Levi Duchman rabbi, aki egyben az Emirátusok főrabbija is lett, Abu Dhabiban nyitott Chábád-központot. Duchman rabbi először 2015-ben járt a közel-keleti országban, hogy közösségi széderestet vezessen, majd a következő évben Abu Dhabiba költözött.

Duchman rabbi egy interjú keretében számol be tevékenységéről.

Hogyan fogadták az Emirátusokban élők az Izraellel kötött békeegyezményt?

Fantasztikusan, hála Istennek. Mindenkit izgalommal és örömmel töltött el.

Az Emirátusok polgárai valóban kedvelik a zsidókat vagy csak a kínálkozó üzleti lehetőségek lelkesítik őket?

Igazi, mély szeretet éreznek a zsidó nép iránt. Az Emirátusok toleráns hely, ahol jól működik az együttélés. Mindig nagy tisztelettel viszonyultak hozzánk. Őméltósága, Mohammed bin Zajed al Nahjan sejk mindent megtesz, hogy országa világítótorony legyen a környező államok számára.

Mi lehet az oka ennek a pozitív hozzáállásnak, melyet más arab ország részéről nem tapasztalunk?

Érdemes a békeszerződés hivatalos nevére gondolni: „Ábrahám-szerződés”. Mi is és ők is Ábrahám ősatyánktól származunk. Unokatestvérek vagyunk. A zsidók és az arabok évszázadokon keresztül békében éltek együtt Marokkóban, Tunéziában, Algériában, Libanonban, Szíriában és sok egyéb országban. Itt nem számít, hogy kinek mi a vallása. A tolerancia és az elfogadás őszinte.

Mit kell tudni az Emirátusokban zajló zsidó életről?

Amikor először itt jártam, jó néhány zsidó család élt itt, de zsidó oktatási lehetőség egyáltalán nem volt, így az első dolog a zsidó iskola megnyitása volt. Eleinte csupán négy diák tanult az intézményben, ma már azonban negyven diákunk van. Istennek hála, a zsidó élet úgy virágzik az Emirátusokban, mint egy sivatagi rózsa. Példaértékű és sajnos meglehetően ritka az a harmonikus és tiszteletteljes együttélés, mely az itt élő emberekre jellemző. Mindez természetesen nem így lenne az Emirátusok nagyszerű vezetője, őméltósága Mohammed bin Zajed al Nahjan sejk támogatása és előrelátása nélkül. Az egész világnak lenne mit tanulnia tőle.

Dubajban és Abu Dhabiban működnek zsinagógák. 2-3000 zsidó él az országban, és több ezer zsidó turista látogat ide. Korábban csak szombatonként volt minjenünk, úgy 50-60 ember jött el imádkozni, de mióta aláírták a békeszerződést, már minden nap összejön a minjen.

Honnan érkeztek a zsidók az Emirátusokba?

Főleg Nyugat-Európából, az Egyesült Államokból és Dél-Afrikából, de élnek itt marokkói, tunéziai és líbiai zsidók is és nemrégiben települt át ide két jemeni zsidó család. Nagyon színes tehát a közösség összetétele.

Vannak a közösségnek olyan tagjai, akik már régóta az országban élnek?

A leghosszabb idő óta itt élő zsidó negyven évvel ezelőtt költözött ide. Ne felejtsük el, hogy maga az Emirátusok is csak ötven éves.

Hogyan telik egy munkanapja?

Én vagyok az egyetlen itt élő rabbi, így rengeteg a tennivalóm. Felnőttekkel tanulok, negyven gyerek számára tartunk Talmud Tórát, és én vezetem a kóser csirkevágást is. A közösség tagjai – ahogy említettem – nagy sokfélék, askenázi, szfárádi, jemeni zsidókból áll össze a tagság, akik között vannak szekuláris, hagyománytisztelő és vallásos emberek is, így sokféle igényt kell kielégítenem.

Miért éppen az Emirátusokat választotta állomáshelyéül?

New Yorkban, azon belül Crown Heightsban nőttem fel, de az egyik nővérem és a férje a marokkói Casablancában él. Sok időt töltöttem ott, hogy megtanuljak arabul. Ezt követően kezdem az Arab-öböl országaiban szolgálni a helyi közösségeket, majd végül a költözés mellett döntöttem. Mára a teljes zsidó infrastruktúra kiépült az Emirátusokban. Működik az iskola, kóser étterem nyílt a világ legmagasabb épületében, tehát minden megvan, amit egy zsidó család kívánhat.

Mikve is van?

A mikve építését a következő hetekben kezdjük el. A világ egyik legszebb mikvéjét akarjuk megépíteni.

Várható, hogy egyre több vallásos zsidó utazik majd az Emirátusokba?

Ebben teljesen biztos vagyok. Mohammed ibn Zajed sejk szélesre tárta az ország kapuit. Szeretné, ha minél többen jönnének. A vendégfogadásnak itt nagy hagyománya van.

Tehát az arabok legendás vendégszeretete nem csupán mítosz…

Így van. Ezért is biztatta a kormány arra a szállodákat, hogy gondoskodjanak a kóser ellátásról. Igazán nagy lehetőség és megtiszteltetés, hogy én lehetek az a rabbi, aki ezt megvalósíthatja. A békeszerződés aláírása óta további hét rabbi érkezett az országba, hogy segítsenek a kóserság feltételeinek megteremtésében.

A kóser élelmiszerellátás bevezetése könnyebb egy vallásos muszlim országban, mint a keresztény vagy szekuláris államokban?

A hasonlóságok miatt könnyebb. A muszlimoknak is megvan a maguk rituális vágása a hálál, azonban a kósersági felügyelő jelenléte újdonság volt a számukra.

A legtöbb lubavicsi küldöttől eltérően Ön még egyedülálló. Mik a tervei, az esküvő után is az Emirátusokban marad?

Ez csak természetes.

Az a hír járja, hogy a napokban Binjámin Netánjáhu miniszterelnök felhívta Önt telefonon. Ez igaz?

Igen, nem sokkal a békeegyezmény aláírása után felhívott. Azt mondta, hogy bár a kormányok feladata az ügyek intézése, a vallási közösségek harmonikus együttműködése nagyon sokat segíthet, és arra biztatott, hogy építsem tovább az emirátusi zsidó közösséget.

Ön mit mondott Netánjáhunak?

Elmondtam, hogy a sejk milyen sok támogatást nyújt a közösségünknek, beszámoltam a kóser étteremről, a mikveépítés tervéről és a zsidó infrastruktúra egyéb elemeiről. Mindenkit sok szeretettel várunk az Emirátusokban!

Forrás: jewispress

 

Megszakítás