Peszách első (Izraelen kívül első két) estéjén tartjuk a szédert, és a széder végeztével néhány dal is elhangzik. Ezek közül az egyik a „Ki tudja, mi az egy” címet viseli, és egytől 13-ig rendel egy-egy zsidó értéket vagy fogalmat a számokhoz.

Peszách ünnepén a 18-as szám azt jelenti, hogy 18 percbe telik, míg a vízzel érintkezésbe lépett liszt elkezd megkovászolódni. Nem elég, hogy a maceszban ne legyen semmi más, mint liszt és víz, az is nagyon fontos, hogy mennyi ideg érintkezett ez a két anyag egymással anélkül, hogy a vékonyra nyújtott, kilyuggatott tészta bekerült volna a sütőbe. A levegőben ugyanis mindig jelen vannak szabad szemel láthatatlan élesztőgombák, melyek hatására megindul az erjedés a tésztában, és az ilyen módon megkelt tészta éppúgy tilalmas számunkra a kovásztalan kenyér ünnepén, mint az élesztővel készített pékáru.

A Talmud bölcsei azt is meghatározták, hogy mennyi időbe telik, mire a szabad levegőn hagyott tésztában beindul az erjedés. Bölcseink úgy vélték, hogy ehhez annyi időre van szükség, míg az ember megtesz egy mil távolságot. Ehhez 18, 22 és fél, vagy 24 percre van szükség. Mivel a rabbik különböző véleményen voltak e kérdésben, az az általánosan elfogadott szabály, hogy a legszigorúbb véleményt fogadjuk el, tekintettel arra, hogy igen komoly dologról van szó.

Ezért láthatjuk a maceszos doboz oldalán a héber feliratot: „cháj regáim”. Cháj: a chet és a jud betű számértéke összesen 18 (és azt jelenti: élet). Vagyis 18 perc alatt készült macesz. A stopper akkor indul, amikor az előre meghatározott mennyiségű vizet hozzáöntik a liszthez. Innentől fogva folyamatosan dolgozni kell a tésztával, amíg csak be nem kerül a sütőbe. Egy-egy maceszlap esetén az egész folyamat – a gyúrás kezdetétől a sütőből való kivételig – 5-8 percet vesz igénybe, vagyis egy 18 perces időintervallum alatt jó néhány lapot el tud készíteni egy gyakorlott sütőcsapat.

Amikor eltelt 18 perc attól a pillanattól fogva, hogy a vizet a liszthez öntötték, leáll az egész folyamat. A még meg nem sütött maceszlapokat kidobják, az eszközöket (asztalt, tálat, sodrófát, lyukasztót, stb.) lesúrolják, és mindenki alaposan kezet mos, és az egész folyamat kezdődik elölről: gyúrás, nyújtás, lyukasztás és sütés, amíg csak le nem telik a 18 perc ismét.

Kóser peszáchot kívánunk!

zsido.com

Megszakítás