Egy izraeli zsoké visszalépett a szeptember 19-re kiírt versenyről, mert idén arra a napra esik a legszentebb zsidó ünnep, a jom kipur.

Az Egyesült Államok Észak-Karolina államában tartandó nemzetközi verseny a 2020-as tokiói olimpia egyik előfutama. Az izraeli lovas szövetség eddig egyetlen olimpián sem vett részt, Tokióban szeretnének bemutatkozni a világ előtt.

Dán Krámer, az izraeli versenyző, levelet írt a Nemzetközi Lósport Szövetségnek, melyben elmagyarázta, hogy miért nem tud megjelenni a versenyen. „Úgy döntöttem, hogy nem csatlakozom az izraeli csapat tagjaihoz a következő nemzetközi versenyen az Egyesült Államokban, mert azt jom kipurkor tartják, és én szeretném megtisztelni ezt a napot, az izraeli társadalmat és a diaszpóra zsidóságát” – fogalmazott Krámer.

„Felhívott telefonon Dávid Lau országos főrabbi, hogy támogasson döntésemben. Nagyon megható és lelkesítő beszélgetést folytattunk, mely megerősített abban, hogy helyes döntést hoztam, a jelentős pontveszteség és anyagi kár ellenére is. Lau rabbi megígérte, hogy megkéri Miri Regev sportminisztert, hogy próbálja meg elérni a verseny időpontjának módosítását a szervezőknél, mivel annak első napja éppen a legszentebb ünnepünk idejére esik. Remélem, ez alkalommal sikerrel jár. Teljes szívemből szeretnék köszönetet mondani Lau rabbinak és annak a több száz izraelinek, akik annyi támogató üzenetet juttattak el hozzám és a családomhoz. Több hónapnyi lelki szenvedés után végre sokkal jobban érzem magam, hogy meghoztam ezt a döntést. Lehet, hogy kárt szenved a sportkarrierem és az anyagi helyzetem, de más szempontból sokat erősödtem és biztosan sok izraeli és külföldi zsidó szívét is megérintettem.” – mondta el a versenyző.

Krámer Belgiumban született és az észak-izraeli Jogev mosávban nőtt fel. A szülei lovakat tartottak, így ismerkedett meg a sporttal. Gyermekkora óta álma, hogy Izraelt képviselhesse az olimpián. Katonai szolgálata alatt megsérült, és a lovaglás is segítette a rehabilitációjában. Az észak-karolinai versenyen való részvételre tavaly szerzett kvalifikációt.

Az Izraeli Lósport Szövetség tudomásul vette Krámer döntését és a mexikói Alberto Milchent állította a helyére. Ha egy izraeli csapat jom kipurkor játszik, komoly bírságra számíthat. Ennek ellenére az Izraeli Lósport Szövetség biztosította a tagjait arról, hogy nem kell büntetést fizetniük abban az esetben, ha pályára lépnek, illetve a csapattagok egyéni úton, nem izraeli színekben is versenyezhetnek.

zsido.com

Forrás: Arutz7, Kikar

Megszakítás