Új zsidó központok, egyre jobb infrastrukturális feltételek, magas színvonalú zarándokszállások és lelkes, hozzáértő szakemberek is segítik az ország keleti felében lévő zsidó örökségekhez való hozzáférést. Ráadásul az élményt kóser ételekkel is megkoronázhatjuk.

Alig több mint két óra az országúton, és kézzelfogható közelségbe kerülhet közel kétszáz év története a magyar zsidóság aranykorának e különlegesen összetett vidékéről. A haszidizmus első hazai úttörőinek emléke, külföldi zarándokok százezreinek desztinációi, hazánk keleti felének kincsei egyre inkább válnak minden, zsidóság iránt nyitott utazó számára úti céllá.

A Bennem Élő Eredet múltkutató csapatával lassan két éve bolyongunk kendőzetlenül identitásunk körül, és ennek okán több alkalommal is jártunk Kelet-Magyarországon. Ennyire gazdag zsidó jelenléttel eddig még sehol másutt nem találkoztunk idehaza.

 

Sátoraljaújhely

Az elsősorban galíciai területekről Magyarországra érkezett különféle kereskedők és rabbi-dinasztiák többgenerációs tevékenysége nem csak a zsidó közösségek számára volt meghatározó. A Tokaj-régió egyedülálló borkultúrájának felemelkedése és nemzetközi hírűvé tétele aligha lett volna lehetséges a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező betelepülők nélkül.

De több csodarabbiról is tudni, hogy bölcseleteikkel, lelki támaszukkal minden nyitott embertársuknak szolgálhattak tanácsokkal. A leghíresebb példa erre, hogy Kossuth Lajost gyermekkorában a híres sátoraljaújhelyi Teitelbaum Mózes rabbi nemcsak hogy meggyógyította, de állítólag meg is jövendölte, hogy nagy ember lesz belőle.

A rebbe sírjához még a Covid-járvány közepette is (!) ezrek érkeztek külföldről, igaz, akkor még nem élvezhették a helyi közösség által nemrég megnyitott fantasztikus zarándokszállást, amely alig 150 méterre van a zsidó temetőtől.

Több mint 330 millió forintos beruházással 75 ágyas zarándok-szálláshelyet alakítottak ki a város egyik régi kollégiumában. A négyszintes, impozáns létesítményben imaterem és egy modern kiállítótér is helyet kapott – bemutatva a régió történetét, valamint a csodarabbi életét és munkásságát. A hely vezetőjéhez – a városban talán egyedüliként megmaradt vallásos zsidóhoz –, Varga Elekhez örömmel adunk elérhetőséget a bennemeloeredet@gmail.com e-mail-címen keresztül. Ráadásul az amerikai szatmári kolónia egyik vezető rabbija által felkért, több évtizede temetőgondnokként is dolgozó férfi fia, aki szakácsként dolgozik, előzetes rendelésre kóser ételeket is tud készíteni!

 

 Bodrogkeresztúrtól Tokajig

Kóser ételhez jutni ma már szinte természetes dolog Sátoraljaújhelytől délebbre, a Tokaj melletti Bodrogkeresztúron, ahol a nagy hatású cádik, Reb Sájele sírja évek óta az egyik legismertebb magyarországi zsidó zarándokhely. A folyamatosan érkező látogatók miatt a településen – pár éve odaköltözött izraeli és amerikai vallásos zsidók – állandó jelleggel működtetnek kóser konyhát, amelynek kínálata bárki számára hozzáférhető. (Ehhez részletes információt Frank Marianntól, a mádi Rabbiház vezetőjétől érdemes beszerezni.) Aki Tokajba készülne, három zsidó férfival találkozhat, többen ugyanis nincsenek a városban. Mi kettő vendégei lehettünk: Kálmánovics Miklós a „helyi hitközség” elnökeként a vendég-imádkozók szá­mára nyújt bebocsátást a pici, de han­gulatos imaházukba, Glück Gábor pedig nemcsak helytörténészi felkészültséggel, de szórakoztató stílusban és lendületességgel vezet akár csónaktúrát (!) is a Bodrogon. Ha felkeresik őket – természetesen itt is boldogan közvetítünk! –, ne csak a Bennem Élő Eredet csapatára hivatkozzanak, de kérjék meg őket arra is, hogy meglátogathassák a város két, különleges fekvésű zsidó temetőjét.

Újfehértó

Újfehértó nemcsak azért érdekes hely, mert alkotótársunk és barátunk – az Egység főszerkesztő-helyettese –, Cseh Viktor nagymamája is itt született, hanem mert itt lakik Mikó Márta is. A hölgy New York-i haszidok megbízásából figyelemre méltó precizitással kezeli a város szélén lévő – szintén fontos rabbik nyughelyének otthont adó – zsidó temető mellett pár éve felépült első rangú zarándok-szálláshelyet. Erről mi is meggyőződhettünk ottjártunkkor, amikor is összehozott a sors a város zsidó örökségének megőrzésére létrehozott szervezet vezetőjével is. Suhajné Szoka Margit, az Újfehértó Zsidó Múltjáért Kulturális Egyesület elnökével arról is beszéltünk, hogy egy ideje már próbál lobbizni azért, hogy a városban is legyen egy méltó emlékkiállítása a helyi zsidóságnak. Mikó Mártáék, akiknek Debrecenből segítségük is akad, a külföldről érkező zarándokok közül egyszerre több tucat embert tudnak vendégül látni: a kóserségi feltételeket, például a saját mikvét ugyanis rendszeres felügyelet kíséri, amelyet egy magyarországi rabbi biztosít.

 

Debrecen

A debreceni hitközség fiatal és ambiciózus hitéleti vezetője, Faigen Sámuel az EMIH megbízásából érkezett hazánkba Izraelből. A rabbi lassan tíz éve szolgál Magyarországon, és állomáshelye egészen rendkívüli példája a magyar vidéki zsidó életnek: Debrecenben ugyanis minden nap tartanak reggeli és esti imát – minjennel –, a csütörtöki és az ünnepi napokon pedig mindig van kidus is.

Ahogy Debrecenben hallhattuk Faigen rabbitól, nagyon jó együttműködésben dolgoznak a város Mazsihiszhez tartozó hitközségi vezetőségével, amihez a város is támogató partner. Nem véletlen, hogy a gyermekeknek szóló rendszeres táborok, tanfolyamok, oktatási és hitéleti programok mellett az egyetemmel szintén kitűnő szakmai együttműködés zajlik, amihez jön még több nagyszabású – főleg turisztikai, kulturális és oktatási – terv is a következő évekre. Most nyáron például kettő is megvalósul: egy új, 50 főt befogadó kóser éttermet nyitnak Hamsa néven, egy „importált” izraeli főszakáccsal, és átadják az új Debreceni Zsidó Házat is. Aki tehát a „cívis város” felé venné az irányt, biztos lehet abban, hogy nem marad aktív zsidó szellemi és pazar kulináris élmények nélkül.

Faigen rabbi mellett érdemes felkeresni Heller Zsoltot, a hitközség örökmozgó aktivistáját, akinek nagybátyja, Kreisler Gábor szintúgy remek tipp lehet arra, hogy az ember otthonosan érezze magát a városban – ha Donald Trump amerikai elnök egyik kormány-megbízottját, a debreceni származású Jason Greenblattot sikerült elkápráztatniuk kedvességükkel, magukat sem fogják visszautasítani.

 

Nagykálló

Debrecentől északra, bő fél óra autóút után Nagykálló szintén kihagyhatatlan állomás a zsidó emlékek és a spiritualitásra nyitott érdeklődök számára. A keleti régió meghatározó, alighanem örökévényű rabbija, Taub Jichák Ájzik nyughelye mellett alig 50 méterre van a szintén idén átadott zarándokoknak készült pihenőhely. A földkerekség legismertebb magyar zsidó népdalának, a „Szól a kakas már…” (társ)szerzője előtt tisztelgők – főleg nemzetközi – serege a városban megcsodálhatja a Nagykállóban született, sokak szerint a „magyar Chagall”, Ámos Imre festőművész állandó kiállítását is, de felkeresheti a jobb sorsra érdemes – kiváló orvos szülőházában létesült – Korányi Frigyes emlékházat is. A pontos eligazításhoz és a garantáltan meghitt, személyes kalauzoláshoz próbálják megkeresni Harsányi Gézánét, a város díszpolgárát, akinél bájosabb nagy tudású idegenvezetőt senki nem kívánhat magának. 

Miskolc

Ha Nagykállóból a főváros felé vezetne útjuk, semmiképpen ne hagyják ki Miskolcot. Bár erről saját személyes élményeink nincsenek – csapatunkkal eddig még nem jutottunk el a városba –, de ahogy azt megtudtuk az EMIH miskolci rabbijának feleségétől, hamarosan érdemes lesz arra is kiruccanni. Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a város Debrecenhez hasonló irányba indult el, és a régi romok ormán feléledőben van a zsidó élet – Markovits Zsolt, a Mazsihisz helyi neológ rabbija erről előszeretettel ad jelentéseket a Facebook-oldalán – , Fuchs Yoshua rabbi és felesége, Fuchs Eszter pedig évek óta irányítja a helyi orthodox életet. Több sikeres rendezvényük és köztéri ünnepi eseményeik után idén ők is merészebb tervekkel készülnek: várhatóan még az őszi ünnepek előtt átadhatják a Miskolci Zsidó Házat, amelyben természetesen lesz egy kis zsinagóga is, de folytatják a női klubjukat és a gyermekeknek szervezett oktatási és kulturális programjaikat is. Közös kirándulásaik már most is népszerűek, és az ünnepek alatt külföldi és magyar vendégekkel erősödik a helyi hitélet is – mesélte Fuchs Eszter. Ráadásul három új vendégszobájuk is készülőben, amely a Zsidó Ház átadása után bárki számára hozzáférhetővé válik majd.

 

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 155. szám – 2022. június 14.