Csütörtök hajnalban súlyos támadás érte Izraelt: Irán mintegy harminc ballisztikus rakétát indított, amelyek közül több célba is talált. A legsúlyosabb csapás a beér-sevái Soroka Orvosi Központot érte, Izrael déli részének legfontosabb kórházát.

A rakéta az izraeli intézmény egy korábban evakuált épületrészébe csapódott, komoly szerkezeti károkat okozva. A kórház igazgatója, Prof. Shlomi Kódes elmondta, hogy a személyzet és a betegek időben a menedékhelyekre vonultak, így az áldozatok száma csekély maradt, bár többen könnyebben megsérültek, főként az ütéshullám és az üvegcserepek következtében. A Mágen Dávid Ádom közlése szerint hat ember súlyosan megsérült, köztük egy 80 éves férfi és két idős nő, míg több mint negyvenen könnyebb sérüléseket szenvedtek. A rakétatámadás közben tizennyolcan a bombariadó okozta pánikban szenvedtek el sérüléseket, miközben óvóhelyekre menekültek.
Egyértelműen háborús bűncselekmény
A Soroka elleni támadást Izrael háborús bűncselekménynek minősítette. Az iráni Forradalmi Gárda azt állította, hogy egy katonai célpontot vettek célba a kórház közelében, ám az izraeli hadsereg hangsúlyozta: ilyen objektum nincs a térségben. Az IDF közleménye szerint az iráni állítás, miszerint a kórház katonai célpont lett volna, „egy újabb hazugság”. Izrael egyértelműen kijelentette: polgári intézményeket támadni minden esetben háborús bűncselekmény, függetlenül az indoklástól.
Több izraeli lakóövezetet is célba vettek a rakéták
Holonban, Tel-Avivtól délre, szintén rakétabecsapódás történt, amely lakóépületeket rongált meg. Több ember súlyosan, mások könnyebben sérültek meg. A város tűzoltói mindenkinek segítettek kijutni a romok alól, de a pusztítás mértéke olyan jelentős volt, hogy több épület sorsa bizonytalan, valószínűleg le kell majd bontani őket. Egy helyi lakó elmondása szerint a rakéta a lakásukba csapódott, miközben a család a biztonsági szobában tartózkodott. A becsapódás közel volt egy iskolához és óvodához is, ahol szintén keletkeztek károk. Egy közeli zsinagóga sem úszta meg a pusztítást.
Rámát Gánban, Izrael egyik pénzügyi központjában, a rakéta többemeletes épületek között csapódott be. A becsapódás súlyos károkat okozott, legalább két ember súlyosan, húszan pedig könnyebben megsérültek. A környék több nagykövetségnek is otthont ad, ami aggodalomra ad okot a nemzetközi közösség számára. Kenyai tisztségviselők máris felszólították a világ vezetőit, hogy védjék meg a diplomáciai képviseleteket az ilyen típusú támadásoktól. A helyszíni beszámolók szerint az emberek a biztonsági szobákban várták ki a becsapódást, majd a rengést és robbanást követően menekültek ki a megrongálódott otthonokból. A mentőcsapatok azóta is folyamatosan kutatnak a romok alatt rekedtek után, miközben a környéken füstoszlopok emelkednek az ég felé.

Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a rakéták egy részét megsemmisítették, de három közvetlen találatot mért lakott területekre. A Soroka kórház, amely több mint egymillió ember egészségügyi ellátásáért felelős, azonnal leállította a nem életmentő beavatkozásokat, és csak súlyos, sürgős eseteket fogad. Az elmúlt napokban több izraeli kórház is háborús üzemmódra állt át, mélygarázsokat alakítottak át kórházi szintekké, és a betegeket védettebb, föld alatti helyekre költöztették.
A támadások hátterében az Izrael által indított légi csapások állnak, amelyek célja Irán nukleáris és rakétaprogramjainak megbénítása volt. A zsidó állam ezeket az infrastruktúrákat közvetlen, létezését fenyegető veszélynek tekinti. Irán erre válaszul több száz rakétát és drónt lőtt ki az elmúlt napokban izraeli városokra és katonai objektumokra, miközben azt állítja, hogy nem törekszik atomfegyver előállítására. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint azonban az iráni urándúsítási szintek rég meghaladták a polgári célokra indokolt határt, és Teherán továbbra is akadályozza a nemzetközi ellenőrzéseket.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.