Idegenek haza!
Tisztelt Szerkesztőség!

Sokféle vád létezik a zsidók ellen. Lopnak, csalnak, túl sokat szere­pelnek, világuralomra törnek, stb. Jól bevett és közismert vádak ezek, amelyeket csak elő kell rántani a fi­ókból és máris működésbe lépnek. Még csak alá sem kell támasztani őket. Hiszen ezek közismert tények. Egyik vád sötétebb, mint a másik. Sokszor az a legbosszantóbb, hogy az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy megpróbál ellenérve­ket felhozni e vádak ellen, és éppen ellenérveivel legitimizálja ezeket a vádakat. Van azonban egy bűnünk, amire aztán tényleg csak állunk és a megrökönyödéstől szóhoz sem ju­tunk:

„Idegenek…”

Hát valóban mit lehet erre mon­dani. Miért lennénk idegenek? Mitől és mihez képest idegen valaki? És amúgy is, miért olyan súlyos bűn, ha valaki idegen?

Ha valaki lop, csal, stb… hát az valóban egy súlyos vétek. De, hogy idegen… Ki érti ezt?

Amikor ezek a vádak felmerül­nek, az embernek az az érzése tá­mad, hogy a vádaskodó azért ezt hozza fel, mert semmi mást nem tud mondani. „Igaz, hogy nem lopnak, csalnak, stb., de van egy megmásít­hatatlan bűnük: Idegenek…”

Ez a vád abban tér el a többitől, hogy nem csak, hogy hamis, hanem az, hogy értelmetlen is.

Hát igen, ahhoz már hozzászoktam, hogy ezt a bűnünket itt-ott megtalálom az antiszemita sajtó hasábjain, de hogy az „idegenezés” az Új életben is felüti a fejét, erre nem gondoltam volna. A neológ „főrabbikar” szóvivője a Csurkától megszokott demagógiával, egy meg nem nevezett ellenség ellen – a be­csesebb hangvételű cikkeket megélt újság, szinte minden utóbbi számá­ban – következetesen az idegen ve­szélyt említi.

Mire és kire gondol a köztiszte­letben álló főrabbi úr, és melyik bib­liai forrásból meríti intelmeinek ha­gyományait? Tartok tőle, hogy a gyűlölködést személyes irigykedéséből meríti, a vádat pedig a fenti kon­textushoz hasonlóan más vétkek hiá­nyában mondja. A vád maga, pedig ugyancsak értelmetlen.

Főrabbi Úr! Elég a vádaskodás­ból, tanuljon az „idegenektől”: mun­kára fel!

Sokat morfondíroztam, hogy ír­jak-e az Egységnek erről, ugyanis ba­ráti körömben többeknek is szemet szúrt az ügy. Abban sem vagyok biz­tos, hogy Önök lehozzák írásomat. Ha nem közlik, igazuk van, hiszen „aki kutyával alszik, bolhával kell”.

Azonban, úgy gondolom még­is említésre méltó a tünet. Ma, ami­kor egyre több kívülről jövő „ide­gen gyűlölettel” találkozunk, az öngyűlölködő zsidók antiszemitizmu­sát csirájában kéne elfojtanunk.

Tisztelettel
Egy zsidó

Megjelent: Egység Magazin 15. évfolyam 57. szám – 2014. augusztus 3.