Jákob ősatyánk halálával kapcsolatban (szakaszunkban) a Talmud megjegyzi, hogy a Tóra nem említi ebben az esetben a „halál” kifejezést, hanem körülírja,mondván: „ויגווע ויאסף אל עמיו”, vagyis „elhunyt és megtért őseihez”. Ebből a Talmud azt a meglepő tanulságot vonja le, hogy „Jákob ősapánk nem halt meg” (Táánit 5:b), mivel ahogy „magva” (leszármazottai) élnek, úgy ő is él – bennük.
Ezt úgy lehet érteni, hogy Jákob szelleme tovább él ezen a világon, gyermekei és neveltjei testében, akik az ő útját járják. Ami-kor „leszármazottai”, vagyis utódai – az ő nyomdokain haladnak, akkor ez olyan, mintha ő és hagyományai élnének ben-nük.
Igen, de miért választotta a Tóra itt a ĺňřć „magva” kifejezést, amikor utódait akarja említeni, és miért nem a „fiai” vagy „ivadékai”, tanítványai kifejezést – kérdezi a rebbe. Főleg az húzza alá a kérdést, hogy nem szorosan a családjáról, fiairól van szó, hanem tágabb értelemben azokról, akik az ősapák szellemében nevelkedtek és nevelték gyermekeiket.
Vetnek és aratnak
Azonban – mondja a rebbe – éppen a זרעו (magva) kifejezés adja értésünkre, miként kell Jákob ősapánk nyomdokain haladni. A Z. R. Á. gyök ige formájában vetést jelent, elvetik a magot és abból kikel a kalász. Bölcseink erre azt a parabolát használták, hogy „egy ember vet egy maréknyi magot, hogy arasson egy egész tábla búzát”. Nincs olyan, hogy valaki elvet egy magot, hogy abból egy másik mag nőjön ki – hanem az ültetett magból egy terebélyes gyümölcsfát akar kapni, s annak gyümölcseiben sok-sok mag lesz.
Ez az értelme a Bölcsek mondásának, amely szerint „leszármazottai élnek”. Izrael fiai, akik Jákob nyomdokain haladnak, olyanok, mint a mezőgazda, aki beveti földjét. Ők arra törekednek, hogy Jákob hagyománya, öröksége terjedjen és szélesedjen. Hogy legyen minél több zsidó, aki Jákob nyomdokain halad. Minden zsidó igyekszik, hogy Jákob szellemi öröksége terebélyesedjen, növekedjen, és azon van-nak, hogy minél több zsidó Jákob szellemi örököse legyen.
Amikor így élnek – nem elégednek meg a saját istenszolgálatukkal, azt nem sajátítják ki maguknak, hanem igyekeznek minél több zsidót bevonni a jiddiskeit bűvkörébe, és terjeszteni a Tórát és a parancsolatokat zsidó testvéreik között – ezzel bizonyítva, hogy ők valóban Jákob ivadékai és ahogy ők élnek – Jákob szelleme is él.
Évelő gyümölcsök
A זרעו – „magva” – kifejezés használata ebben a kontextusban, másra is felhívja a figyelmet. Ugyanis az előbbiekkel ellentétben jöhet valaki és mondhatja, hogy Jákob életének „folytatása” leszármazottaiban – érthető a halálát követő korszakokban. Amikor azonban már sok idő telt el, sok víz folyt le a Jordánon, és az emlékezet elhalványult – hogyan lehet mondani hogy „ő is él”?
A ki nem mondott kérdésre a válasz a זרעו – „magva” fogalomban rejlik. Az ültetésben.vetésben van több különböző lehetőség. Van vetés – bizonyos zöldségeké – amely már néhány héten belül hoz termést, van, ahol ez több hónapig tart – és van, ahol évekig. Minél nemesebb a gyümölcs – annál tovább tart, amíg érett és ehető termést ad.
Ugyanígy, a lepergett évek nem „ártanak” Jákob szellemi életének. Ellenkezőleg: minél több idő telik el, kiderül, mennyire nemes ez az „ültetvény”, amely évről évre csak nemesebb lesz.
(Torát Menáchem,
36. kötet, 109. oldal)
Naftali Kraus