Az elmúlt években több ismerősöm Facebook oldalán láttam feltűnni fotókat, amiken – számomra feldolgozhatatlanul morbid módon – Auschwitz hírhedt kapuíve alatt állnak, felettük a felirat: Arbeit macht frei. A szelfizés elterjedésével megjelentek az #auschwitz, #treblinka, #gaschamber jelölések és velük a gázkamrák előtt mosolyogva pózolók fotói.

Újabban már a szelfibotok is előkerülnek az egykori koncentrációs táborokban. Úgy kényelmesebb, és a háttér is jobban látszik a vidám arcok mögött. A szelfibotok minden korábbinál élesebb megvilágításba helyezik az évek óta aktuális morális kérdést: készülhetnek-e egyáltalán ilyen képek?

screenshot da pagina facebook  Liceali in posa 'sexy' ad Auschwitz, scandalo in Israele
screenshot da pagina facebook
Liceali in posa ‘sexy’ ad Auschwitz, scandalo in Israele

Alexandra Levine-t, a forward.com szerzőjét felháborította, hogy auschwitzi látogatásuk alkalmával szelfibottal fotózkodó embereket látott. „Undorított és dühített, és képtelen voltam felfogni, miért viselkedik valaki úgy Auschwitzban – ahol a nácik 1.100.000 emberi lényt gyilkoltak le -, mintha a vörös szőnyegen lenne Hollywoodban?” – teszi fel a költői kérdést.

A helyzet visszásságára hívta fel egy izraeli facebook oldal is a figyelmet. Az oldal, melynek héber címe nagyjából azt jelentette, hogy a „A barinőkkel Auschwitzban” összegyűjtötte és gúnyos feliratokkal látta el a bizarr fotókat, amelyeken haláltáborok egykori helyszínein pózoltak diákok – köztük tanulmányi úton levő izraeli gyerekek is. Az oldalt szinte pillanatok alatt törölte a Facebook, elsősorban azért, mert sokan nem értették, mi a valódi üzenete és kegyeletsértéssel vádolták a szerkesztőjét. Az oldal azonban – a New Yorkernek név nélkül nyilatkozó szerzője szerint – így is elérte célját: sok kamasz felfogta, miért helytelen egy ilyen fotó.

auschwitzszelfi2

Alxandra Levine, ahogy lassan leülepedett benne a felkavaró élmény, amely, mint írja, sokkal valóságosabbá tette számára a Holokausztot, mint korábbi tanulmányai bármelyike, továbbgondolta a kérdést. „Hirtelen megütött, hogy tizenegynéhány év múlva az utolsó Holokauszt-túlélők… is meghalhatnak. A saját gyerekeim is csak tankönyvekből tanulják majd, soha nem egy túlélőtől”. Márpedig a Holokauszt történetének életben tartásához szerinte elengedhetetlen az, hogy tanúi legyünk a pusztításnak akkor is, ha a szemtanúk generációja már eltávozott. Miért ne lehetnének ezek a selfiek a tanúk? Levine ma már úgy látja, a tanúságtételnek és a történelem életben tartásának lehet egy módja, ha valaki szelfibottal a kezében örökíti meg a látottakat.

„Talán az elsődleges reakcióm hibás volt” – összegzi Levine véleményének alakulását. – „Talán a turisták, akik szelfibottal a kezükben érkeznek, nem veszik semmivel se kevésbé komolyan a Holokausztot, mint azok a turisták, akik notesszel, imakönyvvel jönnek vagy egy csokor virágot helyeznek a Halálfalhoz, ahol a meztelen, megalázott foglyok sorakoztak fel, hogy főbe lőjék őket. Talán az az ember csak rögzíteni próbálja a történetet egy furcsa, de hatásos módon.”

Az auschwitzi szelfik talán legismertebb darabját Breanne Mitchell posztolta 2014-ben. Bár saját bevallása szerint csak egy évvel korábban elhunyt édesapja emléke előtt tisztelgett a képpel, akitől nagyon sokat tanult a Holokausztról, fotója, melyen mosolyogva áll a barakkok között, hihetetlen felzúdulást váltott ki. A Washington Post szerint azonban az ilyen képek nem feltétlenül a magamutogatásról szólnak, hanem a dokumentálásról is, tehát jelezhetik azt, hogy „Itt jártam”, „Ez voltam azon a napon.” „Ez történt.”

Thorsten Wagner, az FASPE (Auschwitzi Öszöntdíjak a Szakmai Etika Oktatásáért) tanulmányi igazgatója, aki a témát a Koppenhágai Egyetemen is oktatja, a szelfizés kérdését kontextusba helyezte: „nagyon nehéz elkülöníteni a szelfibot jelenségét egy jóval szélesebb témától: mit kíván meg tőlem, mint látogatótól egy bizonyos hely?”

A Zsidó Öröksége Múzeumának programján végzős jogászokat, orvosokat, újságírókat, üzletembereket és szeminaristákat visznek Auschwitzba, ahol arról tanulnak, hogy szakmájuk képviselőinek milyen szerepük volt a népirtásban. Wagner, a program egyik oktatója, egyáltalán nem szemléli optimistán a haláltábori szelfizést: „Vitatkoznék azzal, hogy a tanúságtétel lenne az emberek elsődleges motivációja. Noha vannak emberek, akik őszintén közelítik meg a helyet, ahova ellátogatnak, tartok tőle, hogy a látogatók számának robbanásszerű növekedése egy ellentétes irányú érdeklődéssel jár együtt, tehát legalábbis szkeptikus vagyok.”

„Mi történik tehát, ha különböző jelenségek összecsapnak – amikor a virágzó globális turizmus olyan színhelyekkel találkozik, amelyek beszennyezettek, összetettek és érzelmekre hatóak?” – teszi fel a kérdést Levine, aki szerint mindenki, aki ellátogatott Auschwitzba, egyfajta Holokauszt-turista, akik azzal a kiváltsággal bírnak, hogy biztonságos életük védelméből tekinthetik meg a pusztítás helyét: „Most már magunkra vettük annak a felelősségét, hogy megosszuk a történeteket és hirdessük a történelmet a lehető legérzékenyebb és legmegfontoltabb módon, legyen bármi is a médium.”

Steiner Zsófia

fotók: http://www.ilpost.it/wp-content/uploads/2014/06/selfie.jpg

http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2014/07/23/article-2702161-1FE3FDB000000578-304_634x376.jpg

http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2014/07/23/article-2702161-1FE3C2C700000578-630_634x631.jpg