Hollywoodi álom kicsit másképp.

Houston Mack amerikai színész néhány éve elhatározta, hogy elhagyja Hollywoodot, és megvalósítja gyerekkori álmát: az izraeli hadsereg ejtőernyős dandárjának katonájaként folytatja pályafutását. „Szeretném, ha országunknak jó jövője lenne. Ha valamivel is hozzájárulhatok ehhez, akkor kötelességem megtenni azt.”

Mack 10 évesen szerepelt először iskolai színdarabokban, és innen egyenes út vezetett számára a televízióba és a filmvászonra (pl. Én, a nő és plusz egy fő). 2013-ban azonban gyökeresen megváltozott az élete: Izraelbe vándorolt, és elkezdett héberül tanulni Jágur kibucban. Két évvel később vonult be a hadseregbe. „Mindig is arról álmodtam, hogy egy napon csatlakozom a sereghez, nem feltétlenül az izraelihez, csak katona szerettem volna lenni” – mondta a színészből lett katona, akinek felmenői között tengerész, vadászpilóta és mesterlövész is volt. „Találkoztam az ejtőernyős dandárral, és elhatároztam, hogy csatlakozom az izraeli hadsereghez, a zsidó nép, az én népem hadseregéhez.”

Þæ"Ñ êÞÕàÕê éÜ èÑ"Ø ÙÕáØÕß Þç ÞÔêçÕäÔ ÑÔ ÔÙÔ é×çß ÑÔÕÜÙÕÕÓ.  ÞÙÕâÓ ÜÛêÑêÕ éÜ æ×Ù ÓÑÕé.

Katonai szolgálatának befejeztével Mack a nemzetközi porondon szeretne Izraelnek jó hírnevet szerezni. „Az az álmom, hogy itt, Izraelben tanuljak filmezni, hogy a világ filmszínházaiban pozitívan mutathassam be Izraelt.”

Þæ"Ñ êÞÕàÕê éÜ èÑ"Ø ÙÕáØÕß Þç ÞÔêçÕäÔ ÑÔ ÔÙÔ é×çß ÑÔÕÜÙÕÕÓ.  ÞÙÕâÓ ÜÛêÑêÕ éÜ æ×Ù ÓÑÕé.

Forrás: ynet

 

Megszakítás