A konferenciára idén, mint a koronavírus okozta világjárvány előtt minden évben, New York-ban került sor, számol be a Jerusalem Post. Bár a vírus ebben az évben is számtalan kihívás elé állította a küldötteket, sokszor épp e nehézségek nyomán voltak képesek az egyes Chábád-központok a növekedésre, a kiteljesedésre és az újfajta kihívások nyomán még több emberhez érhettek el a Tóra üzenetével.
2018-ban, a pandémia előtt ilyen volt a gyűlés:
Az október 28. és 31. között megrendezett konferencián idén mind személyesen, mind az online térben, virtuálisan részt lehetett venni. Tavaly a járvány, a gyülekezési és az utazási korlátozások miatt, a konferencia a virtuális térben zajlott. Záróestjével a résztvevők világrekordot állítottak fel a leghosszabb online találkozó kategóriájában.
A járvány hatása többek között ott érződött az idei konferencián, hogy a több ezer Chábád küldöttet bemutató, ikonikus fénykép idén sem készülhetett el a korlátozások miatt. A résztvevők meglátogathatták azonban az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson sírját a Queensben található temetőben. (A sírról ebben a cikkünkben írtunk.)
A konferencián elhangzott, hogy a járvány okozta nehézségek ellenére óriási sikereket értek el az elmúlt év során is.
A szervezethez világszerte beérkezett 100 millió dollár adományból számos új Chábád-központ nyílt, zsinagógákat és egyéb közösségi épületeket emeltek, újabb kezdeményezéseket indítottak útnak és a tervezés és építkezés továbbra is nagy lendülettel folyik világszerte. 2001-hez képest az elmúlt húsz évben megháromszorozódott a Chábádhoz köthető zsinagógák száma, míg a világban általánosan látható tendencia a zsinagógák számának csökkenése.
A majdnem négy évtizede évente megtartott találkozó a kinusz hásluchim, a küldöttek gyűlése nevet viseli. Kezdeményezője a Rebbe volt, aki még 1983-ban indította útjára e programot azzal a céllal, hogy inspirációt, támogatást és új lendületet adjon a résztvevőknek, akik szerte a világban szolgálják a zsidó közösségeket a legnagyobb központoktól kezdve a legeldugottabb országokig. A néhány napos rendezvény során a résztvevők előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken és különböző workshopokon tanulnak, tanácskoznak és erőt merítenek egymás tapasztalataiból. Míg az első évben 65-en vettek részt a gyűlésen, addig az elmúlt években már hatezer fölé nőtt a résztvevők száma. Idén a „Hogyan merítsünk erőt a nehézségekből” címet viselte a konferencia. A napok során olyan sliáchok osztották meg történetüket a nagyközönséggel, akiknek szokatlan, váratlan, szinte emberfeletti nehézségekkel kellett szembenézniük munkájuk során.
Borítókép: Chabad Facebook
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.