Karaiták – a kora középkori eredetű zsidó szekta történetéről az aish.com készített összefoglalót.
Egy legenda szerint a zsidóság karaita ága akkor jött létre, amikor a babilóniai zsidó közösség vezetőjének személyével kapcsolatban vita alakult ki. Ánán ben Dávid szerette volna elfoglalni a ros hágolá, a diaszpóra fejének székét, ám a közösség nem bízott meg benne. Bosszúból Ánán maga köré gyűjtötte a második Szentély megmaradt szektariánus közösségeit, és létrehozta a zsidóság karaita ágát. Ánánt árulásért börtönbe zárták, ahol egy muszlim tudós befolyása alá került, és ő hatott a karaita ág fejlődésére is.
Bár mindez nem bizonyítható, annyit tudunk, hogy egy bizonyos Ánán a VIII. században elhagyta a babilóniai jesivákat és megalkotta saját, szintén arámi nyelvű, napjainkra csak töredékekben fennmaradt Talmud-variációját. Tanítványai kezdetben Ánán követőinek nevezték magukat, a karaita (káráim) név a következő évszázadban alakult ki.
A rabbinikus zsidósággal szemben a karaiták nem fogadják el azt a tényt, hogy Mózes a Szináj-hegyen két Tórát kapott: egy írottat és egy szóbelit. Ánán azt hirdette, hogy a zsidó törvénykezés azon részletei, melyek csak a szóbeli tanból ismertek (pl. a tfilin formája), tévesek, és az egyénnek a Tóra eredeti szövegének tanulmányozása nyomán kell megértenie a tórai parancsolatokból eredő kötelezettségeit. A karaiták szerint minden egyes zsidónak kötelessége saját maga számára értelmezni a tórai micvákat.
Ez természetesen rengeteg vitát és káoszt szült, és nem volt ritka, hogy két karaita ugyanazon a közösségen belül egymástól eltérően számolta a napokat, a hónapokat vagy az éveket, mert például máskor figyelték meg az újholdat, vagy más módon számították ki az árpaérést (ami alapján peszáchot ünnepelték). Ezek a viták odáig fajultak, hogy az emberek nem ettek egymás házában, ha nem értettek egyet a másik időszámításával. A rabbinikus zsidóságban mindeközben már bevezették a mai napig használt kötött naptárt, hiszen a napok, a hónapok és az évek számítása a háláchá (zsidó jog és törvénykezés) egyik alapvetése.
Ánán és követőinek Tóra-értelmezése teljesen átírta a háláchát. Amikor például a honfoglalás után körülmetélik Izrael népének férfijait, akkor a „kőből való kések” (Jehosua 5:2) kifejezést Ánán úgy értelmezte, hogy valójában ollóról volt szó, hiszen a kések szó többes számban áll. Ezt az interpretációt még maguk a karaiták is megkérdőjelezték, hiszen a zsidók évezredek óta kést használtak e művelethez, és mivel sokan voltak, sok késre volt szükség. A karaiták többek közt megkérdőjelezték a cicesz megkötésének mikéntjét, és a tfilinben rejlő tórai mondatok, illetve a szukoti csokorhoz használt növények mibenlétét. A posztbiblikus zsidóság egyes aspektusait, például hanuka ünnepét is elutasították. Másfelől viszont szó szerint értelmeznek a szóbeli tan szerint átvitt értelemben értelmezendő parancsolatokat, például a „szemet szemért” parancsolatát, melyet a rabbinikus zsidóság pénzbeli kompenzációként értelmez.
Mivel csakis az írott tant tanulmányozták, rengeteg időt szenteltek a héber nyelv nyelvtanának, hogy minél pontosabban megértsék a szöveget. Egy jeruzsálemi karaita, Jáfet ben Eli X. századi kommentárjait, melyekben a Tánách, a zsidó Biblia mind a huszonnégy könyvéhez írt magyarázatokat, a rabbinikus zsidóság egyes vezetői is tanulmányozták, köztük Ibn Ezra, aki névtelenül még idézte is helyenként Jáfetet.
A karaiták egyik legfőbb ellenzője a X. századi Száádjá gáon volt. Bár többségében arabul írt műveinek nagy része elveszett, a fennmaradt töredékekből világos, hogy Száádjá legfőbb érve az volt, hogy a zsidóság – mint minden jogrendszer – a megelőző nemzedékek eredményeire épül, és nem kezd mindent minden nemzedékben először. Következésképpen azok, akik fizikailag és időben közelebb voltak a szináj-hegyi tóraadáshoz – a Misna és a Talmud bölcsei – nagyobb autoritással bírnak, mint a későbbi nemzedékek.
Míg kezdetben igen nagy volt az ellenállás a karaita tanokkal szemben a babilóniai zsidó bölcsek körében, ám ez később lazult, és a kairói genizában fellelt dokumentumok tanúsága szerint a XI-XII. századi Egyiptomban volt társadalmi kapcsolat a két csoport tagjai között. A karaiták státuszával kapcsolatos jogi kérdések a mai napig viták tárgyát képezik.
Napjainkban mintegy negyvenezer karaita zsidó él Izraelben, emellett néhány kisebb közösség Európában, illetve az Egyesült Államokban él. Ők többségükben az egyiptomi karaita közösség leszármazottai, míg néhány csoport kelet-európai, iraki és törökországi közösségektől ered. A középkor óta a karaiták is lefektettek bizonyos szabályokat és hitelveket. Más kisebbségi csoportokhoz, pl. a somroniakhoz (szamaritánusok) hasonlóan ők is elvegyültek a többségi társadalomban, és a zsidóság karaita ágának jövője bizonytalan.