Kaczér Illés: Ne félj szolgám Jákob 10.

Isten azokhoz szigorú, akiket szeret

Kezdtek suttogni és a suttogás egyre morajlóbb lett, hogy Sulem keresztény kisfiú holttestét rejtegette az áztatóba tett kender alá. A parasztok persze ezt keresték a patakban. Voltak, akik olyanoktól hallották, akik viszont a tulajdon szemükkel látták, hogy a zsidó, amikor elment hazulról, magával vitte a csirkesaktoló kését és a Buchheim-uradalomban a szekerére csalta az egyik béres gyerekét. Ez bizony hajmeresztő történet volt. A pandúrok nem siettek Sulem letartóztatásával, mert az uradalomban rendes zsidónak ismerték és gyerek onnan el se tűnt. De nem a lopott kender, hanem a halott kisfiú után kutattak. És nem a parasztokat intették rendre, akik szombat éjjel a kocsmából kijövet a zsidó ablaka alatt rázták a kést és dobták a követ, hanem a zsidót, aki rendbontásra izgatja a népet. Egy szerencse, hogy vasárnap éjjel akkora zivatar volt. Senki sem figyelte, amikor összekapkodták a nélkülözhetetlen holmit és a gyerekeket párnástól-takaróstól, ahogy kiszedték őket az ágyból, a szekérre rakták.
– Jó ez így, – mondotta Sulem, amikor az üldözöttség gondolata elmaradt és a szekér lefelé zörgött a Latorca völgyében. – A Jóisten csak azokhoz szigorú, akiket szeret. Akiket nem szeret, azokkal nem törődik. Azt se nagyon bánja, ha minden vállalkozásuk sikerül.

Ha az Isten hallgat

Nem, ezt már nem lehet bírni, ezt az örökös zörgést és ezt az egyoldalú vitát a sorssal és Sulemmel. Perelni, kell, perelni az istennel is, aki úgy vigyáz Sulem lelki nyugalmára. Ha az isten hallgat, Sulem nem hallgathat tovább.
Már nem imádkozik. Szívja rövidszárú cseréppipáját, pisszent Kesének és nézegeti a tarlót jobbról és balról, milyen földek ezek.
– Itt tök termett és dinnye, – mutatja az asszonynak, aki egyszerre csak mellette ül a bakon. – Látod, Malke, én itt répát termelnék. Tudod, milyen répát?
Malke asszony nem is hallja. Még Sulem minapi megjegyzése sincs elintézve.
– Azt mondtad, Sulem, az isten nem szereti azokat, akiknek jól megy.
– Akinek rosszul megy, azt jobban szereti.
– Tehát csak akkor szereti az embert, ha gyötörheti egyúttal. Mert az ő akarata, hogy jól menjen nekünk vagy rosszul.
– Ne vétkezz, Malkele, a Jóságos nem gyötör senkit. – Kivéve azokat, akiket szegénységgel vert meg és bajjal üldöz.
Sulem a nyaka közé húzza a vállát.
– Ha én egyszer jómódba jutnék, kétszerannyit kellene tanulnom és imádkoznom, hogy háznépem nyelvbotlásait helyrehozzam.
– Nem gondolod, Sulem, hogy minden azért van, mert már eddig is többet tanultál és imádkoztál a kelleténél? A család ellátása az Óbester szolgálatánál is előbbrevaló.
Az ember kiejti szájából a pipát. Miket beszélsz, jiddene! Az Óbester szolgálata mindennél előbbrevaló. Minden okosság kezdete, hogy szeressük és féltsük őt.
Malke asszony szorosabbra húzza magán kockás nagykendőjét, mert éles szél jön, amely megborzongatja. Nézi domborodó hasát, nagy nyugtalanságot érez. A hangja megkövéredik:
– Az okosság kezdete, – feleli hevesen – hogy enni adjunk a gyerekeinknek. És legyen annyi pénzünk, hogy orvost hozassunk hozzájuk, ha betegek. Két gyereked már elveszett a vándorúton. Ezt a kettőt is el akarod veszteni?
Riadtan kérdi az ember, miközben a kendőkeretezte halvány arcocskát fürkészi, mintha onnan is ki akarná olvasni a választ.
– Betegek?
– Még csak éhesek, – mondja az asszony és nagy sötét szemében izzik a vád. – És ha így folytatod, éhesek is maradnak. Nekem ne mondd, hogy az imádság mindennél fontosabb. Emlékszem, az újhelyi rabbi mondta egy szombati beszédében, hogy a munka van oly kedves istennek, mint az imádság.
– Ezt a mi bölcseink mondják, Malkele.
– És te mégis félsz a munkától.
– Sose féltem a munkától.
– Dolgozol, de nehogy Isten ments, elhagyjon a szegénységed. Gyűlölöd a várost, ahol annyian boldogulnak. Sulem tudja, hogy az asszony Nagykárolyra céloz.
Ahova neki nem akarózott mennie. Az régen volt, két évvel ezelőtt. Most már megy. Az asszonynak akkor igaza volt. De valami igaza neki is lehetett, ha nem hagyta magát rábeszélni, csak ment, ment a forró fazék megpróbáltatásai felé. Felsőbb hatalom akarhatta. Nem óhajt vitatkozni, elnyeli véleményét a sógorról is, aki, még mindig nem bocsáthatta meg a Nikolsburgerekhez oly méltatlan házasságot.
Biztos, hogy éreztetni fogja vele most is. Nagyot néz, mert hívatlanul toppannak be, és még hozzá pénteken, amikor már késő vendégre készülni. Sulem az idők folyamán erősen megpuhult, már ezt a megaláztatást is vállalja. Minek védekezzen, hogy neki az égiek nem adtak üzleti szerencsét és nem is teremtették üzletre? Előre tudja, mit felelne Malkele. Hozzá kell fogni. Ha látja, milyen ügyesen csinálja Mordecháj és hogyan teremt a többi zsidó valamit a semmiből vagy a lehetetlenből, ő is kedvet kap az üzletezéshez. Jó, jó Malkele. Sodorgatja fürtös tincseit és csak úgy mellesleg jegyzi meg.
– Ahol sok az ember, sok a bűn. Miért semmisítette meg az Úr Bábelt és Ninivét?
Malkele erre nem felel. Sulem meglegyinti a fáradt lovat: gyű! Felnéz a felhős égre. – Eső nem lesz, mert erősbödött a szél. – Az asszony nem felel. – De betakarózhatnál jobban, meg találsz fázni. Adjam a kabátomat? – Malkele makacsul hallgat. Parasztszekér hajt el mellettük, Sulem most megérdeklődhetné, vajon jól mennek-e Károly felé és messzi-e még az út. De ha Malkele nem szól hozzá, ő sem szól a paraszthoz. Kiveri a pipáját, elteszi. Hátranéz a kocsi belsejébe.
– Még alusznak, – mondja. – Nem kellene felkelteni őket? Kicsit szaladgálnának az úton.
– Csak aludjanak, feleli erre az asszony. – Mit adsz enniük, ha felébredtek? Ha szaladgálnak, még éhesebbek lesznek.
– Már nincs semmi?
– Mi volna? Egy darab száraz kenyér s egy darabka sajt, kemény, mint a kő. Én nem tudom, mi lesz, ha ma sem érkezünk meg.
(Folytatás következik)

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 28. szám – 2014. november 12.