Az elmúlt években több ismerősöm Facebook oldalán láttam feltűnni fotókat, amiken – számomra feldolgozhatatlanul morbid módon – Auschwitz hírhedt kapuíve alatt állnak, felettük a felirat: Arbeit macht frei. A szelfizés elterjedésével megjelentek az #auschwitz, #treblinka, #gaschamber jelölések és velük a gázkamrák előtt mosolyogva pózolók fotói.
Újabban már a szelfibotok is előkerülnek az egykori koncentrációs táborokban. Úgy kényelmesebb, és a háttér is jobban látszik a vidám arcok mögött. A szelfibotok minden korábbinál élesebb megvilágításba helyezik az évek óta aktuális morális kérdést: készülhetnek-e egyáltalán ilyen képek?
Liceali in posa ‘sexy’ ad Auschwitz, scandalo in Israele
Alexandra Levine-t, a forward.com szerzőjét felháborította, hogy auschwitzi látogatásuk alkalmával szelfibottal fotózkodó embereket látott. „Undorított és dühített, és képtelen voltam felfogni, miért viselkedik valaki úgy Auschwitzban – ahol a nácik 1.100.000 emberi lényt gyilkoltak le -, mintha a vörös szőnyegen lenne Hollywoodban?” – teszi fel a költői kérdést.
A helyzet visszásságára hívta fel egy izraeli facebook oldal is a figyelmet. Az oldal, melynek héber címe nagyjából azt jelentette, hogy a „A barinőkkel Auschwitzban” összegyűjtötte és gúnyos feliratokkal látta el a bizarr fotókat, amelyeken haláltáborok egykori helyszínein pózoltak diákok – köztük tanulmányi úton levő izraeli gyerekek is. Az oldalt szinte pillanatok alatt törölte a Facebook, elsősorban azért, mert sokan nem értették, mi a valódi üzenete és kegyeletsértéssel vádolták a szerkesztőjét. Az oldal azonban – a New Yorkernek név nélkül nyilatkozó szerzője szerint – így is elérte célját: sok kamasz felfogta, miért helytelen egy ilyen fotó.
Alxandra Levine, ahogy lassan leülepedett benne a felkavaró élmény, amely, mint írja, sokkal valóságosabbá tette számára a Holokausztot, mint korábbi tanulmányai bármelyike, továbbgondolta a kérdést. „Hirtelen megütött, hogy tizenegynéhány év múlva az utolsó Holokauszt-túlélők… is meghalhatnak. A saját gyerekeim is csak tankönyvekből tanulják majd, soha nem egy túlélőtől”. Márpedig a Holokauszt történetének életben tartásához szerinte elengedhetetlen az, hogy tanúi legyünk a pusztításnak akkor is, ha a szemtanúk generációja már eltávozott. Miért ne lehetnének ezek a selfiek a tanúk? Levine ma már úgy látja, a tanúságtételnek és a történelem életben tartásának lehet egy módja, ha valaki szelfibottal a kezében örökíti meg a látottakat.
„Talán az elsődleges reakcióm hibás volt” – összegzi Levine véleményének alakulását. – „Talán a turisták, akik szelfibottal a kezükben érkeznek, nem veszik semmivel se kevésbé komolyan a Holokausztot, mint azok a turisták, akik notesszel, imakönyvvel jönnek vagy egy csokor virágot helyeznek a Halálfalhoz, ahol a meztelen, megalázott foglyok sorakoztak fel, hogy főbe lőjék őket. Talán az az ember csak rögzíteni próbálja a történetet egy furcsa, de hatásos módon.”
Az auschwitzi szelfik talán legismertebb darabját Breanne Mitchell posztolta 2014-ben. Bár saját bevallása szerint csak egy évvel korábban elhunyt édesapja emléke előtt tisztelgett a képpel, akitől nagyon sokat tanult a Holokausztról, fotója, melyen mosolyogva áll a barakkok között, hihetetlen felzúdulást váltott ki. A Washington Post szerint azonban az ilyen képek nem feltétlenül a magamutogatásról szólnak, hanem a dokumentálásról is, tehát jelezhetik azt, hogy „Itt jártam”, „Ez voltam azon a napon.” „Ez történt.”
Thorsten Wagner, az FASPE (Auschwitzi Öszöntdíjak a Szakmai Etika Oktatásáért) tanulmányi igazgatója, aki a témát a Koppenhágai Egyetemen is oktatja, a szelfizés kérdését kontextusba helyezte: „nagyon nehéz elkülöníteni a szelfibot jelenségét egy jóval szélesebb témától: mit kíván meg tőlem, mint látogatótól egy bizonyos hely?”
A Zsidó Öröksége Múzeumának programján végzős jogászokat, orvosokat, újságírókat, üzletembereket és szeminaristákat visznek Auschwitzba, ahol arról tanulnak, hogy szakmájuk képviselőinek milyen szerepük volt a népirtásban. Wagner, a program egyik oktatója, egyáltalán nem szemléli optimistán a haláltábori szelfizést: „Vitatkoznék azzal, hogy a tanúságtétel lenne az emberek elsődleges motivációja. Noha vannak emberek, akik őszintén közelítik meg a helyet, ahova ellátogatnak, tartok tőle, hogy a látogatók számának robbanásszerű növekedése egy ellentétes irányú érdeklődéssel jár együtt, tehát legalábbis szkeptikus vagyok.”
„Mi történik tehát, ha különböző jelenségek összecsapnak – amikor a virágzó globális turizmus olyan színhelyekkel találkozik, amelyek beszennyezettek, összetettek és érzelmekre hatóak?” – teszi fel a kérdést Levine, aki szerint mindenki, aki ellátogatott Auschwitzba, egyfajta Holokauszt-turista, akik azzal a kiváltsággal bírnak, hogy biztonságos életük védelméből tekinthetik meg a pusztítás helyét: „Most már magunkra vettük annak a felelősségét, hogy megosszuk a történeteket és hirdessük a történelmet a lehető legérzékenyebb és legmegfontoltabb módon, legyen bármi is a médium.”
Steiner Zsófia
fotók: http://www.ilpost.it/wp-content/uploads/2014/06/selfie.jpg
http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2014/07/23/article-2702161-1FE3FDB000000578-304_634x376.jpg
http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2014/07/23/article-2702161-1FE3C2C700000578-630_634x631.jpg
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.