A Rebbe egyik különleges programja volt, hogy mindenkit arra sarkalt: vegyen részt egy Tóra megírásában, ezzel teljesítve a szentírás utolsó parancsolatát. Az írásaiból összeállított cikkből az is kiderül, mi áll emögött a különleges micva mögött.

 

A parancsolat

Maimonidész írja: A Tóra megparancsolja minden egyes zsidó férfi számára, hogy írjon egy tóratekercset magának, ahogy áll1: „És most írjátok le magatoknak ezt az éneket”. [E parancsolat arra is utal], hogy az egész Tórát írják le, melyben az előbbi ének szerepel, mert egy tóratekercsnek nem lehet csupán egyes szakaszait leírni.

Még akkor is írjon az ember magának egy tóratekercset, ha az őseitől örökölt egyet. Ha valaki saját kezűleg megír egy Tórát, az olyan, mintha a Szináj-hegyen vette volna át. Ha nem képes saját maga megírni, akkor bízzon meg valakit, aki ért hozzá.

Ha valaki megvizsgált akár csak egyetlen betűt is egy tóratekercsben, az olyan, mintha ő írta volna az egészet.

 

Hogyan lehet betartani a parancsolatot?

Náchmonidész szavait idézi a Sulchán Áruch is, mégsem gyakori, hogy valaki tóratekercset írna magának. Bár Maimonidész szerint ez egy olyan parancsolat, melynek teljesítésére mindenkinek törekednie kell, a legtöbb ember, még azok is, akik egyébként nagyon lelkiismeretesen tartják be a parancsolatokat, nem ír magának saját tóratekercset.

Mondhatjuk azt is, hogy mivel a legtöbb ember nem képes saját maga megírni egy Tórát, egy hivatásos tóramásolót kell felkérniük e feladatra. Ennek alapja a következő vers2: „Ez az én Istenem, akit dicsőítek”. Bölcseink szerint3 ez azt jelenti, hogy a parancsolatokat a lehető legmagasabb színvonalon kell teljesíteni.

Ezzel azonban még nem kapunk választ a kérdésünkre, hiszen az sem túl gyakori, hogy valaki megbíz egy tóramásolót, hogy írjon a számára egy tekercset. Ahogy fentebb láttuk, egy tóratekercs átvizsgálása is olyannak számít, mintha valaki írt volna egyet, de arra sem látunk sok példát, hogy az emberek átvizsgálnának egy tóratekercset.

 

Tóratekercs helyett írjunk könyvet!

Rábénu Áser másképpen magyarázza a tóratekercs megírásának parancsolatát: „Egy tóratekercset megírni mindenképpen nemes cselekedet … azonban ez azon nemzedék tagjaira vonatkozott, akik azért írtak tóratekercseket, hogy legyen miből tanulniuk. Napjainkban, amikor a tóratekercseket azért írják, hogy a zsinagógákban olvassanak fel azokból a közösségnek, a zsidó férfiakra vonatkozó parancsolat inkább azt jelenti, hogy Chumásokat, Misnákat és Gemárákat írjanak le azok kommentárjaival együtt, hogy azokból tanuljanak. A lényegi elem a Tóra leírásának parancsolatában ugyanis a tanulás, ahogy áll: »és tanítsd azokra Izrael gyermekeit és tedd a szájukba«. A Gemárá és a hozzá tartozó magyarázatok tanulmányozásával az ember alaposan elsajátíthatja a parancsolatokat és a törvényeket. Így tehát ezek azok a szövegek, melyeket kötelesek vagyunk leírni”.

Ezt az elgondolást a Sulchán Áruch is megemlíti és vannak olyan bölcsek, akik szerint, ahogy Rábénu Áser is írta, napjainkban ez a parancsolat nem a tóratekercs leírására vonatkozik, hanem arra, hogy „Chumásokat, Misnákat és Gemárákat írjanak le, azok kommentárjaival együtt”.

Ez arra is magyarázatot ad, hogy miért nem elterjedt gyakorlat tóratekercset írni vagy íratni saját magunk számára. Ebben a korban a parancsolat jelentését kiszélesítették és más szövegek leírásával teljesítjük azt.

 

Elég-e vásárolni?

Ezen értelmezés azonban még mindig rejt hiányosságokat magában, hiszen az elterjedt gyakorlat nem az, hogy valaki leírja vagy kinyomtatja ezeket a szövegeket, hanem az, hogy megvásárolja azokat. Egy tóratekercs megvásárlása pedig nem egyenértékű annak megírásával. Bölcseink szerint megvásárolni egy tóratekercset olyan, mintha valaki elcsenne egy micvát a piacon. Ezzel együtt vannak döntvényhozók, akik elfogadják, hogy vásárlással is teljesíthető ez a parancsolat, de nem ezt a módot tartják kívánatosnak. A Remá pedig úgy határozott, hogy aki megvásárol egy tóratekercset és nem ellenőrzi azt, az nem teljesítette ezt a parancsolatot. Így tehát jogosan merül fel a kérdés: vajon teljesíthetjük-e a tóratekercs megírására vonatkozó kötelezettségünket azzal, ha nyomatott szöveget vásárolunk?

Egyes rabbik rámutatnak arra, hogy Maimonidész és Rábénu Áser véleménye közötti különbség nemcsak a parancsolat tárgyára vonatkozik, tehát arra, hogy tóratekercsről vagy más vallási szövegről van-e szó, hanem a parancsolat teljesítésének módjára is. Maimonidész szerint a parancsolat lényege a tóratekercs megírása, míg Rábénu Áser szerint az, hogy az ember biztosítsa magának a tanuláshoz szükséges szövegeket. Ez utóbbi véleményt követve kijelenthetjük, hogy a szövegek megvásárlásával is teljesíthető a parancsolat. Rábénu Áser szóhasználata azonban nem támasztja alá ezt az elgondolást, mert ő csupán a régi és a mai nemzedékek által használt szövegek közötti különbségeket említi, továbbá így ír: „Chumásokat … írjanak”. Vásárlásról nem ejt szót.

 

Örök érvényű parancs a modern korban

A fenti nehézségre megoldást ad, ha Rábénu Áser véleményével kapcsolatban feltesszük a következő, alapvető kérdést: ha a Tóra azt parancsolja meg, hogy egy tóratekercset írjunk, akkor milyen alapon módosíthatjuk a parancsolat tárgyát bizonyos megváltozott körülményekre hivatkozva? A Tóra parancsolatai örök érvényűek és megváltoztathatatlanok. Hogyan módosíthatnánk tehát egy előírást a megváltozott tanulási szokásokra hivatkozva?

A választ az adhatja meg, ha azt feltételezzük, hogy Rábénu Áser a parancsolat mondanivalójában látta a lényegi elemet. A parancsolat alapja a következő vers: „És most írjátok le magatoknak ezt az éneket és tanítsd azokra Izrael gyermekeit és tedd a szájukba”. Rábénu Áser szerint a parancsolat lényege, hogy a Tórát írott formában lehessen tanulmányozni, mert így könnyű átismételni és nem felejtődik el. Az idézet folytatása pedig úgy szól, hogy a Tóra tanúságként szolgál majd Izrael népe számára, még akkor is, ha áthágják az Istennel kötött szövetséget.

E gondolatmenet szerint a tóratekercs megírása nem a parancsolat lényege, hanem a betartásának az eszköze. A tóraadás idejében csak úgy lehetett betartani ezt az előírást, ha írtak egy tóratekercset, hiszen akkoriban még tilos volt leírni a Szóbeli Tant. Ezzel együtt a parancsolat lényege nem egy tóratekercs megírása, hanem annak biztosítása, hogy a zsidók írott szövegekből tanulmányozhassák a Tant.

 (Egy példával élve: A Tóra megparancsolja számunkra, hogy mezuzát helyezzünk el az ajtófélfáinkon, ahogy áll4: „És írd azokat házad ajtófélfáira…”. E parancsolat lényege nem a mezuza szövegének pergamenre írása, hanem a pergamentekercs felhelyezése az ajtófélfára. Maga az írás csupán az előírás teljesítésének eszköze.)

Ezen elképzelés alapján elmondhatjuk, hogy eredetileg, amikor az egyetlen olyan szöveg, melyet le lehetett írni, maga a Tóra volt, akkor ezt a parancsolatot kizárólag egy tóratekercs megírásával lehetett teljesíteni. Az írás közben pedig ügyelni kellett a tóratekercs szentségével kapcsolatos szabályok betartására, pl. arra, hogy vonalazott pergament kell használni, vagy a szöveget csak héberül és az asszír betűtípussal lehet leírni. Később azonban, amikor már nem volt tilos a Szóbeli Tant papírra vetni, a parancsolat teljesítésének lehetősége kibővült, és már más szövegeket is magába foglalt. Ezáltal valósul meg ugyanis a parancsolat lényege: írott formában elérhetővé tenni a különböző tórai szövegeket.

Ez a gondolatmenet fontos akkor is, amikor arra keressük a választ, hogy egy tóratekercs megvásárlásával teljesíthető-e ez a parancsolat. Azok, akik szerint így is teljesíthető, arra hivatkoznak, hogy a tekercs megírására vonatkozó szabályoknak csupán annyi a szerepük, hogy a tóratekercset szentséggel ruházzák fel. Ha egy Tórát a megfelelő módon írtak meg, akkor az előírás lényege, tehát a szent szöveg elérhetővé tétele írott formában, akkor is megvalósul, ha valaki megvásárolja azt.

Akik viszont úgy vélik, hogy egy tóratekercs megvásárlásával nem teljesíthető a parancsolat, azzal érvelnek, hogy az íráshoz kapcsolódó szabályok betartása lényeges eleme a parancsolatnak. Mivel abban az időben ezt az előírást csak egy tóratekercs megírásával lehetett betartani és a Tóra leírására különleges szabályok vonatkoznak, ezért kizárólag ezen szabályok betartása által teljesülhet a parancsolat.

Rábénu Áser szerint azonban ez csak arra az időszakra igaz, amikor a parancsolatot kizárólag egy tóratekercs megírásával lehetett végrehajtani. A későbbi korokban azonban olyan szövegekre is kiterjedt a parancsolat hatósugara, melyek leírására már nem vonatkoznak e fent említett, különleges szabályok. Mindkét vélemény támogatói egyetértenek tehát abban, hogy a parancsolat teljesíthető az efféle szövegek megvásárlásával is.

 

Nem változás, csak kiterjesztés

Itt azonban érdemes újabb magyarázatokat megismerni, hiszen nem tapasztaljuk, hogy a rabbik tórai szövegek megvásárlására biztatnák a tizenhárom éves korukat elérő bár micva fiúkat. Továbbá a Bét Joszef, a Bájit Chádás és más magyarázók is azt tanítják, hogy Rábénu Áser állásfoglalását nem lehet úgy értelmezni, hogy megváltoztatta a parancsolat lényegét. Csupán kiterjesztette annak hatósugarát és azt mondta, hogy a tóratekercs megírása mellett az ember igyekezzen beszerezni magának egyéb szent könyveket is.

Így tehát megválaszolatlan marad az eredeti kérdés: vajon bölcseink miért nem igyekeztek, hogy egy tóratekercs megírásával vagy megíratásával teljesítsék ezt az előírást a zsidó történelem egésze során? Továbbá azon bölcseink, akik írtak tóratekercset, általában nem a legelső kínálkozó alkalommal tették ezt, hanem életük egy későbbi szakaszában.

A válasz Maimonidész egy másik döntésén alapszik: „Egy város lakosai rákényszeríthetik egymást, hogy zsinagógát építsenek és tóratekercset vásároljanak”. A zsidó hitközségek szokása tehát az, éljenek bárhol, hogy a közösség nevében íratnak tóratekercset. Azon tekercseken felül, melyeket adományozók íratnak és ajándékoznak a zsinagógának, a közösség maga is írat egy tóratekercset, mely a közösség tulajdonában áll, tehát minden oda tartozó zsidónak része van a tóratekercs megírására vonatkozó parancsolat teljesítésében.

 

Kollektív tulajdon

Ezzel a magyarázattal is van azonban egy probléma. Először is, vajon egy kö­zösséget egyetlen, kollektív entitásnak tekintünk vagy in­kább emberek összességének? Ha a közösség csupán em­berek összessége, akkor bölcseink ta­nítása szerint az oda tartozó egyének nem teljesítik a tóratekercs megírásának parancsolatát a közös Tórával, mert mindegyiküknek meg kell írnia a sajátját. Hogyan lehet mégis eleget ten­ni a kötelezettségnek egy közösségi tóratekerccsel?

Erre az lehet a válasz, hogy napjainkban az átlagember nem képes arra, hogy megírjon egy tóratekercset, ezért a közössége által íratott tekerccsel teljesíti az előírást.

A közös tulajdonnal járó kérdések kapcsán érdemes megvizsgálni a luláv és az etrog parancsolatát: nem lehet úgy teljesíteni az etrog parancsolatát, hogy az közös tulajdonban van, kivéve, ha a társtulajdonos ajándékként átadja a saját részét. Az előírás ugyanis úgy szól, hogy az ünnep első napján az teljesítheti az etrog előírását, akinek az a tulajdonában van. Amikor még nehézkes volt az etrog beszerzése, az volt a szokás, hogy a közösség egy darab etrogot vásárolt, és azt használta mindenki a parancsolat teljesítésére, még azok is, akik nem voltak tisztában azzal, hogy miként kell az etrogot a parancsolat teljesítésének idejére birtokba venni, majd átadni azt valaki másnak.

Vajon miért volt ez a módszer elfogadható? Mivel a közösség azért vásárolta az etrogot, hogy azzal minden tagja teljesíthesse a parancsolatot, feltételezhető, hogy mindenki átadta a saját tulajdonrészét annak a társának, aki éppen a parancsolatot teljesítette, hiszen tudta, hogy amikor ő kerül sorra, visszakapja majd a saját részét.

Ehhez hasonló a tóratekercs megíratása: mivel ez az egyetlen módszer, mellyel manapság a legtöbb ember betarthatja ezt az előírást, feltételezhetjük, hogy a közösségi tekercseket azzal a szándékkal íratták, hogy az a közösség minden egyes tagjának tulajdona legyen.

Még ezzel a magyarázattal is adódik némi probléma, hiszen az etrog és a tóratekercs előírása nem egyezik meg teljes mértékben egymással. Az etrog parancsolatának teljesítéséhez ugyanis elegendő az, ha a gyümölcs az illető tulajdonában van. A tóratekercsnél azonban az is fontos, hogy mindenki maga írja vagy írassa azt meg, nem elég csupán birtokolni. Éppen ezért, ha valaki örököl vagy – a Remá véleménye szerint – vásárol egy tóratekercset, akkor nem teljesítette a parancsolatot. Emiatt, még ha a közösség minden egyes tagjának tulajdonrészt is biztosít a tóratekercsben, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy a tagok eleget tettek a kötelezettségüknek.

Erre a problémára a Talmudban5 találunk megoldást: „A vallási bíróság szabadon dönthet az ügyükben”. Ez azt jelenti, hogy amikor a közösség vezetői megrendelték a tóratekercs megírását, ezt azzal a szándékkal tették, hogy a közösség tagjai ne csak résztulajdonosai legyenek a tekercsnek, hanem ők is a megrendelők közé tartozzanak, és így teljesítsék a tóratekercs megírásának parancsolatát.

 

A közösségi tóratekercsek

Ennek fényében érthetővé válik a közösségi tóratekercsek megíratásának fontossága. Ezek azzal a szándékkal készülnek, hogy minden zsidó számára lehetővé tegyék a parancsolat teljesítését. E tekercsek által részesülnek az egymással összefogó zsidók a parancsolat teljesítéséből, különösen azok, akik megvásároltak néhány betűt.

A tóratekercs megírásának parancsolatát a zsidó nép számára rendelte el Isten és Mózes mesterünk teljesítette azt először, mielőtt a nép bevonult volna Izrael földjére. Ez a parancsolat az utolsó a Tóra 613 előírása közül.

Bölcseink azt tanították, hogy e parancsolat teljesítése hozzásegít a száműzetés lezárásához és azon korszak eljöveteléhez, melyben a messiás vezetésével ismét bevonulunk Izrael földjére, ahol a lehető legteljesebb módon tarthatjuk be a Tóra előírásait. Adja Isten, hogy ez minél hamarabb bekövetkezzen!

 

1 5Mózes 31:19.; 2 2Mózes 15:2.; 3 Sábát 132b.; 4 5Mózes 6:9.; 5 Kötubot 106b

 

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 149. szám – 2021. december 15.