Idén március 22-ére esik ádár séni 19-e, a magyar származású Sonnenfeld Jozsef Chájim jeruzsálemi főrabbi halálozási évfodulója, ennek kapcsán rá emlékezünk.
1932. március 27-én – 5692. ádár séni 19-én – megrázó jeruzsálemi távirat futott be a világ több hitközségébe: ráv Sonnenfeld Joszef Chájim rabbi nincs többé az élők sorában. Sonnenfeld rabbi halála nemcsak a Szentföldet fosztotta meg vallási vezérétől, hanem az egész világot, miután az egész ortodox zsidóság elismerte a jeruzsálemi főrabbit.
A világ zsidóságának egykori vezetője 1848-ban látta meg a napvilágot az akkoriban Magyarországhoz tartozó Verbón (Vrbové, Szlovákia), mely település hazánk több zsidó vallási vezetőjének szülővárosa is volt. (Itt született például Reich Jákov Koppel (1838–1929), a pesti orthodox hitközség főrabbija is, az országgyűlés felsőházának tagja.)
Sonnenfeld rabbi eredetileg a Chájim nevet kapta, ám egy betegség alkalmával a felépülés reményében, a Joszef névvel is kiegészítették héber nevét, mely végül gyógyulásához és egy hosszú, teljes élethez vezetett.
Korán árvaságra jutott, a chéder után Pozsonyba került, ahol a nagy Ktáv Szófer (Schreiber Ávrahám Smuél Binjámin, 1815–1871) vette szárnyai alá, majd a kaboldi (Kobersdorf) jesivában Shag Ávrahám (1801–1876) mellett tökéletesítette tudását, s mesterével 1873-ban vándorolt ki a Szentföldre.
A jeruzsálemi magyar kolelben már a kezdetektől fogva nagy tisztelettel beszéltek a fiatal talmid chóchemről, kinek tóratudásánál csak szerénysége volt nagyobb. A legszerényebb körülmények között élt, és valóban igaz volt rá, amit az Atyák bölcs tanításaiban olvasunk:
„kenyeret sóval evett és vizet is csak mérték szerint ivott.”
(Pirké Ávot 6:4.)
Egyetlen dolog melynek nem szabott mértéket a tóratanulás volt. Nem is kívánt volna mást egész életében, mint a szent Tannak áldozni minden idejét, azonban amikor ráv Jicchák Jeruchám Diszkin (1839–1925) jeruzsálemi főrabbi elhunyt, kénytelen volt engedelmeskedni az ott élő askenáz zsidók követelésének, s elfoglalni Diszkin rabbi magasztos helyét. S ő, mint az askenáz zsidók feje, a legszebb fényben sugározta a megmásíthatatlan Tórát. Kiváló jelleme és puritánsága előtt mindenki meghajlott.
Igazak voltak rá a próféta szavai:
„Az igazság tana volt szájában, jogtalanság nem volt található ajkain, békében s egyenességben járt előttem s sokakat visszatartott a bűntől, mert a pap ajkai megőrzik a tudást, tanítást keresnek nála, mert az Örökkévaló a seregek urának angyala ő.”
(Malachi 2:6–7.)
Ahogy ehhez a Talmud is hozzáfűzi: „ha a rabbi hasonlít Isten angyalához, akkor keressenek tanítást nála, de ha nem, akkor nem alkalmas a tanításra.” (Chágigá 15b.) Ráv Sonnenfeldnél pedig mind a próféta igéi, mind a Talmud Bölcseinek szavai megvalósultak.
Ahogy írták róla nekrológjában: „Igazságszeretet, a jogtalanságtól való irtózás, béke, becsületesség, jóra nevelő példaadás adta meg életének tartalmát; hasonlított az ég angyalához, mert mentes volt emberi gyarlóságoktól, az anyagtól úgyszólván még életében függetlenítette magát, mert csupa átszellemültség volt. A bibliai elbeszélés szerint Jehajsüá azt kérdi a neki megjelent férfitől: »halónü attó, im lecorénü – hozzánk tartozol-e vagy ellenségeink közé?« Azt felelte: »Én Isten angyala vagyok.« Ilyen értelemben az Úr angyala volt Rabbi Chájim Sonnenfeld is, mert bár a saját meggyőződéséhez megrendíthetetlen szilárdsággal ragaszkodott, de felette állt minden párton, ha a Szentföld szeretetéről volt szó.”
Sonnenfeld rabbi életének utolsó 55 évében nem hagyta el a Szentföldet, de ha tehette Jeruzsálem határait sem lépte át. Amikor az első világháború idején a török katonaság üldözte az ott élő embereket, ő akkor is szilárdan kitartott őrhelyén. Amikor pedig Palesztina angol fennhatóság alá került, és a kormány egységes szervezetbe akarta tömöríteni az ott élő zsidókat, akkor ráv Joszef Chájim megérezte az ilyen szervezetből származó veszélyt. Bár országos főrabbiságot ajánlottak neki, ő ezt nem fogadta el, hanem 1921-ben megalapította az Édá Hácháredit szervezetet, a jeruzsálemi székhelyű „Isten-félők gyülekezetét” – amely a mai napig az egyik legtekintélyesebb ortodox zsidó vallási intézmény.
Amikor Sonnenfeld rabbi már ereje fogytát érezte, saját maga akart gondoskodni arról, hogy megfelelő utódot találjon, ezért tárgyalásokba kezdett Duschinszky Joszef Cvi (1867–1948) huszti rabbival, aki éppen Jeruzsálemben volt mikor ő kilehelte szent lelkét.
Hat nappal halála előtt, még táánit Eszterkor az előírt „rövid” napközbeni böjt helyett háfszokót, vagyis 26 órát böjtölt. Pénteken mint rendesen megmerült a házában lévő mikvében, végigimádkozta a sábeszt is, sőt, még vasárnap hajnalban is minjánban imádkozott. Reggel 8 óra körül esett ágynak és gyermekeit, illetve Duschinszky rabbit hívatta szobájába. 10 órakor lehunyta szemeit – amilyen csendesen élt, úgy távozott, haláltusának jele sem volt nyugodt arcán. Temetését még aznap délután 3 órára tűzték ki, ám a rövid idő ellenére több mint 10 ezer ember kísérte utolsó útjára az Olajfák hegyére, ahol mestere, a kaboldi rabbi mellé helyezték örök nyugalomra.
A szentföldi gáon elhunyta után aktuálissá vált utódlása. A közösség, megboldogult mesterével teljes összhangban kívánta Duschinsztky rabbit, akit vissza sem akartak engedni Husztra, ám ő mégis gondolkozási időt kért. Visszautazott Kárpátaljára, hogy elrendezze ottani folyóban lévő ügyeit, végül néhány hónappal később elfoglalta a jeruzsálemi főrabbi-széket. Itteni működése alatt egyre népesebb tömeg szerveződött köré, míg végül követői külön haszid csoporttá alakultak.
Eltérően más haszid csoportoktól a rebbe nem haszid közösségből érkezett, hanem a pozsonyi jesivából, a Sévet Szófer (Schreiber Szimchá Bunim, 1842–1906) közvetlen környezetéből – többek között ezért is keverednek a „Dushinsky” csoporton belül az askenáz és szefárd szokások a mai napig.
Az első „Dushinsky rebbe” halálát követően a jeruzsálemi önkormányzat megtisztelésképpen egy utcát akart elnevezni róla, ám a rabbi fia, egyben a második rebbe, Jiszroél Mose Dushinsky (1921–2003) megtiltotta ezt a fajta tisztelgést arra hivatkozva, hogy ha esetleg sábeszkor végighajtana egy autó azon az utcán, akkor apja lelkének iszonyú fájdalmat okozna. A hivatal ezt tudomásul vette, de nem mondott le a tiszteletadásról. Végül arra jutottak, hogy egy lépcsősort neveznek el a város rabbijáról. A lépcsősor (Ma’alot Dushinsky) Jeruzsálem egyik ortodox negyedében, a Szanhedriában található.
Ma a nagyapjával azonos nevű egyik unoka – mint a harmadik Dushinsky rebbe – vezeti a közösséget. Jeruzsálem mellett nagyobb számú követő él még Bét Semesben, ahová a jelenlegi rebbe egyik öccsét, Mordecháj Jehuda Dushinskyt nevezte ki. A közösséghez tartozó haszidok élnek Londonban és New Yorkban is, akik saját zsinagógákban imádkoznak.
Emlékükből fakadjon áldás!
Felhasznált irodalom:
Alexander Vilmos, „Sonnenfeld jeruzsálemi főrabbi halála és temetésének lefolyása”, Zsidó Ujság, 1932. 8. évf. 14. szám, 2. old.
„Hirek – Rabbi Chájim Sonnenfeld utódlása.”, Zsidó Ujság, 1932. 8. évf. 14. szám, 8. old.
„Sonnenfeld jeruzsálemi főrabbi, a világ orthodoxia nagy vezéregyénisége elhunyt”, Zsidó Ujság, 1932. 8. évf. 13. szám, 1. old.