Összeszedtük azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a mostani rendkívüli helyzetben nyújt az EMIH a zsidó közösségnek.

Hitünk szerint nincsenek véletlenek, bármi történik is velünk, mindig azt kell keresnünk, mik az adott helyzet tanulságai, mi az amit a körülöttünk és velünk történő dolgokból tanulhatunk. Egy olyan csapás, amely az emberek egymástól való fizikai távolságtartását vonja maga után, egyértelműen arra figyelmeztet bennünket, hogy spirituális lelki közösségünket, összetartozásunkat és a közösséghez tartozásunkat kell megerősítenünk. Ennek jegyében ezekben a napokban az EMIH rabbijai, vezetői, munkatársai és tagjai mind azon fáradoznak, hogy a fizikai távolság dacára erősítsük az egymás iránti  felelősségünket.

Kérjük, ha önkéntes munkát szeretne végezni a közösség segítése érdekében, akkor ezen az elérhetőségen töltse ki a jelentkezési lapot: https://forms.gle/fDk3diVCU93kVnCu6

Kóser étkezés

Változatlanul biztosítjuk a kóser élelmiszerellátást. Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség rendelkezik a szükséges élelmiszertartalékokkal, tehát még abban az esetben is, ha a Kóser Piac árukészlete elfogyna, a Hitközség biztosítani tudja a szükséges élelmiszereket az azt igénylők számára. Az élelmiszertartalékok a pészáchi, szigorúbb ellenőrzést igénylő élelmiszerekre vonatkozóan is rendelkezésre állnak.

Jóllehet a Carmel Étterem és a Tel AvivCafe ideiglenesen bezárt, ám mindenki, akinek napi kóser menüre van szüksége, az Óbudai Hitközségtől meg tudja rendelni a számára szükséges mennyiségben. Kérjük, a rendeléssel Erdős Juditot keressék a +36/30-222-1439-es telefonszámon.

A válsághelyzet alatt is működik a kóser húskiszállításunk. A szolgáltatást a koserhus.com honlapon tudják igénybe venni.

A közösség tagjai kóser pékárut is tudnak rendelni a Semes Pékségtől a koserpekseg.hu honlapon keresztül. A Kóser Piac (VII. Dohány u. 36) továbbra is nyitva tart.

Kóser Semes Pékség és a Kosher MeatUp étterem közös kezdeményezésével új házhozszállítási szolgáltatás indult azok számára, akik nem hagykák el az otthonukat. A rendeléseket és az esetleges javaslatokat a rendeles@koserpekseg.hu e-mail címen, illetve a 06-70-946-4921-es telefonszámon tudják leadni.

Oktatás

A magyar kormány döntése értelmében március 16-tól kezdve valamennyi magyarországi iskola zárva tart. Ezért tantermen kívüli digitális munkarendet vezettünk be, mert a tanárok folytatják az oktatást a digitális eszközök használatával. Ennek megfelelően mind a BétMenáchem EMIH Gyermekoktatási Központban, mind a Maimonidész Gimnáziumban távoktatással történik a tananyag átadása. A részletekről a két oktatási intézmény vezetése tájékoztatta az érintett tanulók szüleit.

Egészségügyi ellátás

Amennyiben bárkinek a koronavírustól független egészségügyi problémája van, az EMIH az ezekkel kapcsolatos ügyintézésben is segítséget nyújt. Ha Önnek gyógyszert kell felírnia, de valamiért nem éri el az orvosát, vagy valamilyen sürgős vizsgálatra, járóbeteg-ellátásra van szüksége, ám valamiért nem tud a szokásos helyre eljutni, a Hitközség ezen igények kielégítésében is tud segíteni. Ha bármilyen kérdése lenne, keresse az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség operatív törzsét a muveletitorzs@zsido.com e-mail címen, vagy a +36/30-725-0364 telefonszámon.

Zsinagógák

A járvány terjedése miatt a világ legtöbb zsidó közösségében az ortodox rabbik kihirdették a zsinagógák hivatalos bezárását. Ennek megfelelően  az EMIH zsinagógái is zárva tartanak, azokban a közösségeinkben, ahol megoldhatóak a szigorú távolságtartás feltételei (nagyobb méretű zsinagógáinkban, az udvaron stb.) ott szűk minjeneket szervezzünk, hogy “Jákob hangja” ne némuljon el Budapesten sem ezen vészterhes időkben. Kidus-étkezéseket mindenütt otthon családi körben tartjuk meg. Az ezzel kapcsolatos döntésről és a részletekről kérjük mindenki saját rabbijától tájékozódjon.

Akik otthon kényszerülnek imádkozni, a közösségi imában mondott részeket (kádis, kedusá stb.) elhagyják, a tóra-olvasást pótolva a hetiszakaszt szoktuk magunkban elolvasni.

A fizikai elővigyázatosság és a higiéniai szabályok szigorú megtartsa mellett, lelki spirituális megerősödésünkre is gondolnunk kell. A zsidó hagyományban az ajtófélfákra erősített mezüze az otthon spirituális védelmének szimbóluma. Ha szeretne mezüzét erősíteni otthona ajtófélfáira, Faith Aser rabbit keresse faith.asher@zsido.com e-mail címen vagy a +36/70-331-33-55 telefonszámon.

Repülős mentőjárat

Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség mentőjáratot szervez a Magyarországon rekedt izraeliek és az Izraelben rekedt magyarok számára. 2020. március 26-án charter járat indítását szervezi az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség, miután több izraeli állampolgár kereste meg a közösséget, hogy segítsenek nekik hazajutni.

Mint ismeretes, a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében tett intézkedések miatt leállt a légiközlekedés Magyarország és Izrael között, számos izraeli állampolgár hazajutása vált így lehetetlenné.

Az EMIH, Oirechman Smuel vezetésével, azonnal megkezdte a charter járat szervezését és szándékáról értesítette a magyarországi izraeli nagykövetséget csakúgy, mint az izraeli magyar nagykövetséget, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, akik azonnal támogatásukról biztosították a kezdeményezést. A nagyszámú érdeklődés miatt a járat Izraelből is szállít vissza Magyarországra Izraelben rekedt magyar állampolgárokat, az ő hazatérésüket a Külgazdasági és Külügyminisztérium és az EMIH külön támogatja.

A Budapestről március 26-án délután induló járatra jelentkezni ezen a linken, egy adatlap kitöltésével lehet, Izraelből Magyarországra hazatérni vágyók pedig a Tel-Avivi Magyar Nagykövetségen adhatják le jelentkezésüket. A járat pontos indulási és érkezési információjáról az EMIH folyamatosan tájékoztat majd.

zsido.com

Megszakítás