Ezen a héten léptünk át tisri hónapból chesván havába, amit szokás márchesvánnak, vagyis keserű chesvánnak is hívni. Mitől lehet egy hónap keserű? Attól, hogy az ezt megelőző, ünnepről ünnepre sodró tisrivel szemben chesván egyetlen szent nappal sem dicsekedhet. Hogy is ne lenne keserű…?

Noha ünnepe egy sincs, azért fontos emlékezetes napjai akadnak ennek a hónapnak is.

Chesván hónapban kezdődik az esős időszak a Szentföldön. A Második Szentély idejében chesván hó hetedikéig tartott, mire minden zarándok, aki Szukkot ünnepére Jeruzsálembe érkezett, hazaért. Voltak közöttük olyanok, akiknek egészen az Eufrátesz folyó partjáig kellett elgyalogolniuk, ehhez pedig egy kis időre volt szükség. Ám chesván hetedikére már a legtávolabb élők is hazaérhettek, így ez a nap jelképezi azt, hogy az ünnepekből visszatérünk a hétköznapokhoz.

Izrael földjén az ámida imában ettől a naptól kedve a nyári harmat helyett már őszi esőért az imádkoznak. (Mi, a diaszpórában majd csak később, az őszi napéjegyenlőséget követő 60. napon térünk át erre az imáinkban.)

Ám a keserű chesván más módon is kötődik az esőhöz: ekkor kezdődött ugyanis Noé idejében az özönvíz és egy évvel később ugyancsak ebben a hónapban hagyta el Noé a bárkáját. 

Chesván hónapban több különleges emberről is megemlékezünk, így pl. Ráchel ősanyánkról, aki ebben a hónapban hunyt el. Ő az egyetlen a matriarchák közül, aki nem a Máchpéla barlangban nyugszik: a Betlehembe vezető út mellett helyezte örök nyugalomra Jáákov. Sokan azóta is felkeresik nyughelyét, hogy ott imádkozva kérjék Ráchelt, segítse meg gyermekeit, a zsidó népet. A lubavicsi haszidok ebben a hónapban emlékeznek meg a későbbi 5. rebbe, Sálom Dovber rabbi születéséről.

Bár most még nincs sem ünnepe, sem különleges micvája chesván hónapnak, bölcseink szerint ez nem lesz mindig így. A hagyomány szerint ugyanis ebben a hónapban épül majd fel a megváltás idején a Harmadik Szentély Jeruzsálemben. Így lesz a keserű hónapból a legnagyobb boldogság ideje. Legyen ez mihamarabb, még napjainkban!

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 5. szám – 2022. október 27.

 

Megszakítás