A város egyik legerőszakosabb iskolájában segíti a diákokat.

Dél van, amikor a dél-bronxi Jordan L. Mott középiskola udvarán felizzanak a kedélyek. Egy hetedikes lány épp most vette észre, hogy osztálytársa megjegyzést tett rá a Facebookon. Káromkodások repkednek a levegőben, s a gyerekek két pártra szakadnak. A gyarapodó tömeggel együtt nő a feszültség.

Ekkor jelenik meg a színen Tuvia Tatik, a hetedikesek osztályfőnöke. Hófehér inget visel, ciceszei lobognak, miközben a helyszínre siet. Figyelmesen végighallgatja mindkét lány mondanivalóját, mielőtt beszélni kezd. „Valóban megéri veszekedni?” – kérdi szelíden a magas, élénkrózsaszín pólós, 13 éves lányt, aki morcosan fonja keresztbe karjait.  Ezután a másik lány felé fordul, aki sűrű, fekete haját egy fehér pánttal fűzte egybe. „Tudom, hogy borzasztó dühös vagy, de tényleg érdemes emiatt vitába kezdeni?” Irodájába invitálja a két lányt, hogy megbeszélhessék a problémájukat. „Ez így elfogadható mindkettőtök számára?” – kérdezi a végén lányokat, akik egyetértően bólintanak.

Osztályfőnökként elsődleges feladata, hogy a hetedikes diákok magatartási problémáival foglalkozzon. „Nem vagyok rendőr. Mértékkel fegyelmezem őket, igyekszem elkerülni a szigorú büntetések kiszabását. Azért vagyok itt, hogy jó állampolgárokat neveljek belőlük, és felkészítsem őket egy boldog életre” – mondja.

A szabályok betartatása nem ássa alá népszerűségét. Miközben a folyosókat és az ebédlőt ellenőrzi, többen odajönnek kezet fogni vele és vidáman üdvözlik: „Hahó Tatik!” Ő visszamosolyog rájuk, és kedélyesen meglapogatja a vállukat. „Hé, hát itt a legkedvesebb tanítványom!” – mondja minden egyes diákjának. Van amelyikük sportról, mások személyes problémáikról mesélnek neki. „Néha bizony az idegeinkre megy, de az biztos, hogy mindig a jó irányba próbál terelni minket” – mondja a 13 éves Raven, akik éppen balhéba keveredett haverján próbál segíteni. „Mindig véget tud veti a verekedéseknek. Ráadásul elmagyarázza a matekot is.”

Tatik meglehetősen feltűnő jelenség a három emeletes, vörös téglából emelt dél-bronxi iskolában, amit főleg a környékbeli színesbőrű gyerekek látogatnak. A szakállas, kipás pszichológus hat gyermek apja, és a brooklyni Crown Hights kerületben lakik.

Az elmúlt kilenc évben, mióta az iskolában dolgozik, a napjai hajnali 5-kor kezdődnek. Biciklivel a mikvébe indul, majd imára siet, ezután egy 80 perces metrózás következik, amely alatt zsoltárokat mond. „Ez egy kimerítő rutin, de meg lehet szokni” – mondja. Hazafelé igyekszik Tórát olvasni, de gyakran elnyomja az álom.

Tatik, ahogyan a chábád haszidok általában, nyugodtan vállalhat munkát az állami iskolarendszerben, nem tiltja vallási meggyőződésük. Igaz, saját gyermekeiket jellemzően nem oda járatják.

Tatik nem ezt a karriert álmodta magának. Bronxban nőtt fel egy konzervatív családban, és állami iskolába járt. Zsidó tanulmányai a heti egyszeri, délutáni hittanórákra korlátozódtak. 27 éves korában találkozott lubavicsi rabbikkal, akik elhozták számára azt az üzenetet és látásmódot, mely tovább inspirálta az igazság keresésében. Így lett végül ortodox.

Ezután évekig egy bútorgyár raktárának menedzsereként dolgozott. Miután a cég csődbe ment, új utak után nézett. Egy közeli barátja úgy vélte, hogy iskolapszichológusnak nagyon jól beválna. Tatiknak tetszett az ötlet, mert mindig is érdekelte a pszichológia, így tanulni kezdett s végül két egyetemi diplomát szerzett a Touro College-ban: egyet iskolapszichológiából, egy másikat pedig mentális egészség tanácsadói szakon. “36 éves voltam két kisgyermekkel, és nagyon aggódtam: gyerekekkel foglalkozni egészen más hozzáállást igényel, mint egy raktárat menedzselni és felnőttekkel dolgozni” – emlékszik vissza. Hamar kiderült azonban, hogy könnyen teremt kapcsolatot a fiatalokkal.

Egy ideig egy brooklyni jesiva pszichológusa volt, majd bemutatták a Jordan L. Mott középiskola akkori igazgatójának, a szintén lubavicsi Shimon Waronkernek. Miután megüresedett a pozíció, meghívták az általa vezetett intézménybe.

„Eleinte gyakran meséltem otthon a különboző iskolai eseményekről. Verekedések. Ablakok betörése. Kerítésrongálás. Különböző durva ügyek. Azonban ez a világ már a múlté. Mióta sikerült ettől a szinttől feljebb emelkedni, már sokkal vidámabb hely az iskola. Végre valóban az oktatással lehet foglalkozni” – idézi fel.

A New York-i önkormányzat oktatási osztálya, a pedagógus-szakszervezet és a rendőrség közös kimutatása szerint 2004-ben a Jordan L. Mott középiskola volt az egyik legerőszakosabb oktatási intézmény a városban. Bár 2006-ban már nem szerepelt ezen a listán, továbbra is az úgynevezett „Megújuló Iskola” program résztvevője, amely a különösen problémás intézményeknek nyújt speciális segítséget.

„Az itteni diákok igazán nagyszerűek” – mondja Tatik őszinte melegséggel a hangjában. Nehéz körülmények között nőnek fel, ez a környék a legszegényebbek közé tartozik a városban. Az itt tanulók kb. 94 százaléka jogosult ingyenes étkezésre családjuk nehéz szociális helyzete miatt. Csoportként átlag alatt teljesítenek: az oktatási osztály legutóbbi felmérése szerint a diákok csupán 2 százaléka teljesíti az hivatalosan megállapított követelményt matematikából, és 6 százaléka angolból. 2011-ben az iskola különleges státuszt kapott, mert a New York város által készített tanulmányi felmérésen a diákok többsége a minimum szintet sem érte el. Ez a besorolás a mai napig érvényben van.

„Közös pont az itt tanulók diákokban, hogy mindannyiuknak szüksége van egy olyan felnőttre, aki megérti őket és hisz bennük” – mondja Tatik. Sokuk számára ő ez a felnőtt. „Ki tudja, talán közülük lesz valaki, aki megtalálja a rák ellenszerét” – vélekedik. Mindig azt mondja nekik: „Ti is vagytok annyira okosak, mint azok a gyerekek, akik Manhattenben, az Upper West Side-on vagy Long Islanden nőnek fel.”

Különleges hite felkeltette kollégái és diákjai figyelmét is. „Látják a kipát a fején és a rojtokat a ruhája szélén. Látják, hogy imádkozik, és csak bizonyos ételeket eszik meg. Látják, hogy szigorúan betartja vallása előírásait.” – mondja Edith Holloway segédtanár. Egy korábbi tanárkonferencián Tatik azzal keltette fel a figyelmet, hogy egy kóser kínai étteremből rendelt magának ebédet. „Addig azt sem tudtam, hogy  létezik kóser kínai étterem” – tette hozzá Holloway.

Tatik nem gondolja, hogy a környezetétől annyira eltérő hite és szokásai elválasztanák diákjaitól. Éppen ellenkezőleg. Úgy véli, hite az, ami összeköti őt velük. „Azt érezzük, hogy mindannyian egyek vagyunk ezen a Földön”.

Forrás: forward.com

Munkatársunktól