Az izraeli Kfár Májmon jesivájának vezetője, Reuven Hákohen Orija rabbi imát szerkesztett a több ezer ember életét követelő földrengés áldozataiért. A halálos áldozatok között van valószínűleg Antakja ősi, 2500 éves zsidó közösségének rabbija és a felesége, Saul és Fortuna Cenudioglu is.

A földrengésben tízezrek sérültek meg. A rengés Izraelben is érezhető volt, és tegnap este két további földmozgás követte a zsidó államban.

Izrael azonnal humanitárius segélyt és természeti katasztrófák utáni mentésben gyakorlott csapatot indított útnak. A mentőegység tagjai megkezdték a romok alá rekedtek felkutatását és kimenekítését.

Mit tehetünk mi?

A földrengés veszélye a tehetetlenség érzését okozza, hiszen kiszámíthatatlan és bárkivel megtörténhet. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy az Örökkévaló minden pillanatban itt van velünk. Ezért először is hálát adhatunk a Teremtőnek az életünkért, a szeretteinkért és azért, hogy tető van a fejünk fölött. Emellett imádkozhatunk az áldozatokért, és elmondhatjuk értük az Orija rabbi által szerkesztett imádságot, mely egyben állásfoglalás is: ugyan az áldozatok túlnyomó része nem zsidó, mivel azonban mindannyian emberek vagyunk, az Örökkévaló teremtményei, ezért az ő fájdalmuk a mi fájdalmunk is.

Imádság földrengés idejére, amikor ezrek veszítették életüket, tízezrek sérültek meg és lettek földönfutóvá.

Írta: Reuven Hákohen Orija rabbi

Világ Ura, minden élő Teremtője! Világodat gyász borítja. Gyász a teremtményeid miatt, akik odavesztek, amikor a Föld megnyitotta száját. Férfiak, nők, idősek és fiatalok világa semmisült meg egy pillanat alatt és életüknek teret adó otthonuk omlott rájuk fülsiketítő robajjal.

Kegyelmes Atyánk, nyilvánítsd ki kegyelmedet azok iránt, akik a romok alá rekedtek és akiknek percei meg vannak számlálva, és engedd, hogy mihamarabb megmenekülhessenek. És azoknak, akik fájdalmas sérüléseket szenvedtek, küldj teljes gyógyulást, kegyelemmel telt Isten. Mutasd meg együttérzésedet és bocsáss meg nekik, és add az erő és a remény áldását az odaveszettek és a sérültek családjnak, hogy képesek legyenek elviselni azt a szörnyű fájdalmat és nehéz terhet, ami rájuk zuhant.

Legyen az az akaratod Atyánk, kegyelmes Atya, hogy elteljél irgalommal világod irányába, ne pusztuljanak el teremtményeid rettenetes halállal és ne rövidítsd meg napjaikat. Helyezz szeretetet gyermekeid szívébe és engedd, hogy mindannyian teljes és szerető szívvel szolgáljunk téged.

És mondjuk, ámen.

Fotó: chabad.org

Megszakítás