Közismert, hogy az askenázi zsidóság (melyhez a mai magyar zsidóság döntő többsége is tartozik) a zsidó diaszpórának azon ága, amelyik a tízedik századtól kezdve, Németországból terjedt el Európában, míg a szfárádi zsidósághoz az 1492-ben Spanyolországból elűzött zsidóság leszármazottai tartoznak, akik leginkább Észak-Afrikában és az Ottomán birodalomban éltek. Természetesen ezen kívül is voltak diaszpórák, mint például a jemeni vagy az iraki, melyek több mint 2500 éves múltra tekinthettek vissza.
De vajon honnan erednek ezek a nevek, Askenáz (Németország) és Szfárád (Spanyolország), két olyan elnevezés, melyet a zsidóságon kívül nem használnak?
Az Askenáz név a Brésit (Mózes 1, 10:3) versében jelenik meg. Askenáz Gómer fia, Jefet unokája és Noé dédunokája. Jeremiás (51:27) szerint „…hívjátok össze ellene Arárat, Minní és Askenáz királyságait,…” Askenáz egy néppé vált, melyet a kutatók az asszír szövegekben szereplő Askúz nép nevével azonosítanak. Askenáz és Németország társítása először a 953-ban keletkezett ún. Joszefon könyvben lelhető fel. A Joszefon könyv Joszef ben Matatijáhú (azaz Josefus Flavius) művének héber változata. Ebben az ismeretlen fordító így ír: „Abban az időben Néró császár Vespasianus hadvezért nyugatra küldte, és Askenáz, Britannia, Saxonia és Skócia meghódoltak és szolgáltak a császárnak”. A fordító talán Skandinávia arab nevének (Askandinava) hatására használta az Askenáz szót. Mindenesetre, Rasi (Rabbi Slomo Jichaki 1040-1105) nyomán, aki a németet askenáz nyelvnek nevezte, elterjedt a zsidóságban, hogy Németországot Askenáznak hívják, egészen a huszadik század elejéig, amikor ezt felváltotta a Germánia elnevezés.
Spanyolországot a lakói Espagnának nevezik, mely a régi zsidó írásokban mint Eszpámjá jelenik meg. A Szfárád szó csak egyszer fordul elő a Bibliában (azaz ún. hapax legomenon) mégpedig Ovádjá próféta könyvében (1:20) „És ezen várnak számkivetettsége Izraél fiai közül, mely a kanaániak közt van Cárfátig, meg Jeruzsálem számkivetettsége, mely Szefárdban van, birtokba veszik a Délvidék városait.” Ovádjá közvetlenül azután írta próféciáját, miután az Első Szentélyt a babilóniaiak lerombolták. Ebben a Babilonnal szövetséges Edom ellen beszél, miszerint Edomot Izrael majd elfoglalja és területét az akkor száműzetésben elő zsidók öröklik majd meg.
A száműzetés helyeit is megnevezi: Cárfát (Száráfánd, egy a mai Libanon területén fekvő város) és Szfárád. Nem egészen világos, hogy a Szfárád név mire vonatkozik, lehet, hogy az óperzsa nyelven Szafardának nevezett városok egyikére (a mai Irán, illetve Törökország területén), esetleg a lídiai Szardiszra. A kora középkori arám nyelvű ún. Jonatán fordítás Ovádjá fenti versében a Szfárád szót Eszpámjára változtatta, talán mert hasonlított a Heszpéria szóra, mely a nyugati Ibériai félszigetet jelölte. Rási ennek a fordításnak alapján írta: „…Carfat az a ‘Franca’-nak nevezet királyság, míg Szfárádot Jonatán Eszpámjának fordította”. Azóta, mind a mai napig, a héber nyelvben Szfárád Spanyolországot jelenti.
Dan Diamant