A Rothschild bárók gazdagságáról legendák sora keringett, az egyik legkedvesebb történet szerint pedig vagyonuk alapját egy különös, önzetlen tett és egy rabbi áldása teremtette meg.
A zsidó világ képzeletbeli ranglétrájának egyik végén évszázadokon át a mesésen gazdag Rothschild család állt. Vagyonukhoz hatalmas befolyás társult, így nem csoda, hogy egyszerre váltak csodálat, irigység és számtalan legenda tárgyává. A ranglétra másik végén a galíciai zsidók éltek, sokszor elképzelhetetlen szegénységben. A nehéz hétköznapokban a Tóra szavai és a régi történetek jelentettek vigaszt, köztük egy olyan legenda is, amely különös büszkeséget adott nekik.
A szegény sámeszből tehetős vendéglős
A történetet az első csortkovi rebbe, reb Dávid Mose Friedman mesélte. Eszerint a Rothschildok későbbi ősatyja, reb Májer Amsel fiatalon Csortkovban, Cvi Hirsch Horowitz rabbi házában szolgált sámeszként. Feladata nem volt különösebben előkelő: a rabbi házát takarította.
Egy idő után azonban úgy érezte, ideje szerencsét próbálnia. Sniatinba költözött, megnősült, és egy pincehelyiségben olcsó vendéglőt nyitott. A vállalkozás hamar sikeressé vált, és Májer rövid idő alatt tehetős ember lett.
Eltűnik az ötszáz arany
Közben Csortkovban kellemetlen dolog történt. Hirsch rabbi ötszáz aranyat tett félre lánya hozományára, ám amikor eljött az esküvő ideje, a pénznek nyoma veszett.
A közösség rögtön találgatni kezdett, és hamar előkerült Májer neve is. Ki más vihette volna el a pénzt, mint az egykori szegény sámesz, aki időközben meggazdagodott?
A rabbi azonban nem hitte el a vádakat. Sniatinba utazott, hogy személyesen beszéljen vele.
Az ifjú Rothschild magára vállalja a lopást
Májer nagy tisztelettel fogadta egykori gazdáját: a legjobb étellel várta, és még hintót is bérelt számára. A kellemetlen kérdés csak a vacsora után került elő.
Májer ekkor különös választ adott. Elismerte, hogy ő vitte el a pénzt, és megígérte, hogy visszafizeti. A rabbi másnap hazautazott, néhány nappal később pedig megérkezett a teljes összeg.
Hirsch rabbi azonban hallgatott az esetről. Nem akart gyűlöletet szítani Májer ellen, hiszen az állítólagos tolvaj megbánta tettét, és megtérítette a pénzt.
Peszáchkor kiderül az igazság
Néhány hónappal később, a peszáchi nagytakarítás során egy nem-zsidó asszony megtalálta a rabbi házának egyik sarkában az elveszettnek hitt ötszáz aranyat. A pénzt hazavitte a férjének, aki elmulatta, ám a helyi kocsmárosnak feltűnt a hirtelen jött gazdagság.
Jelentette az esetet a bírónak, aki hamar kiderítette a pénz eredetét. Az arany visszakerült a rabbihoz, aki ekkor döbbent rá: Májer ártatlan volt.
Egy önzetlen tett jutalma
Hirsch rabbi azonnal Sniatinba utazott, hogy bocsánatot kérjen tőle. Egyúttal azt is megkérdezte, miért vállalta magára egy olyan bűn elkövetését, amelyet nem követett el.
Májer azt felelte, nem bírta elviselni az idős rabbi fájdalmas tekintetét. Tudta, hogy a pénz eltűnése miatt nagy bajba került, ezért inkább magára vállalta a lopást, hogy enyhítsen a szenvedésén.
A rabbi búcsúzáskor megáldotta Májert, gyermekeit és unokáit, hogy mindig jómódban éljenek. A legenda szerint innen ered a Rothschildok gazdagsága: nem aranyból, hanem egy rabbi áldásából.
A Rothschild-vagyon legendájáról részleteiben ide kattintva olvashatja el.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.