A lelki egészség elengedhetetlen a fizikai jólét biztosításához

 

Isten kegyelméből

  1. támuz hó 15. (1986. július 22.), Brooklyn, N.Y.

 

Üdvözlet és áldás!

 […]

 

Az orvos gyógyít ugyan, de…

Az orvostudomány és a zsidó jog közötti kapcsolat már magában a Tórában is megjelenik, ahogy bölcseink is mondják: „A Tóra gyógyulást hoz a világra”. Ez nem azt jelenti, hogy a Tóra bármilyen módon az orvostudománnyal foglalkozna. Éppen ellenkezőleg: a Tóra kijelenti, hogy egészségügyi kérdésekben szakértővel kell konzultálni és követni kell a tanácsait. Mindeközben természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy az igazi gyógyító az Örökkévaló, és az orvos nem egyéb, mint „minden test csodálatos gyógyítójának” küldötte.

 

A megelőzés mindennél fontosabb

Az orvostudományban két alapvető megközelítés létezik: a terápiás gyógyítás és a megelőző gyógyítás. Az első esetben egy kialakult betegséggel jelentkezünk az orvosnál, hogy az egy gyógymódot alkalmazzon. A második esetben, mely napjainkban egyre nagyobb szerepet tölt be, a lehető legnagyobb védettséget igyekszünk elérni védőoltások, a közösséget és az egyént érintő higiéniás rendelkezések, megfelelő táplálkozás és számos egyéb eszköz segítségével.

Felesleges mondani, hogy bár továbbra is szükség van a terápiás gyógyításra, mégis a megelőző gyógyítás az ideálisabb és kívánatosabb út. Különösen hosszú távon minden szempontból ez a hasznosabb megoldás, gondoljunk az anyagi vonzatokra vagy a megelőzhető fájdalomra és szenvedésre, melytől Isten óvjon. Továbbá, megelőző gyógymód esetén nincs szükség a terápiás gyógymód során alkalmazott radikális eljárásokra, mint amilyen például az operáció.

 

Nem lehet elég korán kezdeni

Ahhoz, hogy a megelőző gyógymód hatékony és sikeres legyen, már egészen kicsi gyermekkorban el kell azt kezdeni. Ide tartoznak a védőoltások, a fogszuvasodást megelőző fogmosás, a kiegyensúlyozott táplálkozás és így tovább. Zsidó gyermekek esetén elengedhetetlen a kóser étkezési előírások szigorú betartása is, hiszen annak a fizikai és lelki fejlődésre való hatása közismert.

Amikor bölcseink azt mondták, hogy „A Tóra gyógyulást hoz a világra”, nemcsak a spirituális egészségre utaltak, hanem a fizikai és a lelki egészségre is. Ezzel kapcsolatban egy konkrét isteni ígéretet is találunk a Tórában: „Ha hallgatni fogsz az Örökkévaló, a te Istened szavára és azt teszed, ami helyes az ő szemeiben, figyelsz parancsolataira, megőrzöd mind a törvényeit: mindama betegséget, melyet Egyiptomra bocsátottam, nem fogom rád bocsátani, mert én vagyok az Örökkévaló, a te gyógyítód” (2Mózes 15:26.). Íme, a biztosíték arra, hogy a Tóra és parancsolatai jelentik a valódi megelőző gyógy­módot. Továbbá, a Tóra nemcsak a leghatékonyabb megelőző gyógymód, hanem a legkellemesebb is, ahogy írva van: „Útjai kellemes utak, és minden ösvénye béke”.

 

A gyermekek tóraoktatása az egészség fontos eszköze

Nem szükséges külön hangsúlyozni, hogy ez nem az egyetlen és nem is a legfontosabb célja a Tórának és parancsolatainak, melyek szentek és isteniek és elsősorban a halhatatlan lélekkel foglalkoznak. Most azonban a fizikai egészség és különösen a gyermekek egészsége kapcsán beszélünk a Tóráról, és az Ön eredeti szándéka is az volt, hogy adományát egy gyermekkórház alapítására használjuk fel, mely a zsidó törvények szerint működik majd.

A praktikus megfontolásokat is figyelembe véve, az Ön szándékát azzal valósíthatjuk meg a legjobban, és úgy érhetünk el hihetetlenül nagy eredményeket, ha adományát gyermekek tóraoktatására fordítjuk.

Ahogy Ön is tudja, a Chábád-Lubavics mozgalom egyik legfontosabb tevékenysége a tórahű oktatás azok számára, akik az életkoruk alapján, valamint azok számára is, akik a tóratudásuk és a zsidóság megélésének tapasztalatában fiatalok. Ez a tevékenység számos területet lefed, a kóser bölcsődéktől kezdve az idősek megsegítéséig.

[…]

 

Nagyrabecsüléssel és áldással,

Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 112. szám – 2018. november 1.

 

Megszakítás