A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Horogkeresztet festettek a középkori zsidó bölcs, Maimonidész (Rámbám) cordóbai szobrára.

A spanyolországi cionista ACOM szervezet szerint az eset jól példázza az országban erősödő antiszemitizmust, amelyben az iszlamista és a szélsőjobboldali eszmék veszélyes módon találkoznak. A vandálok a világhírű zsidó filozófus és vallástudós bronzszobrát gyalázták meg Córdoba történelmi zsidónegyedében. A szobor Maimonidész szülővárosában áll, nem messze az egykori zsinagógától.

Az Action and Communication on the Middle East (ACOM) nevű szervezet közleményében úgy fogalmazott: Spanyolországban

„a jelentős marokkói befolyással rendelkező iszlamizmus összefonódik a neonáci szélsőjobboldallal”.

A szervezet szerint ezt a folyamatot Pedro Sánchez baloldali kormánya is táplálja, amelyet a közlemény „Spanyolország-ellenesnek és antiszemitának” nevezett.

Az elmúlt években Izrael és Spanyolország kapcsolata jelentősen megromlott. Madrid több más európai uniós országgal együtt csatlakozott Dél-Afrika 2023-ban indított hágai keresetéhez, amely népirtással vádolja Izraelt a Gázai övezetben. Pedro Sánchez miniszterelnök tavaly „népirtó államnak” nevezte Izraelt, míg Jeruzsálem azzal vádolta a spanyol kormányt, hogy hozzájárul az antiszemita gyűlölet erősödéséhez.

Maimonidész az egyik legnagyobb zsidó gondolkodó, orvos és rabbi volt

Maimonidész, héber nevén Mose ben Maimon, akit a zsidó hagyományban a Rámbám mozaikszóval is emlegetnek, a 12. század egyik legnagyobb zsidó gondolkodója, orvosa és rabbija volt. Córdobában született, élt Marokkóban is, élete utolsó szakaszát pedig Egyiptomban töltötte, ahol 1204-ben hunyt el. Művei ma is a zsidó vallásfilozófia és a háláchikus irodalom alapművei közé tartoznak.

Tudjon meg mindent Rámbámról!

Rámbám nem más, mint a híres córdobai filozófus: kattintson a válaszért.

Forrás: ejpress.org

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.