Királyság a zsidóságban

Naponta számtalan alkalommal elmondjuk – imáinkban és áldásainkban –, hogy az Örökkévaló a világ Királya. Melech málché hámláchim, a királyok királyainak Királya. Ám az Izraelbe való bevonulás és a bírák olykor zavaros korszaka után a zsidók földi királyt akartak maguk fölé.

Az Örökkévaló megbízta Sámuel pró­fétát, hogy kenje fel Sault királynak. Ez annak rendje és módja szerint meg is történt, ám Saul érdemte­len­né vált a trón továbbadására, és Is­ten Dávidot szemelte ki Izrael második királyának. Izrael uralkodóinak sora kezdetben még leegyszerűsíthető Saul, Dávid és Slomó, vagyis Salamon hármasára, vagyis a királyság létrehozására, Jeruzsálem fővárossá tételére és a Szentély felépítésére, ám a későbbi történet a két részre szakadt országgal, az északi Izrael és a déli Jehuda királyságával már rengeteg fordulatot és intrikát rejteget, melyeket most nem részletezünk. Csupán annyit említünk, hogy a zsidó királyság kora nem egyszerűen királyok sorozatának története. A zsidó királyoknak nemcsak állami, politikai, harcászati vagy gazdasági kötelezettségeik vannak, hanem vallási feladatköröket is betöltenek és példaképként szolgálnak az egész nép számára. Amikor a király – és ez sajnos sokszor előfordult mindkét királyság történetében – a bálványimádás felé fordult, a nép is bálványokat kezdett imádni. Amikor istenhívő, a Tóra útjait járó uralkodója volt a népnek, akkor a zsidók is szívesebben tartották be a parancsolatokat. Cikkünkben annak járunk utána, hogy miféle törvények, szokások, micvák, tórai előírások vagy éppen tilalmak vonatkoznak a királyra.

 

A Tórában

Ha bemész az országba, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked, és elfoglalod azt és laksz benne és azt mondod: Hadd tegyek fölém királyt, mint mind a népek, melyek körülöttem vannak; tehetsz magad fölé királyt; akit kiválaszt az Örökkévaló, a te Istened; testvéreid közül tégy magad fölé királyt, nem tehetsz magad fölé idegen férfiút, aki nem testvéred… ne szerezzen magának sok lovat, és vissza ne vigye a népet Egyiptomba, azért, hogy szerezzen sok lovat; mert az Örökkévaló azt mondta nektek: Ne térjetek többé vissza ezen az úton. És ne vegyen magának sok nőt, hogy el ne térjen szíve; és ezüstöt, aranyat ne szerezzen magának nagyon sokat. És lesz, midőn majd ül királyi trónján, írja le magának a tannak másolatát egy könyvbe, abból, mely a levita papok előtt van. Legyen nála és olvassa azt életének mindennapjain át, hogy megtanulja félni az Örökkévalót, az ő Istenét, hogy megőrizze a tannak minden szavát és a törvényeket, hogy megtegye azokat. Hogy föl ne emelkedjék szíve az ő testvérei fölé és hogy el ne térjen a parancsolattól jobbra vagy balra, hogy hosszú ideig éljen királyságában, ő és fiai Izrael közepette. (5Mózes 17:14-20.)

 

„Tehetsz magad fölé királyt; akit kiválaszt az Örökkévaló” – Felkenés

A Tórában az ősapáktól fogva több alkalommal is megjelenik az olajjal való felkenés mint a megszentelés aktusa. Felkenték a pusztai sátorszentélyt, valamint annak eszközeit és a benne szolgáló papokat, később a főpapokat és a királyok egy részét. Ehhez különleges, Mózes által készített, előre meghatározott fűszerekkel illatosított olajat használtak, mely, mint a Talmud elmondja (Horajot 11b.) csodálatos módon soha nem fogyott el és valahol elrejtve még ma is teljes mennyiségben (egy log, vagyis kicsit több, mint három és fél liter) rendelkezésre áll. A királyok közül – a Tánách, a zsidó Biblia tanúsága szerint – csupán néhányat kentek fel, köztük volt Saul és Dávid, akit Smuel próféta, Slomó, akit Cádok főpap, Joás, akit Jehojádá, a kohén, valamint Jehuda utolsó királya, Jehoácház, akit a nép kent fel. A Talmud (uo.) magyarázata szerint ennek az az oka, hogy a főpapokat mindig fel kellett kenni, ám a királyokat csak abban az esetben, ha új dinasztiát kezdtek, vagy kétségek merültek fel a jelölését illetően. Ezek mellett háború esetén egy kohént, vagyis papot kentek fel, akinek az volt a feladata, hogy beszéljen a katonákkal: bátorítsa őket, illetve bizo­nyos csoportokat felmentsen a katonai szolgálat alól. A Mózes által készített olajat Josijáhu király rejtette el az első Szentély korának végén, és hisszük, hogy a messiás eljövetelével ez is előkerül a Szentély elveszett eszközeivel együtt, és azzal kenik majd fel a messiást, Izrael jövőbeni királyát. Akinek a titulusa, messiás – héberül másiách – annyit jelent: felkent.

 

A király három micvája

Mint a fenti tórai idézetből látható, a zsidó hagyomány három alapvető micvát határoz meg a király számára. Először is ne legyen túl sok lova. A lovakat Egyiptomban tenyésztették és félő volt, hogy a lovakkal való kereskedés sokakat csábít majd arra, hogy Egyiptomba költözzön, márpedig az Örökkévaló megtiltotta, hogy visszamenjünk oda. Másodszor egy királynak nem lehet túl sok pénze, aranya, ezüstje vagy túl sok felesége, nehogy elcsábítsák a szívét, mivel az országáért való felelősséget mindig és minden körülmények között saját személyes érdekei elé kell helyeznie. Harmadszor pedig írja le és tartsa mindig magánál a Tóra ötödik könyvét (Dvárim), hogy mindig emlékeztesse rá: őt is kötik az isteni parancsolatok és ő sem áll a törvény fölött. Ezzel példát mutat népe tagjainak, hogy akármit is tesznek, mindig „legyen náluk a Tóra”, vagyis tartsák szem előtt a Tóra törvényeit, és annak megfelelően éljenek igazságos és erényes életet.

Amikor királyt látunk

Bölcseink különbözőképpen határozzák meg a király fogalmát, és ennek napjainkra is hatása lehet. Az egyik értelmezés szerint királynak minősül mindenki – koronától és hivatalos megszólítástól függetlenül –, akinek joga van halálbüntetést kiszabni. Ilyen szempontból ugyanis az Egyesült Államok elnöke is „király”, és ha ez így van, akkor talán az ő megjelenésekor is el kell mondani a királyok láttán mondott áldást. Fontos hangsúlyozni, hogy különböző vélemények léteznek, és minden egyes eset külön elbírálás alá esik.

A zsidó törvények értelmében az embernek igyekeznie kell, hogy királyt lásson – akár zsidó, akár nem-zsidó uralkodót –, hogy képes legyen a messiás eljövetelekor kellőképpen megtisztelni a messiás királyt. Emellett egy különleges áldást is el kell mondani, ha az ember királyt lát, így aztán egy micvát is teljesíthetünk, ha király láttán elmondjuk a megfelelő áldást. A megfelelő áldást, mert kettő is van, egy arra az alkalomra, ha zsidó királyt pillant meg valaki, egy másik arra az esetre, ha nem-zsidó uralkodóval találkozik. Az áldást akkor is el kell mondani, ha az adott méltóságról köztudott, hogy gonosz és kegyetlen zsarnok.

 

Tudta-e? Hajvágás A királyokkal kapcsolatban egy rendkívül érdekes törvényt ismer a háláchá, ez pedig az, hogy a királyoknak minden nap le kell vágni a haját. Jesájá próféta azt mondja (33:17.): „a királyt az ő szépségében nézik majd szemeid”. Ahhoz, hogy a királyt nap mint nap egyformán tiszteletet ébresztőnek lássák az alattvalói, bölcseink szükségesnek tartották, hogy rendezett legyen a külseje, és ehhez az is hozzátartozott, hogy a haja mindig tökéletesre nyírt legyen.