Cvi Kogan rabbinak, az emirátusokbeli Chábád küldöttnek a közelmúltbeli meggyilkolása megrázta az egész zsidó világot és különösen fájdalmas csapást jelentett közössége, a nemzetközi Chábád mozgalom számára. Ám a lubavicsi haszidok nem engedik, hogy a sötétség győzedelmeskedjen, és már most megannyi programmal és kezdeményezéssel hoznak még több fényt a világba Kogan rabbi emlékére.

A legújabb és leggrandiózusabb terv egy új főiskola megnyitása!

Az 50 millió dolláros (19,5 milliárd Ft) beruházással nem csak a közelmúltban muszlim terroristák által meggyilkolt lubavicsi küldöttre emlékeznek, hanem lehetőséget nyújtanak a zsidó hallgatók számára, hogy egy biztonságos, antiszemitizmustól mentes intézményben tanuljanak egy olyan időszakban, amikor a legnevesebb amerikai egyetemeken is kockázatos a zsidó identitás felvállalása.

A női hallgatók számára alapított felsőoktatási intézmény egy New Yorkban felépülő campusban működik majd. A költségvetésbe nemcsak az építkezéssel járó kiadásokat építették be, hanem annak az alapítványnak a pénzügyi igényeit is, mely ösztöndíjaival lehetővé teszi, hogy anyagi nehézségek miatt senki se kényszerüljön lemondani a tanulásról.

„Ez a kezdeményezés lehetőséget biztosít annak a sokezernyi, felsőoktatási intézménybe vágyó zsidó hallgatónak, akik nem éreznék magukat biz­tonságban más egyetemeken és főiskolákon, továbbá enyhíteni fogja a tanárhiányt a zsidó iskolákban. Ez a főiskola igen fontos szerepet tölt majd be a zsidó élet fenntartásában az elkövetkező nemzedékekben” – mondta Chana Gorowitz, dékán. „Ez az intézmény segít a Kogan rabbi tragikus halála felett érzett gyászunkat reménnyé változtatni, mert az általa is képviselt értékeket közvetíti a világ zsidó közösségei felé” – tette hozzá Abraham Shemtov rabbi, az Agudas Chasidei Chabad szervezet elnöke.

A tudás megosztása, a fény terjesztése és a pozitív zsidó identitás megerősítése a legjobb válasz a tudatlanságból fakadó gyűlöletre. Ezt a fényt és ezt a mentalitást is díjazza a Bálint Ház Hanukatalizátor díja, melyre idén a magyarországi Chábád mozgalom vezetőjét, Oberlander Báruch rabbit és a Maimonidész iskola igazgatónőjét, Szilánk Zsuzsát is jelölték. Az idén 30 éves Bálint Ház honlapján szavazatával ön is kifejezheti munkájuk iránti elismerését!

Megszakítás