Y. Y. Rubinstein rabbi 30 éven át vezetett műsort a brit közszolgálati műsorszolgáltatónál, a BBC-nél. Most úgy érezte, betelt a pohár és a távozás mellett döntött. Elhatározásának hátteréről a Londonban megjelenő Jewish Chronicle magazinnak számolt be.
„A BBC-vel való kapcsolatom régen, még a nyolcvanas évek közepén kezdődött. Ahogy sokakkal megesik, én is a BBC helyi, lakóhelyemhez közeli stúdiójában tűntem fel először, amely az én esetemben a Manchester és környéke csatornát jelentette.
A legtöbb műsorban vaskos északi akcentussal beszéltek és a műsorvezetők is meglehetősen földhözragadt emberek voltak. Egy alkalommal meghívtak egy vasárnap reggeli beszélgetésbe, ahol a zsidó közösség által létrehozni kívánt eruvról [város vagy lakónegyed köré épített szimbolikus kerítés, mely lehetővé teszi, hogy szombaton tárgyakat lehessen közterületen cipelni] szerettek volna többet megtudni. Az én feladatom az volt, hogy elmagyarázzam az éruv lényegét és megnyugtassak mindenkit, hogy az semmilyen negatív hatást nem gyakorol majd a városban élőkre.
Hamar megtaláltam a hangot a műsorvezetőkkel és jó néhány vicc elhangzott, mielőtt rátértünk volna a lényegre. Miért olyan fontos nekünk az éruv és hogy néz ki valójában? Mivel ezt elég nehéz pusztán szavakkal elmagyarázni, vittem magammal egy könyvet, melyben számos fotó szerepelt éruvokról. Kinyitottam a könyvet és azt mondtam a hallgatóknak, hogy most a mikrofonhoz tartok egy képet, hogy jól megnézhessék. A két műsorvezető elsápadt és biztosak voltak benne, hogy egy bolondot hívtak meg a stúdióba, ezért gyorsan hozzátettem:
Kedves hallgatók, ha esetleg nem látnák a képet, amit Önöknek mutatok … éppen ez történik majd, amikor az elkészült éruvot próbálják megfigyelni…
A műsorvezetők megkönnyebbültem sóhajtottak fel, nekem pedig beindult a rádiós karrierem. A regionális stúdióból azután az országos csatornához kerültem és állandó műsort kaptam Gondolatnyi szünet néven. A médiában és különösen a BBC-nél dolgozó műsorkészítők imádják elhappolni egymástól a sikeres szereplőket, így engem is elkezdtek különféle programokba hívni.
Hamarosan a BBC külföldre sugárzott adásában is feltűntem, melyet átlagosan 156 millió ember hallgatott.
Interjúkat készítettem, beszélgetéseket vezettem, híreket magyaráztam, Diana hercegnő halálakor pedig én olvastam fel a zsidó közösség üzenetét. A rádiót a televízió követte, showműsorokban szerepeltem, melyek szerkesztésében is részt vettem. Fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt, akik hiába voltak szakmájuk legjobbjai, mindig szakítottak időt rám és nem fukarkodtak jótanácsokkal. Csak igen ritkán hozott össze a sors kellemetlen alakokkal.
Műsorvezetői és írói képességeimet számtalan szakember segítségével csiszolhattam és most nem tartanék a tizenharmadik könyvemnél, ha ők nincsenek.
Ezzel együtt akárhol is dolgoztam, kezdve a manchesteri helyi stúdiótól egészen a BBC londoni központjáig, egyértelmű volt számomra, hogy a sok barátságos munkatárs ellenére sohasem tartoztam igazán a klubhoz.
A BBC ugyanis valójában egy klub, mely szigorú szabályok alapján vesz fel tagokat.
Mint minden közösségben, a BBC-nél is egy bizonyos értékrendhez és szabályrendszerhez kell alkalmazkodnia annak, aki oda akar tartozni. Ha valaki áthág egy szabályt, annak a tagságát felfüggesztik, vagy akár meg is szüntetik. Mivel a BBC-nél nem ritka az átszervezés és a leépítés, a dolgozók nem igazán mernek mást mondani és tenni, mint ami elfogadott.
Az egyik műsorom producere, egy gyakorló keresztény, eléggé a bizalmába fogadott ahhoz, hogy suttogva (!) elárulja: működik egy titkos, hívő keresztényekből álló csoport a cégnél, melynek tagjai egy héten egyszer összegyűlnek, hogy … együtt imádkozzanak. Ez a producer tudta, hogy ha a titokra fény derül, a csoport tagjai nem számíthatnak semmilyen előléptetésre, sőt, a következő leépítésnél tőlük válnak majd meg először.
Ahogy más közösségekben, úgy a BBC-nél is vannak bizonyos szimbólumai és jelei az odatartozásnak, hasonlóan a szabadkőművesek speciális kézfogásaihoz. A BBC-nél az egyik ilyen jel, hogy a Guardian napilapot kell olvasni. A Times még elfogadható, de ha valakinél egy Telegraph-ot látnak meg, az akár már kezdhet is csomagolni.
Sok egykori, mára nyugdíjba vonult munkatársam fedte fel legutóbbi választások során azt az egészen nyilvánvaló titkot, hogy tagjai a Munkáspártnak, sőt Corbyn támogatói közé tartoznak.
Azok az elmaradhatatlan Guardian példányok a kollégák hóna alatt egy sokkal aggasztóbb tényre is utalnak, méghozzá teljes bizonyossággal: a széles körben elterjedt antiszemitizmusra. Ez akkor vált egyértelművé számomra, amikor egy munkatársamat elbocsájtották egy sikertelen műsora miatt. Miután már nem volt a klub tagja, vette magának a bátorságot, hogy elmondja a véleményét egy producerről, akivel már tíz éve dolgoztam együtt és akit a barátomnak tekintettem. „Ugye tudod, hogy utálja a zsidókat?” – kérdezte.
„A szeptember 11-i merénylet után hangosan közölte a BBC tömött étkezdéjében, hogy ezt jól megérdemelték az amerikaiak, amiért már évtizedek óta fegyverekkel látják el a zsidókat. Nem izraelieket mondott, hanem zsidókat”.
Vagy említhetném azt az epizódot is, amikor egy műsor szerkesztésében vettem részt, amelyben az első hivatalosan megrendezett holokauszt-napról is szó volt.
Az egyik feladatom az volt, hogy angol fordítást készítsek a jeruzsálemi nagy zsinagóga kántorának gyászimájához. A szövegben azonban szerepel a Jiszráel szó, melyet nyilván Izraelnek fordítottam. Ezen igencsak fennakadtak, hiszen ez a szó sértő lehet a muszlimok számára.
Az egyik kollégám (részben zsidó és feltehetően a Times olvasója) közbevetette, hogy mégiscsak egy fordításról van szó. Hatalmas vita kerekedett az ügyből. Végül azt javasolta, hogy akkor legyen fonetikus átírással Jiszráel az Izrael helyett. Ezt elfogadták. Rengeteg ehhez hasonló sztorim van.
Miután Amerikába költöztünk, továbbra is írtam a BBC számára és bejelentkeztem a New York-i stúdiójukból, amely éppen a szeptember 11-i merénylet emlékművével szemben található. Hat februári műsor programját kellett volna megírnom, amikor egy londoni buszon zsidó gyerekeket támadtak meg. A BBC tudósítója úgy számolt be az eseményről, hogy a gyerekek provokálták ki a verést, felmentve ezzel a támadókat. Később kiderült, hogy egyszerűen hazugság volt a BBC kommentárja.
Nem véletlen, hogy a Simon Wiesenthal Központ által felállított antiszemitizmus listán a BBC a harmadik helyen végzett és csak a Hamász és Irán előzte meg.
Harminc évnyi nagyszerű élménnyel és remek műsorral a hátam mögött büszkeséggel tekintek vissza a BBC-nél eltöltött időre. Tegnap viszont beadtam a felmondásomat. Végül is, úgysem voltam soha a klub igazi tagja…”
Nyitókép: YY Rubinstein Facebook