Izrael – Magyarország: változó idők, hullámzó kapcsolatok

Az izraeli-magyar diplomáciai kapcsolatok rövid története

 

Orbán Viktor miniszterelnök júliusi izraeli látogatása kapcsán érdemes áttekinteni az izraeli-magyar diplomáciai kap­csolatokat, amelynek históriája nem Izrael Ál­lam kikiáltásával kezdődött. A Ma­gyarországon már a két világhá­ború között is tevékenykedő különféle beállítottságú cionista csoportok élénk kapcsolatot ápoltak (többnyire) palesztinai „anyaközpontjaikkal”, részben ezekből a nexusokból születtek meg az izraeli diplomáciai kapcsolatok, illetve „teltek meg” diplomáciai élettel az egyébként már létező kommunikációs csatornák. 

 

A kapcsolatok kezdete

1948. május 21-én a magyar Minisztertanács elvi hozzájárulását adta az Izraellel történő kapcsolatfelvételhez. Az izraeli követség 1948 novemberében kezdett el működni Magyarországon. A követ egy korábbi cionista tisztviselő, az erdélyi Smuel Bencur (Péterfi Endre) volt, aki már 1947 óta Magyarországon tartózkodott mint az Ichud Mapaj baloldali cionista párt Izraelből delegált kiküldötte.¹

Az izraeli követség személyi állománya jórészt a korábbi sliachokból/kiküldöttekből tevődött össze, illetve ezenfelül is erős kapcsolataik voltak a korábbi cionista pártokkal, mozgalmakkal. A korábbi mozgalmi élet következtében a magyar zsi­dóság számára – a kor viszonyai­hoz képest – integrált módon működött a külképviselet: a magyar zsidók azt érezték, hogy a követség értük van és az ő érdekeiket is képviseli. Ez világosan megjelent abban, hogy a kommunista hatalomátvétel után rossz helyzetbe kerülő, például kitelepítésre szánt zsidók tömegesen fordultak segítségért a Gorkij-fasori követséghez. Nem a követségen múlt, hogy keveset tudtak segíteni.

 

Cél az alija

A bevándorlók megszervezése Izrael diplomáciai aktivitásának fő célja volt, hiszen a másik rezidens diplomata, Mos(h)e

Carmilly Weinberger, Weinberger Mózes (1908-2010), korábban rabbi Kolozsváron, aki alkonzulként és kulturális attaséként is ismeretes volt, szintén „alija tisztviselő” volt.² A nagykövet, az 1917-ben Bécsben Georg Überall néven született Ehud Avriel (1917–1980) 1949 februárjában adta át megbízólevelét, és szinte az első pillanattól kezdve tárgyalásokba bocsátkozott a kivándorlásról³. Avriel Csehszlovákiában és Magyarországon képviselte Izraelt, de nem Budapesten tartózkodott állandóan, hanem Prágában.⁴

1949. október 20-án – hosszas és többfordulós tárgyalások után 3100 ember kivándorlásáról született megállapodás⁵. Az egyezmény szerint ebből ezer fő családegyesítés kapcsán mehet ki, kétezer fő 65 év feletti kivándorló, 40 fő a vezető cionisták és 60 fő a családtagjaikból kerülhet ki. Ezeket az utóbbi helyeket pártalapon osztották fel. A kivándorlók – elvben – 5000 forintot vihettek magukkal. 1952 augusztusáig a 3100-ból már 2800 fő Izraelben volt. Ugyanakkor sikeresek voltak a vagyontranszferrel kapcsolatos megállapodások. Az 1949 januárjában elfogadott kereskedelmi egyezmény lehetővé tette Izrael számára, hogy a megvett javakért magyar fizetőeszközben fizessen, ami azt is jelentette, hogy Izrael használni tudta a kivándorlók eladott értékeit (illetve az ebből származó összeget), melyet később az illető megkapott.⁶ Magyarország pedig beleegyezett abba, hogy izraeli exportja értékének 27,5%-áért izraeli termékeket vásárol.

 

Elhidegülő kapcsolatok

A már korábban is megfigyelhető, cionistaellenes vegzálások a szövetség 1949. márciusi feloszlatása és egyes kivándorló csoportok elfogása után újabb és minden eddiginél radikálisabb korszakába lépett. Iz­rael Állama nem csak hogy nem lé­pett „forradalmi” útra, hanem az 1949. január végén megtartott vá­lasztásokon a szociáldemokrata irányultságú Mapaj párt lett a kormányerő. Ráadásul a jobboldali és vallásos erők is komoly súlyt szereztek maguknak, és David Ben Gurion a progresszívekkel és a vallásosokkal együtt alakított kormányt. Új korszak kezdődött, Kelet-Európában bi­zalmatlanul szemlélték Izraelt, a tit­kosszolgálatok pedig megfigyelés alatt tartották az izraeli követségeket.

Folyamatos harc dúlt a magyar és az izraeli kormány között a kivándorlók számát illetően, és a magyar hatóságok minden egyes csoport kiengedését az Izraelből Magyarországra visszavándorolni akaró magyar zsidók (voltak ilyenek) minél zavartalanabb „kiengedéséhez” kötötték.

A cionista mozgalom 1949 tavaszán történt feloszlatása után az izraeli diplomáciai testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy tevékenysége nem veszélyeztetheti a helyi zsidó közösséget, így a helyi hivatalos zsidósággal való kapcsolatait is a minimálisra korlátozódtak. Attól is tartózkodtak az izraeli tisztviselők, hogy nyilvános vagy félnyilvános rendezvényeken zsidó személyiségekkel együtt vegyenek részt. Nem kezdeményeztek kapcsolatokat, ugyanakkor reagáltak, hogy ha megkeresték őket ezzel. A későbbi visszaemlékezések szerint naponta 50-60 zsidó kereste meg a követséget és általában is 2-300 ember értesült a követség munkájáról, tevékenységéről. A követség diplomatáinak otthonaiban tartott rendezvényekre (hanuka, purim stb.) meghívták az embereket, és a Függetlenség Napi (jom haacmaut) fogadásokra is sokan eljöttek.

A követség hivatalos tájékoztató füzeteket is megjelentetett, amelye­ket másolatokban terjesztett: 27 ilyen szám jelent meg 1948 és 1950 között. 1950-ben egy korábbi cionista vezetőt, dr. Gellért Endrét alkalmazta az izraeli követség – mint információs tisztviselőt – és ennek nyomán havi, majd heti rendszerességgel adták ki – ezer-ötezer példányban – ezeket a brosúrákat.

1950 júliusában Smuel Eljasiv (Samuel Friedman) váltotta Ehud Avrielt (július 13-án adta át megbízólevelét Budapesten), aki szintén Prágából irányította a követség ügyeit.⁷ Bencur „helyi” misszióveze­tőként, első titkárként és konzulként maradt Budapesten, és 1951 elejétől ő vezette a budapesti követséget. Eljasiv 1951-től moszkvai nagykövet lett, majd őt váltotta 1952-ben Avner Gershon (Hirsch), az új nagykövet.⁸ A Németországban, 1919-ben született diplomata nagyon aktív volt, de 1953-ban már Londonban folytatta tovább diplomáciai pályáját, nem maradt sokáig Magyarországon.

 

„A zsidók nem annyira boldogok Magyarországon”

Az izraeli követség meglehetősen bátran interveniált (igazából egyedül) a kitelepítettek érdekében 1951-ben, főleg azok érdekében, akik rákerültek az 1949-es megál­la­podás kivándorlási listájára.⁹ Ez tulajdonképpen legitim akció volt a potenciális állampolgárok érdekében. George Garai szerint egy második szintet jelentett az, hogy a védelemért folyamodó budapesti zsidókra hivatkozva az izraeli követ az alija potenciális tömegét tudta „felmutatni”, amikor a magyar hatóságokkal tárgyalt. A kitelepítések első hulláma után az izraeli követség – állítólag – naponta több száz belépési engedélyt adott ki, és Bencur hetente kétszer tájékoztatta a magyar Külügyminisztériumot, azzal a céllal, hogy a magyar hatóságok belássák, a zsidók nem annyira boldogok Magyarországon. Ezt a megállapítást egy 1951. július 16-i jelentés is alátámasztja, amely leírja azt, hogy a követség olyan igazolványok kiosztását kezdte meg, mely azt igazolja, hogy a követségen je­lentkezőt a kivándorlásra előjegyezték. Kérdőíveket töltettek ki az emberekkel, hogy kérik a kivándorlásukat. Egy állambiztonsági ügynök július 2-án jelentette, hogy Péterfi Endre (Smuel Bencur) követ dr. Kalmár György budapesti ügyvéddel közölte: „…A követségnél naponta megforduló több száz főnyi tömeggel a követségnek az a célja, hogy ezzel demonstráljon a kormány felé bizonyítva azt, hogy a magyarországi zsidók a Magyarországról való kivándorlás mellett foglalnak állást…”¹⁰

 

Forradalom, szuezi válság és a következmények

1953 és 1956 között Katriel Katz volt a budapesti izraeli nagykövet, őt váltotta Meir Tuval – 1959-ig. Tuval figurája olyan szempontból érdekes volt, hogy kényes világtörténelmi helyzetben vezette az izraeli nagykövetséget. Izrael élénk figyelemmel kísérte a magyar forradalmat, főleg abból a szempontból, hogy érik-e támadások a magyar zsidóságot, illetve hogy milyen kivándorlási lehetőségek nyílnak.¹¹ Katriel Katz nagykövet távozása után, a bécsi követ, a már ismert Smuel Bencur Budapestről is informálta a jeruzsálemi külügyminisztériumot a történésekről.

Rafi Vago – amúgy kolozsvári születésű – történész, a Tel Aviv-i egyetem szenior tanára egy előadásában (2016. november 22. – Maszua) részletesen kitért az 1956-1957-es forradalomra és megállapította, hogy a közvélekedéssel ellentétben két hulláma volt a kivándorlásnak: az egyik illegális (amikor mindenki ment, engedélyek nélkül), a másikat viszont támogatta az újonnan felálló Kádár-kormány. Golda Meir, Izrael új külügyminisztere 1956 novemberében New Yorkból azért sürgönyözött, hogy a Budapestre delegált izraeli nagykövet, Meir Tuval (aki, bár augusztusban nevezték ki, csak november 20-a után érkezett meg Budapestre) még ne adja át a megbízólevelét a Kádár-kormánynak, hiszen így is kritizálták Izraelt, hogy szóba áll az új magyar rezsimmel, mely szovjet szuronyok segítségével került hatalomra. Az új kormány kiengedett magyar zsidókat, akik 200-300 fős konvojokban Jugoszlávián keresztül mentek ki a legnagyobb titokban, és 60 kilót vihettek magukkal személyenként.¹²

1956-ban Izrael háborúba keveredett Egyiptommal, ez volt az ún. szuezi válság egyik következménye. 1956-1957 során kb. 8700 bevándorló érkezett Izraelbe Magyarországról. Dan Reisinger, magyar származású Izrael-díjas grafikus 1956 végén készített egy plakátot, amely egy menekülő családot ábrázolt háttérben a magyar zászlóval. Munkájával a forradalomra és menekültekre akarta felhívni a figyelmet, amit – mivel akkor éppen Svájcban tartózkodott – a Vöröskeresztnek adott át, hogy azt szabadon felhasználhassa.

Az 1960-as években szolid mederben folytak a diplomáciai kapcsolatok, majd az 1967-es hatnapos háború következtében az összes kelet-európai szocialista ország (a „különutas” Románia kivételével) megszakította kapcsolatait a zsidó állammal. „Felhívtak a Külügyminisztériumba Beck István osztályvezetőhöz, aki szóbeli jegyzéket adott át az izraeli kormány részére, melynek a lényege az volt, hogy ha az izraeli kormány nem szünteti meg a Szíria elleni hadjáratot, akkor az a veszély áll fenn, hogy Magyarország megszünteti a diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Másnapra kérték a választ – emlékezett vissza David Giladi újságíró, az akkori izraeli nagykövetség élén álló ügyvivő. – Egy héttel a hadjárat elindulása után Beck István újra felhívott, hogy sajnálattal közli: a magyar kormány elhatározta, hogy megszünteti a diplomáciai kapcsolatait Izraellel.”¹³

 

Megújuló kapcsolatok

A gorbacsovi szovjet nyitás követ­kezményeként a kelet-európai államok közeledni kezdtek Izraelhez.  Magyarország és Izrael között Svédországon keresztül folytak a tárgyalások, és kisebb megállapodások után Budapesten Horn Gyula és Mose Arensz külügyminiszterek Budapesten 1989. szeptember 18-án aláírták a teljes körű kapcsolatfelvételről szóló megegyezést: eszerint nagykövetségek nyíltak (ismét) Budapesten és Tel Avivban.¹⁴

A korábban anticionista politika megtört, a reformszocialisták kezdeti pozitív lépései után a győztes kormányzó jobbközép vezetője, Antall József miniszterelnök 1990. július 8-án, a magyar zsidó mártírok emlékművénél elmondott beszédében világosan kimondta, hogy a magyar kormány a zsidó kivándorlást legitim opció­ként fogja fel.¹⁵ Izraeli oldalról pedig nemcsak a magyar származású izraeliek vonzása volt fontos, de általában a Magyarországra irányuló turizmus és gazdasági befektetések is szerepet játszottak a kapcsolatok megerősítésében. A Tel Aviv-i Pinkasz utcában lévő magyar nagykövetség nem csak központi elhelyezkedése miatt vonzotta és vonzza az izraelieket: az egyszerűsített honosítás révén könnyebben magyar állampolgársághoz juthatnak a magyar ajkú izraeliek.

1991-ben Antall József Izraelbe látogatott, Chaim Herzog izraeli államfő pedig Budapestre. Göncz Árpád magyar köztársasági elnök látogatása következett 1993-ban, ám a diplomáciai nagyüzem nem állt meg.  2004-ben Moshe Katsav izraeli államfő Budapestre látogatott, jelenlétében történt meg a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ megnyitása. 2008 tavaszán Sólyom László akkori köztársasági elnök viszonozta Ka­tsav látogatását.

 

Erősödő kapcsolatok

2009-ben Benjamin Netanjahut (Likud) választják miniszterelnökké, szé­leskörű jobboldali koalíciós kor­mányt alakított és lassú külpoli­tikai irányváltásba kezdett. Ez természetesen nem befolyásolta a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok mindennapjait, melynek során Bajnai Gordon akkori magyar miniszterelnök Izraelbe látogatott, majd 2012-ben Áder János köztársasági elnök utazott Izraelbe.

A két ország között – ezek alatt az évek alatt – számos egyezmény született, mára pedig hatékony film­egyezmény és izraeli diákoknak is biztosított Stipendium Hungaricum program is segíti a két ország közötti kulturális interakciót. A két ország közötti K+F megállapodás forráskeretét pedig többszörösére emelték a felek.

A már említett magyar-izraeli politikai közeledés lényege az, hogy a zsidó állam számára felértékelődtek a bevándorlással kapcsolatosan fenntartásokkal élő (és ennek az EU különböző fórumain hangot is adó), az izraeli politikai dilemmákat megérteni látszó közép-európai EU-s országok, a V4-ek, míg a Visegrádiak számára Izrael remek transzatlanti kapcsolatai jelentettek plusz többletet. Ennek a közös érdeknek a logikus folyományaként 2017. július 16-19-e között Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök háromnapos látogatást tett Budapesten, ahol – amellett, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is tárgyalt – V4-es találkozó is zajlott. Az izraeli miniszterelnök meghívta a V4-es országokat Izraelbe, a következő találkozóra.

A következő lépésként Orbán Viktor miniszterelnök – népes dele­gá­ció kíséretében – 2018. július 18-20. között látogatott Izraelbe, minden eddiginél komolyabb hang­-

súlyt adva annak, hogy mind a két fél a kapcsolatok eddigieknél is szorosabbra fűzésében érdekelt.

 

A szerző történész

(NKE ÁKK Molnár Tamás Kutatóintézet),

2012 és 2016 között Magyarország oktatási- és kulturális szakdiplomatája a Tel Aviv-i nagykövetségen

 

¹ http://mfa.gov.il/memorial/Pages/PerpetuatedPages/Bentzur-Shmuel.aspx; Bencur Kolozsváron született 1906. július 15-én,  1934-ben vándorolt ki Palesztinába 1973. április 29-én halt meg.; ² George Garai, The Policy towards the Jews, Zionism and Israel of the Hungarian Communist Party. London, The London School of Economics and Political Science 1979 (PhD Thesis).  188-197. ; (A továbbiakban: Garai); ³ Smuel Bencur valamilyen szinten (és különböző beosztásokban) 1952-ig Magyarországon maradt, majd 1952-től az izraeli Külügyminisztérium Kelet-Európai Osztályának helyettes vezetője, majd 1953-tól 1955-ig vezetője lett.; ⁴ http://mfa.gov.il/memorial/Perpetuated/Pages/Ehud-Avriel.aspx; ⁵ 1949. október 20. A Magyar Népköztársaság és Izrael Állam kivándorlási egyezménye. In: MNL XIX-j-1-k. 11401/1949.; Garai november 30-ra datálja az egyezményt. Itt 3100 ember kivándorlásáról született megállapodás. Az egyezmény szerint: ebből ezer fő családegyesítés kapcsán mehet ki, kétezer fő 65 év feletti kivándorló és 40 fő a vezető cionisták és 60 fő a családtagjaikból kerülhet ki. Ezeket az utóbbi helyeket pártalapon osztották fel: a Mapaj, a Mapam, a Mizrachi és a Klal 9-9, a revizionisták és a WIZO 1-1 helyet kaptak. A kivándorlók – elvben- 5000 forintot vihettek magukkal. Az első 11 hónapban 1800 ember vándorolt ki. 1950 őszén megtorpant, majd 1951-ben újra kezdődött a folyamat. 1952 augusztusáig a 3100-ból már 2800 fő Izraelben volt. 173-180.o. In: Garai: The Policy…; ⁶ Magyar limit nem volt, viszont az izraeliek családonként 15-20 ezer forint értékű holmi kivitelét engedélyezték.; ⁷ Eliashiv 1899.október 11-én született Pinszkben, Oroszországban, 1934-ben vándorolt ki Palesztinába. 1955. június 20-án halt meg. In: http://mfa.gov.il/memorial/Perpetuated/Pages/Samuel-Eliashiv.aspx; ⁸ http://mfa.gov.il/memorial/Perpetuated/Pages/Avner-Gershon.aspx; 1933-ban vándorolt ki Palesztinába. 1991. január 22-én hunyt el.; ⁹ Kovács András: Magyar zsidó politika a háború végétől a kommunista rendszer bukásáig. In: Múlt és Jövő 2003/3.  5-39.; ¹⁰ Jelentés. Budapest, 1951. július 16. Tárgy: Cionista vonal. In: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – 3.1.5. O-17169; ¹¹ Cvi Erez: A budapesti Gorkij fasor jelenti Jeruzsálemnek : Az izraeli külügyminisztérium dokumentumaiból. In: Világosság, 1992/10. 794-799.; ¹² https://www.korosiprogram.hu/hirek/konferencia-az-1956-os-forradalomrol-izraelben; ¹³ https://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/06/11/1967_magyarorszag_megszakitja_diplomaciai_kapcsolatait_izraellel/; ¹⁴ Joszef Govrin: Egyszerre csak egy lépés. Izraeli-magyar kapcsolatok 1967-1989. In: http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/josef_govrin-egyszerre_csak_egy_lepes___izraeli_magyar_kapcsolatok__1967_1989.pdf; ¹⁵ https://antalljozsef.igytortent.hu/beszedek/politikai-beszedek-interjuk/140-magyar-zsido-martirok-emlekmuvenel.html