Berel Lazar, Oroszország főrabbija felszólította a helyi zsidókat, hogy a most következő szombaton imádkozzanak a békéért, a régió lakosainak életéért és a zsidó közösség biztonságáért – tudósít az Arutz7.

„A béke az Örökkévaló egyik neve”

– írta csütörtökön közzétett levelében. –

„Istenhez imádkozunk minden nap, hogy adjon békét az embereknek és a különféle nemzeteknek. Ezt szeretnénk és amit csak tudunk, meg is fogunk tenni annak érdekében, hogy lehetővé tegyük minden egyes ember számára a békés együttélést. Imádkozzanak azért, hogy Isten ments, ne kerüljön sor vérontásra és természetesen ajánlják fel támogatásukat bárkinek, aki most bajban van, különösképpen azoknak, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat, azoknak, akik az érzelmi támogatás mellett kézzel fogható segítségre szorulnak. Mindenki számára meg kell nyitnunk a szívünket és ezáltal nyerhetünk nyugalmat.”

A főrabbi felhívását követően több száz oroszországi közösség vezetője jelentette be, hogy a megszokottakon felül is tartanak tóratanulást, imádkozást és zsoltárolvasást. Zsidó segélyszervezetek már most kiosztották a purimi ételcsomagokat, hogy segítsenek azoknak, akik a konfliktus következtében erre rászorulnak.

 

Megszakítás