Mintegy 2500 évvel ezelőtt, tévét hó 10-én Nebukádnecár babilóniai uralkodó seregei megérkeztek Jeruzsálem falai alá, és ostromolni kezdték a várost. Mivel végső soron ez az esemény vezetett a Szentély lerombolásához két és fél évvel később, valamint a hetven évig tartó babilóniai száműzetéshez, ezt a napot gyásznappá nyilvánították bölcseink.
Az evési és ivási tilalom kora hajnaltól a csillagok feljöveteléig tart, ami nem vonatkozik a terhes és szoptató nőkre, valamint a betegekre (azokra se, akik nincsenek közvetlen életveszélyben).
Az idők során tévét 10-hez kapcsoltak más gyásznapokat is, megtöbbszörözve ezzel a nap jelentőségét. Izraelben ez a nap jelöli azon holokauszt-áldozatok éves emléknapját, akiknek nem ismert a pontos halálozási dátuma.
„Az Örökkévaló kegyelméből
- tévét 5. [1975. december 9.]
Brooklyn, New York
Áldás és üdvözlet.
Levelében útmutatást kér az ászárá beTévét (Tévét 10.) közelgő böjtnapját illetően, tekintettel a jelenlegi izraeli helyzetre…
A saját rabbijától is nyilván kikéri a tanácsot, de mivel hozzám fordult, néhány javaslattal élnék, a következő bevezető jellegű megjegyzések után:
Sajnos egyesek szeretik azt hirdetni, hogy mindig „nagyban” kell gondolkodnunk és cselekednünk, globális dimenziókban és hatalmas vállalásokban stb. Nyilván jót akarnak az ilyenek, és amennyiben tényleg praktikus az adott elhatározás és tényleg kivitelezik, az nagy segítség lehet egyes helyzetekben.
Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk – sőt újra meg újra hangsúlyozunk kell – az úgynevezett „kicsi” és „egyszerű” dolgokról, arról, amit minden szerényebb közösség, sőt az ember egyedül is képes megtenni, sőt meg is kell tennie – a hagyományos, ősi és örökké új módon, azaz közösségként is együtt és egyénenként is, külön-külön. Ez a bizonyos dolog a „hang Jákób hangja”1 – azaz a Tóra és az ima –, amit az Örökkévaló maga szabott elénk mint olyan cselekedetet, amely elsősorban képes semmivé tenni „Ézsau karjának” hatalmát, bármilyen formában irányuljon is az ellenünk.
Nyilvánvaló, hogy a Tórának és az imának a legteljesebb kifejezést éppen az olyan napokon kell nyernie, amiről a Sulchán áruch azt mondja, hogy az böjti nap, olyan nap, amelyről Jesájá próféta így nyilatkozik: „választott böjt… böjt és az Örökkévaló kedvezésének ideje”.
Ami mármost a kérdését illeti, mivel az ászárá beTévét böjt különösen is kapcsolódik a Szentföldhöz és Jeruzsálem szent városához (felidézi Jeruzsálem ostromát), azt javasolnám, hogy a böjti napon szokásos dolgok mellett – ezeket a különféle tekintélyek, a muszár és a chászid kútforrások bőséggel kifejtik – a következőket tartsa szem előtt:
Ezen a napon különösen is igyekezni kell a Tóra, a tfilá és a cödáká terén, az „Ősi Izráel” szellemében, a Szentföld biztonságáért, anyagi és spirituális értelemben is, a zsidó nép anyagi és spirituális jóllétéért a Szentföldön és a diaszpórában is, különösen pedig a „vasfüggöny” mögött élő testvéreinkért.
A reggeli és a minchá ima után a Tóra vagy a háláchá valamely témáját érdemes tanulmányozni (ahol már működik napi tanulócsoport, ahhoz csatlakozni). Az ima után és a tanulás előtt érdemes elmondani néhány fejezetet a zsoltárokból (a szokásos adag mellett, kiegészítésképpen).
Az ima előtt és után cödákát érdemes adni (a szokott mennyiségen fölül), többek közt szent célra, a Szentföldön, „az élők földjén” működő valamelyik intézmény céljára.
Mondanunk sem kell, hogy ha valaki ezt a nap folyamán többször is megismétli, az dicséretes, és minél többször és többet tesz (mennyiségben és minőségben), annál inkább dicséretre méltó.
És, amint az a szentség minden dolgában van, kívánatos, hogy a fentiek mind becibur történjenek (legalább a minján legyen meg).
Fogadja el az Örökkévaló a zsidók könyörgéseit és imáit, éljenek bárhol.
Hamarosan, még a mi napjainkban teljesedjék be az ígéret: „Ezek a napok az örvendezés és vigasság napjaivá lesznek”, az igazi és teljes megváltással, amit a mi igaz Messiásunk hoz el.„
Áldással,
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 101. szám – 2017. december 18.