Mit jelent ma emlékezni egy történelmi tragédiára egy gyorsan változó világban.
Április 16-án Magyarországon a holokauszt áldozataira emlékezünk. A dátum nem véletlen, 1944-ben ezen a napon kezdődött a zsidó lakosság gettósítása, amely néhány hónap alatt százezrek deportálásához vezetett. A történelmi tények ismertek, a számok is, mégis újra és újra felmerül a kérdés, mit jelent ma emlékezni.
Emlékezzünk jól
A válasz elsőre egyszerűnek tűnik. Megemlékezések, iskolai órák, koszorúzások. Beszédek, amelyek felidézik a múlt borzalmait. De az emlékezés nem pusztán ismétlés. Ha az lenne, minden évben ugyanazt mondanánk el, és mégis egyre kevesebbet értene belőle a következő generáció.
Ma már nincsenek köztünk azok, akik felnőttként élték át a deportálásokat. A túlélők száma évről évre csökken, és velük együtt eltűnik az élő emlékezet is. Ami marad, az közvetített tudás, tankönyvek, dokumentumfilmek, múzeumok és egyre inkább az internet.
Ez azonban új kérdéseket hoz. Egy mai középiskolás számára a holokauszt gyakran egy téma a sok közül. Versenyez a figyelméért a közösségi média, rövid videók, a folyamatos információáramlás. Egy történelmi tragédia, amelynek megértéséhez idő és elmélyülés kellene, nehezen fér bele egy gyorsan pörgő világba.
Változik az emlékezet
Közben az emlékezet maga is változik. A hangsúlyok eltolódnak, más kérdéseket teszünk fel, mint húsz vagy ötven évvel ezelőtt. Ma már nemcsak azt kérdezzük, mi történt, hanem azt is, hogyan történhetett meg, és kik voltak azok, akik végrehajtották, elszenvedték, vagy éppen tétlenül nézték.
A Német megszállás Magyarországon után a folyamatok gyorsasága és szervezettsége ma különösen nyugtalanító. Nem egy távoli, felfoghatatlan rendszer működött, hanem egy modern államigazgatás, amely rövid idő alatt képes volt emberek százezreit elkülöníteni és deportálni. Éppen ez teszi a történteket igazán közelivé és egyben nyugtalanítóbbá.
Az emlékezés felelősség
Az emlékezés ezért nem lehet pusztán tiszteletadás. Ha csak az, akkor a múlt lezárt történetté válik, amelyhez nincs közünk. Valójában azonban az emlékezés mindig jelen idejű tevékenység. Arról szól, hogy mit kezdünk ma azzal, amit tudunk.
Ez különösen fontos egy olyan korban, amikor az információ könnyen torzul. A közösségi médiában egyszerűsített narratívák terjednek, összeesküvés elméletek jelennek meg, és a történelem sokszor vélemények szintjére csúszik le. Ebben a közegben az emlékezés felelősség is, annak a felelőssége, hogy különbséget tegyünk tény és torzítás között.
De talán a legfontosabb kérdés mégis az, hogy van e személyes jelentése az emlékezésnek. Nem mindenki érzi úgy, hogy köze van a történelemhez. Mégis a holokauszt története nem csak azoké, akik átélték. Arról szól, hogy egy társadalomban mi történik, amikor embereket fokozatosan kizárnak, megbélyegeznek, majd eltávolítanak.
Ez a folyamat nem egyik napról a másikra kezdődik. És nem is mindig látványos.
Éppen ezért fontos új formákat találni az emlékezésre, különösen a fiatalabb generációk számára. Nem csak befogadóként, hanem alkotóként is. Olyan módon, amelyben saját hangon, saját eszközökkel tudnak kapcsolódni a múlthoz.
Ezt a gondolatot viszi tovább a zsido.com és a Maimonidész Iskola közös kezdeményezése is. A cél nem csupán az emlékezés, hanem az, hogy a fiatalok saját nyelvükön, saját formáikban tudják megszólaltatni a múltat.
– mondta Szilánk Zsuzsa a Maimonidész igazgatónője.
„Az emlékezés ma aktív döntés arról, hogy mit tartunk fontosnak ebben a gyorsan változó világban.
Minden generációnak, köztük a gyermekeinknek is meg kell találnia a saját útját hozzá és ebben csak mi segíthetünk nekik”
– hangsúlyozza Tuna Judit a zsido.com főszerkesztője.
Nem tökéletes alkotásokat várunk, hanem személyes megszólalásokat. Az a fontos, hogy a diákok saját szavaikkal kapcsolódjanak a témához. Ennek egyik formája lehet, ha nemcsak hosszú szövegekben gondolkodunk, hanem rövid, személyes megszólalásokban is. Egy egyperces videó, egyetlen mondat, egy rövid gondolat is lehet emlékezés. Egy névtelen levél, egy kérdés a múlthoz, egy gondolat arról, mit mondanának valakinek 1944-ből, mind olyan forma, amely közelebb hozza a történetet.
Ezért „Amit továbbadunk” címmel pályázatot hirdetünk. Minden 18. életévét be nem töltött fiatal küldhet verset, rajzot vagy bármilyen alkotást, amely számára az emlékezést jelenti. A műveket az ujsag@zsido.com címre várjuk, Emlékezem tárggyal, minden beérkezett alkotást megjelentetünk a zsido.com oldalán, illetve a szentendrei Cháj Galériában.
Az emlékezés nemcsak arról szól, hogy mit őrzünk meg, hanem arról is, hogy hogyan adjuk tovább.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.