Kaczér Illés: Ne félj szolgám Jákob 9.

Sulem angyali elődei

Milyen lealacsonyító némán engedelmeskedni! Hányszor lázadt már azóta is a ráparancsolt sors ellen anélkül, hogy fellázadt volna. Tíz év óta ismétli csökönyösen: nem! És úgy él Sulem oldalán, mintha igent mondott volna. Ő, a szép és büszke Nikolsburger Regina, a becézett és elkényeztetett gyermek, akit Helén mama aloéolajjal és bécsi kenőcsökkel kenegetett, a földszagú, cseréppipaszagú és szekérkenőcsszagú Sulem formáit vette fel. Sulem olyan szerény, egészen kicsiny örömökért nagy sorscsapásokat is elvisel. És olyan igénytelen, hogy még vezetéknévre se vágyik. Neki nagyon megfelel a faluja-adta családnév: Sulem Lájesz. Láje asszony fia Sulem. És a zsinagóga felé az apai leszármazás ünnepibb megjelölése: Sulem ben Jajris. József császár német családnevek felvételére kötelezte a zsidókat. Hol volt akkor Sulem apja Jajris? Elrejtőzött. Fát tutajozott a Tiszán együtt a rutén parasztokkal. És szántogatta a hegyek árnyékában fukar kis kukoricaföldjét. Felesége, a vézna kis Lájele, akkor még Sulemmel az ágyéka alatt, húzta-húzta a kövekben akadozó faekét… Hogy jussanak el Jajrishoz a császár lajstromosai? Jajrisnak nem volt fontos a polgári név. Aki adja, sok mindent követel érte. Fejpénzt, füstpénzt, kilencedet, robotot, zsidóadót, véradót.
Sulemnek még annyira se fontos, mint az apjának. Alig volt tizenhárom, amikor a sovány földecske vesződségeit a Talmudtudomány fáradságaival cserélte fel. A betűkön elgyötört agya vissza-visszakívánkozott a kavicsos Tiszához, az erdőborította hegyekhez, a természettel való küzdelmekhez, de egyéb világi vágyak nem nagyon zavarták. Amikor vőlegény lett, még volt valami kis hozomány. Mire megházasodott, a pénz elúszott. Manasse papa nem hallgatott józan vejeire, nem igyekezett ezüstpénzt halmozni és ezüsttárgyakat gyűjteni, amikor erre a bizonytalanság ideje oly világosan figyelmeztetett. És az államcsőd, a „fekete bankjegyek” évében, 1811-ben, a szentmiklósi üzlet is összeomlott. A családot ez alaposan megviselte. Sulem fel se vette. Talán még örült is titokban, hogy a vagyon gondjai és az apósától járandó pénz felelősségei nem zavarják egzisztenciája megalapításában. Minden jó lesz, ha a felséges Atya is így akarja. A felséges Atya történetesen úgy akarta, hogy a helyzet még bizonytalanabb lett. A tizenegyes pénzelértéktelenedés után a gazdasági válságok egész sóra következett. És amikor a bécsi kongresszust követő évben már száz papírforintot kínáltak nyolc ezüst forintért, Sulemnek nyolc papírforint se volt a zsebében.
Sulem még azt se nagyon tudja, hogy voltak-e ősei és ha voltak, honnan hová futottak. Az egyik nagyapja suszter volt Kolomeában, a másik marhahajcsár három birodalom, Oroszország, Ausztria és az Ozmán Császárság határszögében. Ezeket még ismerte, a többire nem kíváncsi. A legközelebbi dédapa, akivel tartja a benső kapcsolatot, Jákob apánk, akinek apja Izsák, anyja az arameus Lábán leánya, Rebeka, nagyapja az Ur-Kaszdimban született Ábrahám, nagyanyja a gyönyörű Sára, ezek még Babilonból futottak Egyiptomba, de megpihentek Kánaánban és ott Mamré ligetében vendégül fogadtak három égi küldöttet, Gábrielt, Mikáelt és Rafaelt. Ennél előkelőbb családja senkinek nem lehet. Nagy darab ember ez a Sulem, harminckét éves mindössze, de már olyan bozontos, mintha legalább ötven volna. Nagyon lehet rá haragudni. A nézése ártatlan, az arca szelíd és pirulós, egy szakállas gyermeké. Sohasem tudta és tíz év kemény megpróbáltatás után még ma sem tudja, hogy az élet kín és szenvedés. Idézgeti a Kohelet súlyos mondatait, „Dor holéch v’dor bá… nemzedék megy és nemzedék jön, de minden hiábavaló és a lélek gyötrelme…” És gyönyörködik a szavak szépségében. Csak szent szavakat hall, szent szavakat lát és a szavakon át élvezi a világ szomorúságait és förtelmeit.
Amióta Manasse papa meghalt (a vak rabbi halála után egy évvel távozott ő is), hatszor mentek neki az életnek és az országútnak. Sulem mindannyiszor elvágódott. De mint amolyan robotos anya gyermeke, sietve talpra állt. Nem csodálkozott, nem nyafogott, nem várt sehonnan segítséget, sem ellágyulást. Volt tanító, tóraíró, élesztőkészítő, nyúlbőrkereskedő, taplószárító, len- és kenderfelvásárló. E pályák egyikével sem volt szerencséje. Mily lealázó volt, ha a testvérekhez kellett fordulni, akik a saját felsőbbrendű voltuknak tulajdonították, hogy a sors hozzájuk kegyesebb. És mily elszomorító volt, amikor el kellett adogatni a holmit, a nikolsburgi örökség maradványait. Csak gonddal és bánattal rakodtak, amikor sovány kis megélhetésük egy-egy régi helyét újabb és újabb anyagi és lelki letörések után elhagyták. Szepes hegyóriásai alatt rőfnyi halmocska maradt héberbetűs fejfával. És még egy apró hant a Bodrog mentén. A szegénység és a kényszerű vándorélet elhullatott gyümölcsei.
Sulemen nem is látni. Sulem a megpróbáltatást rendeltetésnek tekinti. Csak a Templom pusztulásán sír, a közel kétezeréves szerencsétlenségen és csak az árulásért rázza az öklét, amelyet két hiú, perlekedő kedvű zsidó Kamce és Barkamce követett el Jeruzsálemen. „Sohasem lesz nyugalmuk a Seól fenekén, mert kiszolgáltatták népünket és városunkat Rómának.” A saját csatavesztéseit fel se veszi. Az árulásokat, amelyeket ellene és családja ellen elkövetnek, elnézi és elfelejti.
Nem ostoba ember, üzleti ötletei sem éppen rosszak. Most két éve is azért költözött északra a szorosok közelébe, mert a hegyek közt olcsóbb és egészségesebb az élet és a hágókon át gyorsabban lehet szállítani. (És ha minden kötél szakad, szaladni.} Kiszámította, hogy ha lábon vásárolja fel a kendert és ő áztatja, szárítja és tilolja, annyit kap az áruért a sziléziai kötélgyáraktól, hogy a következő termésig nyugodtan elvonulhat a babiloni és a jeruzsálemi Talmud időtlen vitáihoz. A baj csak az volt, hogy már a második év őszén jóval előbb elvonult. Hiszen csak annyi időre tette, amíg a kender ázik és puhul a patakban. A parasztok ezalatt visszalopták és a saját csürjeikben szárítgatták a termést. Amikor kezdte magyarázni üzletfeleinek ott Latorkán, hogy eljárásuk helytelen, beleütközik a tízparancsolatba és netán világi törvényekbe is, a falu ebben fenyegetést látott.
(Folytatás következik)