Istennek tetsző „páváskodás” – A Páva utcai zsinagóga centenáriumára 3. rész

Száz évvel ezelőtt, egykori üzemeket és kisebb gyárakat befogadó, jobbára földszintes házak fölé egy ékszerdoboz emelkedett, 1924. január elején ott avatták fel a kerület máig aktív zsinagógáját, a Páva utcait. A csodálatos, Baumhorn Lipót által megálmodott épület centenáriuma kapcsán a zsinagóga múltjának, felépítőinek, s így a ferencvárosi zsidók nagyobb részének a nyomába eredünk. Tartsanak velünk a Judapest anno legújabb, háromrészes sorozatában is!

 

Fénysugarak a vészkorszak egyre sötétebb napjaiból

Míg az 1920-as numerus clausus a felnövekvő nemzedék jövőképét homályosította, addig Farkas József rabbi megkétszerezett erővel folytatta az ifjúság vallásos nevelését. A rabbiról elnevezett ifjúsági csoport a vészkorszak éveiben is fejlődött, 1933-ban a Páva utcában új helyiséget is avattak.¹ Farkas rabbi minden szombaton, az Istentisztelet után 11 órától siur előadást tartott.²

A rabbi 1938-ban örömmel számolt be – az Egyenlőségbe küldött levelén keresztül –, hogy a kerületi Fáy András középiskolában érettségiző diákja, egyben a Talmud-Tóra jeles növendéke, Berger Tibor második díjat nyert a matematikai tanulmányi versenyen, majd levelét ekképp zárta: „Remélem, hogy a kiváló fiú még sok dicsőséget fog szerezni magyar hazánknak és hitfelekezetünknek.”³

Röviddel az 5700. zsidó esztendő előtt jelent meg a második zsidótörvény végrehajtó rendelete, miután – a háború végéig – megszűnt a jogegyenlőség Magyarországon. Ekkor a mérhetetlen borút Farkas rabbi a következőképp próbálta oszlatni:

„Sűrű, fekete felhők borítják a mennyboltot fölöttünk. Az éjszaka egyre nagyobb lesz és a nappal egyre kisebb. […]

Az Elul hónap betűi az Énekek énekének közkeletű jelszavára emlékeztetnek bennünket: »Áni ledaudi vedaudi li. Én vagyok a kedvesemé, Istené és az én kedvesem az enyém.« Gondoljunk Istenre és szálljunk magunkba. Ha méltó módon akarjuk fogadni a nagy és félelmetes napokat, a bűnbánati ünnepeket, akkor minél előbb meg kell kezdenünk lelki gyakorlatunkat. »Bírákat rendelj magadnak minden városodban és hitközségedben.« Gondoljunk arra, hogy a világ bírájának mennyei ítélőszéke elé kerülünk, a közeledő nagy és félelmetes napokban, mikor számot kell adnunk, a múlt évben elkövetett, minden jó és rossz cselekedetünkről. […]

Most, hogy sok-sok fürdőben fürdött meg a testünk, vigyük a hit tisztító forrásaihoz a lelkünket: a megtérés és a magába szállás, a bűnbánat és a vezeklés forrásaihoz, hogy tisztult lélekkel térhessünk vissza a mi Istenünk glóriás sechinájának közelségébe, a szent táborba.”⁴

 

A Páva utcai „aranykönyv”

A gettósítás előtti utolsó körzeti elnök, Kun Dezső (1882–1945), a Tűzoltó utcai Manna csokoládégyár igazgató-tulajdonosa, a IX. kerületi Talmud-Tóra Egyesület elöljárója⁵ megválasztása után röviddel, 1942 őszén egyedülálló ötlettel rukkolt elő: egy, a zsinagóga csarnokába kiállított aranyalbumról. Sajnos az album ötletét a fojtogató korszak adta, ugyanis az aranyozott könyvbe azok nevét vezették be, akik adakoztak az Országos Magyar Zsidó Segítő Akciónak (OMZsA). Azt, hogy ki kerülhetett bele az albumba, egy öttagú bizottság döntötte el.⁶ Érdemes lehetett a neve bejegyzésre valaki, aki ötven fillért adott, ha az áldozatnak számított az anyagi helyzetéhez képest, de nem kerülhetett be oda más még ezer pengővel sem, ha egyébként gazdag volt, és fukarkodott többet adni…

Ahogy egy helyen írták: „Az élet rég túllépte a szabályokat és normákat, és a kör, amelyben segíteni kell, oly nagy és még egyre nő.”⁷ Amivel pedig az embereket további adományozásra buzdították, hogy „sosem vagyunk oly közel Istenhez, mint jócselekedeteinkben”.⁸

Őszi nagyünnepek az internálótábor helyén

A majd’ negyed évszázados, felülről vezérelt antiszemita gyűlöletkeltés s pusztítás a Páva utcát sem kímélte. A zsinagóga udvarán lévő épületegyüttest már 1942-ben az úgynevezett „legális” zsidó menekülteket kényszerlakhelyévé alakították, idővel pedig a „hontalan” zsidókat is itt internáltak, a deportálásuk előtt.⁹

Egy 1944. szeptember 28-ai titkos memorandum szerint a Páva utcai hitközségi komplexumban állították volna fel a főváros nyolc gyűjtőtáborának egyikét, ahonnét a budapesti zsidókat akarták deportálni (e végzetes terv helyett állították fel végül a pesti nagygettót).¹⁰

Meglepő módon, a zsinagógában még az internálótábor idején is jobbára zavartalanul folytatódtak az Istentiszteletek egészen 1944 nyaráig; egy július 20-ai felhívás alapján ezt követően a Liliom utca 23. szám alatt imádkozott a közösség.¹¹

A Páva utcai zsinagóga lefoglalása végül csak rövid ideig tartott, és augusztus 24-én, már azt jelentették, hogy sikerült visszaszerezni eredeti rendeltetésének az épületet, s így – a Dohány és Rumbach utcai zsinagógák mellett – 1944-ben itt is megtarthatták az őszi nagyünnepi Istentiszteleteket.¹²

A pesti neológ hitközségnek a Páva utcai mellett több zsinagógát is sikerült visszaszereznie, legalább a főünnepek idejére, illetve Bonczos Miklós (1897–1971) belügyminiszternél még azt is kieszközölték, hogy az újév és engesztelőnap előestéjén 17–19 óra között, napközben 9–19 óra között, a sátoros ünnep első két, valamint utolsó két napján 9–17 óra között az Istentiszteleteken való részvétel céljából a zsidó lakosság szabadon közlekedhessen.¹³ Az 5705-ös év beköszöntése alkalmából újév első napán Farkas főrabbi, míg a másodikon Rosenblum rabbi tartott szónoklatot.¹⁴

Jóllehet, külön a Páva utcai imádkozásokról nincs feljegyzés, egy összefoglalóból kiderül, hogy újév első napján légiriadó miatt félbe kellett szakítani az Istentiszteleteket, viszont a riadó végével folytatták azokat, a második nap viszont zavartalanul telt, ahogy fogalmazták: „Valamennyi papi hitszónoklat vigasztaló buzdítása az öntudat erősítésére szolgált. Papjaink a Szentírás mélységeiben kutatva, nagy ünnepnapjaink jelentőségét hitfeleink megerősítésére, a csüggedés és a fájdalom eloszlatására használták fel, külön felszólítván a hívőket a komoly időknek megfelelő komoly kötelességteljesítésére.”¹⁵

Az engesztelőnapi kijárást a hatóságok „megengedő gesztusa” végül este 8 óráig hosszabbították meg, mivel a böjt csak este 7 óra 17 perckor ért véget.¹⁶

 

Mint galamb a sólyom ellen

A munkaszolgálat és a gettó megpróbáltatásai, valamint a nyilas hordák vérengzései rengeteg áldozatot követeltek a Páva utca közösségéből is.¹⁷ Az áldozatok között volt Farkas József rabbi és felesége, Gottesmann Etel rebecen is, akiket más beteg és idős emberekkel együtt a Városmajor utcai Bíró Dániel Kórházban gyilkolt meg Kun páter nyilas csőcseléke 1945. január 14-én (5705. ros chodes svát).¹⁸

Zahler doktor a „szerencsésebbek” között volt, ő 1944 őszén Ara Jaretzian (1918–2010) által a Zichy Jenő utca 1. alatt megszervezett úgynevezett „Nyilas Kórház” egyik főorvosa lett, ahol viszonylagos biztonságban dolgozhatott és lehetősége nyílt a túlélésre; Jaretziant később a Jad Vasem a Világ Igazai közé választotta.¹⁹

A romokon való újrakezdést Rosenblum Manó rabbi vette a kezébe, ami nemcsak fiatal korára való tekintettel volt rettentő kihívás, hanem azért is, mert a pusztítás után teljesen újra kellett értelmezni minden addig megszokottat, ráadásul a gyűlölködő köd sem szállt fel teljesen. Ahogy 1947-ben egy „Mölavó dömalkó” vacsorán – melyen megjelent a hitközség vezetése is – Rosenblum rabbi fogalmazott: „A fizikai rabság megszűnt, de a gyűlölet lelki atmoszférája ma is körülveszi a zsidóságot. Ez ellen csak lelki síkon védekezhetünk. Amiként a galamb nyílsebesen üldöző, de mindig csak lefelé támadó sólyom ellen úgy védekezik, hogy magasabbra száll és fölébe emelkedik a sólyomnak, úgy a zsidó lélek is fölfelé kerekedik a gyűlölködés megállottjainak, ha megtalálja a menedéket fölfelé a zsidó kultúrához, az ősi tiszta egy Isten-hithez.”²⁰

A Páva körzet oszlopai a felszabadulás utáni évtizedekben

A közösség összetartásában jelentős szerepe volt a háború utáni új elnöknek: Kunstädter Vilmos (1872–1964), az ismert papírkereskedő és nyomdász, a „kuvigráf” néven világhírűvé lett fénymásoló gép feltalálójának, kinek agilis vezetése mellett óvoda nyílt, s megindultak az előkészületek a zsinagóga teljes körű renoválására is.²¹

Tennenbaum főkántor 1950-ben bekövetkezett hirtelen halála után Karvaly László (1904–1988) lett a körzet főkántora, ki Bécsben tanulta ki a kántorművészetet, s ott is kezdte meg a pályáját mégpedig mint a török zsidó közösség „Mezamér”-ja, vagyis énekese. Röviddel az Anschluss előtt visszatért hazájába és a pesterzsébeti hitközség főkántora lett, majd a mauthauseni felszabadulását követően a Dohány utcai nagyzsinagóga főkántorhelyettesévé nevezték ki, onnan jött a Páva utcába, ahonnét néhány évvel később Párizsba költözött és ott dolgozott tovább.²²

A felszabadulás utáni időszak kiváló kántora volt Kollmann Ármin (1903–1976), aki még a fővárosi zsidóság történelmi helyszínén, az Orczy-ház zsinagógájában kezdte meg a liturgia tudományának és művészetének elsajátítását, később pedig énekelt a Kazinczy utcai orthodox nagyzsinagógában is. Jóllehet, a háború után a neológ hitközség alkalmazásába került, orthodox életvitelét sosem adta fel; sírja a Csucsor (korábban: Gránátos) utcai orthodox temetőben domborodik.²³

Kollmann úr nyugállományba vonulása után, egy évig Berger Jenő (1898–1980), később óbudai kántor vezette az Istentiszteleteket; élete végén Brémába költözött, ahol fia volt a főrabbi.²⁴

 

A második újrakezdés

Miután az 1956-os forradalom harcainak egyik gócpontja a Páva utcai zsinagóga közelében alakult ki, a vészkorszak rombolásából éppen rendbe hozott épület még talán a korábbiaknál is komolyabb károkat szenvedett el. Azonban a IX. kerületi Tanács és a Magyar Állam, jelentős anyagi áldozatok árán, kevesebb mint egy év alatt rendbe hozta a zsinagógát, melyet így 1957. szeptember 22-én újjáavattak, s azon részt vett Gerhardt M. Riegner (1911–2001) filozófus, a Zsidó Világkongresszus képviselője (később főtitkára) is.²⁵

Meglepő, hogy a tóraszekrény fölötti ívbe viszont nem az eredeti idézet került vissza, hanem egy prófétai vers részlete: „[Mert így szól a magas és fenséges, aki örökké székel, Szent az ő neve:] magasságban és szentségben székelek, s a lesújtottnál és alázatos lelkűnél is, [hogy felélesszem az alázatosak lelkét és hogy felélesszem a lesújtottak szívét.]”²⁶

A zsinagóga tehát megújult, viszont elveszítette a közösség a rabbiját, ugyanis a forradalmat követően Rosenblum rabbi a családjával együtt Izraelbe alijázott, ahol aztán egy iskolában Talmudot tanított.²⁷

 

Hitélet az „átkosban”

Az ötvenes évek végétől dr. Salgó László (1910–1985) főrabbi, budapesti rabbiság igazgatója, akkoriban a józsefvárosi körzet rabbija tartott rendszeresen ünnepi beszédeket és köszöntéseket a Páva utcában. Salgó rabbival párhuzamosan, a közösség újjáépítésében Domán Ernő (1886–1976) – eleinte csak „helyettes rabbi” minőségben – vett részt.²⁸

Az újjáépítő munkát segítette az is, hogy a közösség soraiból került ki a hazai zsidóság akkori egyik legmeghatározóbb vezetője, dr. Seifert Géza (1906–1976), a MIOK és a BIH előbb alelnöke, majd elnöke.²⁹

Domán Ernő rabbi 1961. június 9-én, a péntek esti Istentisztelet keretében lett hivatalosan beiktatva: „Dr. Salgó László főrabbi mondotta a beiktató beszédet és áldotta meg meleg baráti szavakkal kartársát. Domán Ernő meghatott hangon mondotta el a zsidó tradíciókra hitet tevő ünnepi beszédet, majd áldást kért a gyülekezetre.”³⁰ 1967-ben Domán rabbi az alábbiakban foglalta össze a zsinagóga aktivitását:

„Kultúrtermünkben előadó délutánokat rendezünk, szombat délutánonként Solaus szöudauszt és Perek-magyarázatokat. A körzet konzervatív vallásosságra, a ha­gyo­má­nyok ápolására hajló hívei szívesen keresik fel a félszázados jubileuma felé közeledő templomot – hogy szüleikre és elődeikre emlékezve foly­tassák ők is zsidó életüket.”³¹

Domán rabbi egy Hajdú várme­gyei kis orthodox hitközségből, Egyekről indult útjára, a Tóra szeretetét az szülői házban szívta magába, majd a balmazújvárosi és tiszafüredi jesivákban mélyítette tudását, rabbiképesítést pedig Frankfurtban nyert. A Hunyadi téri Házkárá Imaegyesületben kezdte meg pályáját, de működését megszakította a munkaszolgálat, majd a buchenwaldi koncentrációs tábor, ahol az életét kockáztatva tartott Istentiszteleteket, ezzel is tartva a hitet és a reményt a társaiban. Buchenwaldi tapasztalásait klasszikus héber nyelven írta meg, mely később a holokauszt-irodalom egyik fontos műve lett.³²

1964-től, mintegy három évtizeden keresztül, a Páva utcai körzet egy fő tartóoszlopa az ózdi születésű Friedmann Miklós (1917–1992) – korábban Hunyadi téri – kántor volt, aki a vészkorszak előtt a putnoki jesivában alapozta meg tudását. Egyben a zsinagóga megbecsült kohanitája is volt, élete utolsó tíz évében pedig a közösség elnöke is.³³

Az ezt követő években a Páva utcában nem volt állandó rabbi, hanem újfent a Nagy Fuvaros zsinagóga aktuális rabbija, 1977–1981 között³⁴ dr. Singer Ödön (1916–2001) tartott alkalmi beszédeket a zsinagógában. Singer rabbi méltatta Domán rabbit, amikor az akkor két éve elhunyt emlékére tóraköntösöket avattak.³⁵ A tóratakarók aranyhímzés díszítését egyébként Gerő Lászlóné (szül.: Friedmann Gizella, 1917–1998) készítette, akinek finom kézimunkáiból többet is őriz több budapesti zsinagóga.³⁶ A nyolcvanas években Polnauer Sándor rabbi még mint szeminarista járt többször nagyünnepekkor vagy széder este alkalmával a Pávában.

Ebben az időszakban különösen fontos szerep jutott Haas Károly (1907–1987) körzeti elnöknek, aki nem csupán a vallási, de a kulturális élet megszervezését is magára vállalta. Haas úr kiváló szervezőkészsége és vallásossága már korán a felszínre jutott; három év munkaszolgálat után Kazincbarcikán kezdett el dolgozni, ahol a helyi és környékbeli községek számára egy kis zsinagógát is épített.³⁷ Aztán visszakerült a fővárosba, ahol a Szeretetkórház gazdasági vezetője, 1966-tól pedig a Páva utca körzet elnöke lett.³⁸ Ekkor volt előimádkozó a kárpátaljai származású Zelmanovics Sándor (1914–1990), akinek szintén kulcsfontosságú szerep jutott a vallási élet fenntartásában.³⁹

A rendszerváltástól napjainkig

A zsinagóga funkciójában pozitív változást hozott a rendszerváltás, ugyanis 1991. április 19-én az addig igen romos, raktárnak használt imaházat újból megnyitották. Azonban az újranyitás inkább szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen teljes körű rekonstrukció nem történt, az avatást pedig nem helyi vezetők, hanem a Bethlen téri rabbi és kántor végezte.⁴⁰

1991–1992 között Oberlander Báruch, a magyarországi lubavicsi haszid mozgalom meghonosítója, azóta a Vasvári Pál utcai Sász Chevra rabbija igyekezett betölteni a vallási űrt,⁴¹ majd 1993–1994 között Frölich Róbert addig újpesti rabbi szolgált itt, aki Anna Frankos diákokkal a fiatalabb korosztályt is bevonta a vallási életbe, mert jóllehet, ez időben itt székelt a Hásomer Hácáir ifjúsági szervezet is, tagjai nem igazán vettek részt a zsinagógai életben; Frölich rabbit innen a Dohány utca főrabbijának neveztek ki,⁴² ahol azóta is működik.

Egy zájin ádári ünnepségen, 1996-ban mutatkozott be a közösség újabb rabbija Markovics Zsolt volt debreceni rabbi személyében,⁴³ aki 2000-ig, szegedi rabbivá való kinevezéséig szolgált itt.

Időközben a Páva utcai komplexum jelentős átalakulásán ment át, miután 2004-ben itt nyílt meg a Holokauszt Emlékközpont, melynek részévé vált a „százéves” zsinagóga, mellette pedig a közösség modern imaházat kapott. Ekkor harmadik alkalommal tért vissza Polnauer rabbi, ezúttal két évre, hogy segítsen a régi közösségnek az új környezethez való akklimatizálódásához.

2007-ben Totha Péter Joel lett a rabbi, s vele egy időben Weisz Ferenc (1948–2024) a közösség kántora, a közösség világi vezetője pedig dr. Gádor György. Az elnök és felesége, Wéber Ágnes – akik mai napig a Páva utca zsinagóga fő mozgatórugói – nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csupán stabilizálják a tagok számát, de növeljék is azt, melyhez nagyban hozzájárulnak a saját szervezésű kiddusok. A közösségépítésben szerepe volt Szántó-Várnagy Binjominnak is, aki mint előimádkozó és heti hírlevél szerkesztőjeként is működött 2014-ig; azóta felavatott ortodox rabbi lett belőle. 2015 óta Radvánszki Péter rabbi a közösség vallási vezetője.

 

¹ „Hirek – A »Dr. Farkas József Ifjusági Csoport« évnyitó és helyiségavató ülése.”, Egyenlőség, 1933. 54. évf. 3. szám, 17. old.; ² „Hirek – Farkas József előadásai.”, Egyenlőség, 1932. 53. évf. 7. szám, 11. old.; ³ „Berger Tibor: második dij!”, Egyenlőség, 1938. 58. évf. 21. szám, 2. old.; ⁴ Farkas József dr., „Elul, 1939”, A Magyar Zsidók Lapja, 1939. 1. évf. 29. szám, 3. old.; ⁵ „Uj községkerületi képviselők – Kun Dezső”, Egyenlőség, 1933. 53. évf. 15. szám, 13. old.; ⁶ „Látogatás a Páva utcai templomkörzet intézményeiben, ahol méltóan folyik a vallási és karitativ tevékenység”, A Magyar Zsidók Lapja, 1942. 4. évf. 40. szám, 5. old.; ⁷ „Aranykönyvbe”, A Magyar Zsidók Lapja, 1942. 4. évf. 40. szám, 1–2. old.; ⁸ Uo.; ⁹ Braham, Randolph L., A népirtás politikája – A Holocaust Magyarországon. I. kötet. Budapest: Belvárosi Könyvkiadó, 1997. 102.; 110.; 202. old.; ¹⁰ Braham, Randolph L., A népirtás politikája – A Holocaust Magyarországon. II. kötet. Budapest: Belvárosi Könyvkiadó, 1997. 883–884.; 898. old.; ¹¹ „A VIII. és IX. kerületben”, A Magyar Zsidók Lapja, 1944. 6. évf. 29. szám, 2. old.; ¹² „Főünnepi előkészületek”, Magyar Zsidók Lapja, 1944. 6. évf. 34. szám, 1. old.; ¹³ „A közlekedés kivételes rendje nagy ünnepeinken”, Magyarországi Zsidók Lapja, 1944. 6. évf. 37. szám, 3. old.; ¹⁴ „Az ünnepi hitszónoklatok rendje”, Magyarországi Zsidók Lapja, 1944. 6. évf. 37. szám, 4. old.; ¹⁵ „Mélységes áhítatban ülte meg…”, Magyarországi Zsidók Lapja, 1944. 6. évf. 38. szám, 2. old.; ¹⁶ „Az orthodoxia hirei”, Magyarországi Zsidók Lapja, 1944. 6. évf. 39. szám, 6. old.; ¹⁷ A zsinagóga előcsarnokában, 1949-ben felállított két márványtáblára kétszáznegyvenhárom nevet vésetek fel, majd egy év múlva egy kiegészítő táblán még, több mint hatvan (a tábla alapján pontosan nem meghatározható, mert szerepel a táblán „család” és „gyermekei” szavak), elpusztított ember neve került fel.; ¹⁸ Nevük a Csörsz utcai orthodox temetőben álló emlékmű tizedik sorában található: háRáv Moréj háRáv Binjámin Joszef Farkas ben Alexander Zisha és Eszter bát Joszef Wolf Gottesmann.; ¹⁹ Gábor Zsuzsa dr., „Kórházalapítás az ostromgyűrűben”, Orvosi Hetilap, 2003. 144. évf. 48. szám, 2377–2378. old.; ²⁰ „Mölavó dömalkó a Páva-utcai körzetben”, Uj Élet, 1947. 3. évf. 8. szám, 10. old.; ²¹ „Kunstädter Vilmos temetése”, Uj Élet, 1964. 20. évf. 24. szám, 5. old.; ²² „Karvaly László”, Új Élet, 1988. 43. évf. 20. szám, 4. old.; ²³ „Halálozások – Kollmann Ármin”, Új Élet, 1976. 31. évf. 10. szám, 6. old.; ²⁴ „Halálozás”, Új Élet, 1980. 35. évf. 21. szám, 6. old.; ²⁵ „Dr. Gerhard M. Riegner a magyarországi vallásszabadságról”, Magyar Nemzet, 1957. 13. évf. 15. szám, 6. old.; ²⁶ Korabeli fotó alapján; ²⁷ Landeszman György, „Az év magyar rabbi halottai”, Új Élet, 1982. 37. évf. 4. szám, 4. old.; ²⁸ Lásd például: „Hírek – Jubileum.”, Uj Élet, 1960. 16. évf. 2. szám, 6. old.; ²⁹ „Búcsú dr. Seifert Gézától”, Új Élet, 1976. 31. évf. 12. szám, 1. old.; ³⁰ „Hírek – Domán Ernő rabbi beiktatása.”, Uj Élet, 1961. 17. évf. 13. szám, 6. old.; ³¹ Domán Ernő, „A mi kis templomunk”, Új Élet, 1967. 22. évf. 23. szám, 2. old.; ³² Scheiber Sándor, „Domán Ernő főrabbi”, Új Élet, 1976. 31. évf. 24. szám, 2. old.; ³³ „Friedmann Miklós”, Új Élet, 1992. 47. évf. 22. szám, 3. old.; ³⁴ Az első hír, hogy Singer rabbi a Páva utcában is funkcionál: „Chanukka ünnepségek országszerte”, Új Élet, 1978. 33. évf. 1. szám, 2. old. Az utolsó: „Hírek – Kiddusok.”, Új Élet, 1981. 36. évf. 23. szám, 7. old.; ³⁵ „Hírek – A Páva utcai…”, Új Élet, 1978. 33. évf. 20. szám, 6. old.; ³⁶ Például: „Hírek – Ajándékozás.”, Új Élet, 1979. 34. évf. 16. szám, 6. old.; ³⁷ „Haas Károly”, Új Élet, 1987. 42. évf. 10. szám, 6. old.; ³⁸ „Beiktatták a Páva utcai körzet elnökét”, Új Élet, 1966. 22. évf. 7. szám, 2. old.; ³⁹ „Akik eltávoztak”, Új Élet, 1990. 45. évf. 18. szám, 7. old.; ⁴⁰ „Templomavatás”, Új Élet, 1991. 46. évf. 10. szám, 2. old.; ⁴¹ Az Egység felhívásai alapján: 1991. május 5. és 1992. március 1.; ⁴² „Fröhlich Róbert: Dohány meghatározatlan időre”, Új Élet, 1994. 49. évf. 8. szám, 4. old.; ⁴³ „Hírek – »Új« rabbi a Pávában.”, Új Élet, 1996. 51. évf. 6. szám, 8. old.

 

 

Farkas rabbi emlékei a második zsidótörvény árnyékában

 

„Ezekben a történelmi, sorsdöntő időkben visszaszállnak gondolataim, boldog gyermekkoromnak rég letűnt idejébe, melyet gondtalanul töltöttem a hegykoszorúzta kis városban, Munkácson, szülővárosomban, a Kárpátok alján.

Édesapám ölében, mesélő ajakán áhítattal csüngve, tőle hallottam először beszélni a ʻ48-as szabadságharc dicső napjairól, aki, mint honvéd, őrt állott Magyarország határán, a vereckei hegyszorosnál; ott, ahol Árpád fejedelem, honfoglaló vitézeivel átlépte a haza küszöbét.

Munkácson, Zrínyi Ilona és dicsőségesen uralkodó fejedelem, Rákóczi Ferenc városában, még elevenen élt a nép lelkében a ʻ48-as szabadságharc dicső emlékezete és Kossuth Lajosnak, a szabadságharc lelkes vezérének halhatatlan neve! Ez a varázsnév gyújtotta meg a hazaszeret lángját a négyéves gyermek szívében és lelkében! […]

Egész családom még életben maradt ivadékainak, gyermekeinek és unokáinak anyanyelve, még a cseh impérium alatt is magyar. Zsidó testvéreinknek köszönheti Munkács városa azt, hogy a közigazgatási nyelv, hivatalosan a ruszin mellett, a magyar lett. […]

Buzgón imádkozom: hadd omoljanak össze Trianon átkos határai, hogy magyar testvéreink minél előbb visszatérhessenek a megnagyobbodott Magyarország határai közé! Hogy visszakerüljön szülővárosom, amelyről a költőfejedelem kilenc évtized előtt, azt énekelte: »Itt tűzé fel piros zászlaját a / Szabadságnak Zrínyi Ilona? / A szabadság hőseinek tanyája / Íme, íme most rabok hona.«” (Farkas József dr., „Munkácsi emlék”, Egyenlőség, 1938. 58. évf. 43. szám, 2. old.)