Az 5785. esztendő jom kipur előestéjére a Kol nidrére (jelentése: minden fogadalom) idén is zsúfolásig megteltek az EMIH zsinagógái. Idén október 11-én mondtunk semmisnek minden fogadalmat, esküt, tilalmat az idei engesztelőnaptól a jövő évig. Ez azonban a mások irányában elvállalt kötelességek feloldását nem érinti. A fogadalom feloldására egyébként a Tóra is tartalmaz törvényt, de ezt csak a férj a feleségének, vagy az apa a még hajadon leányának teszi lehetővé. Viszont a Talmud is utal arra, hogy mentesíthető a könnyelműen fogadkozó a lelkiismeret-furdalástól, és ezért megengedi, hogy komoly megbánás esetén, valamint abban az esetben, ha a fogadalom megvalósíthatatlan, akkor vagy egy tudós ember, vagy pedig egy hármak tanács a fogadalmat tevő saját személyére vonatkozó fogadalmakat érvénytelenítheti, de a más személyére vonatkozókat csak abban az esetben, ha ehhez az érintett a beleegyezését adja. De arról nem szabad megfeledkezni, hogy a Kol nidré szövegét a Talmud még nem ismeri. A Kol nidré dallamáról egyébként már a 12. században megállapították, hogy ez mindenütt egységes; feltehetően azonos a maival. Az idők során megállapították, hogy ennek az lehet az oka, hogy a szöveg és megzenésítése együtt semmi mással össze nem hasonlítható mély érzelmeket vált ki hallgatóiból. Ennek bizonysága, hogy a magyar származású, német nyelven alkotó, nem zsidó Nicolaus Lenau Kol nidréről úgy vélekedett, hogy a Marseillaise-t vagy a Rákóczi-indulót a fegyvercsörtető himnuszoknak tartotta: ezért is „közelebb áll szívemhez egy gyászba burkolt hosszú lélegzetű éjjeli ének töredelmes, vezeklő emberek ajkairól: Kol Nidré a neve … Vajha halottas ágyamnál baráti hangok énekelnék el nekem.”
Az engesztelőnap kapcsán Köves Slomó, az EMIH Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija az Óbudai zsinagógában idézte a Kol nidré szövegét:
„Bocsánatot nyer Izrael fiainak egész közössége, még az idegen is, aki közöttük tartózkodik, mert az egész nép tévedésből tette.”
Felidézte az utolsó ősatyának, az egyiptomi alkirály József történetének azt a részét, hogy bár testvérei eladták őt, de mégis megbocsátott neki. A gyilkos szándékú testvérek a találkozást követően kezdetben kényszerhelyzetben voltak, ara kényszerülnek, hogy elismerjék József előtt, hogy rá vannak szorulva, életet adó gabonát csak tőle remélhetnek. Először hajoltak meg öccsük előtt, akiről csak azt tudják, hogy az ország nagyhatalmú kormányzója (43,26.28). Majd megijedtek attól, megtalálják a zsákjukba visszatett pénzt és a kormányzó serlegét, s a lopás miatti büntetésre számítanak. Ismét leborulnak József előtt (44,14), s amit védekezésül Júda mond, az még nem a nagy bűn beismeréséből fakad, hanem a lopásra vonatkozik, felismerése annak, hogy Isten „rátalált a bűnre” Elismerték, hogy tettükért bűnhődniük kell, és ezáltal József tudomást szerzett arról, tudomást arról, hogy testvérei hogyan emlékeznek arra, ami történt, de tudta, hogy ez nem igazi bűnbánat. A testvérek belátták, hogy vétkeztek, amit elkövettek gonosztett. Viszont gondolkozásuk a régi maradt. Nem nyugodtak meg annak ellenére, hogy József felszabadította a lelkiismeretük alól akkor, amikor felfedte kilétét: ne bánkódjatok – mondta.
József megbocsát, de nem bízza csak Istenre az ítélkezést, nem azt mondja, hogy ő maga nem, csak Isten ítélkezhet, a bocsánatért forduljatok hozzá. Ez a testvérek számára nem lenne megnyugtató. Igenis, maga József megbocsát gyilkos szándékú testvéreinek. Mert a megbocsátás nem közvetlenül két fél kapcsolatának a kérdése, hanem Isten előtt és az ő akarata szerint történik. Itt Isten – vétkes ember – megbántott ember háromszögben történik valami, s ez olyan „térerő”, amelyben minden megbocsátásra lehetőség van. Köves Slomó rabbi József történetében is látja a jom kipuri megbocsátás lényegét.
Itt tud belehallgatni a Zorger kántorkórus koncertjébe.
Videó és fotó: Lukács Gábor