A munkácsi zsidó közösség segítséget kért a CTeentől, hogy jom kipurkor biztosan legyen minjen. Ede és Bruno útra keltek, és Munkácsra utaztak, hogy ott legyenek az ünnepen, és segítsenek a helyi közösségnek. Öt évvel azután, hogy Tzemmy és Sophie Bassman Magyarországra érkeztek, hogy zsidó fiatalokból közösséget építsenek, most már egy olyan generáció áll mellettük, amely maga is tudja, hogy a zsidó élet nemcsak arról szól, mit kapunk a közösségtől, hanem arról is, mit adunk vissza.
Van, amikor egy közösség nem kér sokat. Csak azt, hogy legyen még néhány ember. Hogy legyen minjen. A munkácsi zsidó közösség jom kipur előtt a CTeen Magyarországhoz fordult segítségért. A kérés egyszerű volt, a jelentősége azonban annál nagyobb. Szükség volt olyan fiatalokra, akik elutaznak Munkácsra, hogy az ott élők ne egyedül ünnepeljék az év legszentebb napját. Ede és Bruno pedig útra keltek.
„Ott lenni egymásért”
A CTeen Magyarország története öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor Tzemmy és Sophie Bassman küldöttcsaládként megérkeztek Budapestre. Mindketten az Egyesült Államokban születtek, és már korábban is zsidó fiatalokkal foglalkoztak. Sophie Philadelphiában kapcsolódott be a CTeen munkájába, ahol tinédzsereknek szerveztek programokat, Tzemmy pedig egy zsidó iskolában dolgozott, ahol a diákok számára szervezett zsidó programokat. Amikor Magyarországra érkeztek, pontosan tudták, mit szeretnének létrehozni. Egy helyet, ahol a zsidó fiatalok jól érzik magukat. Ahol barátokat szerezhetnek, kérdezhetnek, tanulhatnak, és közben egyre közelebb kerülhetnek a zsidósághoz.
A CTeen filozófiáját akkor három szóval foglalták össze: „food, content, fun” – étel, tartalom, szórakozás. De a közösségépítés ennél többről szól. Tzemmy már akkor azt mondta: „Pont azért jöttünk ide, hogy segítsük a közösséget, ez természetes számunkra és örömmel tesszük.” Öt évvel később ezek a szavak Munkácson új értelmet kaptak. Most már nem Tzemmy és Sophie indultak el egy másik közösségért. Hanem azok a fiatalok, akiket az elmúlt években ők és a CTeen csapata közösséggé formáltak.
A közösség alakítói
A CTeen egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalok ne csupán programokra járjanak, hanem megtapasztalják, milyen érzés egy közösséghez tartozni. Hogy legyenek barátaik, élményeik és tudásuk, de legyen felelősségük is. Hogy ne csak tudják, hogy zsidók, hanem meg is éljék a zsidóságukat. És talán az egyik legfontosabb állomása ennek az, amikor egy fiatal már nem azt kérdezi, hogy „mit kapok ettől a közösségtől?”, hanem azt, hogy „miben tudok segíteni?”. Ede és Bruno most ezt tették.
Bruno, akire mindig lehet számítani
Bruno számára a munkácsi út nem egy egyszeri, különleges vállalás. A magyarországi zsidó közösségben régóta olyan fiatal, akire lehet számítani. A Maimonidész iskola diákja, tehetséges, sokoldalú fiatal, aki tanulmányi versenyeken is szép eredményeket ért el, miközben versenyszerűen sportol. Korábban arról is beszámoltunk, hogy az Országos Általános Iskolai Angol Tanulmányi Versenyen több ezer induló közül a 17. helyen végzett. De talán nem is ezek az eredmények mondják el róla a legtöbbet. Hanem az, hogy lehet rá számítani.
A közösségben aktív szerepet vállal, a CTeen életében is jelen van, és a közösségi média felületeink munkájából is kiveszi a részét. Segít az antiszemita kommentek monitorozásában, figyel arra, mi történik a közösség online tereiben, és akkor is ott van, amikor másféle segítségre van szükség. Olyan fiatal, aki nemcsak részt vesz a zsidó közösség életében, hanem hozzá is tesz. És talán éppen ezért különösen szép, hogy amikor Munkácsról érkezett a kérés, Bruno is azok között volt, akik elindultak.
Kettő híján minjen
Egy minjenhez tíz zsidó férfi szükséges. Első hallásra talán egyszerű számnak tűnik. De amikor egy közösségben éppen néhány ember hiányzik, ez a tíz ember jelenti azt, hogy meg lehet tartani az imát közösségben. Aki pedig elutazik ezért, az nem egyszerűen „besegít”. Azt üzeni, hogy számítotok nekünk, hogy tudjuk, hogy itt vagytok és azt is, hogy ha szükségetek van ránk, eljövünk. Jom kipur különösen alkalmas arra, hogy az ember megálljon egy pillanatra, és átgondolja, hogyan kapcsolódik másokhoz. A saját életünk, a saját hibáink és a saját imáink mellett ezen a napon különösen erősen érezhetjük azt is, hogy egy nagyobb közösség részei vagyunk. Munkácson idén két magyar fiatal ezt nemcsak érezte, hanem meg is mutatta.
Öt év alatt felnőtt egy generáció
Talán ez az egész történet legszebb része. Amikor Tzemmy és Sophie 2021-ben Magyarországra érkeztek, még arról beszéltek, hogyan lehetne megszólítani a magyarországi zsidó tinédzsereket. Hogyan lehet olyan közösséget építeni, amelyben jól érzik magukat. Hogyan lehet a judaizmust úgy átadni nekik, hogy ne kötelességként, hanem természetes és örömteli részeként éljék meg az életüknek. Azóta sok minden történt. Programok, táborok, ünnepek, közös tanulások, barátságok és számtalan közösségi élmény. És közben felnőtt egy olyan fiatal generáció, amely már maga is felelősséget vállal. Amelynek tagjai vezetnek, szerveznek, segítenek, tanulnak és tanítanak. És amely akkor is ott van, amikor már nem saját magukról van szó.
„Ha szükség van rád, mész”
A CTeen röviden így fogalmazott a munkácsi útról:
„ott lenni egymásért, és erősíteni a zsidó életet, ahol csak tudjuk”.
Talán ennél egyszerűbben nem is lehetne megfogalmazni, mi történt. Két magyar fiatal elindult Munkácsra, mert egy zsidó közösségnek szüksége volt rájuk. És miközben az útjuk egyetlen jom kipuri minjen miatt indult, valójában sokkal többről szólt. Arról, hogy a közösség nem egy épület. Nem egy szervezet. Nem egy program. Hanem emberek. Emberek, akik számíthatnak egymásra. Akik továbbadják azt, amit kaptak. És akik tudják, hogy a zsidó élet akkor igazán erős, amikor nemcsak azt kérdezzük, ki van mellettünk, hanem azt is:
mi ott vagyunk-e, amikor nekik van szükségük ránk?
Ede és Bruno most ott voltak. És talán ez az egyik legszebb bizonyítéka annak, hogy a CTeen öt évvel ezelőtti küldetése valóban célba ért.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.