100 ezer ember haláláért találhatják felelősnek.

Feltehetőleg az egyik utolsó náci háborús bűnös felett mond ítéletet egy bíróság pénteken. A 94 éves, egykor az SS kötelékében őrszolgálatot teljesítő férfi ügyében négy hónapon keresztül hallgatták meg a túlélők vallomásait. Reinhold Hanningot 100 ezer, Auschwitzban fogvatartott ember haláláért találhatják felelősnek.

A vád képviselői szerint Hanning a foglyok szelektálásában vett rész, ő mondta meg ki az, aki munkára mehet és kit vigyenek gázkamrába. Tudomása volt arról, hogy a táborban tömeges kivégzések zajlanak, illetve hogy a rabokat halálra éheztetik. Az ügyészség hat év börtönbüntetést kért a férfira, amiért „hozzájárult a haláltábor működtetéséhez”.

Hanning védői a férfi felmentését szeretnék elérni, mert állításuk szerint védencük „nem ölt meg, nem ütött meg és nem kínzott meg senkit „.

A vádlott
A vádlott
A védelem érvei nagy felháborodást keltettek a túlélők között, a Nemzetközi Auschwitz Bizottság „hátborzongatónak és gyalázatosnak” nevezte a felmentésre vonatkozó igyekezetet.

„Hanning része volt annak a mindenütt jelenlévő borzalomnak, melyet az Auschwitzban fogva tartott zsidó családoknak és más raboknak kellett elszenvedniük nap mint nap.”- mondta Christoph Heubner, a Bizottság helyettes elnöke.

Az egykori SS katona áprilisban szólalt meg először az ügy kapcsán, azt mondta: „Bocsánatot kérek.” Elismerte, hogy tudomása volt a tömeges kivégzésekről, az elgázosításról és a holttestek elégetéséről is. Hozzátette, hogy a háború után hallgatott a történtekről, mert szégyellte, hogy része volt benne. Feleségének, gyermekeinek és unokáinak sem mondott el semmit. „Senki sem tudta a családomból, hogy Auschwitzban dolgoztam. Egyszerűen nem tudtam róla beszélni, annyira szégyelltem magam. Azt is el akarom mondani, hogy mélyen megbántam, hogy hallgattam azokra a bűnszervezetekre, melyek annyi ártatlan ember halálát okozták, családokat irtottak ki, és rengeteg szenvedést okoztak áldozataiknak és azok hozzátartozóinak. Sajnálom, hogy hagytam, hogy ez az igazságtalanság megtörténjen, és nem tettem ellene semmit” – mondta Hanning.

A tárgyalás folyamán Hanning további részleteket osztott meg a táborban végzett feladataival kapcsolatban, de végig azt a látszatott igyekezett kelteni, hogy pusztán megfigyelőként vett részt a borzalmakban, és semmi köze nem volt a bűncselekményekhez.

Fiatalon
Fiatalon
Az egyik tárgyalási napon a vád képviselője egy 88 éves túlélőt szeretett volna felkérni tanúskodásra, de a bíróság nem adott helyt a kérésnek, mert az ügyvéd előzetesen nem kért engedélyt egy újabb tanú meghallgatására. Az idős férfi a holttesteket elégető Sondernkommando tagja volt, és az Egyesült Államokból utazott Németországba a tárgyalás miatt. Az ügyvéd kérésére a bíróság visszavonult megtárgyalni a tanú soron kívüli meghallgatását, de végül ismét elutasította a kérést.

Az auschwitzi tábornak több, mint egymillió áldozata volt. A háborút túlélő 6500 SS  alkalmazott közül kevesebb, mint ötvenet állítottak bíróság elé.

A jelenlegi tárgyalást egy magasabb pozíciót betöltő háborús bűnös, Oskar Gröning tavalyi pere előzte meg. Gröninget az „auschwitzi könyvelőként” tartották számon, mert ő volt a felelős a táborba érkezők értékeinek elkobzásáért és számbavételéért. Bár a hetvenes években egy német bíróság minden vádpont alól felmentette, tavaly végül négy év szabadságvesztésre ítélték.

Az idős háborús bűnösök elleni eljárások ügyében akkor állt be változás, amikor 2011-ben a sobibori haláltáborban teljesített őrszolgálata miatt ítélték el John Demnajukot.

Jelenleg még egy hasonló eljárás folyik Németországban, a 95 éves Huber Zafke ellen. Az egykori SS orvost 3681 gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják. Számos más esetben elnapolták a tárgyalások folytatását, a vádlottak rossz egészségi állapotára hivatkozva.

Forrás: Arutz7

Megszakítás