Alig fél hónappal a Bécsben aláírt megállapodás után, Irán bejelentette, hogy két új nukleáris létesítmény építését tervezi az ország délkeleti részén.

Az iráni atomenergetikai szervezet helyettes vezetőjének bejelentését a félhivatalos hírügynökség a Fars idézte. Két 100 MW teljesítményű reaktort építenek meg Makran közelében a tengerparton, hogy áramot termeljenek – idézi Mohamed Ahmadiant a hírügynökség. Jelenleg az előkészületek folynak 17 kutatóintézet és mérnöki tanácsadó cég bevonásával – állítják az irániak.

A nemzetközi megállapodás értelmében Irán nem építhet új urándúsító létesítményeket a következő 15 évben. Elvileg a most bejelentett létesítmény nem feltétlenül urándúsításra épül, de Irán sokszor nem mondott igazat nukleáris projektjei katonai vonatkozásairól – emlékeztet írásában az israelnationalnews.com. Ráadásul az új reaktorok ellenőrzése jóval nehezebb lesz majd, mert a bécsi megállapodás 24 nap időt biztosít, bármilyen vizsgálat előtt.

Ez a bejelentés nem sokkal azután jött, hogy kiderült: Irán egy 2,5 milliárd dolláros erőmű-beruházásra szerződött Irakban, amivel tovább nőhet a befolyása a szomszédos országban. Az iráni terjeszkedés szakértők szerint egyfajta nukleáris versenyt indíthat el a térségben, már Szaúd-Arábia is jelezte, hogy szívesen jutna nukleáris fegyverhez.

Kép: israelnationalnews.com

 

Megszakítás