„Szívemben továbbra is nehéz az érzés.” – mondta Jonathan Markovitch Kijev főrabbija a Budapest felé vezető úton, miközben az orosz erők körbezárják az ukrán fővárost – áll a The Algemeiner beszámolójában.

Markovitch rabbit és családját a keddi nap során menekítették ki Kijevből, miután az orosz erők bejelentették, hogy körbezárják a várost, de az azt megelőző rövid időben a civil lakosság még szabadon távozhat. A Markovitch család úti célja Budapest, a legközelebbi európai város, ahol nagyszámú zsidó közösség békében élhet.

„Vegyes érzésekkel és súlyos érzelmi krízissel távoztam.”

– mondta Jonathan Markovitch rabbi a Walla izraeli híroldalnak.

„Jelenleg még nem tudom, hogy jól tettem-e. Nagyon nehezen viselem a döntést.”

A rabbi elhatározását nagyban befolyásolta a tudat, hogy hamarosan mindenki komoly veszélyben lesz Kijevben, de ettől még nehéz szívvel hagyta el szeretett városát, s közösségének azon tagjait, akik úgy döntöttek, hogy maradnak. Azoknak pedig, akik a maradás mellett döntöttek a következőket mondta a rabbi:

„Az életemben az első helyet foglaljátok el, s továbbra is vigyázni fogok rátok. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a biztonságotok érdekében, hogy minél kevesebb nyomás legyen rajtatok és hogy ne éhezzetek.”

A rabbi szavaival utalt arra is, hogy feleségével, rebecen Elka Innával a kijevi zsidó központot nem olyan régen ideiglenes menedékhellyé alakították, ahová 50 darab matracot szereztek be és nem kevesebb, mint hat tonna élelmiszert raktároztak el.

Markovitch rabbi azt is elmondta, hogy bár jelenleg iszonyatos a helyzet, az országból kifelé menet rengeteg ukrán embert látott, akik készek voltak hazájuk védelmére, mely reménnyel tölti el.

Jonathan Benyamin Markovitch rabbi 1967-ben született a kárpátaljai Ungváron, ahol anyai nagyapja Österreicher Jechezkel Feiwel az egykor nagymúltú hitközség rabbiülnöke és rituális vágója volt. Három éves korában családja a Szentföldre költözött, ahol később a Kirját Gát-i Chábád jesivában, majd a Kfár Gánim jesivában tanult. Izrael szefárd főrabbija, Ovádjá Joszef avatta rabbivá, majd rabbiképesítését az izraeli bét din több tekintélyes tagja is megerősítette. Az izraeli hadseregben 12 évet szolgált.

Világi tanulmányokat is folytatott, alapdiplomáját a haifai Technion műszaki egyetemen, mesterdiplomáját pedig a jeruzsálemi Héber Egyetemen szerezte. Családjával 2000-ben költözött Kijevbe, ahol feleségével, rebecen Elka Innával szerteágazó zsidó oktatási rendszert és aktív vallási életet építettek fel. Feleségével hét gyermeket nevelnek.

Címlapkép: Wikipédia

Megszakítás