelte a kötéltáncos. – Hanem amikor megfordul az ember. Akkor ugyanis egy aprócska pillanatig szem elől veszti a célt. Akkor fenyeget leginkább a leesés veszélye, amikor szem elől veszíted a célt.

Az élet kissé maga is olyan, mint a kötéltánc. Ahhoz, hogy sikeresen navigáld keresztül rajta magad, mindig szem előtt kell tartsd, hogy mi a célod. Tudnod kell, hogy merre tartasz. Ha eljön az idő, amikor egy fordulatot kell tenned és egy pillanatig nem látod, merre tartasz, képzeld a célt lelki szemeid elé.

A végső célt – a történelem során kifejtett összes emberi erőfeszítés végső célját – úgy hívják: geulá („megváltás”), amikor a világ ráébred rendeltetésére, és eléri a végső tökéletesség állapotát. A zsidó nép sosem veszítette szem elől ezt a célt; végig ez adott nekik erőt és szabadságot, hogy minden nehézséget leküzdve törjenek előre kitűzött céljuk felé.

A geulá nem olyan cél, amely látható, ha magad elé nézel; csak akkor láthatod, ha magadba tekintesz.

A valódi fókuszpont sosem fizikai, hanem transzcendentális. A valódi fókuszpont isteni küldetésedhez való viszonyod. Jól látható cél ez, képes átnavigálni a veszély pillanatain, és még a legnagyobb félelem és sötétség pillanataiban is képes magabiztosságot csöpögtetni beléd, s ezáltal mozgásban tartani, hogy ne torpanj meg a célod felé vezető úton.

 

Kérdezd meg önmagad: Van-e valódi fókuszpont az életedben? Van-e jelentősebb célkitűzésed?

 

Napi feladat:

Nevezd meg életed személyes küldetését! Mit gondolsz, mi a hivatásod ebben a világban?

Ha nehézségeid adódnak ezzel, akkor határozd meg azokat a lépéseket, amelyeket ahhoz kell megtenned, hogy kiderítsd, mi a küldetésed.

 

[p.35]

 

Elul A Király kint van a mezőn

[zöld négyzetben:]      Elul 11.

 

„Elul-t úgy is hívják, hogy a T’suvá hónapja. T’suvá annyit tesz: »visszatérés«. Visszatérünk isteni lényegünkhöz, és magát az egész létezést is visszahelyezzük az őt illető helyre. A szót, hogy t’suvá, úgy is lehet olvasni, hogy tásuv hé. Az Örökkévaló isteni nevének (a legfőbb négybetűs Isten-Névnek, a Tetragrammatonnak) [alacsonyabb – lower] hé-je megnyilvánul a világunkban. A t’suvá révén felemeljük és visszajuttatjuk a hé-t és mindent, amit energiájával áthat, annak igazi forrásához.” (Rabbi Schneur Zalman)[57]

 

Tények

Minden sikeres utazáshoz szükség van egy egyértelmű és jól meghatározott úti célra. A mi úti célunk a geulá. Ha a t’suvá egy mélyebb összefüggés révén (lásd Elul 17) megvilágítja mind a három oszlopot, akkor a geulá (amelyre az ötödik olyan mondat utal, melynek a szavaiból az Elul mint betűszó, összeolvasható) mindegyiküket végzetszerű rendeltetés érzésével a hatja át. Egész Tóra-tanulásunk, imáink, micvá-ink valamint szeretetben és könyörületben fogant cselekedeteink, amelyeket áthat a t’suvá megtisztult szelleme, meghozzák gyümölcsüket, ha végig a szemünk előtt lebeg a cél, amelyet elérni igyekszünk.

Mózes a Szináj hegyén mindvégig szem előtt tartotta célját: az Istennel való teljes és tökéletes összebékülést a chupá alatt. Minden egyes ima, amelyet elmondott, minden egyes erőfeszítés, amelyet tett az alatt a 40 nap alatt, amíg a hegyen tartózkodott, mind a lelki szemei előtt lebegő célra irányult, és ez a cél minden egyes napot, minden egyes percet, minden egyes cselekedetet a nagy célkitűzés erejével hatott át.

Elul nem csupán a részletekről szól; része a távolabbi cél is, a nagy feladat. Felismerjük, hogy minden egyes tett, minden egyes erőfeszítés, függetlenül attól, hogy kicsi vagy nagy, „építőeleme” egy nagyobb építménynek, amelynek neve: Megváltás.[58] Tudjuk, hogy minden erőfeszítésünk egy bizonyos célhoz vezet, és hogy ez a cél cserében minden egyes pillanatot örök értelemmel és erővel hat át.

 

[p.36]

 

[Kapcsolat istennel – Relating to God]

A Kabala azt sugallja, hogy számunkra, emberek számára a legnagyobb kihívás az, hogy megőrizzük individualitásunkat, de ugyanakkor Istennel is legyen kapcsolatunk.

Isten egy mindent felölelő valóság, és amennyiben tudatosan érzékelnénk Isten valóságát, megszűnnénk létezni. Ám mégiscsak létezünk, mert Isten elrejtette az Ő fényét, hogy helyet csináljon egy másik entitásnak, azaz nekünk.

És ennek ellenére a meghaladás vagy túlhaladás – azaz az átlépés abból a valóságból, ahol Isten rejtve van jelen, abba a valóságba, ahol Isten látható (de mi ennek ellenére tovább létezünk) – lehetséges. A menny és a föld összeházasítható, egyesülhet egymással, és mi eggyé válhatunk az istenivel. Egy olyan meghatározott létezés, mint a miénk, eggyé válhat azzal, amely teljességgel meghatározatlan.

Ez pedig azért történhet meg, mert Isten képmására teremtettünk – szentség lakozik bennünk. És úgy kerülhetünk kapcsolatba a bennünk lakozó Istennel, ha önző énünket félreállítjuk az útból és engedjük, hogy a szentség a felszínre emelkedhessék.

Csupán az a valami örök, amelyet nem a saját énje, a saját üzemanyaga működtet. Bármi, amit a saját üzemanyaga működtet, lehet bár roppant hatalmas, roppant erős, mégis korlátok közé van szorítva. Ezért is célunk meghaladni az ént, hogy az örökkévalóhoz kapcsolódva mi magunk is örökkévalóvá váljunk.

És ezt oly módon tesszük meg, hogy úgy cselekszünk, mint a szent lények, akik vagyunk.

Azt parancsolja nekünk a Tóra – útmutatónk az élethez és az élet fizikai aspektusainak való alávetettségből való megszabaduláshoz – hogy legyünk szentek, mint az Örökkévaló. „Szentek legyetek, mert Én, az Örökkévaló, a ti Istenetek, szent vagyok.” (3Mózes 19:2)

Ez azt jelenti, hogy könyörületesnek kell lenni, mert az Örökkévaló is könyörületes. Ez azt jelenti, hogy türelmesnek kell lenni, jóindulatúnak, igazságosnak, szeretőnek és kreatívnak. Ha szentté válunk, olyanná, mint amilyen Isten, akkor kapcsolatba kerülünk Vele.

 

Kérdezd meg önmagad: Kapcsolatba akarsz-e kerülni a benned lakozó isteni képmással? Tetteidben milyen gyakran közelítesz a szentséghez?

 

Napi feladat

Gondold át, mit kellene tenned ahhoz, hogy kapcsolatba kerülhess éned szent részével.

Tégy ma valami szent dolgot!

 

[p.37]

 

Elul A Király kint van a mezőn

[zöld négyzetben:]      Elul 12.

 

„»Ánochi, Ánochi hu menáchem chem.«[59] Nem hírnökök, hanem én magam foglak megvigasztalni titeket. Hogy miért? Mert, »ha tűz üt ki, és belekap a sövénybe…, akkor fizessen teljes kártérítést az, aki a tüzet okozta.«[60] Mivel Isten az, aki a Szentélyt elpusztító »tüzet okozta«, Isten Maga jön el vigaszt nyújtani a veszteségért.”[61]

A Tízparancsolat csupán egyetlen Ánochi-val kezdődik, mi azonban itt két Ánochi-t olvashatunk, mert az építéshez elegendő csupán egyetlen Ánochi, a pusztulás után újjáépítéshez viszont megkettőzött energia szükséges.

 

Események

4954 (1194) – A spanyolországi Geronában megszületik Nachmanidész („Ramban”, Rabbi Mose ben Nachman, 1194-1270) – Tóratudós, kabalista, filozófus, orvos és zsidó vallási vezető.

 

Tények

Az Elul mint mozaikszó, a következő mondat szavainak kezdőbetűiből is összeolvasható: Oj Lerásá VeOj Lesechánoj[62] „Jaj a bűnösnek és jaj az ő szomszédjának!”[63] Mózes erőfeszítései és imái áthatják Elul-t a t’suvá erejével, amely átváltoztatja a „gonosz” és „szomszédja”, az előző hónap – Áv – negatív energiáját. (Lásd Áv 30.) A Zóhár magyarázata[64] szerint három hónap adatott Jákobnak (Niszán, Ijár és Sziván); Ézsaunak is három hónapot kellett volna kapnia (Támuz-t, Áv-ot – amikor Ézsau leszármazottai lerombolták a Szentélyeket – és Elul-t). A valóságban azonban Ézsau csupán Támuz-t és Áv egy kis részét (9-éig) kapta. Mózes az Elul hónapot és Áv nyomorúságos havának nagy részét pozitív energiává változtatta át, s ily módon kivette azt Ézsau birtokából.[65]

 

[p.38]

 

Belső szentség

Lényegünket tekintve mindnyájan jók és szentek vagyunk, mert a lényegünk Isten része. Az igazi feladat az, hogy felismerjük ezt a szent részünket – amely bensőnk legmélyén rejtezik –, és engedjük, hogy a fénye kisugározzák belőlünk.

De még ha felismerjük is ezt a belső ragyogást, hozzáférni nagyon nehéz. Nehéz, mert olyan világban élünk, amely nem tiszteli a jóságot és a szentséget; amit tisztel, az a vagyon, a siker és a hatalom, amelyek megszerzése gyakran a szentség és a jóság feladását követeli meg tőlünk.

A Tóra azonban arra tanít bennünket, hogy képesek vagyunk hozzáférni énünk belső, rejtett feléhez és megnyilatkozásra bírni azt a mindennapi életben, anélkül, hogy bármit is változtatnunk kellene önmagunkon vagy a munkánkon, foglalkozásunkon. Meg kell tanulnunk, hogyan fedezzük fel a lelkünket és hogyan honosítsuk meg a világban, amelyben élünk és dolgozunk.

Függetlenül attól, hogy a zenei, az üzleti vagy a tudományos életben dolgozol, hogy orvos vagy ügyvéd vagy, hogy milyen képzésben részesültél, a küldetésed az, hogy látni engedd a lelkedet abban a környezetben. A léleknek nem az a feladata, hogy átvegye a test helyét, hogy átvegye az életed helyét; a léleknek az a küldetése, hogy napvilágra tárja belső dimenziódat és integrálja azt mindennapi életedbe, ily módon megnemesítve azt s a legjobbat hozva ki mind a testedből, mind pedig a lelkedből.

Ha elindultál egy spirituális útra és azt tapasztalod, hogy az tökéletesen szétrombolja eddigi életedet, akkor valami baj van. Az egészséges és üdvös spirituális út integrál és transzformál, nem pedig rombol.

 

Kérdezd meg önmagad: Képes vagy felismerni belső szentségedet? Spirituális utad segít vagy akadályoz? Képes vagy-e egyensúlyban tartani spirituális és társadalmi életedet? Olyan környezetben élsz/dolgozol, amely tiszteli a szentséget? Képes vagy-e az általad szentnek tartott dolgokat megjeleníteni ebben a környezetben?

 

Napi feladat

Válassz egy egyszerű szent cselekedetet és mutasd be egy olyan környezetben, amely rendszerint teljesen megfeledkezik a szentségről. (Ez az egyszerű aktus lehet például a hála kifejezése valakivel szemben, türelem/jóindulat nyilvánítása egy stresszes helyzetben, áldásmondás étkezés előtt, egy beteg ember megvigasztalása vagy jótékony adakozás.)

Határozd el, hogy ezt állandó gyakorlattá teszed az egész Elul hónap során!

 

[p.39]

 

Elul A Király kint van a mezőn

[zöld négyzetben:]      Elul 13.

 

„Nem sóvárgok a Paradicsom után, nem sóvárgok az Eljövendő Világ után, én csakis Utánad – egyedül Utánad sóvárgok!”

(Rabbi Schneur Zalman)[66]

 

Az ötödik héten az Örökkévaló tovább vigasztalja a népet, s vigasza egyre erőteljesebbé válik[67]: „Ujjongj, meddő, aki nem szültél, vígan ujjongj! Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak! Széles helyet keress sátradnak… Mert jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz, utódaid a népek örökébe lépnek, és elpusztított városokat telepítenek be.

Ne félj, mert nem vallasz szégyent… Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé. Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek Ura a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak. Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az Örökkévaló, és mint ifjú menyasszonynak, ha megvetett volt is, ezt mondja Istened: Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked.” (Jesájá, 54. fejezet)

Elul-nak ebben a második hetében (A Vigasztalás Hét Hetének ötödik hetében) a Hod („alázatosság”) sugárzik. Lásd Elul 6.

Cselekedj ma valamit mélységes alázattal!

Életed egyik területén viselkedj ma alázattal! Életed egy olyan területén, ahol rendszerint agresszíven viselkedsz, viselkedj ma alázattal!

 

Események

5669 (1909) – A bagdadi Rabbi Joszéf Chájim Jahrzeit-ja. Rabbi Joszéf Chájim híres szefárd háláchikus szaktekintély és kabalista volt, akit hasonló című műve nyomán általában Ben Is Cháj-ként ismernek.

 

Tények

Elul második szombatján (amely Elul 9-ére, 11-ére, 13-ára vagy 14-ére esik) a Ki Técé hetiszakaszt olvassuk, amelynek nyitó témája az, hogy háborút kell indítani mindenfajta ellenség ellen. „Midőn kivonulsz csatába ellenséged ellen…” Az Elul-ban fokozottan érezhető isteni könyörület arra tanít és arra hatalmaz fel minket, hogy „vonuljunk csatába”, mivel minden csatánkat valódi énünkön kívül vívjuk meg, s mindig fölötte maradunk ellenségeinknek.[68]

 

[p.40]

 

A lélek [felfedése – unmasking]

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a magyar [az eredetiben természetesen itt az áll: „English”, azaz angol – a ford.] „arc” szó írja le egy ember külsejét. A héberben mindazonáltal az „arc” szónak – pánim – ugyanaz a gyökere, mint a „belső” jelentésű pnim szónak.

A héber nyelvben – amely a teremtés szent nyelve – a dolgok a lényegük vagyis esszenciájuk után vannak elnevezve. És ez esetben a héber arra tanít bennünket, hogy az arc lényege éppen az ellentéte annak, amit rendszerint gondolni szoktunk róla.

Sokunk számára az arcunk érzéseinket leplező álarccá vált, és egyáltalán nem magasabb rendű énünket, belső szentségünket fejezi ki. Megtanultunk mosolyogni, amikor pedig szörnyen érezzük magunkat, és másokat manipulálandó könnyeket hullatni, amikor pedig valójában nem vagyunk szomorúak. Ebben a példában a héber arra tanít minket, mit kellene tükröznie az arcunknak, ha nem azt tennénk vele, amit rendszerint teszünk.

Egy szent ember arról ismerszik meg, hogy az, amit a külseje mutat, megegyezik azzal, amit a belseje rejt. És ezt mi észrevesszük rajta. Megszokott dolog, hogy amikor egy ilyen emberrel találkozunk, azt mondjuk, hogy ennek az embernek kisugárzása van – egy különleges izzása, ragyogása. A prédikátor könyvében (8.1) ez áll: „A bölcsesség derűssé teszi az ember arcát”. Mi ezt úgy látjuk, mintha a szent ember arca fénylene, mert az arca tükrözi a lelkét.

Azt mesélik, hogy a nagy 15. századi kabalista, az Ári, tudott olvasni az emberek arcából. Sokan azok közül, akik elmentek mellette az utcán, eltakarták az arcukat, mert úgy érezték, átlát a maszkjukon, és szégyellték magukat.

 

Kérdezd meg önmagad: Ha az Ári ma itt élne közöttünk, akarnád-e, hogy lássa az arcodat? Vagy szégyellnéd magad? Az arcod mennyire leplezi leplezni kívánt érzéseidet? És mennyire mutatja meg belsőd magjában rejtőző szentségedet?

 

Napi feladat

Miközben beszélgetsz az emberekkel, tudatosítsd magaddal, mit közvetít az arcod, és milyen mértékben tükrözi benső énedet.

A nap során legalább egyszer próbálj meg kapcsolatot érezni belső szentségeddel, és engedd, hogy az kiragyogjon az arcodra.

Próbálj külön odafigyelni, hogy ma mindenkire mosolyogjál! Ne felejtsd, hogy minden kivetítés és visszatükröződés – a te mosolyod másokat is mosolyra késztet, stb.

 

[p.41]

 

Elul „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém”

[zöld négyzetben:]      Elul 14.

 

„Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! – szívem így válaszol: Színed elé járulok, Uram!” (Zsoltárok könyve 27:8, Elul-ban naponta kétszer mondjuk)

„Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember.”

(Példabeszédek könyve 27:19)

 

Törvények és Szokások

A mai naphoz képest két hét múlva lesz Ros Hásáná és harminc nap múlva Szukot. Mózes azt tanította, hogy egy ünnepre már harminc nappal korábban meg kell kezdeni a felkészülést azzal, hogy tanulmányozzuk törvényeit.[69] Ez különösen fontos a közelgő Tisré hónapra való felkészülésnél, hiszen ebben a hónapban számos ünnep köszönt ránk: Ros Hásáná, Jom Kipur, Szukot, Smini Áceret és Szimchát Torá.

Az is nagyon helyénvaló, ha úgy készülünk az ünnepre, hogy igyekszünk tőlünk telhetően gondoskodni a szűkölködőkről, imigyen lehetővé téve számukra, hogy megfelelően ülhessék meg az ünnepet és teljesíthessék a Ros Hásáná-i micvá-t: „egyetek jó falatokat, igyatok édes italokat, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs…” (Nechemjá 8:10)

 

Tények

Elul mozaikszó (szóvégek): Lo jáchél dváro k’chol (hájocé mipiv jáásze), „Ha valaki fogadalmat tesz az Örökkévalónak, vagy esküt esküszik, hogy kötelezettséget vesz lelkére, meg ne szegje szavát; (aszerint cselekedjék, ami kijön a szájából).” (4Mózes 30:3). Azt vezetjük le ebből, hogy Elul havában feloldozzuk magunkat fogadalmaink alól.[70] [Lásd még Elul 29.]

Egy fogadalomban a világegyetem elidegeníthetetlen szentsége iránti tiszteletünk tükröződik. Azért oldjuk fel magunkat fogadalmaink alól, mert nincs hatalmunkban elkülöníteni magunkat a világegyetemtől, viszont az Elul-ban megvalósított t’suvá révén képessé válunk a világegyetem átalakítására. Ennek oka pedig az, hogy ebben a 40 napban Mózesnek sikerült elérni, hogy az Örökkévaló megbocsássa a népnek az aranyborjúval elkövetett bűnét, és képessé tette a népet arra, hogy az anyagi világba való belemerültségüket egy még mélyebb spiritualitássá változtassák át.

 

[p.42]

 

Szembenézni önmagunkkal

A Bál Sém Tov[71] azt tanította, hogy, minden, amit látunk, akár jó, akár rossz, valójában önmagunk visszatükröződése. Ha nem az lenne, egyszerűen nem is látnánk.

Ez a jelenség része annak a könyörületes módnak, ahogyan Isten tanulságokkal szolgál nekünk az életben. Legtöbbünknek nehezére esik másoktól azt hallani, hogy van valamilyen hibánk, amit mi magunk nem ismerünk fel. Ezért Isten úgy rendezi a dolgokat, hogy találkozzunk egy olyan emberrel, aki valamilyen formában ugyanezt a hibát mutatja. Mi látjuk ezt a hibát és felkiáltunk magunkban: „Milyen rettenetes!” De aztán egyszerre rádöbbenünk, hogy hiszen mi is lényegében ugyanígy szoktunk viselkedni.

A pozitív dolgokra is ugyanez igaz. Azért ismerünk fel valamilyen pozitív jellemvonást másokban, mert bennünk magunkban is megvan. Ha egyetlen elemét sem birtokolnánk, fel sem ismernénk.

Más szóval: Amit látsz, az vagy. És azt látod, ami vagy.

Az 1930-as évek Németországában sok zsidó nem ismerte fel a németekben rejtőző gonoszságot, mert bennük ez egyáltalán nem volt meg. Nem érték fel ésszel, hogy bárki is hideg vérrel meggyilkolhatja őket. Ha képtelen egy vagy bizonyos bűnre, lehetetlen elképzelni, hogy valaki más viszont képes rá.

Vannak olyan atrocitások, amelyeket [el sem tudunk gondolni – can’t even relate to], mert mi magunk képtelenek lennénk ilyesmiket tenni.

Ugyanez igaz a jóságra és a szentségre.

Sokan cinikusak vagyunk, mert még sosem találkoztunk olyasvalakivel, aki igazán szent vagy igazán tiszta lett volna. Így aztán nem is hisszük, hogy lehetséges ilyennek lenni, mivel ez nem része eddigi tapasztalatainknak.

 

Kérdezd meg önmagad: Cinikusan viszonyulsz-e mások szentségéhez? Észreveszed-e a jóságot magad körül? Amikor olyan viselkedést tapasztalsz mások részéről, ami nem tetszik neked, képes vagy-e észrevenni ugyanezt a hibát – még ha némileg eltérő formában is – önmagadban?

 

Napi feladat:

Az elmúlt nap eseményei közül válassz ki egy pozitív élményt, és állapítsd meg, hogy a tapasztalt jóság milyen formában van jele benned.

Az elmúlt nap eseményei közül válassz ki egy negatív élményt, és állapítsd meg, mi módon tükrözi ez a te valamelyik negatív jellemvonásodat.

 

[p.43]

 

Elul „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém”

[zöld négyzetben:]      Elul 15.

Telihold.

 

„Elul páratlan hatalma (amely még a Tisré fölé is kiterjed) abban rejlik, hogy az Isteni Könyörület Tizenhárom Ismérve még olyankor is sugárzik, amikor mi magunk el vagyunk merülve a hétköznapok evilági tevékenységeiben.”

(A ljádi Rabbi Schneur Zalman)[72]

Ez beteljesíti az élet végső rendeltetését, de roppant energiára van szüksége ahhoz, hogy az istenit anyagi életünk szerves részévé tegye.

 

Tények

Ma van az Elul teliholdja, amely havi tevékenységeink [teljességét – fullness] szimbolizálja, jelen esetben: önvizsgálati munkánk teljességét. Mikor van telihold? Amikor a Hold úgy helyezkedik el a Naphoz és a Földhöz képest, hogy a testének egészét megvilágító napfény visszatükröződése teljes egészében látható a Földről. A Hold a bitul („az én felfüggesztése, visszavonása, eltörlése”) megtestesítője: Mivel nincs saját fénye, a Nap fényét veri vissza. A bitul elul-i t’suvá-nk elsődleges összetevője. A zsidó misztika szerint a teliholdban jut kifejezésre a málchut („korlátlan uralom” és a „méltóság”) teljessége. Miközben Elul-ban készülődünk, hogy Ros Hásáná napján helyreállítsuk a málchut-ot, az Elul teliholdja különleges erőt ad nekünk tevékenységünk fokozásához.

 

[p.44]

 

A menedékvétel ideje

Bármiféle hibát, hiányosságot találsz is magadban, miközben szembenézel önmagaddal Elul-ban, tudnod kell, hogy Isten könyörületén belül, mely szétsugárzik ebben a hónapban, mindenki menedéket találhat a maga számára.

Az Elul havához írt bevezetőnkben említettük, hogy van egy bibliai vers Mózes második könyvében (21:13) – e vers négy szavának kezdőbetűiből összevont betűszó: Elul –, amely a „menedékvárosokról” beszél, ahol azok, akik akaratlanuk bűnt követtek el, menedéket találhattak és új otthont teremthettek a maguk számára: iná lejádo veszámti lechá („…esett a kezébe, akkor kijelölök neked…”).

A Tóra parancsa szerint kilenc menedékvárost kellett létesíteni Izrael Földjének területén, de nem mindet ugyanabban a térségben.

 

hármat magában a tényleges Izraelben – a Szentföldön

hármat a Jordán folyó keleti partján – a vadkeleten, ahol igen gyakori volt a gondatlanságból elkövetett emberölés

hármat az Eljövendő Időben, amikor Isten kitágítja majd Izrael határait – az eljövendő Szentföldön

Ez azt tanítja nekünk, hogy Isten mindenkinek menedéket nyújt – a viszonylagos törvénysértőktől egészen a szentekig.

Spirituális/vallási életünk minden egyes szintjén megvan a lehetősége annak, hogy elkövessünk valamiféle „bűnt” (egyéni lehetőségeink, képességeink arányában), de van egy biztonságos hely, ahol menedéket vehetünk, ahol nyugodt körülmények között önvizsgálatot gyakorolhatunk, és erőfeszítéseket tehetünk a vezeklésre.[73]

Isten a zsidó naptárban az Elul hónapot különíti el nekünk, mint afféle különleges menedéket az időben.

A nyugati emberek rendszerint Elul-ban – amely jellemzően a nyár közepére esik – mennek vakációzni. De ennek e ténynek van egy másik dimenziója is: miközben az ember elszakad az anyagi munkájától, egyben ideje szabadul fel arra, hogy komoly spirituális munkába kezdjen – hogy számba vegye a múltat és visszataláljon valódi önmagához és Istentől kapott küldetéséhez.

 

Kérdezd meg önmagad: Régebben Elul idején tartottál-e önvizsgálatot? Miben más számodra most ez az Elul a korábbiakhoz képest?

 

Napi feladat:

Vakációd egy részét szánd spirituális önvizsgálatra, kihasználva a lehetőséget, amelyet az az Elul nyújt neked.

Fejezd ki Isten előtt őszintén azt a vágyadat, hogy visszatérj isteni küldetésedhez!

Fokozott törekvés éljen benned, amikor a hónap során a 27. zsoltárt mondod!

 

[p.45]

 

Elul „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém”

[zöld négyzetben:]      Elul 16.

 

„A sófár megszólaltatása Elul hónapban ahhoz a harsonaszóhoz hasonlítható, amely egy király megérkeztét előzi meg. Ebben a hónapban ugyanis Ros Hásánára készítjük fel magunkat, arra a napra, amelyen Istent a világegyetem királyává koronázzuk.”

 

Törvények és szokások

A könyörületnek és a szeretetnek ebben a havában – amely egyben a menyasszony hónapja, mázál-ja pedig a betulá – szokás az egész hónap során esküvőket tartani[74] (nem úgy a többi hónapban, amelyekben az esküvőket a hónap első felére szokták időzíteni, amikor dagad a hold).

 

Tények

Elul e napjától kezdődően a hold fogyni kezd, míg aztán a hónap utolsó napján utoljára nem „tapsolják ki a függöny elé” és el nem tűnik, hogy aztán egy egészen megváltozott arccal újra megszülessen Ros Hásáná napján. Úgy számoljuk a holdciklust és követjük ritmusát, hogy a következő 14 napot nagytakarításra és régi, elnyűtt holmijainak kiselejtezésére használjuk fel, így készítve fel magunkat a Ros Hásáná-i újjászületésre.

 

[p.46]

 

Visszatérés isteni lényegünkhöz

A valódi önmagunkhoz – isteni lényegünkhöz – való visszatérésünk folyamatát illetően sokat tanulhatunk abból, ahogyan Mózes békítette meg az Örökkévalót az aranyborjúval elkövetett bűnt követően.

Mózes nem csupán mentegetődzött. Hanem mindenekelőtt cselekedett. Miután összetörte a kőtáblákat, megbüntette azokat, akik felelősek voltak a bálvány elkészítéséért, rendet teremtett az izraeliták táborában és arra buzdította az embereket, hogy tartsanak bűnbánatot. Ezt követően kinyilvánította az Örökkévaló előtt, hogy kész feláldozni még azt is, ami a legértékesebb számára, annak érdekében, hogy megmentse az Isten és a zsidó nép között fennálló kapcsolatot.

Mózes így szólt az Örökkévalóhoz: „Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!” (2Mózes 32:32.) Mózes összetörte az isteni kőtáblákat – Isten szent igéjét. Kockára tette önmagát – valamint Istenhez és a Tórához fűződő kapcsolatát – csak azért, hogy megmentse a népet.

Ezért hívják őt Izrael Pásztorának – nem tudósnak, harcosnak, szónoknak vagy bármi egyébnek, amivel rendszerint megkülönböztetnek egy vezetőt. Ő csupán egy szelíd pásztor, aki odafigyel minden egyes bárányra, amely esetleg elkószált a nyájtól.

Az aranyborjúval elkövetett bűnt követően Mózes tudta, hogy a tét nagyon magas. Mózes azt akarta, hogy Isten visszatérjen a néphez, és ezzel egyúttal bebizonyítsa az emberi faj számára, hogy semmi sem visszafordíthatatlan, hogy mindig van remény. Ha hibázol, ha bűnt követsz el és megszegsz valamit, a vétek mindig jóvátehető. A beletörődés vagy a fatalizmus sosem lehet valódi alternatíva. Ha elfordulsz Istentől és hűtlenné válsz valódi önmagadhoz, mindig van lehetőség a visszatérésre egy olyan eljárás révén, amelyet úgy hívnak: t’suvá.

Mózes megszerezte nekünk ezt az eszközt, ezt a lehetőséget, így aztán ma mi már mindig diadalmaskodhatunk, még olyankor is, amikor pedig a dolgok látszólag visszafordíthatatlanul elromlottak.

 

Kérdezd meg önmagad: Vissza tudsz-e emlékezni egy olyan esetre, amikor hajlandó voltál feláldozni valami számodra értékeset annak érdekében, hogy bocsánatot nyerj egy elkövetett hibádért? Vissza tudsz-e emlékezni egy olyan esetre, amikor nagyon erősen élt benned ez az érzés, mert meg akartál békíteni valakit, akit szerettél?

 

Napi feladat:

Írd le, milyen messze lennél hajlandó elmenni azért, hogy teljes bocsánatot nyerj a kedvesedtől?

Keress az életedben egy olyan területet, amelyről már teljesen lemondtál, és teljes nekiszánással tegyél valamit azért, hogy rendbe tedd életednek ezt a szeletét. Tegyél valamit, tegyél bármit – sose törődj bele semmibe!

 

[p.47]

 

Elul „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém”

[zöld négyzetben:]      Elul 17.

„Az összes nagyszerű dolog közül, amelyet Mózes véghez vitt, a legnagyszerűbb az volt, amikor összetörte a kőtáblákat »egész Izrael szeme láttára«, amire aztán Isten azt mondta »köszönöm, hogy összetörted őket«. Ez az egyetlen tett is jól mutatta Mózes abszolút és tökéletes áhávát Jiszráel-jét („a nép iránti szeretetét”), amelyhez még az Örökkévaló kőtábláinak összetörése árán is ragaszkodott! Igazi vezető volta ebben is megmutatkozott.”

 

Tények

A t’suvá szó öt betűje a t’suvá öt útjának felel meg:

 

T (táv) – Támim, „Légy őszinte Istennel” – Őszinteség

S (sin) – Siviti, „Mindig is többre tartottam Istent önmagamnál” – Az isteni alázatos tudomásul vétele

U (váv) – V’áhávtá, „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” – Szeretet

V (bét) – B’chol, „Minden dolgodban Őt lásd” – Az isteni gondviselés felismerése

H (hé) – Hácne Lechet, „[Légy tapintatos Istennel való kapcsolatodban – Walk discreetly with your God]” – Diszkréció és szerénység[75]

 

[p.48]

 

A t’suvá [jelentése / értelme]

A „bűnbánat”-ot jelentő héber szó, a t’suvá, értelmileg tulajdonképpen épp a bűnbánat fogalmának ellentétét tartalmazza. Amikor az ember bűnbánatot gyakorol, tettével azt sejteti, hogy elhagyja a téves utat és megbánja, hogy valaha is rálépett erre az útra. A t’suvá azonban szó szerint „visszatérés”-t jelent, ami alapján arra lehet következtetni, hogy az ember nem elhagy valamit, hanem éppen hogy visszatér valamihez.

Ezzel nem azt akarjuk sugallni, hogy a bűnbánat ne lenne helyénvaló dolog. Mielőtt rátérhetnél a helyes útra, el kell hagynod a téves utat, meg kell bánnod, hogy valaha is rátértél, el kell távolodnod tőle.

A visszatérés azonban valami sokkalta gyökeresebb dolog. Itt nem csupán arról van szó, hogy az ember felhagy helytelen viselkedésével, hanem arról, hogy visszatér valódi önmagához, isteni lelkéhez. Ez nem puszta [kárcsökkentés – damage control], hanem visszatérés a lényeghez, az esszenciához, amely mindig is tiszta volt – visszatérés Istenhez.

Jobban megérthetjük ezt a következő analógián keresztül, amelyben két tanár igyekszik nevelni egy diákot. Az egyik tanár megfeddi a diákot, és követeli tőle, hogy ismerje el, vétkezett és mutasson hajlandóságot a jóvátételre. A másik tanár így szól a diákhoz: „Szeretném, hogy tudd, hogy nagyon csalódott vagyok, amiért nem bizonyultál méltónak ahhoz, aki valójában lehetnél. Neked ennél sokkal nagyszerűbb lelked van.”

Melyik tanárnak van igaza? Mindkettőnek.

Nem elég csupán ékesen szólni a lélekről, a hibát is el kell ismerni és jóvá kell tenni az okozott kárt. Ezt semmiképp sem lehet megkerülni. De aztán azt is látni kell, hogy ez nem a valódi énünk – a valódi énünk sokkal nagyszerűbb.

Ez a t’suvá két szintje. Az első szint abból áll, hogy, úgymond, eltakarítjuk a rendetlenséget a szobánkból, mert a szobánknak tisztának kell lennie ahhoz, hogy valami újat vagy valami frisset vihessünk be oda. Ez hát az első lépés – a rendrakás és megjavítása mindennek, ami elromlott. De a második lépés, a döntő lépés, az a lényegünkkel való kapcsolatteremtés.

 

Kérdezd meg önmagad: Mennyi belőled a lényeged kifejeződése és mennyi a rárakódott sallang? Különbséget tudsz-e tenni a kettő között?

 

Napi feladat:

Határozd meg életed néhány olyan területét, amely alapos takarításra szorul!

Határozz meg néhány olyan területet, amely lényegedet, magasabb rendű énedet tükrözi!

Hallgass olyan zenét vagy olvass valamit, ami visszhangot ver benned, s ily módon segít felismerni, merre is tartasz valójában, mit is akarsz valójában.

 

[p.49]

 

Elul „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém”

[zöld négyzetben:]      Elul 18.

Visszaszámlálás

Már csak tizenkét nap van hátra Ros Hásánáig.

Ma van a tavalyi Ros Hásánával valamint a tavalyi Tisré-vel – azaz a nagyünnepi időszakkal – kapcsolatos számvetés napja.

 

„Cháj Elul (Elul 18-a) cháj-jal (élettel) hatja át Elul havát és munkáját, és a mi erőfeszítéseinket is, amelyeket azért teszünk, hogy megvalósítsuk: »Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém«”

(A Rebbe Joszéf Jichák)[76]

 

Események

Noé először küldi ki a galambot a bárkából. (Lásd Elul 10.)

 

1609 – Rabbi Jehuda Lőw, a prágai Maharal (1525-1609) jahrzeit-ja. Rabbi Lőw kiváló Tóra-tudós, filozófus, kabalista és zsidó vallási vezető volt. A legtöbben arról ismerik, hogy készített egy gólem-et (agyagembert), megóvandó a prágai zsidó közösséget a vérvádak gyakori veszedelmétől.

 

5468 (1698) – Rabbi Jiszráel Bál Sém Tov (1698-1760), a chászid mozgalom megalapítójának születésnapja. Miután több évig a „rejtőző cádik-ok” társaságának tagjaként élt, tudatlan [agyagkitermelő munkásnak – claydigger] adva ki magát, Rabbi Jiszráel Bál Sém Tovot utasították mesterei, hogy fedje fel kilétét és kezdje el nyilvánosan is terjeszteni a tanításait. Ezt ő meg is tette a 36. születésnapján, 5494 (1734), Elul 18-án.

 

5505 (1745) – A ljádi Rabbi Schneur Zalman (1745-1812), a chászidizmus „Chabad” ága megalapítójának születésnapja. „Spirituális nagyapjának” Rabbi Jiszráel Bál Sém Tovnak a 47. születésnapján született (Rabbi Schneur Zalman Bál Sém Tov tanítványának és utódjának, a mezricsi Rabbi DovBernek volt a tanítványa). Éppen ezért ezt a napot úgy hívják, hogy „a két szellemi nagyság születésnapja.”

 

Törvények és szokások

Elul utolsó tizenkét napja megfelel az év tizenkét hónapjának. E tizenkét nap mindegyikén elgondolkodhatunk azokon a hibáinkon, amelyeket az ennek a napnak megfelelő tavalyi hónapban követtünk el, és jóvá is tehetjük azokat. Elul 18-a az év első hónapjának felel meg (Tisré); Elul 19-e az év második hónapjának felel meg (Chesván), és így tovább.

 

[p.50]

 

A könnyek kapuja

A judaizmus azt tanítja, hogy a lélek sosem sérült. A test talán igen, a psziché talán igen, de a jóság legbelső magja, amely a lélek, soha. A lényeg mindig sértetlen marad.

Noha ez így igaz, az a kár, amelyet testi életünkben okozunk, olyan nagy (olyan magas és olyan széles) omladékhalmot eredményezhet, hogy teljesen elrejti, eltakarja az alatta lévő tiszta lényeget.

De Mózes azt tanította nekünk, hogy nincs olyan nagy rom, amelyet ne lehetne újjáépíteni, és ha valami tönkremegy, azt mindig meg lehet javítani.

Az aranyborjúval elkövetett bűnt követően, amikor Mózes Isten bocsánatát kérte, így szólt az Örökkévalóhoz: „Te teremtetted az embert ilyen hitványnak, hogy kénytelen legyen hibázni. Akkor találd is meg a módját, hogy jóvá tehesse vétkeit! Mondd, hogy van kiút, hogy van remény!”

Az Örökkévaló pedig ekképp felelt Mózesnek: „Én a világot a ok-okozat törvényei szerint teremtettem. Minden tett valamilyen reakciót vált ki. És időnként megesik, hogy ez a reakció megmásíthatatlan. Te most arra kérsz Engem, hogy változtassak azokon a természeti törvényeken, amelyeket Én Magam teremtettem!”

Mózes azonban tovább érvelt: „Nem arra kérlek, hogy változtass a törvényeken. Csak azt kérem tőled, hogy hasíts rajtuk egyetlen ajtót.”

És Isten megtette ezt.

Ezt az ajtót hívják a „könnyek kapujának”.

A könnyek olyanok, akár a vízforraló kanna csőre, amelyen át távozik a kanna belsejében keletkezett túlnyomás. A könnyeknek olyan erejük van, hogy bármilyen ajtót képesek felfeszíteni.

Mi több, Bölcseink azt állítják, hogy „a könnyek mosdatják a lelket”. Amikor őszinte könnyeket hullatva, sírva fordulunk oda Istenhez, könnyeink elmossák mindazt a szennyet, ami elrejti tiszta lényegünket.

 

Kérdezd meg önmagad: Elkövettél-e már valaha akkora hibát, hogy azt gondoltad, azt már nem lehet jóvátenni? A tavaly elromlott dolgok közül mit kell mindenképpen megjavítanod? Hiszed-e, hogy meg lehet javítani? Hiszed-e, hogy Isten segíteni fog neked ebben?

 

Napi feladat:

Határozd meg, mi az, ami elromlott az életedben!

Tedd meg az első lépést egy elromlott dolog, mondjuk, egy kapcsolat megjavítása felé, amely vagy egy barátodhoz vagy a kedvesedhez vagy Istenhez fűz.

Ne tartsd vissza a könnyeidet; engedd meg magadnak azt, hogy sírj!

 

[p.51]

 

Elul „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém”

[zöld négyzetben:]      Elul 19.

Visszaszámlálás

Már csak tizenegy nap van hátra Ros Hásánáig.

Ma van a tavalyi Chesván-nal – a [„rendes” – „regular”] év első hónapjával – kapcsolatos számvetés napja.

„A »Hadd sirassa apját és anyját egy hónapig«[77] bibliai vers Elul havára utal, amely a t’suvá ideje; a gyógyító könnyek ideje.”

(Az Ári)[78]

 

„A könyörület tizenhárom ismérvére támaszkodom és a könnyek kapuira, melyek nem zárulnak, azért szavaimat az elé öntöm, ki a szíveket vizsgálja. Ezekbe és a három ősapa erényeibe vetem bizalmam.

Ki meghallja sírásunk, legyen a Te akaratod, hogy könnyeinket tömlődbe gyűjtsed, [ennek fejében] megments minket a rossz végzettől, hiszen csak Rajtad függnek szemeink.”

(Jom Kipur, Neilá ima)

 

Tények

Megint egy újabb mondat, amelynek szavaiból az Elul mint betűszó összevonható: Áron Luchot U’sivré Luchot[79], azaz „[Az ép és a törött kőtáblák frigyládája – Ark (of) tablets and broken tablets]”. A frigyládában lett elhelyezve a második pár kőtábla, amelyet Mózes Jom Kipurkor vett át az Örökkévalótól, valamint az első pár kőtábla is, amelyet Mózes összetört, amikor megpillantotta, hogy a zsidók az aranyborjút imádják. Ez arra tanít bennünket, hogy Elul-nak nem csupán arra van hatalma, hogy megújítást illetve pótlást (egy új pár kőtáblát) harcoljon ki, de arra is, hogy a t’suvá révén átváltoztassa az összetört kőtáblákat.[80] Ez azért van, mert a valódi t’suvá nem csupán jóváteszi, de át is változtatja a múltat. Amikor a szívünk úgy érzi, mintha egy pár „törött kőtábla” volna, akkor a törés összeforrasztatik és felemeltetik; az összetörtség érzésének tudata révén új és mélyebb kapcsolatba kerülünk Istennel.

 

[p.52]

 

Egy megtört szív titka

Mindnyájan követünk el hibákat, rontunk el dolgokat az életünkben, de maga az élet is megtör minket. Így vagy úgy, de mindnyájan éltünk már át csalódásokat. Mindnyájan voltunk már szenvedő alanyai megszegett ígéreteknek vagy tönkrement kapcsolatoknak; mindnyájan átéltük már egy állás vagy valamelyik szeretett családtagunk elvesztését.

Az emberek más és más módon reagálnak a fájdalomra, amely elkerülhetetlen velejárója a töréseknek. Egyesek teljesen letörnek. Mások erőt merítenek belőle, és többek lesznek általa.

Egyeseknek van ereje, másoknak nincs. És ennek is megvan az oka. Egy fa, amelyet nem dönt ki a vihar, olyan fa, amely erős volt már a vihar előtt is. A vihar megmutatta, milyen erős is ez a fa. Egy olyan fa, azonban, amelynek nincsenek gyökerei, nyugodt időben ugyan egyenesen állhat, de ha kitör a vihar, kettétörik vagy kidől.

És ennek ellenére a teremtés csodája paradox módon éppen az, hogy minél összetörtebbnek érzed magad most, annál egészebbé, teljesebbé válhatsz.

A rebbék azt tanítják, hogy nincs teljesebb dolog egy összetört szívnél. Ha megtört vagy szívedben, olyan állapotban, olyan „helyen” vagy, amely valóságos.

Hogyan lehetséges az, hogy a zsidók számára egy falrom a legszentebb hely a világon? Hogyan lehetséges az, hogy a zsidók egy romos fal mellett állva imádkoznak, amikor körös-körül olyan gyönyörűségesen szép épületek állnak? Ez azért lehetséges, mert a zsidók tudják, hogy ez a világ nem egy tökéletes világ. És amíg a világ nem tökéletes, a zsidók nem állhatnak és nem imádkozhatnak egy szép épületben. Állni és sírva imádkozni a zsidóknak csak egy romos fal mellett szabad.

A tökéletes és díszes épületek illúziója ebben a tökéletlen világban jó érzéssel töltenek el bennünket. De az illúzió attól még illúzió marad – ami jó Hollywoodnak vagy a Broadway-nek, de ez mégsem a valóság.

A valóság az, hogy ez egy összetört világ – egy összetört világ tele összetört emberekkel, akiknek ez a feladata, hogy kijavítsanak, rendbe hozzanak mindent, ami összetört.

 

Kérdezd meg önmagad: Mikor volt utoljára olyan érzésed, hogy összetört a szíved? Amikor tudomásul vetted a tényt, magadra hagyatottnak érezted magad vagy inkább azt érezted, hogy közelebb kerültél Istenhez?

 

Napi feladat:

A mai imáidban beszélj Istennek összetört szívedről és mond el azt is, miért tört össze!

 

[p.53]

 

Elul „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém”

[zöld négyzetben:]      Elul 20.

Visszaszámlálás

Már csak tíz nap van hátra Ros Hásánáig.

Ma van a tavalyi Kiszlév-vel – a Chanuka hónapjával – kapcsolatos számvetés napja.

A Vigasztalás Hét Hete folytatódik, üteme felgyorsul, intenzívebbé válik. A hatodik héten Ézsaiás próféta (60. fejezet) beszél az Örökkévaló még nagyobb vigasztalásáról és a világ megváltásának víziójáról:

„Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Örökkévaló dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Örökkévaló, dicsősége meglátszik rajtad. Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.

Idegenek építik várfalaidat… Meghajolva járulnak eléd sanyargatóid fiai, lábad elé borulnak mind, akik megvetettek, és így neveznek: Az Örökkévaló városa, Izráel Szentjének Cionja. Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek…

Híre sem lesz többé országodban erőszaknak, határaidban pusztulásnak és romlásnak… Nem a nap lesz többé napvilágod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az Örökkévaló lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed. Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az Örökkévaló lesz örök világosságod, letelnek gyászod napjai. Egész néped igaz lesz, örökre birtokában lesz az ország; facsemete, amelyet én ültettem, kezem alkotása, amely megmutatja dicsőségemet. A kevés is ezerré nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Örökkévaló, rövid idő múlva megvalósítom ezt.”

Elul-nak ebben a harmadik hetében (a Vigasztalás Hét Hetének hatodik hetében) a Jeszod („[kötődés – bonding]”) sugárzik.

 

Tények

Elul harmadik szombatján[81] a Ki Távo tórai hetiszakaszt olvassuk, amely azzal a parancsolattal kezdődik, hogy a zsidók lépjenek be az Ígéret Földjére és hozzanak bikurim-ot, azaz az összes gyümölcsök zsengéiből hozott áldozatot. Helyénvaló tehát, hogy miközben készülünk belépni az új évbe, jámbor célokra mi is felajánljuk „első” és legjobb gyümölcseinket. Ezt követi a Vigasztalás Hét Hetének hatodik Háftorája.

Ezra elrendelte, hogy a Ki Távó-t mindig Ros Hásáná előtt kell olvasni (a pársát Necávim-Vájélech-hel megszakítva), ezzel is nyomatékosítandó, hogy az új év beköszöntését megelőzően az összes (ebben a tórai hetiszakaszban tárgyalt) átok hatályát veszti.[82] A Rebbe DovBer egy alkalommal elájult, amikor meghallotta az ebben a hetiszakaszban felolvasott átkokat. Később megmagyarázta, hogyan lehetséges az, hogy korábban sosem ájult el az átkok hallatán. „Amikor az apám olvassa fel ezt a szakaszt, én csupán áldásokat hallok…” Abban az évben, amikor elájult, nem az apja olvasta ezt a szakaszt.

 

[p.54]

 

Hit Isten könyörületességében

Mózesnek volt hite. Jóllehet tudta, hogy a zsidók vétkeztek, és semmi sem menthette tettüket, mégis hitt Isten könyörületességében. És a hite reményt szült.

Ennek eredményeképpen mi, emberi lények, rendelkezünk azzal a mélyről fakadó hittel, hogy még a lehetetlent is valóra válthatjuk – építhetünk olyan gépet, amely repülni tud; megtalálhatjuk a gyógymódját bármifajta betegségnek; sétálhatunk a holdon. És Mózes volt az első ember, aki ezt az abszolút hitet beleplántálta a kozmikus tudatba.

Ez az Isten könyörületességébe vetett hitünk ad bátorságot nekünk ahhoz, hogy amikor vétkeztünk és ezt őszintén bánjuk, merjünk küzdeni a bocsánatért. A hit azt jelenti, hogy darabokra tört lényünket és összetört szívünket odatesszük az asztalra és állásfoglalásra késztetjük Istent, ahogyan azt Mózes is tette.

Hitünk ad jogot ahhoz, hogy amikor szenvedünk, állásfoglalásra késztessük Istent. Tulajdonképpen a hit hiányát jelzi, ha nem késztetjük állásfoglalásra Istent, mert ez azt jelenti, hogy nem érezzük, Isten milyennek teremtett bennünket. Isten olyannak teremtett bennünket, hogy amikor fájdalmat élünk át vagy szenvedésnek vagyunk tanúi, sírunk. És a könnyeink jogosítanak fel arra, hogy reagálásra kényszerítsük Istent.

A hit azonban azt is jelenti, hogy még ha nem kapjuk is meg azt, amit szeretnénk, akkor is megyünk tovább. Nem keseredünk el, és nem adjuk fel a küzdelmet.

1994 októberében a Wachsman család – akinek Nachshon nevű fiát, egy izraeli katonát, Hamasz terroristák elrabolták – mozgósította egész Izraelt, hogy imádkozzék a fiuk megmeneküléséért. Végül azonban Nachshont fogvatartói meggyilkolták.

Attól tartván, hogy egyesek, akik imádkoztak Nachshonért, hitbeli válságba kerülhetnek, Yehuda és Esther Wachsman a következő bejelentést tették fiuk temetésén: „Isten meghallgatta az összes Nachshonért szóló imát. Isten azonban azt válaszolta: Nem.”

Ez a megingathatatlan hit. Ez a valódi hit.

Egy intelligens ember valódi hite olyan eszköz, amely túlmutat logikán és józan észen. A valódi hit ultraracionális. Az értelem csak egy bizonyos magasságig képes felhatolni, a hit viszont egészen a mennyekig.

 

Kérdezd meg önmagad: Milyen erős a hited? Történt-e valaha olyan, hogy őszintén bántad valamely vétkedet, és ezért megbocsátásra ösztönözted Istent?

 

Napi feladat:

Vizsgáld meg hitedet, és ismerd fel erősségeit és gyengeségeit!

Fejleszd hitedet oly módon, hogy példákat keresel olyan dolgokra, amelyekben teljes mértékben hiszel, holott nincs semmilyen racionális alapjuk – mint amilyen például a szeretet.

 

[p.55]

 

Elul „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém”

[zöld négyzetben:]      Elul 21.

Visszaszámlálás

Már csak kilenc nap van hátra Ros Hásánáig.

Ma van a tavalyi Tévét-tel – a legfagyosabb tél havával – kapcsolatos számvetés napja.

„Világosságom és segítségem az Örökkévaló, kitől félnék? Életemnek ereje az Örökkévaló, kitől rettegnék?… [Összetörtek volna] ha nem[83] hittem volna, hogy még meglátom az Örökkévaló jóságát az élők földjén.

Reménykedj az Örökkévalóban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Örökkévalóban!”

(27. zsoltár)

 

Törvények és szokások

Elul hónapban különleges, Szlichot nevű bűnbánó imákat mondunk. A szefárd zsidók ezeket az imákat már Elul első napjától kezdődően mondják; az askenáz zsidók pedig a Ros Hásáná előtti szombaton, éjfél után (amikor az éjszaka zordsága már enyhülőben van) kezdik el mondani.[84]

Amikor Ros Hásáná hétfőre vagy keddre esik, akkor az előző hét szombat estéjén (Elul 22-én vagy 21-én) kezdünk el Szlichot-ot mondani, s ily módon hét vagy nyolc napon át mondunk Szlichot-ot. Amikor Ros Hásáná szombatra esik, akkor hat napig tart a Szlichot (Elul 24-én kezdődik). Amikor Ros Hásáná csütörtökre esik, akkor (Elul 26-ától kezdődően) négy napig tart a Szlichot.

A Szlichot-ot olyan időpontban kezdjük, hogy lehetőségünk legyen legalább tízszer elmondani őket a Jom Kipurt megelőző és a Jom Kipurral záruló napokon. Ez arra a valaha érvényben volt szokáson alapul, hogy a Jom Kipurt megelőző és a Jom Kipurral záruló tíz napon böjtöltek (éjszakánként természetesen ettek). A Ros Hásáná napján kezdődő és Jom Kipur napjával záruló időszakban négy olyan alkalom van, amikor nem helyénvaló a böjt (Ros Hásáná két napja, a Ros Hásáná és Jom Kipur közé eső szombat és Erev Jom Kipur, azaz a Jom Kipurt megelőző nap).

Mivel az askenáz hagyományban a Szlichot mindig szombat éjjel kezdődik, az első imát így kezdjük „A Nyugalom Napjának végén járultunk Elébed legelőször.” A Szlichot a szombat szellemében fogan és kezdődik – azaz nem szomorúságban, hanem örömben és gyönyörűségben.[85] Az ezt követő napokon szokásos a Szlichot-ot a kora reggeli órákban, még a reggeli ima előtt elmondani, mert ezt az időpontot különösen kedvezőnek tartják Isten jelenléte és hozzánk való közelsége szempontjából.[86]

 

Tények

A Szlichot első éjjelén kezdhetjük érezni a Ros Hásánával és a Jom Kipurral szembeni félelemmel vegyes tiszteletet. Éjfél után egy órával ünnepélyesen összegyűlünk elmondani ezeket az imákat, amelyek között szerepel a Könyörület Tizenhárom Isteni Ismérve. A Szlichot imákat ugyanazon a komoly és halk hangon mondjuk el, mint a Félelmetes Napok imáit. Tulajdonképpen az Elul t’suvá-ja, közeledve a Ros Hásáná napjához, a Szlichot-tal még intenzívebbé válik.

 

[p.56]

Ahogy közelítünk Elul utolsó hetéhez, amikor elkezdünk Szlichot-ot, különleges bűnbocsánatért esedező imákat mondani, bízunk abban, hogy noha gyengének érezzük magunkat, mégis óriási erők rejlenek bennünk.

A múltbéli nemzedékek felhalmozódott micvá-i erőt adnak nekünk. Mindaz a jó, amit szüleink, nagyszüleink és dédszüleink tettek, tovább él és halmozódik, és ez a mi örökségünk.

Lehet, hogy törpék vagyunk, de óriások vállán állunk. Noha aprócskák vagyunk, még az óriásoknál is messzebbre látunk, mert a letűnt nemzedékek vállán állunk.

Kilenc nemzedékkel ezelőtt a Bál Sém Tovnak szokása volt Ros Hásáná napján elmenni egy különleges helyre, ahol különleges módon tüzet gyújtott, elmondott egy különleges imát, és ennek eredményeképpen áldás hullott az egész világra.

Utódai, a következő nemzedék tagjai, tudták ugyan, hol van az a különleges hely, azt is tudták, hogyan kell meggyújtani a tüzet, de az imákat már elfelejtették. Így aztán, jobb híján, így imádkoztak: „Amit a Bál Sém Tov itt elért ezzel a tűzzel, azt érjük el mi is!”

A következő nemzedék ismerte még a helyet, de a többit már elfelejtette. Így hát csak álltak a helyen és közben azt mondták: „Amit a Bál Sém Tov itt elért, azt érjük el mi is!”

Ma mi már a helyet sem ismerjük. Mit teszünk hát? Elmondjuk ezt a történetet…

Csak annyit kell megtennünk, amennyire képesek vagyunk. Senki sem kívánja tőlünk, hogy hasonlatosak legyünk a múlt óriásaihoz. Csak azt kell megtennünk, ami a hatalmunkban áll – felállni a vállukra. Amikor ezt megtesszük, kinyilvánítjuk igényünket mindarra, amit ők elértek, és hozzáadjuk ehhez azt a kicsit, amire mi magunk is képesek vagyunk – és az a kicsi, hozzáadva őseink jócselekedeteihez, talán éppen elegendő lesz ahhoz, hogy átbillentse a mérleg nyelvét, és elhozza a megváltást.

 

Kérdezd meg önmagad: Tudod-e, mi a te kicsinyke szereped ebben a világban? Mit adhatsz hozzá a múlt óriásainak felhalmozódott eredményeihez?

 

Napi feladat:

Teljesíts egy aprócska micvá-t, amit korábban mindig elmulasztottál!

Keress valami pozitív dolgot, amelyet valamelyik szülőd vagy nagyszülőd tett, és vidd egy lépéssel tovább!

 

[p.57]

 

Elul A vigasztalás hava

[zöld négyzetben:]      Elul 22.

Visszaszámlálás

Már csak nyolc nap van hátra Ros Hásánáig.

Ma van a tavalyi Svát-tal – a Tu BiSvát, azaz a „Fák Újéve” ünnepe havával – kapcsolatos számvetés napja.

„Hallgasson meg téged az Örökkévaló a megpróbáltatás napján!” (Zsoltárok könyve 20:2) Dávid tudta, hogy a Szentélyt le fogják rombolni és nem lesznek többé áldozatok. Megbántva érezte magát egész Izrael nevében, és ezt kérdezte Istentől: „De hát hogyan tudnak majd vezekelni bűneikért?” Isten erre így felelt neki: „Dávid, ne csüggedj, mert én már elárultam Mózesnek a szidré szlichá-t [a bűnbocsánatért esedező imák rendjét] és azt mondtam neki: Ha majd Izrael bajt idéz fejére bűnei miatt, állítsd őket elém egyetlen gyülekezetként, mondasd el velük a széder szlichá-t, s én válaszolni fogok nekik.”

(A Midrás)[87]

 

Tények

„Bizony, ha nem késlekedünk, már kétszer is megfordulhattunk volna.” (Sávnu ze páámájim) – Júda e szavakkal unszolta apját, Jákobot, hogy engedje nekik Benjámint József elé vinniük (1Mózes 43:10.). A Sávnu páámájim – „kétszer visszatértünk” – a t’suvá két fajtájára utal: a) a Ros Hásáná általános t’suvá-jára és b) a Jom Kipur speciális t’suvá-jára, amelyben egyenként soroljuk fel bűneinket. Mind e két fajta t’suvá az elul-i számvetéstől függ. Az Elul szó ugyanazokat a betűket tartalmazza, mint a lule („ha nem”) szó. Elul-ban „várakozunk”, s közben végiggondoljuk tetteinket, viselkedésünket, s ez felkészít minket arra, hogy képesek legyünk „kétszer visszatérni” a Ros Hásáná és a Jom Kipur két fajta t’suvá-ja révén. Az Elul mindazonáltal egy általános felkészülés; a Ros Hásánára történő speciálisabb felkészülés a Szlichot napjaiban megy végbe; a Jom Kipurra való speciálisabb felkészülés pedig a T’suvá Tíz Napjában, amely Ros Hásáná napján kezdődik. (Bál Sém Tov)[88]

 

[p.58]

 

Bocsánatért esedező ima

A nagyünnepek előtti és alatti imáinkban három különféle módon kérjük Istentől bűneink bocsánatát:

Szlách lánu

Mechál lánu

Kápér lánu

Noha e héber szavak gyakorlatilag szinonimái egymásnak – hisz mindhárom kifejezés azt jelenti: „Bocsáss meg nekünk!” –, mégis eltérő implikációik vannak, s ez fényt derít az Istentől és embertársainktól való bocsánatkérés folyamatára.

A Szlách lánu a „bocsánat”-ot jelentő szlichá szóból ered. Bocsánatot kérni annyit tesz, mint azt mondani annak, akit megsértettünk, hogy: „Sajnálom amit tettem; őszintén bánom, és ez soha többé nem fog újra előfordulni.” A zsidó vallási törvények szerint az a helyénvaló, ha az, akit megsértettünk elhiszi, hogy őszintén mondjuk, amit mondunk, és ennek megfelelően pozitívan reagál. Azt, aki erre nem hajlandó, kegyetlen embernek tekintik.

A Mechál lánu a „letörlés, eltüntetés” jelentésű mechilá szóból ered. Itt arra kérjük azt, akit megsértettünk, hogy tüntesse el a sértést, mintha sosem történt volna meg, és állítsa helyre a kapcsolatot annak korábbi szívélyes és meghitt állapotába. A sértett félnek pozitívan reagálni erre a kérésre természetesen nem könnyű. De minden embernek Istentől kapott képessége van az ilyen mértékű megbocsátásra. Ezért, a zsidó törvények szerint, ezt meg is kell tennie.

A Kápér lánu az „engesztelés”-t jelentő kápárá szóból ered (lásd Jom Kipur – az Engesztelés Napja). Amikor azt kérjük attól, akit megsértettünk, hogy engesztelődjék meg, valójában ezt mondjuk neki: „Amiatt, amit veled és a kapcsolatunkkal tettem a lelkiismeretem nem fogja engedni, hogy békében éljek önmagammal. Kérlek, bocsáss meg nekem és töröld el a bűntudatot és a fájdalmat, amit érzek!” Erre a kérésre pozitívan reagálni meghaladja egy ember képességét. Egyedül Isten képes behatolni a szívünkbe és azt mondani: „Vigasztalódj meg!”

 

Kérdezd meg önmagad: Hogyan szoktál reagálni, amikor valaki a odajön hozzád és a bocsánatodat kéri? Meg szoktál-e bocsátani másoknak olyan teljességgel, ahogyan Istentől várod, hogy megbocsásson neked?

 

Napi feladat:

Készíts egy listát azokról az emberekről, akik ilyen vagy olyan mértékben megsértettél!

Írd le, mit kell tenned, hogy a bocsánatukat kérhesd!

Fogj hozzá!

 

[p.59]

 

Elul A vigasztalás hava

[zöld négyzetben:]      Elul 23.

Visszaszámlálás

Már csak hét nap van hátra Ros Hásánáig.

Ma van a tavalyi Ádár-ral – a Purim ünnepét magában foglaló örömteli hónappal – kapcsolatos számvetés napja.

„Imádkozz úgy, mint egy koldus[89] – függeszd fel minden kifinomultságodat, műveltségedet és intelligenciádat! Állj sebezhetően, védőrétegek nélkül, lényegedet feltárva Isten lényege elé! Ártatlanul állj elé, akár egy gyermek. Akkor majd megláthatod Isten arcát – Isten lényegét.” (Bál Sém Tov)[90]

 

Tények

A t’suvá minden tevékenységedet (Tóra és a micvá-k) életerővel és saját lényeged mélyebbről fakadó érzetével hatja át. T’suvá nélkül a Tóra-tanulás és a micvá-k teljesítése hétköznapivá és gépiessé válhat. A t’suvá kicsiszolja és megnemesíti minden tevékenységedet és fölfelé törekvő, forrásához visszatérő lelked legmélyebb rejtekeinek tüzével szikráztatja.

 

[p.60]

 

A Könyörület Tizenhárom Ismérve

Miközben kérjük Istent, hogy bocsásson meg nekünk, ismételten felsoroljuk a könyörület Tizenhárom Ismérvét.

A Könyörület Tizenhárom Ismérvéről először Mózes szerzett tudomást, amikor Isten bocsánatáért esedezett az aranyborjúval elkövetett bűnt követően. És a könyörület e Tizenhárom Ismérve végig sugárzik Elul-ban, miközben újraéljük Mózes élményét.[91]

Mózesnek egy nagyon súlyos tett – a bálványimádás, a Magával Istennel szemben elkövetett hűtlenség – következményeivel kellett törődnie. És ez a bálványimádás ráadásul teljességgel szándékos tett volt – az izraeliták tisztában voltak tettük következményeivel. Mózes ennek ellenére kérte Istentől, hogy állítsa helyre a különleges kapcsolatot Önmaga és becsben tartott népe között.

Mózes kérlelésére Isten egy példátlan ajándékkal reagált. Felfedte előtte Irgalma Tizenhárom Ismérvét – Isten „személyiségének” tizenhárom titkát, amelyet egyedül Ő fedhetett csak fel.[92]

A nagyünnepek idején sokszor soroljuk el ezt a Tizenhárom Ismérvet: „Hásém, Hásém irgalmas és kegyelmes Isten, türelmesen elnéző, nagy a kegyelemben és az igazságban. Megőrzi a kegyelmet ezredízig, megbocsátja a bűnt, az elpártolást és a vétket, és megtisztítja [azokat, akik megbánják bűneiket].” (2Mózes 34:6-7.)[93]

E szavak mindegyike mélységesen misztikus jelentésű és hihetetlen isteni energiát tartalmaz. A Könyörület Tizenhárom Ismérvét a Zóhár a klasszikus kabalista mű a „tizenhárom szirmú rózsa”-ként írja le – amely az élet legnagyobb titka és a kulcs mindannak megjavításához, helyreállításához, ami elromlott vagy eltörött.

A Talmud szerint (Ros Hásáná 17b) Isten azt mondta Mózesnek: „Valahányszor Izrael vétkezik, mondasd ezt el velük, és Én megbocsátok nekik.”

Isten nevének megismétlése – Hásém, Hásém – utal rá, hogy Isten azt mondja nekünk: „Én ugyanaz az Isten vagyok azelőtt is, hogy elköveted a bűnt és azután is, hogy elkövetted és megbántad a bűnt.” Ez egy ünnepélyesen adott garancia arra, hogy a Tizenhárom Ismérv elmondása sosem hatástalan.

Ez a garancia azt jelenti, hogy a bűnbánat mindig lehetséges. Ez ebből levont következtetés is egyértelmű: ha Istent imitálva mi is könyörülettel viseltetünk mások iránt, cserébe Ő is könyörülettel viseltetik majd velünk szemben.

 

Kérdezd meg önmagad: Igyekszel-e tudatosan imitálni Isten irgalmát? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem?

 

Napi feladat:

Tegyél valamit, ami irgalmat fejez ki, különösen egy olyan emberrel szemben, aki vétett ellened. Írd le milyen érzés volt ezt megcselekedni!

 

[p.61]

 

Elul A vigasztalás hava

[zöld négyzetben:]      Elul 24.

Visszaszámlálás

Már csak hat nap van hátra Ros Hásánáig.

Ma van a tavalyi Niszán-nal – a Peszách és a felszabadulás hónapjával – kapcsolatos számvetés napja.

„Mi a rózsa? Izrael közös lelke. Mert van egy rózsa (fent) és egy rózsa (lent)… és amiképpen egy rózsának tizenhárom szirma van, úgy bír Izrael a könyörületnek tizenhárom mértékével, amelyek körülveszik őt minden oldalról.” (A Zóhár nyitó sorai)

 

Események

Noé másodjára küldi ki a galambot a bárkából; ezúttal a galamb egy olajággal a csőrében tér vissza.

 

1933 – A radini (Lengyelország) Tóra-tudós és zsidó vallási vezető, Rabbi Jiszráel Meir Kagan (1838-1933) jahrzeit-ja. Ő a szerzője a Cháféc Chájim (egy a pletykálás és rágalmazás ártalmairól írott mű, amely egyben a helyes beszédhez is útmutatóul szolgál) és a Misna Brura (a tórai törvények kodifikációja) című munkáknak.

 

Tények

A misztikus szövegekben[94] erre a napra – az Elul 25-én végbement teremtést megelőző napra – mint az egész teremtést megelőző és megáldó napra utalnak.

 

[p.62]

 

A Ros Hásáná-i visszaszámlálás

Már kevesebb mint egy hét van csak hátra Ros Hásánáig, „a világ születésnapjáig”. Bár, ami azt illeti, Ros Hásáná valójában az első emberpár – Ádám és Éva – születésnapja, akik a teremtés hatodik napján lettek megteremtve. Ez pedig azt jelenti, hogy a teremtés első napja éppen Elul 25-ére esik.[95]

 

Ma van a zsidó naptár azon napja, amely nem kevesebbet hordoz magában, mint a létezés – idő, tér, anyag, sötétség és fény – megteremtésének összes energiáját. A mai napon kezdjük el felkészíteni a világot Istennel való Ros Hásáná-i találkozójára.

Ha ez idáig nem éltél mindazzal a sok lehetőséggel, amelyet az Elul hónap nyújt számodra a nagyünnepekre való felkészülésben, akkor most már végképp ideje hozzáfognod. A felkészülés az élet bármely területén alapvető feltétele a sikernek – legyen az a dolog anyagi vagy spirituális természetű, adórevízió vagy lélekrevízió.

Képzeld el, hogy megérkezel egy nagy cég fogadóhelyiségébe.

– Segíthetek? – kérdi a recepciós.

– Öö, azt hiszem, igen – feleled ásítva és a plafont nézegetve.

A recepciós fürkész pillantással mér végig. – Nos… miért is van itt tulajdonképpen?

– Egész pontosan nem is tudom.

– Netán valamilyen állásra szeretne jelentkezni?

– Igen, azt hiszem erről van szó.

– Rendben. Hozott magával szakmai önéletrajzot?

Erre ránézel, és kissé ostobának érzed magad. – Nem, nem hoztam magammal semmit.

– Nos, akkor talán jöjjön vissza, ha már késznek érzi magát.

Ha ilyen felkészültséggel keresnél fel egy nagy céget, nem számíthatnál semmire. Ugyanígy, ha mindenfajta felkészülés nélkül érkezel meg Ros Hásáná napján a zsinagógába, anélkül, hogy tudnád, miért is vagy ott egyáltalán vagy miről is szól ez az egész, mire is számíthatnál igazán?

Mózes 80 napot töltött a hegyen. Neked nem kell a szó szoros értelmében felmásznod egy hegyre, de a mászást nem úszhatod meg. Ros Hásáná és Jom Kipur csupán a végösszege lesz mindannak, amit ma teszel.

 

Kérdezd meg önmagad: Mennyire érzed magad felkészültnek a nagyünnepekre?

 

Napi feladat:

Gondolj vissza arra, hogy eddigi felkészülésednek melyek voltak az erősségei és melyek a gyengéi.

Teremtsd újra a teremtés első napját, és hozz egy kis fényt a világnak abba a szegletébe, ahol élsz!

 

[p.63]

 

Elul A vigasztalás hava

[zöld négyzetben:]      Elul 25.

Visszaszámlálás

Már csak öt nap van hátra Ros Hásánáig.

Ma van a tavalyi Ijár-ral – az Omer-számlálás micvá-jának és személyiségünk nemesítésének hónapjával – kapcsolatos számvetés napja.

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig puszta és üres volt és sötétség volt a mélység színén; és Isten szelleme lebegett a vizek színén. És mondta Isten: »Legyen világosság!« És lett világosság. És látta Isten, hogy a világosság jó, és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől. És nevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig nevezte éjjelnek. És lett este és lett reggel: első nap.” (1Mózes 1:1-5.)

 

Események

1. e. 3761 – A létezés megteremtése

 

3426 (i. e. 335) – Nechemjá befejezi Jeruzsálem falainak újraépítését. A városfalakat 88 évvel korábban, az Első Szentéllyel együtt rombolták le a babiloniak. A falak helyreállításáról Nechemjá könyvének 6. fejezetében olvashatunk.

 

3862 (i. sz. 102) – A talmudi bölcsnek, Rabbi Eliézernek, Rabbi Simon bar Jocháj fiának valamint a zlocsevi Rabbi Jechiél Michelnek (1721?-1786), a Bál Sém Tov tanítványának jahrzeit-ja.

 

Törvények és szokások

Szlichot (egész héten)

 

Miután a Ros Hásáná előtti szombat éjfélt követően először elmondtuk a Szlichot-ot, ugyanígy teszünk minden hajnalban (a reggeli ima előtt) egészen a Ros Hásánát megelőző napig, ily módon is készülve a „Félelmetes Napokra”.

A világ teremtésének ezekben a napjaiban egyes helyeken szokás naponta felolvasni Mózes első könyve első fejezetének azon sorait, amelyek az éppen aktuális dátumra vonatkoznak: Elul 25-én azokat a verseket, amelyek a teremtés első napjáról szólnak; Elul 26-án a teremtés második napjáról szólókat; és így tovább.[96]

 

[p.64]

 

A könyörületesség gyakorlása, fejlesztése

Elul-i felkészülésünknek – miközben rendszeresen elsoroljuk a Könyörület Tizenhárom Ismérvét – az is része, hogy megvizsgáljuk, mennyire vagyunk könyörületesek, mennyire vagyunk együtt érzőek cselekedeteinkben.

Elul olyan hónap, amikor Isten könyörülete szerteárad a világban. Ám ahhoz, hogy mi is részesüljünk ebből az áradó könyörületből, föl kell nyújtóznunk a mélységből, ahol vagyunk, hogy magunk felé tereljük azt.

Ez a titka annak, hogy Áni ledodi, „Én szerelmesemé vagyok” – kezdeményezek, megmutatom, hogy én szerelmesemé vagyok, és nem arra várok, hogy a szerelmesem kezdeményezzen.

Való igaz, hogy Isten azt mondta Mózesnek (2Mózes 33:19.): „irgalmat gyakorlok azon, akinek irgalmazok és könyörületet gyakorlok azon, akin megkönyörülök.” Ezért van az, hogy néha anélkül is megtapasztalhatod Isten könyörületét, hogy te magad bármit is tennél ezért. De ezt el nem várhatod. Neked is meg kell tenned a magadét.

Lehetsz bármennyire együtt érző, lehetsz bármennyire könyörületes, nincs olyan, hogy ne lehetnél még könyörületesebb. (Amint mondani szokás, ha jó a jó, nem jobb-e a jobb?) A könyörületesség olyan vonás, amely gyakorolható, fejleszthető –amint könyörületesen cselekszel, könyörületessé válsz.

Ne értsd félre – ahogyan a nyugati ember gyakran teszi –, a könyörületesség nem azt jelenti, hogy elfordítod a fejed és nem veszed tudomásul az ellened vagy mások ellen elkövetett vétkeket; a könyörületesség nem az igazság, a méltányosság ellentéte. Való igaz, hogy a megbocsátás része a könyörületességnek, ám a könyörületesség ennél sokkal de sokkal több.

Legelőször is a könyörületesség azt jelenti, hogy érzékenységet tanúsítunk a másik ember lelke iránt; sosem szabad elfelejtenünk, hogy belül mindnyájan – legyünk bármennyire is durvák és tökéletlenek kívülről nézve – tökéletes isteni lélekkel vagyunk megáldva. Másodsorban pedig annyit tesz könyörületesnek lenni, hogy mások iránti szeretetből hajlandóak vagyunk feláldozni saját kényelmünket.

 

Kérdezd meg önmagad: Mennyire tanúsítasz érzékenységet mások lelke iránt? Érzékeled-e az isteni lelket másokban?

 

Napi feladat:

Határozd meg, mit jelentene számodra kényelmed feláldozása a könyörületesség gyakorlása érdekében.

Nyújtsd ki könyörületességgel a kezed egy olyan ember felé, akinek isteni lelkét nagy nehézségekbe ütközik meglátnod.

Teremtsd újra a teremtés második napját, megvizsgálva, egészségesek-e életed határai.

 

[p.65]

 

Elul A vigasztalás hava

[zöld négyzetben:]      Elul 26.

Visszaszámlálás

Már csak négy nap van hátra Ros Hásánáig.

Ma van a tavalyi Sziván-nal – Mózes 120 napos utazása és a Szináj hegyen történt Tóra-adás hónapjával – kapcsolatos számvetés napja.

„És mondta Isten: »Legyen boltozat a vizek közepén, hogy elválassza a vizeket egymástól.« És megalkotta Isten a boltozatot és elválasztotta a vizeket, melyek a boltozat alatt voltak, azoktól a vizektől, melyek a boltozat fölött voltak; és úgy lett. És nevezte Isten a boltozatot égnek. És lett este és lett reggel: második nap.” (1Mózes 1:6-8.)

 

Tények

Minimum négy napon át mondunk Szlichot-ot (az askenáz közösségekben), mert a szentélybe vitt áldozati állatokat feláldozásukat megelőzően négy napon át vizsgálták feláldozásukat kizáró hibák után kutatva.[97] Ennek egy másik oka pedig az, hogy amiképpen a Tóra átvétele is három napi felkészülést igényelt, ugyanúgy a Ros Hásáná, az Ítélkezés Napja is, a nap, amelyen proklamáljuk és újfent megerősítjük Isten egyeduralmát.[98]

A megbocsátásért könyörgő Szlichot imák három részből állnak: a) a bevezető rész, amely minden nap ugyanaz; b) a befejező rész, amely szintén ugyanaz minden nap; c) valamint a középső rész, amely különféle imákból (pijutim), esdeklésekből és az Isten Könyörületének Tizenhárom Ismérvéhez való ismételt folyamodásokból áll.

 

[p.66]

 

A könyörület mint szeretet

Könyörületesnek lenni azt jelenti, hogy mások iránti szeretetből hajlandóak vagyunk feláldozni saját kényelmünket. A könyörületesség szeretet a szó legtisztább értelmében.

Mózes első könyve (18:1-2) elbeszéli, hogy nem sokkal körülmetélését követően Isten megjelent Ábrahámnak, miközben az még lábadozott Mamré tölgyesében. Miközben bensőségesen társalgott Istennel, Ábrahám egyszer csak észrevette, hogy a távolban három nomád közeledik a sivatagon át. Erre, annyit sem mondván Istennek, „Elnézést”, felpattant és már rohant is üdvözölni őket és valami élelmet készíteni nekik.

Ebből a különös esetből a Talmud azt a nem kevésbé különös következtetést vonja le, hogy „egy vendég fogadása fontosabb dolog Isten fogadásánál is.”

A Talmud nem mérlegeli, hogy vajon helyénvaló volt-e így cselekedni, mert Ábrahám láthatóan tudta – hiszen egy pillanatig sem habozott –, hogy abban a pillanatban ez volt a leghelyénvalóbb cselekedet.

De hát honnét tudta ezt Ábrahám? Honnét tudta, hogy tettével nem sérti meg Istent?

Ábrahám tudta ezt, mert Ábrahám szent ember volt. Önző módon szívesen elüldögélhetett volna még Istennel. Egy csomó mindent kérdezgethetett volna még tőle. Egy szent ember azonban nem csupán azt teszi, ami neki jó, hanem azt, ami a valóságnak jó. Képes feláldozni saját személyes kényelmét a nagyobb jó – mások szeretetének érdekében.

Az igazság az, hogy amikor Ábrahám elfordult, hogy fogadja vendégeit, nem Istentől fordult el, hanem Isten egy szintjétől annak érdekében, hogy megtapasztalhassa Isten egy magasabb szintjét. Ezt a magasabb szintet az önfeláldozás, a másokért való cselekvés határozza meg.

Istent szeretni és másokat szeretni egy és ugyanaz a dolog. Isten iránti szereteted csak növelheti a mások iránt érzett szeretetedet. És lényegében éppen ez történik. Ha megnyilvánul Isten iránti szereteted, a többi embert is jobban fogod szeretni. És ennek az egésznek éppen ez a lényege.

 

Kérdezd meg önmagad: Érzed-e azt, hogy Istent szeretni és más embereket szeretni egy és ugyanaz a dolog? Képes vagy alkalmazni ezt a saját életedben is? Milyen eredménnyel?

 

Napi feladat:

Egy bizonyos tett végrehajtásával mutasd ki a szomszédod és Isten iránti szeretetedet! Éld újra a teremtés harmadik napját azáltal, hogy elültetsz ma egy olyan „magot”, amely növelni fogja a dolgokat – hajts végre egy olyan jótettet, amelynek egész életre szóló kihatásai lesznek.

 

[p.67]

 

Elul A vigasztalás hava

[zöld négyzetben:]      Elul 27.

A Teremtés-Visszaszámlálás Harmadik Napja

Már csak három nap van hátra Ros Hásánáig. Ma van a tavalyi Támuz-zal kapcsolatos számvetés napja. Ez az a hónap, amikor Mózes elindult sorsdöntő útjára fel a hegyre, szembenézni Istennel, valamint a hónap, amelyben néhány nagyon szomorú eseményre emlékezünk.

„És mondta Isten: »Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy látható legyen a szárazföld.« És úgy lett. És nevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig nevezte tengereknek. És látta Isten, hogy jó. És mondta Isten: »Hozzon a föld sarjat, magtermő füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt terem a maga faja szerint, amelyben benne van a magva, a földön!« És úgy lett. És hajtott a föld sarjat, magtermő füvet a maga faja szerint és gyümölcstermő fát, melyben a magva benne van a maga faja szerint. És látta Isten, hogy jó. És lett este és lett reggel: harmadik nap.” (1Mózes 1:9-13.)

 

Események

1855 – Rabbi Sálom Rokéách, a belzi chászid dinasztia megalapítójának jahrzeit-ja.

 

Tények

A bocsánatért könyörgő Szlichot imák egészen az emberi történelem kezdetéig nyúlnak vissza, arra az időre, amikor Ádám majd később Káin bocsánatért könyörgött Istenhez. A Tóra tele van egyénekért és a közösségért szóló esdeklő imákkal. Későbbi időkben született hasonló imákkal találkozhatunk egyes talmudi szövegekben. Az első, a „Félelmetes Napokkal” kapcsolatban a Szlichot-ra történt utalás és az első erre szerkesztett szöveg a korai középkorból, a Geonim korából, Rav Amram Gáón írásaiban maradt ránk.

Három nappal Ros Hásánát megelőzően (majd ugyanígy Jom Kipurt megelőzően is) a leendő előimádkozónak és annak, aki a sófárt fogja fújni, meg kell tisztulniuk, föl kell készülniük és tanulmányozniuk kell az imák és a sófárfújás [szándékait – intentions].[99] Amint azt Rabbi Eliézer mondta: „Apám, Rabbi Simon (bar Jocháj) nem volt hajlandó odafigyelni az előimádkozókra Ros Hásánákor és Jom Kipurkor, hacsak az illetők fel nem készítették magukat annak rendje és módja szerint ezekre az alkalmakra.” Rabbi Simon elmagyarázta, hogy azért cselekedett így, mert ezek az imák az egész világ számára kérnek engesztelést, a sófár megfújása pedig a hang titkainak különleges ismeretét kívánja meg a sófár megszólaltatójától.[100]

 

[p.68]

 

Feltétel nélküli szeretet

Egy új építmény felépítéséhez tehetség és kitartás kell. Egy rom újjáépítéséhez könyörület kell – könyörület, amely feltétel nélküli szeretetből ered.

Mózesnek sikerült újjáépíteni Isten a zsidó nép romokban heverő kapcsolatát, mert olyan mélyen megérintette Istent feltétel nélküli szeretetével – mind a zsidók, mind pedig a Teremtő iránti feltétel nélküli szeretetével.

Egy szerető kapcsolatban előadódhatnak olyan pillanatok, amikor az egyik fél fel akarja adni. Ámde a másik azt mondja: „Nem adhatjuk fel, meg kell próbálnunk újra!” A szeretetnek komoly próbákat kell kiállni ezekben az időszakokban. És sok esetben nem állja ki a próbát. A valódi szeretetre azonban mindig fény derül, amikor az egyik fél azt mondja a másiknak: „Irántad érzett szeretetem feltétel nélküli; mindegy, hogy mit teszel. Még ha elhagysz is, én, amíg élek, ott leszek, hogy támaszkodhass rám.”

Legtöbben nem szeretnénk az elhagyott fél lenni. Ami azt illeti, mindent megpróbálunk, hogy mi legyünk azok, akik elsőként lépnek ki a kapcsolatból – hogy azok legyünk, akik elutasítanak, és ne azok, akiket elutasítanak.

Még ha végül mi vagyunk is azok, akit elhagynak, hányunknak volt ereje és bátorsága azt mondani, szembenézvén az elutasítással, hogy „Én ennek ellenére szeretlek!”

Mózes azonban azt mondta Istennek: „Nem fogadom el, hogy azt mondod, már késő és a zsidó nép nem nyerhet bocsánatot! Addig maradok itt, amíg meg nem enyhülsz irántuk. Tudom, hogy valójában szereted őket és ők is szeretnek Téged.” És Mózes diadalmaskodott.

A Ros Hásáná előtti utolsó napokban bűneink bocsánata fejében bizonyítanunk kell Isten előtt, hogy ezzel a fajta tántoríthatatlan szeretettel szeretjük Őt és egymást is. Hogy ugyanúgy megbocsátunk egymásnak, ahogyan reményeink szerint Ő fog megbocsátani nekünk, hogy olyan könyörületesek vagyunk egymás iránt, amilyen könyörületet Tőle várunk el irányunkban. Ez a siker legbiztosabb garanciája.

 

Kérdezd meg önmagad: Tudod-e bizonyítani, hogy már szerettél másokat feltételek nélkül – hogy szeretted Istent feltételek nélkül?

 

Napi feladat:

Tanúsíts feltétel nélküli szeretetet életed valamely szereplője iránt!

Teremtsd újra a teremtés negyedik napját azzal, hogy „fénnyé” válsz, amely megvilágítja és melegséggel árasztja el a többi embert.

 

[p.69]

 

Elul A vigasztalás hava

[zöld négyzetben:]      Elul 28.

A Teremtés-Visszaszámlálás Negyedik Napja

Már csak két nap van hátra Ros Hásánáig. Ma van a tavalyi Áv-val kapcsolatos számvetés napja. Ebben a hónapban van a zsidó naptár legszomorúbb napja: Áv 9-e.

„És mondta Isten: »Legyenek világító testek az égboltozaton, hogy elválasszák a nappalt az éjjeltől és szolgáljanak jelekül és időjelzőkül a napok és az évek számára. És legyenek világítók az égboltozaton, hogy világítsanak a földre!« És úgy lett. És alkotta Isten a két nagy világítót, a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék éjjel, meg a csillagokat. És elhelyezte őket Isten az égboltozaton, hogy világítsanak a földre. És hogy uralkodjanak nappal és éjjel és hogy elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. És lett este és lett reggel: negyedik nap.” (1Mózes 1:14-19.)

A Vigasztalás Hét Hetének ebben a hetedik és egyben utolsó hetében az emberek így felelnek Isten vigasztaló szavaira: „Nagy örömöm telik az Örökkévalóban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett…” (Ézsaiás 61:10)

„Nem hallgathatok Cion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya. Látni fogják igazságodat a népek, dicsőségedet az összes királyok… Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel!… Hírül adta az ÚR a föld széléig: Mondjátok meg Cion leányának: Jön már Szabadítód… Szent népnek nevezik őket, az ÚR megváltottainak, téged pedig sokat látogatott városnak hívnak, nem leszel elhagyatott!” (Ézsaiás 62. fejezet)

„Ezért szabadította ki őket minden nyomorúságukból. Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva.” (Ézsaiás 63:9)

Elul e negyedik és egyben utolsó (valamint a Vigasztalás Hét Hetének utolsó) hetében a Málchut („korlátlan uralom”) sugárzik, s mi közben készülünk, hogy Ros Hásáná napján helyreállítsuk a málchutot.

 

Tények

Elul utolsó szombatján – a Ros Hásánát közvetlenül megelőző szombaton – mindig a Necávim[101] hetiszakaszt olvassuk a Tórából. Ennek gyakorlati oka az, hogy elválasszuk valamivel az előző hetiszakasz átkait a Ros Hásánától.[102] A Bál Sém Tov azt mondja[103], hogy ezen a szombaton (szemben az év többi hónapjával) nem áldjuk meg az új hónapot, mert Maga Isten áldja meg azt, és ez tesz képessé minket a többi tizenegy hónap megáldására.[104]

És Isten áldása az e heti tórai hetiszakasz nyitó verséből áll: „Itt álltok a mai napon ti mindnyájan…” A „mai napon” Ros Hásánára, az Ítélkezés napjára utal… Moccanatlanul és egyenes háttal állsz ezen a napon; [azaz kedvezően ítéltetsz meg – i.e., you are judged favorably]. Ez Isten áldása a szombaton, amikor megáldjuk a „hetedik hónapot”, (egy olyan hónapot), amely telítve van és eltelít mindnyájunkat minden jóval az egész elkövetkező esztendőben.

 

[p.70]

 

Az egyenlegbe hozott főkönyv

Egy chászid rebbe egy alkalommal elküldte a tanítványait, hogy a Ros Hásánára való felkészülésük részeként figyeljék meg a helyi fogadóst.

A tanítványok annak rendje és módja szerint ki is vettek egy szobát a fogadóban, de az első napon semmi különösebb dolgot nem figyeltek meg. Elmentek hát lefeküdni, ám éjfélkor felriasztotta őket egy hangosan imádkozó hang.

Lábujjhegyen kilopakodtak a szobájukból és rátaláltak a nagy buzgalommal zsoltárokat szavaló fogadósra. Amikor a férfi befejezte a zsoltármondást, kinyitott egy fiókos szekrényt és abból elővett két nagy főkönyvet.

Kinyitotta az egyiket és elkezdte felolvasni belőle az elmúlt évben elkövetett bűneit: megvallotta, hogy érzéketlen volt a felesége iránt; hogy nem teljesítette a közösséggel szembeni összes kötelezettségét; hogy nem tanult eleget Tórát; hogy egy alkalommal elkésett az imáról, stb.

Aztán kinyitotta a második főkönyvet, és így szólt Istenhez: „Ezek voltak az én hibáim, most viszont lássuk csak, Te mit nem tettél meg… Kértem tőled erre az évre egy kicsinykével több jövedelmet, és te nem adtad meg nekem. A feleségem még mindig beteg. A gyermekeimnek új cipőre lenne szükségük…”

Végül pedig így fejezte be: „Nézd, én nem teljesítettem az én kötelezettségeimet, te pedig nem teljesítetted a Te kötelezettségeidet. Vegyük úgy, hogy kvittek vagyunk. Én lezárom az én könyvemet, Te lezárod a Te könyvedet, és tiszta lappal indítjuk az új évet.”

Ebből a történetből az a tanulság, hogy a köztünk és Isten között fennálló kapcsolat egy afféle partneri viszony. Amikor Isten az embert a Maga képére megteremtette, belénk helyezett valamit az Ő isteni mivoltából. Szövetség jött létre Közte és köztünk a világ tökéletesebbé tételére.

Olyan ez, mintha Ő egy céget alapított volna, és így szólt volna hozzánk: „Én vagyok a befektető, de ti álltok a pult mögött.”

Az üzleti partnerek elszámolással tartoznak egymásnak. Elul havában elővesszük a főkönyveinket és megbizonyosodunk arról, hogy a kimutatásaink rendben vannak-e. Ros Hásáná az elszámolás napja. Isten ellenőrzi a számlakönyveket, hogy lássa, miképpen sáfárkodtunk ránk bízott befektetéseivel.

Amikor ezt teszi, Isten nem tökéletességet vár el tőlünk. Nem azért teremtett tökéletlen emberi lényeket, hogy azután számon kérje tőlünk: „Miért nem voltatok tökéletesek?” Ő csupán annyit kérdez: „Miért nem vagy annyi, amennyi lehetnél?” Ez azonban így is elég kemény kérdés, és ma este minden egyes embernek tudnia kell, mit válaszoljon erre a kérdésre.

 

[p.71]

 

Elul A vigasztalás hava

[zöld négyzetben:]      Elul 29.

A Teremtés-Visszaszámlálás Ötödik Napja

Már csak egy nap van hátra Ros Hásánáig. Tekints végig a most befejezendő Elul hónapon! Kiaknáztad-e a maga teljességében azt az óriási energiát, amelyet ez a rendkívüli hónap rejt magában – a szeretet és a könyörület energiáját, a számvetés és a felkészülés energiáját?

„És mondta Isten: »Nyüzsögjenek a vizek élő lények sokaságától és röpködjenek a madarak a föld fölött, az égboltozat színén.« És teremtette Isten a nagy tengeri szörnyetegeket és mind a mozgó élő lényt, melyekkel nyüzsögtek a vizek, a maguk faja szerint és minden szárnyas madarat a maga faja szerint. És látta Isten, hogy jó. Ekkor megáldotta őket Isten, mondván: »Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek meg a vizeket a tengerekben, a madarak pedig sokasodjanak a földön.« És lett este és lett reggel: ötödik nap.” (1Mózes 1:20-23.)

 

Események

5549 (1789) – A harmadik Chabad Rebbe, a „Cemách Cedek” néven emlegetett Rabbi Menachem Mendel Schneersohn (1789-1866) születésnapja.[105]

 

Törvények és szokások

Szlichot-ot mondanak a reggeli ima előtt.

A sófárt ma nem fújják meg, hogy ezzel elválasszák egymástól az Elul havi sófárfújásokat (ami egy „szokás”) a Ros Hásáná-i sófárfújásoktól (ami bibliai parancsolat).[106]

A reggeli istentiszteletet követően elvégezzük a Hátárát Nedárim-ot, azaz a fogadalmak feloldását.[107]

Szokás ezen a napon kilátogatni a temetőbe és imádkozni az igazak sírjainál.[108]

„Erev Ros Hásánákor ajándékot szoktam küldeni a szegényeknek.”[109]

 

Tények

Mielőtt beköszöntene a Ros Hásáná – amikor felépül a [női/nőnemű – feminine] málchut („királyság”) – egyes nagy Rebbék odajárulnak Rebecenjeikhez, hogy megáldják őket, és tőlük is áldást kérjenek magukra.

 

[p.72]

 

Amint Ros Hásánát közvetlen megelőzően lemegy a nap, a világegyetem az eszméletlenség állapotába kerül.

Elszenderedik a létezés egésze, mindenre rátelepszik a kozmikus csend és mozdulatlanság, és a létezők rettegve várják, megújításra kerül az előző évi szerződés.

 

[p.73]

 

[kinyúlás / megérkezés / elérés – reaching]

 

kezdés

 

TISRÉ

 

visszatérés

 

[egyesítés / egyesülés – uniting]

 

[p.74]

 

Bevezetés

AZ ÉV KEZDETE

 

Tisré hónapja – amely a zsidó újév elejét jelöli – a legmeghatározóbb az összes hónap közül. Hihetetlen energiája hatást gyakorol életünkre, és nem csak a hónap 30 napja, de az egész vele kezdődő év során.

Tisré az a hónap, amelyben Isten megteremtette az első emberpárt, Ádámot és Évát. Ebben a hónapban születtek az ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob. Ez az a hónap, amelyben Isten megemlékezett a meddő asszonyokról – Sáráról, Ráhelről és Chánáról –, és megnyitotta méhüket. Ebben a hónapban szabadult ki József a börtönből.[110] Röviden, a Bibliában olvasható legjelentősebb események közül sok éppen ebben a hónapban történt meg illetve ment végbe.

Ennek az egyedülálló hónapnak már a neve is utal a zsidó naptárban betöltött kulcsszerepére. A Tisré a „kezdet” jelentésű résit[111] szó betűinek felcseréléséből is megkapható, amely szó viszont a „fő/fej” jelentésű ros gyökből lett képezve. (S valóban, Tisré legelső napja Ros Hásáná, amely szó szerint azt jelenti „az év feje”.)

A fej a kezdete/teteje a testnek, de a funkciója jóval több ennél. A fej, amely az agyat tartalmazza, irányítja a központi idegrendszert és ezen keresztül a test összes működését és mozgását.

Ha az idő olyan, mint egy test, akkor a Tisré, mint ennek a testnek a feje, uralja és vitalizálja a teljes őt követő időciklust. Mindaz, amit ebben a hónapban élünk át a nagyünnepi időszakban – Ros Hásáná, Jom Kipur, Szukot, Smini Áceret, és Szimchát Torá ünnepein – energiát és erőt ad nekünk a következő tizenegy hónapra. A hangulat és a környezet, amelyben egyszerre találjuk magunkat, a nagy elhatározások, amelyeket ebben az időszakban teszünk, kozmikus és személyes hatást gyakorolnak az év minden napjára.

 

KOZMIKUS IDEGRENDSZER

 

Tisré egész hónapja és benne az összes ünnep a fő energiaközpontok – a kozmikus idegrendszer –, amelyek az egész évet uralják és irányítják.[112]

Ros Hásáná áthat minket azzal az egész évre kiható képességgel, hogy elfogadjuk isteni hivatásunkat és kapcsolatot teremtsünk vele. Erőt ad ahhoz, hogy megújítsuk életünket, és az év minden egyes napján újra kapcsolatba kerüljünk élet-küldetésünkkel.

Jom Kipur a szentség és a t’suvá (az Istenhez való bűnbánattal teli visszatérés azt követően, hogy elkövettünk egy bűnt) forrása az egész elkövetkező évben.

Szukot egész évben az öröm forrása.

Mindebből következően a Tisré hónap minden egyes napján tanúsított viselkedésünk kihat életünk minden egyes napjára az e hónapot követő tizenegy hónapban! Ezért olyan fontos tehát, hogy valóban kiaknázzuk a magunk számára ezeket a napokat és ne tékozoljuk el őket.

Tisré tele van ünnepekkel[113], amiképpen a fejnek is jóval több funkciója van, mint bármely más testrésznek.[114]

A test működéseinek és mozgásainak irányításán túl a fej uralja az érzékeléseket is (látás, hallás, ízlelés, szaglás és tapintás), valamint legfőbb kifejezőeszközünket (beszéd) –, amelyeknek mindegyikét a fej szervei (szemek, fülek, száj, orr) működtetik. Viszonylagos értelemben aránytalannak tetszik, hogy a fejnek ilyen sok jutott. És ugyanilyen értelemben az is aránytalannak tetszik, hogy a Tisré ilyen gazdag legyen ünnepekben.

Ám ha tekintetbe vesszük, hogy a zsidó felfogás úgy tekint egy emberi lényre mint a világ kicsinyített mására, és hogy mindennek, ami egy emberben létezik megvan a maga megfelelője térben és időben, akkor láthatjuk, hogy ami igaz az emberi fejjel kapcsolatban, annak igaznak kell lenni az év fejével kapcsolatban is.

Mivel tele van ünnepekkel, a Tisré generálja azt az óriási mennyiségű spirituális energiát, amely szükséges az általa felavatott világ tökéletesítésének munkájához.

A teremtés első öt napjában (amelyekről szóltunk Elul utolsó napjaiban) Isten egy mozdulatlan világot teremtett, majd a hatodik napon – Tisré első napján – megteremtette az embert, hogy teljessé tegye a munkát, amelyet elkezdett, és a világot egy értelemmel és magasabb rendeltetéssel bíró, dinamikus univerzummá változtassa.

Ily módon tehát Tisré egy olyan hónap, amely elindítja és vitalizálja a tikun munkáját – a legtökéletesebb alkalmat nyújtja alapvető pszicho-spirituális struktúránk helyrehozatalához, újrarendezéséhez és újjáépítéséhez, mind személyes, mind pedig kozmikus szinten.

És mivel az ember a világ kicsinyített mása, ezért minden egyes emberben bennefoglaltatik az egész világ. Amikor helyrehozzuk magunkat, azzal a világot hozzuk helyre.

 

Magas a tét:

Az, ahogyan Tisré-ben viselkedünk, meghatározza sorsunkat az előttünk álló évben. Ez különös intenzitással van jelen tudatunkban a Félelmetes Napokban, amikor – egy teljes havi felkészülést követően a „Királlyal a mezőn” – végre belépünk a „palotába”.

 

[p.77]

 

emlékezés

 

újjáépítés

ROS HÁSÁNÁ

 

[p.78]

 

Bevezetés

ROS HÁSÁNÁ JELENTÉSE

 

Ros Hásáná egyszerű, szó szerinti jelentése „az év feje”, amely találó név egy olyan nap számára, amellyel kezdetét veszi a zsidó újév. Ámde eme egyszerű jelentés meghazudtolja ennek a nagyszerű kétnapos ünnepnek jóval mélyebb értelmű tartalmát:

– Ez az az ünnep, amikor a világ születésnapját ünnepeljük[115] – a nap, amelyen megszületett az emberiség.[116] Pompás lakomákat rendezünk, melyeknek keretében mézbe mártott almát eszünk, hogy egy édes új évünk legyen.

– Ez az az ünnep, amikor a föld megremeg, amikor belefújunk a sófárba, amelynek szívbe markoló hangjai egész testünkön végigvibrálnak. A sófár hangja arra figyelmeztet bennünket, hogy ez az az a nap, amikor Isten ítéletet ül fölöttünk.

– Ez az az ünnep, amikor azt az egyhavi időszakot követően, amikor „kint volt a mezőn”, a Király visszatér palotájába és mi odajárulunk elé, hogy hódolattal adózzunk Neki és újfent elismerjük Őt királyunknak.

– Ez az az ünnep, amikor arra kérjük Istent, hogy az Élet Könyvébe vésse be a nevünket.

– Ez az az ünnep, amikor neveltetésüktől és hovatartozásuktól függetlenül úgy érzik az emberek, hogy el kell menniük egy zsinagógába, bármilyen zsinagógába, hogy teljesítsenek valamiféle kötelességet, noha még azt illetően sem bizonyosak, hogy mi is lehet az.

De sokan vannak, akik, miután megérkeztek a zsinagógába, hamarosan elvesznek a több száz oldalnyi imaszövegben, amely tempós héber nyelven folyik, olyan nyelven, amelyet sokan nem értenek eléggé ahhoz, hogy valóban átélhessék a szavak jelentését.

Ha Ros Hásáná napján magad is így érzel, akkor az a lényeg, hogy ne csüggedj el. Nyilvánvalóan jó dolog, ha az ember képes követni a kántort és együtt imádkozni a gyülekezettel. De még ha képes vagy is erre, azt fogod tapasztalni, hogy vannak hosszabb rövidebb intervallumok, amikor a kántor elhallgat, és te egymagad maradsz Isten előtt. És végeredményben ez az, ami számít.

Ros Hásáná az a nap, amikor Isten megítél téged, és csakis te tudhatod – nem a kántor, nem a rabbi vagy akárki más –, mit felelj Neki.

 

[p.79]

 

ÍTÉLETNAP

 

Ros Hásánát az „Ítélkezés Napjának” is nevezik.[117] De pontosan mit is jelent ez? Sokan hiszik azt, hogy ez azt jelenti, reszketnünk kell Isten előtt. Ha vétkeztünk (márpedig melyikőnk nem?), méltán számíthatunk Isten haragjára és büntetésére.

Ám ez a fajta gondolkodásmód valójában egy vallási torzítás. Fenntartása annak a negatív sztereotípiának, miszerint Isten „haragos” és „bosszúszomjas”, és dühödt elszántság fűti, hogy „leszámoljon velünk”.

Igen, Ros Hásáná valóban az ítélkezés napja, de nem annak a fajta ítélkezésnek a napja, amilyet mi képzelünk el. A legnagyobb sértés – és nem több, mint antropomorfisztikus projekció, amelyet mi, emberek vetítünk Istenre – azt gondolni, hogy Isten úgy ítélkezik felettünk, mint mi, emberek, egymás felett.

Ahelyett, hogy az ítélkezésről alkotott saját elképzeléseinket vetítenénk Istenre, azt kellene inkább felderítenünk, miképpen ítélkezik felettünk Isten. Sőt, tulajdonképpen talán jobb, ha úgy kérdezünk: „Megítél-e minket Isten egyáltalán?”

Isten egy halandó és tökéletlen emberekből álló világegyetemet teremtett. Lehetséges, hogy most azt követeli meg tőlünk, hogy tudjuk, miért nem vagyunk tökéletesek? Nyilvánvaló, hogy ilyesmiről nem lehet szó.

Az igazság az, hogy az Isten és közöttünk fennálló kapcsolat egy afféle üzlettársi viszony. Márpedig az üzleti partnerek számadásra kötelezhetőek egymással szemben. Elul havában számvetést készítünk. Ros Hásáná napján pedig elszámolunk. Isten ellenőrzi a naplófőkönyveket, hogy lássa, hogyan bántunk mindazzal, amit belénk fektetett.

Ez a valódi jelentése és értelme az isteni ítélkezésnek.

Így aztán Ros Hásáná tulajdonképpen az együttérzés, a könyörület napja – ünnep és alkalom az örömre. Ezen a napon Isten alkalmat ad nekünk arra, hogy szembenézzünk Vele és számot adjunk arról, mennyit haladtunk előre azzal az isteni küldetéssel, amellyel Ő bízott meg minket. És lehetőség adatik nekünk arra, hogy megújítsuk Istennel kötött „szerződésünket”.[118]

Még ha kellemetlenül érezzük is magunkat amiatt, hogy milyen keveset értünk el, nincs miért félnünk. Isten ítélete bölcsességgel és irgalommal teli. Ő nem a tökéletességet keresi bennünk. Tudja Ő jól, hogy tökéletlen emberi lényeket teremtett. Nem azt kérdezi: „Miért nem voltál tökéletes?”, csupán azt, hogy: „Miért nem vagy annyi, amennyi lehetnél?”

A Ros Hásáná-i ítélet ily módon valóban nagy ajándék: Isten bizalmat szavaz nekünk, hogy képesek vagyunk kiaknázni és egyszer majd ki is aknázzuk a bennünk rejlő óriási lehetőségeket.

Ros Hásáná napján legfőképpen ezt kell szem előtt tartanunk, amikor az imában megnyitjuk szívünket Isten előtt.

Az összes fő Ros Hásáná-i imával kapcsolatban részletes magyarázat található ennek a könyvnek a végén. Lásd az IMÁK részt.

 

[p.80]

 

Erev Ros Hásáná

 

Az Emlékezés Napja

Amikor ma este, nem sokkal napnyugta előtt, fogadjuk a Ros Hásánát, gyertyát gyújtunk és áldást mondunk:

„Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy meggyújtsuk az Emlékezés Napjának lángját.”

Ros Hásáná azért az „Emlékezés Napja”, mert ez egy olyan nap, amikor Isten átnézi az elmúlt évi főkönyveinket, és emlékezetébe idézi, miért is küldött minket a földre. Mivel azonban Istent nem szükséges bármire is emlékeztetni, ez jóval többet jelent. Ez gyakorlatilag az a nap, amikor arra kérjük Istent: „Kérlek, emlékezz meg rólam, és ennek révén emlékeztess földi küldetésemre, hogy sose feledkezzem meg róla.”

Amikor megérkezünk a zsinagógába, elmondjuk a hétköznapi délutáni imát, a minchá-t, közvetlenül azt megelőzően, hogy a Ros Hásáná hivatalosan elkezdődik. Miközben a délutáni imát mondjuk, egy nagyon különleges dolog történik. A zsidó misztikusok szerint, amint Ros Hásánát közvetlen megelőzően lemegy a nap, a világegyetem az eszméletlenség állapotába kerül. Elszenderedik a létezés egésze, mindenre rátelepszik a kozmikus csend és mozdulatlanság, és a létezők rettegve várják, megújításra kerül az előző évi szerződés.

Aztán ahogy elkezdődik a Ros Hásáná, megkezdődik a felébredés. Lassan indul be a ez a folyamat és a teljes felébredés másnap délelőtt, a sófár néven ismert kosszarv megfújásakor következik be.[119]

A sófár olyan, akár egy „ébresztőóra”, amely felébreszt bennünket és az egész világegyetemet ebből a kozmikus álomból. Szükségünk volt erre az alvásra, hogy felfrissülve ébredhessünk fel; ebben rejlik megújulásunk titka. Nagyon hasonlít ez ahhoz, mint amikor kilégzünk, hogy aztán belélegezhessünk. És ami azt illeti, pontosan ez történik Ros Hásánákor. Ahogy véget ér az év, először egy kozmikus kilégzést, majd a friss levegő kozmikus belégzését éljük meg.

Amikor elkezdődik a Ros Hásáná, vegyél egy mély levegőt! Most már készen állsz, hogy elmondd a fő Ros Hásáná-i imának azokat az egyedülálló szavait, amelyek arra kérik Istent, hogy emlékezzen meg arról, miért küldött minket erre a földre és arra, hogy itteni küldetésünk még nem ért véget:

„Emlékezz ránk, hogy éljünk, életet kedvelő Király, s jegyezz be bennünket az Élet Könyvébe a Magad kedvéért, élő Isten!”

 

[p.81]

 

Erev Ros Hásáná

[fehér négyzetben:]    Elul 29.

Erev Ros Hásáná

 

„Van-e másik olyan nagy nép, amely ilyen közel tudhatja magához Istent? Van-e olyan nép, amely hasonló lenne ehhez a néphez, amely ismeri Isten »személyiségét«? A világon az a szokás, hogy amikor az ember a bíróság előtt áll, nem tudja, mi lesz az ítélet. A zsidó nép azonban ebben is más. Ők fehérbe öltöznek, fehér gyolcsokba burkolják magukat, esznek-isznak és ünnepelnek Ros Hásáná napján, mert tudják, hogy Isten megsegíti őket, ártatlannak találja őket, és eltöröl minden negatív végzést.”[120]

 

Törvények és szokások

Napnyugta előtt gyújtsd meg az ünnepi gyertyákat és mondj el két áldást: 1) „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy meggyújtsuk az Emlékezés Napjának lángját.” (Amikor Ros Hásáná szombatra esik, mondd ezt: „hogy meggyújtsuk a Szombat és az Emlékezés Napjának lángját.”) 2) Sehechejánu: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki életben tartott, megőrzött bennünket, s engedte megérnünk ezt a mai napot!”

Esti ima – lásd az IMÁK részt.

Az esti imát követően szokás így üdvözölni egymást: Lesáná tová tikátév vetéchátém, „Légy jó évre beírva és bepecsételve!”

Hazatérvén a zsinagógából különleges Ros Hásáná-i Kidus-t csinálunk, amely ezekkel a szavakkal végződik: „Áldott vagy Te, Örökkévaló, az egész Világ Ura, aki megszenteli Izraelt és az Emlékezés napját!”

Majd ezt egy Sehechejánu követi. (Szombaton a megszokott Kidus-t mondjuk azzal a kiegészítéssel, hogy „az Emlékezés mai Napját, a kürtharsanás emlékezetének napját”, valamint elmondjuk a fentebbi különleges áldásokat.)

A Kidus-t kézmosás követi és az áldás (Hámoci) a mézbe mártott chálá-ra. Ezután elfogyasztjuk az ünnepi Ros Hásáná-i lakomát, amely egy mézbe mártott almadarabbal kezdődik, valamint más olyan ételekkel, amelyekkel egy édes évet kívánunk megidézni a magunk számára. Az alma elfogyasztása előtt elmondjuk a gyümölcsre mondandó áldást, majd ezt mondjuk: „Legyen az az akaratod, Örök Istenünk, őseink Istene, hogy édes új év legyen osztályrészünk!”

Az étkezés utáni áldásban[121] a Ros Hásánára tekintettel a jáále vejávo kiegészítést mondjuk el.

 

Tények

Miért eszünk mézbe mártott almát[122]?

1. A kozmikus almáskertre (a „szent almák mezejére”) utal, a málchut („királyság”) azon szintjére, amely Ros Hásáná napján épül újjá.[123]
2. Az alma egy nagyon magas spirituális szintet jelenít meg, amely Ros Hásáná napján fogan és Szukot végén mutatkozik meg.[124]
3. Az alma körformát mutat, amely az örökkévalóság szimbóluma. Azzal, hogy mézbe mártjuk az almát, egyfajta édes örökkévalóságot teremtünk.

 

[p.82]

 

Ros Hásáná

 

A nap, amelyen a világ megremeg,

A nap, amelyen a világ megszületik

A Ros Hásáná-i imádság, hájom hárát olám, két jelentése velősen fejezi ki a nap lényegét: „Ma megremeg a világ; Ma megszületik a világ.”

Legintenzívebben akkor érezzük ezt az üzenetet, amikor megfújják a sófárt. Annak a napnak az évfordulóján, amikor az első isteni lelket birtokló ember megteremtetett, megfújjuk a sófárt, amelynek hangjából kihallik annak a léleknek – a mi lelkünknek a kiáltása.

Ezen a napon Isten az élet lelkét lehelte bele az emberbe. Most pedig minden [Ros Hásáná-i ember – Rosh Hashana man] a maga leheletét – amelyet Isten lehelt belé – fújja egy kos szarván keresztül, hogy hallja, amint a lelke visszhangot ver.

A kos, a hím juh (az állat, amelyet Ábrahám áldozott fel a fia, Izsák helyett) a legszelídebb és legártatlanabb Isten teremtményei közül, amelyet nem szennyezett be más állatok agresszív természete. A kos emlékeztet minket arra, hogy a lelkünk lényünknek az a része, amely szelíd és ártatlan, és amelyet nem szennyezett be az az agresszív és manipulatív világ, amelyben élünk. A kosszarv a legegyszerűbb hangszer – nincs sem faragva, sem öntve, sem kifeszítve, mint más hangszerek, amelyek az emberi találékonyságról tanúskodnak –, és olyan sajgó, visszhangzó és éles kiáltást hallat, amely a leginkább hasonlít a lélek tiszta hangjához.

Az imádság, amelyet a sófár megfúvását megelőzően mondunk el, újabb részleteket árul el a sófár titkáról: „Szorult helyzetemben az Örökkévalóhoz fordultam, meghallgatott az Örökkévaló, és kiszabadított.”

Az élet kényszerei és kihívásai, amelyek „szorult helyzeteket” – nehéz, fájdalmas, frusztráló és szomorú helyzeteket – eredményeznek, arra szolgálnak, hogy valami olyasmiért kényszerüljünk Istenhez kiáltani, ami meghaladja a közönséges, anyagi valóságot.

Az imádság biztosít minket afelől, hogy amikor „szorult helyzetünkből” Őhozzá kiáltunk, a válasz Isten legtágabb nagylelkűségéből áramlik majd hozzánk. Ami azt illeti, a sófár alakja – az egyik végén keskeny, a másikon széles – éppen ezt a tapasztalatot tükrözi.

A legtisztább kiáltás, amely életünk szorongattatásai közül előtör, eléri a mennyek legtisztább helyét, és megnyitja az áldások csatornáját.

 

[p.83]

 

Ros Hásáná

[fehér négyzetben:]    Tisré 1.

Ros Hásáná első napja

A T’suvá tíz napjának első napja. Ebben a tíz napban újra felépítjük a málchut-ot (a királyságot) annak mind a Tíz Szefirá-jában – ez az isteni energia tíz csatornája, amely áthatja a létezés minden formáját.[125]

A Ramak szerint ez a nap a málchut-nak (a királyságnak) felel meg.[126]

Az Ári szerint ez a nap a keter-nek (a koronának) felel meg.

„Minden évben egy új és megújult fény száll alá és sugárzik, olyan, amely eddig még sosem világított. Ugyanis Ros Hásáná előestéjén „amikor a hold rejtve van”, minden év fénye visszahúzódik az Éjn Szof lényegében található forrásába. Ezt követően a sófár hangja és az imák egy új és magasabb rendű fényt csalnak elő… egy új és finomabb fényt, amely az idők kezdete óta sosem világított. E fény manifesztációja mindazonáltal függ az alanti világban élők cselekedeteitől és a T’suvá Tíz Napjában tanúsított érdemeiktől és vezeklésüktől.”

(Tánjá, Igeret Hákódes, 14. fej.)

 

Események

1. e. 3760 – Az első emberpár, Ádám és Éva megteremtése.[127] Ugyanezen a napon Ádám és Éva elköveti az első bűnt azzal, hogy eszik a „Tudás Fájának” gyümölcséből. Ekkor az Örökkévaló ítélkezik felettük és kitiltja őket Édenből. Még ugyanezen napon megbánják bűnüket és bűnbocsánatot nyernek.

 

2084 (i. e. 1677) – Ákédát Jichák: Ábrahám legfőbb hitpróbája, fiának, Izsáknak a megkötözése. Még ugyanezen napon, amikor ennek az eseménynek a híre eljut Izsák anyjához, Sárához, az asszony, életének 127-ik évében, eltávozik az élők sorából.

 

5683 (1923) – Annak a Daf Jomi elnevezésű napi rendszerességű Talmud-tanulásnak a kezdete (az ember naponta áttanulmányoz egy lapot, s ily módon 7 év alatt a teljes Talmudot végigveszi), amelyet a lublini Rabbi Meir Shapiro kezdeményezett.

 

Törvények és szokások

Ros Hásáná-i reggeli és különleges Muszáf imádságok, tórai olvasmányok és sófárfújás (kivéve szombaton) – lásd az IMÁK-nál.

Az imádkozást követően hazamegyünk ebédelni, és egy különleges Kidus-t csinálunk, amelyet a következő bibliai verssel vezetünk be: Tiku báchódes sófár, b’kesze l’jom chágénu. Ki chok l’Jiszráel hu, mispát l’Eloké Jáákov (Zsoltárok könyve 81:4-5). (Szombaton adjuk hozzá a szombati utalásokat.)

A Minchá istentiszteletet követően elvégezzük a Táslich szertartást – lásd az IMÁK részt.

Ma este, Ros Hásáná második napjának előestéjén, még napnyugta előtt, gyújtsuk meg a gyertyákat, egy már korábban is égő lángról juttatva át a tüzet a kanócokra. Amikor Ros Hásáná szombatra esik, a gyertyagyújtást napszállta után kell elvégezni.

Az esti istentisztelet és a Kidus: ugyanaz, mint az előző este.

Felveszünk egy új ruhát és/vagy egy új (azaz ebben a szezonban még nem fogyasztott) gyümölcsöt helyezünk az ünnepi asztalra és fogyasztunk el a Kidus-t követően, hogy elmondhassuk rá a Sehechejánu áldást.[128] (Amikor Ros Hásáná második napjának előestéje a szombat kimenetelére esik, a Kidus-t egy különleges hávdálá imával egészítjük ki.[129])

 

[p.84]

 

Ros Hásáná

 

A koronázás napja

A Ros Hásáná mint az a nap, amelyen Istent a Világegyetem királyává „koronázzuk”, talán az egyik legfurcsább és legnehezebben elfogadható elképzelés azok számára, akik közülünk modern és demokratikus társadalmak állampolgáraiként nőttek fel. Számukra, számunkra, a királyok legrosszabb esetben korrupt despoták, de legjobb esetben is csupán mesefigurák.

Ez az idea mégis alapvető fontossággal bír a Ros Hásáná megtartásában, ugyanis a judaizmus nyelvezetében a „király” az abszolút autoritás, az abszolút hatalom metaforája. Ros Hásáná napján elfogadjuk magunk fölött Istent mint az egyetlen és kizárólagos abszolút hatalom gyakorlóját, aki életünk minden aspektusát szabályozza, és alávetjük magunkat az Ő ítéletének, amely hitünk szerint könyörületes lesz, mivel a mi Királyunk egyben a mi Atyánk is.

Amikor elfogadjuk magunk fölött Isten abszolút hatalmát, ez nem jelenti azt, hogy lemondunk saját individualitásunkról. Épp ellenkezőleg, ezzel kifejezetten megtámogatjuk azt. Amikor elismerjük Istent királyunkként, akkor ezzel egyben felismerjük a bennünk rejlő nemességet – az isteni képmásra való teremtetés méltóságát és magasztosságát.

Ez az idea féktelen örömmel tölt el bennünket, és rámutat a Ros Hásáná paradoxonjára, ugyanis Ros Hásáná az a nap, amikor odaállunk a Legfőbb Király elé és reszketve vesszük magunkra „Uralmának terhét”, de ez egyben egy ünnepnap is, amelyet lakomázás és vidám ujjongás közepette ülünk meg.[130]

Ilyen természetű egy koronázás: olyan esemény, amelyben felindultság és öröm, megilletődöttség és ünneplés keveredik egymással. A valódi királyság ugyanis – ellentétben a puszta uralkodással – a nép uralkodójának való akaratlagos behódolásában gyökerezik. Így aztán egy király megkoronázásakor a nép tiszteletet és megilletődöttséget tanúsít, amellyel kifejezi a királynak való alávetettségét és egyben örömét is, amely biztosíték arra, hogy meghódolása olyasvalami, amelyet teljes szívéből akar.

Ros Hásáná örömét és ünneplését [v’gilu b’roadah]-nak „reszketésbe burkolt ünneplésnek” nevezik.

Amikor odaállunk a király elé, olyan öröm feszít minket belülről, hogy legszívesebben táncra perdülnénk, de ezt mégsem tehetjük a király iránti tiszteletből. Ezért örömünknek egy megfelelőbb kifejezést kell találnunk. Csak miután elhagytuk a palotát (Szukotkor), kezdhetünk féktelenül, tombolva ünnepelni.

 

[p.85]

 

Ros Hásáná

[fehér négyzetben:]    Tisré 2.

Ros Hásáná második napja

A T’suvá tíz napjának második napja.

A Ramak szerint ez a nap a jeszod-nak (kötés vagy alapzat) felel meg.

Az Ári szerint ez a nap a chochmá-nak (bölcsesség) felel meg.

„Tudja meg minden teremtmény, hogy Te hoztad létre, értse meg minden teremtmény, hogy Te teremtetted őt!” (Ros Hásáná-i ima)

„Ezen a napon dől el a nemzetek sorsa: kit sújt háború és kire köszönt béke… Ki ne idéztetne meg ezen a napon? Hisz minden élő, teremtett lényre megemlékezel – számba veszed tetteit és feladatait, cselekedeteit és lépéseit, gondolatait, mesterkedéseit és indítékait.” (Ros Hásáná-i Zichronot ima)

 

Törvények és szokások

A reggeli és a Muszáf ima – néhány variációt kivéve hasonló az első napiéhoz – lásd az IMÁK részt.

 

Sófárfújás – ugyanaz, mint az első napon – lásd az IMÁK részt.

 

Ebéd és Kidus – ugyanaz, mint az első napon.

 

Mincha, délutáni istentisztelet – ugyanaz, mint az első napon.

 

A Máárivot, azaz az esti istentiszteletet és a hávdálá-t követően az ünnep véget ér.

 

Tények

Már aznap, amikor az Örökkévaló megteremtette őket, az első férfi és nő elkövette a történelem első bűnét. Ekkor az Örökkévaló ítéletet mondott felettük és kiűzte őket Édenből, minek következtében az emberiség kitétetett a halál, a fáradságos munka és az erkölcsi zűrzavar keserűségeinek. Ám az ember ezen a napon meg is bánta bűnét, és bocsánatot nyert Istentől. Így vált az emberi tapasztalat részévé a t’suvá koncepciója és lehetősége. Ezt az ítélet- és bűnbánati napot játsszuk újra minden évben Ros Hásáná napján.[131]

Ros Hásáná két napja „egyetlen hosszú napnak” tekintendő.[132] Még Izraelben is megtartják mindkét napot, és akkor is megtartották, amikor még állt a Szentély.[133]

Ros Hásáná második napja a teremtés első szombatjának felel meg. Ez az oka annak, hogy a Sábát szóban ugyanazok a betűk szerepelnek, mint a tásév („visszatérni”) szóban, amelyből a t’suvá szó ered.

Egy a sógorának, Rabbi Gershon Kitovernek írt levelében a Bál Sém Tov a következőket meséli: „Az 5507-ik esztendő Ros Hásánáján »felszárnyalt a lelkem«, olyan mód, amint az számodra is ismeretes… Emelkedtem fölfelé egyik szinttől a másikig mígnem elérkeztem a Mosiách lakhelyéig… És megkérdeztem a Mosiáchot: »Mikor jössz el végre, Mester?« Mire ő ekképp felelt: »Akkor, amikor a tanításaid elterjednek és kinyilatkoztatnak az egész világon, és a te forrásaid felfakadnak az ismeretlenség rejtekéből.«”[134]

 

[p.86]

 

A királyság újjáépítése

Ma kezdődik a Jom Kipur-i visszaszámlálás. Ma a T’suvá Tíz Napjának harmadik napja, így már csak hét nap van hátra a félelmetes napok legfélelmetesebbikéig. Ez talán a legelmélyültebb időszaka a zsidó kalendáriumnak, amikor minden egyes emberbe tíz ember spirituális ereje sűrűsödik össze.

Azért adatik nekünk ekkora erő, mert ebben a tíz napban – miután Istent királyunkká koronáztuk – most az a feladatunk, hogy újjáépítsük az Ő királyságát – mind a „fenti” spirituális királyságban, mind pedig a mi „lenti” világunkban –, amely a Kabala nyelvén Binján HáMálchut-ként ismeretes.

A málchut (azaz „királyság”) a Tíz Szefirot közül a tizedikre utal. A tíz szefira, vagyis szféra az isteni energiának az a tíz csatornája, amelyen keresztül Isten megteremtette a világot, és ez az isteni energia áramlik keresztül a valóság minden aspektusán, így a mi lelkünkön is. Ez azt jelent, hogy ahhoz, hogy újjáépítsük a málchut-ot, újjá kell építenünk saját magunkat is – saját nemességünket, saját méltóságunkat, egész valónknak azt az aspektusát, amely Isten képére teremtetett. Azzal, hogy felépítjük a mi saját málchut-unkat, egyúttal újjáépítjük Isten málchut-ját a világegyetemben.

Amikor riadtnak és bizonytalannak érezzük magunkat tudjuk, hogy málchut-unk újjáépítésre szorul, mert életünk személyes biztonság- vagy bizonytalanság-érzete függ tőle.

Amikor egyes gyerekek olyan nem jól működő családokban nőnek fel, ahol méltóságukat lábbal tiporják, málchut-uk szétmállik. Kimagasló értelmű, érző lelkű felnőttekké cseperedhetnek, de nagy valószínűséggel olyan felnőttek lesznek, akikben nincs meg a bátorság ahhoz, hogy felfüggesszék énjüket, ami pedig a valódi fejlődéshez, valódi növekedéshez elengedhetetlenül szükséges – s mindez azért, mert ezek a felnőttek majd úgy érzik, hogy minden morzsányi méltóságért muszáj megküzdeniük, semmit sem engedhetnek ki az ujjaik közül.

Tehát a málchut újjáépítése lényegében a méltóság, magasztosság és biztonság megalapozását jelenti egy amúgy nagyon bizonytalan világban. És ebben a tíz napban különleges erőt kapunk ennek véghezviteléhez. Ez különben nem olyan nehéz, mint gondolnánk, mert e feladat végrehajtásához mást sem kell tennünk, mint hozzáférkőznünk belsőnknek ahhoz a helyéhez, amely még sosem sérült meg – isteni lelkünk lakhelyéhez.

 

Kérdezd meg önmagad: Általában biztosnak vagy bizonytalannak érzed magad az életben? Olyasvalaki vagy-e, akinek málchut-ját szétmállasztották az élettapasztalatok?

 

Napi feladat:

Írd le énednek azt a részét, amely sosem sérült meg – isteni lelkedet.

Tégy ma valami istenit, olyasvalamit, ami büszkévé tesz és segít felépíteni málchut-odat, méltóságodat.

 

[p.87]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 3.

A T’suvá Tíz Napjának harmadik napja.

Hét nap van hátra Jom Kipurig.

A Ramak szerint ez a nap a hod-nak (alázat vagy ragyogás/kiválóság) felel meg.

Az Ári szerint ez a nap a biná-nak (értelem) felel meg.

„Noha a t’suvá és a könyörgés mindig hatékony, a Ros Hásánától Jom Kipurig tartó tíz napban különösen célravezetők és azonnali elfogadtatásban részesülnek, amint az Írás is mondja: »Akkor keresd az Örökkévalót, amikor jelen van.«”

(Rambam, A t’suvá törvényei 2:6)

 

Események

1. e. 423 – A mai böjtnap Gedáljá ben Áchikámnak a meggyilkolását siratja. Az Első Szentély lerombolását követően egy rövid ideig ő volt Izrael Földjének zsidó kormányzója. Gedáljá meggyilkolása annak az aprócska zsidó közösségnek a végét jelentette, amely a pusztítást követően még megmaradt a Szentföldön. A gyilkosságot követően a zsidók elmenekültek Egyiptomba.

 

Törvények és szokások

Böjtnap: Gedáljá meggyilkolását siratjuk, s ezért napkeltétől napnyugtáig tartózkodunk ételtől és italtól. A reggeli istentisztelet során Szlichot imákat mondunk.

A T’suvá Tíz Napja során (Ros Hásánával kezdődően és Jom Kipurral befejeződően) különleges betoldásokat és kiegészítéseket mondunk napi imáinkban (a 27. zsoltáron kívül, amelyet Ros Chódes Elultól Hosáná Rábáig minden nap elmondunk):

1. 130. zsoltár (a Jistábách után a reggeli imában).[135]
2. Az Ámidá imában rövid kifejezéseket toldunk be az első és az utolsó két áldásba (lásd az IMÁK részt), „a Szent Király”-t a harmadik áldásba, és „az Ítélet Királyá”-t a tizenegyedik áldásba (csak hétköznapokon).

 

[p.88]

 

Visszatérés a tiszta lényeghez

A t’suvá jelentésének korábbi taglalásakor (lásd Elul 18.) a t’suvá két szintjét határoztuk meg – a vezeklést és a visszatérést:

A vezeklés annyit jelent, hogy megbánjuk egy sérelmes tettünket, és bocsánatkéréstől és jóvátételi szándéktól kísérve megfogadjuk, hogy soha többé nem ismételjük meg.

A visszatérés pedig azt jelenti, hogy az ember visszatér lelkéhez, isteni lényegéhez, Istenben található forrásához.

Az első szint – amelyen Elulban kellett volna dolgoznunk – csupán eszköz a második szint eléréséhez, amelyre most, a T’suvá Tíz Napja során összpontosítunk.

Ezekben a különleges napokban azon kell dolgoznunk, hogy visszatérjünk ahhoz a kvintesszenciális énhez, amely valójában vagyunk. A T’suvá (ami szó szerint „visszatérés”-t jelent) azt sejteti, hogy létezik egy olyan részünk, amely mindig egészséges, jó és tiszta, amint azt a reggeli imában is mindig mondjuk: „A lélek, amit adtál nekem, tiszta…” És függetlenül attól, hogy milyen kár vagy sérelem ért minket – én-tudatunkat, személyes méltóságunkat – az életben, függetlenül attól, hogy mi magunk milyen kárt vagy sérelmet okoztunk, mindig van mód visszatérnünk a lélekhez, amely sértetlen, érintetlen és tiszta marad.

A híres 16. századi kabalista, a cfáti Rabbi Moshe Cordevero, vagy ismertebb nevén a Ramak, azt tanácsolja, hogy leginkább úgy sikerülhet visszatérnünk saját tiszta lényegünkhöz, ha a T’suvá Tíz Napja során minden egyes nap elkülönítjük magunkat egy bizonyos időre és azon a Tíz Szefirot-on meditálunk, amelyet ő a „T’suvá Kapui”-nak nevez. Ily módon minden egyes nap egy másik „kapun” léphetünk be, csatlakoztatva lelkünk gyökérzetét egy adott szefirá-hoz, amelyek mindegyike csatornaként szolgál az isteni energia számára, hogy beleömöljék a teremtésbe és persze benne a mi lelkünkbe is.

 

Kérdezd meg önmagad: Mennyire szeretnél csatlakozni éned legtisztább, legszentebb részéhez? Kész vagy-e energiát és időt áldozni arra, hogy ezt lehetővé tedd?

 

Napi feladat:

Tekintsd át a kalendárium lapjain, a T’suvá Tíz Napja mellett felsorolt attribútumokat.

Ma meditálj a necách („kitartás, állhatatosság”) szefirá-ján! Miközben ezt teszed, mérd fel saját kitartásod és ambíciód szintjét! Vajon megfelelő dolgokhoz használod őket?

 

[p.89]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 4.

A T’suvá Tíz Napjának negyedik napja.

Hat nap van hátra Jom Kipurig.

A Ramak szerint ez a nap a necách-nak (kitartás vagy győzelem) felel meg.

Az Ári szerint ez a nap a dáát-nak (tudás) felel meg.

„Az embernek úgy kell tekintenie saját magára és a világra, mint két olyan dologra, amelyek éppen egyensúlyban vannak egy mérleg két serpenyőjében. Az ember egyetlen jócselekedettel kibillentheti a mérleget, megváltást és üdvösséget hozva a maga és az egész világ számára. Ezért a Ros Hásáná és a Jom Kipur közötti napokban, sokkal inkább, mint az év többi napjaiban, szokás fokozni a jótékonykodást valamint a jócselekedetek és a micvá-k gyakorlását.”

(Rambam, A t’suvá törvényei 3:4)

 

Tények

A „mélység” szónak a 130. zsoltár (amelyet ebben az időszakban minden nap elmondunk) első versében – „A mélységből kiáltok hozzád, Uram!” – két jelentése van: 1) úgy is olvashatjuk, mint ami a szívünk, lelkünk mélységeire utal, és 2) úgy is, mint ami a fenti mélységekre, az isteni legmélyebb (tk. legmagasabb) szintjeire utal.[136] Amikor szívünk legmélyéből felkiáltunk, elérjük Isten szívének mélységeit.[137] S csakugyan, a T’suvá Tíz Napja megfelel a mélységek tíz szintjének, amikor is, közeledvén a Jom Kipurhoz, minden egyes nappal mélyebbre és mélyebbre hatolunk bele az istenibe.[138]

 

[p.90]

 

A személyes Szentek Szentje

A jeruzsálemi Szentély lerombolását megelőző időkben a Jom Kipur-i istentisztelet csúcspontja az a pillanat volt, amikor a főpap (a Kohén Gádol) belépett a Szentek Szentjébe.

 

Ez volt az egyetlen olyan időpont az egész évben, amikor valaki beléphetett egy nagyon rövid időre a belső szentélyek e legszentebbikébe, ráadásul ez a valaki kizárólag a főpap lehetett.

Olyan feszült pillanat volt ez, hogy ha a főpap nem volt teljesen tiszta – ha elkövetett akár csak egyetlen bűnt is, amelyért korábban nem vezekelt –, a Szentek Szentjébe lépvén azonnal szörnyet halt.

Mindez pedig azért történt így, mert a Szentek Szentje olyan tiszta hely volt, hogy egyetlen szennyfolt jelenléte is tűrhetetlen volt benne. A szem egyetlen aprócska szempillát sem képes elviselni, olyan érzékeny. A Szentek Szentje pedig a létező legérzékenyebb, legtisztább hely volt a világon.

Ha a főpap meghalt, a többi kohén-nak egy előzőleg a testére erősített kötéllel kellett őt kivonszolnia. Ha viszont sikerrel járt a küldetése, és elnyerte Isten bocsánatát a zsidó nép számára, akkor, kilépvén a szent helyről, különleges ragyogás áradt az arcáról, amit a Jom Kipur-i imák élénk színekkel ecsetelnek.[139]

Ma nincs sem főpap, sem Szentély. A Szentek Szentje azonban változatlanul létezik – lelkünk mélységeiben. Jom Kipurkor arra teszünk kísérletet, hogy lehatoljunk önvalónk legtisztább mélységeibe, s ott kapcsolatba kerüljünk Istennel.

Talán nem vagyunk képesek hosszú ideig ezen a szent és tiszta helyen tartózkodni. Talán csak néhány perc erejéig. De, mint azt tudjuk, a legkülönlegesebb élmények csupán egyetlen pillanatig tartanak. Az ilyen különleges eseményekre órákig, évekig, olykor évtizedekig készülünk, de a felkészülés erőfeszítései bőségesen megérik még azt a töredék másodpercet is, ameddig az élmény tart.

 

Kérdezd meg önmagad: Kellően felkészültél-e a Jom Kipurra annak érdekében, hogy a legteljesebben aknázd ki az ebben az élményben rejlő lehetőségeket?

 

Napi feladat:

Kezd el áttekinteni a Jom Kipur-i imákat (lásd az IMÁK részt), hogy valódi kapcsolat alakuljon ki közted és az elmondott szavak közt, amikor elérkezik az idő, hogy belépj abba a személyes Szentek Szentjébe, amely a te lelked mélyén található.

 

[p.91]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 5.

A T’suvá Tíz Napjának ötödik napja.

Öt nap van hátra Jom Kipurig.

A Ramak szerint ez a nap a tiferet-nek (szépség, összhang és könyörület) felel meg.

Az Ári szerint ez a nap a cheszed-nek (nyájasság, szívjóság, szeretet) felel meg.

„Annak, aki nem sír a T’suvá Tíz Napja során, nem teljes a lelke. Amikor valaki sír, ez annak a jele, hogy abban a pillanatban éppen ítélkeznek felette a magasságban.”

(Az Ári)[140]

 

Események

3894 (i. sz. 133) – Rabbi Akivát, a nagy talmudi bölcset, foglyul ejtik a rómaiak. Ezt követő megkínzatását és kivégzését a Jom Kipur délutáni istentisztelet felkavaró Éle Ezkárá verse eleveníti fel.

 

Tények

A t’suvá-nak két fajtája létezik: a félelemből elvégzett t’suvá és a szeretetből elvégzett t’suvá. Az előbbi csupán a jelenre és a jövőre van hatással. Az utóbbinak viszont olyan ereje van, hogy képes átváltoztatni a múltat is; valójában képes arra, hogy a korábbi akaratlagosan elkövetett vétkeket erényekké változtassa át! (Talmud, Jómá 86b). Ilyen ereje van annak a t’suvá-nak, amely szeretetből ered – nem bűntudatból vagy a büntetéstől való félelemből, hanem abból a szeretetből, amely arra ösztönöz, hogy minél közelebb kerüljünk Forrásunkhoz.

Tisré-vel kezdődik el, az a hat téli hónap, amely megfelel a „visszatükrözött fény”, az emberi kezdeményezés generálta („alulról gerjesztett”) fény hat szintjének. Erre utal a Tisré név is, amelynek első három betűje, táv – sin – rés, az alef-bét „tükrözött” (ellenkező irányú) sorrendjét mutatja.[141]

A T’suvá Tíz Napjában egy ember tíz ember (cibur) erejével bír. Tíz ember nyilvánvalóan tízszer erősebb, mint egy ember.

 

[p.92]

 

A forrás megközelítése

A mai napon elérkeztünk a T’suvá Tíz Napjának középpontjához. Ez az az időszak, mondják a Talmud bölcsei[142], amelyről Ézsaiás próféta beszél (55:6), amikor kijelenti: „Keressétek az Örökkévalót, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!”

De hát Isten nem mindenütt jelenvaló-e – mindig és mindenütt – a világban? Hogyan állíthatjuk azt, hogy most közelebb van hozzánk?

Ézsaiás mindazonáltal nem Isten szemszögéből beszél, hanem a lélek szemszögéből. A chászid tanítások kifejtik, hogy az évnek ezt a különleges időszakát ahhoz lehet hasonlítani, amikor a „forrás elmozdul a szikra felé.”[143] A „forrás” Isten; a „szikra” egy-egy ember lelke, amelyet „Isten lángjának” is neveznek.

Az év legnagyobb részében a „forrás” spirituális értelemben „távol van”, azaz el van rejtve a „szikrától”. Áv elején a „forrás” a „legtávolabb” helyezkedik el (azaz ekkor van legrejtettebb állapotában); olyan távol, hogy a szikra alig érzékeli az anyalánggal való kapcsolatát. Elulban – amikor Mózes utoljára indul fel a hegyre – a „forrás” közelíteni kezd, láthatóbbá válik. Ahogy haladunk előre Elulban, a „forrás” napról napra közelebb és közelebb kerül a „szikrához”. A legközelebb Jom Kipurkor, egészen pontosan a Neilákor („A Kapuk Bezárása”) – a napszálltakor elmondott záróimádság idején – kerül a „forrás” a „szikrához”.

Így aztán a T’suvá Tíz Napja egy afféle „hazatérési” élményt jelent.

Amikor a forrás közelít a szikrához, a szikra elkezdi érezni a meleget, és maga is ösztönösen közelíteni kezd a nagyobb anyalánghoz. Akárcsak az ember, amikor közelebb tartja a kezét a tűzhöz, elkezdi érezni a meleget.

Ez az oka, hogy a T’suvá e Tíz Napjában a zsidók körében erősebb az Isten-tudat, még azok körében is, akik pedig nincsenek tisztában a nagyünnepek jelentésével, jelentőségével.

 

Kérdezd meg önmagad: Jom Kipur közeledtével kezded-e érezni az anyaláng melegét – Isten melegét? Ha nem, vajon miért nem?

 

Napi feladat:

Meditálj a Példabeszédek könyvének ezen a versén (20:27): „Az ember lelke az Örökkévalótól kapott mécses.”

Melyek életednek azok az aspektusai, amelyek tükrözik lelkednek forrásához való vonzódását?

 

[p.93]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 6.

A T’suvá Tíz Napjának hatodik napja.

Négy nap van hátra Jom Kipurig.

A Ramak szerint ez a nap a gevurá-nak (fegyelem, erő vagy igazság) felel meg.

Ez a nap az Ári szerint is a gevurá-nak felel meg.

„A világ téved, amikor azt hiszi, hogy a t’suvá csupán a bűnök miatt van. A valódi t’suvá értelme abból a kifejezésből érthető meg, hogy »a lélek pedig visszatér Istenhez«[144] A t’suvá az eltikkadt lélek sóvárgása, hogy összekapcsolódjék Forrásával. Ha erről nem feledkezünk meg, akkor a t’suvá egy szívdobogtató és örömteli élmény lesz és nem csak egy keserűséggel és lelkiismeret-furdalással teli tapasztalat, ugyanis nincs örömtelibb és jólesőbb érzés annál, mint amikor az ember visszatér valódi önmagához.”[145]

 

Események

5725 (1964) – Rebecen Chana Schneerson (1879-1964), a hetedik Chabad Rebbe, Rabbi Menachem Mendel Schneerson édesanyjának jahrzeit-ja.

 

Tények

„Hozzálépett Ábrahám, és ezt kérdezte: »Hátha van ötven igaz ember abban a városban… de hátha csak tíz«” (1Mózes 18:24.; 32.): „Hozzálépett Ábrahám” azt jelenti, hogy kész volt rimánkodni. Az ötvenes számmal kezdett, amely belépés a megértéshez (amelynek ötven kapuja van), és a tízessel fejezte be, amely az utolsó fokozat. R. Isaac azt mondta: „Ábrahám megállt a tízes számnál, mert az a T’suvá Ros Hásáná és Jom Kipur közötti Tíz Napjának szimbóluma. Elérvén ezt a számot, Ábrahám tulajdonképpen mintha ezt mondta volna: »Ez után már nincs helye vezeklésnek«, s így aztán nem is alkudozott tovább.”[146]

 

[p.94]

 

A megbocsátás ciklusa

Jom Kipurt, amely most már csak három napi távolságban van, úgy is hívják, hogy a „Megbocsátás Napja”, mert ez az a nap, amelyen Mózes, miután 80 napig könyörgött az Örökkévalónak, hogy bocsássa meg az izraelitáknak az aranyborjúval elkövetett bűnét, végre sikerrel járt. Ezen a napon Isten végre így szólt hozzá: „Megbocsátok nekik, ahogy kérted.”

Jom Kipur napján arra törekszünk, hogy kapcsolatba kerüljünk ennek a félelmetes napnak az energiájával és ugyanakkor bocsánatot is nyerjünk a magunk számára. Ám aligha számíthatunk arra, hogy Isten megbocsát nekünk, ha mi magunk nem vagyunk hajlandóak másoknak megbocsátani.

A megbocsátás nem könnyű dolog; kemény munkájába kerül az embernek. A legfontosabb azonban az, hogy kapcsolatba kell kerülni hozzá Istennel, az Élet-adóval (és ez az időpont, amikor az anyaláng közel kerül a szikrához, a legideálisabb ahhoz, hogy érezzük ezt a kapcsolatot).

A titok, hogy miképpen lehetünk képesek másoknak megbocsátani, abban rejlik, hogy emlékezetünkbe idézzük: Isten azért adta nekünk az életet, mert fontosak vagyunk Neki – lényeges és pótolhatatlan szerepünk van az Ő világának tökéletesítésében. Ha ezt a tényt az emlékezetünkbe idézzük, ez kellő erőt adhat nekünk ahhoz, hogy felülemelkedjünk a másoktól elszenvedett fájdalmunkon és meg tudjunk bocsátani mind nekik, mind pedig önmagunknak.

A „megbocsátás” héber szava, a mechilá, rokona a „kör” jelentésű máchol szónak. Az élet elvileg egy olyan kör, amely harmonikus, egy darabból öntött egésszé fogja össze minden tapasztalatunkat és kapcsolatunkat. Amikor valaki megsért bennünket, törés keletkezik ezen a körön. És ezt a törést a megbocsátás révén lehet összeforrasztani.

A megbocsátás nem csupán azt jelenti, hogy megbocsátunk annak, aki megsértett minket, hanem egyúttal megbocsátunk önmagunknak, Istennek, sőt magának az életnek is, amely oly sok bizarr és gyakran kegyetlen fordulattal lep meg bennünket.

Amikor megbocsátasz, újra teljessé válik a kör, és ott találod magad annak az isteni teremtésnek a kellős közepén, amelynek te is szerves része vagy. És akkor biztos lehetsz benne, hogy ezen a Jom Kipuron te is meghallod majd Isten hozzád intézett szavát: „Megbocsátok neked, ahogy kérted.”

 

Kérdezd meg önmagad: Kit bántottál meg? Ki bántott meg téged?

 

Napi feladat:

Írd fel egy lapra azoknak a nevét, akiknek meg kell bocsátanod!

 

Írd fel egy lapra azoknak a nevét, akiktől bocsánatot kell kérned!

Fogj hozzá!

 

[p.95]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 7.

A T’suvá Tíz Napjának hetedik napja.

Már csak három nap van hátra Jom Kipurig.

A Ramak szerint ez a nap a cheszed-nek (nyájasság, szívjóság, szeretet) felel meg.

Az Ári szerint ez a nap a tiferet-nek (szépség, összhang és könyörület) felel meg.

„Amikor Elázár ben Durdájá (egy megrögzött bűnös), látta, hogy hiába könyörgött segítségért, csak elutasításra talált, azt mondta: »Minderről csakis én tehetek.« Fejét két térde közé temette, és addig sírt, amíg a lelke el nem távozott a testéből. Erre megcsendült egy hang a mennyekből: »Rabbi Elázár ben Durdájá ezennel biztosította helyét az eljövendő világban!« Ezt hallván, Rabbi (Júda HáNászi) elsírta magát: »Vannak azok, akiknek hosszú évekbe telik, míg érdemessé válnak az eljövendő világra, és vannak azok, akiknek ehhez csupán egyetlen pillanat is elég.«” (A Talmud)[147]

 

Törvények és szokások

„A Jom Kipur nem hoz engesztelést a két ember között esett vétkekre egészen addig, amíg a vétkes meg nem békíti felebarátját.”[148]

Ezért aztán még a Jom Kipurt megelőzően minden tőled telhetőt meg kell tegyél, hogy bocsánatot kérj bárkitől, akit – akár ha csak szavakkal is – megbántottál. Ha valakit nem sikerül megbékítened, másodjára és harmadjára is próbálkoznod kell, mindahányszor újabb és újabb módszerekkel, hogy végül elnyerd a bocsánatát.

Annak, akit megsértettek, nem szabad kegyetlennek lennie és elutasítania a bocsánatkérést, hacsak azt nem érzi, hogy az elhalasztott megbocsátás segítene enyhíteni az őt megsértő illető szívtelenségén, vagy azt nem hiszi, hogy a megbocsátás során ő maga szenvedne sérülést.[149]

 

Tények

„A lámed-et megtette a meghittség urává, koronát erősített rá, az egyiket összekapcsolta a másikkal, és belőlük alakította ki a Mérleg csillagképet az égen, a Tisré hónapot az évben és az epehólyagot (avagy a májat) a Lélekben, férfit és nőt” (Széfer Jecirá 5:9). Ennek a hónapnak a mázál-ja (csillagjegye) a moznájim (Mérleg), amely az ebben a hónapban Ros Hásánával megkezdődött isteni ítélkezést szimbolizálja.

 

[p.96]

 

A remény születése

Mózesnek csupán 40 napba telt megkapni Istentől a teljes Tórát a Szináj hegyén, de kétszer ennyi időbe – 80 napba – telt bocsánatot nyerni a zsidó nép számára az aranyborjúval elkövetett bűnükért.

Amikor azonban Mózes Jom Kipur napján végül visszatért a hegyről, az új pár kőtábla, amelyet magával hozott, nagyobb volt, mint az előző pár. A második pár kőtábla a fájdalom mélységeiből lett kifaragva, és a veszteséget követő reményt demonstrálta – ez a második pár kőtábla elpusztíthatatlan volt.

Ebből az a tanulság, hogy jóval több erőfeszítésbe kerül egy tönkrement kapcsolat helyrehozatala, mint korábban ennek a kapcsolatnak a létrehozatala, felépítése. Ám ha mégis sikerrel járunk, akkor az új építmény sokkal erősebb lesz, mint a korábbi volt, és többé nem lehet majd lerombolni.

A Jom Kipur, amely már csupán két napi távolságra van, az év legszentebb napja, mert ez az élet legeslegfontosabb összetevőjének, a reménynek a születésnapja. A reményé, hogy a csapást vigasztalódás követi; hogy van újjászületés a pusztulás után; hogy mindig helyrehozhatjuk azt, ami egyszer elromlott, sőt erősebbé tehetjük, mint az korábban valaha is volt.

És a Jom Kipur megtanít bennünket arra, hogyan valósíthatjuk meg mindezt – azáltal, hogy kapcsolatba lépünk Istennel, az örökkévalósággal.

Ez az az a legfőbb üzenet, amelyet meg kell osztanunk a világgal, ahogy egyre inkább tudatosul bennünk, hogy olyan időket élünk, amikor a jó és a rossz erőinek végső összecsapása zajlik. Ebbe a csatába hozhatjuk el a Jom Kipur üzenetét:

„Minden lehetséges. Kitartással felülkerekedhetsz bármilyen kihíváson, bármilyen ellenségen. Hitedet és reményedet Istenbe helyezd, mert a jó diadalmaskodhat és diadalmaskodni is fog.”

A T’suvá Tíz Napjának szombatján évről-évre elhangzik ez az üzenet, amikor a tórai hetiszakaszt olvassuk:

„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és meg ne rettenjetek tőlük, mert az Örökkévaló, a te Istened, Ő az, aki jár veled, nem enged el és nem hagy el téged.” (5Mózes 31:6)

 

Kérdezd meg önmagad: Reményteljes vagy-e magadat és a világ sorsát illetően? Engeded-e, hogy erőt vegyen rajtad a rezignáltság?

 

Napi feladat:

Lelkesíts fel valakit, aki letörtnek érzi magát. Önts belé reményt!

Meditálj a fentebb idézett tórai vers szavain!

 

[p.97]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 8.

A T’suvá Tíz Napjának nyolcadik napja.

Már csak két nap van hátra Jom Kipurig.

A Ramak szerint ez a nap a biná-nak (értelem) felel meg.

Az Ári szerint ez a nap a necách-nak (kitartás vagy győzelem) felel meg.

„Mondjuk hát el e nap szentségének nagyságát, hiszen félelmetes és rémületet keltő az!… Újév napján lesz megírva és a Jom Kipur-i böjt napján lesz megpecsételve, hányan múlnak ki és hányan születnek meg… Kinek lesz nyugta és ki kel vándorútra, ki él majd csöndben és ki hányattatik… ki szegényedik el és ki gazdagszik meg. De a bűnbánat (t’suvá), az ima (t’filá) és a jótékonyság (c’dáká) elháríthatják a rossz végzést.”

(Ros Hásáná / Jom Kipur Unetáne Tokef ima)

 

Események

2935 (i. e. 826) – A Salamon király által építtetett jeruzsálemi Szentély elkészültét követő tizennégy napos felszentelési ünnepségek kezdete. Az Első Szentély 410 éven át, a babiloniak által i.e. 423-ban történt lerombolásáig szolgált a zsidóság nemzeti és spirituális központjaként.

 

1791 – Rabbi Báruch, a Chabad megalapítója, a ljádi Rabbi Schneur Zalman édesapjának jahrzeit-ja.

 

Tények

A T’suvá Tíz Napjának szombatját Sábát T’suvá-nak (vagy Suvá-nak), a „Visszatérés Szombatjának” nevezik. A nevét Háftorája után kapta, amely ezekkel a szavakkal kezdődik (Hósea 14:2): „Térj meg, ó, Izráel a te Istenedhez…” Ezt a szombatot tartják a legszerencsésebb időpontnak a múltbéli hibák és elmulasztott alkalmak jóvátételére és az eljövendő év pozitív befolyásolására.

Az Ári szerint[150] a Ros Hásáná ás a Jom Kipur közötti hét nap (amelybe mindig beletartozik egy vasárnap, egy hétfő, stb.) – amely a hét hét napjának felel meg – jóvátételt és engesztelést hoz az elmúlt év minden egyes napjáért. A Ros Hásáná és a Jom Kipur közötti vasárnap engesztelést hoz az év összes vasárnapján elkövetett bűnökért, a hétfő az összes hétfőért, és így tovább. A Sábát T’suvá tehát ily módon az az archetipikus szombat, az időnek az az összesűrűsödött pillanata, amelyben hatalmunkban van befolyást gyakorolni az év összes szombatjára.

Amikor Ros Hásáná hétfőre vagy keddre esik, Sábát T’suvá-kor (amely akkor Tisré 5-e vagy 6-a) a Vájélech tórai hetiszakaszt olvassuk. Amikor Ros Hásáná csütörtökre vagy szombatra esik (a Sábát T’suvá ilyenkor Tisré 3-a vagy 8-a), akkor a Háázinu hetiszakaszt olvassuk.

Ennek a szombatnak a Háftorája a „visszatérés két Háftorájának” egyike – az utolsó sorozata azoknak a Háftoráknak, amelyek a Megpróbáltatások Három Hetével kezdődtek, majd a Vigasztalás Hét Hetével folytatódtak.

 

[p.98]

 

Olyannak lenni, akár az angyalok

Ma este elkezdjük a 25 órás Jom Kipur-i böjtöt. Ezt nem azért tesszük, hogy sanyargassuk magunkat, mint Tisá B’Áv-kor, amikor kifejezetten ez a böjt célja, mert siratjuk a Szentély pusztulását – Jom Kipur ugyanis nem a gyász, hanem az öröm napja. Azért böjtölünk Jom Kipurkor, mert ezen a napon meg akarjuk haladni fizikai korlátainkat, olyanok akarunk lenni, mint az angyalok[151], és az evés valamint a többi hasonló fizikai dolgok elvonnak minket spirituális önmagunktól.

Egyesek esetleg panaszkodhatnak, hogy az éhségérzet elvonja figyelmüket az imákra és a nap rítusaira való koncentrálástól. De éppen ez a Jom Kipur kihívása – ne összpontosítsunk túlságosan életünk fizikai aspektusaira.

Élj a nem evés és nem ivás nyújtotta lehetőséggel, hogy megtapasztald, miképpen táplál az az étel és ital, amely lelked legmélyéből fakad. A böjt így egy kifejezetten felszabadító élménnyé válik számodra.

A Jom Kipur az év egy olyan napja, amikor hozzáférhetsz lelked legmélyebb zugához. Ám ez csupán akkor lehetséges, ha megteremted hozzá a megfelelő teret. A lelked – minden lélek – egy egészen páratlan, roppant halk és szelíd, zümmögő hangot[152] bocsát ki magából. Ezt a hangot azonban csak akkor lehet hallani, ha elcsendesíted életednek azokat a hangjait, amelyek rendszerint túlharsogják belső hangodat.

Jom Kipurkor, amikor a „forrás” a legközelebb tartózkodik lelked „szikrájához”, lehetőleg minél több zavaró anyagi tényezőtől meg akarsz szabadulni, hogy lelked szabadon dalolhasson és „szikrád” szabadon táncolhasson.

Ha ilyen módon tapasztalod meg a Jom Kipurt – amely valóban komoly erőfeszítést igényel, ezért szükséges felkészülni rá –, akkor ez nem egy olyan nap lesz, amelyen éhesnek, hanem egy olyan, amelyen angyalhoz hasonlónak érzed majd magad.

Ugyanez igaz a többi Jom Kipur-i tilalomra – a fürdés, a krémekkel, olajokkal való bedörzsölés, a házasélet, a bőr lábbeli viselése, stb. tilalmára –, amelyek mindegyike azt a célt szolgálja, hogy amennyire lehetséges elvonjon bennünket a világ fizikai dimenzióitól, hogy szabadabban tapasztalhassuk meg a spirituális dimenziókat.

A fizikai örömökben való elmerülés helyett a teljes napot egy zsinagóga védőburkán belül töltjük el, ahol teljesen el vagyunk vágva a külső világtól. A napot imádkozással töltjük, egész lényünkkel a fizikai világ, anyagi otthonunk meghaladására és legtisztább spirituális énünk, Istenben rejlő valódi otthonunk felé törekedve.

 

[p.99]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 9.

A T’suvá Tíz Napjának kilencedik napja.

Ez a Jom Kipur előtti utolsó nap.

A Ramak szerint ez a nap a chochmá-nak (bölcsesség) felel meg.

Az Ári szerint ez a nap a hod-nak (alázat vagy ragyogás/kiválóság) felel meg.

„Mindazok, akik esznek és isznak kilencedikén, úgy tekintendők, mint akik böjtöltek kilencedikén és tizedikén.” (Talmud, Jómá 81b)

„Jom Kipur-kor megtapasztaljuk egy »belső (spirituális) étkezés« misztériumát. Erev Jom Kipurkor pedig egy »külső (fizikai) étkezést« tapasztalunk meg. Az élelem, amelyet Erev Jom Kipurkor elfogyasztunk, lehetővé teszi számunkra, hogy átéljük a Jom Kipur-i »belső« étkezés élményét.” (Az Ári)[153]

„Erev Jom Kipur tehát képes átitatni anyagi létünket a Jom Kipur mélységes és meghitt spiritualitásával.”[154]

 

Törvények és szokások

Kápárot (Engesztelések)

 

Hajnalban ébredünk – amikor „az isteni jóság egy fonala uralkodik a világban.”[155] A család minden tagja kezébe vesz egy kápárá-t – a férfiak és fiúk egy-egy fehér kakast, az asszonyok és lányok egy-egy tyúkot. (Egy terhes asszony három baromfit vesz a kezébe, egy tyúkot a maga részére, egy kakast és tyúkot pedig a még meg nem született, ismeretlen nemű gyermek részére.) A B’né Ádám imádságot háromszor kell elmondani. Minden egyes imamondás után meg kell lengetni a szárnyast a fej felett. A sochét ezt követően elvégzi a schitát (az állatot felmagasztaló tórai rituálét), enyhítendő és meglágyítandó az ég szigorát.[156] Ezt hívják kápárá-nak, a Jom Kipur-i „bűnbakhoz” (3Mózes 16:5-22) hasonlóan. Ha ez a szertartás nem végezhető el Erev Jom Kipur hajnalán, akkor a korábbi napok valamelyikén kell elvégezni. Egyesek ezt a szertartást pénzzel végzik el.

Egyél többet ezen a napon, mintha két napra, Erev Jom Kipur és Jom Kipurra ennél egyszerre.

Kérjél egy szülődtől vagy egy barátodtól lékách-ot, egy darab édes mézes süteményt, hogy egy édes éved legyen.

Merülj meg egy mikvé-ben (rituális fürdőben) – ez a t’suvá révén elért újjászületés és megújulás szimbóluma. Vannak, akik a nap során háromszor is meg szoktak merítkezni.

Adj többet jótékony célra, ez segít távol tartani a negatív erőket.

Kérjünk bocsánatot egymástól: a másokkal szemben elkövetett bűnökért még Jom Kipurkor sem lehet vezekelni addig, amíg az ember először nem kért bocsánatot attól, aki ellen vétett. Ezért szokás meglátogatni (vagy legalább felhívni) barátainkat, családtagjainkat, üzlettársainkat és mindenki mást, akik ellen valamiképpen vétettünk (akárcsak úgy, hogy rosszat mondtunk róluk) az elmúlt évben, és a bocsánatukat kérni. (Lásd Tisré 7.)

Mákot – jelképes korbácsütések, miközben az ember háromszor elmondja a VeHu Ráchum (Zsoltárok könyve 78:38) tizenhárom szavát (vö. az Isteni Könyörületesség Tizenhárom Ismérve), azaz összesen harminckilenc szót (13×3=39), amely harminckilenc korbácsütésnek felel meg.

Mincha istentisztelet – amelyben az Ámidá ima végén elmondjuk a különleges Viduj (bűnbánó) imát. Lásd az IMÁK részt.

 

[p.100]

 

A Szentek Szentje az a hely, ahol az ÉG találkozik a FÖLDDEL, ahol az ISTENI jelenlét LEPLEZETLENÜL RAGYOG…

Ez az a hely, ahol találkozhatunk ISTENNEL

 

[p.101]

 

megbocsátás

 

[egyesítés/ egyesülés – uniting]

 

JOM KIPUR

 

[p.102]

 

Bevezetés

AZ ÉV LEGSZENTEBB NAPJA

 

Jom Kipur a legszentebb és legfélelmesebb a zsidó év napjai közül, a Félelmetes Napoknak (Jomim Noráim) nevezett nagyünnepek csúcsélménye:

– Ez az a nap, amikor a Ros Hásáná napján (az Ítélkezés Napján) megírt ítélet – „ki marad életben és ki fog meghalni… ki a vízben és ki a tűzben…” – végül megpecsételtetik.

– Ez az a nap, amelyen megvalljuk bűneinket Istennek, könyörögve Neki, hogy bocsásson meg – biztosan számítva a megbocsátás azon energiájára, amelyet Mózes hozott le a Szináj hegyéről több mint 3000 évvel ezelőtt, amikor megbocsátást nyert az izraeliták számára Istentől az aranyborjúval elkövetett bűnükért.

– Ez az a nap, amikor a T’suvá Tíz Napja véget ér, és elénk tárul az utolsó és egyben legjobb alkalom, hogy visszatérjünk saját isteni lényegünkhöz, és ennek révén magához, Istenhez.

– Ez a „menyegző” napja Isten és a zsidó nép között, mivel Mózes e napon jött le a második pár kőtáblával a Szináj hegyéről.[157]

Jom Kipur napján legszentebb részünket, a lelkünket érintjük meg. A régi idők főpapjait imitálandó, nekünk is alkalmunk nyílik belépni abba a Szentek Szentjébe, amely a mi személyes szanktuáriumunk. A Szentek Szentje az a hely, ahol az ÉG találkozik a földdel, ahol az isteni jelenlét leplezetlenül ragyog. Ez az a hely, ahol találkozhatunk Istennel.

A Jom Kipurban fut össze az, ami a legszentebb térben, időben és emberben – ez az a nap, amikor az ember legszentebb része a legszentebb napon belép a legszentebb helyre.

Ezt akkor tudjuk megtenni, amikor elvonjuk magunkból az összes anyagiságot, az összes testiséget, az összes felületi eszközt, és kitárjuk azt, ami megmaradt – belső énünk szentségét.

Az ember nem érzi szentnek magát, amikor dolgozik, nem érzi szentnek magát, amikor éppen valamit eszik, lehet az az étel bármilyen finom. Jól érezheti magát, elégedettnek érezheti magát, de nem érzi sem szentnek, sem egyedülállónak, sem pedig emelkedettnek magát.

Szentnek csak akkor érzed magad, amikor megtapasztalod a lelked, lényednek azt a részét, amely Isten képmására lett teremtve. Ez a te igazi éned, noha ezt valószínűleg nem ismered fel rögtön. Ám ha ez egyszer megtörtént, ha egyszer megtapasztaltad a Jom Kipurt a maga teljességében, többé nem fogod beérni ennél kevesebbel.

 

[p.103]

 

A HATÁRTALAN LEHETŐSÉGEK NAPJA

Jom Kipur az év egyetlen olyan napja, amikor a földön élő lelkek mindegyike a legközelebb érezheti magát forrásához. A lélek legbelsőbb dimenziója egyedül ezen a napon tárul fel és ragyog elő. A léleknek ez a dimenziója – a jechidá („egység”) – érzékelteti lelkeink belső egységét, felülmúlva minden töredezettséget, feldarabolódást, kettőségeinket és többféleségeinket. Ez a dimenzió egyedül Jom Kipur napján válik láthatóvá, „az Egység Napján”[158], amely Tisré hónap 10-ére esik.

A tízest teljes, tökéletes számnak tartják, amely felöleli a létezés egészét és a teljes idő és tér ciklust. A tízest a héber ábécében a jud jelöli, Isten legfőbb, négybetűs nevének, a Tetragrammatonnak (amelyet tilos kiejtenünk) az első betűje. A jud-ot egy farkincával ellátott pöttyel írjuk le – ez az az egységesítő pont, amely mindent Isten szent egységébe olvaszt össze.[159]

A szentség és megszenteltség tehát e nap legfőbb motívuma; ezen a napon megpróbálunk olyanok lenni, akár az angyalok. Ahogyan a 16. századi tudós, a prágai Maharal fogalmazott: „Mindazon micvá-k, amelyeket Isten Jom Kipurra elrendelt számunkra, azt a célt szolgálják, hogy lehetőség szerint minél tökéletesebben felszabadítsa az embert a testiség fogságából, míg végül olyanná nem válik, mint egy angyal.”

Ezen a napon teljesen megmerítkezünk a fenséges világában, és minden módon igyekszünk minimalizálni kapcsolatunkat az anyagi, pluralisztikus, töredékekre széthullott világgal. Nem veszünk magunkhoz sem ételt, sem italt, és házaséletet sem élünk. Nem fürdünk, nem dörzsöljük be magunkat krémekkel és illatos folyadékokkal, és bőrcipőt sem viselünk, mert az a fényűzést szimbolizálja. Fehérbe öltözünk, és majdnem a teljes napot a zsinagóga védőburkának elzártságában, imába mélyedve töltjük.

Minden energiánkat ebbe a napba fektetjük, mert Jom Kipurkor minden lehetséges. Ezt a legelső Jom Kipur óta tudjuk, attól a naptól kezdődően, amelyen megszületett a remény. Ha valaha volt olyan nap, amelyen lehetőség nyílt az újrakezdésre, hát az a Jom Kipur. Ezen a napon bármit kérhetünk, amire vágyunk – valóra válthatjuk legmerészebb céljainkat és álmainkat is. A Jom Kipur életünk legfontosabb napja.

Ezért hát legyen gondod arra, hogy ezt a különleges napok legkülönlegesebbikét a legteljesebb mértékig kiaknázd. Ám ha ezt valami oknál fogva nem tudod megtenni, legalább vegyél részt a nyitó imában, a Kol Nidré-ben, és a záró imában, a Neilá-ban. (És ha már nem él valamelyik szülőd, ne felejts el részt venni a Jizkor-ban, a halottainkra emlékező imában!)

Ezeknek és az összes többi Jom Kipur-i imádságnak megtalálod a részletes magyarázatát az IMÁK részben.

 

[p.104]

 

A rabságban tartó kötelékek elszakítása

Mielőtt leszáll az este, a világ minden zsinagógájában felcsendül egy felejthetetlenül szívszorító dallam, a Kol Nidré, hivatalosan is jelölvén Tisré hónap 10-ének kezdetét.

Kol Nidré azt jelenti, „Minden fogadalom”, és klasszikus szövege, amelyet háromszor, egyre hangosabban ismételünk meg, összes esküvéseink és fogadalmaink visszavonásáról szól.

Különösnek tűnhet, hogy az év legszentebb napját – azt a napot, amelyet azzal töltünk, hogy Istennek bűneink megbocsátásáért könyörgünk – azzal kezdjük, hogy visszavonjuk összes korábbi ígéretünket.

A Kol Nidré azonban nem erről szól.[160] A Kol Nidré az a folyamat, amelynek révén belépünk az év legszentebb napjának kapuján.

A neder nem csupán egy eskü vagy ígéret, amelyet egy másik személy felé teszünk, hanem egy olyan szó, amely minden olyan kötelezettséget és köteléket jelöl, amely béklyóban tart bennünket.

Az „összes fogadalom” visszavonásával azon eltökéltségünknek adunk hangot, hogy elvágunk minden olyan köteléket, amely megakadályoz bennünket a lényünk belsejébe vezető utazásban, amely megakadályoz bennünket abban, hogy megnyissuk magunkat a Jom Kipur-i tapasztalatnak.

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy hátat kellene hagynunk egészséges és üdvös kötelezettségeinknek – csupán azokat a kötelékeket kell feloldanunk, amelyek károsan korlátoznak és kelepcébe csalnak bennünket.

Ez a Kol Nidré központi gondolata. Tökéletes ima ez a Jom Kipur megkezdéséhez, hiszen amíg ki nem szabadítjuk magunkat az efféle csapdákból, nem kezdhetjük meg lényünk belsejébe tartó utazásunkat; egy lánccal a lábunkhoz kötözött súlyos kolonccal nem juthatunk el sehová.

A Kol Nidré-t háromszor ismételjük el, így utalva a szóban, tettben és gondolatban tett fogadalmakra:

Mindazokat a fogadalmakat, eltiltásokat… amelyeket magunkra vettünk… mindezeket megbántuk már. Mind legyen feloldott, érvénytelen, nem kötelező és semmis, teljesen érvényét vesztett, hatály és kötelezettség nélküli! Fogadalmaink ne számítsanak fogadalmaknak, tilalmaink ne számítsanak tilalmaknak és esküink ne számítsanak esküknek!

(Ezeknek és az összes többi Jom Kipur-i imádságnak megtalálod a részletes magyarázatát az IMÁK részben.)

 

[p.105]

 

Erev Jom Kipur

[fehér négyzetben:] Tisré 9.

Erev Jom Kipur

 

„Fényözön árad az igazra, és öröm a tiszta szívűekre.” (Zsoltárok könyve 97:11)

 

„Mindezt bocsásd meg nekünk, nézd el nekünk, engedd el nekünk – mert mi vagyunk a néped, s Te vagy az Istenünk; mi vagyunk gyermekeid, s Te vagy az atyánk;… mi vagyunk közösséged, és Te vagy örökrészünk; mi vagyunk birtokod, s Te vagy az osztályrészünk; mi vagyunk a nyájad, és Te vagy a pásztorunk; mi vagyunk szőlősöd, és Te vagy az őrünk; mi vagyunk alkotásod, és Te vagy alkotónk; mi vagyunk hitvesed, és Te vagy a jegyesünk; mi vagyunk választottjaid, és Te vagy az Istenünk.”

(Jom Kipur-i ima)

 

Törvények és szokások

Mielőtt elmegyünk a zsinagógába, fogyasszunk el egy ünnepi vacsorát (szeudá hámfszeket).

Gyújtsunk egy jahrzeit gyertyát az eltávozott lelkekért.

Gyújtsuk meg az ünnepi gyertyákat és mondjuk el a következő áldást: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy Jom Kipurra gyertyát gyújtsunk!” (Ha a Jom Kipur szombatra esik, így mondjuk: „… hogy szombatra és Jom Kipurra gyertyát gyújtsunk!”) Ezt követően mondjuk el a Sehechejánu áldást: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki életben tartott, megőrzött bennünket, s engedte megérnünk ezt a mai napot!”

Kezdjük el a 25 órás böjtöt, ami azt jelenti, hogy másnap napnyugtáig nem ehetünk és nem ihatunk semmit. Vannak olyanok is, akik 26 órát böjtölnek, mivel a 26 a legfőbb isteni névnek, a négybetűs Tetragrammatonnak a gemátriá-ja (azaz betűi számértékének az összege).

Áldjuk meg gyermekeinket az esti Kol Nidré istentisztelet előtt.[161]

Öltözzünk fehérbe![162] A nős férfiak Jom Kipur egész nap egy kitel nevezetű fehér köntöst viselnek, akárcsak a chupá alatt. A házasság első évében nem viselünk Jom Kipurkor kitel-t, mivel azt már viseltük egyszer a chupá alatt.

Az esti istentisztelethez felvesszük a tálit-ot (imasálat) (nem úgy az év többi napjának esti istentiszteletén).

 

[p.106]

 

Az Egység Napja

A Jom Kipurt megelőző előkészületek egy lényünk belsejébe tett utazás kezdeti stációi, amelyek a Jom Kipur-i istentisztelet ötödik és egyben utolsó imájában, a Neilá-ban („A kapuk bezárása”) érik el csúcspontjukat.

Minden nap három imát mondunk – Mááriv-ot (esti imát), Sáchárit-ot (reggeli imát) és Minchá-t (délutáni imát). Szombaton és minden más zsidó ünnepnapon mondunk egy negyedik imát, Muszáf-ot (kiegészítő imát). Egyedül Jom Kipur napján mondunk egy ötödik imát is – ez a Neilá.

Ez azért van, mert a Neilá felel meg a lélek ötödik és egyben legmagasabb dimenziójának – a lélek Szentek Szentjének –, amelyhez kizárólag ezen az egyetlen napon férünk hozzá.

A lélek öt dimenziója a következő:

 

Jechidá             „Egység”                  Lényeg

Chájá                „Élet”                                   Transzcendens élet

Nesámá „Lélek”                    Intellektuális élet

Ruách                „Lehelet”                 Érzelmi élet

Nefes                 „Szellem”                 Biológiai élet

 

Az év minden napján hozzáférhetünk lelkünk három dimenziójához; szombaton a negyedikhez, a chájá-hoz is; de csupán Jom Kipurkor férhetünk hozzá az ötödikhez, a jechidá-hoz – amely az Istennel való egység.

Ez azért van, mert a Neilá során, mielőtt bezárulnak a kapuk, minden nyitva áll, és még a jechidá-ig is képesek vagyunk lehatolni, amely az emberi lélek legintimebb, legsérülékenyebb, legnemesebb része, amelyet ilyenkor nem óv a többi szint védőburka. Ezt a szintet pontosan akkor érjük el, amikor a Neilá-t mondjuk, és amikor annak végén kijelentjük: Smá Jiszráel… „Halld, Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlen!”

A Sáló, a híres középkori, 16. századi bölcs azt írja, hogy „nincs magasabb rendű tapasztalat egy zsidó számára, mint az, amikor elismeri Isten egyetlenségét és késznek nyilvánítja önmagát, hogy egész életét Istennek szentelje.” Ez az a pillanat az egész év során, amikor a szikra és a láng a legközelebb kerülnek egymáshoz. Ez az év legdinamikusabb, legnagyszerűbb pillanata. Ez az a pillanat, amikor a legközelebb kerülhetünk minden létező lényegéhez – Istenhez.

 

(Ezeknek és az összes többi Jom Kipur-i imádságnak megtalálod a részletes magyarázatát az IMÁK részben.)

 

[p.107]

 

Jom Kipur

[fehér négyzetben:] Tisré10.

Jom Kipur

Szentek Szentje

 

A Ramak szerint ez a nap a keter-nek (korona) felel meg.

Az Ári szerint ez a nap a jeszod-nak (alapzat) és a málchut-nak (királyság vagy nemesség) felel meg.

„Évenként egyszer… végezzen engesztelést évenként egyszer nemzedékről nemzedékre!” (2Mózes 30:10.)

„És legyen ez nektek örök törvényül: a hetedik hónapban, a hónap tizedik napján sanyargassátok lelketeket és semmi munkát ne végezzetek… mert ezen a napon engesztelést szereznek számotokra, hogy megtisztítsanak benneteket; az Örökkévaló színe előtt minden vétketektől megtisztultok. Szombat nyugalma az nektek és sanyargassátok lelketeket; örök törvény ez.” (3Mózes 16:29-31)

„Sokra van szüksége népednek, de rövid az eszük, elő se tudják számlálni, miben szenvednek hiányt és mik a kívánságaik. Fogd hát Te fel kérelmünket, még mielőtt szólnánk –” (Jom Kipur-i Neilá ima)

 

Törvények és szokások

Öt tiltás (inujim): Evés és ivás. Mosdás. Megkenés, bedörzsölés. Bőrcipő viselete. Házasélet.

Egy teljes, imával és engeszteléssel eltöltött nap: Öt ima (részletes magyarázatokért lásd az IMÁK részt). Ne feledd, ha nem tudod követni az összes imát, akkor sem kell vétkesnek vagy kétségbeesettnek érezned magad! Bölcseink azt tanítják, hogy „jobb csupán néhány bűnbocsánatért esedező imát lassan elmondani, mint sokat gyorsan.” (Sulchán Áruch HáRáv, a Jom HáKipurim törvényei 600:2.)

 

**

 

Az esti imát követően áldjuk meg az újholdat!

Mossunk kezet a böjt után – ahogy elhagyjuk a Jom Kipur szentségét és újra belépünk a hétköznapi világba, megmossuk a kezünket, hogy védjük magunkat a világi dolgok hatásaitól.[163]

Menjünk haza, és törjük meg a böjtöt egy ünnepi étkezéssel. A mocáé Jom Kipurt ünnepként üljük meg.

Szokás, hogy az ember már a Jom Kipurt követő este elkezdje építeni a szuká-ját (vagy legalább megvitatni a szuká törvényeit).

A Jom Kipur utáni este megfelel a jud betű csúcsának. A jud Isten nevének első betűje: egy ragyogó fény.[164]

 

[p.108]

 

A félelemtől az örömig

A mai napon megkezdődik az átmenet négy napja a „Félelmetes Napok” (Ros Hásáná és Jom Kipur) és az „Öröm Napjai” (Szukot, Smini Áceret és Szimchát Torá) között.

A Tisré hónap – amely, mint a héber naptár első hónapja, úgy működik, mint egy az év többi részét irányító kozmikus idegrendszer – első fele arra késztet bennünket, hogy hagyjuk magunkat megtapasztalni Istent, mint egy nálunknál oly sokkal hatalmasabb lényt: mint Királyunkat, Bíránkat, az életünk fölé emelt egyetlen és kizárólagos Abszolút Hatalmat.

Ez miért nem elég?

Mert ami ebből a tapasztalatból hiányzik, az éppen a közelség, a szeretet és legfőképpen az egyesítés összetevője.[165]

Egy a természetből vett példával élve: amikor félelemmel vegyes tisztelettel eltelve megállunk egy viharos óceán láttán, lehet, hogy ihletett és magasztos érzések töltenek el bennünket, de nagy valószínűséggel tisztes távolból szemléljük a félelmetes látványt. Ahhoz, hogy belevessük magunkat a háborgó víztömegbe, nem állhatunk félelemtől lenyűgözötten, megriadtan az óceán erejétől.

Ugyanígy van ez Istennel való kapcsolatunkban is. Ezért gondoskodik nekünk Tisré az örömnek ezekről a napjairól.

A Félelmetes Napok a valami nagyszerűbb utáni vágyódásunkat fejezik ki. Ezek a napok a Jom Kipurban érik el csúcspontjukat, egy olyan napban, amely teljességgel felettünk áll – egy 25 órás időszak, amikor nem eszünk, alig alszunk, és imába merülve ki sem mozdulunk a zsinagóga falai közül. Mindezzel az a célunk, hogy lerázzuk magunkról az életnek azokat az anyagi aspektusait, amelyek meggátolnak bennünket a felemelkedettség a magasztosság érzésében.

De aztán elérkezik a hónap második fele – a frissen megtapasztalt élmények összegzésének ideje – az ünneplés ideje.

Miért is ünneplünk? Mert beléptünk a Király palotájába, Ő megítélt bennünket, és mi nem buktunk el. Most pedig kiléptünk a palotából, készen arra, hogy táncolva, ujjongva vonuljunk végig az utcán.

 

Kérdezd meg önmagad: Készen állsz-e arra, hogy elkezd az ünneplést? Érzed-e, hogy most, a nagyünnepi tapasztalatokat követően, kezd előtörni lelked mélyéből az öröm?

 

Napi feladat:

Ha igennel tudsz válaszolni, készíts egy listát mire van szükséged ahhoz, hogy készen állj az ünneplésre. Ha nem tudsz igennel válaszolni, fejtsd ki, hogy miért.

Hozz egy párhuzamos példát saját életedből a szeretet azon megnyilvánulási formájára, amelynél tapasztalható, mi több, szükséges e két tényező: tisztelet (félelemmel vegyes tisztelet) és bensőség (öröm).

 

[p.109]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré11.

Isten neve

A Jom Kipur utáni első nap a jud betűnek felel meg, amely Isten nevének első betűje, és kifejeződik benne az a kezdeti szikra (chochmá, „bölcsesség”), amely újjászületik Jom Kipur után.[166]

Azt mondta Rabbi Joszéf Jichák: „A Jom Kipur után bementem apámhoz és megkérdeztem tőle: »Na, és most mi lesz? (Mitévő legyen az ember most, hogy véget ért a Jom Kipur?)« Ő pedig így felelt: »Most kell csak igazán elkezdeni t’suvá-t csinálni!«”[167]

 

Események

2448 (i. e. 1313) – Mózes nekifog a pusztai Szentély építésének. Miután Mózes megszerezte Isten teljes bűnbocsánatát, parancsot kapott, hogy építse fel a Szentélyt (ez bizonyság volt arra, hogy a zsidóknak megbocsáttatott az aranyborjúval elkövetett vétkük).[168] A következő napon kezdődik el a folyamat. Ma ezt mi úgy éljük újra, hogy a Jom Kipurt követő napon elkezdjük építeni a szukát.

 

Tények

Egy régi hagyomány szerint, amelyet írásaiban egy helyütt maga a Bál Sém Tov említ, a Jom Kipur utáni napot „Isten Nevének” hívják. (A Bál Sém Tov kifejti, hogy a különböző isteni nevek mindegyike Istennek egy-egy meghatározott „világban” avagy a valóság egy-egy meghatározott területén való részvételét írja le, ám az „Isten Neve” elnevezés, bármely konkrét névre történő utalás nélkül, egy olyan isteni kiáradást jelöl, amely a valóság minden szféráját, minden sajátosat és különlegeset felülmúl.) Jom Kipur napján lelkünk leglényegét tárjuk fel, amely egy Isten leglényegével; ezért viseli tehát a Jom Kipur utáni nap az „Isten Neve” elnevezést.

A Jom Kipur és Szukot közötti négy nap mindegyike megfelel a Tetragrammatonként ismert legfőbb Istennév négy betűje egyikének:[169]

 

első nap: jud

második nap: hé

harmadik nap: váv

negyedik nap: hé

 

[p.110]

 

Szuká-építés

Egyik elsőrendű összetevője a szukoti örömre való készülődésnek a szuká-építés. A szuká egy kunyhó, amelynek pálmalevelekből, ágakból, nád- vagy bambuszszárakból van a teteje, és egy zsidónak a szukoti héten egy ilyen szukában kell laknia. Egyesek már közvetlenül a Jom Kipur kimenetelének éjszakáján nekifognak az építéséhez, mások valamikor Tisré 11-e és 14-e között építik fel.

Mi a jelentősége ennek a micvá-nak? Bár kétségtelenül nagyon kellemes lehet összegyűlni ebben a különös környezetben a családdal és a barátokkal, bulizni és akár az éjszakát is itt tölteni (ha nem zuhog az eső), stb. – de van-e valóban valamiféle személyes jelentősége számunkra ma ennek a különös micvá-nak?

Egy vagyonos férfi elment meglátogatni a híres bölcset, és megdöbbenve szembesült a ténnyel, hogy az egy gyatrán berendezett kalyibában lakik a város határában. Szörnyen felkavarta ez a látvány, és amint magához tért, felajánlotta a Mágidnak, hogy egy rangjához méltó lakást biztosít a számára.

Válaszul a Mágid megkérte a módos férfit, írja le neki otthonát – amely természetesen egy udvarház volt –, majd írja le neki azokat a szállásokat, ahol utazása során az éjszakákat töltötte. Amikor a férfi beszámolt neki mindenről, a Mágid azt mondta: „Úgy látom, az üzleti útjaid során bérelt szállásaid jóval szerényebbek, mint az a hely, amelyet otthonodnak hívsz. Nos, nálam is ugyanez a helyzet. Egy alkalommal majd gyere el a valódi otthonomba és akkor meglátod, az mennyire másképpen fest.”

A szuká arra emlékeztet bennünket, hogy csupán átutazók vagyunk ebben az anyagi világban. Nem ez az igazi otthonunk. Lakhelyeink, lehetnek bármilyen gyönyörűek, nem valódi otthonunk – valódi otthonunk összehasonlíthatatlanul grandiózusabb, szebb, mint bármi, ami pénzért megvehető, mint bármi, amit egyáltalán el tudunk képzelni.

 

Kérdezd meg önmagad: Valódi otthonodként viszonyulsz-e a házadhoz? Milyen gyakran emlékeztetnek arra, hogy ez nem az igazi otthonod?

 

Napi feladat:

Ha még eddig nem tetted meg, járj utána, van-e lehetőséged arra, hogy az idén felépíts egy szukát, vagy ha nem, legalább azt elintézni, hogy a Szukot ideje alatt valaki másnak a szukájában ehess.

 

[p.111]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré12.

A mai nap az Istennév hé-jének felel meg, amelyet a biná („megértés”) képvisel, a chochmá kezdeti szikráját teljes koncepcióvá fejlesztve és terjesztve ki. Ezen a napon kezdjük el tovább növelni a Jom Kipurtól kapott erőnket.

„A Jom Kipur és Szukot közötti négy nap olyan időszak, amikor a zsidók elsősorban különféle micvá-k teljesítésével vannak elfoglalva… az egyik éppen a szukáját építi, a másik azon van, hogy beszerezze a luláv-ját (ily módon tehát tovább hordozzák a Jom Kipur tisztaságát).” (A Midrás)[170]

 

Események

5536 (1776) – Rabbi Abrahamnak, „Az Angyal”-nak (1740-1776) a jahrzeit-ja, aki a mezricsi Rabbi DovBernek volt a fia és tanulótársa a ljádi Rabbi Schneur Zalmannak. Jámborsága és aszketizmusa miatt úgy nevezték, hogy „Rabbi Abraham, az Angyal”.

 

Törvények és szokások

Építs szukát ezekben a Szukot ünnepét megelőző napokban. A szuká egy ideiglenes célra épített kunyhó, ágakból, nádból, szalmából, pálmalevelekből, stb. készített tetőzettel, amely kifejezi az emberi lakhelyek és az ember által készített hajlékok ideiglenességét és sérülékenységét, valamint az isteni védelemtől és gondviseléstől való tökéletes függésünket. A szuká jelképezi a „Dicsőség Felhőjét”, amely körülvette és védelmezte a zsidó népet, miután az elhagyta Egyiptomot.

 

[p.112]

 

A „Négy Fajta” beszerzése

A második legfontosabb összetevője a szukoti örömre való készülődésnek a „négy fajta” – három mirtuszág (hádászim), két fűzfaág (árávot), egy pálmalevél (luláv) és egy cédrátcitrom (etrog) – beszerzése és csokorba kötése, amely csokrot aztán a Szukot minden napján (a szombatot kivéve) hat irányban meglengetünk.

A Midrás szerint a „négy fajta” az emberek négy fajtájának felel meg:

– A cédrátcitrom, amelynek az íze is felséges és az illata is pompás, az olyan embert jelképezi, aki tanul is és teljesít is.

– A pálmalevél olyan gyümölcsöt terem, amelynek van ugyan íze, de nincsen illata. Ez azt a tudóst szimbolizálja, aki kerüli a cselekvés világát.

– A mirtusz, amely illatos, de nincs íze, az az aktivista, akinek számtalan jócselekedete háttérbe szorítja tanulmányait.

– A fűzfa pedig, amely íztelen és szaga sincs, azt az embert jelképezi, aki se nem tanul, se nem cselekszik, sem intellektuális, sem cselekvésbeli kapacitását nem használva ki a világ jobbítása érdekében.

Szukotkor ezt a „négy fajtát” „egy csokorba kötjük össze”, mert mindegyik fajta szerves része Isten közösségének. Mindegyik nélkülözhetetlen, mindegyik ad valamit a többinek.[171]

Salamon király aki egészen elámult a „négy fajta” jelentésén, megjegyezte, hogy a cédrátcitrom (etrog) egy „meggyötört gyümölcs”. Egész évben ott van a fán, kitéve mindenféle éghajlati változásoknak, körülményeknek. De az életben is azt tapasztaljuk, hogy a legnagyszerűbb embereket nehéz munkák és kihívások gyötrik, hogy a legkiegyensúlyozottabb személyeket a mindig újabb és újabb hangulatokhoz és körülményekhez való folyamatos alkalmazkodási kényszer edzi olyanná, amilyenek.

És a fűzfa, amely nem mutat semmilyen láthatóan pozitív tulajdonságot, mégis csoportokban nő a folyó mentén. Ugyanígy vannak emberek, akik talán nem mutatnak feltűnő pozitív vonásokat, ám gyökereik mélyen beágyazottak ősi folyójuk partjának talajába, és örökségük vizei táplálják őket. Egyenként megfigyelve őket, talán nem láthatóak erényeik, közösségbe gyűlten azonban messze fénylik a lelkük.[172]

 

Kérdezd meg önmagad: A „négy fajta” közül melyik vagy te? Felismered-e mások erényeit [magaddal ellentétben – unlike yourself]?

 

Napi feladat:

Vásárold meg a „négy fajtá”-t, vagy kölcsönözz egy csokrot, hogy lengethesd a Szukot napjaiban.

 

[p.113]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré13.

A mai nap Isten Nevéből a váv-nak felel meg. Az egyenes, függőleges vonalként ábrázolt váv közvetíti a Jom Kipur-i energiát. Ez az érzelmek szintje (z’ér Anpin), amely közvetíti a jud-ban megfogant és a hé-ben kifejlődött koncepciót.

„Három dolog van, amit csodálatosnak látok, és négyet sehogy se tudok megérteni.”

(Példabeszédek könyve 30:18)

 

„Salamon nagy bölcsessége ellenére sem érte fel ésszel a »négy fajtát«. Amint írva van: » Három dolog van, amit csodálatosnak látok« – ez a pészáchi áldozat, a mácá és a máror (amelyet Pészáchkor, Széder este eszünk], »és négyet sehogy se tudok megérteni« – ez a »négy fajta« (amelyet Szukotkor használunk].”

(A Midrás)[173]

 

Események

5596 (1837) – Rabbi Akiva Eiger (1761-1837), kiváló talmudista és háláchikus szaktekintély jahrzeit-ja.

 

5643 (1882) – Rabbi Shmuel Schneersohn (1834-1882), a „Maharas”-ként ismert negyedik Chabad Rebbe jahrzeit-ja.

 

Tények

A Jom Kipur és Szukot közötti napok az öröm napjai, mert Salamon király idejében az Első Szentélyt ezekben a napokban szentelték fel.[174]

 

[p.114]

 

Mindig magasabbra

A Bál Sém Tov szívesen mondogatta, hogy minden kérdésre van egy válasz, és minden egyes válaszra van egy újabb kérdés.

Ahogyan haladunk a félelemmel vegyes tisztelettől az öröm felé, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy valahányszor internalizáljuk az energia egy magasabb formáját, azt tapasztaljuk, hogy egy újabb, még magasabb rendű forma szökik el éppen előlünk.

Tehát egyfajta létra ez, amin mászunk feljebb, egyre feljebb.

Amikor a Cemách Cedek, a harmadik Chabad Rebbe még gyermek volt, egy alkalommal egy létrán játszott a többi gyerekkel. A többi gyerek mind csak félig mászott fel a létrára, ő volt az egyetlen, aki egészen a tetejéig felmászott.

Ezt követően a nagyapja, a ljádi Rabbi Schneur Zalman, aki egész idő alatt az ablaknál állt és figyelte őket, megkérdezte tőle: „Hogyhogy te nem féltél felmászni a tetejéig, amikor pedig az összes többi barátod félúton feladta?”

Az unoka ezt válaszolta: „Egyszerű. Egy pillanatra sem néztem le. Végig fölfelé néztem. És amikor láttam, hogy még milyen alacsonyan vagyok, ez arra sarkallt, hogy még magasabbra másszak.”

A lényeg tehát az, hogy hová függesztjük a tekintetünket. Az emberek és állatok közötti egyik lényeges különbség az, hogy az állatok jellemzően négy lábon járnak, és sosem néznek fel az égre. Az ember felegyenesedetten jár, vagyis a feje magasan van, és könnyedén feltekinthet az égre. Ahogyan Ézsaiás próféta mondja: „Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket?” (Jesájá 40:26)

A tény, hogy képesek vagyunk felfelé nézni, arra sarkall bennünket, hogy folyamatosan növekedjünk és egyre magasabbra kapaszkodjunk, ily módon igyekezve meghaladni alacsonyrendű állapotunkat.

Ebben az ünnepi időszakban szert teszünk mindazon eszközökre, amelyekre az egész év során szükségünk lesz. De tőlünk függ, hogy használjuk-e majd ezeket az eszközöket. Kapcsolatunk Istennel nincs elérhetetlen távolságban. Kapcsolatunk Istennel egy partneri viszony, egy kétirányú utca, és ez nem csekély ok az ünneplésre.

Legyen része mindnyájunknak egy megvilágosodást hozó, sokatmondó és felemelő szukoti ünneplésben!

 

Kérdezd meg önmagad: Készen állsz-e arra, hogy magasabbra kapaszkodj? Készen állsz-e az ünneplésre?

 

Napi feladat:

Tedd meg az utolsó lépéseket a szukoti ünneplésre való felkészülésben!

 

[p.115]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré14.

A mai nap Isten Nevéből az utolsó hé-nek felel meg. Ez az utolsó hé azt jelzi, hogy a Jom Kipur-i élmény eljutott a befogadóhoz (málchut, „királyság”), és kész arra, hogy Szukotkor virágozzék és teljes dicsőségében ünnepeljék.

„Azt szokták mondani, hogy ha az ember nem képes alulról bejutni, akkor felülről jut be; én azt mondom: L’chátchilá áriber – először felülről próbálj bejutni!” (A Rebbe Maharas)

 

Törvények és szokások

Adj további adományt![175]

Ha eddig még nem tetted meg, készítsd elő a „négy fajtát” Szukotra. Köss csokorba három hádászim-ot (mirtuszágat), két árávot-ot (fűzfaágat) és egy luláv-ot (pálmalevelet) az ünnep előtti délután.

 

Tények

„Egy dolgot kérek az Örökkévalótól, azért esedezem: hogy az Örökkévaló házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az Örökkévaló, és gyönyörködhessem templomában” (27. zsoltár). Minden Ros Hásáná-i és Jom Kipur-i imánk és esdeklésünk „csupán egyetlen dologra” irányul: Hogy „az Örökkévaló házában lakhassunk” Szukot napjaiban („egész életemben”), élvezetben és örömben (Pánim Jáfot).[176]

 

[p.116]

 

Amikor egy EMBER a HIT ÁRNYÉKÁNAK szukájában ül

A Sechiná (Isten jelenléte) kiterjeszti fölé a szárnyait…

 

[p.117]

 

[feltárás – revealing]

 

ünneplés

 

SZUKOT

 

[p.118]

 

Bevezetés

SZUKOT ÜNNEPLÉSE

Most már készen állunk az ünneplésre. Most már készen állunk arra, hogy felszabadítsuk a Tisré összes energiáját és felhőtlenül, gátak nélkül ünnepeljük az örömöt és az egységet a Szukot napjaiban.

A Szukot („A sátrak ünnepe”) annak az időszaknak a neve, amely Tisré 14-ének estéjén kezdődik és hivatalosan 21-én ér véget (valójában azonban 23-áig nyúlik ki), és legáltalánosabban öröméről, vidámságáról ismert.

Ebben az időszakban kis kunyhókban (vagy kalyibákban) lakunk, amelyeknek teteje pálmalevelekből, ágakból, nádszálakból, stb. készül. Ezekben a kis kunyhókban étkezünk és csináljuk mindazon nappali tevékenységeinket, amelyeket általában otthon szoktunk végezni.[177]

Ezek a kunyhók Istentől való abszolút függőségünkre emlékeztetnek bennünket – arra, hogy látszólag szilárd, ember alkotta hajlékaink az Ő gondoskodása nélkül semmit sem érnek. Ezek a kunyhók ugyanakkor a „Dicsőség Felhőjére” is emlékeztetnek bennünket, amely az izraeliták fölött lebegett és oltalmazta őket mialatt a pusztaságban vándoroltak, útban Izrael Földje felé.

Ebben az időszakban szokás az is, hogy hat irányba meglengessük (miután elmondtuk a megfelelő áldást) a „négy fajtát” – nevezetesen három mirtuszágat (hádászim), két fűzfaágat (árávot), egy pálmalevelet (luláv) és egy cédrátcitromot (etrog).

Ez a „négy fajta” emlékeztet bennünket arra a négy nélkülözhetetlen fajta emberre, amelyekből Izrael népe áll. (Ha többet kívánsz tudni erről a témáról, lásd a Tisré 13-ához írtakat.)

Ebben az időszakban tartjuk a következő ünnepségeket is:

– Szimchát Bét HáSoévá („A vízmerítés házának boldogsága”), amikor nagy öröm és ünneplés közepette megemlékezünk a Szentélyben meghozott vízáldozatok ceremóniájáról.

– Hosáná Rábá (a „Nagy Megváltás” napja, amikor a Ros Hásáná napján megírt és Jom Kipurkor megpecsételt ítélet jogerőre emelkedik). Ekkor elmondjuk a teljes Hosáná-t – azokat az imákat, amelyekben a hosá-ná („Kérünk Téged, oltalmazz meg minket!”) szó újra meg újra többször is elhangzik.

– Smini Áceret (a „Gyülekezés Nyolcadik Napja”), egy a Szukot hét napjához adott többlet nap, amikor [alone with God] ünneplünk, mert sem Isten, sem mi nem vagyunk képesek búcsút mondani egymásnak a hosszú ünnepi időszak végeztével. Ez ugyanakkor az nap is, amikor a „küldöncök” szertefutnak „kézbesíteni” a nagyünnepeken hozott ítéleteket.

– Szimchát Torá (a „Tóra Öröme”), amikor a Tórával a karunkban táncolunk, ünnepelve a Jom Kipurkor kapott második pár Kőtáblát. Ezen a napon fejezzük be Mózes ötödik könyvének utolsó fejezetét, és rögtön el is kezdjük újra az első könyv első fejezetét.

 

MÉG ENNÉL IS TÖBB

Mindezen dolgokon túl még többről is szól a Szukot!

Ez egy olyan ünnep, amikor a zsidó nép egységét és a világ népeinek egységét is ünnepeljük. Ez egy olyan ünnep, amikor a Ros Hásáná és a Jom Kipur áhítatát a mákif (körülzáró fény) és a pnimi (belső fény) isteni energiáinak összekapcsolása révén életünk szerves részévé tesszük.

A Szukot különleges öröme abból is fakad, hogy a Tisré hónap közepén megjelenik az égen a „telihold”. Ros Hásáná, amikor kezdetét vette a Tisré, egybeesett a hold megszületésével. Szukot, amikor a hold a maga teljességében látható, annak a megnyilatkozását jelképezi, ami Ros Hásáná idején még rejtett állapotban volt.

És ez a megnyilatkozás örömmel, vidámsággal tölt el bennünket. „Nincs nagyobb öröm annál, mint amikor szertefoszlik egy kétség,” mondja a Talmud. Talán már a megnyilatkozást megelőzően is birtokunkban volt a boldogság minden összetevője, ám anélkül, hogy tisztán látnánk, milyen irányt szabjunk a bennünk rejtőző lehetőségeknek, nem tapasztalhattuk meg a valódi örömöt. Szukot „az ujjongásunk ideje”, mert ekkor teljességében tárul fel mindaz, amit a Tisré hónap első felében megtapasztaltunk és elértünk.

Ros Hásáná és Jom Kipur napján lehatoltunk lelkünk leglényegéhez és kapcsolatba kerültünk Istennel. Azokban a Félelmes Napokban Istent az Univerzum Királyává koronáztuk, felszítottuk a t’suvá erejét, hogy átalakítsuk a múltat és új erőt öntsünk a jövőbe, és életet, megélhetést és egészséget csikartunk ki az égből.

Ám az isteni trónus előtt állva felindultságunk elhomályosította az örömöt, amit éreztünk. Szukotkor fellebben a felindultság fátyla, és a Félelem Napjai egyhetes örömünnepbe torkolnak – s ez az öröm Smini Áceret ás Szimchát Torá napjain hág tetőfokára.

 

[p.120]

 

Hívjunk vendégeket!

Egyedül nem lehet ünnepelni. Ünnepelni másokkal együtt szoktunk. Ezért parancsolja meg nekünk a Tóra, hogy hívjunk magunkhoz vendégeket – ez a háchnoszát orchim micvá-ja[178]. Alapvető dolog, hogy örömünket meg kell osztani másokkal is.

Azon kívül, hogy meghívjuk barátainkat a szukánkba és velük együtt, vidám társaságban fogyasztunk el egy ünnepi lakomát, a kabalista hagyomány szerint ilyenkor még hét misztikus vendéget (uspizin) is üdvözlünk ideiglenes otthonunkban. Ők Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes, Áron, József és Dávid, akik a „hűséges pásztorok” néven is ismeretesek. A Zóhár magyarázata szerint:

Amikor egy ember a hit árnyékának szukájában ül, a Sechiná (Isten jelenléte) kiterjeszti fölé a szárnyait… és Ábrahám valamint öt igaz és velük együtt Dávid vele együtt lakoznak hajlékában. Az embernek az ünnep minden egyes napján örvendeznie illik ilyen vendégek társaságában (Zóhár, Emor 103a).

Ezek a „fennkölt és szent vendégek” azért jönnek, hogy spirituális táplálékkal lássanak el bennünket, mindegyik olyannal, amely egyedül rá jellemző. A mi részünkről a vendégszeretetnek nem is lehet magasabb fokú megnyilatkozása, mint az, hogy imitáljuk az ő életüket.

Az ünnep hét napjának mindegyikén a hét uspizin közül mindig egy másik vezeti a csoportot.[179]

A mai este nagy tiszteletben álló vendége Ábrahám. A többi uspizin-nel együtt e szavakkal üdvözöljük őt:

Kérlek, Ábrahám, fenséges vendégem, ülj le velem a többi fenséges vendéggel: Izsákkal, Jákobbal, Mózessel, Áronnal, Józseffel és Dáviddal együtt.

Ábrahám a szívjóságot (cheszed) képviseli. Ábrahám jelenléte a szukában egybegyűlt embereket a következő, Ézsaiás könyvéből (Jesájá 58:14) vett szavakkal áldja meg: „akkor gyönyörködni fogsz az Örökkévalóban.”

Ez tehát az a tárgy, amelyre a ma este kezdődő Szukot első napján összpontosítunk: a szeretet, a szívélyesség és az egymásnak való örömszerzés.

A nyájasság és szeretet jegyében illik meghívnunk szukánkba néhány szűkölködő embertársunkat is (földi vendégeket az „alanti világból” megfeleltetendő a „magasságból érkezett” misztikus vendégeknek). Ha nem lehetséges, hogy szegény idegeneket hívjunk meg magunkhoz, legalább élelemmel és pénzzel igyekezzünk segíteni őket, hogy valahol máshol ünnepelhessenek.

 

[p.121]

 

Erev Szukot

[fehér négyzetben:] Tisré14.

Erev Szukot

 

„Azonban a hetedik hónap tizenötödik napján, amikor begyűjtöttétek az ország termését, ünnepeljétek az Örökkévaló ünnepét hét napon át… Sátrakban lakjatok hét napon át… Azért, hogy tudják nemzedékeitek, hogy sátrakban lakattam Izráel fiait, midőn kivezettem őket Egyiptom országából.” (3Mózes 23:39;42-43)

 

Törvények és szokások

Napnyugta előtt gyújtsd meg az ünnepi gyertyákat. A gyertyagyújtásnál a következő áldást mondd: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy az ünnepre gyertyát gyújtsunk!” (Szombaton ezt a kiegészítést tesszük: „… hogy szombatra és az ünnepre gyertyát gyújtsunk!”) Ezt követően mondjuk el a Sehechejánu áldást: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki életben tartott, megőrzött bennünket, s engedte megérnünk ezt a mai napot!”

(A különleges szukoti imákkal kapcsolatban lásd az IMÁK részt.)

 

Tények

Szukot ünnepét, amely arról az isteni oltalomról emlékezik meg, amely végigkísérte Izrael Gyermekeit negyvenéves pusztai vándorlásuk (i. e. 1313-1273) során, és amely a mai este kezdődik, hét napon át ünnepeljük. Ebben az időszakban az isteni elrendelés szerint egy szukában kell „laknunk”. „Hogyan (teljesíti az ember) a szukában lakás micvá-ját? Szukában kell ennie, innia és élnie, nappal és éjszaka is, éppen úgy, ahogyan az év többi napján a házában szokott: hét napon át az embernek otthonát kell ideiglenes lakhelynek, szukáját pedig állandó lakhelyének tekintenie.”[180]

A ma esti vacsorát – és az összes ezt követő ünnepi étkezést – teljes egészében a szukában kell elfogyasztani. Ünnepi Kidus-t kell mondani, külön megemlítve benne az ünnepet, és két kiegészítő áldást kell elmondani, a Lésév báSzuká-t és a Sehechejánu-t.

Lapozd fel a Zsidó törvénykódex-et vagy konzultálj egy háláchikus szaktekintéllyel a szukában lebonyolítandó étkezések részleteit illetően. Egyesek nem hajlandóak semmit a szukán kívül enni vagy inni, még egy pohár vizet sem.

 

[p.122]

 

Hódító menet

Korábban (Tisré 13-án) megvizsgáltuk mit is jelképez a „négy fajta” – mirtuszágak (hádászim), fűzfaágak (árávot), pálmalevél (luláv) és cédrátcitrom (etrog) –, amelyet csokorba kötünk, és a szukoti hét minden napján hat irányban meglengetjük. A „négy fajtát” azonban értelmezhetjük az emberi test kontextusában is:

– a cédrátcitrom alakja a szívre, a cselekedeteink mögött rejlő hajtóerőre emlékeztet.

– a pálmalevél a gerincre emlékeztet, amely megtartja a testet és egyensúlyt teremt, s amely nélkül mozdulni sem tudnánk.

– a mirtuszlevelek mandulaforma leveleikkel az emberi szemre emlékeztetnek, amellyel az Isten teremtette világot szemléljük.

– a fűzfalevelek az emberi ajkakra emlékeztetnek, amelyek segítségével kifejezést adunk gondolatainknak és érzéseinknek.

Azzal, hogy e négy dolgot összefogjuk, azt mutatjuk, hogy az embernek minden erejével és képességével Istent kell szolgálnia.

Miközben az ünnepeken szokásos Hálél-t (dicsérő zsoltárokat) mondjuk, összefogjuk ezt a „négy fajtát” és meglengetjük a tér hat különböző iránya felé (dél, észak, kelet, föl, le, nyugat), összesen tizennyolc mozdulatot téve – minden irányba oda-vissza hármat-hármat. Ezek a mozdulatok a „négy fajta” egységét – valamint az isteni egységet – juttatják kifejezésre a tér minden pontján, az egész univerzumban, amelynek felemelése a mi felelősségünk.[181]

Miután felemeltük a „négy fajtát”, valamelyest lejjebb eresztjük a föld felé, majd újra felemeljük, megérintve vele a mellkasunkat. Ezzel a mozdulattal azt a látszatot keltve, mintha isteni fényt vonnánk le ebbe a világba. Amikor leengedjük magunk előtt a „négy fajtát”, valamelyest feljebb emeljük, mielőtt visszaengedjük magunk elé, kiindulási helyzetébe, azt sugallva ezzel a mozdulattal, mintha az anyagiságot, a testiséget felemelnénk az ég felé, azaz mintha megnemesítenénk azt.

Szukot minden napján a Hálél-t követően Hosánot-ot mondunk, imákat, amelyekben a hosá-ná („Kérünk Téged, oltalmazz meg minket!”) szó újra meg újra többször is elhangzik. Miközben ezt tesszük, a Tóra-olvasó pult (bimá) körül keringünk.

Ez a keringés egy hódító menet, hasonló ahhoz, amikor a zsidók Jerikó körül keringtek, hogy meghódítsák a várost. Kezünkben a „négy fajtával” masírozunk, felfegyverkezetten egész spirituális arzenálunkkal, eltökélten arra, hogy küzdjünk és megnyerjünk bármilyen csatát.[182]

 

[p.123]

 

Szukot

[fehér négyzetben:] Tisré15.

Szukot első napja

Telihold

A Szukot első napjának becses vendége Ábrahám. Ábrahám a szívjóságot (cheszed) képviseli. Ézsaiás könyvéből (Jesájá 58:14) vett szavakkal áld meg bennünket: „Akkor gyönyörködni fogsz az Örökkévalóban.” Ez az a tárgy, amelyre ma összpontosítunk: a szeretet, a szívélyesség és az egymásnak való örömszerzés.

„És vegyetek magatokhoz az első napon dísz-fának gyümölcsét, pálmaágakat és sűrűlombú fának és fűzfának a gallyát és vigadjatok az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt hét napon át.” (3Mózes 23:40)

Az „első nap” egy új kezdetet sejtet: Miután az elmúlt évvel kapcsolatban teljes tabula rasát csináltunk, Szukot első napja, egy új elszámolási évet nyit. (A Midrás)[183]

 

Törvények és szokások

Szukoti hagyományok:

Továbbra is minden étkezést a szukában bonyolíts!

 

Áldd meg és lengesd meg a „négy fajtát”!

Nagy örömmel ünnepelj!

 

A „NÉGY FAJTA”

Szukot minden egyes reggelén kezünkbe vesszük a „négy fajtát” és áldást mondunk rá, lehetőleg a szukában, még a reggeli ima előtt. Az első napon két áldást mondunk; a következő napokon a második áldást, a Sehechejánu-t már nem mondjuk: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy [meglengessük / a magasba emeljük – raise] a luláv-ot.”

„Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki életben tartott, megőrzött bennünket, s engedte megérnünk ezt a mai napot!”

A reggeli ima (Sáchárit) után Hálél-t (különleges, Istent dicsőítő zsoltárokat) mondunk, melynek során végrehajtjuk a náánuim („mozdulatok”) micvá-ját, azaz meglengetjük a „négy fajtát”. Ezt Szukot minden napján elvégezzük (kivéve szombaton, amikor nem vesszük kezünkbe a „négy fajtát”; a szombat kárpótol ennek a micvának az energiájáért).

A különleges szukoti imákkal kapcsolatos magyarázatokat illetően lásd az IMÁK részt.

Szukot minden napján két Tóra-tekercset vesznek elő a tórai olvasmányokhoz. Az első tekercsből felolvassuk az ünnepekre vonatkozó részt (3Mózes 11:26-23:44), a második tekercsből pedig a Szukotról olvasnak fel a Máftir-nak (4Mózes 29:12-16).

A Háftóra Zechárjá könyvének utolsó fejezete. A világ és a népek átalakulásáról szól az Idők Végezetén. Ez a Háftóra a Szukotban határozza meg azt az időszakot, amikor a világ végső megváltása bekövetkezik. Ennek a megváltásnak egy fontos részét képezi majd a világ népeinek Jeruzsálembe való összesereglése, ahol minden nemzet nyilvánosan el fogja ismerni Istent. (További részletekért ezzel a témával kapcsolatban lásd Tisré 17. és 18., azaz Szukot 3. és 4. napja)

Szukot második estéjén egy különleges ünneplés kezdődött a Szentélyben, a Szimchát Bét HáSoévá, egy nagy és örömteli ünneplés, amelyre esténként került sor, amikor vizet merítettek egy forrásból, hogy azt az oltárra öntsék. Ezért szokás Szukot minden estéjét tánccal és énekkel ünnepelni. (Lásd a holnapi napot.)

[p.124]

 

A víz íze

Amikor még állt a jeruzsálemi Szentély, a „vízöntés” fontos jellegzetessége volt a Szukot ünnepének.

Az év minden napján a Szentélyben hozott áldozatok részét képezte az, hogy bort öntöttek az oltárra, Szukotkor azonban a boron kívül vizet is öntöttek az oltárra.

Az erre a célra egy forrásból történő vízmerítést minden esetben egy a Szentély udvarában rendezett, egész éjjel tartó ünnepség előzte meg. Az éneklés és a tánc egészen hajnalig tartott[184], amikor is a mulatozók elindultak a közeli Siloách forráshoz, hogy vizet merítsenek belőle, amelyet aztán elvittek a Szentélybe.

A Talmud kijelenti: „Az, aki nem volt tanúja a vízmerítő ünnepségek örömének, még nem is látott igazi örömöt életében.”[185]

A bor és a víz jelképezi Istenszolgálatunk két elemét. A víz – amely íztelen, szagtalan és színtelen, mégis az élet egyik alapvető szükséglete – szimbolizálja az „égi teher” intellektuálisan és emocionálisan „íztelen”, mégis döntő fontosságú „elfogadását.” A bor pedig – amely kellemes a szemnek, az orrnak és ízlelőszerveinknek egyaránt, mámorítóan hat az agyra és pezsdítően a szívre – Istenszolgálatunk érzéki örömökben részesítő aspektusa: az, hogy megértjük a tórai parancsolatok rejtett jelentőségét, és örömteli számunkra az az élmény, amelyben Istennel való kapcsolatunk részesít bennünket.

No de, ha a víz Istenszolgálatunk „íztelen”, érzelmektől mentes aspektusát jelképezi, akkor mégis miért okozott olyan nagy örömöt Szukotkor vizet locsolni az oltárra?

Egy szomjas ember számára egy pohár víz jobban esik, mint a legízletesebb, legélvezetesebb bor. Spirituális értelemben ez azt jelenti, hogy amikor egy lélek szomjazza Istent – amikor rádöbben, mennyire létfontosságú számára az Istennel való kapcsolat –, akkor ez olyan felvillanyozó élményt jelent számára, amely érzéki gyönyörökkel ér fel. Egy ilyen lélek számára a „víz”, amelyet legmélyebb önvalójából felhúz, hogy azt az Istenszolgálat oltárára öntse, az öröm valódibb forrását jelenti, mint amit a legmámorítóbb bor valaha is jelenthetne.

A Szukot az az időszak, amikor a legnyitottabbak vagyunk az olyan élvezetekre és örömökre, amelyek az ”ég uralma terhének magunkra vételének” egyszerű aktusában rejlenek.

 

[p.125]

 

Szukot

[fehér négyzetben:] Tisré16.

Szukot második napja

A mai nap becses szukoti vendége Izsák, aki a fegyelmet (gevurá) képviseli. Ő a következő bibliai verssel áld meg bennünket (Zsoltárok könyve 112:2-3): „Utódjaid hősök lesznek a földön… vagyon és gazdagság lesz házaikban.” Ez a mai nap tárgya: felismerni azokat a bőséges áldásokat, amelyekben részünk van, és amelyek a fegyelem erejének köszönhetők, amely medret szab a fénynek, hogy megmaradjon bennünk.

„Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából.”

(Jesájá 12:3)

„Szukot nagy öröme annak az energiának a megnyilatkozása, amely a Félelem Napjaiban még rejtve volt. Erre utal a szchách (szukáfedél) szó gemátriá-ja (számértéke). A szchách szó egy számech-ből (60), egy cháf-ból (20) és még egy cháf-ból (20) áll, ami összesen 100. Ez a szám rámutat a Ros Hásánákor megszólaltatott 100 sófárhang különleges erejére.[186] A szchách »dicsőségfelhője« a Jom Kipurkor felajánlott illatfelhőből ered. A Szukot hét napja megfelel a Ros Hásáná és Jom Kipur közötti hét napnak.”[187]

 

Törvények és szokások

Izraelben a mai nap a Chol HáMoéd (az ünnepi hét eleje és vége közötti „közbülső” napok) első napja. Izraelen kívül egy második nappal toldjuk meg az ünnepnapot, hogy teljes energiáját magunkba szívhassuk. (A következőkben azokat a törvényeket és szokásokat ismertetjük, amelyek Izraelen kívül mindenhol érvényesek.)

Az istentisztelet és a tórai olvasmány ugyanaz, mint az első napon (lásd a tegnapi napot).

A Szukot második napjának Háftórája (Királyok első könyve 8:2-21) a Szentély Salamon király uralkodása idején történt felszenteléséről szól.

Az istentiszteletet követően hazamegyünk, Kidus-t csinálunk, és elfogyasztunk még egy olyan ünnepi ebédet, mint az előző napon. A délutáni és esti istentisztelet ugyanúgy zajlik, mint az előző napon.

Hivatalosan a mai este kezdődik meg a Szimchát Bét HáSoévá, amely arról a vidám ünneplésről emlékezik meg, amely a Szentély oltárára történt vízöntést előzte meg.

Az ünnep napjaiban egész éjszakán át tartó éneklés és tánc folyik a zsinagógákban és a zsidók lakta negyedek utcáin, emlékeztetőül a Szentély udvarán tartott ünnepségekre. Tulajdonképpen vannak olyan aspektusai ezeknek az örömteli ünnepségeknek amelyek csakis a mi időnkben lehetségesek, pontosan azért, mert ezeket ma már nem lehet az előírt módon megtartani.

Annak a rendeletnek köszönhetően, hogy Jom Tovkor (az ünnep nyitó és zárónapjain) tilos hangszereket használni, a Szentélyben tartott vízöntő ünnepségek csupán Szukot második este kezdődtek el. Ugyanezen okból szombaton is szünetelt ez a fajta ünnepség. Ma viszont, mivel mi csupán megemlékezünk a hajdani szokásról, mi ünnepelhetünk zene nélkül. Vagyis ebben az esetben egy negatív helyzet egy még nagyobb, még mélyebb örömöt szül. A Szukot minden estéjén – a szombatot is beleértve – folyik az ünneplés, és ez olyan lényegi örömöt csal elő belőlünk, amelynek nincs szüksége mesterséges ihletésre. És estéről estére csak fokozzuk ezt a nagy örömöt bölcseink tanítása szerint[188], akik azt mondták, hogy az embernek mindig egyre több és több szent és jó cselekedetet kell véghezvinnie.

 

[p.126]

 

A világ átalakítása

A szukoti hét során különféle részleteket olvasunk a próféták írásaiból (Háftorot). Ezek az írások, különösen Zakariás és Ezékiel próféciái a világ és népeinek az Idők Végezetén bekövetkező átalakulásáról beszélnek.

A világnak akkor majd el kell számolnia Isten előtt; ez lesz az utolsó ítélet napja:

Megrettennek tőlem a tenger halai, az ég madarai, a mező vadai, meg a földön csúszómászó mindenféle állat és minden ember a föld színén. Leomlanak a hegyek, lezuhannak a sziklák, és földre dőlnek a várfalak. (Jechezkél 38:20)

Végül Isten megmutatkozik majd a Maga teljes fenségében. Amikor ez bekövetkezik, a világ népei el fogják ismerni az Ő mindenek feletti uralmát, és mind elzarándokolnak majd Jeruzsálembe, hogy ott imádják Őt:

Azután mindazok, akik megmaradnak a Jeruzsálemre támadó népek közül, évről évre elmennek, és leborulnak a Király, a Seregek Ura előtt, és megünneplik a sátrak ünnepét. (Zechárjá 14:16)

Tehát a Szukot, Isten Izrael fölé kiterjesztett oltalmának szimbóluma, különösen elismert lesz majd a világ népei között, és meg is lesz ezért a jutalmuk.

A szukoti ünnepségnek mindig is mélységes hatása volt a világra. A Szukotkor a Szentélybe vitt hetvenféle áldozati felajánlás annak a hetven népnek a megfelelője és egyben védelmezője volt, akik Noé fiainak leszármazottjai voltak (ezeknek leszármazottjai a mai modern világ népei). Izrael népe ezeket az áldozatokat a népekért való engesztelésül hozta, imádkozott jólétükért és a föld összes népe között uralkodó egyetemes békéért és harmóniáért.[189]

Ma ezeket az áldozatokat imáinkban élesztjük újra. Szukoti örömünk és Istenszolgálatunk, akár az ősi időkben, ma is kozmikus hatást gyakorol a világ sorsára.

Láthatjuk tehát, hogy a Szukot ünnepe nem csupán saját magunk, hanem az egész bolygó átalakításáról szól – hogy végül megvalósítsuk a békét az egész emberiség számára.

 

[p.127]

 

Tisré

[fehér négyzetben:] Tisré17.

Szukot harmadik napja

A mai nap becses szukoti vendége Jákob, aki a könyörületet (tiferet) képviseli. Ő a következő bibliai verssel áld meg bennünket (Jesájá 58:8): „Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás.” A Jákob héber megfelelője (Jáákov) ugyanazokat a betűket tartalmazza, mint a „hasít” (jiboká) szó. Ez a mai nap tárgya: a könyörület és az empátia képes keresztülhasítani a sötétségen.

 

„Azon a napon az Örökkévaló lesz az egyetlen Isten, és Neve az egyetlen Név.”

(Zechárjá 14:9)

„Ha a világ népei tudták volna, milyen értékkel jelent számukra a Szentély (a Szukotkor a Szentélyben hozott hetvenféle áldozat hozott védelmet a világ hetven népe számára), azt védelmezendő, erődítményekkel kerítették volna körül. Mert számukra nagyobb értéket jelentett, mint Izrael számára…”

(Rabbi Jehosua Ben Lévi)[190]

 

Törvények és szokások

Chol HáMoéd: Félünnep. Megengedett a munka, mégis ez a nap is része az ünnepnek – a szukában eszünk, megáldjuk és meglengetjük a „négy fajtát”, és különleges imádságokat mondunk. Vannak, akik félünnepkor nem raknak t’filin-t.

Chol HáMoéd (szó szerint „az ünnep hétköznapja”) egy olyan közvetítő nap, amely kapcsolatot teremt a tulajdonképpeni ünnepnap és világias hétköznapjaink között. (Izraelben, ahol az ünnep első napja egyetlen napból áll, a Chol HáMoéd tegnap kezdődött el.)

A Chol HáMoéd minden egyes napján olvasunk a Tórából. Minden olvasáskor négy embert hívnak fel a Tórához. (A Szukot szombatján hét embert hívnak fel és egy nyolcadikat Máftir-nak.) Minden nap olvasunk Mózes negyedik könyvéből (29:17-34) a Szukot éppen aktuális napján hozott Szentély-beli áldozatokról. Ezek ugyanazok a bibliai versek, amelyeket az ünnep Muszáf-ján mondunk el, és amelyekben szó van a Szukot hat hátralévő napján hozott csökkenő számú, és összességében 70 ökröt számláló ököráldozatról.

.

Chol HáMoéd szombatján azt a jól ismert tórai szakaszt olvassuk (2Mózes 33:12-34:26.), amelyben Mózes arra kéri Istent, hogy fedje fel előtte az isteni mélyebb értelmét. Isten erre felfedi előtte a „Könyörület Tizenhárom Ismérvét” (lásd Elul 24.). A Szukottal való különleges kapcsolat azokban a versekben rejlik, amelyek a három zarándokünnepre, a Pészáchra, a Sávuotra és a Szukotra utalnak.

Chol HáMoéd szombatjának Háftorája Ezékiel 38. fejezete, amelyben szerepel egy prófécia a Góg és Magóg közötti háborúról. Ezt a háborút a béke egy új korszaka követi majd, amikor Istent a világ összes népe el fogja ismerni. Ez a prófécia hasonló a Zakariás 14-ben szereplő, Szukot első napján olvasott próféciához.

 

[p.128]

 

Az egység öröme

Valaha az volt a szokás, hogy a hadseregek a csatába menet győzelmi dalokat énekeltek. Vajon miért énekeltek győzelmi dalokat, amikor még el sem kezdődött a harc? Hogy ily módon fejezzék ki a győzelembe vetett hitüket. Ez a hit, ez a meggyőződés megnövelte a katonák harci morálját és arra ösztönözte őket, hogy a biztos győzelem tudatában még hősiesebben küzdjenek.

A Szukot ez a győzelmi dal. Kezünkben a „négy fajtával” masírozunk, felfegyverkezetten egész spirituális arzenálunkkal, eltökélten arra, hogy megvívjunk bármilyen csatát, biztosak lévén a diadalban.

Szukot erőt ad nekünk ahhoz, hogy felülemelkedjünk bizonytalanságunkon, félelmeinken, sebezhetőségünkön. Egy olyan megnövekedett erővel vértez fel bennünket, amely örömre hangol minket. (Ezzel szemben, e tudat hiánya a gyökere a biztonságérzet hiányának, a félelemnek, a bizonytalanságnak és a mindezekből elkerülhetetlenül következő reményvesztettségnek.)

Az öröm a lélek intuitív életrajongásának megnyilatkozott kifejeződése. Örülünk annak, hogy mindnyájunk életének külön-külön célja van, és hogy isteni küldetés megvalósítói vagyunk. Szukotkor eme isteni küldetésünkhöz fűződő kapcsolatunkat ünnepeljük. Zavartalan örömmel éneklünk és táncolunk, így fejezve ki lényünk lényegéből fakadó valódi boldogságunkat.

A Szukot „a mi örvendezésünk ünnepe”, mert nem egyedül ünneplünk – Isten is csatlakozik az ünnepléshez, és velünk, teremtményeivel együtt örvendezik.

Az öröm egyesít bennünket Istennel és a többi emberrel. S éppen ezért, mivel az öröm nem ünnepelhető egyedül, kötelességünk, hogy vendégeket is hívjunk a szukánkba.

„Úgy illő, hogy egész Izrael egyetlen szukában lakozzék,” mondja a Talmud.[191] Jóllehet, fizikai szinten külön szukákban ülünk, spirituális szinten mindnyájan egyetlen, mindenkit egyesítő szukában ünneplünk. Egy csokorba fogjuk össze a „négy fajtát”, amelyek különféle személyiségeket jelképeznek, ezzel is elismerve, hogy sokféleségünk az erősségünk, hogy ez táplálja egységünket, és hogy mindnyájunknak van valami olyan egyedülálló vonása, amivel a közjót gazdagítja.

Gyűljünk hát össze a Szukot még hátralévő napjaiban és ünnepeljünk – ünnepeljük életünket és mindama jót, amellyel Isten nap mint nap elhalmoz bennünket. A remény, öröm és egység üzenetére ma nagyobb szükségünk van, mint korábban bármikor. Ez a legfőbb üzemanyag, amely segíthet nekünk az előretörésben, az újjáépítésben, és abban, hogy még értékesebb emberekké váljunk.

 

[p.129]

 

Tisré

[fehér négyzetben:] Tisré18.

Szukot negyedik napja

A mai nap becses szukoti vendége Mózes, aki a kitartást (necách) képviseli. Ő a következő bibliai verssel áld meg bennünket (Jesájá 58:11): „Az Örökkévaló vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged.” A mai nap tárgya: Mózes lehozta nekünk a Tórát, Isten útmutatóját az élethez, amely erőt ad nekünk ahhoz, hogy elviseljük a nehézségeket. Arra is képessé tesz bennünket, hogy felemelkedjünk a kozmikus rend legmagasztosabb állapotaiba.

„Szukotot hívják »örvendezésünk ünnepének« is – amikor Isten Izraellel, Izrael pedig Istennel örvendezik. Mindketten az ég és a föld egyetlen harmonikus ünneplésében olvadnak össze.”

(Rabbi Schneur Zalman)[192]

 

Tények

Az ünnepi étkezések és a szabad ég alatt a szukában eltöltött idő roppant erejű és egyedülálló spirituális élmény. Vannak, akik ízlésesen feldíszítik a szukájukat; mások megőrzik azt dísztelen egyszerűségében. De bármilyen stílust kövessünk is, a szuká az egyetlen olyan micvá, amely – maga a micvá! – teljesen körülvesz bennünket, tetőtől talpig – valahogy úgy, mint annak idején pusztában vándorló őseinket az isteni jelenlét.

Az ezekben a napokban mondott 27. zsoltárban ezt olvassuk: „Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem.” Ez Szukotra utal, amikor körülvesz és megóv minket a szuká. A „négy fajtára” is utal ez a vers az ohálo („sátra”) szóval, amely mozaikszava az etrog, hádász, luláv, veárává szavaknak, valamint a b’cur („kősziklára”) szóval, amely mozaikszava a bénonim, cádikim, verásáim szavaknak, amelyek a „négy fajta” által jelképezett különböző embertípusok (lásd Tisré 13).[193]

 

[p.130]

 

Ideje a nevetésnek – Ideje a táncnak

A Rebbék azt tanítják, hogy amit Ros Hásánákor és Jom Kipurkor könnyek révén érünk el, azt Szukotkor és Szimchát Torákor az öröm révén is el tudjuk érni.

Nyilvánvalóan merül fel a kérdés, hogy ha ugyanazt, amit könnyek révén érünk el, öröm révén is el lehet érni, akkor kinek van szüksége könnyekre? Miért nem ugorjuk át egyszerűen a Ros Hásánát és a Jom Kipurt és kezdjük rögtön Szukottal?

Igen ám, de van egy titok – nem juthatunk el az öröm annyira áhított állapotáig, csak ha először képesek vagyunk sírni is. A valódi öröm nem a visszautasításról és a menekülésről szól; a valódi öröm az élet és a ránk bízott küldetés ajándékának ünneplése. Az ilyen öröm kéz a kézben jár az elszámolási kötelezettséggel, a felelősséggel és az igénnyel, hogy, amikor szükséges, tudjunk érzékenyek lenni és megkönnyezni hibáinkat és elmulasztott lehetőségeinket.

Más szóval megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek, mint azt megtudjuk Salamon király híres művéből a Prédikátor könyvéből (Kohelet), amelyet egyesek Szukot idején szoktak olvasni:

Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak… Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak… . (A Prédikátor könyve 3:1-8)

A titok, amelyet meg kell tanulnunk az, hogyan lüktessünk együtt az élet ritmusaival. Ez az ünnepi időszak éppen erre tanít meg minket – mivel az egész ciklusokról szól. Ami különösen kitűnik ezek közül, az a hetes ciklus: Tisré a hetedik hónap. Ros Hásánákor és Jom Kipurkor a fontos imákat hétszer ismételjük el. Hét nap köti össze Ros Hásánát és Jom Kipurt. A Szukot pedig hét napig tart.

Hosáná Rábákor hétszer járjuk körül a bimá-t, hét Hosáná-t mondva. Majd végül Smini Áceretkor úgy ünnepeljük a Szimchát Torát, hogy közben megint csak hétszer járjuk körbe a bimá-t, közben hét bibliai verset mondunk, és hét hákáfá-t („keringés”) táncolunk.

Hét az idő ciklusa, a létezés ciklusa, a kozmikus ciklus.[194]

A kiegyensúlyozott élet titka az, hogy hozzá kell igazítanunk magunkat a létezés belső ciklusaihoz/ritmusaihoz. Hogy tudjuk, mikor kell sírni és mikor táncolni. Mert mindennek megvan a maga ideje.

 

[p.131]

 

Tisré

[fehér négyzetben:] Tisré19.

Szukot ötödik napja

A mai nap becses szukoti vendége Áron, aki az alázatosságot (hod) képviseli. Áron és Mózes egynek számítanak. Áron áldása tehát ugyanaz, mint Mózesé.[195] Az erő kitartással és alázattal párosulva fogékonnyá tesz bennünket az isteni útmutatásra és a legmélyrehatóbb spirituális kinyilatkoztatásokra: „Az Örökkévaló vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged.”

„Az öröm képes túljutni az akadályokon (»szimchá porec geder«). Amikor örömteljes táncot ropsz, azzal lerontod a falakat, és a határok és korlátok minden formáját.”

(A Rebbe Sholom Ber)[196]

 

Törvények és szokások

Egyesek A prédikátor könyvét (Kohelet) szokták olvasni Szukotkor.[197] Íme e szokás okai közül néhány:

1) A szukában töltött idő az anyagi világ mulandóságára és hiábavalóságára tanít, akárcsak A prédikátor könyve.

2) A Prédikátor könyve az öröm kérdését is tárgyalja.

3) Megemlít egyszer hét másszor meg nyolc napot, ami a Szukot hét napjára valamint az azt követő nyolcadikra, a Smini Áceretre utal.

Minden hetedik évben (a szombatévet követő évben) Szukotkor teljesítenünk kell a Hákhél („összegyűlés”) micvá-ját. Az egész népnek – férfiaknak, nőknek, gyermekeknek – össze kellett gyűlniük a jeruzsálemi Szentélynél, ahol a király felolvasott nekik a Tórából, szavakat, amelyek arra voltak hivatva ösztönözni a népet, hogy közelebb kerüljenek Istenhez. A Hákhél és a Szukot egyaránt hordozza magában az egység motívumát.

Noha maga a tulajdonképpeni micvá a mai körülmények közül már nem teljesíthető, helyes megemlékeznünk róla azzal, hogy minden Hákhél évben nagy összejöveteleket rendezünk, ahol együtt tanulmányozzuk a Tórát, imádkozunk és fokozottan jótékonykodunk. A Hákhél meghonosítja a csoport tagjai közötti együttműködést, amely nagyobb eredményt produkál, mint a részteljesítmények összessége.

Az univerzum mikrokozmosza lévén, minden egyes személynek külön-külön is egy egységes frontba kell „összegyűjtenie”, összpontosítania képességeit és cselekedeteit, hogy irányítottan s ezáltal jóval hatékonyabban tudja teljesíteni élet-küldetését.

 

[p.132]

 

A [köt(őd)és – bonding] ereje

Már csupán két-három nap maradt a szukában való időzésre. Úgyhogy itt az idő, ragadjuk meg a maradék lehetőséget, hogy a lehető legtöbbet tartózkodjunk a szukában és a lehető legjobban kiaknázzuk a Szukotban rejlő különleges energiákat!

Amikor a szukában ülsz, nem lehet nem észlelned, hogy valami körbevesz téged, és mindenki más is ott ül veled együtt. Ahogy az Énekek éneke (2:6.) beszél erről az időről: „Jobbjával átölel engem.”

Ez Isten mindent körülölelő fénye. Érzed, hogy valami, ami feletted áll, mégis ott van veled.

Itt az idő, hogy kitárd magad valami nagyszerűbb előtt.

De ne felejtsd, hogy egy teli serlegbe már nem fér semmi több! Valamennyit ki kell ürítened a serlegedből ahhoz, hogy valami újat fogadhass bele. Ha változásra vágysz, nem lehetsz csak önmagaddal tele, és csak a saját megoldásaiddal, különösen, ha azok nem működnek.

A változásra való késztetés azonban nem elegendő. A késztetés ereje korlátozott; ha nem válik lényed részévé, elúszik.

A késztetés azaz az inspiráció lényedbe szervesítése kemény munkát igényel, és ez a feladat, amelyben mások a segítségedre lehetnek. Amikor két ember elhatározza, hogy végrehajt valamit, ketten együtt egy köteléket képeznek, és elszámoltathatóvá válnak egymással szemben. A Szukot minden egyes napján meglengetett „négy fajta” azt az erőt szimbolizálja, amely annak a négy fajta embertípusnak az egységéből fakad, amelyre mind szükség van ahhoz, hogy a világ tovább működjék. (Lásd „Bevezetés Szukothoz” és „Szukot első napja”.)

Még mindig van hátra néhány értékes nap a Szukotból. Használd őket okosan! Tölts minél több időt a szukában! Vedd a kezedbe a „négy fajtát” és gondolkodj el azon, amit jelképeznek. Összpontosíts egy dologra – éned egy olyan részére, amelyen változtatni akarsz. Az isteni jelenlét ott lesz veled és ellát egy egész évre szükséges energiával, hogy keresztülvihesd mindazt, amit elterveztél.

 

[p.133]

 

Tisré

[fehér négyzetben:] Tisré 20.

Szukot hatodik napja

A mai nap becses szukoti vendége József, aki a [kötést – bonding] (jeszod) képviseli. Áldása ugyanaz, mint Mózesé és Ároné, mert József kitartást és alázatot vezet az univerzumba. A mai nap témája, tárgya a szeretteidhez való kötődés.[198]

„Az Örökkévaló vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.”

(Jesájá 58:11)

 

Törvények és szokások

A mai este Hosáná Rábá előestéje (lásd a holnapi napot); szokás ilyenkor fennmaradni tikun-t mondani: tórai szakaszokat és a Zsoltárok könyvét.

Egyes zsinagógákban szokás almákat szétosztani az édes év jeléül, tekintve hogy a Hosáná Rábá „emeli törvényerőre” azt az ítéletet, amelyet az Örökkévaló Ros Hásánákor hozott meg, amikor szintén ettünk almát mézbe mártva.

 

[p.134]

 

A létezés értelme lényegében az, hogy egy SZERETETTELJES kapcsolatot építsünk fel EMBER és EMBER valamint ember és Isten között

 

[p.135]

 

[egyesítés/összegzés – integrating]

 

[behatolás – penetrating]

 

SMINI ÁCERET                    HOSÁNÁ RÁBÁ

      SZIMCHÁT TORÁ

 

[p.136]

 

Bevezetés

A SZERETET [INTERNALIZÁLÁSA]

 

A zsidó naptár a folyamatos növekedés ciklusa. Ezt legtisztábban Tisré havában tapasztaljuk.

A hónap első napjaiban – a Félelmes Napokban – reszketve álltunk az Örökkévaló előtt. Aztán beléptünk a szuká ölelésébe és elkezdtük feldolgozni, integrálni a hónap első felének félelmetes intenzitását.

A Kabala a fejlődési folyamatok pszicho-spirituális természetét két alapvető szakaszra bontja. Az első, a mákif szakaszban körülvesszük magunkat az élménnyel. Ezt követi a pnimi szakasz, amikor engedjük, hogy az élmény belénk hatoljon, részünkké váljon és internalizálódjon.

Minden növekedés, minden fejlődés a szeretetről szól. Sőt, az egész élet a szeretetről szól. Az egész Tóra, az élet modellje, a szeretetről szól. Minden más csupán magyarázat. A létezés értelme lényegében az, hogy egy szeretetteljes kapcsolatot építsünk fel ember és ember valamint ember és Isten között.

Minden kapcsolat mákif-ból (abból a szerető ölelésből, amikor egy mindent felölelő egységben egymásba olvadunk) és pnimi-ből (a személyes élményből, amikor internalizáljuk a szeretetet) áll.[199]

Kapcsolatunk Istennel, amely Ros Hásánákor megújíttatott, Jom Kipurkor megszenteltetett és Szukotkor megünnepeltetett, Smini Áceret és Szimchát Torá napján beteljesíttetik. (Izraelben ezt a két ünnepet egyszerre, egy napon ünneplik, a Szukot ünnepének „kiegészítő” napján; Izraelen kívül azonban a két ünnepet két külön napon tartják.)

 

ÉNEKEK ÉNEKE

A fejlődést, az előrehaladást drámai módon illusztrálják az Énekek énekének szavai:[200]

– Elul, a Tisré-re való felkészülés havának neve megfelel az Énekek éneke következő szavainak: „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém.” (6:3)

– Tisré első tíz napja – a T’suvá Tíz Napja, amely Ros Hásánával kezdődik és Jom Kipurral ér véget – a következő versnek felel meg: „Bal karja a fejem alatt.” (2:6)

– A Szukot annak felel meg, hogy: „Jobbjával átölel engem.” (2:6)

– A Hosáná Rábá ennek: „Csókoljon meg engem szája csókjaival!” (1:2)

– Végül pedig a Smini Áceret és a Szimchát Torá magának a tényleges egyesülésnek felel meg, amellyel kezdetét veszi az isteni „terhesség”, mígnem a Pészách hetedik napján, azon a napon, amelyen a Vörös-tenger kettévált, az isteni ölből megszületnek Izrael új lelkei.

 

A SZERETET HÁROM SZINTJE

Hosáná Rábá, Smini Áceret és Szimchát Torá megtartása kitűnik az ünnepek sorából, mert ezek az ünnepek tele vannak olyan szokásokkal, amelyet egyetlen tórai parancsolat sem ír elő, hanem amelyek természetes módon alakultak ki a zsidó nép körében.

Ezek a szokások következtetni engednek arra szenvedélyes szeretetre, amelyet Izrael gyermekei éreznek Teremtőjük iránt.

A szeretetnek három szintje lehetséges:

1) Ha valakit nagyon szeretsz, bármit kérhet, te meg fogod tenni, még ha az kényelmetlenségekkel jár is rád nézve.

2) Ha valakit még ennél is jobban szeretsz, akkor még azt sem várod meg, hogy kéréssel forduljon hozzád, még a legapróbb célzásra vagy utalásra is azonnal reagálni fogsz, hogy kielégítsd a szeretett személy vágyait.

3) Ha valakit szíved-lelked egész hevével szeretsz, akkor még célzásokra, apró jelekre sem vársz, hanem megérzed, mi okozna örömöt, gyönyörűséget a szeretett személynek, és te azonmód megteszed azt.

A Tóra által előírt parancsolatok olyan dolgok, amelyekre Isten megkér bennünket, és mi az Iránta érzett szeretetünkből (ez az első szint) megtesszük ezeket. Ebbe a kategóriába tartozik a Pészách, a Sávuot, a Ros Hásáná, a Jom Kipur és a Szukot megtartása, megünneplése.

Aztán vannak azok a parancsolatok, amelyek nincsenek egyértelműen kijelentve a Tórában, de vannak rájuk utalások, burkolt célzások, és mi ezeket egy még az előzőnél is magasabb szintű (második szint) szeretett teljesítjük. Ebbe a kategóriába tartozik a Chanuka, a Purim és más származtatott micvot megtartása.

És végül vannak azok a szokások – minhágé Jiszráel –, amelyekről sehol sem szól a Tóra (se közvetlenül se közvetetten). Ezek olyan hagyományok, amelyeket a zsidók egyszerűen elkezdtek tartani a maguk elhatározásából. Ezek a minhágim az Isten iránti szeretet legmagasabb fokú (a harmadik szint) kifejeződései, mert anélkül, hogy Isten akárcsak utalna is rá, a zsidók megérzik, mi okozna Neki örömet, és szó nélkül megteszik.

Ez különösen igaz Smini Áceretkor és Szimchát Torákor, amikor fékevesztetten áttáncoljuk az éjszakát és a rá következő napot, szorosan magunkhoz ölelve a Tórát és vidáman énekelve.

A Tóra sehol nem parancsolja nekünk, hogy ezt tegyük. Mégis megtesszük, méghozzá úgy, hogy egész szívünket, egész lelkünket és minden energiánkat beleadjuk a dologba. Hogy miért? Isten iránt érzett legtisztább és legmélységesebb szeretetünkből.

 

[p.138]

 

Egy ágacska, egy levél

Ha emberekkel vagy tárgyakkal kapcsolatban használjuk, az „egyszerű” szó rendszerint valaminek a hiányára utal. Például egy egyszerű ember az olyasvalaki, aki nem lett túlságosan magas intelligenciával vagy érzelmi mélységgel megáldva.

Mindazonáltal van egy másik használata is az „egyszerű” szónak – abban az értelemben, amikor valami tiszta és egyedüli, ellentétben egy olyan dologgal, amely több részből és elemből áll. Ebben az értelemben jellemezzük Istent „egyszerű egység”-ként.

A mi világunkban nem találunk példát az ilyen egyszerű egységre mert még a leginkább egynemű entitások is számos különféle részből, tulajdonságból és aspektusból állnak össze. Isten mindazonáltal teljesen és tökéletesen egy.

A Bál Sém Tov azonban ennek ellenére párhuzamot von a tanultság és spirituális kifinomultság hiányaként definiált emberi „egyszerűség” valamint az isteni „egyszerűség” között. Példaként annak az egyszerű zsidónak az egyszerű Istenhitét hozza fel, amely nem található meg tanultabb, kifinomultabb hitsorsosaiban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Tórában jártas embereknek ne lenne hite vagy Isten iránti elkötelezettsége (ami minden zsidó léleknek lényegi sajátja), csupán azt jelenti, hogy bennük a hit ártatlanságát, egyszerűségét már elhomályosította megértésük, felfogóképességük kifinomultsága.

Hosáná Rábákor az egyszerű zsidót ünnepeljük, amikor egy különleges micvá-ra kiválasztunk egy egyszerű fűzfaágat. Mi több, magát a napot is a „Fűzfa Napjának” nevezzük. A „négy fajta” közül a fűzfaág az olyan zsidót jelöli, aki sem bölcsességében sem világi teljesítményében nem tűnik ki, és a Hosáná Rábá éppen ettől a fűzfaágtól az, ami.

Általában, amikor meglengetjük a „négy fajtát”, legalább két fűzfaágnak kell lennie a csokorban, egyenként legalább három levéllel, a Hosáná Rábá különleges micvá-jához azonban csupán egyetlen fűzfaág kell, és annak is elég, ha csak egyetlen levele van.

Ezt a micvá-t olyannyira fontosnak tartják, hogy a talmudi rabbik úgy rendezték el a zsidó naptárt, hogy Hosáná Rábá sose essen szombatra, amikor ágakat és gallyakat tilos kézbe venni.

A Hosáná Rábát meg kell kímélni ennek a világnak a változásaitól és ingadozásaitól. Ha az időciklusok fenyegetnék a stabilitását, el kell térítenünk ezeket a ciklusokat, ha szükséges, akár a naptárt is manipulálva, biztosítandó, hogy a fűzfaág egyszerűsége – annak a zsidónak az egyszerűsége, aki minden bizalmát Istenbe helyezi – mindig előtérbe kerülhessen Szukot hetedik napján.

 

[p.139]

 

Hosáná Rábá

[fehér négyzetben:] Tisré 21.

Hosáná Rábá

Szukot hetedik napja

Ma üdvözöljük utolsó szukoti vendégünket Dávid királyt, aki a nemességet (málchut) képviseli. Ő a következő bibliai verssel áld meg bennünket (Jesájá 54:17): „Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak.” A mai napon igaz méltóságunk művelésére, gyakorlására összpontosítunk, méltóságunkéra, amelynek az a szilárd meggyőződés az alapja, hogy „semmilyen fegyver” nem járhat sikerrel Istennel való elidegeníthetetlen kapcsolatunk aláaknázásában.[201]

„Hosáná Rábá napján – a fűz hetedik napján – a papok, fűzfaággal a kezükben, körbejárják a Szentély oltárát.”

(A Talmud)[202]

 

„Ez a vízért, minden áldás (Levus) forrásáért való végső megítéltetés napja. Szukot hetedik napján a világ fölött hozott ítélet jogerőre emelkedik, és a Király rendeletei kibocsátatnak.”

(A Zóhár)[203]

 

Törvények és szokások

Különleges imák – lásd az IMÁK részt.

Egyesek szoktak egymásnak pitká tová-t vagy gemár tov-ot kívánni, lévén Hosáná Rábá az a nap, amikor az ítéletek törvényerő emelkednek.

Ezen a napon ünnepi ruhát viselünk. Vannak, akik fehérbe öltöznek, mint Jom Kipurkor, és meggyújtják a Jom Kipurról maradt gyertyákat.

Ezen a napon egy különlegesen gazdag ünnep lakomát csapunk. Az askenáz zsidók kreplách-ot (kis négyzet alakúra kinyújtott, darált marha- vagy csirkehússal megtöltött, majd háromszög formára összehajtott, kisütött tészta) esznek. Kreplách-ot hagyományosan a Jom Kipurt megelőző vacsorán, Hosáná Rábákor és Purimkor esznek.

A mai napon teljesítjük utoljára a „négy fajta” és a szukában lakás micvá-ját (bár sokan vannak olyanok, akik még Smini Áceretkor is szukában laknak[204]).

Ma mondjuk el utoljára a 27. zsoltárt, amelyet Ros Chódes Elulkor, azaz 51 nappal ezelőtt kezdtünk el naponta mondani.[205]

 

***

 

Ma este kezdődik Smini Áceret. Napnyugta előtt ünnepi gyertyákat gyújtunk.[206]

A Smini Ácereti esti ima ugyanaz, mint más ünnepnapokon, annyi különbség van csak, hogy említést teszünk benne erről a napról.

A Kidus-t ünnepi stílusban mondjuk, külön megemlítve benne az ünnepet, és Sehechejánu-val fejezzük be.

Sok közösségben a Tórával való körtáncot, a hákáfot-ot már ma este, Smini Áceret előestéjén elkezdik (lásd a holnapi napot).

 

Tények

A Hosáná Rábá[207] – a „Nagy Megváltás” napja – az utolsó pecsétet[208] üti rá a meghozott ítéletre; az ítélet, amely Ros Hásáná napján íratott meg és Jom Kipurkor lepecsételtetett ezen a mai napon emelkedik törvényerőre.[209] Ennek az oka pedig az, hogy Hosáná Rábá a Szukot hetedik napja, amikor a világ az élethez nélkülözhetetlen vízáldás szempontjából ítéltetik meg. És mivel „minden a végső döntésen múlik,” Hosáná Rábá, a Szukot utolsó napja az a nap, amikor az élet egészét érintő ítélet kérdésében megszületik az utolsó ítélet. Ezért ez egy roppant jelentőségű nap – bizonyos szempontokból a Jom Kipurhoz is hasonlítható –, kiegészítő imákkal és szokásokkal.[210]

Noha a Tóra nem ruházza fel különleges státusszal Hosáná Rábát, a zsidók hagyományosan számos szokást tartanak ezen a napon, és ünnepélyesen komoly jelleggel ruházták fel.

 

[p.140]

 

Egy lényegben gazdag nap

E nap nevének, a Smini Áceretnek, több jelentése is van.

A smini héber szó azt jelenti, „nyolcadik”, de ugyanaz a gyökere, mint a „kövér” vagy „gazdag” jelentésű sumán szónak. Az áceret héber szó jelentheti azt, hogy „megőrzés/elnyelés” vagy azt, hogy „visszatartás/visszavonulás” vagy azt, hogy „begyűjtés/gyülekezés”. De van egy olyan jelentése is, hogy „lényeg”. Tehát Smini Áceret testesíti meg az egész év lényegének gazdagságát, mert ez a nap gyűjti magába a Tisré havi ünnepek összes energiáját, és látja el vele az év összes napját.

Rási a Tórához írt kommentárjában a következő tanmesével világítja meg a Smini Áceret jelentőségét:

Volt egyszer egy király, aki egy alkalommal több napon át tartó lakomát rendezett a gyermekei tiszteletére. Amikor elérkezett a gyermekek számára a távozás ideje, így szólt hozzájuk az apjuk: „Édes gyermekeim, kérlek titeket, maradjatok még velem egy napig – búcsútokat nehezen viselem…”[211]

A történetben a király nem azt mondja: „búcsúnkat nehezen viselem”, hanem azt, hogy „búcsútokat nehezen viselem”. S csakugyan, Isten mindenütt jelen van, így hát Ő sosem hagy el bennünket. Mi vagyunk azok, akik elhagyjuk Istent, amikor olyan állapotba kerülünk, amikor lecsökken illetve elhomályosodik bennünk a Hozzá fűződő kapcsolatunk tudata.

A „búcsútok”-nak van még egy jelentése – azt a búcsút is jelenti, amelyet mi, emberek veszünk egymástól, amely Isten szemében ugyanolyan, mint Tőle vennénk búcsút, Őt hagynánk el. Amikor egyek vagyunk Istennel, egymással is egyek vagyunk, egyesülünk egymással, mint királyi atyánk gyermekei. Ugyanez igaz ennek az ellenkezőjére is: amikor egymással egyek vagyunk – egyesít bennünket Isten gyermekeiként meghatározott közös identitásunk –, Istennel is egyek vagyunk.

Ez a búcsú elszomorítja Istent. Ezért egy nappal tovább tartóztat bennünket – a „megőrzés” vagy „visszatartás” vagy „begyűjtés” egy nyolcadik napjára, egy napra, amelyre a szukában való lakás már nincs elrendelve, amelyen azonban mégis áthat minket a Szukot egysége.

Ezen a napon nem mi vagyunk a szukában, hanem a szuká van bennünk. Ezen a napon képesek vagyunk internalizálni a Szukot egységét, lepárolni egy sűrű esszenciává és eltárolni lelkünk legmélyén, hogy onnét merítsünk belőle az elkövetkező hónapokban.

 

[p.141]

 

Smini Áceret

[fehér négyzetben:] Tisré 22.

Smini Áceret

Smini Áceret, a „Gyülekezés Nyolcadik Napja” vagy a „Visszatartás Nyolcadik Napja” megtartja és magába szívja a Szukot hét napjának és a teljes Tisré hónapnak minden eredményét.

„E hetedik hónap tizenötödik napján van a sátrak ünnepe hét napon át… a nyolcadik napon szent gyülekezés legyen nektek… áceret az (a visszatartás/megtartás ideje).” (3Mózes 23:33-36)

„Smini Áceretkor az öröm egyedül Izrael számára van fenntartva; ők ezen a napon a király személyes vendégei, aki minden kívánságukat teljesíti.” (Zóhár III 32a)

 

Törvények és szokások

Az imák ugyanazok, mint Szukotkor, a Smini Áceretre történő utalásokat kivéve.

A Muszáf-ban különleges eső-imát mondunk.

A nap végéhez közel szokás még egyszer utoljára bemenni a szukába és azzal „búcsúzni”, hogy még eszünk valamit.

A Szimchát Torá ma este kezdődik (Izraelen kívül). Az Átá Hár’étá 17 versének elmondását követően kivesszük a Tóra-tekercseket a frigyszekrényből és egy hákáfá-t („megkerülést”) teszünk a bimá körül, nagy örömmel táncolva és énekelve, ünnepelve az Istentől kapott különleges ajándékot – a Tórát. Összesen hét hákáfá-t teszünk. (Erről a témáról többet a holnapi napnál találhatunk.)

 

A Smini Ácereti imák részleteivel kapcsolatban lásd az IMÁK részt.

 

Tények

Smini Áceret a vége és betetőzése a teljes ünnepi időszaknak. Őrködik azon „fogantatás” fölött, amelyet Istennel e napon bekövetkező egyesülésünk eredményez; garantálja, hogy a születés be fog következni. Smini Áceret az ünnepek összes energiáját életünk mindennapjaiba tereli bele, hogy azok aztán egész évben gyümölcsözhessenek.[212] Ez a nap éppen ezért roppant erővel telített:

1. Ez az ítélethozatali folyamat legutolsó napja[213], amikor az ítélet útjára bocsátatik.[214]
2. Ez az a nap, amikor elmondjuk a legfőbb esőért, minden áldás forrásáért való könyörgést.[215]
3. Féktelenül ujjongva táncolunk, örvendezve a Tórának, a második pár kőtáblának és a Jom Kipurkor kapott bűnbocsánatnak.

Smini Áceret egyedülálló abból a szempontból is, hogy ezen a napon egyes áldozatokat hoztak a Szentélyben („egy ökröt, egy kost”), ellentétben az összes többi ünneppel, és különösen a Szukottal, amikor ezeket az áldozatokat minden egyes napon nagy számban hozták. A Talmud ennek okát egy király történetével példázza:

Miután korábban felkérte szolgáit, hogy csatlakozzanak hozzá egy nagy lakomára (ez a hetven szukoti áldozat), az utolsó napon a király így szól kedveséhez: „Kérlek, csatlakozz hozzám egy szerény vacsorára, hogy kedvemet lelhessem benned!”[216] Miután Szukotkor a hetven áldozat segítségével felemeltük, felmagasztaltuk az egész világot, Smini Áceret az egyetlen olyan nap, amikor minden más félretétetik, és mi, „az egyedülálló nép”, meghitt kettesben vagyunk a Királlyal[217] – rajtunk kívül nincs jelen egyetlen idegen sem[218] – még egyszer utoljára, mielőtt ránk köszöntenek a sötét és hideg téli napok.[219]

 

[p.142]

 

Az elpusztíthatatlan ünneplése

Szimchát Torákor befejezünk egy Tóra-olvasási ciklust (Mózes ötödik könyvének utolsó verseivel), és azonnal el is kezdünk egy újat (Mózes első könyvével).

A Tóra legutolsó szavai így hangzanak: „… és mindabban a hatalmas cselekedetben és nagy félelmetességben, amit Mózes végbevitt egész Izráel szeme előtt.” (5Mózes 34:12)

Rási azt állítja, hogy ez Mózes kőtábla-törésére utal.[220] De hát az, hogy összetörte a kőtáblákat, nyilvánvalóan hiba volt és nem valamilyen pozitív eredmény! Hogyan lehet ezt nagy tettnek ítélni?

Márpedig nagy tett volt, mert azzal, hogy összetörte a kőtáblákat, lehetővé tette a második pár kőtábla megírását, és az már elpusztíthatatlan volt.

Az első pár táblát egy cádik-hoz lehet hasonlítani, egy olyan emberhez, aki ártatlannak született és szent életet él; a második pár táblát pedig egy báál t’suvá-hoz (a „visszatérés [ura/mestere – master]”), egy olyan emberhez, aki elbukik, de aztán mégis feláll, megbánja bűneit, és mindent újrakezd, a tapasztalatnak köszönhetően határtalanul megerősödötten.

A második pár kőtábla – amely azért született meg, mert az első pár összetört – magát az életben rejlő kihívást tükrözi: az ember elbukását és képességét arra, hogy újra felkeljen és új, korábban példátlan magasságokba emelkedjen.

A második pár táblában az emberi kezdeményező képesség is kifejezést nyer: a táblákat Mózes faragta ki és Isten adta Jom Kipurkor, 80 nappal Mózes fáradhatatlan erőfeszítéseit követően. A második pár kőtábla ezért Istenhez fűződő kapcsolatunknak egy egészen új dimenzióját tárta fel. Nevezetesen, hogy még azt követően is, hogy elbuktunk, erőfeszítéseink (a t’suvá) révén bizonyságot tehetünk Istenhez és a Tórához fűződő elidegeníthetetlen kapcsolatunk megtámadhatatlanságáról, amely felülmúlja minden gyengeségünket. Az első pár kőtábla összetörése derített fényt erre a képességre és erre a legyőzhetetlenségre.

Röviden tehát a második pár kőtábla egy bennünk rejlő új és eladdig nem ismert dimenzióra derített a fényt, a Tórára[221] és Istenhez fűződő kapcsolatunkra.

Szimchát Torá ennek az új dimenziónak az ünneplése. Ezért teljes szenvedéllyel és féktelenül ropjuk a táncot. Visznek a lábaink, miközben karunkkal egy Tóra-tekercset ölelünk magunkhoz. Olyan tánc ez, amely a zsidó leglényegét, a Tóra leglényegét és Isten leglényegét érinti meg. Olyan tánc ez, amely meghaladja korlátok közé szorított értelmünket és érzelmeinket, olyan tánc, amely körülfog minden embert műveltségétől, családi hátterétől és spirituális állapotától függetlenül. Ez egy végtelen tánc, amely magát a halhatatlanságot érinti meg.

 

[p.143]

 

Szimchát Torá

[fehér négyzetben:] Tisré 23.

Szimchát Torá

 

„Smini Áceret és Szimchát Torá 48 óráját illő nagy becsben tartanunk. (E két nap) minden egyes pillanatából korsókkal és hordókkal merhetjük a kincseket, anyagi és spirituális értelemben egyaránt. És mindezt a táncunk révén.” (A Rebbe Sholom Ber)[222]

„Szimchát Torá két dolgot jelent: Mi ünneplünk (szimchá) a Tórával és a Tóra ünnepel velünk.” (A Rebbe Joszéf Jichák)[223]

 

Tények

Szimchát Torá[224] – noha sem az írott, sem a szóbeli Tóra nem tesz kifejezett említést róla[225] – az ünnepekben gazdag Tisré hónap csúcspontját jelenti. Az ünnepi időszak utolsó napjaként mintegy megtestesíti az egész Tisré hónap erejét. A Ros Hásáná félelmes áhítata, a Jom Kipur szentsége és a Szukot egysége és öröme a legmagasabb szintű kifejeződést mind Szimchát Torákor nyeri el[226], amikor örülünk a Tórának és a Tóra is örül nekünk. Így aztán sok tekintetben Szimchát Torá jelenti az év legkiemelkedőbb, de legalábbis a legörömtelibb időpontját.

A Tóra-olvasó emelvény körüli Hákáfot („keringések”) a legmagasabb szintű isteni kinyilatkoztatások tartályai, amelyek „körök” (kabalisztikus terminussal élve: igulim) formáját öltik. Ezek az isteni kinyilatkoztatások túlságosan nagyok ahhoz, hogy anyagilag behatárolt tartályokba lehessen szorítani őket; ezért csupán egy lendületes, lobbanékony körtáncban képesek kifejeződést nyerni.[227]

Valakinek, aki személyesen még nem tapasztalta meg, lehetetlenség leírni a világ zsidó közösségeiben zajló Szimchát Torá-i ünnepségek túláradó örömét, vidámságát. Ami határozottan állítható az az, hogy az az intenzitási fok amelyen ez a tánc, ez az éneklés zajlik, az az intenzitási fok, amelyen ez az öröm kifejeződik, megnyilvánul, a legmagasabb fok, amelyet halandó ember elérhet.

Táncol a lábunk, és egész lényünket – még szellemünket és lelkünket is – olyan magasságokba emeli, amelyeket önmagunktól nem lennénk képesek elérni. Ez a tánc a „Lényeg Tánca” – a lényegé, amely meghalad minden szintet, réteget és meghatározást. Ahogyan a tánc előtt elmondott versekben áll: „Te – a Te abszolút Lényegedben – kinyilatkoztattad Önmagadat, hogy mi megismerjünk Téged.”

Ez a lényeg – a „Te” – nem érhető el az elme, a szív vagy akármelyik másik korlátozott és meghatározott eszközünk segítségével. Egyedül oly módon közelíthető meg, ha behatolunk saját lényegünkbe, és belefogunk egy olyan mélységesen tiszta táncba, amelytől idegen bármifajta korlát, megszorítás, megfontolás és mérlegelés.

Táncolunk egymással és táncolunk Istennel. Táncolunk és ünnepeljük az élet lényegét és ajándékba kapott küldetésünket.

Azt a számtalan imát és micvá-t, az áhítat és szeretet legkülönfélébb kifejeződését követően, amely ezt a hónapot fémjelezte, most mindez a táncnak és az éneklésnek egy olyan felhőtlenül tiszta ünnepébe csúcsosodik ki, amely a legtökéletesebben fejezi ki Istenhez fűződő fundamentális kapcsolatunk abszolút szenvedélyességét.

A Hákáfot-tal és a Szimchát Torá-i imákkal kapcsolatban lásd az IMÁK részt.

 

[p.144]

 

Örök pillanatok

Ismeretes egy történet a 19. századi nagy chászid tanítóról, a Rebbe Rasabról, akit egy alkalommal meglátogatott egy barátja, akit már 37 éve nem látott.

Nagyon furcsa volt ez az újbóli találkozás – a két valaha oly meghitt barátnak most, annyi év után, látszólag nem volt semmi mondanivalója egymás számára –, és akkor a Rebbe egyszer csak elkezdett énekelni. Lehunyt szemmel, nagy átéléssel egy régi időkből való dalt énekelt, és lélekben láthatóan már egészen más tájakon járt. Hosszasan énekelt ebben az elragadtatott állapotban, majd amikor végül befejezte, odafordult a barátjához, és azt kérdezte tőle: „Emlékszel?” És a barátja erre azt felelte: „Igen, emlékszem.” Mindössze ennyit mondtak egymásnak, és egy héttel később a Rebbe barátja meghalt.

Később a Rebbe elmagyarázta tanítványainak, akik jelen voltak a találkozásnál, mi is történt valójában: „Harminchét évvel ezelőtt, amikor elváltak útjaink, ez volt az a dal, amit énekeltünk. A dal bizonyos szempontból egyfajta időkapszula volt, amely megőrizte számunkra az azóta eltelt éveket. Amikor a barátom a kérdésemre azt felelte, emlékszik, én tudtam, hogy nem volt szükség az újbóli találkozásra, mert valójában sosem váltak el útjaink – az a dal felemelt bennünket egy örök időbe és helyre, ahol olyan volt, mintha ezek az évek sosem múltak volna el.”

Az örök pillanatoknak megvan az a képessége, hogy meghaladjanak időt és teret, mert foglyul ejtik önmagukban a véges és a végtelen közötti illékony kapcsolatot. Egy-egy ilyen örök pillanat isteni ajándék, és rendkívül ritkán jut ki az embernek. Mindnyájan szeretnénk átélni ilyen örök pillanatokat, mivel épp a halhatatlanság az, amelyre mindnyájan áhítozunk. Sajnálatosmód azonban az élet a legtöbbünk számára nem az örök, hanem a nagyon is véges, „kihunyó” pillanatok egymásutánját jelenti.

Ahogy szép lassan feldolgozzuk magunkban a nagyünnepi időszak élményeit, tapasztalatait egyre azon kapjuk magunkat, hogy szeretnénk rabul ejteni az átélt örök pillanatokat, szeretnénk képessé válni arra, hogy felidézzük ezeket a pillanatokat, hogy a révükön újra átélhessük az önnön lelkünkkel és Istennel akkor megtapasztalt meghitt közelséget.

 

Kérdezd meg önmagad: Miféle örök pillanatokat éltél át ebben a nagyünnepi időszakban? Mi kell hozzá, hogy később akaratlagosan megidézhesd magadban ezeket a pillanatokat és újra elragadtathass egy idő és tér fölötti dimenzióba?

 

Napi feladat

Írj le részletesen annyi örök pillanatot, amennyit csak fel tudsz idézni.

 

[p.145]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 24.

Iszru Chág

A hónap hátralévő részében nem mondunk Táchánun-t.

„Egy mag számára három nap szükséges ahhoz, hogy biztosan megmaradjon és idővel gyümölcsöt hozzon. A mai nap, Iszru Chág, a harmadik Smini Áceret óta, s így a mai nappal kerültek végleg birtokunkba a Tisré-ben felhalmozott revelatív energiák.”

(Az Ári)[228]

 

Egy Szimchát Torá-i történet

Amikor a Bál Sém Tov először mesélt tanítványainak Szimchát Toráról, elmondott nekik egy esetet, amely az ünnep reggelén, a mennyekben történt meg.

Szimchát Torá reggelén a zsidók a szokottnál kicsit tovább szoktak aludni, kimerülvén az előző esti hákáfot fergeteges táncától. A mennyei angyalok viszont nem táncolnak késő estig, úgyhogy ők ezen a reggelen is a megszokott időben kelnek, és mindnyájan készen állnak, hogy elénekeljék a reggeli imát.

Ezen a reggelen azonban az angyalok azon kapták magukat, hogy nincs mit csinálniuk. A Talmud állítása szerint „az angyalok nem kezdhetik el zengeni Isten dicséretét a mennyekben addig, míg Izrael el nem zengi Isten dicséretét itt, a földön.” Mivel a zsidók még mindig aludtak, az angyalok nem kezdhették el napi szolgálatukat.

Hogy mivel töltötték el addig az időt az angyalok? Nekiláttak, hogy kitakarítsanak egy kicsit a mennyország Éden kertje nevezetű paradicsomában. Amikor beléptek Éden kertjébe, azt találták, hogy az tele van szórva különös tárgyakkal: szakadt cipőkkel és elrepedt cipősarkakkal.

Már most az angyalok ahhoz vannak szokva, hogy a paradicsomban különféle szent tárgyakat találjanak, például imakönyveket, imasálakat, cicit-et („szemlélőrojtokat”), t’filin-t („imaszíjakat”), Tóra-tekercseket, és más hasonló, megszentelt holmikat. „Pályafutásuk” során eladdig még sosem akadtak rá… szakadt cipőtalpakra. – Vajon mit keresnek ezek a bizarr tárgyak itt, a paradicsomban? – csodálkoztak az angyalok.

Kérdően fordultak oda idősebb kollégájukhoz, Micháél arkangyalhoz, a zsidó nép égi pártfogójához. – Igen – ismerte el Micháél –, ami azt illeti, ez csakugyan az én portékám. Ez még a tegnap esti hákáfot ünnepségből maradt, amelynek során a zsidók hosszú órákon át táncoltak Tóra-tekercseikkel.

Ezt követően Micháél arkangyal nekilátott számba venni és felhalmozni az elrongyolódott cipőket, mindegyiket külön halomba, aszerint, hogy melyik hitközségből „szerezte”. – Ezek a cipőtalpak itt Kaminke városából valók, azok ott Mezricsből – és így tovább.

– Matat arkangyal – mondta Micháél, a mennyei udvartartás legtekintélyesebb angyalára utalva – koronákat fűz Istennek Izrael imáiból. Én azonban ma még őt is felülmúlom – hencegett. – Én egy még dicsőségesebb koronát készítek a Mindenhatónak ezekből a késő esti Szimchát Torá-i táncból megmaradt, elrongyolódott cipőkből.

Ilyen ereje van, fejezte be a Bál Sém Tov a történetet, egy zsidó Szimchát Torá-i táncának. Még az elszakadt cipőtalpa is felhatol a mennyek birodalmába…

 

[p.146]

 

Az ihlet cselekvésbe fordítása

Ha azt akarod, hogy a nagyünnepi időszak ihlete ne fecsérlődjön el, hanem olyan örök pillanatokká alakuljon át, amelyekből az egész év során, sőt egész életed során meríthetsz, akkor ennek érdekében tenned kell valamit.

Noha a meditáció igen jótékony hatású, a cselekvés sokkal hatékonyabb, mint amilyen bármiféle meditáció lehet. A meditáció tulajdonképpen csupán előkészíti a talajt a cselekvés számára. A cselekvés megváltoztatja az embereket, hegyeket mozgat meg, s végül megváltoztatja az egész világot.

Hogyan képes a cselekvés megváltoztatni a világot? Feloldja az anyag és a szellem közötti feszültséget, és eggyé olvasztja őket.

Az anyag (a mi anyagi, földi birodalmunk) ideiglenes, de megfogható. A szellem (a lelkünk) örök, de megfoghatatlan. Innen a feszültség kettejük között. A zsidó megoldás a kettő eggyé olvasztása – az anyagi spiritualizálása.

Hogy ezt megtedd, venned kell az anyagi életedet – ami ellentéte mindennek, ami örök –, és kapcsolatba kell hoznod valamivel, ami örök. Ez a megoldás.

Sokak értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy több időt kell felszabadítaniuk az életükből az örök és spirituális tevékenységek számára – hogy, például, ahelyett, hogy tizennégy órát dolgoznának egy nap, korábban kellene hazajönniük és több időt kellene eltölteniük a családdal.

Ez nagyon jó, de létezik egy másik módszer is.

Amikor elmész dolgozni, változtasd örökkévalósággá a munkahelyedet. Ajánlatos, különösen, ha munkád lényege a pénzcsinálás, hogy az asztalodon helyezz el egy adománygyűjtő-perselyt. Bár úgy tűnhet, ez csupán egy jelképes gesztus, a persely állandó emlékeztetőd lesz üzletkötéseid közepette, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben.

Ajánlatos továbbá – hisz oly sok figyelmet szentelünk manapság a táplálkozásnak – időt szentelni az étkezések előtti és utáni áldásmondásnak. Noha ez is csak egy újabb jelképes gesztusnak tűnhet, egy áldás hathatós emlékeztető lehet az ember számára, hogy az anyagi világ elsősorban nem azért van, hogy élvezkedjünk benne, hanem, hogy tökéletesedjünk és átalakuljunk általa.

 

Kérdezd meg önmagad: Miképpen tervezed megragadni a nagyünnepek ihletét? Hogyan tudod ezt az ihletet cselekvéssé változtatni?

 

Napi feladat

Csinálj valami olyasmit, ami az életeden belül eggyé olvasztja az anyagit a spirituálissal!

Kezdj hozzá!

 

[p.147]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 25.

 

„(A Smini Ácereti Háftóra verse) »A nyolcadik napon (Salamon király) elbocsátotta a népet, és ők… sátraikba tértek örvendezve és vidám szívvel azért, mert sok jót tett az Örökkévaló« az ünnepi időszak után hazatérő népre utal. Miért »sátraikba«, miért nem »otthonaikba«? Azért, mert a spiritualitásban gazdag tisré-i időszak átitatott bennünket azzal az érzéssel, hogy ez az anyagi világ, nem a mi állandó lakhelyünk; ez csupán olyan, akár egy »sátor«, ideiglenes és nem állandó természetű, és a mi valódi otthonunk a lelkünkben van.” (A Rebbe Joszéf Jichák)[229]

 

Események

Jahrzeit-ok – A berdicsevi Rabbi Lévi Jichák (1740-1810). Rabbi Aaron Strasheler (?-1833). A pozsonyi Rabbi Moshe Sofer (1762-1839), a „Chátám Szófer”.

Rabbi Lévi Jichák, a nagy chászid vezető és a zsidó nép szószólója, közeli tanítványa volt a chászid mozgalom második vezetőjének, Rabbi DovBernek, a mezricsi Mágidnak. Ő leginkább a minden egyes zsidó iránt érzett feltétel nélküli szeretetéről ismert, és azokról a szenvedélyes szavakról, amelyekkel minden egyes zsidó érdekében szólt a Mindenhatóhoz. Rabbi Moshe kimagasló háláchikus szaktekintély volt, közösségének megbecsült és tisztelt vezetője, és élvonalbeli harcosa annak a küzdelemnek, amely a kor kihívásai ellenében a hagyományos judaizmus integritásáért folyt.

Rabbi Aaron a ljádi Rabbi Schneur Zalman egyik leghíresebb tanítványa volt. Számos mélyen szántó chászid mű szerzője.

 

[p.148]

 

A kihívás vállalása

Minden egyes kihívás, amellyel életünkben szembesülünk, egy bizonyos mennyiségű energiát tartalmaz. És ahhoz, hogy megfelelhessünk egy kihívásnak, nekünk is rendelkeznünk kell legalább ugyanannyi energiával, mint amennyit az éppen aktuális kihívás tartalmaz. Ha az ellenállás, mondjuk, 5 kilopond, akkor ennek ugyanennyi, azaz 5 kilopond erőt kell nekifeszítenünk. És 6 kilopond vagy még több erő szükséges ahhoz, hogy mi kerüljünk túlsúlyba.

Amikor az anyag és a szellem közötti feszültségről van szó (lásd Tisré 25.), a szellemnek legalább annyi energiát kell befektetnie, mint amennyivel az anyag rendelkezik, vagy még valamivel többet ahhoz, hogy maga alá gyűrje az anyagot.

Fizikai értelemben véve, ketten nem ülhetünk ugyanazon a helyen ugyanabban az időben, ugyanis a fizikai állapot, lényegénél fogva, egy időt és teret kitöltő állapot. Így tehát ahhoz, hogy megosztozzunk egy másik emberrel, nekünk le kell mondanunk valamiről. Ha van élelmünk, és megosztozunk rajta valakivel, akkor nekünk kevesebb lesz.. Ha van pénzünk, és megosztozunk rajta valakivel, akkor nekünk kevesebb lesz. Így méretnek ki a dolgok mennyiségileg az anyag világában.

Spirituális értelemben véve azonban lehetséges, hogy két ember több millió mérföldnyire üljön egymástól, de olyan mélységes kettejük között a szeretet, hogy olyanok, mintha egyek lennének. Számukra az élelmen vagy a pénzen való megosztozás nem adást, hanem valami sokkalta értékesebb dolognak a kapását jelenti.

Vagyis az anyag és a szellem két teljesen ellenkező irányban hat. Az anyag (önző lévén) mindig ragaszkodik a maga kitöltötte térhez, míg a szellem számára (önzetlen lévén) nem okoz gondot átengedni a terét. A szellem megérti, hogy a pénz elfogy, az étel megromlik, és minden más is ami anyagi, végül elrothad és szétmállik. Viszont bármi, amiben spirituális érték rejlik, az lényegénél fogva örök és változatlan.

Ez azt jelenti, hogy az élet minden egyes pillanata, amelyet spiritualizálunk, azaz átszellemítünk, egyben halhatatlanná is lesz. Vagyis ha külön időt szenteltél a nagyünnepeknek, akkor ezzel valami örökkévalóra tettél szert.

 

Kérdezd meg önmagad: Mennyi energiát fektettél ebbe a nagyünnepi időszakba? És mennyit nyertél ki belőle?

 

Napi feladat:

Számold ki, mennyi időt és energiát fektettél a különböző nagyünnepekre való felkészülésbe és azok megünneplésébe.

Tudd, hogy a most elkezdődött évben ez az idő és energia többszörösen és változatos módon fog megtérülni neked!

Csak figyeld meg!

 

[p.149]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 26.

 

„Itt állunk hát egy felemelő élményekkel teli hónap csúcspontjánál. Ebben a hónapban történt, hogy félelmes áhítattal odaálltunk a világegyetem Királya elé; az Ő kegyelme révén megbocsátatott nekünk és mi megtisztultunk; megtapasztaltuk az istenivel való egyesülés örömét az Ő gyönyörűséges parancsolatai által; és mindnyájan együtt örvendeztünk az Ő Tórájával. Most tehát vesszük mindeme felbecsülhetetlen értékű kincset, amelyet összegyűjtöttünk, és szépen »kipakoljuk« őket az új év előttünk álló hónapjaiba.” (A Rebbe Joszéf Jichák)[230]

 

Tények

A Tisré-nek, ennek az ünnepekkel teli hónapnak az ereje kitart e gazdag hónap utolsó napjáig. Ezért amíg véget nem ér a hónap, nem mondunk Táchánun-t (Isten könyörületéért való „esdeklést”). Ez tehát azt jelenti, hogy változatlanul segítségünkre vannak az ünnepi tapasztalatok – különösen mivel azok beteljesíttettek és megünnepeltettek Smini Áceret és Szimchát Torá napján.

 

[p.150]

 

Éljünk szent életet

Ezen a héten a B’résit tórai hetiszakaszt – Mózes első könyvének első hetiszakaszát – olvassuk, amely a következő híres szavakkal kezdődik: „Kezdetben megteremtette Isten az eget és a földet.”

Más szavakkal ez a mondat azt állítja, hogy Isten szellemet és anyagot is teremtett, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Isten maga sem nem szellem, sem nem anyag. Ez azt is jelenti, hogy az, amit a legtöbb ember gondol, nevezetesen, hogy vagy materialista életet él az ember vagy spirituális életet, téves feltételezés. Van ugyanis egy harmadik választás is: az istenes élet – a szent élet –, ami egy egészen más dolog.

Az istenesség – vagy szentség – nem ugyanaz, mint a spiritualitás. A spiritualitás elvezethet ugyan a szentséghez, ám önmagában még nem szentség.

Amennyiben a spiritualitás nem egy a szentséghez vezető ösvény, akkor az lehet legalább annyira egocentrikus, mint a materializmus. Vannak igencsak arrogáns modorú spirituális emberek – magukat különbnek tekintik mindenki másnál, aki nem annyira spirituális, mint ők. A szentséghez ugyanakkor nagy fokú alázat kell.

Egy másik fontos különbség a spiritualitás és a szentség között a cselekvés. A spiritualitás megnyilvánulhat egy tökéletesen meditatív élmény formájában, amely távol áll az anyagi világtól. A szentség ezzel szemben azt jelenti, hogy az ember magára vállalja a feladatot, hogy az anyagi világban él annak érdekében, hogy átalakítsa, átváltoztassa azt.

Egy történet, amely találóan illusztrálja ezt a felfogást, két chászidról szól: egy apáról és a fiáról, akik mélyen elmerültek a Tóra tanulmányozásában. Egyszer csak egy kisbaba (a fiú gyermeke, aki a szomszéd szobában aludt) kiesett a bölcsőjéből, és elkezdett sírni. A fiú olyan erősen koncentrált a szövegre, hogy nem hallotta meg a sírást. Az apa viszont meghallotta, és átment a szomszéd szobába, hogy megnyugtassa a babát. Amikor aztán visszatért, így szólt a fiához: „Ha nem hallod meg egy gyermek kétségbeesett sírását, mi értelme van a Tóra-tanulásodnak? A Tóra-tanulás célja az, hogy megnemesítse az embert, hogy megtanítson, hogyan segíts egy másik emberen, hogy meghalld a szükséget szenvedők kiáltását!”

 

Kérdezd meg önmagad: Miféle életet élsz: materialista életet, spirituális életet vagy istenes életet?

 

Napi feladat:

Írd le, miképpen kell megváltoztatnod az életed ahhoz, hogy istenessé tedd!

Gondold végig, milyen istenes cselekedetet tudnál ma végrehajtani, és hajtsd végre!

 

[p.151]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 27.

 

„Ahogyan az ember megalapozza magát B’résit szombatján, olyan lesz az egész éve.” (chászid mesterek)

„A Ros Hásánákor megírt, Jom Kipurkor lepecsételt, Hosáná Rábákor véglegesített és Smini Áceretkor kiküldött rendeletek B’résit szombatja előtt nem hagyják el a Király palotáját.” (A Rebbe Joszéf Jichák)[231]

 

Törvények és szokások

A Szimchát Torát követő szombatot B’résit szombatjának hívják az e napi tórai hetiszakasz elnevezése után: B’résit (1Mózes 1:1-6:8.). Ez az éves Tóra-olvasási ciklus első szombatja.

B’résit szombatjának Háftorája Ézsaiás könyvéből való (42:5-22.; de vannak, akik 43:10-ig folytatják) és az ég és a föld teremtéséről szól – akár maga a tórai hetiszakasz, amely után felolvassák.

Amikor Brésit szombatja Tisré 29-ére esik[232], a Ros Chódest közvetlenül megelőző napra, akkor egy különleges Háftorát (prófétai olvasmányt) olvasunk, amely ezekkel a szavakkal kezdődik: Máchár Chódes, azaz „Holnap újhold van” (1Sámuel 20:18.).

 

Tények

Életünk küzdelmeinek és eredményeinek története híven tükrözi a módot, ahogyan Isten megteremtette a világot: „Kezdetben… a föld puszta és üres volt és sötétség volt a mélység színén… És mondta Isten: »Legyen világosság!« És lett világosság.”

Mindnyájan „sötétségben” lépünk az életbe: egy „zárt” világgal találjuk szemközt magunkat, és felül kell kerekednünk a kisgyermekkor tudatlanságán ahhoz, hogy felfedjük azt, ami el van rejtve és megvilágítsuk azt, ami homályba burkolózik.

A heti tórai olvasmány az, amely meghatározza a zsidó hetet, útmutatóként és vonatkoztatási pontként szolgálva a hét eseményeihez, cselekedetihez és döntéseihez. A ljádi Rabbi Schneur Zalman úgy nevezte ezt, hogy „együtt élni az időkkel, az eseményekkel”. Vagyis ennek a hétnek a fő motívumát és alaphangját a kezdet, a megújulás/megújítás adja meg, ahogy elkezdjük a tórai élet egy újabb ciklusát.

A zsidó naptárt úgy szerkesztették meg, hogy Tisré havának utolsó szombatja mindig B’résit szombatja legyen. Ily módon a tisré-i ünnepek végén mindig visszaérkezünk a B’résit-hez, a kezdethez. Ez is egy utalás arra, hogy minden bölcsesség kezdete az, ha tudjuk, hogy Isten a Teremtő és a világ Ura. A kezdethez való visszatérés arra is rámutat, hogy a Tórát illetően sosincs „befejezés” vagy „végzés”. A Tóra valóban végtelen, „hosszabb, mint a föld és szélesebb, mint az óceán”, hiszen a Tóra Isten bölcsessége.

A zsidók ilyen hangoltsággal hagyják maguk mögött Tisré havát, és kezdik meg hétköznapi életüket az új évben. A létező összes fajta spirituális élménytől ihletetten és gazdagítottan bátorsággal és határozottsággal képesek szembenézni a mindennapok kihívásaival, azzal a tudattal, hogy ők mindnyájan egy-egy láncszem abban az örök láncolatban, amely a Tóra révén egyesíti Izraelt az Örökkévalóval.

 

[p.152]

 

Azt tenni, amit Isten akar

Akkoriban, amikor állt a jeruzsálemi Szentély, a főpap kötelességeit aprólékosan részletezte a tórai törvény. Ez a törvény előírta a főpap számára, hogy egy nagyon különös dolgot cselekedjen. Jom Kipur napján, amikor a belépett a Szentek Szentjébe – egész évi szolgálatának legfontosabb mozzanata volt ez –, ha valami zajt hallott kintről, kötelező volt azonnal kijönnie onnét. Hogy miért? Azért, hogy meggyőződjön arról, nem sérült-e meg valaki (noha számos más pap is jelen volt, aki gondoskodhatott a sérültekről). Vagyis a főpap sosem merülhetett el annyira az isteni élményben, hogy megfeledkezzék az élet szentségéről. Egy pillanatra sem volt szabad megfeledkeznie arról, hogy nem azért van ott, hogy élvezze a spirituális elragadtatottság állapotát, hanem, hogy azt tegye, amit Isten akar.

Ez olyasmi, amiről nekünk magunknak sem szabad megfeledkeznünk, miközben életünk fő feladatát végezzük, vagyis azon vagyunk, hogy spiritualizáljuk, átszellemítsük az anyagi világot.

Például, amikor jótékonykodunk, miért tesszük? Egyesek azért, mert leírhatják az adójukból. Mások a dísztábláért és a tiszteletért. Megint mások azért, mert jó érzéssel tölti el őket az, ha adnak. Ám csupán egyetlen jó ok van arra, hogy ezt tegyük: Mert Isten azt mondta, jótékonykodjunk, s ezért így helyes cselekednünk – ettől működik jól a világ. A világ mérnökeként Isten utasításokkal látott el minket arra vonatkozóan, hogyan működtessük a „gépet” a leghatékonyabban.

Amikor azért tesszük, mert Isten megparancsolta, lényegében egy olyasvalamivel kerülünk kapcsolatba, ami túl van minden pénzen és túl van minden jótékonyságon. Amikor azért tesszük, mert Isten megparancsolta, akkor az anyagi világnak azt a zugát, amelyet mi foglalunk el, hozzáigazítjuk a kozmikus mérnök tervéhez, s így azt istenes hellyé változtatjuk át.

Ha életedet annak szenteled, hogy cselekedeteidben Isten akaratát kövesd, ezzel garantáltan halhatatlanságot hozol az életedbe. S ami még ennél is több, garantáltan minden megváltozik körülötted. Ekkor ugyanis tested minden rostja, napod minden pillanata új életerővel telítődik. Olyasvalamivel kerülsz kapcsolatba, ami sokkal magasabban helyezkedik el, mint ahol te vagy, és ugyanakkor az is kiderül számodra, ki is vagy te valójában – ez pedig egy nagyon izgalmas tapasztalat.

 

Kérdezd meg önmagad: Életedet hány százalékban diktálja Isten akarata?

 

Napi feladat:

Nevezz meg egy dolgot, amelyet Isten megkövetel tőled, de te nem teszed meg.

Tedd meg!

 

[p.153]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 28.

 

„A Tisré havi ünnepi időszakot követően elkezdődik egy időszak, amelynek neve VeJáákov hálách ledárko, azaz »És Jákob útjára ment«[233]. Minden zsidó útjára tér, vissza ahhoz a foglalatosságához, amellyel egyedülálló életküldetését van hivatott beteljesíteni. De most már »fel van fegyverkezve« azzal a mélységes ihlettel és energiával, amelyet az e havi ünnepek megünneplése révén kapott.”

(A Rebbe Sholom DovBer)[234]

 

[p.154]

 

Ábrahám imitációja

Vannak emberek, akik azt mondják, nekik nem kel megtartani a Tórát és annak parancsolatait, mert elég jó az is, ha az ember szívében zsidó. Azt állítják, ők szeretik Istent, rengetegszer szoktak meditálni a világegyetem egyetlen mivoltán, és hogy ők alapvetően jó emberek. A judaizmus szertartásaira és rendelkezéseire nincsen szükségük.

Való igaz, hogy a judaizmust kivéve a legtöbb spirituális tanítás szerint a cselekvés kevésbé fontos, mint az, hogy mi játszódik le a felszín alatt. A judaizmus azonban azt állítja, hogy az, ami a felszín alatt van nem változik meg igazán addig, amíg nem történik cselekvés a felszín felett. Különben olyan ez, akár egy szerződés, amelyet nem írtak alá, és nem hajtottak végre.

Képzeld el például azt, hogy tartasz egy zseniális üzleti prezentációt, és a kliensed lelkesen így reagál: „Micsoda fantasztikus projekt! Benne vagyok! Száz százalékig támogatom a tervét!” Ám ha nem írja alá a szerződést, ha nem fektet be pénzt a projektbe, akkor végtére is mit számítanak a szavai? Kedves ugyan tőle, hogy érzelmileg támogatásáról biztosított, de neked valójában az ő aktív, tevőleges támogatására lenne szükséged.

Az anyagi világ a végeredményekről szól; a cselekvés működteti, és átalakítani, megváltoztatni is csupán cselekvés által lehet – mégpedig nem akármilyen cselekvés által, hanem csakis olyan cselekés által, amely átszellemíti az anyagit. Ezért nem elég az, ha csupán szívében zsidó az ember.

Ami igazán bámulatos, az az, hogy cselekvés által az életben mindent, még a saját testünket is képesek vagyunk átszellemíteni – voltaképpen még az öregedés folyamatát is lehetséges késleltetni, gátolni. Mózes első könyve azt meséli nekünk Ábrahámról, aki 175 évet élt, hogy „Ábrahám öreg lett nagyon, magas korú.” A Zóhár magyarázata szerint pedig ez azt jelenti, hogy Ábrahám nagyon lassan öregedett, mert élete minden egyes pillanatát átszellemítette. Ez által örökké tartóvá vált az élete.

Ma, 4000 év elmúltával leszármazottai a világban nem csupán a nevére emlékeznek, de a cselekedeteire is, mert ezek mindörökre megörökíttettek a Tórában. És ez maga a halhatatlanság.

 

Kérdezd meg önmagad: Életedből mit fog megőrizni az emberek emlékezete?

 

Napi feladat

Sorolj fel három dolgot, amit tettél vagy tervezel megtenni, amelyekért szeretnéd, ha örökre emlékeznének rád.

 

[p.155]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 29.

 

„A nun betűt úrrá tette az illat fölött és koronát kötött rá, majd kettőt összekapcsolván megalkotta belőlük a Skorpiót az univerzum csillagjegyei közül, a Chesván-t az év hónapjai közül, a belet (vagy lépet) a [Lelken – Soul] belül, [hímneműt és nőneműt – male and female].”

(Széfer Jecirá 5:9)

 

Események

Jahrzeit-ok:

Simeon HáCádik, a Nagy Gyülekezet Férfiainak egyik utolsó tagja (Ávot 1:2). Simeon HáCádik 40 éven át szolgált a Szentély főpapjaként. Elhunyta néhány alapvető változást hozott a Jom Kipur-i istenszolgálatban (Jómá 39b, Menochot 109b).

 

Don Isaac Abravanel (1437-1508), a spanyol zsidóság egyik vezetője az 1492-es kiűzetés idején. Noha miniszter volt a király udvarában, mégis úgy döntött, hogy csatlakozik testvéreihez a száműzetésben. 1503-ban, Velencében fogott hozzá terjedelmes és igen nagyra tartott Tóra-kommentárjának megírásához (amelyet aztán ugyanitt, Velencében adtak ki 1579-ben).

 

Törvények és szokások

Az új hónap megáldása

A Ros Chódest megelőző szombat neve Sábát Mevárchim („a szombat, amely megáldja” az új hónapot): egy különleges imát mondunk, megáldva a következő, azaz a Chesván hónap Ros Chódesét („a hónap fejét”). Mielőtt elmondanánk az áldást, kihirdetjük az újhold „megszületésének” pontos időpontját. Vannak, akik a reggeli ima előtt elmondják az egész Zsoltárok könyvét.

Egyes szefárdok a B’résit szombatjának Minchá-ja után elkezdik mondani a Borchi Náfsi-t és a tizenöt Sir HáMáálot („A felmenetel dala”) kezdetű zsoltárt.[235]

Minden egyes Erev Ros Chódest (az új hónap első napját megelőző nap) Jom Kipur Kátán-nak („kis Jom Kipur”-nak) neveznek. Igen alkalmas idő ez egy kis plusz tanulásra és imádkozásra.

 

Tények

Ahogy Tisré holdja egyre fogy, késztetést érzünk, hogy energiáját átadjuk az új hónap újholdjának. Minden csökkenésnek valamilyen növekedéshez kell vezetnie. Minden fogyatkozó hold egy új holdat szül. A mai napon arra kell figyelnünk, hogy ne zavarjon meg bennünket Tisré elmúlásának tudata; inkább afféle katalizátorként kell használnunk ezt az újholdat, hogy munkára izzítson, és mihamarabb nekilássunk „kipakolni” a Tisré során felhalmozott kincseinket, és részévé tenni azokat e havi és következő havi mindennapjainknak.

 

[p.156]

 

Minden, amit teszel, számít

A Bál Sém Tov egyszer elküldte tanítványainak egy kis csoportját, hogy legyenek segítségére egy másik városban élő, szűkölködő házaspárnak. Amikor a tanítványok visszatértek, ő nem annyira a küldetésükkel kapcsolatos dolgokról faggatta őket, mint inkább az utazásuk részleteiről – mit ettek, hol aludtak, hogyan utaztak, és a többi.

Ők ugyan nem értették, miért olyan fontosak ezek a részletek, ám a mester ragaszkodott hozzá, hogy mindenről beszámoljanak. Amikor elmesélték neki, hogy egy reggel leültek egy patak partján és ittak a vizéből, a mester arca egyszeriben földerült és így szólt: „Az a víz már az idők kezdete óta arra várt, hogy jöjjön valaki, áldást mondjon rá, és igyék belőle!”

A zsidó misztikus gondolkodásban a teret, az időt és az anyagot az isteni energia erőiként fogják fel – szikrákként, amelyek a teremtés idején hullottak le a földre, és beágyazódtak a lét összes aspektusába. Ezeket a szikrákat szentséggel fel kell emelni, fel kell magasztalni, hogy ily módon a világ elérje az isteni tervben megálmodott tökéletesség állapotát. Ezért van az, hogy a kis tettek az életben néha jóval fontosabbak, mint a nagyok – az utazás néha legalább annyira fontos vagy fontosabb, mint maga az úti cél.

Amikor holnap munkába mész, áldozz majd néhány percet arra, hogy végiggondold, hogyan is jutottál el a munkahelyedre. Az út minden másodperce számít – az emberek, akikkel útközben találkozol, a csésze kávé, amit elkortyolgatsz, amíg a buszra vársz, az a darab papír, amit beledobsz a szemétvödörbe –, mindent megváltoztatsz a cselekedeteiddel.

Gyakran van úgy, hogy a dolgok, amelyeket látszólag képtelen vagy befolyásolni, valójában kínálkozó alkalmak az isteni energia e világba ragadt szikráinak kiszabadítására, felemelésére s ezáltal az anyagi átszellemítésére – a véges végtelennel való átitatására.

Ez a világnak egy áthatóbb, elmélyültebb módon való szemlélése. És ha elkezded az életet ilyen módon szemlélni, egy egészen új világ fog feltárulni neked – egy istenes világ, egy halhatatlan világ, a valódi világ.

 

Kérdezd meg önmagad: Eszedbe ötlött-e már valaha, hogy minden, amit teszel, számít?

 

Napi feladat:

Írj le egy utolsó kívánságot, amelyet szeretnéd, ha Isten teljesítene az új évben!

Olvasd el újra az elmúlt két hónap naplóját! Élvezd mindazt, amit sikerült megvalósítanod!

Mert ez is számít!

 

[p.157]

 

Tisré

[zöld négyzetben:] Tisré 30.

Ros Chódes Chesván első napja

 

A mai nap egy híd – Tisré utolsó és Ros Chódes Chesván első napja lévén ez köti össze az év fejét a testével (amely Chesván-ban kezdődik). A mai napon tanúsított viselkedésünk segíthet egyesíteni a kettőt egész éven át.

 

Tények

Chesván-nak mindig kétnapos Ros Chódese van, amelyből a második nap, az új hónap első napja mindig hétfőre, szerdára, csütörtökre vagy szombatra esik.

Az átmenet az ünnepekkel zsúfolt Tisré-ből Chesván-ba, amelyben viszont egyáltalán nincsenek ünnepek, különösen nehéz. Mégpedig azért, mert a spirituális „lebegés” állapotából alá kell szállni a hétköznapok földi realitásaihoz. Mindazonáltal azt is tudnunk kell, hogy Isten terve és szándéka éppen ez: hogy a Tisré magasztos tapasztalatait lehozzuk a szürkébb hétköznapokba.

Chesván-t nevezik Jerách Búl-nak is (Királyok első könyve 6:38). A Búl arra utal, hogy ebben a hónapban a fű elszárad (bále), a házban pedig takarmányt kevernek (bolelin) a jószágnak.[236] Mások szerint talán a jevul („termény”) szóból ered, mivel ebben a hónapban kezdődik meg Izraelben a szántás és a vetés. Megint mások utalást látnak a szóban a mábul-ra („árvíz”), mivel Chesván az „árvíz hava”, Noé idejében ugyanis ekkor kezdődött el a nagy özönvíz.[237] Az özönvíz Chesván 17-én kezdődött és a következő év Chesván 27-én fejeződött be. A következő napon, Chesván 28-án hozta Noé az áldozatát Istennek, és Isten megesküdött neki, hogy soha többé nem bocsát özönvizet a földre az emberiség elpusztítására. Isten ezt követően feltárta a világgal kötött szövetségének jelét: a szivárványt.

Ennek a hónapnak az elterjedtebb, ismertebb elnevezése a Már Chesván (amely még abban az időben keletkezett, amikor a zsidók visszatértek a babilóniai száműzetésből). A Már előtag (mely azt jelenti: „keserű”) utalás arra, hogy ebben a hónapban nincsenek ünnepek, nincs nagy örvendezés, sokkal inkább nagy szenvedés jutott osztályrészül a zsidóknak végig az évszázadok során. A Már cseppet is jelent, és ez a Chesván-ban lehulló első esőre (a joré-ra) utal.

Chesván 7-én az Izraelben élők elkezdenek esőért fohászkodni, az Ámidá-t a VeTén Tál Umátár LiVráchá-val egészítve ki. Ha a hónap 17-ik napjáig még semmi eső nem esett, aszálytól kezdenek el félni, és ennek rituális böjtöléssel és különleges imák mondásával igyekeznek elejét venni.

Újabb utalásokat látunk hát a vízre – a vízre, amelyért Hosáná Rábákor és Smini Áceretkor imádkoztunk (lásd Tisré 21, 22). A víz a szeretet és az áldás szimbóluma. Tisré havában összegyűjtjük mind a készleteket és felhalmozzuk mind a tartalékokat, hogy egy egész évre kitartson a szeretet és az áldás. Chesván-ban pedig az a feladatunk, hogy „előcsomagoljuk” ezt a gazdag készletet, és tartalmát beledolgozzuk életünk mindennapjaiba.[238]

 

[p.158]

 

Most hát a végére értél egy 60 napos kemény, de felvillanyozó munkának! Büszke lehetsz magadra!

Ahogy ez az élményekben gazdag időszak a végéhez közeledik, tudd, hogy egy rendkívüli utazásban vettél részt – egy évezredek óta járt úton mentél végig!

Ám volt ennek az útnak egy olyan szakasza, amelyen ember eddig rajtad kívül nem járt:

Ez volt a te egyedülálló, saját utad!

 

És áldás van rajtad, hogy idáig eljutottál,

Megrakottan az ünnepek minden kincsével:

Ros Hásáná (megújulás); Jom Kipur (szentség);

Szukot (öröm) és Szimchát Torá (elragadtatás).

 

A következő lépést neked kell megtenned.

 

[p.159]

 

Áldassál meg egy egészséges, édes és jelentős évvel! Legyen sok örömöd és boldogságod, neked és egész családodnak!

Hozzon neked ez a 60 napi munka áldásokban gazdag életet!

 

[p.160]

 

Az ima egy párbeszéd közted és a lelked között, a lelked és Isten között.

 

[p.161]

 

légy bátor

kerülj közel a szívedhez

fejezd ki az érzéseidet

 

 

IMÁK

 

[p.162]

 

A MÍMELÉSEN TÚL

Legyünk őszinték! Az imádkozás nehéz dolog – nem csak a kezdőknek nehéz, mindenkinek az. Csak mert egyesek folyékonyan beszélnek héberül, és kisgyermek koruk óta zsinagógába járnak, még nem jelenti azt, hogy tudják, hogyan kell beszélni Istennel. Mindnyájunk számára egyformán kihívást jelent, hogy túljussunk a puszta „mímelésen” és megtapasztaljuk a „szív szolgálatát” – azt, hogy szívünkből szóljunk Istenhez; szív a szívhez.

A zsidó vallási törvény elrendeli, hogy mielőtt imádkozni kezdenénk, egy órán át készítsük fel magunkat, hogy a szívünkkel tökéletesen tudjunk összpontosítani.

Ha ez szükséges minden egyes hétköznapi imánál, mennyivel inkább szükséges az ünnepi imáknál, különösen a Ros Hásáná-i és a Jom Kipur-i imáknál, amelyek több száz oldalnyi imaszöveget tartalmaznak!

Ha megfelelő módon akarsz imádkozni és a legtöbbet profitálni a gyönyörű és elementáris hatású nagyünnepi istentiszteletekből, akkor ennek megfelelően is kell felkészítened magad.

A könyvnek ez a része ebben lesz segítségedre.

 

MI AZ IMA?

Mielőtt belemerülnénk a nagyünnepek komplex imarendjébe, helyénvalónak tűnik ha a legelejétől kezdjük – azokkal az alapvető kérdésekkel, amelyeket mindnyájan felteszünk:

Pontosan mi is az az ima? Miért esik olyan nehezünkre az, hogy imádkozzunk?

Az ima egy beszélgetés, egy párbeszéd a szíved és a lelked között, a szíved és Isten között. Nehéz, mert gyakorlatot és kemény munkát igényel, hogy kifejleszd magadban a szívből való beszélgetéshez szükséges készségeket. Ezért is nevezik az imát a „szív szolgálatának”. S mint ilyen, az ima nem intellektuális élmény – az ima emocionális, érzelmi élmény.

Ma a közoktatás és a társadalom úgy programoz bennünket, hogy az elménkkel igyekezzünk uralmat gyakorolni a dolgok felett. Rendszereket és szabályokat tanulunk meg, hogy segítsenek megérteni az univerzumot, amelyben élünk, s így módunk nyíljon azt saját érdekünkben befolyásolnunk. Arra azonban nem tanítanak meg bennünket, hogyan fejezzük ki az érzelmeinket – hogyan érezzünk.

No persze mindnyájunknak vannak érzelmei és érzései, de ezek a mi természetes érzelmeink és érzéseink, nem olyanok, amelyeket kifejlesztettünk, kiműveltünk, kifinomítottunk. És ezért fordulhat elő, hogy sokszor briliáns és kibontakoztatott elménk egy gyermek érzelmi éretlenségével párosul.

Ha a tanulás az agyunkat tréningezi, úgy elmondhatjuk, hogy az imádkozás pedig a szívünket tréningezi.

 

[p.163]

 

Pontosan ezért olyan nehéz imádkozni. Szörnyen nehéz dolog érzelmeket kifejezni, és különösen nehéz érzelmeinket kifejezni olyasvalakinek, aki láthatatlan.

Ez hát az imában rejlő kihívás: hogy megtanuld, hogyan férkőzz hozzá a szívedhez, hogy bátorság gyűjts, hogy merj sebezhető lenni, hogy merd kifejezni az érzéseidet, s mindezt Isten előtt, szégyen- és félelemérzet nélkül.

 

HOGYAN

Itt egy gyakorlat, amely segíthet abban, hogyan kezdd el:

 

– Szakíts magadnak időt az imához. Találj magadnak egy csendes helyet, távol bármiféle zavaró látványtól vagy hangtól. Törölj ki minden mást az elmédből, és próbálj meg ellazulni azáltal, hogy befelé koncentrálsz. Hallgasd a levegővételedet! Hunyd be a szemed! Dúdolj el magadban egy dalt! Teremtsd meg a megfelelő hangulatot – teremts magadnak egy oázist!

– A következő lépés: összpontosíts a lelkedre – arra a bensődben rejlő láthatatlan erőre, amely éltet téged. Engedd, hogy érezd legmélyebb lényegedet, engedd meg magadnak, hogy szólj hozzá! Majd képzeld el, hogy a lelked egy sokkal hatalmasabb lényeg része. Ennek a sokkal hatalmasabb lényegnek a neve: Isten. Ha képes lennél megszólítani a lényegedet, mit mondanál neki?

– Válassz ki bármilyen imaszöveget, ami, úgy érzed, szól hozzád! Miközben mondod a szavakat, azzal a tudattal beszélj Istenhez, hogy Ő az a lényeg, amely élteti a lelkedet, amely erőt ad neki.

– Engedd, hogy a próféták és régi bölcsek által formába öntött ima szavai felszabadítsák legmélyebb érzelmeidet Isten előtt.

– Majd fordulj hozzá a saját szavaiddal és kérj tőle bármit, amire szükséged van az életben! Légy teljesen nyitott és sebezhető! Adj hangot életed legfontosabb kérdéseivel kapcsolatos érzéseidnek!

 

Az ima – amikor a szívedből beszélsz Istenhez – nem jelenti, azt, hogy nagy dolgokat kell mondani. Sokkal inkább azt, hogy kis dolgokat mondasz, de nagy-szerűen. És még csak sokat sem kell beszélni; csak az a lényeg, hogy szívből, őszintén mondd, amit mondasz. Ne érezd azt, hogy rögtön nagyban kell kezdened! Sokkal jobb, ha kicsiben, emészthetőbb mennyiségekben kezded. Lassan szoktasd hozzá magad az élményhez.

Az apró és lassú lépések a leghatalmasabb ajtókon is keresztül fognak vezetni téged. Ez különösen igaz a nagyünnepi imákkal kapcsolatban, amikor a mennyek kapui amúgy is ki vannak tárva és csak a mi őszinte kiáltásunkra várnak.

És ezért olyan nagyon fontos, hogy a megfelelő zsinagógát válasszuk ki magunknak a nagyünnepekre.

Jellemző, hogy amikor az ember Amerikában belép egy zsinagógába, meglehetős gyakran egy afféle hivatali gépezet kellős közepén találja magát, s képtelennek érzi magát arra, hogy ebbe a számára oly idegen környezetbe beilleszkedjék. Pedig éppen azért megyünk el a zsinagógába Ros Hásánákor és Jom Kipurkor, mert kapcsolatba akarunk kerülni – kapcsolatba akarunk kerülni Izrael Népével, kapcsolatba akarunk kerülni isteni lelkünkkel, kapcsolatba akarunk kerülni Istennel. Ha egy idegenszerű helyre érkezünk meg, ráadásul az utolsó pillanatban, akkor nem valószínű, hogy ez meg fog történni.

Ez azt jelenti, hogy ne várj az utolsó pillanatig a zsinagóga kiválasztásával! A lehető legtöbb időt hagyd magadnak annak a helynek a megtalálására, ahol otthonosan érezheted magad, ahol ösztönzőnek érzed a környezetet.

A második feladat: ismerkedj meg a nagyünnepi imádságokkal! Vegyél vagy kölcsönözz máchzor-okat (különleges nagyünnepi imakönyveket), és ismerkedj meg az imák sorrendjével.

A könyvnek ez az IMÁK című fejezete ebben is hivatott segíteni neked.

Az itt olvasható magyarázatok nem kimerítő jellegűek, nem helyettesíthetik a máchzor-okat. Ezeknek a magyarázatoknak az a célja, hogy afféle kísérő útmutatók legyenek az imákhoz, segítsenek az istentiszteletek csúcspontjaira való összpontosításban, és segítsenek a némileg tekervényesebb imastruktúrák kibogozásában.

Egy pillanatra sem szabad azonban megfeledkezned arról, hogy bármiféle ima leglényegesebb aspektusa a te szándékod és hangulatod – a te szíved! Éppen ezért nyugodtan olvashatod az imákat angolul vagy bármilyen más nyelven, amin a legkönnyebb neked. Fontos tudnod, hogy mit mondasz! Azonban azzal is tisztában kell lenned, hogy különleges erő rejlik abban, amikor az ember héberül, az imák eredeti nyelvén imádkozik! A héber egy szent és misztikus nyelv, amely különleges erőt hordoz magában. Még ha nem tudsz is héberül, kiválaszthatsz egy-két imát, amit könnyű követni, mint például a Smá-t. Ne nyugtalanítson az, ha nem tudsz lépést tartani a gyülekezettel; azért vagy ott, hogy Istennel beszélj, és Isten hall akkor is, ha a saját tempódban imádkozol.

Isten érti a szívedet és az őszinteségedet. Legelsősorban ezekre lesz szükséged a nagyünnepekkor.

„Jobb elmondani néhány imát lassan, türelmesen, mint kapkodva sokat” (Sulchán Áruch HáRáv, A Jom HáKipurim törvényei 600:2).

 

IMAALAPOK

A zsidó ima minden nap egy alapvető sorrendet követ, ezt egészítjük ki valamelyest szombatonként és bővítjük ki jelentősen a nagyünnepeken. Vagyis az alapvető felépítés ugyanaz marad, csak kiegészül versekkel/himnuszokkal (pijutim) valamint különleges esdeklő imákkal, amelyek kiemelik egy adott ünnep főmotívumát.

A zsidók naponta háromszor imádkoznak (és mivel a zsidó nap alkonyatkor kezdődik, bármely nap első imája az esti ima). A három imaidő a következő:

 

[p.165]

 

az esti istentisztelet (Mááriv)

a reggeli istentisztelet (Sáchárit)

a délutáni istentisztelet (Mincha)

Szombaton a reggeli imát egy kiegészítő rész, a Muszáf követi. Ebből a szempontból az ünnepi imák a szombati imákat tükrözik, bár a Jom Kipur-i imarendbe még egy plusz kiegészítés kerül, az ünnep végi ima, a Neilá („A kapuk bezárása”).

Ezek az imák lelkünk öt szintjének felelnek meg a következőképpen:

1. Nefes („Szellem”) Biológiai élet

Este, Mááriv

2. Ruách („Lehelet”) Érzelmi élet

Reggel, Sáchárit

3. Nesámá („Lélek”) Értelmi élet

Délután, Mincha

4. Chájá („Élet”) Transzcendens élet

Szombati / Ünnepi kiegészítés, Muszáf

5. Jechidá („Egyetlenség”) Esszencia/Lényeg

A Jom Kipur zárása, Neilá

 

A ZSIDÓ IMA ALAPVETŐ ÖSSZETEVŐI A KÖVETKEZŐK:

 

– Bevezetők (egy Zsoltár-válogatás)

– Bárchu („Áldjátok Istent”) – imára szólítás

– A Smá („Halljad, ó, Izrael”)

A Smá – „Halljad, Izrael, Örök Istenünk, az Örökkévaló egyetlen!” –, a judaizmus és a monoteizmus kvintesszenciális nyilatkozata, Isten egységét fejezi ki. A Smá-t követő mondatot – Báruch Sém… („Áldott a Név…”) – mindig csendesen olvassuk (kivéve Jom Kipurkor, mint ahogyan azt később meg is magyarázzuk).

Ezután három bekezdés következik Mózes ötödik és negyedik könyvéből: az első (5Mózes 6:4-9) Isten szeretetéről beszél és arról, hogy az ember tanítsa gyermekének a Tórát, valamint azokról a parancsolatokról, amelyek elrendelik a t’filin nevezetű imaszíjak használatát és azt, hogy bizonyos Tórából vett szövegrészeket – mezuzá tekercseket – házunk ajtófélfáira erősítsünk; a második (5Mózes 11:15-21) az isteni igazságosságról, jutalomról és büntetésről beszél; a harmadik pedig (4Mózes 15:30-41) a cicit néven ismert szemlélőrojtok viselésének parancsolatáról, a Tóra 613 parancsolatáról és az Egyiptomból való kiszabadulásról beszél.

 

– Az Ámidá (az „Álló” ima)

Az istentisztelet legfontosabb részét némán, csupán az ajkunkat mozgatva, álló helyzetben, az Isten előtti tökéletes kitárulkozottság állapotában mondjuk el. Mielőtt elkezdjük ezt az imát, teszünk három lépést hátra, majd hármat előre, ezzel emlékeztetve magunkat arra, hogy most Isten jelenlétébe lépünk be. Ezt követően engedélyt kérünk, hogy imánkat Isten felé irányíthassuk: „Nyisd meg ajkamat, Uram, hogy dicséretedet hirdesse szám!” (Az Ámidá végén három lépést hátrálunk, jelezve, hogy elhagyjuk Isten jelenlétét.)

Az Ámidá három részből áll: Dicsőítések, Könyörgések és Hálaadások, így teljesítve a megjegyzést: „Isten dicsérete előzze meg minden hozzá intézett könyörgésünket!” Az Ámidá három dicsőítéssel kezdődik és három hálaadással zárul, közöttük pedig rendesen tizenkét könyörgést mondunk el, ami így összesen tizennyolc áldás. Szombaton azonban és más ünnepnapokon a nap szentségére tekintettel csupán egy közbülső fohászt mondunk, ami így összesen hét áldást jelent – s ez megfeleltethető a létezés hét napjának (a teremtés hat napjának és a szombatnak).

 

– Az Ámidá ismétlése

Az Ámidá mindenki által való néma elmondását követően a kántor az egész imát hangosan elismétli. Ünnepnapokon különféle különleges himnuszokkal (pijutim) egészül ki az ismétlés.

 

– A Tóra-olvasás

A frigyszekrény kinyitásakor a következőt mondjuk: „Valahányszor elindult a frigyláda, így szólt Mózes: »Kelj fel, Örökkévaló, hogy szétszéledjenek ellenségeid…«” Nagy szertartásossággal egy vagy két Tóra-tekercset vesznek ki a frigyszekrényből. Miközben a kántor áll, magához ölelve egy Tóra-tekercset, ő és a gyülekezet felváltva énekli az isteni egységről szóló nyilatkozatokat, köztük a Smá-t is.

A heti tórai szakaszt (pársá) több részletben, hangosan olvassák fel, mindegyik részlethez egy felnőtt férfit híva fel (álijá) a Tóra-olvasó emelvényre (bimá), ahol a felhívott személy a neki felolvasott részlet előtt és után is áldást mond a Tórára. A tórai hetiszakasz felolvasását követően a második Tóra-tekercsből olvasnak fel egy rövid részletet, ezt Máftir-nak hívják.

A Tóra-olvasást követően a prófétai írásokból olvasnak fel egy az adott tórai hetiszakasszal azonos témájú részletet, ezt Háftorának nevezik.

 

– Muszáf

Ez a kiegészítő istentisztelet, amely a reggeli istentiszteletet követi szombaton és ünnepnapokon, a Szentély idejében ekkor hozott kiegészítő áldozatok helyén áll. Ez az egész istentisztelet az Ámidá-ból áll – először a külön-külön elmondott néma Ámidá-ból, majd a kántor ismétléséből.

 

– Záróima

A záróima különféle himnuszokból és zsoltárokból áll. Központi része az Álénu – „Dicsérnünk kell a Mindenség Urát…” Ennek az imának a végén megismételjük Zechárjá próféta ígéretét: „Az Örökkévaló lesz az egész föld Ura; azon a napon egyetlen lesz az Örökkévaló, és egyetlen a Neve.” (Zechárjá 14:9)

 

Kádis

A Kádis, Isten Nevének megszentelése egy különleges, rövid ima, amely a következő szavakkal kezdődik: Jitgádál vejitkádás Smé Rábá – „Magasztaljuk és szenteljük meg nagy Nevét!” A Kádis-t az istentisztelet során többször is elmondja az egész gyülekezet (helyenként csak a gyászolók).

Az itt következő IMÁK részben azt vizsgáljuk, hogy ez az alap struktúra hogyan gazdagodik és bővül a nagyünnepeken. Egyes válogatott imákat és az istentisztelet különleges fénypontjait fogjuk közelebbről áttanulmányozni. Az istentisztelet egészét illetően viszont csakis egy teljes ünnepi imakönyv, azaz egy máchzor adhat útmutatást.

Ha a tanulás az agyunkat tréningezi, úgy elmondhatjuk, hogy az imádkozás pedig a szívünket tréningezi.

 

[p.168]

 

Imák Ros Hásánára

AZ IMÁK FÓKUSZPONTJA

Ros Hásáná napján nyomatékosítjuk, hogy elfogadjuk Isten egyeduralmát az életünk, az egész univerzum és az egyesített világ fölött. Ebben az összefüggésben minden ima abban segít nekünk, hogy nyilvánvalóbbá váljék előttünk isteni küldetésünk ezen a földön – amely rendeltetésünk és hivatásunk –, és a képességünk, hogy megvalósítsuk ezt életünkben.

 

Mint minden szombaton és ünnepnapon (a Jom Kipurt kivéve) Ros Hásánákor is négy istentiszteleten veszünk részt:

– esti istentisztelet (Mááriv)

– reggeli istentisztelet (Sáchárit)

– a reggeli istentiszteletet követő „kiegészítő” istentisztelet (Muszáf)

– délutáni istentisztelet (Minchá), amelyet (Ros Hásáná első napján) a Táslich szertartás követ. Ehhez kimegyünk a zsinagógából, hogy valamilyen folyóvíz mellett imádkozhassunk.

Minden egyes ima a lelkünket Istennel és isteni küldetésünkkel összekötő kapocs egy-egy újabb dimenziójához visz közelebb. A Ros Hásáná-i különleges imádságokat, beleértve a jellegzetes pijut-okat („himnuszokat”), az ünnep mindkét napján elmondjuk, de számos változtatással, ahogyan azokat a speciális szimbólumokkal jelezni fogjuk. (Amikor az ünnep szombatra esik, kiegészítő szombati imákat is mondunk.)

 

A következőkben csupán a kulcsfontosságú imádságokra és az istentisztelet legfontosabb mozzanataira koncentrálunk.

 

ESTI ISTENTISZTELET (MÁÁRIV)

A bevezető imádságokat, a Bárchu-t és a Smá-t követően néma Ámidá-t mondunk számos kiegészítéssel, amelyek az élet megújításának, Isten egyeduralmának, az emlékezésnek és a jó évre való beíratásnak a mondanivalóit hangsúlyozzák.[239]

A hétköznapi Ámidá-ban tizenkét közbülső könyörgést mondunk, s így összesen tizennyolc áldást. Ros Hásánákor (és minden más ünnepen) csupán egy közbülső fohászt mondunk, tekintettel a nap szentségére, összesen tehát hetet – amely megfelel a létezés hét napjának (a teremtés hat napjának és a szombatnak), valamint a hét emocionális attribútumnak (a cheszed-től a málchut-ig), amelyek Ros Hásáná napján helyreállíttatnak.

Továbbá a közbülső Ámidá szakasz négy különleges imát tartalmaz (ezek a Ros Hásáná napján megújított négy kozmikus világnak felelnek meg), amelyek tíz részre oszlanak (megfeleltethetően a Tíz Szefirá-nak amelyekből a világok állnak): négy rész – a négy U’vechén – Isten földi egyeduralmának megteremtéséről[240]; kettő Istennek és népének szentségéről; kettő Jeruzsálem rangjának helyreállításáról és a Messiás eljöveteléről; kettő pedig az ünnep szentségéről szól.

 

REGGELI ISTENTISZTELET (SÁCHÁRIT)

A szokásos zsoltárok elmondását követően a kifejezett Ros Hásáná-i (és Jom Kipur-i) Sáchárit ima a következő nyilatkozattal veszi kezdetét:

 

HáMelech Josév – „A Király, aki a magasban emelkedő trónon ül.”

Szombaton és ünnepnapokon passzív alakot használunk HáMelech HáJosév, „a (trónon) ülő Király”, ám Ros Hásánákor és Jom Kipurkor Isten ténylegesen törvényt ül fölöttünk, ezért az aktív HáMelech Josév alakot használjuk, nyomatékosítandó ennek az ünnepnek a fő mondanivalóját, motívumát.[241]

Az imák ezt követően ugyanúgy folytatódnak az Ámidá-ig, mint minden szombaton és ünnepnapon, természetesen végig a Ros Hásáná-i motívumokkal a középpontban.

A Bárchu-t, a Smá– és a néma Ámidá-t követően a kántor elkezdi ismételni az Ámidá-t.

Ez az istentisztelet legkiemelkedőbb része, amely magában foglal az áldások közé szőtt számos himnuszt (pijutim), amelyek mind a Ros Hásáná (és a Jom Kipur ) központi mondanivalóját hangsúlyozzák: Isten mint a világegyetem Királya törvényt ül az egész világ felett. E himnuszok legtöbbje olyan költemény, amelyekben a versszakok kezdőbetűik szerint ábécé sorrendben követik egymást, demonstrálván, hogy az ima A-tól Z-ig (vagyis Álef-től Táv-ig) mindent felölel. Egyes költeményekben a versszakkezdő betűk összeolvasásából a költő neve olvasható ki. Az ünnep mondanivalójának újra kifejtése mellett az ima elismétlése arra is alkalmat ad, hogy azok is részesévé válhassanak, akik nem mondták el megfelelően (vagy nem tudták elmondani megfelelően) személyes Ámidá-jukat. Ekkor mindnyájunknak lehetősége nyílik az ima tartalmára összpontosítani. Az istentisztelet alatt különböző időközönként kitárják a frigyszekrény ajtaját.

A kántor ismétlése a hagyományos nyitószavakkal, HáSém szfátái tiftách „Nyisd meg ajkamat, Uram”, és az Ávot (az ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob) áldásával kezdődik. A kántor ezt követően egy különleges imát told be. Mivel rendesen az Ámidá semelyik részét nem szabad megszakítani, a kántor egy különleges formulát hív segítségül, engedélyt kérve az istentisztelet közbeiktatott himnuszokkal való gazdagításához. A kántor, mint a gyülekezet képviselője isteni útmutatásért könyörög, hogy sikerrel járjon a küldetése:

 

MiSzod Cháchámim – „Bölcseink és tudósaink tanácsa és hozzáértők tanítása szerint, hadd nyissam szám és esdeklésre, hogy könyörgésemmel járuljak a királyok királyának Ura és az uralkodók Uralkodója színe elé.”

 

Járéti – „Félek, amikor szavaimba kezdek, ha a Félelmetes színe elé lépek…”

 

Ros Hásáná második napján a kántor az előbbi helyett a következőt mondja:

Ásziti – „Tépett, forrongó szívvel könyörögve járulok Eléd…”

Ezután az első három áldás közé vegyítetten különböző középkori bölcsek által írt válogatott himnuszok következnek. (Az ünnep második napján más himnuszokat mondunk.) Ezeknek a himnuszoknak a tartalmát és számát illetően eltérhetnek egymástól az egyes közösségek és gyülekezetek szokásai. Minden egyes himnusz az Ítéletnap és Istennek a létezés fölötti egyeduralma más és más aspektusát és dimenzióját szólítja meg.

 

Kedusá – „Szent, szent, szent”: Isten Nevének megszentelése, amely minden Ámidá kulcsfontosságú és kiemelt része, és amely megidézi a mennyei angyalok énekét – amint arról Ézsaiás (6:3) és Ezékiel (3:12) próféta szól –, Ros Hásánákor hosszabb és díszesebb.

A közbülső Ámidá szakasz ugyanaz, mint amit az esti istentisztelet során mondtunk.

 

Ávinu Málkénu

Az Ámidá-t követően következik a különleges Ávinu Málkénu – „Atyánk, Királyunk”kezdetű ima (ezt szombaton nem mondjuk), amely életért és bűnbocsánatért való könyörgéseket tartalmaz, összefoglalót adva a zsidó nép megpróbáltatásaiból és szenvedéseiből (Táánit 25b).

 

1-3          Bevezető

4-7          Boldog, gonosz rendeletektől és ellenségektől mentes évért

8  A hamis vádak ellen

9-10       Ragályos betegségek ellen

11           Bűnbánatért

12           Gyógyulásért

13           A gonosz rendeletek eltörléséért

14           Megemlékezésért

15-18     Beíratásért az élet könyvébe, megváltásért, megélhetésért, erényekért (amelyek megfeleltethetőek a Tóra négy könyvének: Mózes első könyve – élet. Mózes második könyve – megváltás. Mózes harmadik könyve, az istenszolgálat könyve – megélhetés. Mózes negyedik könyve – erény)

19           Megváltásért

20           Izrael jólétéért

21           a Messiásért

22-23     Jómódért

24-29     Hallgasd meg imáinkat

30           Gyermekeink kedvéért

31-34     Mártírjaink kedvéért

35-38     Isten irgalma kedvéért

 

A Tóra-olvasás

A Tóra az élet isteni terve, tervrajza, programja. Minden zsidó tapasztalat és gyakorlat a Szináj hegyén átadott Tórán alapul. A Tóra-olvasás eszköz, amelynek segítségével a Tóra isteni bölcsessége mintegy belefolyik az életünkbe. Az ezen a napon felolvasott tórai szakasz az ünnep mondanivalójáról tanít, és olyan mélyebb spirituális képességeket aktivál bennünk, amelyek segítségével könnyebben befogadhatjuk a Ros Hásáná energiáját és erejét. Kövessük figyelemmel a Tóra-olvasást, gyönyörködjünk isteni dallamában, szívjuk magunkba kozmikus erejét és engedjük, hogy a benne rejlő üzenet – az üzenet, amelyet már évezredek óta minden évben pontosan ezen a napon olvasnak fel – visszhangra találjon bennünk és átformáljon bennünket.

 

Ros Hásáná (és Jom Kipur) napján a tórai szakaszt egy különleges, szívet tépő dallammal, felkavaró és méltóságteljes előadásmóddal olvassák fel.

A frigyszekrényt ünnepélyesen kinyitják. A megszokott frigyszekrény kinyitási ceremónia – „Valahányszor elindult a frigyláda, így szólt Mózes: »Kelj fel, Örökkévaló, hogy szétszéledjenek ellenségeid…«” – Ros Hásánákor mélyebb értelemmel telítődik, utalva minden ellenségnek, belső vagy külső, fizikai vagy pszichológiai ellenségnek a szétszéledésére. Ezt követően háromszor elsoroljuk a Könyörület Tizenhárom Ismérvét (ami Ros Hásáná napján különleges jelentőséggel bír).

Ros Hásánákor két Tóra-tekercset vesznek elő a frigyszekrényből. Az egyikből az ünnep témájáról olvasnak fel, a másikból pedig azt a részt, amely az ünnepi áldozatról szól.

 

Első nap

A Ros Hásáná első napján felolvasott tórai olvasmány Izsák születéséről szól.[242] Úgy kezdődik, hogy VeHásém pákád et Szárá.[243] „És az Örökkévaló megemlékezett Sáráról… és az Örökkévaló úgy tett Sárával, amint szólott. Sára viselős lett és fiút szült Ábrahámnak.”

A tórai olvasmány öt szakaszra (álijot) oszlik Ros Hásánákor (mint minden más ünnepen), kivéve akkor, ha szombatra esik, mert akkor hét részre osztjuk fel. Miután felolvastunk az első tekercsből, kinyitjuk a második tekercset, amelyből (Ros Hásáná mindkét napján) azt a részt olvassuk fel, amely a Ros Hásáná megtartásának parancsolatáról szól (4Mózes 29:1-6).

Ezt követi a Háftóra felolvasása. Az első napon arról olvasunk[244], amikor Cháná gyermekért könyörög, valamint fiának, Sámuelnek a születéséről (Sámuel első könyve 1-2:10).

A nyilvánvaló kapcsolat Ros Hásáná valamint a tórai és a Háftóra olvasmányok között az, hogy mind Sára, mind pedig Cháná gyermektelen volt, mígnem Ros Hásáná napján aztán meghallgattatott a könyörgésük, és mindketten egy-egy különleges fiúgyermeknek adtak életet.[245] A kérdés azonban az, hogy miért történt mindez éppen Ros Hásáná napján? A válasz: Éppen ez a Ros Hásáná fő motívuma: az univerzum megszületése – azaz új csatornák megnyitása annak érdekében, hogy a világ újjászülethessen. Kabalista terminusokkal élve ezt hívják a málchut („királyság/egyeduralom”) felépítésének. Sára és Cháná mindketten a nőnemű málchut képviselői, amely, akárcsak a nő, minden élet forrása. A születés csatornái gyakran vannak elzárva vagy eltömődve, mint minden évben, közvetlenül Ros Hásáná előtt. Ros Hásáná napján aztán imáink és sófárfúvásunk segítségével eltávolítjuk ezeket az akadályokat, és lehetővé tesszük, hogy bekövetkezzék az új szülés.[246]

* * *

Cháná egy meddő asszony volt, és elment, hogy gyermekáldásért könyörögjön a [szentélyben – Sanctuary], amely a [Szentély – Temple] elődje volt. Miközben imádkozott, Éli, a főpap megfigyelte, hogy az asszony ajkai mozognak ugyan, de hang nem jön ki a torkán, és szemrehányást tett neki, amiért részeg.

Cháná szívfacsaró választ adott neki: „Nem vagyok részeg… hanem a lelkemet öntöttem ki az Örökkévaló előtt.”

Amikor közelebbről megvizsgáljuk ezt a történetet, furcsának találjuk, hogy Éli részegnek hiszi Chánát csak azért, mert az asszony nem képes artikulálni a fohászát.

Egy magyarázat: Éli nem a szó szoros értelmében gondolta részegnek az asszonyt, hanem arra gondolt, hogy az saját bajaitól van megmámorosodva. Ros Hásáná napja volt, amelyen Cháná elment a szentélybe imádkozni, és Éli azon háborodott fel, hogy az asszony éppen ezen a szent napon jön ide önös érdekeitől hajtva.

Cháná azonban lényegében ezt válaszolta neki: „Nem önérdekből imádkozom… Lelkem csupán azért sóvárog, hogy az Örökkévaló akaratát teljesíthessem.”

Cháná semmi másra nem vágyott, csupán arra, hogy teljesíthesse isteni küldetését ezen a világon – gyermeket akart szülni, aki majd Isten küldöttje lesz a földön. És pontosan ez is történt. Cháná könyörgését meghallgatta az Örökkévaló, és az asszony gyermeket szült, és ez a gyermek lett a későbbi Sámuel próféta, a zsidó történelem kulcsfigurája.

Ez a történet megtanítja nekünk, miről is szólnak a Ros Hásáná-i imák.

Mi is látszólag önös szükségleteinkért könyörgünk – életért, egészségért, jó megélhetésért, békéért.[247] Ámidá mi is csupán azért fohászkodunk ezekért a dolgokért, hogy beteljesíthessük isteni küldetésünket ezen a földön – azt az egyedülálló küldetést, amelyet Isten mindnyájunk számára kijelölt –, mert előbb nekünk kell teljesítenünk küldetésünket ahhoz, hogy aztán beteljesedhessen az Ő megváltásról szőtt nagy terve.

Ezért aztán, ha eljössz a zsinagógába, és képességeidhez mérten igyekszel követni az imádkozók csoportját, de mégis elveszíted a fonalat – ne gyötrődj emiatt! A csoportnak csupán az a feladata, hogy felerősítse az egyéni imát. De ez az egész nem a csoportról szól. Az egész végeredményben rólad és Istenről szól. „Isten a szívedet akarja.”[248] Szívedből imádkozz, és imád meghallgattatik.

 

* * *

 

Második nap

A másodi nap tórai olvasmánya az Ákédát Jichák – Izsák megkötözése és áldozatként való felajánlása (az 1Mózes 22-ből), a Háftóra pedig Jeremiásnak a reményről és Isten Izrael iránti szeretetéről való próféciája (Jeremiás 31:1-20).[249] A Talmud elmagyarázza a Ros Hásáná-val való kapcsolatot: „Isten azt mondta: »Fújjál meg Előttem egy kos szarvából való sófárt, hogy emlékezzem kedvedért Izsáknak, Ábrahám fiának felajánlására, és én ezt úgy veszem majd, mintha megkötözted volna magad Én előttem.«”[250] A Midrás szerint az Ákédá tulajdonképpen Ros Hásáná napján játszódott le.[251] És „Mivel hallgattál szavamra,” tett ígéretet Isten Ábrahámnak, „gazdagon megáldalak és a te utódaid által nyer áldást a föld valamennyi népe.”[252]

 

Azt is megtudjuk, hogy viszonzásul, amiért Ábrahám képes volt elfojtani Izsák iránti szeretetét és könyörületét annak érdekében, hogy teljesíthesse Isten parancsát Izsák feláldozására, Isten maga is elfojtja majd „haragját” és megbocsát nekünk.[253]

Az Ákédá (szó szerint „megkötözés”) – az emberi történelem legmagasabb szintű, a maga nemében páratlan hitvallása – az Istenhez fűződő lehetséges legmélyebb kapcsolatunk kifejeződése. Olyan kötelék, amelyben teljesen átadjuk magunkat az isteni akaratnak és az isteni terv áttetsző csatornáivá válunk ezen a földön. Ábrahám és Izsák megtestesítői voltak ennek a mély és intenzív kapcsolatnak.

Amikor Ros Hásáná napján felolvassuk ezt a részt a Tórából, majd megfújjuk a kosszarvat, ezzel nem csupán felidézzük őseink roppant érdemét, hanem egyben kijelentjük, hogy mi magunk is isteni hivatásunknak szenteljük életünket, meghaladva azt az attitűdöt, amely az anyagi kényelem biztosításában és passziók kiélésében látja a legfőbb értéket.

A Ros Hásáná második napjának tórai olvasmányát követő Háftóra Jeremiás próféta könyvéből való (31. fej.) Azért Ros Hásánákor olvassuk ezt a részt, mert benne Isten Izrael iránti túláradó szeretete nyer kifejezést: „Hát nem drága fiam-e Efráim, és nem kedves gyermekem-e? Valahányszor megfenyegetem, mégis mindig törődöm vele. A bensőm remeg érte, irgalmaznom kell neki…”[254] Ez a Ros Hásáná egyik mondanivalója – Isten megemlékezik rólunk és könyörületet tanúsít irántunk.[255]

 

Sóvárfúvás

Ros Hásáná napjának micvája a sófár megfújása. Ez a micvá az ünnep lényegét fejezi ki.

A Sáchárit és a Muszáf istentiszteletek során százszor fújják meg a sófárt a Tekiá (egy hosszú tülkölés), a Sevárim (elcsukló zokogásra hasonlító hármas tülkölés) és a Teruá (egy sor rövid, staccato-szerű tülkölés) különböző kombinációiban. A Sáchárit-ban harmincszor fújják meg a sófárt, a csendben elmondott Muszáf Ámidá során újabb harmincszor, a kántor ismétlésekor megint harmincszor. Az utolsó tízet a Muszáf végén fújják. Ezt egészítik ki az istentisztelet végén még harminc fújással, hogy összezavarják vele a Sátán-t.

Amikor Ros Hásáná (első napja) szombatra esik, nem fújunk sófárt. A szombat ugyanazt a hatást éri el, mint a sófár.

Mielőtt megszólal a sófár – amelyet a közösség legistenfélőbb férfija szólaltat meg –, két férfi magához ölel egy-egy Tóra-tekercset és közrefogják a sófárfújót.

A sófár megszólaltatása előtt több imát is elmondunk erősen összpontosítva, hogy kellően felkészüljünk a sófárfújás áhítatos pillanatára:

 

7. zsoltár – Ezt a tíz (a Tíz Szefirá-nak megfelelő) versből álló zsoltárt hétszer egymásután mondjuk el, így hatolva be a hét mennybe és a hét érzelembe. A zsoltár minden egyes elmondása a hét érzelem valamelyikének felel meg: cheszed (szeretet), gevurá (fegyelem), tiferet (könyörület), necách (állhatatosság), hod (megadás), jeszod (kötődés), s végül a málchut (uralom). Ebben a zsoltárban Isten Neve, Elokim (amely a gevurá-ra utal), is hétszer van megemlítve. Ennek a zsoltárnak az elmondásával segítünk feloldani a hét érzelem (emóció) és a hét hét napjának egyenként hét [megszorítását/szigorát – severities]. És a zsoltár hétszeri elismétlésével megtisztítjuk a tisztátalanság (7×7=) 49 dimenzióját.[256]

A sófárfújó ezt követően nyolc bibliai verset mond el, amelyet a gyülekezet versenként elismétel. A hat középső vers kezdőbetűi egy akrosztichont adnak ki: kerá Szátán, azaz „tépd szét a vádlót”: töröld el a bűnöket, amelyekkel minket vádolnak.

Ezt követi a Jehi rácon, amelyet különleges, kabalisztikus szándékkal mondunk el: „Legyen akaratod szerint, Örökkévaló… hogy egyes Nevek érdeme tépje szét a válaszfalakat és a vádlókat, amelyek elválasztanak Téged a Te népedtől, Izraeltől! Dicsőítelek Téged, Istenem, Ítélet Ura, ki irgalommal hallgatod a Te néped, Izrael sófárjának hangját!”

Ezt követően két áldásmondás következik a sófárra: a sófárfúvás parancsát megemlítő áldás valamint az [időszaki – seasonal] áldás, a Sehechejánu.

A sófárfúvások (összesen harminc) három csoportra tagolva:

 

Tekiá, Sevárim, Teruá, Tekiá

Tekiá, Sevárim, Teruá, Tekiá

Tekiá, Sevárim, Teruá, Tekiá

 

(a sófárfúvó némán [vallomást tesz – confesses])

 

Tekiá, Sevárim, Tekiá

Tekiá, Sevárim, Tekiá

Tekiá, Sevárim, Tekiá

 

(a sófárfúvó némán [vallomást tesz – confesses])

 

Tekiá, Teruá, Tekiá

Tekiá, Teruá, Tekiá

Tekiá, Teruá, Tekiá Gedolá

 

A sófárfúvást követően ezt mondjuk: „És legyen akaratod szerint Istenünk, és atyáink Istene, hogy a sófárfúvásból, a Tekiá-ból, a Sevárim-ból, a Teruá-ból és a Tekiá-ból, és a Tekiá-Sevárim-Teruá-Tekiá-ból és a Tekiá-Sevárim-Tekiá-ból és Tekiá-Teruá-Tekiá-ból lett angyalok emelkedjenek fel Dicsőséged Trónusa elé, és eredménnyel járjanak közbe érdekünkben, hogy engesztelést nyerjünk minden bűneinkre!”

A sófárfúvó három újabb verset mond el, amelyeket a gyülekezet egyesével utánamond.

 

Ásré-t – „Boldogok, akik házadban lakhatnak” – mondunk, miközben a sófárfúvó visszatér a helyére. Szokás, hogy a sófárfúvó ilyenkor megfordul és végigpillant az egész gyülekezeten, akik az imént hallották őt megfújni a sófárt.

 

SÓFÁR

 

TÍZ OK, amiért meg kell fújni a SÓFÁRT Ros Hásáná napján:[257]

1) Egy új király kinevezésekor megszólaltatják a harsonákat. Ugyanez történik Ros Hásánákor is, amikor Isten megújítja a Teremtést és a Maga uralmát fölötte, mi pedig Királyunkká koronázzuk Őt.

2) Felhívás vezeklésre.

3) Hogy emlékeztessen bennünket a Szináj hegyére, ahol őseink hallották „midőn a harsona hangja egyre erősebb lett” (2Mózes 19:19.), és hogy „elfogadjuk, majd pedig megértsük”, ahogyan akkor őseink tették.

4) Hogy emlékeztessen bennünket prófétáink szavaira, amelyeket a sófár hangjaihoz hasonlítanak (Ezékiel 33:4).

5) Hogy emlékeztessen bennünket a Szentély pusztulására, amely ellenségünk kürtölése közepette következett be. Ez felébreszteni hivatott bennünk a vágyat, hogy újra felépüljön a Szentély.

6) Hogy emlékeztessen bennünket Ákédát Jichák-ra, aki a mennyeknek szentelte életét, és mi készek vagyunk ugyanezt megtenni.

7) A sófár hangja képes megilletődöttséget kelteni a szívünkben Isten előtt.

8) Hogy emlékeztessen bennünket az eljövendő nagy Ítéletnapra, amelyet a sófár és a Teruá napjának neveznek (Cefánjá 1:16).

9) Hogy emlékeztessen bennünket a szétszóratásban élők egybegyűjtésére, hogy vágyjunk rá, amint írva van: „Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek” (Ézsaiás 27:13).

10) Hogy emlékeztessen bennünket és megerősítse hitünket a halottak feltámadásában, amelynek hangja a sófár hangjához fog hasonlítani (Ézsaiás 18:3).

A sófár tartalmazza még a Ros Hásáná három központi motívumát (lásd lentebb): Málchijot – a Király megkoronázása. Zichronot – a szarva annak a kosnak, amely Izsák helyett feláldoztatott, hogy emlékeztesse Istent ránk az Ákédát Jichák érdeme folytán. Sofárot – magának a tényleges sófárnak a hangja t’suvá-ra szólít.

 

A SÓFÁR MINT ÉBRESZTŐ HANG

Májmonidész azt írja: Jóllehet, a sófár megfújása Ros Hásánákor isteni rendelet, van egy rejtett üzenete is: Szendergők, ébredjetek, ocsúdjatok álmotokból ti, kik mélyen alszotok; vizsgáljátok meg cselekedeteiteket, tartsatok bűnbánatot, és emlékezzetek meg Teremtőtökről! Azok közületek, akik csip-csup napi teendőik miatt megfeledkeznek az igazságról és egész évben olyan haszontalanságokkal foglalkoznak, amelyek sem hasznot nem hajtanak számukra, sem megmenteni nem képesek őket, most nézzenek bele a lelkükbe és javuljanak meg! Térjen mindenki jó útra és hagyjon fel gonosz szándékaival![258]

 

A sófár minden aspektusának – alakjának, felépítésének és hangjának – üzenete van számunkra.

Alak

A sófárnak hajlottnak kell lennie: hogy meghajlítsa, azaz alázatra kényszerítse szívünket és szellemünket.

Keskeny legyen a szájrésze, széles a másik vége: a szívünk mélyéről feltörő kiáltás felhatol az égbe és egy szerte terjedő válasz érkezik rá.

Üreges: tegyük üregessé bensőnket, hogy több fényt fogadhasson magába.

Kosszarv: Szelíd és alázatos, akár a kos – kábálát ol.

Nem hús, hanem csont: a Bitul-nak (önzetlenségnek) nem szabad azt éreznie, hogy olyan dolog része, amely még mindig őrzi egy állat életét.

Nem lehetnek rajta repedések: a kibocsátandó sófárhangok számára nem szabad „kerülő utakat”, repedéseket, réseket biztosítani; a sófárnak egyetlen tökéletesen összefüggő darabból kell állnia.

 

Hang

 

A Talmud elmagyarázza[259], hogy a három hang, a Tekiá, a Sevárim és a Teruá, három különböző fajta kiáltás: a Tekiá a remény töretlen, tiszta hangja. A Sevárim ziháló rövidebb kiáltások hármasa, mint amilyet egy beteg ember hallat. A Teruá pedig szaggatott zokogások sorozata.

A sófárhangok titka mögött több pszicho-spirituális jelentéstartalom is rejlik. A sok közül íme néhány. A sófárfúvás spirituális jelentőségéről hosszasan, számos eltérő magyarázatot taglalva értekezik a zsidó misztikus irodalom. Jelentősége általában két elem köré összpontosul:

1. A szigorú ítéletek megenyhítése (hámtokot hágevurot), átváltoztatásuk a szeretet és a könyörület erőivé. Ahogy a Midrás mondja: „Amikor Isten készen áll arra, hogy ítéletet hozzon, leül az ítélkezés székére. Amikor azonban megszólal a sófár, menten feláll az ítélkezés székéről, átül a könyörület székére, és az ítélkezést könyörületté változtatja át.”[260]
2. A sófár kiáltásának hatását csak fokozza a lélek gyötrelme, mely korlátozva érzi magát az életnek és megpróbáltatásainak „szűk hegyszorosai” és szakadékai által. De éppen mivel a „keskenységből” ered, a sófárhang olyan intenzív, hogy végigzeng a mennyeken. Az egyik sófárfúvás előtt elmondott vers szavaival: „Szorult helyzetemben Hozzád fordulok, s Te válaszol nekem a végtelen egekből.”[261] Ez voltaképp tükröződik is a sófár formájában: az egyik vége keskeny, a másik széles. És pontosan a keskeny végébe való belefújás idézi elő a roppant erős, tülkölő hangot.

A sófár három különféle hangja ráadásul három különféle pszicho-spirituális élményt visszhangzik. A Tekiá hosszú, megszakítatlan hangja (amely megelőzi a többi hangot) a lélek egyszerű, önnön mélységeiből feltörő kiáltását tükrözi (a szavak hangjával ellentétben, amelyeket a száj formál). A Sevárim három megtört hangja a remény után ziháló megtört szív sóhaja. A Teruá röviden feltörő zokogó hangjainak staccatója pedig a könyörületért esedező síró lélek megtestesítője. Ez nem olyan megtörő hangokból, mint a Sevárim. A végső, hosszan kitartott Tekiá (amely az összes többi hangot követi) azt a bizonyosságot fejezi ki, hogy diadalmaskodtunk, és Isten válaszol nekünk végtelen égi otthonából.[262]

A Zóhár szerint az első három hang az ősatyáknak felel meg[263]: A Tekiá Ábrahám (cheszed, „szeretet”). A Sevárim Izsák (gevurá, „fegyelem/szigor”). A Teruá pedig Jákob (tiferet, „könyörület”). A – szeretet és könyörület – első és az utolsó tülkölése csiszolja, finomítja és enyhíti a Sevárim gevurá-ját.

Egy másik helyen azt állítja (a Zóhár), hogy a Teruá Dávidnak felel meg (málchut, „uralom”, amely gevurá-ból épül fel; innen a staccato hangok), és az utolsó Tekiá Jákob.[264] Így tehát mind a négy fajta hang a málchut felépítésének (a Ros Hásáná kulcsmotívumának) felel meg, a málchut-énak, amely cheszed-ből, gevurá-ból és tiferet-ből épül fel. E négy hang az égi diadalszekér négy lábát jelképezi, amelyek ugyanakkor a négy világnak felelnek meg.[265]

A chászid tanítások magyarázata szerint a hangok egymásutánisága a szív és lélek mélységeibe tett utat tükrözi: az első Tekiá a lélek azon kiáltása, amely még kifejezhető egyetlen kitartott hanggal. A Sevárim már kezdi elveszíteni a hangját, mert egy a lélek mélyebb régióiból feltörő kiáltás már nem igazán fejezhető ki hangokkal. A Teruá egy még mélyebb szint, ahol a hang aprócska kiáltásokká törik szét. S végül az utolsó Tekiá azt a hangot szimbolizálja „amelynek nincs hangja”, amely a lélek legmélységesebb mélyéből szakad fel, és amelyet már a leghaloványabb hang sem fejezhet ki.[266]

Létezik egy ezzel ellentétes magyarázat is: Ahhoz, hogy a Tekiá hosszú, töretlen hangját magunkba tudjuk fogadni, szükségünk van a Sevárim-ra, amely ezt a hosszú hangot „feldolgozható” darabokra tördeli fel nekünk. És ez lehetővé teszi számunkra, hogy megfinomítsuk és megenyhítsük Izsák szigorát, amelyet képtelen vagyunk elviselni, hacsak nincs elviselhető adagokká szelidítve.[267]

 

[p.176]

 

KIEGÉSZÍTŐ ISTENTISZTELET (MUSZÁF)

Ami kiemeli a Ros Hásáná-i Muszáf Ámidá-t a többi közül az az, hogy a megszokott héttel ellentétben kilenc áldásból áll.[268] Ez pedig azért van, mert a közbülső könyörgésekben a következő különleges áldáscsoportokat mondjuk el: a málchiot-ot (Isten királyi mivoltára utaló verseket), a zichronot-ot (a megemlékezésre utaló verseket), és a sofárot-ot (a sófárra utaló verseket), amelyek mindegyike tíz-tíz bibliai szövegből áll (mindegyik után tíz-tíz sófártülköléssel – kivéve szombaton). Ez okból ez az év leghosszabb néma Ámidá–ja.

A Talmudból megtudjuk, hogy Isten azt mondta: „Mondjatok előttem (Ros Hásánákor) málchijot-ot, zichronot-ot és sofárot-ot. Málchijot-ot azért, hogy Királyotoknak nyilvánítsatok Engem. Zichronot-ot azért, hogy javatokra emlékezzek meg rólatok. És hogyan (kell ezt megcselekedni)? Sófárral.”[269] Ilyenformán a Muszáf-ban három olyan imacsoportot mondunk el, amelyek megfelelnek a Ros Hásáná eme három központi mondanivalójának.

Mindhárom csoport ugyanúgy épül fel:

– Bevezetés

– Tíz bibliai szöveg, amely a következőkből áll:

három szöveg a Tórából

három szöveg a szent iratokból

három szöveg a próféták könyveiből

egy szöveg a Tórából

– Egy könyörgés

– Befejező áldás

A málchijot-ra, zichronot-ra és a sofárot-ra adott számos magyarázat közül néhány:

1) Ezek a zsidó vallás három alapelvét képviselik: Isten létezése és a világ feletti uralma (málchijot); az isteni gondviselés, jutalom és büntetés (zichronot); isteni kinyilatkoztatás (sofárot).[270]

2) A Kabala és a chászid felfogás azt tanítja, hogy ez a három alapelv felöleli a létezés egész történetét és a célt, amiért ezt az anyagi világot Isten otthonává kell alakítani: A málchijot a mi feladatunk, hogy a létezés minden aspektusában rámutassunk Isten jelenlétére (memálé kol álmin). A zichronot a mi feladatunk, hogy feltárjuk Isten transzcendens dimenzióját (szovév kol álmin). A sofárot Isten Lényegére utal, amely emberi fogalmakkal nem meghatározható, és lehető teszi számunkra a málchijot és a zichronot egybeolvasztását, hogy így a világegyetem valódi tartálya és otthona legyen az istenesség legmagasabb dimenzióinak anélkül, hogy a kettő bármelyikéből is engedni kellene.[271]

3) A málchijot, zichronot és a sofárot tíz-tíz verse újraalkotja azt a tíz isteni kijelentést, amelyekkel a világ megteremtetett[272], és amelyek a Tíz Szefirá-ból bontakoznak ki[273].

Mindegyik imacsoport elmondását követően tíz tülkölést hallatunk (kivéve szombaton).

 

Az Ámidá befejezése ugyanaz, mint reggel.

 

– Az Ámidá ismétlése

Akár a reggeli istentiszteletnél, a kántor az első áldást követően egy különleges, előírt szöveggel kér engedélyt az ima himnuszokkal való gazdagításához. Több himnusz is elhangzik, amelyekben felidézzük, mi történt Ros Hásánákor, őseink érdemeit, az ember – legyen bár cádik – esendő mivoltát, és a sófárfúvást – mindezzel megokolandó, miért fogadja el Isten imáinkat és emlékezzen meg kedvezően mirólunk.

 

Upád mé’oz – „Régen ítéletre volt ez a nap szánva.” Ezen a napon teremtette Isten Ádámot, ő bűnbe esett, az Örökkévaló pedig közbenjárt az érdekében, és megbocsátott neki. S így az Örökkévaló ezt a napot tette meg az emberiség nemzedékeinek ítéletnapjául. Ezen a napon születtek az ősatyák, és ezért hívják a [hónapot étánim-nak („állhatatos”), hogy igaz védőnk legyen].

 

Téfen b’máchon – „Engedd, hogy a sófárhang az Ítélet Trónusát az Irgalom Trónusává változtassa át!” Izsák megkötöztetésének érdeme folytán utódai kegyesen kíméltessenek meg az ítélettől.

 

Melech eljon – „Isten mint Király.” Összeszedjük és felsoroljuk Isten uralmának különböző aspektusait.

[A második napon a fentebbi himnuszok egyikét sem mondjuk. A nyitó áldásokat követően Melech eljon („Isten mint király”) helyett Lekol orech din-t mondunk („Isten mint bíró”).]

 

Unetáne Tokef – (A mainzi Rabbi Amnon költötte körülbelül 1000 évvel ezelőtt.) Ez a szívbe markoló ima, amelynél talán nincs is meghatóbb egész liturgiánkban, leírja, hogyan dől el minden teremtett lény sorsa Ros Hásáná napján. E napon az ítélet feljegyeztetik, Jom Kipur napján megpecsételtetik, de az igaz bűnbánat, az ima és a jótékonykodás enyhítenek az ítélet szigorán:

„E napon… számba veszel mindent, ami feledésbe ment, mert felnyitod a jegyzőkönyvet, mely önmagában beszél, hiszen minden ember keze nyoma benne van…. Azok pedig, akik a világra jöttek, elvonulnak előtted, mint a juhnyáj.[274] Amint a pásztor számba veszi nyáját, átbocsátván őket pásztorbotja alatt – úgy bocsátasz át, veszel számba, megszámlálsz és felülvizsgálsz minden élő lelket, kiszabod teremtményeid napjait, és megírod életüket. Újév napján lesz megírva és a Jom Kipur-i böjt napján lesz megpecsételve, hányan múlnak ki és hányan születnek meg, ki marad életben és ki fog meghalni, ki a maga idejében és ki idő előtt, ki a vízben és ki a tűzben, ki kard által és ki ragadozók által, ki éhségben és ki szomjúságban, ki földrengésben és ki járványban, ki megfojtva és ki megkövezve. Kinek lesz nyugta és ki kel vándorútra, ki él majd csöndben és ki hányattatik, ki él békében és ki szenvedésben, ki szegényedik el és ki gazdagszik meg, ki alacsonyodik le és ki emelkedik fel. De a bűnbánat, az ima és a jótékonyság elháríthatják a rossz végzést.”[275]

A Kedusá-t követően – amely megegyezik a reggelivel – egy újabb különleges imát mondunk:

 

Vechol mááminim – „És mindenki hisz abban…” Ebben az imában Istennek mint Királynak, Emlékezőnek és Bírónak különböző ismérveit soroljuk fel.

 

Egy különleges Álénu-t mondunk (a nyitott frigyszekrény előtt) az Ámidá-n belül. Azoknál a szavaknál, hogy „aki nem adott nekünk”, bezárják a frigyszekrényt. Amikor azt mondjuk, hogy „De mi a Királyok Királya előtt térdet hajtunk”, újra kinyitják a frigyszekrényt, és a kántor a gyülekezettel együtt letérdel és leborul a földre (még szombaton is).

 

Az év során csupán akkor hajtunk térdet, amikor viselkedésbeli alázatot kívánunk kifejezni; Ros Hásáná és Jom Kipur napján azonban letérdelünk és teljes testünkkel leborulunk a földre, jelezve, hogy teljes szellemünkkel és szívünkkel is megalázkodunk az Örökkévaló előtt.

Ezt követi a málchijot, zichronot és a sofárot három imasorozata – akár a néma Ámidá-ban – és a sófár megfújása.

Következő a papi áldás (mint minden ünnepi Muszáf-ban). Éppen úgy, mint a Szentély idejében, a kohánim (papok) összegyűlnek a frigyszekrény előtt és azzal a papi áldással áldják meg az egész gyülekezetet, amely Mózes negyedik könyvében található (6:24-26). Maga az áldás tizenöt szóból áll, amelyet a kohaniták szavanként mondanak el, közben két helyen kis szünetet tartva, ahol a gyülekezet Ámen-nel felel.

Hájom Teámcénu – „Ma erősíts meg minket…” Hét áldáskérés „erre a napra”, amelyek megfelelnek a málchut-ot felépítő hét érzelemnek: Erősíts meg minket (gevurá); Áldj meg minket (cheszed); Tégy naggyá minket (tiferet); Gondolj ránk, javunkra (necách); Hallgasd meg kiáltásunkat (hod); Fogadd imánkat irgalommal és szívesen (jeszod); Támogass minket igaz jobboddal (málchut).

K’hájom háze – „Egy ilyen napon vigyél minket örömben…”

A vége előtt tíz újabb sófártülkölés következik, ami így összesen száz tülkölést tesz ki.

 

Befejezés

Szokás még harmincszor megfújni a sófárt annak érdekében, hogy „megtévesszük a Sátánt.”

 

TÁSLICH

A Minchá istentiszteletet követően a Táslich ima szertartására kerül sor, amelyben arra kérjük Istent, hogy „bűneinket vesse a tenger mélyére”. Ezt az imát valamilyen vízparton mondjuk el (lehet kút is vagy halakat tartalmazó forrás), „mert a víz a szívjóságot (cheszed) szimbolizálja, a víz pedig az örökké nyitott szemet”. A víz arra is emlékeztet, hogy az emberek nem élhetnek Isten nélkül, amiképpen a halak sem élhetnek víz nélkül. Ezenkívül a hal mindig nyitott szeme arra emlékeztet, hogy Isten mindig látja cselekedeteinket, a jókat is és a rosszakat is.

Elmondjuk az Isteni Könyörületesség Michá próféta könyvében (7:18-20) említett Tizenhárom Attribútumát, amelyet Isten elárult Mózesnek (2Mózes 34:6-7.). Ezek az isteni attribútumok egy magasabb szintjét tükrözik.[276]

A Táslich szertartást a Jehi rácon-nal („Akard azt, hogy…”) fejezzük be, esedezve Istenhez, hogy Könyörületességének Tizenhárom Attribútumát engedje teljes fénnyel ragyogni, hogy az megenyhítse a szigorú ítéleteket. Ezt követően megrázzuk a tálit kátán (a férfiak által hordott négysarkú, szemlélőrojtokkal felszerelt ruhadarab) sarkait.

Amikor Ros Hásáná szombatra esik, a Táslich-ot a második napra halasztjuk. Ha valakinek nincs módja elvégezni ezt a szertartást Ros Hásáná napján, akkor még Szukot utolsó napjáig bepótolhatja.

 

[p.179]

 

„Kérlek EMLÉKEZZ MEG rólam és ezáltal emlékeztess engem földi KÜLDETÉSEMRE, hogy soha ne feledkezzem meg RÓLA!”

 

[p.180]

 

Imák Jom Kipurra

AZ IMÁK FÓKUSZPONTJA

Ros Hásánákor Ketivá vechátimá tová-t kívánunk egymásnak, azaz, hogy „jóra írattassál be és pecsételtessél meg.” Jom Kipurkor ezt úgy módosítjuk, hogy Gemár chátimá tová, azaz [„the end of the sealing for the good.”]

Jom Kipur tulajdonképpen Ros Hásáná befejezése és néha úgy is nevezik, hogy „a belső Ros Hásáná”[277], mivel ekkor fejeződik be a világ megítéltetésének Ros Hásánákor elkezdődött folyamata. Ezért is van az, hogy a két ünnep imái között sok a hasonló, még ha másra helyeződik is bennük a hangsúly.

Ros Hásánákor, az emberi faj születésnapján a hangsúly azon van, hogy elfogadjuk Isten egyeduralmát saját életünk az egész univerzum és az egyesített világ fölött. Ebben az összefüggésben minden egyes ima abban segít minket, hogy minél inkább kapcsolatot találjunk isteni küldetésünkkel ezen a földön – hiszen ez rendeltetésünk és hivatásunk – és képessé tegyen minket arra, hogy ezt a küldetést életünk kivitelezhető valóságává tegyük.

Jom Kipurkor, az év legszentebb napján a fő hangsúly a szentségen (kedusá) van. A Szentély idejében ez volt az év egyetlen olyan napja, amelyen a főpap belépett a Szentek Szentjébe. Most, hogy nincs már Szentély, mindnyájan abba a Szentek Szentjébe próbálunk meg belépni, amely a lelkünk mélyén van, és azzal, hogy kapcsolatba lépünk isteni lelkünk legmeghittebb mélységeivel, magával Istennel próbálunk meg kapcsolatba kerülni.

Jom Kipur tehát a lélek napja – az a nap, amikor a lélek a legközelebb van Istenben található forrásához. Jom Kipurkor, sokkal inkább, mint az év bármelyik másik napján, képesek vagyunk arra, hogy a dolgokat ne testi, hanem lelki szemeinkkel lássuk.

Ez azt is megmagyarázza, hogy miért a Jom Kipur a bűnbocsánat napja. (3000 évvel ezelőtt ezen napon Isten végül válaszra méltatta Mózes imáit és hajlandó volt megbocsátani a zsidó népnek az aranyborjúval elkövetett vétkükért.) mivel a lélek ezen a napon van legközelebb a forrásához, ezért érzékeli azt és a forrás is érzékeli őt; megnyilvánul a kettejük között fennálló lényegi kapcsolat és leomlanak a kettejüket elválasztó korlátok.

Jom Kipur a szombat és más ünnepek imarendjét követi, azzal a különbséggel, hogy alig valamivel napnyugta előtt még beiktatunk egy ötödik istentiszteletet is:

 

esti istentisztelet (Mááriv)

reggeli istentisztelet (Sáchárit)

a reggeli istentiszteletet követő „kiegészítő” istentisztelet (Muszáf)

délutáni istentisztelet (Minchá)

alkonyati istentisztelet (Neilá)

 

Mint azt már kifejtettük ebben az IMÁK című részben, a léleknek öt szintje van. Hétköznap az imáink révén az alsó három szinttel kerülünk kapcsolatba. Szombaton és az ünnepeken kapcsolatba kerülünk a negyedik szinttel is. De kizárólag Jom Kipurkor válik lehetővé számunkra, hogy kapcsolatba kerüljünk az ötödik és legmagasabb szinttel – a jechidá-val –, az Istennel való egység szintjével, és ez is csupán a Neilá („A kapuk bezárása”), az ünnep utolsó istentiszteletének idején.[278]

A következőkben elmagyarázott imákon kívül chászid mesterek ránk hagyományoztak egy a Bál Sém Tovtól eredő szokást, hogy Jom Kipurkor elmondunk kilenc különleges zsoltárt: a Kol Nidré előtt (115-123. zsoltár); este, lefekvés előtt (124-132. zsoltár); Muszáf után (133-141. zsoltár); és Neilá előtt (142-150. zsoltár).

 

[p.181]

 

ESTI ISTENTISZTELET (MÁÁRIV)

Az esti istentisztelet (Mááriv) a lélek legalsó szintjének, a nefes-nek („szellem”) felel meg, amely biológiai életünkkel van kapcsolatban.

 

A Jom Kipurra sajátságosan jellemző bevezető imádságok. Az imák napnyugta előtt kezdődnek az ünnep fémjelének számító himnusszal, a Kol Nidré-vel („Minden fogadalom”).

 

– Kol Nidré

Minden Tóra-tekercset elővesznek a frigyszekrényből. Két Tóra-tekercset ölelő férfi áll a kántor két oldalán, ahogy annak idején Áron és Húr álltak Mózes jobbján és balján és a magasba tartották a kezeit, hogy segítsék, miközben Istenhez imádkozott az Amalekiták felett aratandó győzelemért (2Mózes 17:12.).

 

A Kol Nidré egy minden fogadalom alól feloldozó ima; ezt azért mondjuk el, mert ahhoz, hogy belépjünk a lélek világába, először meg kell szabadulnunk az anyagi világ kötelékeitől. A lélek legalsó szintje – a nefes szint – a túlélő szint; ahhoz, hogy ezt meghaladjuk, meg kell szabadulnunk a biológiai élet minden követelésétől és csapdájától, mert a túlélő „üzemmód” mindenfajta „fogadalmakat”, szokásokat és viselkedési sémákat produkál, amelyek megkötnek bennünket. Ahhoz, hogy valóban nőjünk, fejlődjünk, ezektől először meg kell szabadulnunk.

A Kol Nidré-t háromszor ismételjük el, minden alkalommal erőteljesebb hangon. Az egyes ismétlések megfelelnek a lélek három ruhájának: a gondolkodásnak, a beszédnek és a cselekvésnek.

 

– Bárchu („Áldjátok Istent”) – imára való felhívás.

 

– A Smá

Ugyanaz, mint a Ros Hásáná-i esti istentiszteleten, egyetlen fontos különbség kivételével. Miután azt mondtuk: „Halljad, Izrael, Örök Istenünk, az Örökkévaló egyetlen!”, van egy kijelentés, a Báruch Sém… („Áldott a Név…”), amelyet rendszerint halkan mondunk. Jom Kipurkor azonban ezt hangosan kimondjuk. A tanítás szerint Mózes ezt az imát eredetileg az angyaloktól hallotta, amikor fent volt a Szináj hegyén, és onnét hozta le magával. Figyelmeztette az izraelitákat, hogy halkan mondják, mert azt az égből „lopta”. Ezért egész évben mi is halkan mondjuk. Jom Kipur napján azonban spirituálisan az angyalok szintjére emelkedünk, és ezért hangosan és nyilvánosan mondjuk el ezt a verset.[279]

 

– Az Ámidá

Ugyanaz, mint a Ros Hásáná-i esti istentisztelet, kivéve, hogy itt elmondjuk a Viduj-t („Bűnvallomás”), méghozzá az istentisztelet során összesen kétszer, egyszer a halk Ámidá-ban (amelyet nem ismétlünk meg), egyszer pedig az Ámidá után.

 

Viduj – „Bűnvallomás”

Ez elvileg egy igen meghitt pillanat, amikor beismerjük bűneinket Isten előtt, aki „ismeri a világ rejtelmeit, minden élő leplezett titkait.” A t’suvá első és legfontosabb lépése a bűn beismerése – ami tökéletes ellentéte a tagadásnak. A bűnbánat nem lehet afféle tovaröppenő gondolat, mint a legtöbb gondolat, amely megjelenik, majd tovaillan az ember elméjéből. Azáltal, hogy kiejtett szavakkal ismerjük el bűneinket, bűnbánatunk sokkal valóságosabb lesz, és segít belátnunk, hogy a bűn, amit elkövettünk rossz és nem lehet kimagyarázkodnunk belőle.

Jom Kipurkor kétféle Viduj-t mondunk – rövidet és hosszút –, s közben finoman veregetjük a mellkasunkat. A rövid Viduj neve Ásámnu – „Vétkeztünk” –, és tízszer mondjuk el az ünnep során, kétszer mindegyik istentisztelet – Mááriv, Sáchárit, Muszáf, Minchá és Neilá – során. A hosszú Viduj neve Ál Chét – „A bűnt, amit…” –, s ezt nyolcszor mondjuk el, minden istentiszteletben kétszer, kivéve a Neilá-ban, mivel a lélek ötödik szintjén – a jechidá-ban, az Istennel való „egységben” – nem lehet jelen a bűn.

Mind a rövid, mind pedig a hosszú Viduj ábécé sorrendben felsorolja az összes lehetséges fajta bűnt. A rövid, az Ásámnu, végigmegy az egész héber ábécén, az Álef-Bét-en, és a bűnök 24 típusát vagy kategóriáját sorolja fel. A hosszú, az Ál Chét, egy kétszeres ábécé sorrendben vett felsorolást tartalmaz (azaz a héber ábécé minden a 22 betűjét kétszer veszi, ily módon 44-féle bűnt sorolva fel). Az Ál Chét négy részre tagolódik; az egyes részek között a következőt mondjuk: „Bűnbocsánat Istene, mindezt bocsásd meg nekünk, nézd el nekünk, engedd el nekünk!” „Bocsásd meg” (Szlách) a három közül a legenyhébb – ez azokért a bűnökért van, amelyeket úgy követtünk el, hogy még személyes hasznunk sem volt belőlük, így tehát csupán megbocsátani szükséges őket. A „nézd el” (mechál), már valamivel erősebb – a személyes haszonért, szándékosan elkövetett bűnökért. Az „engedd el” (kápér) a legerősebb – az olyan akaratlan bűnökért, amelyek teljes mértékben elengedhetők. (Lásd még Elul 23.)

A bűnöket általában véve nem pusztán kihágásnak, törvényszegésnek, hanem lekapcsolódásnak, elválasztódásnak kell tekinteni. A „parancsolat” héber megfelelője – micvá – egy olyan gyökérszóból ered, amelynek jelentése „kapcsolat”. A „bűn” héber megfelelője – ávérá – egy olyan gyökérszóból ered, amelynek jelentése „lekapcsolódás” vagy „elmozdulás”. Amikor bűnt követünk el, tulajdonképpen lekapcsoljuk magunkat valódi önmagunkról, elmozdítjuk magunkat valódi önmagunktól. A bűnt éppen ezért nem csak Isten ellen, hanem önmagunk ellen is követjük el. A T’suvá – amelyhez legelőször is Viduj – bűnvallomás – szükséges – az a folyamat, amelynek során visszatérünk, visszaigazodunk valódi énünkhöz, isteni lelkünkhöz.

A Jom Kipur istentisztelet során többes számban valljuk meg bűneinket, de nem csupán azért, hogy megkíméljük az egyes embereket a kínos, szégyenteljes helyzetektől, hanem azért is, hogy a gyülekezet, mint egységes egész, valódi bűnbocsánatot nyerjen. Nem könyöröghetünk bűnbocsánatért csupán a magunk számára, hanem minden vétkező zsidóért könyörögnünk kell. Ahogy a nagy 16. századi kabalista, az Ári mondta: „A bűnvallomás többes számban van írva: »Vétkeztünk«, mert egész Izrael egyetlen testnek tekintetik, és minden egyes személy egy-egy tagja ennek a testnek. Ezért teszünk bűnvallomást testünk minden tagjának minden bűnéről.”

Az Ál Chét a legáltalánosabb bűnök fajtáinak felsorolása. Sok közülük a szavakkal való bántalmazással, az aljas gondolatokkal, a helytelen viselkedéssel van kapcsolatban. Vannak köztük olyanok, amelyek konkrétabb micvákat érintenek, mint amilyen a szombat vagy a kóserség megtartása. Mindegyik bűnfajta életünk más-más aspektusát érinti. Persze nem szabad azt gondolnunk, hogy csupán az imakönyvben nyomtatásban felsorolt bűnöket lehet megvallani; a Viduj-ban bármilyen konkrét vétket megvallhatunk – sőt, ezt helyes tennünk –, amelyet személyesen mi követtünk el.

 

Vezeklő imák

Kizárólag Jom Kipurkor vezeklő imák egy teljes sorát mondjuk el mind az öt istentisztelet során (az esti istentiszteletnél a halk Ámidá-t követően, a többi istentiszteletnél pedig a kántor ismétlésén belül). Az esti istentiszteletnél minden egyes himnusznál újra meg újra kitárják a frigyszekrény ajtaját, a lélek egy-egy újabb dimenziójának feltárására utalva ezzel. Minden egyes himnuszt a Könyörületesség Tizenhárom Attribútumának felsorolása követ (ezeket az Örökkévaló a Szináj hegyén tárta fel Mózes előtt, mielőtt az Jom Kipur napján lejött a hegyről). A frigyszekrényt összesen ötször nyitják ki, ami megfelel a lélek öt szintjének.

Az öt istentisztelet mindegyikén elmondott vezeklő imák a következő különleges dicsőítésekből, himnuszokból állnak:

 

Z’chor Ráchámechá – „Emlékezz meg irgalmadról” [A Muszáf-ban ezt az Éle Ezk’rá, A tíz vértanú imája váltja fel.]

 

Záchor Lánu – „Emlékezz meg javunkra őseinkkel kötött szövetségedről”: Ezek a Bibliából vett, bűnbocsánatot ígérő idézetek.

 

Smá Kolénu – „Halld meg szavunkat”: szívet tépő könyörgések Istenhez, hogy ne utasítson minket vissza.

 

Ki Ánu Ámechá – „Mert mi vagyunk a néped.”

 

Ásámnu – Ez a rövid Viduj.

 

Ál Chét – Ez a hosszú Viduj (amelyet a Neilá-ban nem mondunk).

 

VeDávid Ávdechá – „És szolgád, Dávid”

 

Ávinu Málkénu – („Atyánk, Királyunk”) (lásd a Ros Hásáná-i imákat) [A Muszáf-ban nem mondjuk.]

Amúgy az öt istentisztelet mindegyikének megvannak a maga speciális himnuszai. A Neilá-nak is megvan a maga sajátos vezeklő imája.

 

– Befejezés

A Jom Kipur esti istentiszteletet követően szokás elmondani az egész Zsoltárok könyvét. Vannak, akik egész éjjel fennmaradnak és imádkoznak. Azok, akik lefekszenek, ne felejtsék el előbb elmondani a lefekvés előtti imát, majd a 124-132. zsoltárt.

 

REGGELI ISTENTISZTELET (SÁCHÁRIT)

A reggeli istentisztelet (Sáchárit) a lélek második szintjének – ruách („lehelet”) – felel meg, amely emocionális életünkkel van kapcsolatban, és a reggeli istentisztelet imáit a ruách lencséin keresztül kell néznünk. Noha minden ima az Istennel való érzelmi kapcsolatról szól, az egész gyökere a Jom Kipur-i reggeli istentiszteletben rejlik, amely a lélek ruách dimenzióját tárja fel.

A Jom Kipur-i reggeli istentisztelet alapvetően megegyezik a Ros Hásáná reggeli istentiszteletével. A főbb különbségek a kántor Ámidá ismétlésében jelentkeznek.

A bevezető imák, a Bárchu, a Smá és a halk Ámidá (amelyben Viduj-t is mondunk) után következik a kántor Ámidá ismétlése. Akárcsak a Ros Hásáná-i istentiszteletnél, a kántor a nyitott frigyszekrény előtt állva egy különleges, előírt szöveggel kér engedélyt az ima himnuszokkal való gazdagításához. Ezt követi egy ábécérendben írt költemény (szerzője Rabbi Klonimusz és a 10. században keletkezett), az Émechá nászáti – „Félelmed nyomaszt, mikor könyörgést intézek Hozzád.”

Majd, miután becsukták a frigyszekrényt, az Imáctá Ászor – „[Tisré] Tizedikét a jámbor nép engesztelésére szántad” – kezdetű himnuszt mondjuk el. (Itt újabb pijutim következnek, gyülekezettől függően más és más.) Amikor újra kinyitják a frigyszekrényt, megkezdődnek a Jom Kipur különleges imái, amelyeket a Kedusá követ.

 

Ettől a ponttól az Ámidá ugyanúgy folytatódik, mint Ros Hásánákor.

 

Az esti istentisztelethez hasonlóan az Ámidá utolsó része különleges vezeklő imákból áll, amelyek a Viduj-jal („Bűnvallomás”) fejeződnek be, és ezeket még különféle kiegészítő imák követik. Végezetül elmondjuk az Ávinu Málkénu-t („Atyánk, Királyunk”).

 

– Tóra-olvasás

Jom Kipur reggelén két Tóra-tekercset veszünk ki a frigyszekrényből. Az első tekercsből (a Ros Hásáná-ihoz hasonló különleges dallammal) felolvassuk Mózes harmadik könyvének azt a fejezetét (16:1-34), amely azokat a Mózesnak és Áronnak adott utasításokat tárgyalja, amelyek az egész Izrael számára engesztelést hozó Jom Kipur-i papi szolgálat lefolytatásával kapcsolatosak. A felolvasandó tórai szakasz ezt követően a Jom Kipur-i törvényeket részletezi.

 

A Máftir-t (4Mózes 29:7-11) a második Tóra-tekercsből olvassák fel, és a Jom Kipur-i Szentély-beli áldozathozatalról szól.

A Máftir után a Háftóra felolvasására kerül sor. A Jom Kipur-i Háftóra Ézsaiás próféta könyvéből való (57:14-58:14), és úgy kezdődik, hogy Szolu, Szolu, „Töltsétek fel, töltsétek fel, egyengessétek az utat, távolítsatok el minden akadályt népem útjából!” Ézsaiás így folytatja, Isten nevében: „Magasságban és szentségben lakozom, de a megtört szívűvel és az alázatos lelkületűvel is, hogy életet öntsek az alázatosak lelkébe és lelket a megtörtek szívébe.” Miután reményt adott nekik, a próféta arra ösztökéli a zsidó népet, hogy térjen meg Istenhez jó cselekedetek, szívjóság és őszinte t’suvá által. A böjt egymaga, mondja Ézsaiás, nem elég az odaadás és a megtérés szelleme nélkül. A megtéréshez emocionális és spirituális elevenségre van szükség.

Ebben a Háftórában egyértelműen látszik, hogy a hangsúly a lélek ruách dimenzióján, azaz az érzelmi és nem csupán a biológiai dimenzióján van. Amint Isten mondja Ézsaiáson keresztül: „Mert nem perlekedem velük örökké, s nem haragszom vég nélkül, hiszen akkor elalélna előttem a lélek (ruách), a lelkek, melyeket alkottam.”

– Jizkor

Ez egy különleges ima, amelyet az elhunytak lelkéért mondunk Jom Kipurkor és a többi ünnepnapon. (Azokat, akiknek, Istennek hála, még élnek a szüleik, ilyenkor megkérik, hogy az ima idejére hagyják el a zsinagógát.)

A Jizkor (szó szerint „emlékezz”) leghatalmasabb erőforrásunkat, az örökkévalóság erejét magasztalja, a képességet, hogy megemlékezzünk azokról, akik előttünk éltek.

Az év legszentebb napján a legszentebb dolgot cselekedjük, amelyet gyermekként cselekedhetünk: megemlékezünk elhunyt szüleinkre. Jom Kipurkor az eltávozott lelkek is engesztelést nyernek. (A nap héber neve Jom HáKipurim, többes számban van, az engesztelés napja élőknek és holtaknak.) És azok, akik már eltávoztak, ezt az engesztelést még élő gyermekeik révén nyerik, akik szüleik érdekében jótékonykodnak. A pénz adásnak (ami a materializmus megtestesítője) megvan az az ereje, hogy engesztelést és megváltást szerezzen a fenti világba távozott lélek számára.[280] Továbbá megvan az az ereje, hogy fizikai csatornát és „otthont” (élő emlékművet) teremtsen az eltávozott lélek számára.[281]

A Jizkor ima az egyik legmeghittebb és legmeghatóbb ima a zsidó liturgiában. Egy gyermek, függetlenül attól, hogy milyen idős, öreg-e vagy fiatal, személyes hangvételben beszél apjával és/vagy anyjával, a nevükön szólítva őket és felidézve emléküket Isten előtt.

Ez a rövid, mégis hathatós ima úgy hangzik el, hogy közben a bimá-n két férfi felemelve tartja a két Tóra-tekercset.

Még ha nem tudsz is részt venni a többi istentiszteleten, a Jizkor egy olyan ima, amelyet nem szabad elmulasztanod. Hihetetlen áldás ez és alkalom az örökkévalósággal való kapcsolatfelvételre – és számos áldást fial.

 

KIEGÉSZÍTŐ ISTENTISZTELET (MUSZÁF)

A kiegészítő istentisztelet (Muszáf) a lélek negyedik szintjének – Chájá („élet”) – felel meg, amely transzcendentális életünkkel van kapcsolatban. Ennek az istentiszteletnek az imáit (sőt azokat is, amelyeket előző este és ezen a reggelen mondtunk) a Chájá lencséin keresztül kell néznünk.

A Muszáf istentisztelet (mint szombaton és minden más ünnepen is) egyedül az Ámidá imából áll. Először elmondjuk a halk Ámidá-t, amely megegyezik a Ros Hásáná Muszáf-jának Ámidá-jával – kivéve, hogy most a Jom Kipur napjára és áldozataira teszünk utalásokat –, és ezt is Viduj-jal fejezzük be, ezúttal a lélek Chájá szintjének hiányosságaira helyezve a hangsúlyt.

Mielőtt Álénu-t mondunk, kinyitják a frigyszekrényt. Az „aki nem adott nekünk…” szavaknál bezárják a frigyszekrényt. Amikor azt mondjuk: „De mi a Királyok Király előtt hajtunk térdet”, a frigyszekrényt újra kinyitják, és a kántor a gyülekezettel együtt letérdel és leborul a földre (még szombaton is).

A Jom Kipur-i Muszáf különleges része – amikor a kántor ismétli az Ámidá-t – tulajdonképpen a főpap Szentély-beli szolgálatának lélekben való újraélése. Ez akkoriban egy transzcendentális (Chájá) élmény volt, amelyet ma a történet újramondásával és a főpapi szolgálaton való meditációval teremtünk újjá.

 

– Az Ávodá – „A főpap Szentély-beli istenszolgálata”

A történet, amint arról a nyitó himnusz is tanúskodik, a történelem hajnalán kezdődik. Ez a himnusz (ábécé sorrendben) elbeszéli: a világegyetem és benne az ember megteremtését; az ember bűnbeesését és megtérését; Noé történetét és a szövetségét, amelyben Isten ígéretet tett, hogy nem pusztítja el többé a világot; Ábrahám utódainak születését, a tizenkét törzs történetét; Lévi kiválasztását a papi hivatás betöltésére; s végül Áron születését, aki felszenteltetik Isten szolgálatára és eszközévé válik az egész emberi fajért történő engesztelésnek.

A recitálás folytatódik a Jom Kipur eseményeivel, az engesztelésért folytatott különleges istenszolgálat részletezésével. Így tehát ez az ima tulajdonképpen az emberiség története, életünk története, elbukásunk és felemelkedésünk története, a veszteség és a remény története, a halál és az újjászületés története.

Igen megindító olvasmány az egész istenszolgálat leírása. Az az félelemmel vegyes áhítat, amellyel a főpap készült (segítőitől körülvéve) a szent Jom Kipur-i szolgálatra. Ahogy megmerítkezett a szent vízben. Ahogy hét napon át készítette fel magát a Jom Kipurra. A tanulságok száma, hogyan szenteljük meg életünket, végtelen. A főpap istenszolgálata testileg és szellemileg is kimerítő volt, mivel nem csupán fizikai ügyességet követelt (miközben böjtölt és nem aludhatott), de teljes és tökéletes szellemi koncentrációt is.

Az istenszolgálat csúcspontja természetesen az volt, amikor a főpap fehérbe öltözötten belépett a Szentek Szentjébe, még előtte fennhangon kiejtve Isten szent négybetűs Nevét, a Tetragrammatont.[282] Ez évente csupán egyszer történt meg, az év legszentebb napján, Jom Kipurkor. Amúgy senki soha nem léphetett be a Szentek Szentjébe és nem ejthette ki a Szent Nevet.

A főpap a Jom Kipur során összesen tízszer ejtette ki a Szent Nevet – háromszor-háromszor mind a három bűnvallomása során és egyszer, amikor sorsot húzott, hogy melyik kecskebak legyen az engesztelő áldozat. Valahányszor kiejtette a Szent Nevet, mindenki, aki hallotta, Báruch Sém-mel („Áldott a Név”) válaszolt, ahogyan azt az imában is elbeszéljük:

„Mikor a papok és a nép, akik az előcsarnokban álltak, meghallották a dicső és félelmetes Istennevet, amint azt a főpap szentségben és tisztaságban ejtette ki, térdre estek, meghajoltak, arcra borultak és így szóltak: »Áldott dicső uralmának Neve örökkön-örökké!«”

E föntebbi passzust négyszer mondjuk el, ahányszor a főpap kiejtette a Nevet, és háromszor borulunk le a földre (akkor nem, amikor sorsot húzott), ahogyan annak idején, a Szentély idejében tették.

Az év legszentebb napján, a föld legszentebb pontján, a bolygó legszentebb férfija kiejtette a világ legszentebb szavát. És mi ezt a szent élményt minden Jom Kipurkor, az istentiszteletnek ezen a pontján újraéljük. És ez a legfőbb Chájá tapasztalat: nem csak az élet biológiai dimenziója, nem csak az emocionális spektrum, nem csak az értelem, de a lélek teljessége vesz részt benne – az összes érzék elmerül a Szentek Szentjébe való belépés mindent felölelő élményében.

Amikor a főpap sértetlenül előjött a Szentek Szentjéből, sikerrel teljesítve küldetését, hogy engesztelést nyerjen a nép számára, egy megindító fohászt mondott el értük. Először egy Isten áldásaiban gazdag évért könyörgött számukra, majd egy ünnepséget rendezett, hogy ezzel is köszönetet mondjon a Mindenhatónak, amiért megengedte, hogy ő, a főpap teljesítse monumentális feladatát.

Miután elmondtuk a főpap istenszolgálatának történetét, így fejezzük be: „És amiképpen meghallgattad a főpapok imáját a Szentek Szentjében, úgy hallgasd meg a mi ajkunkról felszálló fohászt is, és szabadíts meg minket!”

Egy olyan imával folytatjuk, amelyben arra kérjük Istent, hogy áldjon meg bennünket ebben az új évben az összes lehetséges betűvel kezdődő áldással.

Ezt követően azzal folytatjuk, hogy ecseteljük, milyen fenséges látványt nyújtott a főpap, amikor kilépett a Szentek Szentjéből: „Mint sátor, amely a mennyekben lakók fölött feszül… Mint villámok, amelyek az angyalok ragyogásából törnek elő… olyan volt a főpap ábrázata.”

Ezt követően pedig arról ejtünk szót, hogy viszont micsoda sorscsapás volt, amikor elpusztult a Szentély. És mégis azt kérdezzük: „Megbocsátást hoz-e nekünk az ezekről a dolgokról való megemlékezés?” S bár a Szentély híján nem végezhetjük el a tényleges Jom Kipur-i istenszolgálatot, azért köszönetet mondunk Istennek azért, hogy segít nekünk az engesztelésben és könyörgünk Neki, hogy vegye észre, mióta nincs Szentély, micsoda űr van az életünkben.

 

Éle Ezk’rá – („Nem talál nyugvást a lelkem, ha arra emlékezem”)

Az istentisztelet most azzal folytatódik, hogy ecseteljük azokat a szenvedéseket, amelyek a Szentély pusztulása óta sújtottak bennünket, azzal a szívbe markoló történettel fejezve be a számbavételt, amely „Tíz Vértanú Rabbi”-ról szól és amely ezekkel a szavakkal kezdődik: Éle Ezk’rá… – „Nem talál nyugvást a lelkem, ha arra emlékezem…”

Ebben az általunk ismert egyik legmegindítóbb beszámolóban elbeszéljük annak a kegyetlen római császárnak a történetét, aki parancsba adta, hogy a kor tíz legnagyobb zsidó vallási vezetőjét a legkegyetlenebb módon ki kell végezni. Rabbi Jismáél, a főpap, megtisztítja magát, nagy remegéssel kiejti Isten kimondhatatlan Nevét, és felemelkedik a mennyei magasságokig, hogy megtudja, Istentől ered-e ez a rendelet.

Felemelkedik és megkérdi a fehérbe öltözött angyalt, aki így válaszol neki: „Vállaljátok önként, igaz barátaim, mert hallottam a döntést a válaszfal mögül, hogy ez a végzetetek.”

Az ima ezután a tíz nagy vértanú brutális kivégzésének szemléletes leírásával folytatódik. Ők a következők voltak: Rabbi Jismáél, Rábán Simon ben Gámliél, Rabbi Akiva, Rabbi Chániná, ben Trádjon, Rabbi Chucpit, Rabbi Elázár ben Sámua, Rabbi Chániná ben Chákináj, Rabbi Jeséváv, az írástudó, Rabbi Jehuda ben Dámá és Rabbi Jehuda ben Bává.

Az angyalok keserű fájdalmukban így kiáltanak fel: Ez a Tóra és ilyen a jutalma?! Mire egy égi hang ekképp felel: Így rendeltem Én ezt; nyugodjatok hát bele!

Az angyalok kiáltása végigzeng a történelmen – ott visszhangzik minden halálban és üldöztetésben, amelyet az évezredek során el kellett szenvednünk. Kiáltásuk ott visszhangzik Jom Kipur-i imáinkban is – imáinkban, amelyek továbbra is könnyeket csalnak szemünkbe, s ezek a könnyek a létezés anyagának legnagyobb mélységeiig is lehatolnak. Kiáltásaink áthatolnak az egek boltozatján és választ várnak a magasságokból.

Igen, belenyugodtunk rendeletedbe. De többet akarunk. Arra kérünk, hogy vess véget a fájdalomnak, a vérontásnak, hogy vess véget minden szenvedésünknek!

Az év legszentebb napján, a transzcendencia (Chájá) imájának kellős közepén, közvetlenül az életélmény csúcsának – a Szentek Szentjébe való belépésnek – megidézését követően sem feledkezünk meg arról, hogy egy fájdalmakkal teli világban élünk. És választ követelünk.

Nincs visszautasítás. Nincs kibúvó. Még spirituális emelkedettségünk csúcsán sem feledkezünk meg a minket ért csapásokról, és könyörgünk Istennek, hogy kárpótoljon minket ezekért.

Ez az abszolút transzcendencia.

 

– Befejezés

A Muszáf a különleges vezeklő imákkal – Viduj (mint a reggeli istentiszteletnél) – fejeződik be, valamint a még ezt követő papi áldással, amely most, hogy részleteiben felidéztük a Jom Kipur-i Szentély-beli szolgálatot és azt, ahogyan a főpap megáldotta a népet, egészen új jelentéssel gazdagodik.

 

DÉLUTÁNI ISTENTISZTELET (MINCHÁ)

A délutáni istentisztelet (Minchá) a lélek harmadik szintjének, a Nesámá-nak („lélek”) felel meg, amely értelmi életünkkel van kapcsolatban. A lélek Muszáf-ban megélt transzcendens dimenzióját most, a Minchá-ban, elménkkel egyesítjük. Ez készít fel minket arra, hogy képesek legyünk átélni a legmagasabb szintű imát, a Neilá-t, amelyben a lélek legmagasabb szintje, a Jechidá nyilatkozik meg.

A rövid bevezető imákat követően jön a Tóra-olvasás Mózes harmadik könyvéből (18:1-30). Ez a tórai rész a tiltott szexuális kapcsolatokról szól, mivel ez olyan nagy és mindennapos kísértést jelent. Ez arra tanít minket, hogy még a Jom Kipur magasztos magasságaiban is elengedhetetlen a legalapszintűbb éberség. Az erkölcs sarokköve az állati érzékiség felett gyakorolt önuralom.

Ennek egy másik üzenete számunkra az, hogy függetlenül attól, milyen szinten állunk, függetlenül attól, hogy milyen spirituális magaslatokra jutottunk már el, soha, egy pillanatra sem szabad felhagynunk az önvizsgálattal. A „bűn” (chét) a chiszáron („hiányosság, tökéletlenség”) szóból ered. A bűnt nem mindig szó szerint kell érteni; az utalhat az ember valamely hiányosságára, amely esetleg az illető személy különösen emelkedett szintjéhez képest számít hiányosságnak. Amikor már nagy magasságokat ostromlunk, váratlanul új, egészen szubtilis hiányosságainkra derülhet fény, olyanokra, amelyekről korábban nem is tudtunk.

A Háftóra következik, amely a teljes Jónás könyvének felolvasásából áll. A Háftórát a Könyörületesség Tizenhárom Attribútumának felsorolásával fejezzük be; ezt ezúttal Michá próféta könyvéből idézzük (7:18-20) és nem Mózes második könyvéből (34:6-7), jelezve, hogy a mai napon ehhez a Tizenhárom Attribútumhoz a magasabb lélekszintekről közelítünk, mert innen mélyebben hatolhatunk a lényegbe, mint a mózesi reveláció szintjéről.[283]

Jónás könyvét azért olvassuk Jom Kipurkor, mert abban a t’suvá erejéről van szó, és arról, hogy az ember nem szökhet el Isten elől (ahogyan azzal Jónás próbálkozott).[284] A niniveiek bűnbánata, bennünket is bűneink megbánására ihlet, és tanúsítja azt is, hogy az őszinte bűnbánat megmásíthatja az isteni rendelést.[285]

Jónás története a lélek e világba való alászállásának története. A víz szimbolizálja a Chájá és a Jechidá dimenzióját – a lélek (víz) tudattalan dimenziója alászáll a Nefes Ruách Nesámá tudatos világába (föld). Megpróbál kibújni küldetése alól, mígnem a világ rákényszeríti őt, hogy vállalja hivatását. Behajíttatván a vízbe – tudattalan forrásába, majd a cet gyomrába (a vízi állat, mint olyan létező, amely kapcsolatban van forrásával) – tudatosodik benne missziója. Elindul tehát és t’suvá-ra szólítja fel a világot, és feltárja előtte a Könyörületesség Tizenhárom Attribútumának legmagasabb szintjeit.

 

– Az Ámidá – Viduj-jal

 

– Az Ámidá ismétlése – vezeklő imákkal, Viduj-jal és Ávinu Málkénu-val.

 

– Befejezés

 

ALKONYATI ISTENTISZTELET (NEILÁ)

Az utolsó Jom Kipur-i istentisztelet (Neilá) a lélek ötödik és legmagasabb szintjének, a jechidá-nak („egység”) felel meg, amely lényegünkkel és Istennel való egységünkkel van kapcsolatban. Ez az év és a Jom Kipur legmagasztosabb pillanata, amikor a lélek kapcsolatba kerül forrásával Istenben.

A Neilá istentisztelet akkor kezdődik, amikor a nap már kezd lenyugodni a dombok fölött. Ez az utolsó lehetőség arra, hogy beszéljünk. A frigyszekrény az egész istentisztelet ideje alatt nyitva áll, jelezve, hogy most minden kapu nyitva van.

Neilá (amely szó szerint „bezárás”-t jelent) a Szentély kapuinak a nap végén történt bezárására utal, de az ima kapuinak bezárására is, közeledvén a Jom Kipur végéhez. A Neilá-ban a ketivá („beíratott”) szót a chátimá („megpecsételtetett”) szó váltja fel, mert a Neilá alatt Isten megpecsételi jövő évi sorsunkat.

A Neilá istentisztelet tele van felkavaró könyörgésekkel, hogy Isten hallgassa meg imáinkat még mielőtt véget érne a Jom Kipur. A Ros Hásáná napján megírt isteni ítélet most, a Neilá alatt pecsételődik meg. A kántor különleges dallammal énekli a Neilá imáit, hogy felkavarja vele az érzelmeket és a gyülekezetet még nagyobb áhítatba hozza.

A bevezető imákat követően (akár a Minchá-nál)elmondjuk a halk Ámidá-t – benne a Viduj-t (csak a rövid Ásámnu bűnvallomást).

Ezt követi az Ámidá ismétlése – vezeklő imákkal, Viduj-jal (csak a rövid Ásámnu bűnvallomás) és Ávinu Málkénu-val.

 

BEFEJEZÉS

A Neilá csúcspontja a befejezése.

Kinyilvánítjuk abszolút hitünket Istenben és abszolút elkötelezettségünket Isten ügye mellett. Ahogyan azt a Saló, a nagy 16. századi bölcs megfogalmazza: „Amikor fennhangon és őszinte szívből fakadó szándékkal elmondja a Smá-t, minden zsidónak arra kell vágynia, hogy feladja lelkét Isten Nevének megszenteléséért. Ez a szándék aztán úgy ítéltetik meg, mintha a valóságban is kiállta volna Isten Neve megszentelésének próbáját.”

 

Elmondjuk a Smá-t – „Halljad, Izrael, Örök Istenünk, az Örökkévaló egyetlen!”, majd háromszor hangosan elismételjük a Báruch Sém-et („Áldott a Név”).

Végezetül hétszer elkiáltjuk, hogy: HáSém Hu HáElokim – „Az Örökkévaló – Ő az Isten!”

Ekkor Kádis következik, és a Kádis közepén, még a titkábel előtt, jön a finálé: a sófár megszólaltatása és az ezt követő felkiáltás: „Jövőre Jeruzsálemben!”

Egyes helyeken szokás előbb egy győzelmi indulót énekelni. A Neilá-nak vége, a frigyszekrényt bezárják.

 

E számsor jelentése:

A Smá-t egyszer mondjuk el, így nyilvánítva ki Isten abszolút egységét: Jechidá (Ácilut). A háromszor elmondott Báruch Sém fejezi ki azon igyekvésünket, hogy a Jechidá egységével áthassuk a létezés három dimenzióját, a nefest-t, a ruách-ot és a nesámá-t (a B’rijá, a Jecirá és az Ászijá három világát). A HáSém Hu HáElokim hétszeri elismétlése további egységgel való áthatása a lélek szintenkénti hét (emocionális) készségének (minden egyes világ hét-hét szintjének). Ez a hétszeri ismétlés egyúttal felemel minket a hét égen át, követve a Jom Kipur végeztével visszafelé, azaz a mennyek felé tartó isteni jelenlétet.

Majd azzal summázzuk és fejezzük be jechidá-tapasztalásunkat, hogy elmondjuk a Kádis-t, amelyben eléneklünk egy győzelmi indulót, így demonstrálva diadalunkat minden ellenségünk felett, és megfújjuk a Sófárt, amely a Sófár Gádol (a Nagy Sófár) szintje, amely a Messiás eljövetelekor lesz majd hallható; s közben kijelentjük: Jövőre Jeruzsálemben!

Adja Isten, hogy ez történjen meg most rögtön, és akkor jövő évben már mindnyájan feltétlenül Jeruzsálemben leszünk…

 

A NEILÁ UTÁN

A Neilá-t egy hétköznapi esti istentisztelet (Mááriv) követi, majd egy a szentet a profántól elválasztó áldás (Hávdálá) és egy áldás a holdra, amely ekkortájt már közelít a telihold fázishoz (Kidus Leváná).

 

HALLJAD, IZRAEL, örök ISTENÜNK az ÖRÖKKÉVALÓ EGYETLEN…

 

Gut Jom Tov!

Menjetek haza és ünnepeljetek ünnepi lakomával!

 

[p.190]

 

Imák Szukotra

ESTI ISTENTISZTELET (MÁÁRIV)

A Szukot esti istentisztelet megegyezik a többi ünnep (Pészách és Sávuot) esti istentiszteletével, és hasonlít a Ros Hásáná-ira is (természetesen a különleges, Ros Hásánára történő utalások kivéve).

Az Ámidá hét áldásból, mint szombaton, és a középső az, amely az ünnep különleges szentségéről szól:

„Minket választottál az összes nép közül… és kiemeltél minket a más nyelvet beszélők közül, hogy rendelkezéseid által szentté tégy és szolgálatodba állíts minket… Ezért adtad nekünk szeretettel, Örök Istenünk, az ünnepeket örömünkre, az ünnep- és emléknapokat vígságunkra; a mai napot, Szukot ünnepét örömnapnak szent gyülekezetként az egyiptomi kivonulás emlékére… Szentelj meg minket parancsolataiddal… s add nekünk örökül örömben és vígságban, Örök Istenünk, szent ünnepnapjaidat… Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki megszenteli Izraelt és az ünnepnapokat!”

(Szombaton különleges szombati utalásokkal egészítjük ki a szöveget.)

Szukot minden napján a Hálél-lal fejezzük be az esti istentiszteletet, amelyben dicsérjük Istent áldásaiért és csodáiért. Hálél-t ünnepnapokon mondunk, amikor életünkben érezhetően van jelen az egyedülálló isteni energia.

 

REGGELI ISTENTISZTELET (SÁCHÁRIT)

A „NÉGY FAJTA”

Szukot minden egyes napjának reggelén (a szombatot kivéve) kezünkbe vesszük a „négy fajtát” és áldást mondunk rájuk, lehetőleg a szukában és még a reggeli istentisztelet előtt:

 

Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival és meghagyta nekünk a luláv használatát!

Az első napon egy második áldást (Sehechejánu) is mondunk:

Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki életben tartott, megőrzött bennünket, s engedte megérnünk ezt a mai napot!

A reggeli ima (Sáchárit) után Hálél-t (különleges, Istent dicsőítő zsoltárokat) mondunk, melynek során végrehajtjuk a náánuim („mozdulatok”) micvá-ját, azaz meglengetjük a „négy fajtát”. Ezt Szukot minden napján elvégezzük (kivéve szombaton).

Összefogjuk ezt a „négy fajtát” – úgy, hogy közben a luláv-ot mindvégig függőlegesen tartjuk – és meglengetjük a tér hat különböző iránya felé (dél, észak, kelet, föl, le, nyugat), összesen tizennyolc mozdulatot téve – minden irányba oda-vissza hármat-hármat. Amikor előrenyújtjuk a csokrot, szinte teljesen kinyújtjuk a karunkat, a visszafelé tett mozdulatot pedig mellkasunk megérintésével fejezzük be. A náánuim során mindvégig arccal kelet felé álljunk, hogy dél és észak a jobb illetve bal oldalunk felé essék.

Négy mozdulatsort – alkalmanként tizennyolc mozdulatot – végzünk a Hálél során (egyszer a Hodu L’Hásém-nél, egyszer az Áná Hásém-nél, egyszer, amikor ezt a verset megismételjük, és egyszer a Hodu L’Hásém-nél, a Hálél végén).

 

A hat irány egészen pontosan a következő:

 

[dél-kelet

észak-kelet

kelet

fölfelé

lefelé (a föld irányában)

nyugat, kivéve, hogy ebben az esetben az első két kettős mozdulat iránya dél-nyugat, és csupán a harmadik kettős mozdulat iránya nyugat.]

Az első tizenhét előre-hátra mozdulat jelképezi a kélim-et („edények”); az utolsó kettős mozdulat jelképezi az or-t („fény”) – a Sechiná (Isten Jelenléte) egységét nyugaton.

A náánuim során az etrog-ot tenyerünkbe zárva tartjuk, kivéve az utolsó lengetésnél, amikor valamelyest kitakarjuk.

Valahányszor a luláv-ot visszahozzuk a testünkhöz, azon a ponton kell megérintenünk vele a mellkasunkat, „amelyet az ember a bűnvallomás során megüt”.

 

Hosánot

Szukot minden napján a Hálél-t követően Hosánot-ot mondunk, imákat, amelyekben a hosá-ná („Kérünk Téged, oltalmazz meg minket!”) szó újra meg újra többször is elhangzik. Kiveszünk egy Tóra-tekercset a frigyszekrényből és a bimá-hoz (a Tóra-olvasó pulthoz) visszük. A kántor és a gyülekezet, az utóbbi a kántor után ismételve, elmondja az első négy Hosáná-t. Ezt követően körbejárják a bimá-t a luláv-val és az etrog-gal, és elmondják az ünnep aktuális napjára rendelt Hosáná imát, mindezt ugyanúgy, ahogyan annak idején a Szentély oltárát járták körbe.

A Szukot ünnepének első hat napján egyszer járják körül a bimá-t. Hosáná Rábá napján, az ünnep utolsó napján azonban hét kört tesznek. Ez a szokás a Szentély-beli istenszolgálatnak állít emléket, amelynek során a papok naponta egyszer, Hosáná Rábá napján pedig hétszer járták körül az oltárt.

(Vannak, akik szombaton nem mondanak Hosánot-ot, és nem járják körül a bimá-t. Másnap, vasárnap, viszont két szakaszt mondanak, az aznapi Hosáná-t és azt, amelyet az előző napon kellett volna mondani, de mindeközben is csak egyszer kerülik meg a bimá-t. Vannak olyanok is, akik szombaton egy különleges Hosáná-t – Ámidá Necurá „Védett nép” – szoktak mondani, és nem kerülik meg közben a bimá-t.)

Szukot mind a hat napján a Hosánot egy szakaszát mondjuk el (mindegyik szakasz huszonkét ábécé sorrendben egymást követő kijelentésből áll), amelyek a hat emóciónak felelnek meg (szeretet, fegyelem, összhang, alázat, állhatatosság, kötődés). Hosáná Rábákor mind a hat szakaszt elmondjuk és megtoldjuk egy a nemességnek megfeleltetett hetedikkel és további imákkal.

 

Tóra-olvasás

Szukot első két napján két Tóra-tekercset veszünk elő a frigyszekrényből. Az elsőből az ünnepekről szóló szakaszt olvassuk fel (3Mózes 11:26-23:44). A második tekercsből pedig (Máftir) a Szukotról szóló részt (4Mózes 29:12-16).

(A Chol HáMoéd tórai olvasmányaival kapcsolatban lásd lentebb.)

Az első nap Háftórája Zechárjá könyvének utolsó fejezete. Ez a fejezet a világnak és benne a népeknek az Idők Végezetén végbemenő átváltozásáról szól. A világ népei „Góg és Magóg” háborúját követően meg fognak ítéltetni. Végül pedig az Örökkévaló megmutatkozik a Maga teljes fenségében, mert „azon a napon az Örökkévaló lesz az egyetlen Isten, és Neve az egyetlen Név.”

A Háftóra Szukotban határozza meg azt az időszakot, amikor sor kerül a világ végső megváltására. Ennek a megváltásnak egy lényeges eleme lesz a világ népeinek Jeruzsálembe való egybegyűjtése, ahol az összes nép egyhangúlag el fogja ismerni Istennek a világ feletti egyeduralmát.

Szukot második napjának Háftórája (Királyok első könyve 8:2-21) a Szentély felszenteléséről szól, amely Salamon király uralkodása idején ezekben a napokban történt. Négy évvel azt követően, hogy Salamon apjától, Dávidtól, tizenkét éves korában megörökölte a trónt, nekifogott a Szentély felépítéséhez, amely hét évvel később el is készült. Tisré havában a Szentélyt tizennégy napig tartó, a Szukot napjait is magában foglaló, látványos ünnepségek közepette felszentelték.

A papok Dávid városából elvitték a Szent Frigyládát a Szentélyhez. Amikor azonban megközelítették a Szentek Szentjét, az ajtók bezárultak, és senki sem tudott oda bemenni. Salamon imádkozott Istenhez, de csak amikor atyjának, Dávidnak nagyszerű érdemeit kezdte meg felemlegetni, nyíltak meg a kapuk és vihették be a papok a Frigyládát a belső szentélybe. Az ifjú király ekkor hálából megindító imát mondott, amelynek első része olvasható a második nap Háftórájában.

 

KIEGÉSZÍTŐ IMA (MUSZÁF)

A kiegészítő ima (Muszáf) ugyanaz, mint minden szombaton és ünnepnapon. Ez az istentisztelet az annak idején a Szentélyben szombaton és ünnepnapokon elvégzett kiegészítő áldozatokat helyettesíti. Benne olyan bibliai verseket és imákat mondunk, amelyek ezekről az áldozathozatalokról emlékeznek meg. Szukotkor, egyedülálló módon, hetven ökröt áldoztak fel az ünnep során, s ez a hetven ökör annak az eredeti hetven népnek felelt meg, akik Noé fiaitól származtak, s akik ősei voltak a ma a világon élő összes népnek. Izrael gyermekei ezeket az áldozatokat a népekért való engesztelésül hozták, imádkoztak jólétükért és a föld összes népe között uralkodó egyetemes békéért és harmóniáért.

Szukot minden egyes napján eltérő számú kiegészítő áldozatot mutattak be. Szukot első napján tizenhárom ökröt áldoztak. Tizenkettőt a második napon. Minden további napon eggyel kevesebb ökröt áldoztak, mígnem a hetedik napon már csak hetet, s így összességében hetvenet. Szukot minden egyes napján az éppen annak a napnak megfelelő verset mondjuk.

Az istentiszteletet követően hazamegyünk, Kidus-t mondunk, és egy újabb ünnepi ebédet fogyasztunk el.

A délutáni istentisztelet (Minchá) az általános ünnepi istentiszteletek liturgiáját követi.

 

SZIMCHÁT BÉT HÁSOÉVÁ

Szukot második este különleges, Szimchát Bét Hásoévá elnevezésű ünnepség kezdődött a Szentélyben, egy nagy és örömteli ünneplés, amelynek keretében éjjel vizet merítettek egy forrásból és azt a Szentély oltárára locsolták. Ezért szokás manapság Szukot minden estéjén dallal és tánccal ünnepelni.

Most, a mi időnkben, amíg a Messiás el nem jön és fel nem épül újra a Szentély, nem tudjuk megtartani a vízmerítő ünnepséget annak eredeti formájában. Vidáman ünnepelni azonban így is tudunk. Az ünnep napjaiban egész éjszakán át tartó éneklés és tánc folyik a zsinagógákban és a zsidók lakta negyedek utcáin, emlékeztetőül a Szentély udvarán tartott ünnepségekre. Tulajdonképpen vannak olyan aspektusai ezeknek az örömteli ünnepségeknek amelyek csakis a mi időnkben lehetségesek, pontosan azért, mert ezeket ma már nem lehet az előírt módon megtartani.

Annak a rendeletnek köszönhetően, hogy Jom Tovkor (az ünnep nyitó és zárónapjain) tilos hangszereket használni, a Szentélyben tartott vízöntő ünnepségek csupán Szukot második este kezdődtek el. Ugyanezen okból szombaton is szünetelt ez a fajta ünnepség. Ma viszont, mivel mi csupán megemlékezünk a hajdani szokásról, mi ünnepelhetünk zene nélkül. Vagyis ebben az esetben egy negatív helyzet egy még nagyobb, még mélyebb örömöt szül.

A Szukot minden estéjén – a szombatot is beleértve – folyik az ünneplés, és ez olyan lényegi örömöt csal elő belőlünk, amelynek nincs szüksége mesterséges ihletésre. És estéről estére csak fokozzuk ezt a nagy örömöt bölcseink tanítása szerint[286], akik azt mondták, hogy az embernek mindig egyre több és több szent és jó cselekedetet kell véghezvinnie.[287]

 

CHOL HÁMOÉD

Chol HáMoéd (szó szerint „az ünnep hétköznapja”) egy olyan közvetítő nap, amely kapcsolatot teremt a tulajdonképpeni ünnepnap és világias hétköznapjaink között.

(Izraelben, ahol az ünnep első napja csupán 25 órán át tart és nem 49 órán át, mint a Diaszpórában, a Chol HáMoéd korábban kezdődik.)

A Chol HáMoéd félünnep. Megengedett a munka, mégis ez a nap is része az ünnepnek – a szukában eszünk, megáldjuk és meglengetjük a „négy fajtát”, és különleges imádságokat mondunk. Vannak, akik félünnepkor nem raknak t’filin-t.

A Chol HáMoéd minden egyes napján olvasunk a Tórából. Minden olvasáskor négy embert hívnak fel a Tórához. (A Szukot szombatján hét embert hívnak fel és egy nyolcadikat Máftir-nak.) Minden nap olvasunk Mózes negyedik könyvéből (29:17-34) a Szukot éppen aktuális napján hozott Szentély-beli áldozatokról. Ezek ugyanazok a bibliai versek, amelyeket az ünnep Muszáf-ján mondunk el, és amelyekben szó van a Szukot hat hátralévő napján hozott csökkenő számú, és összességében 70 ökröt számláló ököráldozatról.

Chol Hámoéd szombatján azt a jól ismert tórai szakaszt olvassuk (2Mózes 33:12-34:26.), amelyben Mózes arra kéri Istent, hogy fedje fel előtte az isteni mélyebb értelmét. Isten erre felfedi előtte a „Könyörület Tizenhárom Ismérvét” (lásd Elul 24.). A Szukottal való különleges kapcsolat azokban a versekben rejlik, amelyek a három zarándokünnepre, a Pészáchra, a Sávuotra és a Szukotra utalnak.

Chol HáMoéd szombatjának Háftorája Ezékiel 38. fejezete, amelyben szerepel egy prófécia a Góg és Magóg közötti háborúról. Ezt a háborút a béke egy új korszaka követi majd, amikor Istent a világ összes népe el fogja ismerni. Ez a prófécia hasonló a Zakariás 14-ben szereplő, Szukot első napján olvasott próféciához.

„Nincs NAGYOBB ÖRÖM annál, mint amikor SZERTEFOSZLIK egy KÉTSÉG”

 

[p.194]

 

Imák Hosáná Rábára

HOSÁNOT

Hosáná Rábá napján, mint Szukot minden napján különleges imákat – Hosánot – mondunk, imákat, amelyekben a hosá-ná („Kérünk Téged, oltalmazz meg minket!”) szó újra meg újra többször is elhangzik. Miközben ezt tesszük, a Tóra-olvasó pult (bimá) körül keringünk, kezünkben a „négy fajtával”. Ez a szokás emléket állít a Szentély-beli istenszolgálatnak, melynek során a papok keringtek az oltár körül és különleges Hosánot imákat recitáltak.

Szukot első hat napján a Hálél-t követően egyszer megkerüljük a bimá-t, miközben elmondunk egy szakaszt a hat Hosánot-ból. Hosáná Rábá napján, a Szukot utolsó napján, hét kört teszünk a bimá körül kezünkben a „négy fajtával”, elmondjuk az előző napok hat szakaszát, plusz egy hetediket. (A legtöbb szefárd közösségben nincs különbség a Hosáná Rábá napi imák szövege és a Chol HáMoéd napjai imáinak szövege között. Az askenáz közösségek imaszövegeiben vannak kisebb variációk.) A Hosáná istentisztelet tartalmaz olyan imákat, amelyekben azért könyörgünk Istenhez, hogy egész éven át áldjon meg minket bőséges esővel és harmattal.

Minden egyes Hosáná szakasz végén azt mondjuk: Áni VáHu Hosiá Ná, majd: K’hosá’tá élim b’lud imách („Amint megsegítetted Magaddal az erős hitűeket Egyiptomban, mikor néped segítségére keltél, úgy segíts meg minket”). Az Áni VáHu egy rejtélyes kifejezés, amely Isten 72 szóból álló Nevére utal.[288] Ráadásul kihangsúlyozza azt a tényt, hogy a Hosánába Isten is beletartozik – azaz Isten is (úgymond) megszabadíttatik velünk együtt. Amint írva van: „Ő is átélte minden nyomorúságukat” (Ézsaiás 63:9)            „Én [Isten] vele vagyok a nyomorúságban” (Zsoltárok könyve 91:15).

A Hosánot-ot a Zsoltárok könyve 28:9-cel fejezzük be – Hosiá et ámechá, „Segítsd meg népedet!”

 

VÍZ-SZIMBOLIZMUS

Ezeket a különleges imákat azért mondjuk el Hosáná Rábákor, mert ez a nap a vízért való végső megítéltetés napja. A vizeket a vízparton növő füzek jelképezik.[289] A víz a jelképe a szeretetnek, amely az első érzelem és amely magában foglalja mind a hét érzelmet. Mert akárcsak a víz, a szeretet is az élet forrása; minden, ami él, függ az éltető szeretettől.

Hogy az új évben hogyan és mikor kapunk szeretetet (vizet), az Hosáná Rábá napján dől el végleg. Ezért mondunk további különleges imákat, amelyek középpontjában a megszabadítás motívuma áll – azért könyörgünk, hogy szabadíttassunk meg minden félelemtől és gátlástól, amely akadályozza azon képességünket, hogy szeretetet adjunk és kapjunk. És külön erőt ad nekünk ehhez az a tudat, hogy Isten Maga is velünk van fájdalmunkban, és velünk együtt Ő is megszabadíttatik. És hétszer körbejárjuk a bimá-t egy afféle „hódító menetben” – hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején a zsidók Jerikó körül keringtek, hogy bevegyék a várost –, és legyőzünk minden akadályt, hogy megélhessük a szeretetet.

A hét kör és a hét Hosánot annak a hét emocionális szférának felel meg – cheszed („szeretet”), gevurá („fegyelem”), tiferet („könyörület”), necách („állhatatosság”), hod („megadás”), jeszod („kötődés”) és málchut („uralom/nemesség”) –, amely minden egyes Hosáná végén meg van említve. Minden egyes imával és körrel egy-egy újabb gáttól szabadulunk meg és egyre inkább átadjuk magunkat hét érzelmünk tisztító, finomító hatásának. Akár az esküvői chupá alatt megtett hét kör során, számba vesszük és tökéletesítjük mind a hét érzelmi képességünket, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy szeretetünk egészséges és teljes legyen.

Majd a kezünkbe veszünk öt fűzfaágat, és hozzáverjük a földhöz, hogy eloszlassunk minden zordságot, ami árthat a szeretetnek és megenyhítsük azokat, amelyek egy egészséges és fegyelmezett szeretethez elengedhetetlenek.

[A fűzfaágak földhöz verésének szokása Chágáj, Zechárjá és Máláchi próféták idejéből ered. A többi rabbinikus eredetű kötelezettséggel ellentétben e szertartásra nem mondunk áldást, mert elvégzését maguk a rabbik is csupán továbbhagyományozandó szokásként rendelték el.]

A fűzfaág erőteljes szimbolikája egyszerűségében rejlik. Nincsen sem íze, sem illata, de éppen ezért egyszerű ártatlansága kapcsolatot talál a lényeggel. Ahogy a Bál Sém Tov mondja: „Az egyszerű zsidó egyszerűsége Isten végtelenül egyszerű lényegében gyökerezik – annak része.”

 

ISTEN maga az „egyszerű egység”

 

[p.196]

 

Imák Smini Áceretre

KÜLÖNLEGES IMÁK

A reggeli istentisztelet (Sáchárit) ugyanaz, mint minden ünnepen, kivéve, hogy itt különleges utalások történnek Smini Áceret szentségére.

A Tóra-olvasáshoz két Tóra-tekercset vesznek elő a frigyszekrényből. A mai nap tórai olvasmányának leglényegesebb szakasza az Ászér t’ászér kezdetű (5Mózes 14:22), amely a tizedek törvényét tárgyalja, mert a Szukot volt az az időszak, amikor a különféle tizedeket beszolgáltatták a leviták és a szegények javára.[290]

A Máftir egy rövid rész a második tekercsből (4Mózes 29:35-39), amely a Smini Áceret-i áldozatokról szól.

A Háftóra (Királyok első könyve 8:54-66) folytatása a Szukot első napján olvasott Háftóra témájának. Miután Salamon király befejezte megindító imáját és könyörgését, kiöntvén szívét az Örökkévaló előtt az éppen elkészült Szentélyben, felállt és megáldotta Izrael népét.[291] Nagy-nagy örvendezés és ihletett hangulat jellemezte azt a nagy jelentőségű Szukotot, amikor az újonnan felépült Szentély pompás épülete felszenteltetett. A Háftóra így fejeződik be:

A nyolcadik napon (Salamon király) elbocsátotta a népet. Azok áldották a királyt, és sátraikba tértek örvendezve és vidám szívvel azért, mert sok jót tett az Örökkévaló szolgájával, Dáviddal és népével, Izráellel.

Tehát mindezt a nyolcadik napon olvassuk – azon a napon, amely őrzi és hordozza a Szukot örömét és egységét és csepegtet belőle mindennapjainkba a teljes következő évben.

Jizkor-t (megemlékező imát a halottakért) mondunk a Tóra- és Háftóra-olvasás után.

A kiegészítő Muszáf istentisztelet, amely a Sáchárit-ot követi szombaton és ünnepnapokon, ugyanaz, mint Szukotkor (kivéve, persze, a Smini Áceretre vonatkozó kitételeket). A kántor Ámidá-ismétlésében a különleges esőért („gesem”) való könyörgés nyitott frigyszekrény mellett hangzik el. Ez az ima Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes, Áron és a Tizenkét Törzs különböző vízzel kapcsolatos élményeit eleveníti fel, minden egyes leírást más-más könyörgéssel fejezve be: „Az ő kedvéért ne szűkölködjünk vízben!” vagy „Az ő érdeméért is legyen bőven víz!” Ennek az imának a hagyományos dallama is legalább olyan gyönyörű, mint a szövege.

 

A VÍZZEL VALÓ KAPCSOLAT

A Szukot (és különösen a Smini Áceret) lényegi kapcsolatban áll a vízzel:

– Ebben az időszakban ünnepeljük a növényvilágot, amelynek fennmaradása maximálisan függ a víztől; a „négy fajta” és a szuká tetejét borító növények fontos részét alkotják a Szukot megtartásának.

– Ebben az időszakban tartjuk a vízmerítés ünnepét is (Szimchát Bét Hásoévá).

– Az ünnep hetedik napján, Hosáná Rábákor, a vízparton növő fűzfaágé a főszerep.

Nem meglepő tehát, hogy Szukot idején a világ megítéltetik, mennyi vizet érdemel. A vízhez fűződő intenzív kapcsolat ellenére Szukotkor nem imádkozunk esőért. Csupán Smini Áceretkor tesszük ezt, mert az ünnep után szeretnénk esőt kapni; az ünnep során kapott eső negatív ómennek számít. Az ünnep során megteremtjük az esőt annak forrásában; és csak miután elhagytuk a szukáinkat és beléptünk a Smini Áceret megtartó stádiumába, mondjuk el a különleges, esőért esdő imát[292] és vonjuk le a világba a teljes ünnepi időszak áldásait és revelációit.

Mindez jól mutatja, miképpen szimbolizálja a víz az életnek és minden áldásának ciklusát. Tehát a Tisré havi ünnepek ciklusa – amely az év központi idegrendszere – több szálon is erősen kötődik a vízhez.

 

HÁKÁFOT

Smini Áceret az egész év esszenciáját jeleníti meg – beteljesíti azt a kapcsolatot, amely Ros Hásáná, Jom Kipur és Szukot során alakult ki, és áthatja vele az egész évet, minden tapasztalatunkat, élményünket.

Ezt elsősorban önfeledt táncunkkal és a Szimchát Torá (amelyet Izraelben a Smini Ácerettel egy napon tartanak, Izraelen kívül az azt követő napon) megünneplésével érjük el. A hét hákáfot (keringés), amelyet a Tórával a kezünkben teszünk, isteni örömmel hatja át az emberi létezés egész spektrumát felölelő hét emóciót.

A hákáfot során minden energia először mákif (körülzáró) formában húzatik le, és ezt követően internalizálódik. B’hákáfá héberül azt is jelenti, hogy „kölcsön, hitelbe”. Szimchát Torákor hitelbe megkapjuk a teljes év áldásait, azzal a feltétellel, hogy a Tóra és a micvot egész éven át tartó megtartásával fizetjük vissza a kölcsönt.[293]

A hét hákáfot megfelel annak a hét alkalomnak, ahányszor Hásém Hu HáElokim-ot mondunk Jom Kipur végén. Jom Kipurkor fölfelé hatolunk a hét szint felé, Szimchát Torákor lehúzzuk ezeket a szinteket az életünkbe.[294]

[A hákáfot-tal kapcsolatban további információkért lásd „Imák Szimchát Torára”]

 

KÉT NAPIG TARTÓ ÜNNEP

Mint azt már korábban említettük, Izraelen kívül a Smini Áceretet két napig tartják (a második nap a Szimchát Torá) annak az időnek az emlékére, amikor a zsidó naptárt havi rendszerességgel [állapította meg / határozta meg – was set by] a Szanhedrin (a tórai törvények legfelsőbb bírósága) Jeruzsálemben, és az összes szétszóratásban élő zsidó közösség, amely napokkal vagy akár hetekkel később értesült az ünnepnapok pontos dátumáról, a bizonytalanságból fakadóan inkább minden ünnepet plusz egy napig ült meg. Ily módon a Pészách hétnapos ünnepét nyolc napig, a Sávuot egynapos ünnepét két napig, stb., tartotta.

Szukotkor a dolog valamivel bonyolultabb volt: a Tóra egy hétnapos ünnepet rendel el, amelyet a Smini Áceret egyetlen napja követ. Ily módon a Diaszpóra összesen kilenc napot tartott – a Szukot hét napját, egy nyolcadik napot, amely lehetett a Szukot utolsó napja vagy éppenséggel Smini Áceret ünnepe is, és egy kilencedik napot, arra az eshetőségre számítva, hogy talán az a „valódi” Smini Áceret.

Ma már egy fixen megállapított naptárt követünk, vagyis nem lehet többé kétségünk afelől, mikor is van egy ünnep valódi időpontja. Viszont mivel az évszázadok során ily módon plusz szent napokat nyertünk, vonakodnánk azokról lemondani, s agy inkább őseink szokását követjük. Szukot hét napját követően két napig ünnepeljük a Smini Áceretet, amelyek napok közül a második a Szimchát Torá, a nap, amelyen befejezzük és rögvest újrakezdjük az éves Tóra-olvasási ciklust.

A két napig tartó ünneplés spirituális oka az, hogy Izraelen kívül, ahol nincs jelen a Szentföld szentsége, két napra van szükségünk ahhoz, hogy magunkba szívjuk és eltároljuk azt az energiát, amely máskülönben egy napba sűrűsödik össze Izraelben.

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy vajon az embernek szukában kell e lakni Smini Áceret első napján, amely napról kezdetben nem lehetett tudni, hogy vajon nem a Szukot hetedik napja-e, a Talmud így rendelkezik: „Szukában kell lakni, de nem kell áldást mondani rá.” Azért teszünk így, mert hangsúlyozni akarjuk, hogy a szuká micvá-ja, a Tóra parancsa értelmében, csupán hét napra terjed ki.[295]

Mindezen dolgok eredménye tehát az, hogy van egy kilencnapos ünnepi időszakunk, amikor hét napon át oly módon lakunk szukában, hogy megcselekszünk mindent, ami a szukában lakás micvá-jával együtt jár, majd ezt a hét napot követi egy olyan nap (a Smini Áceret első napja), amelyen a szukában lakunk ugyan, de hangsúlyozzuk, hogy ez nem micvá, s végül következik egy nap (Smini Áceret második napja vagy Szimchát Torá napja), a kilencedik, amelyen már egyáltalán nem lakunk szukában.

A mélyebb jelentősége ennek az, hogy a szuká révén elért egységnek szintén van három ilyen fázisa:

1. a) Szukot hét napja, amelynek során a szuká micvá-ja egyesít bennünket
2. b) Smini Áceret első napja, amelyen a szukában lakás már nem micvá, mi mégis „visszatartjuk” és „magunkba szívjuk” a szuká esszenciáját, és ez abban a szokásunkban nyer kifejeződést, hogy még egy napot töltünk el a szukában
3. c) Smini Áceret második napja, amikorra már olyan szinten internalizáltuk a szuká egységét, hogy ennek már „jelképes” kifejezésére sincs szükségünk – mi több, tulajdonképpen semmilyen szimbólum vagy cselekedet nem képes kifejezni, megtestesíteni ennek mélységét és mértékét, mert ez már meghalad minden ábrázolási lehetőséget.

 

„ÉDES gyermekeim, kérlek titeket, MARADJATOK még VELEM EGY NAPIG – BÚCSÚTOKAT NEHEZEN viselem…”

 

[p.199]

 

Imák Szimchát Torára

HÁKÁFOT

Szimchát Torá azt jelenti, hogy a Tórával való örömteli ünneplés napja. A Szimchát Torá-i ünnepség nem csupán intenzitása miatt egyedülálló, de amiatt az egyedülálló mód miatt is, ahogyan a Tórával együtt ünneplünk. Ezt a módot hákáfot-nak, keringés(ek)nek nevezzük.

Izraelben a Szimchát Torát Smini Áceret napján (Tisré 22-én) ünneplik. Izraelen kívül, ahol mi a Smini Áceretet két napig (Tisré 22-én és 23-án) ünnepeljük, az éves Tóra-olvasási ciklust Smini Áceret második napján fejezzük be illetve kezdjük el újra, és ez a második nap az, amelyet Szimchát Torá-ként ünneplünk. Az ünneplés ennek ellenére mindkét napot áthatja, és egyes közösségekben szokás hákáfot-ot tartani már az ünnep első estéjén is, vagyis ily módon összesen három hákáfot ünnepséget: Smini Áceret előestéjén, Szimchát Torá előestéjén és Szimchát Torá napján.

Esténként a hákáfot az esti istentiszteletet követően kezdődik, és gyakran késő éjjelig is eltart. Szimchát Torá napján a reggeli istentisztelet után kerül rá sor, még a Tóra-olvasás előtt.

 

A HAKAFOT RENDJE

Az ünnepség bevezetéseként elmondjuk az Átá Hár’étá („Láthattad…”) kezdetű tizenhét versből álló antológiát, amely a Tóra felbecsülhetetlen értékét ecseteli, és lényegében megteremti örömünk tórai alapját.[296] (A „jó” jelentésű tov szó számértéke 17.)

Miután háromszor elismételtük ezeket a verseket, kivesszük a frigyszekrényből az összes Tóra-tekercset és körmenetben körbehordozzuk a zsinagóga közepén álló Tóraolvasó-asztal körül, amelyen az év során olvastuk őket. A fegyelmezett körmenet hamarosan felbomlik és önfeledt éneklésbe és táncba fordul át; a Tóra-tekercseket magunkhoz ölelve a tekercsek táncoló lábaivá változunk át, miközben a Tóra maga is ünnepel, a régi és az új év fordulópontján, mint összekötő kapocs köztünk és Isten között.

Mind a hét hákáfá egy különleges imával kezdődik, amelyben arra kérjük Istent, hogy „segítsen meg”, „adjon nekünk sikert” és „hallgasson meg minket, amikor Hozzá fordulunk.” Ezt követi az első hákáfá tánca. Ennek befejeztével a gábáj kihirdeti: ád kán hákáfá álef, „eddig tartott az első hákáfá”.[297] Ezt aztán a második hákáfá recitálása követi. És így tovább a hetedik hákáfá végéig.[298] A hetes szám a létezés ciklusát jelenti – hét nap, hét emóció, hét isteni szféra: cheszed-től a málchut-ig.[299]

Egyesek ezen a mai napon áttanulmányozzák a Széfer Jecirá hét fejezetét, hogy ezzel teljesítsék a Zóhár szavait: „Díszítsétek fel a Tórát” Szimchát Torá napján.

 

IMÁK

A Szimchát Torá-i imák ugyanazok, mint a Smini Áceret-iek, kivéve, hogy a papi áldás a reggeli istentisztelet során hangzik el és nem a Muszáf-ban.

A reggeli istentisztelet után következik a Hákáfot (a Tórával való keringés), majd a Tóra utolsó fejezetének – VeZot HáB’ráchá (5Mózes 33:1-34:12) – felolvasása. Ezt közvetlenül követi a Tóra elölről – B’résit – való újrakezdése (1Mózes 1:1-2:3.).

A Háftóra Józsua könyvének, a Tóra (azaz Mózes öt könyve) utáni első könyvnek az elejéről való.

Ezt követi a Sziszu VeSzimchu b’Szimchát Torá, „Örvendjetek és vigadjatok a Tóra örömünnepén” kezdetű ima eléneklése.

Az egész Szimchát Torá-i istentiszteletet a kitörő öröm megnyilvánulásai teszik egészen egyedülállóvá.

Következik a Muszáf (ugyanaz, mint tegnap), majd egy Kidus és egy minden eddiginél ünnepibb Szimchát Torá-i lakoma, az egész ünnepi időszak legutolsó ilyen étkezése.

 

A TÓRAI OLVASMÁNYOK CIKLUSA

Szimchát Torákor, a Tóra örömünnepének napján befejezzük az heti tórai olvasmányok éves ciklusát, és rögtön el is kezdjük újra a ciklust, követve a kijelentést: „a [Tóra-olvasás] kezdete mindig azonnal követi befejezését” (Chátán B’résit ima).

Szimchát Torá napján három Tóra-tekercset vesznek elő a frigyszekrényből. Az elsőből felolvassuk a Tóra utolsó hetiszakaszát, a VeZot HáB’ráchá-t. Ez az olvasmány két részre van felosztva. Az első részt újra meg újra felolvassák ahányszor csak szükséges, hogy minden jelenlévő legalább Bár Micvá korú fiú és férfi lehetőséget kapjon arra, hogy felhívják a Tórához. Időspórolás okán több férfit egyszerre is fel lehet hívni.

Ennek a résznek a tartalma nyilvánvalóan kiderül a kezdő szavakból: VeZot HáB’ráchá, „És ez az áldás, amellyel megáldotta Mózes, az Isten embere, Izráel fiait halála előtt.” Mózes minden törzset név szerint megemlít és egyenként megáldja őket, majd egész Izraelre együttesen is áldását adja. Az utolsó álijá-t kapott személyt az „összes fiúval együtt” hívják fel a Tórához, azaz minden Tizenhárom évesnél fiatalabb fiúval együtt.

A Tóra-olavasást követően egy különleges áldást mondanak a gyerekekre: „Az angyal, aki megváltott engem minden bajtól, áldja meg a fiúkat és viseljék ők is nevemet és atyáim, Ábrahám és Izsák nevét és szaporodjanak el a földön!” Ezzel az áldással eredetileg Jákob áldotta meg unokáit, Manassét és Efráimot (1Mózes 48:16.). Mondanunk sem kell, ez egy roppant izgalmas és ihlető pillanat a Bár Micvá koron innen lévő fiúk számára, hiszen az év során rendszerint ez az egyetlen alkalom, amikor felhívják őket a Tórához.

Az utolsó részt (az 5Mózes 33:27-től a végéig) „a Tóra vőlegényének” (Chátán Torá), rendesen a gyülekezet egy előkelő és tanult tagjának tartják fenn, mivel ezzel a szakasszal fejeződik be a Tóra. Mielőtt felhívják, egy különleges áldást mondanak. A Tórának ez a záró szakasza arról beszél, hogy Mózes, miután a Nébó hegyéről, a távolból még egy pillantást vetett az Ígéret Földjére, 120 éves korában elhunyt. A Tórából megtudjuk, hogy Mózes meghalt „az Örökkévaló parancsa szerint”, „És eltemette (az Örökkévaló) őt a völgyben, Móáb földjén, Bét-Peórral szemben és senki sem tudta sírját egész e mai napig.” Izrael gyermekei harminc napig siratták Mózest, de nem maradtak vezető nélkül, mert „Józsua, Nún fia tele volt a bölcsesség szellemével”, és őt Mózes jelölte ki Isten parancsára, hogy utódja legyen. A befejező versekben a Tóra elmondja, hogy „Nem támadt próféta többé Izráelben olyan, mint Mózes, akit az Örökkévaló ismert színről-színre.”

Bölcseinktől megtudjuk, hogy a Tórának ezeket az utolsó verseit, akárcsak az összes többi szavát, maga Mózes írta le Isten parancsára: „Isten diktálta, Mózes pedig leírta, könnyekkel szemében.”

Az utolsó versekre a gyülekezet tagjai felállnak és az utolsó szó elhangzását követően így kiáltanak fel: „Legyünk erősek, legyünk erősek és erősítsük egymást!” Ez egy elszánt felszólítás a Tóra olvasásának, tanulásának és betartásának egyre növekvő odaadással való folytatására.

A második tekercsből aztán újra elkezdjük a Tóra olvasását az elejétől, Mózes első könyvétől. Ez a szakasz a „B’résit vőlegényének” (Chátán B’résit) van fenntartva, és a megtiszteltetés ezúttal is egy kiváló és jámbor férfinak jár. Mielőtt felhívnák, rá is egy különleges áldást mondanak el, akárcsak a másik „vőlegényre”. Az olvasás során, amikor a Tóra-olvasó elérkezik ahhoz a vershez, hogy „És lett este és lett reggel: első nap”, az egész gyülekezet egyszerre mondja el ezt a verset, a Tóra-olvasó pedig utánuk ismétli. És ugyanezt az eljárást követik a Teremtés összes többi napja esetében is. Az utolsó szakaszt, amely az egész Váj’chulu-t tartalmazza (ez amúgy a péntek esti Kidus első része), ugyanúgy az egész gyülekezet egyszerre mondja el először, és az olvasó utánuk ismétli.

A harmadik tekercsből a Máftir részét olvassák fel, amely ugyanaz, mint Smini Áceretkor. A Háftóra Józsua könyvének első fejezetéből való. A kapcsolat a hetiszakasz és a Háftóra között nyilvánvaló. Józsua Mózes utóda volt és Józsua könyve, a Próféták könyveinek első darabja, a Tóra folytatása. Így tehát a hagyomány tovább örökíttetett Mózestől Józsuáig, majd Józsuától a [Vénekig – Elders], majd a Vénektől a Prófétákig, és így tovább, egy megszakítatlan láncolatban egészen a mai napig.

 

… ISTENHEZ és a Tórához fűződő elidegeníthetetlen KAPCSOLATUNK megtámadhatatlanságáról, amely felülmúlja MINDEN gyengeségünket

 

[p.202]

 

Források

MEGJEGYZÉS A FORRÁSOKKAL KAPCSOLATBAN

 

A 60 NAP című munkában felhasznált források a bölcsességnek azt a spektrumát tükrözik, amelyet a Mózestől kezdődően nemzedékről nemzedékre átörökített gazdag tórai irodalom tartalmaz. E könyv alapvető információi a Tórából származnak: a Tánách (Biblia) könyveiből és ezek szóbeli magyarázat-gyűjteményeiből, a Talmud-ból és a Midrás-ból.

A törvények és szokások kifejezetten a Tóra jogi kódexéből, azaz az ünnep- és hétköznapok törvényeit és szokásait dokumentáló Háláchá műveiből származnak. E munkák tartalma vagy az ünnepek szerint (a Ros Hásáná törvényei, a Jom Kipur törvényei, stb.) vagy az időszakok és imák (Elul havi szokások, Tisré havi szokások, stb.) szerint szerveződik. A főbb felhasznált művek a következők voltak: Tur és Sulchán Áruch valamint ezek kommentárjai; Sulchán Áruch HáRáv; különböző Poszkim (jogi szaktekintélyek) és a zsidó szokások krónikásainak értekezései, nevezetesen: Ávudráhám, Máháril, Levus, Rokéách, Máté Efráim. Különböző Szidurim (imakönyvek) anyagából is válogattam: Szidur ÁriZál (két verzió: Reb Shabsi és Kol Jáákov), Szidur Saló (Sáár HáSámájim), Szidur Jáávec (Bét Jáákov), Szidur Torá Or, Szidur Kámárná, Szidur MáHáRid, és mások.

A 60 NAP jelentős része, amely e napok misztikus és pszicho-spirituális vonatkozásaira, alkalmazhatóságára összpontosít, kabalisztikus és chászid forrásokból ered. Ezek közé tartozik: a Zóhár, az ÁriZál írásai, a fentebb említett különböző Szidurim, a Bál Sém Tov tanításai, a Chábád chászid irodalom, Bné Jiszáchár, Reb Codok HáKohén munkái, és mások.

 

MEGJEGYZÉS A SZOKÁSOKRÓL ÉS AZ IMÁKRÓL

 

A zsidó hagyománynak hihetetlenül gazdag szokásrendszere van. Mózes idejétől kezdődően a tórai élet számos aspektusával kapcsolatban születtek döntések a különböző törzseken, csoportokon és közösségeken belül.

A Tóra alapja – a 613 micvá és a számos egyéb törvény – az Isteni Akarat kifejeződése az idők során mindvégig változatlan marad és minden emberre egyaránt kötelező érvényű, számos részlet és alkalmazási mód azonban szabadon értelmezhető az egyes közösségeken belül. Ez igencsak olyan, mint a zene, amely ugyanazokból a változatlan zenei hangokból áll, mégis végtelen kompozíciós és játékmódbeli variációs lehetőséget rejt. Amíg a Tóra értelmezése követi a Tóra-magyarázat alapvető axiómáit és irányelveit (azt a tizenhárom szabályt, amely szerint a Tóra értelmezhető) és tartjuk magunkat a Tóra-abszolútumokhoz, van lehetőség az eltérésre a különböző képzett tórai szaktekintélyek között.

A zsidó történelem évezredei során a zsidó közösségekben számos különféle szokás és tradíció alakult ki anélkül, hogy bármiféle engedmény született volna az alapvető „zenei hangokat”, a 613 micvát illetően. Talán a legismertebb bizonyíték erre a különböző szefárd és askenáz szokásokban található. Az életfeltételek, a társadalmi változások, a különböző igények és élethelyzetek mind segítségére voltak a különböző korok és vidékek tórai szaktekintélyeinek, hogy sajátos értelmezéseket alkalmazzanak és alkalmazási módokról döntsenek.

Különösen az istentiszteletek imarendjében szembetűnő különbségek léteznek az egyes közösségek között. Ezeket nuszáchot-nak („változatok”-nak) hívják. Van példának okáért Nuszách Szefárd, Nuszách Áskenáz, Nuszách Ári, stb., és ezek mindegyikén belül is számos variáció létezik. Számos tórai szaktekintély még saját szidurt is összeállított, amelyben tükröződik az ő saját ima-nuszách-ja és az ahhoz kapcsolódó szokások.

Ebbe a könyvbe belevettük a fentebb ismertetett különböző forrásokból származó szokások és hagyományok egy egészen széles választékát. Természetesen nem tehettünk említést minden egyes létező szokásról és változatról. Éppen ezért amikor választani kellett, a szerző az általánosabban elterjedt szokásokat, változatokat ismertette, azokat, amelyekhez a legtöbb közösség tartja magát, természetes előszeretettel és vonzalommal fordulva azokhoz a szokásokhoz, amelyekben nevelkedett, nevezetesen a Nuszách Ári-hoz, a Nuszách Chábád-hoz.

A 60 NAP azzal a céllal íródott, hogy a legszélesebb olvasói közönséget szólítsa meg, családi háttérre, hagyományokra és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül.

 

Köszönetnyilvánítás

Semmilyen ehhez hasonló könyv nem jöhet létre összehangolt csapatmunka nélkül.

 

A következőknek mondunk köszönetet (ábécérendben):

Batsheva Buchman

Neria Cohen

Shiraz Delerins

Richard Gayzur

Rashi Jacobson

Shaindy Jacobson

Esther Malka King

Sara Lieberman

Yael Mor

Phillip Namanworth

Uriela Sagiv

Rochel Chana Schilder

 

És mindenek előtt a Rebbének, az én Rebbémnek, akinek irányítása és inspirációja nélkül nem lennék képes papírra vetni ezeket a szavakat.

 

Elul

 

Bevezetés

 

[1]              Tur és Sulchán Áruch, Orách Chájim 581. Ezért is olvassuk (egész évben) a Tórát hétfőnként és csütörtökönként is, ugyanis Mózes felmenetele és lejövetele az utolsó 40 napos időszakban éppen egy hétfőre és egy csütörtökre esett (Toszafot, Bava Kama 82a).

[2]              Ávudráhám, Széder Ros Hásáná upirusó, 1. fej.; Pri Éc Chájim, Sáár Ros Hásáná, 1. fej.; Résit Chochmá, Sáár HáT’suvá, 4. fej.; Bach a Tur, Orách Chájim 581. részről; Sálo, Meszechtá Ros Hásáná 213a; Likuté Torá, Réé 32a.

[3]              Árugász HáBoszem Széfer Ámrihál nevében. Lásd Pri Chádás, Orách Chájim, az 581. rész vége, Elul 30-ban idézve.

[4]              ÁriZál, Likuté Torá és Sáár HáPeszukim, ad loc. Pri Éc Chájim, uo.

[5]              Talmud, Mákot 10a.

[6]              Báál HáTurim, ad loc.; Bach, uo.

[7]              Pri Éc Chájim, uo. A Sulchán Áruch-ban az ÁriZál ezt így idézi: „Ásiru leHásém vejámru lémor”. A Pri Éc Chájim elmagyarázza, miért kell ezt a betűszót visszafelé olvasott szókezdő betűkből összerakni: azért, mert a Végső Megváltás idején (amelyre ez a vers utal) „minden szikra kiváltatik majd a számkivetettségből.” És ezek a szikrák a mélyből fognak visszatérni Mennyei otthonukba, az eredeti alászállás irányához – föntről lefelé – képest „visszafelé”.

[8]              Ez az öt megfelel a lélek öt dimenziójának is: Nefes, Ruách, Nesámá (Gemilát Chászádim, Imádság és Tóra), Chájá (t’suvá) és Jechidá (megváltás).

 

Áv 30.

 

[9]              Lásd a Tárgum Onkeloszt azzal a verssel kapcsolatban, hogy Mózes kémeket küldött Kánaán földjének felderítésére (4Mózes 13:2). A felderít/kikémlel igét az Elul szóval fordítja, amely a keresés és felfedezés egy formáját jelenti az arámiban.

[10]             Sáló, a Meszechtá Ros Hásáná bevezető része

[11]             Összesen 51 nap, amikor a 27. zsoltárt mondjuk.

[12]             Ez különösen vonatkozik Elul-ra, az „Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém” hónapjára, amikor arra készülünk, hogy Ros Hásáná napján helyreállítsuk a nőnemű málchut-ot („királyság”).

[13]             Likuté Diburim, 1. köt, 116a.

 

Elul 1.

 

 

[14]             Likuté Diburim, 1. köt, 115b.

[15]             Két vélemény ismeretes azt illetően, hogy ténylegesen mikor ment fel Mózes harmadjára a Szináj hegyére: 1) Áv 30-án, Ros Chódes Elul első napján; 2) Elul 1-én, azaz Ros Chódes második napján (lásd a következő jegyzet forrásait). E kérdés kifejtésével kapcsolatban lásd Mágén Ávráhám 581:2. E kérdés még részletesebb kifejtésével kapcsolatban lásd a kuntresz áháron-t a Sulchán Áruch HáRáv-hoz írt kiegészítésben a Divré Nechemiá-ból, 581. rész. Máté Efráim, Elef leMáté 581. Dvár Jom BeJomo, Áv 28.

[16]             Pirké d’Rebbe Eliézer 46. fejezet (lásd Radal, ad loc.) Tur és Sulchán Áruch, Orách Chájim 581 (lásd Bét Joszéf és Perisá, ad loc.).

[17]             Lásd Sáár Ruách HáKódes, Jichud 16; Pri Éc Chájim, a Sáár Ros Hásáná eleje – ahol Rabbi Chaim Vital azt írja, hogy az 5331-es évben (1571) mestere, a szent Ári, utasította őt, hogy két napig böjtöljön Ros Chódes Elul-t követően, és részletes irányelvekkel látta el, hogyan viselkedjék az Elul során, amikor a könyörület kapui nyitva állnak, és mi újraéljük mindazt, amit Mózes vitt végbe a Szinájon, negyvennapos böjtölésével egyetemben.

[18]             Bach, Orách Chájim 581. Résit Chochmá, Sáár HáT’suvá, 4. fej.

[19]             Lásd az Áv 30-hoz írt 2. jegyzetet. Or HáTorá, Necávim, 1280. o.

[20]             A mi állandó naptárunkban (amelyet még Hilél állapított meg) Elul 1-e eshet vasárnapra, hétfőre, szerdára vagy péntekre. Ez összhangban van a Ros Hásánával (29 nappal később), amely csak hétfőre, keddre, csütörtökre vagy szombatra eshet, vasárnapra, szerdára vagy péntekre sosem (lo ádu ros). Átlagos felbontásban ezek a lehetőségek a következők: az esetek 32 %-ában Elul 1-e szerdára esik (Ros Hásáná pedig csütörtökre); 29 %-ban péntekre; 27 %-ban vasárnapra; 12 %-ban hétfőre.

[21]             Lásd Biuré HáZóhár, pp. 505-6. Or HáTorá, Réé, p. 721.

[22]             Máté Efráim 581:9. Erre utal a vers (2Mózes 18:7): „Visáálu is lerééhu lesálom”, amelynek kezdőbetűi az Elul szót adják ki (Likuté MáHárih).

[23]             Élijáhu Rábá, Orách Chájim 581, amely a Széfer Ámráhál-t idézi. Levus, ad loc. Likuté Torá, Réé 25b.

 

Elul 2.

 

 

[24]             Likuté Diburim, 1. köt., p. 100.

[25]             Birhé Joszéf, idézet in Máté Efráim, Elef leMáté 581:13.

[26]             Máté Efráim 581. Chidá, More B’Ecbá.

[27]             Midrás Tehilim 27; Vájikrá Rábá 21:4.

[28]             Lásd Szidur ÁriZál (R. Shabsi Rashkover). Cemách Cedek (Jáhál Or) a 27. zsoltárról. Sáár [HáColel / HáKolel] 11. fej. 28. rész. További okokért, hogy miért mondjuk a 27. zsoltárt ebben az időszakban és e zsoltárnak az Elul hónaphoz és a Tisré havi ünnepekhez való kapcsolatának részletes tárgyalásáért lásd Pánim Jáfot, pársát Ácháré 16:21. Lásd még Tisré 21.

[29]             Pánim Jáfot, uo.

 

Elul 3.

 

[30]             Vagy a Széfer Jecirá más verziói szerint a bal vesét (lásd Aryeh Kaplan fordítását).

[31]             Az ennek a hónapnak megfelelő szféra a [hímnemű jeszod-ja – jeszod of the masculine] (cheszed). Szerv: orr (Pri Éc Chájim, Sáár Ros Hásáná 4. fej. Táámé HáMicvot, pársát Bo). Betű Isten nevében: Jud – amely az Istenhez (Jud) való visszatérést és a megújulást szimbolizálja. A Hávájá első Hé-je – t’suvá (Pri Éc Chájim, Sáár Ros Chódes 3. fej.). Jeszod d’duchrá, gán no’ul (Likuté Torá Ári, pársát Vájécé). A Betulá Róma ura (Bechájé, 5Mózes 31:16).

[32]             Ennek a kijelentésnek a magyarázatáért lásd Bné Jiszáchár, Elul. Pri Cádik, Elul.

[33]             Pri Éc Chájim, Sáár Olám HáÁszijá, 6. rész. Lásd Likuté Torá, Réé 33a.

[34]             Lásd a „Bevezetés Elulhoz” c. fejezetet.

[35]             Pánim Jáfot, uo.

 

Elul 4.

 

[36]             Amely lehet Elul 2-a, 4-e, 6-a vagy 7-e, attól függően, hogy Elul 1-e péntekre, szerdára, hétfőre vagy vasárnapra esik.

 

Elul 5.

 

 

[37]             Lásd az Egy értelmes élet felé (William Morrow, 2002) c. könyv jótékonykodásról szóló fejezetét.

[38]             Ők mindnyájan a chászid mozgalom második vezetőjének, az öt évvel korábban elhunyt Rabbi DovBernek, a „Mezricsi Mágidnak” a tanítványai voltak.

[39]             Misnát Chászidim, Meszechtá Elul, 1. fej.

 

Elul 6.

 

[40]             Pesziktá Rábszi, 30. rész. Idézve in Ávudráhám.

[41]             Lásd Toszáfot, Megilá 31b.

[42]             Ezekről a hetekről lásd még Pri Cádik (R. Codok HáKohén).

[43]             Az eredeti misztikus nyelvezet megfogalmazásában: a Három Hét kifejezésre juttatja a három értelmi képesség (Chochmá, Biná, Dáát) [elrejtését / elrejtett állapotát – concealment]. A következő Hét Hét kifejezi az Átik Jomin (szó szerint „Ősi Napok”, utalva a Keter, a Korona – a legmagasabb szintű isteni reveláció – magasabb dimenziójára) szellemének megnyilatkozását a hét érzelemben. A Visszatérés Két Hete pedig a málchut felemelése, amely a BJ”Á (B’riá, Jecirá, Ászijá) szintjéről felemelő t’suvá két szintje révén érhető el. Ezt követi a Jom Kipur, a Második Pár Kőtábla átadásának ideje, az Átik Jomin szellemének kinyilatkozása a BJ”Á-ban. Ezt követi a Smini Áceret és a Szimchát Torá, amikor a Jom Kipur revelációja nagy öröm közepette mutatkozik meg.

 

Elul 7.

 

[44]             A ljádi Rabbi Schneur Zalman, a Tánjá valamint a Sulchán Áruch HáRáv 18. századi szerzője, a Chábád chászidizmus megalapítója.

[45]             Likuté Torá, Réé 32a.

[46]             Egyesek azt állítják, hogy ez Elul 17-én történt, ám a Bét Joszéf szerint Elul 7-én (lásd Tur és Sulchán Áruch, Orách Chájim 580).

[47]             Megjegyzendő, hogy Isten Mózeshez intézett szavai: „Megbocsátok a te szavad szerint” – ez a kifejezés használatos Jom Kipurkor az Engesztelés Napjának bejelentésére – konkrétan a felderítőkről szóló részben hangzottak el (4Mózes 14:20. Lásd Radal a Pirké d’Rebbe Eliezer 46. fejezetről és a kommentárokat a S’mot Rábá 51:4-ről).

 

Elul 8.

 

[48]             Az Elul-lal kapcsolatos isteni névváltozatnak ez a sorrendje: Hé, Hé, Váv, Jud. Először jön a feminin dimenzió (a két hé, biná és málchut) – a kezdeményezés alulról, „Én szerelmesemé vagyok”, amely kiváltja a Felülről jövő isteni reakciót (Váv, Jud, Z”A és Chochmá), „s szerelmesem az enyém.”

[49]             Midrás, Sir HáSirim Rábá 5:2. Zóhár III, 95a. Pesziktá Rábszi, 15. rész. Pesziktá d’Ráv Kahana, pársát HáChódes.

[50]             Birché Joszéf 581:6.

[51]             Talmud, Chágigá 15a.

[52]             Lásd Likuté Torá, Técé 36d, 71d.

[53]             Széfer HáSzichot 5750, 2. köt., pp. 631-633.

 

Elul 9.

 

[54]             Jálkut Semoni, 2Mózes 1:1. Szidur Jáávec. Széder HáDorot 5198.

 

Elul 10

 

[55]             1Mózes 8:6-7, Rási szerint.

[56]             Ezek a dátumok egy konszenzus alapján lettek rögzítve, csakúgy, mint Rabbi Eliézernek az a kijelentése a Ros Hásáná 11a-ban, hogy a világot Isten Elul 25-én teremtette. Lásd Elul 25.

 

Elul 11.

 

[57]             Tánjá, Igeret HáT’suvá, 4. fej.

[58]             A 27. zsoltárban (amelyet Elul-ban szoktunk mondani) a Harmadik Szentély felépítésére és a Geulá eljövetelére is van utalás – lásd Rábénu Bechájé a pársát Tecáve elején (amelyet a Cemách Cedek idéz a Jáhál Or p. 98.-ban). Sááré T’suvá, Ácháré c. értekezés, 41. fej.

 

Elul 12.

 

[59]             A Vigasztalás Hét Hetének harmadik Háftorá-ja. Lásd Elul 6.

[60]             2Mózes 22:5.

[61]             Pesziktá Rábszi, 30. rész

[62]             Megále Ámukot Ékev, az Elul-t kezdő [par.] (55a).

[63]             Talmud, a Szuká traktátus vége.

[64]             II, 78b. Lásd Likuté Szichot, 19. köt., pp. 64-65.

[65]             Lásd még a Pesziktá-t (Tisré 22, [2.] jegyzetében idézve), hogy az aranyborjú bűne miatt Isten nem adott ünnepeket Támuz-ban, Áv-ban és Elul-ban. És ez a hiány Tisré-ben kerül bepótlásra: Ros Hásáná , Jom Kipur és Szukot.

 

Elul 13.

 

 

[66]             Cemách Cedek, Széfer HáMicvot 138a.

[67]             Lásd Toszáfot, Megilá 31b.

[68]             Vesd össze azzal, hogy „Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között” (Zsoltárok könyve 27:6).

 

Elul 14.

 

[69]             Talmud, Peszáchim 6a-b. Sulchán Áruch, Orách Chájim 429.

[70]             Sách, a pársát Mátot vége.

 

Elul 15.

 

[71]             A Bál Sém Tov („A Jó Név Ura”): a Rabbi Jiszráél ben Eliézernek (1698-1760), a chászid mozgalom megalapítójának adományozott cím. (Rövidítve Best.)

[72]             Lásd Elul7.

 

Elul 16

 

 

[73]             A Tóra szent szavai különösen alkalmas menedéket nyújtanak azáltal, hogy egy kognitív oázist tárnak fel előttünk, amely megvéd bennünket a minket körülvevő erőktől. Lásd Elul 3.

[74]             Szdé Chemed, Ászifát Dinim, Máárechet Chátán v’Kálá, 21. fej.

 

Elul 17

 

 

[75]             HáJom Jom, Tisré 3-8.

 

Elul 18.

 

 

[76]             Likuté Diburim, 3. köt., p. 946. Széfer HáSzichot 5705, p.122.

 

Elul 19.

 

 

[77]             5Mózes 21:13 – Elul harmadik szombatján olvassák.

[78]             Likuté Torá, pársát Técé.

[79]             Megále Ámukot Ékev, az Elul(55a) kezdő [par.]-ja

[80]             Lásd Olálot Efrájim, Drusé Elul.

 

Elul 20.

 

 

[81]             Amikor Ros Hásáná csütörtökre esik, ez a szombat Elul 18-a; Elul 16-a akkor, ha Ros Hásáná szombatra esik; 21-e, amikor hétfőre; 20-a, amikor keddre.

[82]             Talmud, Megilá 31b.

 

Elul 21.

 

 

[83]             A „ha nem” héberül Lule – Elul fordítva

[84]             Lásd Pri Éc Chájim, Sáár HáSzlichot

[85]             Leket Joser

[86]             Az éjszaka folyamán Isten a magasabb világokban lebeg. Az éjszaka utolsó három órájában Isten ebben a világban lebeg (Talmud, Ávodá Zárá 3b). Így aztán Isten ezekben az órákban közel van hozzánk és mindazokhoz, akik szólnak Hozzá (Levus).

 

Elul 22.

 

 

[87]             Miképpen beszélt erről Isten ? R. Jochánán azt mondta: [Azzal a bibliai verssel, hogy] „És elhaladt előtte az Örökkévaló és hirdette:…” (2Mózes 34:6). Ebből azt tudhatjuk meg, hogy Isten úgy ereszkedett alá az Ő vastag felhői közül, akár a gyülekezet küldöttje, aki magára borítja tálit-ját, és [lemegy – descends], hogy odaálljon a frigyszekrény elé [felolvasni az imákat], és ily módon tudatta [az Örökkévaló] vele [Mózessel] a Széder Szlichá-t (Élijáhu Zutta, 23. fej.).

[88]             Keter Sém Tov, kiegészítések, 17. fej.

 

Elul 23.

 

 

[89]             Zsoltárok könyve 102:1.

[90]             Toldot Jáákov Joszéf, pársát Vá’etchánán. Lásd Keter Sém Tov, 60. rész, 97. Széfer Bál Sém Tov, ámud hátfilá, 133. fej.

 

Elul 24.

 

 

[91]             A Könyörület Tizenhárom Ismérve hétköznapi életünkben („A Király kint van a mezőn”) tárul fel előttünk Elul-ban, Jom Kipur napján azonban (valamint a T’suvá Tíz Napján) az ismérvek a „palotában” tárulnak fel. Elul-ban a Könyörület Tizenhárom Ismérve képessé tesz minket arra, hogy t’suvá-t csináljunk. Ez az alulról jött kezdeményezés a részünkről cserében lehetővé teszi számunkra, hogy a T’suvá Tíz Napján és Jom Kipurkor befogadjuk a Tizenhárom Ismérvet, amelyek megbocsátást hoznak számunkra (Likuté Torá, Réé 25b, 32a. Or HáTorá, Réé, p. 769ff.; 807-808. Énekek éneke, p. 558. Széfer HáMáámárim 5630, p. 283). Noha a Tizenhárom Ismérvet az év más napjain is rendszeresen elsoroljuk, ezeken a napokon ez elsősorban fizikai valónkra van hatással; az Elul napjaiban viszont kedélyünkre is ébresztőleg hat, és képessé tesz bennünket arra, hogy hozzáférjünk és visszatérjünk (t’suvá) lelkünk legmélyebb rejtekeihez, és valódi megújulást éljünk át (Likuté Torá, Réé 32c. Szidur Sáár HáElul, 227a ff.).

[92]             Isten ezzel saját lényünk egy mélyebb dimenzióját – és valódi természetét – is feltárta előttünk. Isten képmására lévén teremtve, pszichénk is rendelkezik ezzel a tizenhárom ismérvvel. Ez a tudás lehetővé teszi az ember számára, hogy kapcsolatba lépjen valódi önmagával és hozzá hangolja magát saját belső ritmusához. Ramak Tomer D’vorá-ja részletesen kifejti, hogyan imitálhatjuk a Könyörület Tizenhárom Isteni Ismérvét. Lásd még a Szidur Saló-t a Tizenhárom Ismérv különböző magyarázatairól.

[93]             Négy véleményt ismerünk a Tizenhárom Ismérv pontos sorrendjét illetően (lásd Likuté Szichot, 4. köt., p. 1348):

 

Az ÁriZál szerint (Éc Chájim, Sáár Árich Ánpin, 11. fej.; Pri Éc Chájim, Sáár HáSzlichot, 4. fej.; Sáár HáKávánot, Drusé Vájávor, 3ff. rész) – ő a legfőbb szaktekintély, és az övé a legáltalánosabban elfogadott vélemény:

 

Hásém, Hásém (mind a Tizenhárom Ismérv gyökere)

 

1. É-l: Mindenható
2. Ráchum: irgalmas
3. VeChánun: és kegyelmes
4. Erech: türelmesen
5. Ápájim: elnéző
6. VeRáv Cheszed: nagy a kegyelemben
7. VeEmet: és az igazságban
8. Nocer Cheszed: megőrzi a kegyelmet
9. LeÁláfim: ezredízig
10. Noszé Ávon: megbocsátja a bűnt
11. VePesá: az elpártolást
12. VeChátáá: a vétket
13. VeNáke: és megtisztítja

 

Rábénu Tám szerint a Toszfot-ban (Ros Hásáná 17b):

 

1. Hásém
2. Hásém
3. É-l: Mindenható
4. Ráchum: irgalmas
5. VeChánun: és kegyelmes
6. Erech Ápájim: türelmesen elnéző
7. VeRáv Cheszed: nagy a kegyelemben
8. VeEmet: és az igazságban
9. Nocer Cheszed LeÁláfim: megőrzi a kegyelmet ezredízig
10. Noszé Ávon: megbocsátja a bűnt
11. VePesá: az elpártolást
12. VeChátáá: a vétket
13. VeNáke: és megtisztítja

 

Rabbi Nisszim Gáon szerint (Toszáfot, uo.):

 

1. Hásém
2. É-l: Mindenható
3. Ráchum: irgalmas
4. VeChánun: és kegyelmes
5. Erech Ápájim: türelmesen elnéző
6. VeRáv Cheszed: nagy a kegyelemben
7. VeEmet: és az igazságban
8. Nocer Cheszed: megőrzi a kegyelmet
9. LeÁláfim: ezredízig
10. Noszé Ávon: megbocsátja a bűnt
11. VePesá: az elpártolást
12. VeChátáá: a vétket
13. VeNáke: és megtisztítja

 

A Széfer HáChászidim szerint (250. rész):

 

1. Ráchum: irgalmas
2. VeChánun: és kegyelmes
3. Erech Ápájim: türelmesen elnéző
4. VeRáv Cheszed: nagy a kegyelemben
5. VeEmet: és az igazságban
6. Nocer Cheszed LeÁláfim: megőrzi a kegyelmet ezredízig
7. Noszé Ávon: megbocsátja a bűnt
8. VePesá: az elpártolást
9. VeChátáá: a vétket
10. VeNáke: és megtisztítja

 

(az utolsó három egy későbbi versből – 2Mózes 34:10 – van)

1. VeSzáláchtá l’ávonénu: és bocsásd meg a bűneinket
2. U’L’chátoténu: és vétkeinket
3. U’N’cháltánu: és végy birtokodba minket.

[94]             Párdész (Ramak), sáár 4, 7. fej. Torát HáOle (Rama), 3. rész, 59. fej. Cháchmuni (írta R. Shabti Dunulu) kommentár a Széfer Jecirá 4:4-hez.

 

Elul 25

 

 

[95]             Midrás, Vájikrá Rábá 29:1. Pirké d’Rebbe Eliézer, 8. fej. Ran, Ros Hásáná 16a. Ez Rabbi Eliézer véleménye – Ros Hásáná 10b-11a. Lásd a „Bevezető Tisré-hez” [1.] jegyzetét, miszerint a világmindenség fizikai megteremtése minden vélemény szerint ezen a napon történt.

[96]             Saló, Meszechtá Ros Hásáná.

 

Elul 26.

 

 

[97]             Élijáhu Rábá 582:8.

[98]             Leket Joser, Orách Chájim, p. 117d.

 

Elul 27.

 

 

[99]             Szidur Saló. Mágén Ávráhám, Orách Chájim 581:10.

[100]            Zóhár III, 18a.

 

Elul 28.

 

 

[101]            Amikor ez a szombat Elul 23-ára vagy 25-ére esik (attól függően, hogy Ros Hásáná szombatra illetve csütörtökre esik) a Necávim-ot együtt olvassuk fel a Vájélech hetiszakasszal. Amikor 27-ére vagy 28-ára esik (attól függően, hogy Ros Hásáná keddre illetve hétfőre esik), akkor csak a Necávim-ot olvassuk.

[102]            Mágén Ávráhám, Orách Chájim 428:4.

[103]            Keter Sém Tov, kiegészítések, 31. rész

[104]            Lásd Pesziktá d’Reb Kahana, 5. fej.

 

Elul 29.

 

 

[105]            Miután hároméves korában elvesztette az édesanyját, anyai nagyapja, a ljádi Rabbi Schneur Zalman nevelte. Rabbi Menachem Mendel 1827-ben, apósa és nagybátyja, a lubavicsi Rabbi DovBer elhunytával vette át a Chabad mozgalom vezetését. A közösség dolgaiban hihetetlen aktivitást tanúsítva, zsidó földművelő településeket hozott létre és finanszírozott, s ezek aztán zsidó családok ezreinek biztosítottak megélhetést. Ezenkívül élharcosa volt a „Felvilágosodási mozgalom” ellen vívott küzdelmeknek. Ennek a mozgalomnak – amelyet a cári rezsim is támogatott – az volt a célja, hogy véget vessen a hagyományos zsidó életformának. A Rabbit nem kevesebb, mint 22-szer (!) tartóztatták le illetve börtönözték be az e mozgalom ellen vívott harcokban vállalt szerepe miatt. Élete során Rabbi Menachem Mendel 48.000 oldalnyi chászid tanítást és háláchikus szentírás-magyarázatot vetett papírra. Háláchikus responzumokat tartalmazó azonos című műve után a legtöbben „Cemách Cedek”-ként („az igazságosság kicsírázása”) ismerik és emlegetik.

[106]            Levus, Taz, Mágén Ávráhám – Orách Chájim 581:14. A Mágén Ávráhám egy másik indokot hoz: azért nem fújnak sófárt ezen a napon, hogy megtévesszék a Sátánt. Ezzel kapcsolatos bővebb magyarázatért lásd Likuté Szichot, 24. köt., p. 222ff.

[107]            Talmud, Nedárim 23b. Tur, Orách Chájim 519. Lásd Tisré 9.

[108]            Lásd Széder HáJom, idézve in Szidur Saló, Erev Ros Hásáná. Mágén Ávráhám, Orách Chájim 581:16.

[109]            Pri Chádás, Orách Chájim, az 581. rész vége.

 

Tisré

 

Bevezetés Tisréhez

 

 

[110]            Talmud, Ros Hásáná 10b-11a.

[111]            Bál HáTurim, 5Mózes 11:12. Or HáTorá, Szukot, p. 1756.

[112]            Or HáTorá, uo.; pársát B’ráchá, p. 1866ff. Cohár Táásze 5702, 3. fej. Lásd még Likuté Torá, Necávim 47a-b; Ros Hásáná 58a-b. Az Áteret Ros eleje.

[113]            Bét Joszéf-től Tur-ig, Orách Chájim 492. Sulchán Áruch HáRáv, Orách Chájim 492:2.

[114]            A Bibliában Tisré-t a „hetedik hónapnak” hívják (Niszán-t nevezvén első hónapnak). Héberül a „hetedik” az „sevii”, amelynek van egy olyan jelentése is, hogy „jóllakott/eltelt”. Tisré „el van telve mindennel” (Midrás, Vájikrá Rábá 29:8).

 

Bevezetés Ros Hásánához

 

 

[115]            A Talmud (Ros Hásáná 10b-11a) megörökít egy vitát, amely két bölcs között zajlott le: „Rabbi Eliézer azt mondja: »A világ Tisré-ben lett megteremtve…« Rabbi Jehósua azt mondja: »A világ Niszán-ban lett megteremtve.«” A Toszáfot (Ros Hásáná 27a) úgy hangolja össze kettejük véleményét, hogy azt állítja, a világ Teremtése két lépésben zajlott le: először megfogant maga az idea Isten agyában, majd fizikailag is megvalósult. Az ÁriZál magyarázata szerint Rabbi Eliézer és Rabbi Jehósua nem vitatkozik egymással a dátumot illetően, amikor Isten a világot megteremtette, végtére is az történelmi tény kérdése. Sokkal inkább arról van szó, hogy Rabbi Eliézer a fizikai („külső”) világról értekezik, amely Tisré-ben lett megteremtve, Rabbi Jehósua pedig a Teremtés „belső” (spirituális) dimenziójáról beszél, amely viszont Niszán havában lett megteremtve. Véleménykülönbség valójában a prioritás és a hangsúly kérdésében van közöttük: Vajon a Teremtés évfordulójának elsődleges dátuma az a nap, amikor a világegyetem fizikailag lett megteremtve, vagy az a nap a világ valódi születésnapja, amelyen az spirituálisan lett megteremtve?

 

Megjegyzendő az is, hogy Niszán-t tartják a csodálatos világrend újévének, Tisré-t pedig a természetes világrend újévének. Lásd Ákédát Jichák, Sáár 38. Or HáTorá, B’résit 18bff.

[116]            Az ember, aki a világegyetem legfőbb tényezője, képes kiaknázni az univerzum legrejtettebb lehetőségeit is és általuk ráébredni arra, hogy a világot Isten otthonává alakítva saját rendeltetését teljesítheti be.

[117]            Talmud, Ros Hásáná 8a, 16a-b. Lásd Zóhár III, 100b. Zóhár Chádás 14c.

[118]            Amikor valaki Ros Hásáná napján t’suvá-t csinál, akkor ez Isten szemében olyan, mintha az illető újrateremtetett volna; a t’suvá révén Isten új teremtménynek tekinti őt és egy új nevet is ad neki (Midrás, idézve in Avudraham, Ros Hásáná).

 

Erev Ros Hásáná

 

 

[119]            Ros Hásáná előestéjén minden dolog visszatér ősi, eredeti állapotába. A Belső Akarat felszáll és visszahúzódik az isteni lényegbe; a világok alszanak és csupán a Külső Akarat tartja őket életben. Az embernek az a feladata Ros Hásáná napján, hogy helyreállítsa az egyeduralom isteni attribútumát (málchut) és a sófár megszólaltatásával újra élessze az isteni akaratot: „Uralkodni fogok” (Pri Éc Chájim, Sáár Ros Hásáná, 1. fej. Sáár HáKávánot, Drusé Ros Hásáná. Szidur ÁriZál. Lásd Likuté Torá, Necávim 51b).

[120]            Tur, Orách Chájim, a Ros Hásáná Törvényei, 581. rész. A Talmud Jerusálmi-ból, Ros Hásáná 1:3. Jálkut Smoni, 5Mózes, remez 825. Lásd Zóhár II, 142a: Ros Hásáná napján, amikor a világ megítéltetik, a holtak lelkei ott lebegnek és könyörületért esengenek az élők számára.

[121]            Az étkezés utáni áldást megelőzően helyénvaló elolvasni a Ros Hásáná talmudi traktátust, amely négy, Isten Szent Neve négy betűjének egyenként megfeleltethető fejezetből áll (ÁriZál, Sáár HáKávánot, a Drusé Ros Hásáná nyitó része).

[122]            Lásd Talmud, Háirijot 12a; Kerisot 6a.

[123]            Maharil, idézve in Dárké Mose, Orách Chájim 581. Lásd Likuté Szichot, 9. köt., p. 374.

[124] Cemách Cedek, Pelách HáRimon, B’résit 61d.

 

Ros Hásáná első napja

 

 

[125]            A Ramak ezt a számolást az utolsó szefirá-tól, a málchut-tól kezdi (Lásd Szidur Saló); Az Ári ezt a számolást az első szefirá-tól, a keter-től kezdi (Szidur ÁriZál).

[126]            A Cemách Cedek mindazonáltal elutasítja ezt az álláspontot, azzal érvelve, hogy nem mondhatjuk, hogy a Ros Hásáná vagy a Jom Kipur alacsonyabb szintet képviselnek, mint a t’suvá többi napja (Or HáTorá, Sábát Suvá, p. 1461). Ehelyett ő a következőképpen adja meg a napok rendjét: Ros Hásáná két napja a chochmá és a biná; a t’suvá következő hét napja a hét érzelem (a cheszed-től a málchut-ig); Jom Kipur pedig a keter.

[127]            A Talmud felvázolja, mi történt annak a napnak az első tizenkét nappali órájában: az első órában az Örökkévaló összegyűjtötte az ember porát; a második órában megalkotta az ember alakját; a harmadik órában kiformálta a végtagjait; a negyedik órában lelket lehelt belé; az ötödik órában az ember már a saját lábán állt; a hatodik órában az ember elnevezte az állatokat; a hetedik órában [elválasztatott egymástól a férfi és a nő,] az Örökkévaló megteremtette Évát; a nyolcadik órában Ádámnak és Évának viszonya volt egymással és két gyermekük született; a kilencedik órában Ádám az Örökkévaló megtiltotta az embernek, hogy egyen a Tudás Fájának gyümölcséből; a tizedik órában az ember bűnbe esett; a tizenegyedik órában az Örökkévaló ítéletet ült fölötte; a tizenkettedik órában az ember kiűzetett Édenből (Szanhedrin 38b).

[128]            Mivel a Ros Hásáná két napját „egyetlen hosszú napnak” tekintjük, a Sehechejánu áldáshoz – amelyet az ünnepekkor a nők gyertyagyújtáskor, a férfiak pedig a Kidus-nál mondanak el – egy további örömforrás is szükségeltetik.

[129]            A Kidus rendjét ilyenkor úgy hívjuk: JÁKNÁHÁZ, ami a „bor, megszentelés, gyertya, elválasztás (Hávdálá), [időpont – season]” szavak héber megfelelőiből alkotott betűszó – áldás a borra, áldás a nap szentségére, áldás a gyertya lángjára, az „elválasztás”-áldás, amely a szombat végét jelöli, valamint a Sehechejánu áldás.

 

Ros Hásáná második napja

 

 

[130]            Ez okból kifolyólag nem is beszélünk vezeklésről Ros Hásáná napján, mert e nap feladata az, hogy elfogadjuk és megkoronázzuk Istent, s ez háttérbe szorít bennünk minden fájdalmas érzést. Ros Hásáná napján inkább t’suvá-ról beszélünk, amelynek révén kapcsolatba kerülünk Istennel és királlyá koronázzuk Őt; a Ros Hásáná-i könnyeket a vágyakozás csalja szemünkbe. Ros Hásánát követően, a t’suvá napjaiban, megkezdjük a vezeklést és hibáink jóvátételét (lásd Likuté Torá, Tovo 49d, 55d; Máámár Ros Hásáná 5695, 10-ik és 24-ik fej.; Széfer HáMáámárim 5703, pp. 19, 43; Likuté Szichot, 9. köt., p. 435).

[131]            Ros Hásáná napján Ádám megteremtetett és bűnbeesését követően Ura elé idéztetett. Megbánta bűnét és ezért a Mindenható megbocsátott neki. Így szólt az Örökkévaló az emberhez: – Ádám, intő jellé leszel leszármazottaid számára, nemzedékről nemzedékre. Minden évben ezen a napon törvényt ülök felettük, s ha megbánják bűneiket, akkor Én megbocsátok nekik, fölemelkedek az Ítélet Trónusáról, átülök a Kegyelem Trónusára, és megkegyelmezek nekik (Zóhár III, 100b).

[132]            Sulchán Áruch HáRáv, Orách Chájim 600.

[133]            Zóhár III, 231a. Lásd Talmud Jerusálmi, Eruvin 3:9. Toszeftá Ros Hásáná 1:10. Pri Éc Chájim, Sáár Ros Hásáná, 1. fej.

[134]            Keter Sém Tov 1:1.

 

Tisré 3.

 

 

[135]            ÁriZál, Sáár HáKávánot, Drusé Ros Hásáná, a bevezetőben. Pri Éc Chájim, Sáár T’filot, Ros Hásáná, 7. fej. Szidur ÁriZál. Mágén Ávráhám, Orách Chájim 54:2. Áteret Z’kénim, Orách Chájim 582. Szidur Torá Or. Lásd Likuté Torá, Ros Hásáná 62b.

 

Tisré 4.

 

 

[136]            E két vélemény a Zóhár-ban (III, 69b-70a) Rabbi Jicháktól és Rabbi Abbától származik.

[137]            Máámár Sir HáMáálot 5703 (p. 18ff), 5739, 5748.

[138]            Sáár HáKávánot, Pri Éc Chájim, Szidur ÁriZál a Tisré 3. első jegyzetében. Ez a Széfer Jecirá (1:5)-ben említett tíz mélységre utal.

 

Tisré 5.

 

 

[139] Vesd össze ezt azzal a ragyogással, amelyet Mózes árasztott, amikor Jom Kipur napján lejött a Szináj hegyéről (2Mózes 34:29), elnyervén az Örökkévaló teljes bocsánatát.

[140] Pri Éc Chájim, Sáár HáSófár, 5. fej. Sáár HáKávánot, Drusé Ros Hásáná, bevezető. Szidur ÁriZál, a Széder HáNeszirá vége. Lásd Likuté Szichot, 9. köt., p. 206ff.

[141] Lásd Zóhár II, 186a; Likuté Torá ÁriZál, pársát Vájécé. Kohelet Jáákov, máárechet jud-bét chádosim.

 

Tisré 6.

 

 

[142] Ros Hásáná 18a.

[143] Derech Chájim 13d, 21b, 91a. Kuntresz HáÁvodá, az 5. fej. vége (p. 35).

[144] A prédikátor könyve 12:7.

[145] Lásd Likuté Torá, Háázinu 71c ff.; Ros Hásáná 60d ff.; Sábát Suvá 66c; Drusé Chódes Tisré 5698.

[146] Zóhár I, 106a.

 

Tisré 7.

 

 

[147] Ávodá Zárá 17a.

[148] Misné, Jómá 85b.

[149] Sulchán Áruch és Sulchán Áruch Háráv, Orách Chájim 606. További részletekért lásd ott.

 

Tisré 8

 

 

[150] Szidur ÁriZál (Reb Sábszi), Széder Ászeret J’mé T’suvá. Ott e szavakkal fejezi be: ez bizonyosan így van, minden kétséget kizáróan. Lásd még Pri Éc Chájim, Sáár T’filot, Ros Hásáná, a 6. fej. vége. Sáár HáKávánot, Drusé Ros Hásáná (az 1. drus-hoz írt bevezető).

 

Tisré 9.

 

 

[151] Pirké d’Rebbe Eliézer 46. fej. Midrás Devárim Rábá 2:26. Tur, Orách Chájim 606. Tur és Sulchán Áruch HáRáv, uo. 619:9. Rámá és Sulchán Áruch HáRáv, uo. 610.

[152] Királyok első könyve 19:12.

[153] Pri Éc Chájim, Sáár Jom HáKipurim, 1. fej.

[154] Lásd Likuté Szichot, 24. köt., p. 564. Széfer Hászichot 5747, p. 9.

[155] Lásd Chágigá 12b.

[156] Szidur ÁriZál; Szidur Torá Or.

 

Bevezetés Jom Kipurhoz

 

 

[157] Misné, Táánit 26b és Rási.

[158] 2Mózes 30:10. 3Mózes 16:30. Lásd Toszáfot, Menáchot 18a. A spirituális jelentésért lásd Áteret Ros, Sáár Jom HáKipurim 2. fejezettől, Kuntresz HáHiszpáálut, 4. fej.

[159] „Jechidá lejáchdechá – Hozzád húz és Hozzád ragaszkodik… az egység, amely megerősíti a Te Egységedet” (Hosánot ima, 3. nap).

 

Erev Jom Kipur

 

 

[160] Jóllehet, a zsidó történelem egyes időszakaiban ezt az imát valóban azon káros fogadalmak visszavonásának tartották, amelyet a zsidók életük megmentése érdekében tettek, mint például a középkori Spanyolországban, ahol sokan tettek úgy, mintha felvették volna a kereszténységet.

[161] Lásd Máté Efrájim 608:3. Keter Sém Tov (Gogin), 6. köt., p. 281.

[162] Lásd Midrás Tehilim 17; Ritvá Bává Bátrá 121a; Mordecháj, Jómá 723. Orchot Chájim, Jom Kipur 27. Rámá, Orách Chájim 610. Azért viselünk fehéret, mert olyanok vagyunk akár az isteni angyalok (Mordecháj és Rámá, uo.). További részletekért lásd Talmudi enciklopédia, Jom HáKipurim (22. köt., p. 520) és az ott idézett források.

 

Jom Kipur

 

 

[163] Lásd Mikdás Melech a Zóhár II, 173a-hoz; Likuté Szichot, 9. köt. p. 387.

[164] A Rebbe Joszéf Jichák, Széfer HáMáámárim 5711, p. 42.

 

Tisré 11.

 

 

[165] Tisré első fele a „Bal karja a fejem alatt”-nak, a második, Szukottal kezdődő fele pedig a „jobbjával átölel engem”-nek felel meg (Énekek éneke 2:6) – Zóhár I, 64a-b; III, 214b. Lásd Or HáTorá p. 697. Lásd „Bevezetés Hosáná Rábához,” stb.

[166] Rabbi Joszéf Jichák, Széfer HáMáámárim 5698, p. 67. Igrot Kódes, 1. köt., p. 194.; 3. köt., p. 483. Széfer HáSzichot 5688-91, p. 25.; 5696-5700, p. 161. Ez a négy nap, amely megfelel Isten Neve négy betűjének, magasabb rendű, mint Isten Nevének a Neilá ima befejezésénél való hétszeri kijelentése (Szichát Mocáé Jom Kipur 5689, p. 25).

[167] Széfer HáMáámárim 5709, p. 42. Igrot Kódes, 5. köt., p. 4. Likuté Szichot 1. köt., p. 13. Szichot Szimchát Bét HáSoévá 5764. Háázinu 5782.

[168] Midrás Tánchumá, T’rumá 8. Rási a Tiszá 31:18-ról és a 33:11-ről. Egy másik vélemény szerint Mózes a parancsot még a bűnelkövetést megelőzően kapta, de a zsidókhoz csak a Jom Kipurt követően jutott el a parancs, és akkor kezdték el összehordani adományaikat (Zóhár II, 195a. Ramban, a Vájáchél eleje).

[169] Szichát Mocáé Jom Kipur 5710 (Széfer HáMáámárim 5711, p.42).

 

Tisré 12

 

 

[170] Midrás, Vájikrá Rábá 30:7.

 

Tisré 13

 

 

[171] A fűzfa tulajdonságát illetően lásd Tisré 21.

[172] Ezért szól úgy a tanítás, hogy az isteni jelenlét egy tíz emberből álló „közösségen” nyugszik; hogy tíz tudatlan paraszt kitesz egy minján-t, kilenc jámbor tudós azonban nem.

[173] Midrás, Vájikrá Rábá 30:14.

[174] Máháril, Mágén Ávráhám, Sulchán Áruch Háráv 626:13.

 

Tisré 14.

 

 

[175] Sááré T’suvá , Orách Chájim 625. Pri Éc Chájim, a Sáár Chág HáSzukot vége. Szidur im Dach 257c.

[176] Pársát Ácháré.

 

Bevezetés Szukothoz

 

 

[177] Talmud, Szuká 28b; Rambam, A szuká törvényei 6:5; Sulchán Áruch, Orách Chájim 639:1. Ebben az is meg van határozva, hogy mikor nem köteles valaki valamit a szukában csinálni: az ember nem köteles enni és aludni a szukában olyankor, amikor, hasonló körülmények között saját otthonában sem tenné ezt (Talmud, uo.; Sulchán Áruch, uo., 2. és 5. alfej.).

 

Erev Szukot

 

 

[178] Rambam, A Jom Tov törvényei 6:18.

[179] A chászid hagyomány hét hasonló „chászidise uspizin”-t tart nyilván, ezek a következők: a Bál Sém Tov, a Mágid (a mezricsi Rabbi DovBer) valamint a Chabad első öt Rebbéje: a ljádi Rabbi Schneur Zalman, a lubavicsi Rabbi DovBer, a Cemách Cedek (Rabbi Menachem Mendel), Rabbi Smuel és Rabbi Sholom DovBer ([Szichá a Szukot első estéjéről 5697; 5703]; Széfer HáMáámárim 5711, p. 47).

[180] Sulchán Áruch, Orách Chájim 639:1.

 

Szukot első napja

 

 

[181] Lásd Szuká 37b.

[182] A négy fajta olyan, mintha spirituális fegyverek lennének, amelyeket arra használunk, hogy meghódítsuk és megnemesítsük velük a világot (Midrás, Vájikrá Rábá 30:2). Lásd „Tények” Tisré 18.

[183] Midrás, Vájikrá Rábá 30:7.

 

Szukot második napja

 

 

[184] „A vízmerítés napjaiban,” emlékezett vissza Rabbi Jehosua ben Chananja, „egyetlen percre sem hunytuk le a szemünket” (Talmud, Szuká 53a).

[185] Szuká 51b.

[186] A számech betű a 60 tekijot-nak, az egyik cháf a 20 sevárim-nak, a másik cháf pedig a 20 teruot-nak felel meg.

[187] Misnát Chászidim és Pri Éc Chájim, a Sáár HáSzukot vége. Szidur im Dach 235b. Áteret Ros, Sáár Jom HáKipurim 36a ff. Or HáTorá, Szukot, p. 1722. Hemsech V’Kocho 5637, 84. és 93. fej. Torát Lévi Jichák, p. 303. Likuté Szichot, 2. köt. p. 425. Máámár BáSzukot Tésvu 5736 (Széfer HáMáámárim Meluket, 1. köt., p. 176ff.)

[188] B’ráchot 28a.

 

Szukot harmadik napja

 

 

[189] Lásd Szuká 55b. Midrás, Bámidbár Rábá 21:24.

[190] Uo. 1:3. Tánchumá, Bechukotáj 2. Lásd Midrás, Vájikrá Rábá 1:11.

 

Szukot negyedik napja

 

 

[191] Talmud, Szuká 27b.

[192] Likuté Torá, Smini Áceret 88d ff.

[193] Pánim Jáfot, pársát Ácháré.

 

Szukot ötödik napja

 

 

[194] Isten hét építőelemet használt a létezés megteremtéséhez, a hét isteni attribútumot, amelyek aztán a mi hét emberi érzületünkké alakultak át: szeretetté, fegyelemmé, könyörületté, becsvággyá, alázattá, kötődésé és szuverenitássá.

[195] Áron volt Mózes szószólója, és együtt járultak a fáraó elé. Ők az a két spirituális „kísérő”, akik összeköttetést teremtenek Isten és a nép között. A necách és a hod (a kitartás és az alázat) is olyan mint egy ikerpár két tagja, akik mintha egyek lennének.

[196] Száméách Teszámách, 5657.

[197] Ávudráhám; Máháril; Dárké Mose; Tur, Orách Chájim 490, 663. Mágén Ávráhám, Orách Chájim 490. Rámá, Orách Chájim 663.

 

Szukot hatodik napja

 

 

[198] Ez különösen helyénvaló Szukotkor, egy olyan ünnepen, amely mindnyájunkat egységbe fog össze. Ez az egység az összes áldás és a legmagasabb rendű kinyilatkoztatások tartálya.

 

Bevezetés Hosáná Rábához, Smini Ácerethez és Szimchát Torához

 

 

[199] Személyes fejlettségi szintünktől függően számos szintje létezik a mákif-nak és a pnimi-nek is. Minden szinten először egy makif szinten megélt tapasztalattal kezdünk, majd innét továbblépünk, hogy internalizáljuk a tapasztalatot. Minden egyes internalizációval egy új, egy magasabb szint tárul elénk mákif alakban, amelyet aztán újfent internalizálunk. És így kapaszkodunk egyik szinttől a másikig.

 

Röviden, a Tisré-utazás így zajlik: Ros Hásáná és Jom Kipur revelációja Szukotkor manifesztálódik. Ám Szukotkor még mindig a mákif állapotában van. Smini Áceretkor ez a reveláció pnimijut formában, azaz egy internalizált formában fenntartatik. Majd a mákif magasabb szintjei tárulnak fel a Szimchát Torá-i hákáfot során.

 

Még leszűkítettebben fogalmazva, a Szukot öröme elkezdi internalizálni a Félelmes Napok mákif-ját. De még ez is különböző szakaszokban történik. Először jön a szuká, ami önmagában mákif – teljesen körülvesz bennünket az ölelésével. Ülünk a szukában és internalizáljuk. Aztán kezünkbe vesszük a „négy fajtát”, amelyet közel húzunk a szívünkhöz és tovább internalizáljuk az élményt.

 

Minden nap körbejárjuk a Tóraolvasó emelvényt, Hosáná Rábákor hétszer és Smini Áceretkor és Szimchát Torákor is hétszer-hétszer, önfeledten táncolva – mákif keringések ezek, amelyeket aztán személyes életünkben internalizálunk.

 

Sértetlen kapcsolatunkkal – mind az ölelő „mákif”-fal, mind a csókoló „pnimijut”-tal – a háttérben készen állunk most már, hogy szembenézzünk a világ új kihívásaival.

[200] Lásd Zóhár III, 214b.

 

Hosáná Rábá

 

 

[201] A málchut a hetedik és egyben utolsó emóció, ez teszi teljessé Istennel, önmagunkkal és másokkal ápolt kapcsolataink teljes emocionális spektrumát. Szukot első hat napjának mindegyikén pallérozni igyekeztünk az egyes napokhoz tartozó, azoknak megfelelő emóciókat; ma, Hosáná Rábákor, azzal fejeződik be ez a folyamat, hogy mind a hetet felemeljük (ezért a hét Hosáná és a hét körbejárás), betetőzve ily módon a málchut építését, azaz Isten Királyunkként való megkoronázását, amely Ros Hásánákor, 21 nappal ezelőtt kezdődött el.

 

A málchut egyben kapcsolatban van azzal a velünk született méltósággal és fenséggel, amely abból a tényből fakadóan sajátunk, hogy mindnyájan az isteni képmásra teremtettünk, és mindnyájan az isteni Király gyermekei vagyunk. (Lásd még Tisré 3.) Mai áldásával Dávid király lényegében azt mondja: „nincs olyan fegyver”, amely sikerrel járhatna annak a velünk született és kardinális értéknek az aláaknázásában, amely Istenhez fűződő rendíthetetlen és megfellebbezhetetlen kapcsolatunkban gyökerezik. (Lásd még Tisré 3.)

[202] Hogyan teljesítették az árává micvá-ját? Volt Jeruzsálem alatt egy hely, amelynek Mocá volt a neve. A papok levonultak ide, mindegyik leszakított egy-egy fűzfaágat, majd visszatértek az ágakkal a Szentélybe, és azokat oly módon támasztották neki az oltárnak, hogy az ágak elkeskenyedő végei az oltár teteje fölé hajoljanak. Ezt követően megszólaltatták a sófárt: egy tekiá-t, egy teruá-t, majd még egy tekiá-t fújtak. Minden nap megkerülték egyszer az oltárt és közben azt mondták: „Áná Hásém Hosiá Ná (Kérünk, Istenünk, segíts meg), Áná Hásém Háclichá Ná (Kérünk, Istenünk, hozz nekünk sikert)”… Azon a napon (azaz Hosáná Rábá napján) hétszer kerülték meg az oltárt. Amikor ezzel végeztek, azt mondták: „Tiéd a szépség, ó, oltár, tiéd a szépség!” Ahogy hétköznap tettek, úgy tettek szombaton is, kivéve, hogy ilyenkor (már ha a Hosáná Rábá szombatra esett) a fűzfaágakat már a szombat bejövetele előtt összegyűjtötték és aranymedencékbe helyezték őket, hogy másnapig ne fonnyadjanak meg (Talmud, Szuká 45a).

[203] Zóhár III, 31b-32a; II, 132a. A Zóhár magyarázata szerint erre a következő bibliai vers utal: „Izsák visszatért és újra kiásta azokat a kutakat” (1Mózes 26:18). A „kutakat” egy hiányzó betűvel van írva. Mit jelent az, hogy „Izsák visszatért”? Ez a rész Hosáná Rábá napjára utal. Izsák (gevurá), miután ült az Ítélet Trónusán, amely a hetedik hónap első napján kezdődik [Ros Hásáná], most visszatér, hogy felébressze a gevurot-ot (az ítélet [szigorúságait – severities]), és [befejezze – conclude] azokat. Tehát újra kiássa a kutakat, hogy gevurot-ot öntsön Izraelre, ezzel ösztönözve a vizeket, mert a gevurot (ereje) hatására hull víz a földre. Ezen a napon felébresztjük a gevurá-kat, amelyek esőt küldenek, és hétszer megkerüljük az oltárt, csillapítva szomját Izsák vizével, hogy megtöltsük Izsák kútját ezzel a vízzel, s így az egész világ vízzel áldatik. [Hosáná Rábá a vízért való megítéltetés napja, és ezen a napon fejeződik be az az ítélethozatal, amely Ros Hásánákor kezdődött.] Többek között ezért is szakítunk „fűzfaágakat a patak partján” és verjük hozzá őket a földhöz, hogy véget vessünk az Izsák kútjaira utaló patakból eredő zordságnak… Hosáná Rábá napján a bálványimádó népek számára véget érnek az áldások, és megkezdődik az ítélet, Izrael számára pedig véget ér a megítéltetés, és ráköszöntenek az áldások. Mert a következő napon [Smini Áceretkor] Izrael együtt örvendezik a Királlyal, részesül egész évre szóló áldásaiban és teljesíttetik minden kérése.

[204] Lásd a Sulchán Áruch, Orách Chájim 668-hoz írt kommentárokat. Minchát Elozár, 4. köt., 31. rész.

[205] Szidur Torá Or. Lásd Sáár HáKolel, uo., amikor a Chidá-t idézi (in More B’Ecbá). Egyes helyeken azt mondja, hogy a 27. zsoltárt Szimchát Toráig kell mondani (Ráv Sábszi Szidur ÁriZál-ja).

[206] Ezzel az áldással: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy az ünnepre gyertyát gyújtsunk!” (Szombaton így mondjuk: „… hogy szombatra és az ünnepre gyertyát gyújtsunk!”) Ezt követően mondjuk el a Sehechejánu áldást: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki életben tartott, megőrzött bennünket, s engedte megérnünk ezt a mai napot!”

[207] Ennek a napnak számos neve van: a fűz hetedik napja (Misné, Szuká 42b); a fűz napja (Szidur Rasag); a fűzágak földhöz verésének napja (Szuká 45a). Hosáná (Vájikrá Rábá 37:2). Hosáná Rábá (Midrás Tehilim (Buber) 17:5).

 

A Hosáná Rábá elnevezés okai:

 

Hosáná Rábá azt jelenti: „Nagy Megváltás.” Ez a legutolsó és legfőbb ítéletnap (amely Szukotkor kezdődik), amelyen a következő év esőáldása dől el, a víz lévén az, amitől az egész élet függ. Ezért a „víz”-évnek ezt a végét fontos nappá nevezzük ki, különleges imákat mondva, könyörögve Istenhez a megváltásért (Rokéách 221. Tur és Levus 664).

 

Hosáná Rábá azt jelenti: a „nagy Hosáná.” Mivel e napon nagy számú („rábá”) hosáná imádságot mondunk el.

 

Ma van a Teremtés Napját (Elul 25.) követő 26-ik nap. A 26 Isten szent Nevének (Hávájá) a gemátriá-ja – és ezt a nevet úgy is mondják, hogy „nagy” név, „sém rábá”; ezért is hívják e napot így: Hosáná Rábá (Bechájé, 5Mózes 33:21). Ezért is van az, hogy Hosáná Rábákor abbahagyjuk a 27. zsoltár mondását, mert ezzel a nappal a végére értünk a könyörület azon 26 (napos) ciklusának, amely Isten nagy Nevéhez. köthető, és Hosáná Rábá „az ítélet vége”, s így e célból már nincs szükségünk erre a zsoltárra (Sáár HáKolel 45:6).

 

Hosáná egy másik név a fűzfaágra (árává). Hosáná Rábá tehát annyi, mint „nagy fűz”, amely e nap fókuszpontjában áll – „a fűz napja.” Ezen a napon kerengtek a papok a Szentély-oltár körül, kezükben fűzfaággal. Erre megemlékezendő a mai napon hétszer körüljárjuk a bimá-t, majd a kezünkbe veszünk öt fűzfaágat, és a hosánot imádság végeztével ötször hozzáverjük a földhöz ezt az öt ágat. Ezt az árává rítust azért írták elő Hosáná Rábára, mert az árává víz közelben nő és Hosáná Rábá a vízért való megítéltetés napja.

[208] Isten így szól Ábrahámhoz: „Én is kivételes vagyok, és te is kivételes vagy; adok hát gyermekeidnek egy kivételes napot, a Hosáná Rábá napját, amelyen vezekelhetnek bűneikért.” Mivel az egyik Istennévnek (Ehe-je) 21 a gemátriá-ja (számértéke), és Ábrahám az Ádám utáni 21-ik nemzedékben volt kivételes, a maga nemében páratlan ember, ezért van az, hogy Hosáná Rábát Tisré hónap 21-én ünnepeljük. Isten így szólt Ábrahámhoz: „Ha gyermekeid nem váltatnak meg Ros Hásánákor, akkor még mindig megváltathatnak Jom Kipurkor, és ha akkor sem, akkor Hosáná Rábákor” (Máté Mose 957).

[209] „Ők minden nap keresnek engem” (Jesájá 58:2) – ez a tekijá és az árává (Talmud Jerusálmi, Ros Hásáná 4:8). Mindenki keresi Istent Ros Hásánákor (tekijá) és Hosáná Rábákor (árává), mivel Ros Hásáná az ítélethozatal kezdete, Hosáná Rábá pedig a vége (Jefé Máre, ad loc.). Lásd Zóhár III, 31b-32a; II, 132a. Az e tekintetben Hosáná Rábá és Smini Áceret között fennálló különbséget a Zóhár I, 220a magyarázza el, miszerint a rendeletet Hosáná Rábákor pecsételik le végleg, ám a „hírvivőknek” csak Smini Áceretkor adják oda. Lásd Pri Éc Chájim, Sáár HáLuláv, 4. fej; Ászáré Máámárot, Máámár Choker Din, 2. rész, 26-27. fej.; Sélát Jáávec, 33. fej.

[210] Lásd [Pano Rameh-jét – Rame of Pano] (Ászárá Máámárot, Choker Din, 2. rész, 24. fej.): Az első Ros Hásánákor, amikor Isten megítélte Ádámot az első bűnért, beszélt neki az eseményről, utalt neki a misztériumra és az ember megítéltetésének napjaira és órájára. Isten így szólt Ádámhoz: „Ájeká – Hol vagy?” A héber Ájeká szó négy betűje egy betűszót ad ki, amely feltárja előttünk az isteni ítélet rejtélyét:

 

Álef – Tisré 1-e, Ros Hásáná – az ítélethozatal kezdete;

 

Jud – Tisré 10-e, Jom Kipur – az ítélet meghozatala;

 

Cháf – Tisré 20-a, amely után jön Hosáná Rábá, amikor a meghozott ítéletre rákerül az utolsó pecsét;

 

Hé – A hét ötödik napja (amelyre az első Hosáná Rábá esett) és a nap ötödik órája, amikor a lepecsételt üzeneteket megkapják a hírvivők, hogy szertevigyék.

 

Ros Hásánától Jom Kipurig végéig 243 óra telik el (a plusz órákat is beleértve, amelyeket a szent napokhoz adunk). A Gemár („az ítélethozatal vége”) gemátriá-ja 243.

 

Ugyancsak 243 óra telik el Jom Kipurtól Hosáná Rábáig, ami együtt összesen 486 – b’tof u’máchol – tof (486) óra elteltével az ember teljes máchul-t (megbocsátást) nyer.

 

Hosáná Rábákor módunkban áll teljes megbocsátást és gyógyulást nyerni – ez a nap 21 nappal követi az ember teremtését és 26 (Hávájá) nappal a világ teremtésének kezdetét.

 

Ezért imádkozunk többet és gyakoroljuk magunkat intenzívebben a megbocsátásban Hosáná Rábákor.

 

Smini Áceret

 

 

[211] Rási a 3Mózes 23:36-ról; vö. Midrás, Sir HáSirim Rábá 7: A Szukot Áceretjének ötven nappal később kellett volna lennie, akár a Pészách Áceretjének. S valóban, miért van az, hogy a Smini Áceret közvetlenül követi a Szukotot? Rabbi Jehosua a következő tanmesét mondja el magyarázatul:

 

Egy királynak sok lánya volt. Voltak köztük olyanok, akik a közelben mentek férjhez, és voltak olyanok is, akik messze az otthonuktól. Egy napon mindnyájan elmentek meglátogatni atyjukat, a királyt. Azt mondta a király: „Azoknak a lányaimnak, akik a közelben élnek, van idejük jönni-menni, azoknak a lányaimnak viszont, akik messzi vidékeken élnek, erre nincs idejük. Mivel azonban most mindnyájan itt vannak velem, rendezek egy nagy ünnepet mindnyájuk számára, és én is velük együtt örvendezem.”

 

Ezért van tehát az, hogy a Pészách Áceretjekor, amikor a télből a nyárba igyekszünk, Isten azt mondja: „legyen időtök jönni-menni.” Ám Szukot Áceretjekor, mivel ilyenkor a nyárból a télbe tartunk és nehezen járhatók az utak… Isten azt mondja: „Nincs idejük jönni-menni; tehát, mivel most mindnyájan itt vannak velem, rendezek egy nagy ünnepet mindnyájuk számára, és én is velük együtt örvendezem.” Lásd még a Smini Áceret 3. (213.) jegyzetét.

[212] Ezt a Midrás (Pesziktá d’Ráv Kahana Smini Áceretről) is kihangsúlyozza: Isten a nyári hónapok mindegyikére akart egy-egy ünnepet adni Izraelnek. Niszán-ban a Pészáchot; Ijár-ban a Pészách Sénit; Sziván-ban a Sávuotot; Támuz-ban pedig akart nekik adni egy nagy ünnepet, de mivel csináltak egy aranyborjút maguknak, elvesztettek három hónapot [azaz az ünnepeket ezekből a hónapokból], Támuz-t, Áv-ot és Elul-t. Tisré kárpótol mindezért a maga három ünnepével: Ros Hásáná Támuz-ért, Jom Kipur Áv-ért, Szukot pedig Elul-ért. Aztán ezt mondta Isten: „[Tisré] kárpótolhat másokért, de önmagáért nem?! [Milyen ünnep jut akkor Tisré-nek?] Adjuk oda neki Smini Áceret napját!” Ez tehát a jelentése annak, hogy Smini Áceret „legyen nektek”. Smini Áceret tehát az összes Tisré havi ünnep lényege, esszenciája.

[213] Ez szintén kapcsolatban áll azzal a ténnyel, hogy Mózesnek az Ígéret Földjére való belépésért szóló 515 könyörgése Ros Hásáná napján kezdődött és Smini Áceret reggelén fejeződött be – ez egy 516 órából álló időszak volt (21 nap x 24 óra + a Smini Áceret előestéjének 12 órája), amelyből Mózes 515 könyörgésére egy-egy óra jutott. Az utolsó (516-ik) órában a végzés megpecsételtetett és átadatott, Mózesnek pedig megmondatott, hogy fejezze be a könyörgést.

[214] Smini Áceret az összes ítélet megpecsételésének utolsó napja. Ros Hásáná napján az ítéletek és rendeletek megíratnak, Jom Kipurkor megpecsételtetnek, Hosáná Rábá napján pedig a megpecsételések véglegessé válnak, azaz mintegy törvényerőre emelkednek. Smini Áceretkor a lepecsételt rendeletek átadatnak a „hírvivőknek”, hogy azok foganatosítsák azokat (Zóhár I 220a. Pri Éc Chájim, Sáár HáLuláv, 4. fej. A [ panói Rame] (Ászárá Máámárot, Chokur Din 2. rész, 26-27. fej.) magyarázata szerint a rendeletek Hosáná Rábá napján pecsételtettek le véglegesen és küldettek ki, Smini Áceretkor pedig egy új rend kezdődik). Ez a nap a féktelen öröm, a tánc és éneklés napja, mert ezen a napon már semmi kétségünk afelől, hogy életre ítéltettünk. Másfelől meg ez a tánc összezavarja a „hírvivőket”, és hozzájárul annak garantálásához, hogy az ítéletek nem lesznek szigorúak.

[215] A Smini Áceretkor elmondott esőért való könyörgés mintegy betetőzi az ünnep időszakba sűrűsödött összes, a vízzel szimbolizált áldást és szeretetet. A Smini Áceret magába szívja és beteljesíti a Tisré során kialakult kapcsolatot, és gondoskodik arról, hogy ez a kapcsolat egész évben „öntöztessék” és tápláltassék. Ezért olyan létfontosságú az új évben jólétünk és boldogulásunk szempontjából a Smini Áceret.

[216] Talmud, Szuká 55b. Idézve in Rási, 4Mózes 29:35-36. Lásd Midrás, Bámidbár Rábá 21:24. Midrás Tehilim 109.

[217] Lásd Zóhár I, 64a-b; II, 187a. Lásd Zóhár III, 32a: Smini Áceretkor az öröm egyedül Izrael számára van fenntartva; Izrael ezen a napon a király személyes vendége, aki minden kívánságát teljesíti. Lásd még Zóhár I, 208b arról a versről, hogy: „Nem is maradt senki sem mellette, midőn József megismertette magát testvéreivel” (1Mózes 45:1).

[218] Példabeszédek könyve 5:17; Midrás, S’mot Rábá 15:23.

[219] Istenhez fűződő, fejlődőben lévő kapcsolatunk folytatódó analógiája szerint: az elul-i felkészülés napjait és a Ros Hásáná-i megújulást követően érkezik el a Jom Kipur, „az esküvő napja”, amikor Izrael megkapja a Tórát, a második pár Kőtáblát. Ezt követi a szukoti ünnepség a sok vendéggel – a hetven nemzettel –, akik mind megkapják áldásaikat és ajándékaikat. Smini Áceret a frigy betetőzése és beteljesítése, amikor kettesben vagyunk a Királlyal.

 

Szukot minden egyes napján a Hosánot idején egy teljes kört teszünk a bimá körül; minden egyes nap/kör a hét emóció egyikének valamint a hét [szombatciklus – sabbatical cycle of time] egyikének felel meg. Hosáná Rábákor hétszer kerüljük meg a bimá-t, körülfogva és egyesítve mind a hét ciklust, amely kihat a létezés egészére (akár a hetven nemzetnek megfelelő hetven áldozat). Ezt követően készek vagyunk Smini Áceretre, a nagy örvendezésre, amikor kettesben maradhatunk a Királlyal (Toláát Jáákov, Smini Áceret. Saló által idézve a Meszechtá Szuká végén. Lásd még Ászárá Máámárot, Choker Din, 2. fej., 27. fej.). Ez szintén összhangban van Isten szent Nevével: Jud – Jom Kipur (Tisré 10-e – jud); Hé – Jom Kipur után 5 nappal van Szukot; Váv – hat nappal később van Hosáná Rábá; Hé – Smini Áceret, a „szerény vacsora” (Saló, uo.).

 

Szimchát Torá

 

[220] Rási az 5Mózes 34:12-ről. „A szíve bujtotta fel őt arra, hogy összetörje a kőtáblákat a nép szeme láttára, amint írva van: »[megragadtam a két táblát, ledobtam a két kezemből,] és összetörtem a szemetek láttára.« (uo. 9:17). Isten véleménye akkor egybeesett az ő véleményével, amint írva van: »[… amelyek az előbbi táblákon voltak,] amelyeket összetörtél.« (2Mózes 34:1) – Jóváhagyom az erélyt, amellyel összetörted őket.”

[221] „Kijelentené neked a bölcsesség titkait, amely kétszeresen is elég” (Jób 11:6). Midrás, S’mot Rábá 46:1: Isten azt mondta Mózesnek: „Ne szomorkodj az első pár kőtábla miatt, amely csupán a Tízparancsolatot tartalmazta. A második pár kőtáblán kaptok tőlem Háláchá-t, Midrás-t és Ágádá-t is.”

[222] Széfer HáMáámárim 5711, p. 79.

[223] Szichát Szimchát Torá 5703, 5736.

[224] „E vidékeken az a szokás, hogy Szimchát Torá estéjén és napján az összes Tóra-tekercset előveszik a frigyszekrényből. Zsoltárokat és imákat mondanak, minden közösség a maga szokása szerint. Szokás az is, hogy a Tóra-tekercsekkel körbejárják a zsinagógai Tóra-olvasó asztalt… és mindezt az öröm, a jókedv növelése céljából” (Sulchán Áruch, Orách Chájim 669:1).

[225] Éppen ettől, hogy „alulról” kezdeményezett és Isten iránti szeretetünkből fakad, olyan életerős, olyan dinamikus ez az ünneplés (Lásd „Bevezetés Hosáná Rábához”). Ennek ellenére minden autentikus zsidó szokás a Tórában gyökerezik. S csakugyan, találunk is utalást Szimchát Torára a Zóhár-ban (III, 256b): A zsidók között szokás ünnepelni Smini Áceretkor, s ezt „Szimchát Torá”-nak nevezik. Ilyenkor a Tóra-tekercset feldíszítik, koronájával felékesítik… Lásd még Zóhár III, 214b.

 

A Midrás-ban is találunk egy forrást, amely a Tóra felolvasásának befejezésekor tartott ünneplésről szól. A Midrás ezt Salamon király ujjongásából vezeti le, amelyet akkor érzett, amikor megtudta, hogy Isten nagyobb bölcsességgel ruházza fel őt, mint bárkit, aki valaha is élt vagy élni fog a földön (Midrás, Sir HáSirim Rábá 1). A korai bölcsek azt írják, hogy azért ünneplünk Szimchát Torákor, hogy megtiszteljük a Tóra befejezésének pillanatát (HáEskol, p. 105. Lásd Tikuné Zóhár, Tikun 21 (56a). Nicucé Zóhár, uo. Rabbi Zevin a HáMoádim b’Háláchá, 6. fej.).

 

Mondhatjuk, hogy tulajdonképpen Mózes volt az első, aki megünnepelte a Szimchát Torát, amikor befejezte a Tóra írását (Torát Sólom, p. 2.).

[226] „Van 13 nap a Jom Kipur és a Szimchát Torá között, amikor a (Jom Kipur-i) Könyörület Tizenhárom Attribútuma megjelenik és kinyilatkoztatik az alanti világban… a Ros Chódes Elul-tól Jom Kipurig tartó negyven nap teljes egésze egy felkészülés Szimchát Torára” (Szidur Sáár HáElul 227d, 231a).

[227] Az ünnepi időszak számos mákif és pnimi formában jelentkező revelációját követően (lásd „Bevezetés Hosáná Rábához”) most már készen állunk, hogy befogadjuk a legnagyobb makifim-ot, majd internalizáljuk azokat. Ros Hásáná és Jom Kipur revelációja kinyilatkoztatott módon Szukotkor manifesztálódik. Ez azonban Szukotkor még csak mákif formában jelentkezik. Smini Áceretkor aztán ez a reveláció pnimijut-ot ölt, azaz internalizálódik. Aztán a Szimchát Torá-i hákáfot során a mákif egy magasabb szintje tárul fel (Or HáTorá, VeZot HáBráchá, p. 1867). A Smini Áceret megtartás és beteljesítés. Szimchát Torá a kinyilatkoztatás és a lehúzás megkezdődése, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a Tisré hónap energiáját integráljuk az egész évbe (Szichát Smini Áceret, 5703. Likuté Szichot, 9. köt. p. 394). Smini Áceretkor Isten képessé tesz minket arra, hogy igazi, az összes energiát magunkba fogadni tudó tartályokká váljunk. Smini Áceret egy Esszenciális fény revelációja, ám ez a fény minden oldalról el van zárva és le van pecsételve. Ezeket a tartályokat Szimchát Torá napján a táncunkkal nyitjuk fel (Likuté Diburim, 1. köt., p. 259).

 

Tisré 24.

 

 

[228] A Pri Éc Chájim befejezése, a Sáár HáLuláv vége.

 

Tisré 25.

 

 

[229] Szichát Smini Áceret, 5696 (Likuté Diburim, 2. köt., p. 409.).

 

Tisré 26.

 

 

[230] Szichát Smini Áceret, 5707.

 

Tisré 27.

 

 

[231] Likuté Diburim, 4. köt., p. 1421.

[232] B’résit szombatja eshet Tisré 24-ére, 26-ára, 27-ére vagy 29-ére, attól függően, hogy Szimchát Torá (Tisré 23.) péntekre, szerdára, keddre illetve vasárnapra esik.

 

Tisré 28.

 

 

[233] 1Mózes 32:2.

[234] Szichát Szimchát Torá, 5686, 5697. Széfer HáMáámárim 5711, p. 78.

[235] Lásd Szidur Jáávec, Levus, Orách Chájim 669.

 

Tisré 30.

 

 

[236] Rási értelmezése.

[237] Midrás, Jálkut Semoni, Királyok első könyve 184. Lásd ott a hiányzó „mem” magyarázatát („búl” a „mábul” mem-je nélkül): Még az özönvíz után is hatást gyakorolt a világra az özönvíz negyven (mem) napja (azaz több eső esett), egészen addig, amíg Salamon király fel nem építette a Szentélyt ebben a hónapban, amely véget vetett a mem ezen hatásának. Innen a „mem” nélküli „búl”.

[238] Chesván-ban tehát nincsenek ünnepek, ellentétben Tisré-vel, amely tele van ünnepekkel. Már Chesván azt a kemény munkát jelképezi, amellyel olyan időben építjük életünket, amikor nincsenek kinyilatkozások, s ezzel bizonyítjuk, igazából mit vagyunk képesek elérni saját kezdeményezésből, saját erőfeszítésünk által, de felfegyverkezetten a Tisré-ben begyűjtött készletekkel és eszközökkel.

 

A hónap mázál-jának („csillagjegy”), a skorpiónak is ez a szimbolikája. A méregfullánkos skorpió az anyagi élet Chesván-ban kezdődő kihívásait jelképezi. Az anyagiasság, az anyagelvűség mérgező lehet, ha nem szelidítjük meg, ha nem tartjuk kézben. (A való életből vett példával élve: a történelem során a legsúlyosabb zsidóüldözések közül sok éppen ebben a hónapban, a skorpió havában kezdődött.)

 

Mivel Chesván az ünnepek és az isteni kinyilatkoztatás szempontjából „üres”, ez a hónap tele van feszültséggel, mivel folyton hol a túl kevés eső, hol meg a túl sok eső miatt aggodalmaskodunk. Izraelben ez az az évszak, amikor nyugtalankodva várjuk, hogy megérkezik-e az eső, hogy felfrissítse a földet és táplálja az elvetett magvakat; ugyanakkor a túl sok esőtől is félünk, mert az meg árvizet okozhat. Chesván-ban ez a feszültség fejeződik ki.

 

Az északi féltekén Chesván hozza meg az első téli hidegeket. A csípős téli fagy és a sötét hónapok egyfajta spirituális eltávolodottságot jelenítenek meg, amikor kevésbé vagyunk tudatában az életünket betöltő isteni jelenlétnek. Ez az állapot tökéletes ellentétet mutat azzal, amikor „a forrás közel van a szikrához” és érezni a melegét. S mégis, az ünnepek melege, amely abban a különleges lakomában csúcsosodik ki, amelyet a Király meghitt társaságában Smini Áceretkor fogyasztunk el, képessé tesz bennünket arra, hogy bevilágítsuk a sötétséget és enyhítsünk valamelyest a tél (a skorpió) hidegén most, hogy belépünk Chesván-ba, és elkezdődik a Pészáchig tartó hat hideg hónap.

 

Amikor sikert aratunk a Chesván és az azt követő hónapok átalakításában, valami olyan erőt szívunk magunkba, amely még a Tisré-ből nyertnél is nagyobb – olyan erőt, amely révén képessé válunk a sötétséget fénnyé, a hideget melegséggé, a skorpiót pedig az istenesség hordozójává átváltoztatnunk, amint az majd kinyilatkoztatik a Messiás idejében, amikor felépül és Chesván havában felszentelésre kerül a Harmadik Szentély.

 

Mindez kapcsolatban azzal a ténnyel is, hogy Chesván 11-e a jahrzeit-ja Ráhel ősanyánknak valamint legfiatalabb fiának, Benjáminnak, akinek földterületén a Szentély felépült. Ráhel sírja a Betlehem felé vezető út mentén található, ahol gyermekszülés közben meghalt, azaz nem a Máchpélá barlangjában lett eltemetve a többi ősanya és ősapa mellé. Jákob azért ott az út mentén temette el a feleségét, mert megjósolta, hogy a száműzetésre ítélt zsidók, Jeruzsálemből kiűzetvén, ott, a sír mellett fognak elvonulni, és Ráhel majd irgalomért könyörög részükre: „Ráhel siratja fiait” (Jeremiás 31:15. Lásd Rási az 1Mózes 48:7-ről).

 

Chesván tanít meg bennünket arra, hogy bár ránk találhat az ínség és az üresség, Ráhel ereje feszít minket belülről, hogy szembenézzünk minden kihívással s végül életünk legsötétebb pillanatait is élénk, spirituális fénnyé változtassuk át.

 

Imák

 

Imák Ros Hásánára

 

 

[239] Az ÁriZál így magyarázza a különböző kiegészítéseket és variációkat: az első kiegészítésben említést teszünk az emlékezésről és a beíratásról; a másodikban csupán az emlékezésről; a negyedikben csupán a beíratásról; majd az ötödikben újra az emlékezésről és a beíratásról is (Sáár HáKávánot, Ros Hásáná elején).

[240] Ez a négy rész a négy világnak felel meg; az isteni diadalszekér négy lábának; Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak és Dávidnak; a sófár négyféle hangjának. Zóhár II, 52a, valamint Or HáChámá és Mikdás Melech, ad loc. Pri Éc Chájim, Sáár Ros Hásáná, 7. fej. Sáár HáKávánot, 6. drus. Biuré HáZóhár, Emor, p. 396ff. Or HáTorá, Szidur, p. 372. Széfer HáMáámárim 5634, p. 313ff. Az első és a harmadik U’vechén, amelyek Ábrahám szeretetének (cheszed) illetve Jákob könyörületének (tiferet) felelnek meg, megenyhítik Jichák gevurá-ját (U’vechén tén páchdechá). Istenfélelmünk segítségével megszabadulunk minden negatív félelmünktől (Or Háchámá és Or HáTorá, Szidur, uo.).

[241] Egyszer, amikor a szent életű karlini Reb Aaron (a mezricsi Mágid egyik legkitűnőbb tanítványa) elkezdte mondani a HáMelech-et, jó pár percre elveszítette az eszméletét. Amikor később ennek okáról kérdezték, ő azt felelte, hogy egyszeriben eszébe jutott egy kérdés a Talmud-ból (Gitin 56a): „Ha király vagyok, miért nem jöttél előbb?” Ha a szent életű Reb Aaron így érzett, nekünk vajon hogyan kellene éreznünk…?

[242] Talmud, Megilá 31a.

[243] 1Mózes 21.

[244] Talmud, Megilá, i. h.

[245] Talmud, Ros Hásáná 10b-11a. Rási a Megilá, i. h.-ről. A Saló azt írja, hogy Cháná könyörgése is Ros Hásáná napján hangzott el (Meszechtá Ros Hásáná 214a).

[246] Lásd Or HáTorá, Sábát Suvá, p. 1530.

[247] Talmud, Megilá, i. h.

[248] Ros Hásáná 16a. Rási a Megilá, i. h.-ről.

[249] Midrás, Pesziktá Rábszi, 40. rész. Zóhár III, 18a.

[250] 1Mózes 22:17-18.

[251] Lásd Áteret Ros, 16. fej.

[252] Efráim (József fia) születése is annak volt köszönhető, hogy Isten megemlékezett Ráhelről és József születésével megnyitotta a méhét, és ez szintén Ros Hásáná napján történt (Ros Hásáná 10b); a Háftórában is olvasható „Ráhel siratja gyermekeit,” Or HáTorá, Ros Hásáná, p. 1304.

[253] Rási a Megilá, i. h.-ről, Ávudráhám.

[254] R. Shabsi és R. Yaakov Kopel (Kol Jáákov) Szidur ÁriZál-ja.

[255] Ávudráhám R. Szádja Gáónt idézve.

[256] Rambam, Hilchot T’suvá, 3-4. fej.

[257] Ros Hásáná 33b. Lásd ott Rásit.

[258] Midrás Tehilim 47. Vájikrá Rábá 29:3. Rokéách, 200. fej., ahol a Pesziktá-t idézi.

[259] Zsoltárok könyve 118:5.

[260] Likuté Torá, Ros Hásáná 58d-59a, 55d. Lásd ott, 56d, egy másik magyarázatot. Lásd még Biuré HáZóhár, p. 405. Máámár Min HáMécár 5671. A Saló (Meszechtá Ros Hásáná) azt írja, hogy az első Tekiá annak az embernek a tiszta és megszakítatlan kiáltása, aki egyenes úton jár. A Sevárim a spirituális betegség ziháló hangjai. A Teruá pedig a legsúlyosabb bűnöktől szenvedő „haldokló” lélek zokogása. Az utolsó Tekiá felhívás t’suvá-ra, amely visszatéríti a lelket tiszta gyökereihez.

[261] Zóhár III, 99b; Tikuné Zóhár 18; Biuré HáZóhár, p. 396ff.; Széfer HáMáámárim 5634, p. 313ff.

[262] Zóhár III, 231b. A Szidur Saló-ban azzal a magyarázattal vet véget a vitának, hogy a Teruá végeredményben a tiferet (Jákob). A tiferet magában foglalja mind a gevurá-t, mind pedig a cheszed-et. A tiferet gevurá oldala a málchut-hoz (Dávid) kapcsolódik. A tiferet másik oldala mindazonáltal a cheszed felé hajlik el.

[263] Az ÁriZál magyarázata szerint a harminc hang a málchijot, zichronot és sofárot három szintjének felel meg (lásd a későbbi szöveget). A málchiot a befogadónak felel meg, a zichronot magának az entitásnak, a sofárot pedig a közvetítőnek. Az első 30 hangból álló sorozat az ősatyáknak felel meg, amilyen formában az Ászijá világában léteznek; a következő 30-as sorozat (a csendes Ámidá-ban) annak, ahogyan a Jecirá világában léteznek; a harmadik sorozat (a kántor ismétlésében) annak, ahogyan a B’riá világában léteznek; az utolsó sorozat pedig (amelyet az utolsó Kádis-nál fújunk) annak, ahogyan az Ácilut világában léteznek (lásd Szidur Saló).

[264] Hemsech 5666, az elején.

[265] Biuré HáZóhár, uo. pp. 404-405. Erről többet lásd Áteret Ros, 19. fej. Máámár Ros Hásáná 5705, 5710.

[266] B’ráchot 29a; Ros Hásáná 32a; Jerusálmi B’ráchot 4:3; Tikuné Zóhár 55; Zóhár III, 179b.

[267] Ros Hásáná 16a.

[268] Ikrim.

[269] Lásd a Hemsech 5666 végét.

[270] Az atyák bölcs tanításai 5:1.

[271] Szidur im Dach 138b ff. Biuré HáZóhár Cemách Cedek p. 402 ff. 960.

[272] Ros Hásáná 16a.

[273] Lásd Talmud Jerusálmi, Táánit 2:1.

[274] Ros Hásáná napján elsősorban anyagi dolgokban születik ítélet – Hágáhot Májmonijut, A T’suvá törvényei 3:1, Rambamot idézve. Lásd Likuté Torá, Ros Hásáná 59b.

[275] Szanhedrin 106b.

[276] Idrá Rábá, Zóhár III, 138a. Lásd Likuté Torá, Réé 34b. Ezeket a Michá által említett (magasabb) attribútumokat a Jom Kipur-i Minchá istentiszteletben a Máftir Jóná végén is elsoroljuk.

 

Imák Jom Kipurra

 

 

[277] Pri Éc Chájim, Sáár Ros Hásáná, 1. fej. Likuté Torá, Ros Hásáná 58a.63c.

[278] A paricsi Reb Hillél magyarázata szerint az öt ima (istentisztelet) megfelel az átik öt chászádim-jának: 1. ima: az átik hod-jának cheszed-je; 2. ima: az átik necách-jának cheszed-je; 3. ima: az átik tiferet-jének cheszed-je; 4. ima: az átik gevurá-jának cheszed-je; 5. ima: az átik heszed-jének cheszed-je. Második magyarázat: Muszáf: az átik cheszed-jének cheszed-je; Neilá: az átik tiferet-jének cheszed-je (Pelách HáRimon, pársát Ácháré).

[279] Tur, Sulchán Áruch és Sulchán Áruch HáRáv 619:9 a Midrás nevében (Devárim Rábá 2:36).

[280] Tánchumá, Háázinu 1. Máháril, Rámá és Sulchán Áruch HáRáv, Orách Chájim 621:14. Lásd Mááver Jovok, Szifszé Ránánot, 23. fej. Jore Deá 249, a Rokéách-ot idézve.

[281] Lásd Széfer HáSzichot 5749, p. 233.

[282] A Szentek Szentjén belül a legfőbb szolgálat a [füstáldozat / illatáldozat – incense offering] volt. „Vegyen teli serpenyővel izzó parazsat az oltárról az Örökkévaló színe előtt és egy teli marokkal finom fűszeres füstölőszert (ketoret) és vigye be [ezeket] a függönyön belül; és tegye a ketoret-et a tűzre az Örökkévaló színe előtt, hogy a füstölőszer felhője befödje a födélt, amely a bizonyságon van” (3Mózes 16:12-13). A ketoret-ben a jechidá legmagasztosabb szolgálata fejeződik ki – ez hatással van az egész környezet illatára.

[283] Lásd a Ros Hásáná-i imákhoz írt 36. (274.) jegyzetet.

[284] Sulchán Áruch HáRáv 622:4.

[285] Szidur Saló.

 

Imák Szukotra

 

 

[286] Erre vonatkozó magyarázat Szimchát Torá, 5669, 21. rész egy Szichá-jában (Torát Solom, p. 143). [Összefoglalva in HáJom Jom, bejegyzés Tisré 20-hoz.]

[287] B’ráchot 28a.

 

Imák Hosáná Rábára

 

 

[288] Rási a Szuká 45a-ról. Lásd Sááré Zóhár, ad loc. Sáár HáKolel, 45:5.

[289] Rokéách 221. Tur és Levus 664.

 

Imák Smini Áceretre

 

 

[290] Minden évben kétszer kellett tizedet fizetni. Az első tizedet a levitáknak kellett beszolgáltatni, a második tizedet pedig el kellett szállítani Jeruzsálembe, és ott kellett hasznát látni. Minden harmadik és hatodik évben volt egy ún. Szegények Tizede, amelyet a második tized helyett kellett beszolgáltatni. (A szombatév (minden hetedik év) terméséből nem kellett tizedet beszolgáltatni, hiszen az különben sem a tulajdonosé volt, hanem mindenki szabadon részesülhetett belőle.) A tórai szakasz beszél még a szombatévről (Smitá) és a tartozások elengedéséről valamint a rabszolgák felszabadításáról ebben az évben.

[291] „Áldott az ÚR, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek egészen úgy, ahogyan megígérte. Egyetlen szó sem veszett el mindabból a jó ígéretből, amit megígért szolgája, Mózes által. Legyen velünk Istenünk, az ÚR, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! Hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útjain járjunk, és megtartsuk parancsolatait, rendelkezéseit és végzéseit, amelyeket őseinknek parancsolt.

 

Ezek a szavak pedig, amelyekkel könyörögtem az ÚR színe előtt, legyenek éjjel-nappal Istenünk, az ÚR előtt, hogy pártolja szolgája ügyét és népének, Izráelnek az ügyét szüntelen. Hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az ÚR az Isten, nincs más.

 

Legyen a szívetek teljesen Istenünké, az Úré, járjatok rendelkezései szerint, és tartsátok meg parancsolatait, úgy mint ma!”

[292] Ros Hásáná napján Isten meghatározza az év eseményeit, többek között azt is, hogy mennyi eső essen. Ámidá az eső eshet rossz helyen és rossz időben is. Smini Áceretkor elrendeltetik mikor és hol essen eső (Máté Mose).

[293] Máámár, Smini Áceret 5695, 26. fej. Likuté Diburim, 1. köt., p. 391. Szichát Szimchát Torá 5702, 5705.

[294] Szidur MáHáRid.

[295] Talmud, Szuká 46b-47a; lásd Sulchán Áruch és kommentárok, Orách Chájim 668:1.

 

Imák Szimchát Torára

 

 

[296] Hasonlóan a málchijot, zichronot és sofárot verseihez, amelyeket Ros Hásánákor mondunk el, hogy tórai forrásokkal is alátámasszuk Isten királlyá koronázásának spirituális aktusát a sófár megszólaltatása révén (Széfer HáMáámárim 5704, p. 54).

[297] „Ád kán – csak eddig és nem tovább” – egy a Smini Áceret és a Szimchát Torá által létrehozott határvonalat jelez, amely nem engedi, hogy behatoljon a negatív energia (Sáár HáKolel, 45:6).

[298] Egyes Szidur-okban a hét hákáfá mindegyikét egy-egy különleges „jehi rácon” ima követi, melyek mindegyike megnevezi az őt megelőző hákáfá szféráját (első hákáfá: cheszed; második hákáfá: gevurá; stb.). Lásd Szidur MáháRid. Máámár Smini Áceret 5695. Szichát Szimchát Torá 5704.

[299] Széder HáJom, széder HáLimudim, b’moádé Hásém. Idézve in Saló, Meszechtá Szuká.